Főoldal Blog Oldal: 376

Belgiumban folytatódik a FIA Kamion EB 2016, Kiss Norbi már készülődik

A hétvégén a belgiumi Zolder-ben folytatódik a Kamion EB, ami ahogy az elmúlt években is láthattuk egy nagyon nehéz és veszélyes helyszín, kicsi bukóterekkel és betonfalakkal övezve. Mindig izgalmas versenyekre van kilátás, így ezen a hétvégén is érdemes lesz követni az eseményeket.

kiss-norbi-kamion-eb-2016-7-verseny-asus-autoaddikt

Sűrű hetek után Norbinak lehetősége volt egy hétvégét pihenni, amire nagyon szükség volt: “Hihetetlen hetek vannak mögöttem, a készülődéssel, a hazai hétvégével Hungaroringen, valamit rögtön utána pihenő nélkül a cseh futam elképesztő nehéz és fárasztó volt. Még arra sem volt igazán lehetőségem hogy megköszönjem a támogatóimnak, a szurkolóimnak és a verseny szervezőinek az egész hétvégét. Tényleg, köszönöm, elképesztő hangultatot varázsoltatok a Hungaroringre nekem azon a hétvégén. Szuper hír hogy már 2017-re is megvan az időpontja a Hungaroringnek, és fixen benne van a versenynaptárban! Ezek után Csehország nehéz volt, nagyon elfáradtam, elmondhatatlanul kellett ez a másfél hét szünet a bajnokságban, és ez az egy hétvége amit sikerült otthon töltenem, úgyhogy kicsit újult erővel vágok neki Zolder-nek. Nem lesz könnyű hétvége ez sem, az biztos, mert a pálya karakterisztikája nem fekszik még a mostani csomagunknak, de azért mindent megteszek hogy meg tudjam tartani a harmadik helyet a bajnokságban, amiért most négyen is harcban vagyunk. Izgalmas lesz, az biztos.” – mondta Norbi reménykedve.

Péntek délután szabadedzések, majd szombaton és vasárnap is délután két két versenyfutammal folytatódik tehát a Kamion EB bajnoksága, melyet a következő linkeken lehet követni majd:

http://www.fiaetrc.com/live

https://www.facebook.com/drivernorbikiss/

http://www.kissnorbi.com/

https://www.instagram.com/drivernorbi/

Elindult a Drive Me, a Volvo nagyszabású nyilvános autonóm mobilitási kísérlete

A prémium autókat gyártó Volvo hivatalosan is útjára bocsátotta a világ legambiciózusabb, legfejlettebb nyilvános autonóm mobilitási kísérletét, a Drive Me projektet. Ma reggelre legyártották az első olyan autonóm gépkocsit, amely részt vesz a göteborgi Drive Me projektben.

volvo-xc-90-drive-me-autoaddikt

Az autonóm Volvo XC90 szabadidőjárművet a Volvo Cars különleges torslandai gyártólétesítményében szerelték össze; ez az első példánya annak az autonóm flottának, amelyet göteborgi családok fognak megkapni, hogy a város közúthálózatán közlekedjenek azokkal.

Az aktív biztonság terén világelső Volvo véleménye szerint az autonóm mobilitási technológiák bevezetésével csökkenthető a balesetek száma. Emellett az autonóm mobilitási technológiák segíthetnek felszabadítani a zsúfolt úthálózatokat, mérsékelhetik a környezetszennyezést, és lehetővé teszik a vezetők számára, hogy értékesebben töltsék el utazásra fordított idejüket.

A Volvo 90-es szériájú típusaihoz már most is elérhető a Pilot Assist elnevezésű, félautonóm funkcionalitás. A Pilot Assist a kormányzásba gyengéden beavatkozva akár 130 km/óra sebességig képes a járművet megfelelően a sávhatárok között tartani, anélkül, hogy ehhez egy másik autó mögött kellene haladnia. A Drive Me projektben részt vevő gépkocsik a Göteborgban és környékén kialakított, különleges autonóm zónákon belül teljes mértékben emberi beavatkozás nélkül lesznek képesek közlekedni; ennek során a Volvo által „autonóm vezetésvezérlő agy” néven emlegetett rendszer irányítja azokat.

A svéd vállalat, amelynek neve azóta jelent egyet a biztonsággal, hogy 1959-ben feltalálták a hárompontos biztonsági övet, azon célkitűzésének szerves elemeként törekszik az autonóm közlekedési technológiák fejlesztésére, hogy 2020-ra nullára csökkentse az új Volvo gépkocsiban súlyos vagy halálos balesetet szenvedő utasok számát.

Pontosan ez az ügyfélközpontú megközelítés különbözteti meg a Drive Me projektet más autonóm mobilitási kísérletektől. Ahelyett, hogy kizárólag saját mérnökeinek kutatásaira támaszkodna, a Volvo azt tűzte ki maga elé, hogy olyan, valódi ügyfelektől gyűjtsön visszajelzést és véleményt, akik mindennapjaikban használják az autonóm gépkocsikat.

Ezzel az ügyfélközpontú megközelítéssel a Volvo igyekszik még tovább finomítani autonóm mobilitási technológiáit, hogy azok 2021 körül esedékes, kereskedelmi bevezetésükkor valós ügyféligényekre adjanak választ.

„Fontos mérföldkőhöz érkezett el a Drive Me projekt” – mondta Erik Coelingh, a Volvo Cars vezető aktív biztonsági műszaki szakembere, amint munkatársai az utolsó simításokat végezték el a legelső autón. „Az ügyfelek egészen máshogy tekintenek az autókra, mint mi, mérnökök, ezért nagy érdeklődéssel várjuk, hogyan fogják használni ezeket az autókat a mindennapok során, és milyen visszajelzéseket adnak számunkra?”

A Drive Me ügyfélautókat a gyártósorról legördülve rendkívül szigorú vizsgálatoknak vetik alá, amelyek során ellenőrzik, hogy az autonóm mobilitási technológiák tökéletesen üzemelnek-e. Miután a Volvo legkiválóbb mérnökeinek felügyelete alatt zajló tesztfázis véget ér, az autókat átadják a Drive Me projektben részt vevő ügyfeleknek.

A göteborgi Drive Me projekt a legelső azoknak a tervezett nyilvános teszteknek a sorában, amelyekben a Volvo autonóm gépjárművei vesznek részt. Jövőre Londonban veszi kezdetét egy, a göteborgihoz hasonló projekt, míg a Volvo már a program iránt érdeklődő kínai városok pályázatait mérlegeli, így néhány éven belül az ázsiai országban is útnak indulhat a Drive Me projekt.

A Volvo emellett aktívan keresi az autonóm mobilitási technológiákkal kapcsolatos stratégiai együttműködési lehetőségeket. Múlt hónapban a Volvo Cars együttműködésre lépett az Uber autómegosztó vállalattal, hogy közösen fejlesszenek új generációs autonóm mobilitási megoldásokat. A napokban pedig arról számolt be az autógyártó, hogy az Autoliv autóipari beszállítóval új vegyes vállalatot hoz létre új generációs autonóm mobilitási szoftverek fejlesztésére.

Ford SYNC AppLink: magyar alkalmazásfejlesztő csapat is nyert a berlini megmérettetésen

Biztosan sokan elképzeltük már, milyen jó lenne olcsóbban parkolni, pénzt keresni a reptéren leparkolt autóval, vagy úgy tankolni, hogy el sem kell menni a benzinkútig. Ilyen és ehhez hasonló ötletekről szólnak azok a okostelefonos alkalmazások, amelyek megváltoztathatják hétköznapjainkat és mobilitási szokásainkat, és amelyek közül nyolc győztesként került ki a Ford által szervezett 24 órás versenyből.

ford-sync-applink-fejlesztes-autoaddikt

A nyertes megoldások közt szerepelt még fedélzeti híváskezelő szolgáltatás, az autósokat és az utasokat összekapcsoló telekocsi-szolgáltatás és egy ügyes módszer a teherautók szállítási kapacitásának maximális kihasználására – vagyis csupa olyan elképzelés, amelyek megkönnyítik az autósok életét, közösségeket teremtenek, javítják az üzleti hatékonyságot és egészségesebbé varázsolják a nagyvárosokat.

Ezek az alkalmazások a Ford SYNC AppLink Mobilitási Versenyen születtek, amelynek a berlini IFA szakkiállítás, a világ legnagyobb szórakoztató elektronikai vására adott otthont. A versenyt a Ford a Factory Berlinen (Németország legjelentősebb startup és innovációs kampuszán) rendezte meg, ahová a vállalat egy kerekasztal-beszélgetést is szervezett az iparág vezető újítóinak és szakértőinek, többek közt Don Butler, a Kapcsolódó Járművek és Szolgáltatások részleg ügyvezető igazgatójának részvételével.

“A berlini Ford SYNC AppLink Mobilitási Versenyen kifejlesztett ötletek révén az emberek eljuthatnak úticéljukig, pénzt kereshetnek, és minden eddiginél kellemesebben vagy hasznosabban tölthetik az időt vezetés közben,” nyilatkozta Butler. “Ezek az új alkalmazás-ötletek innovatív megoldásokat kínálnak a parkoláshoz, az autómegosztáshoz és más mobilitási szolgáltatásokhoz, ezért nagyon nehéz dolgunk volt a győztesek kiválasztásakor.”

A megmérettetésen 10 ország 35 csapata és 75 fejlesztője vett részt, és a Ford SYNC AppLink Mobilitási Verseny nyolc győztese komoly jutalomban részesült: egy nyertes 20.000 eurós pénzdíjat kapott, öten részt vehetnek a Techstars Startup Next program Ford AppLink Mobilitás kurzusán, ketten pedig a berlini Axel Springer Plug & Play programjának részesei lehetnek.

A Ford jelenleg azon dolgozik, hogy autóipari és mobilitási vállalattá fejlődjön, és ennek jegyében lendületesen dolgozik az új lehetőségek kiaknázásán a Ford Intelligens Mobilitás terv alapján, aminek célja, hogy piacvezetővé tegye a vállalatot a konnektivitás, a mobilitás, az önállóan működő autók, a vásárlói élmény és az adatfeldolgozás területén.

A SYNC AppLink segítségével az autósok hangvezérléssel kezelhetik okostelefonos alkalmazásaikat, miközben tekintetüket a forgalmon, kezüket pedig a kormánykeréken tartják. A tavalyi dublini Web Summit alkalmával megrendezett SYNC AppLink Fejlesztői Versenyen megalkotott MyBoxMan alkalmazás már elérhető az autósok számára, akik pénzt kereshetnek azzal, hogy csomagok kiszállítását vállalják az útjukba eső címekre.

Az immár több mint 15.000 regisztrált felhasználót számláló SYNC AppLink Fejlesztői Program révén a Ford szoftverekkel és technológiákkal támogatja az alkalmazásfejlesztő közösséget. Az ingyenes SYNC Emulator szoftver megkönnyíti a fejlesztők számára, hogy alkalmazásokat készítsenek (és leteszteljék azok kompatibilitását) az autógyár kapcsolódási rendszeréhez – anélkül, hogy fizikailag hozzá kellene férniük egy járműhöz.

A Ford SYNC AppLink Mobilitási Verseny lehetőséget kínál a fejlesztők számára, hogy közvetlenül együttműködjenek a Ford mérnökeivel és üzleti csapatával, s így a vállalat segítségével gyorsabban fejleszthessék ki és dobhassák piacra ötleteiket.

A Techstars és a Ford együttműködésével született meg Berlinben – a Ford által szponzorált Techstars Mobility, Driven by Detroit mentor-programra építve – a vállalat első vállalkozássegítő programja. A Ford számos startuppal együttműködik, felkarolva a navigációval, a konnektivitással és az autómegosztással kapcsolatos kezdeményezéseket.

A nyolc győztes alkalmazás:

  • Autlo: automatikusan fizet a parkolásért, így az autósnak nem kell parkolójegyet váltania, vagy az esetleges bírság miatt aggódnia. Az alkalmazás a díjmentes parkolási időszak kezdetén megszakítja a fizetést (a Techstars díjazottja)
  • BeeRides: segítségével az autótulajdonosok ingyenesen parkolhatnak a repülőtéren, és teljes körű biztosítással bérbe adhatják járműveiket az érkező utasoknak; ez a bérlőnek olcsóbb szolgáltatást, a bérbeadónak pedig plusz bevételt jelent (a Techstars díjazottja)
  • Ellis Car: a jármű- és útadatok elemzésével és játékos elemekkel személyre szabott tanácsokat ad az autósnak vezetési stílusa tökéletesítésére, és ezáltal üzemanyag-fogyasztása csökkentésére (az Axel Springer díjazottja)
  • Hal: konferenciahívás-szolgáltatás, amelynek segítségével az autós egyszerűen kapcsolódhat az olyan telekonferencia-szolgáltatók hálózatához, mint a Skype vagy a Google Hangouts (a Techstars díjazottja)
  • Make My Day: hatékonyabb ügyintézést biztosít azáltal, hogy kikalkulálja az optimális útvonalat, és előre tájékoztatja a felhasználót az egyes feladatok elvégzéséhez szükséges időről, emellett pedig a feladatok elvégzésének összesített idejét is kiszámítja (az Axel Springer díjazottja)
  • POMP: üzemanyag-kiszállítás vállalati és egyéni ügyfelek számára, így az autósoknak nem kell felkeresniük egy töltőállomást (a Techstars díjazottja)
  • Smart HitchHike: az autósokat és az utasokat összekapcsoló telekocsi-szolgáltatás; az alkalmazás segítségével az utasok látják, hol található éppen egy autó, és a ‘leintés” funkció segítségével azonnal jelezhetik utazási szándékukat (a Techstars díjazottja)
  • Truckfly: beazonosítja az üres haszongépjárműveket, így a vállalatok megtalálhatják a legjobb fuvarlehetőségeket. A teherautók üzemeltetői látják a következő állomást, megtervezhetik az útvonalat, megtölthetik a rakteret, és így az oda- és visszaúton egyaránt kihasználhatják az autók szállító kapacitását (pénzdíj)

A Ford kerekasztal-beszélgetésének témái a mobilitás technológiai támogatása és a holnap intelligens városai voltak; a részvevők közt szerepelt Cornelia Yzer, Berlin gazdasági, technológiai és kutatási ügyekért felelős szenátora, valamint Patrick Weissert, a IoT Business Group, HERE mobilitási szolgáltatási részlegének igazgatója is.

A vitaindító előadásokat Sampo Hietanen, a MaaS Global vezérigazgatója és Dixon Doll, a DCM Capital alapítója és igazgatósági tagja tartották.

Minden, amit a frissült, 2017-es Mazda6 kapcsán tudni érdemes

Bemutatkozott az újragondolt, frissített Mazda6. A gyár ismételten demonstrálja a SKYACTIV minden előnyét, felvonultatva egy műszaki újdonságot, valamint számos érdekes részletet.2017-mazda6-wagon-autoaddikt
• A G-Vectoring szabályzás a Mazda6 új SKYACTIV járműdinamikai fejlesztéseinek első tagjaként a vezetés új érzetét kínálja, útminőségtől függetlenül kisimítva a kanyarokat.
• A SKYACTIV-D dízelmotorok ugyancsak számos új rendszert vezetnek be, amelyek még robbanékonyabbá, egyszersmind még csendesebbé teszik az erőforrásokat.
• A Mazda fejlett aktív biztonsági rendszereit még jobb teljesítménnyel ruházta fel az ultramodern kameratechnológia bevezetése.
• Felső kategóriás funkcionalitásról és kényelemről gondoskodó fejlesztések, az újabb, jobb kijelzőtől az átrajzolt kormánykeréken át az alacsonyabb utastéri zajszintig.
A SKYACTIV technológia minden téren stabil alapokat jelent, legyen szó a SKYACTIV-Futóműről, vagy a merev, mégis könnyű SKYACTIV-Karosszéria által kínált, előremutató biztonságról és vezethetőségről. A SKYACTIV JÁRMŰDINAMIKA most új tudással vértezi fel a technológiát: olyan megoldásokat vonultat fel, amelyek által a vezetés élvezhetőbb, kiegyensúlyozottabb, kellemesebb lesz.

Az európai piacon a 2017. modellévi Mazda3 és Mazda6 típusokon debütáló G-Vectoring szabályzás az egyetlen olyan rendszer, amely a kormánykerék mozgását is figyelembe véve szabályozza a motorteljesítményt, ami finomabb, hatékonyabb terhelésváltást, kifinomultabb és stabilabb járműviselkedést eredményez:
• Lassító erőt hoz létre a kanyarok bejáratánál, ezzel az első kerékre terhelve át a jármű tömegét, így biztosítva jobb tapadást és pontosabb irányíthatóságot, majd amint a kormányzási szög állandóra vált, helyreállítja a gyorsító nyomatékot, így a tömeget a hátsó tengelyre átterhelve fokozza a stabilitást.
• A jármű viselkedése pontosan követi a vezető szándékait, az útviszonyoktól függetlenül kevesebb kormánykorrekcióval vezethető, még vészhelyzeti manőverezés során is.
• Az emberközpontú rendszer használata kevésbé fárasztó, ugyanakkor kényelmesebbé is teszi a vezetést és az utazást.
• A G-Vectoring minden SKYACTIV modellel kompatibilis, nem igényel további hardvert, gyakorlatilag nem növeli a jármű tömegét.
Összkerékhajtással (dízelmotoros Sportkombi modelleken) és az első kerék megcsúszását észlelő, innovatív figyelmeztető rendszerrel.
• A különböző érzékelőktől kapott nem kevesebb, mint 27 jel alapján folyamatosan ellenőrzi az út minőségét, a vezető szándékait, és haladéktalanul az optimális kerékre irányítja át a hajtóerőt, akár a villámgyorsan változó körülmények között is
• megakadályozza a kerekek elforgását, illetve a hátsó kerekek felesleges hajtását, ezáltal üzemanyagot takarít meg.
Az első MacPherson rugóstag és a hátsó multilink felfüggesztés finomabb, kisebb függőleges kimozdulású rugózást eredményez; elöl és hátul egyedi szerkezetű lengéscsillapítók dolgoznak, az első alsó lengőkarok optimalizált alakú perselyeket kaptak.
• Kis tömegű, ultra nagy szakítószilárdságú acél erősíti a karosszéria szerkezetét, és növeli az ütközésbiztonságot.
• A középkategória egyik legkönnyebb, legáramvonalasabb típusa, ami egyszerre csökkenti az üzemanyag-fogyasztást és javítja a menetstabilitást.
• a közegellenállási együttható kiváló 0,26 (Sedan), illetve 0,28 (Sportkombi), felszereltségtől függően.
• Kiemelkedően csendes belső tér, amelynél külön ügyeltek arra, hogy az utastérbe még kevesebb út- és motorzaj juthasson.
A 2017. modellévi Mazda6 felszereltségében élvonalbeli i-ACTIVSENSE aktív biztonsági technológiával* található meg, amely működéséhez kiemelkedő passzív biztonság teremti meg az alapot.
• Az intelligens városi féktámogatás (Advanced SBCS) egy automata fékvezérlő rendszer, amely a korábban alkalmazott, infravöröshöz közeli tartományban üzemelő lézer helyett előre tekintő kamerát alkalmaz, és a korábbi 4-30 km/óra helyett 4-80 km/óra sebességtartományban üzemkész, valamint képes a gyalogosok azonosítására. Az ultrahangos érzékelők hátramenetben is működnek, 2-8 km/óra tartományban
• Az Intelligens féktámogatás (SBS) rendszer ugyanazt az előre tekintő kamerát alkalmazza, kiegészítve a továbbra is meglévő mikrohullámú radaros érzékelőt. Ennek köszönhetően, a korábbi 15-145 km/óra helyett 15-160 km/óra tartományban képes automatikus fékezésre. Az SBS rendszer a Mazda előtt haladó járműveket figyeli: amennyiben veszélyes ütemben csökkenő követési távolságot észlel, először hangjelzéssel figyelmezteti a vezetőt, és előkészíti a fékeket az intenzív lassításra, de csak akkor fékez önállóan, ha a vezető nem reagál.
• A Közlekedési tábla felismerő rendszer (TSR) azonosítja a sebességkorlátozó, illetve behajtani tilos táblákat, és hang-, illetve fényjelzéssel figyelmezteti a vezetőt, ha a vezető átlépi az engedélyezett sebességet.
• A holttér-felügyeleti rendszer (BSM) ellenőrzi az autó környezetét, és 30 km/óránál nem kisebb sebesség esetén figyelmezteti a vezetőt a hátulról, illetve a szomszédos sávokban közeledő, akár csupán kettő, illetve nyolc méter távolságra lévő járművekre. A rendszer része a hátsó keresztirányú forgalomfelügyelet (RCTA), ami tolatáskor aktiválódik.
• A sávban tartó rendszer (LAS) figyelmezteti a vezetőt, ha a jármű 60 km/óránál nem kisebb sebességnél elkezd átsodródni a szomszédos forgalmi sávba. Ekkor szelektív kormányrásegítést alkalmazva segít a járművet visszaterelni a megfelelő irányba.
• Az adaptív LED fényszóró (ALH) oldalanként négy, egymástól függetlenül szabályozható LED-elemmel biztosít minden eddiginél jobb éjszakai látási viszonyokat: például kizárólag azokat a LED-elemeket oltja le, amelyek elvakítanák a szemből érkező autósokat. Az ALH rendszer emellett széles tartományban üzemelő tompított világítást, valamint automatikus szintszabályozást is kínál.
• A Mazda6 radaros sebességtartó automata (MRCC) képes biztonságos követési távolságot tartani az elöl haladó jármű mögött. A 30-200 km/óra tartományban működő rendszer szabályozza a sebességet, szükség esetén a fékeket is működteti.
• A vezető éberség-felügyeleti rendszer (DAA) 65 km/óránál nem kisebb sebességnél figyeli a vezető viselkedését, és ha jelentős változást észlel, pihenőt javasol.
• A vészfékezési jelzőrendszer (ESS) a vészvillogó gyors villogtatásával figyelmezteti a hátul jövőket az intenzív lassításra.
• A visszagurulás-gátló rendszer (HLA) a féknyomást szabályozva megakadályozza, hogy emelkedőn elindulva hátraguruljon az autó.
• Alapáras négy kerékre ható ABS EBD elektronikus fékerőszabályozó, EBA vészfékrásegítő, DSC menetstabilizáló és TCS kipörgésgátló funkciókkal.
• Kiemelkedő ütközésbiztonság azáltal, hogy a több energiaelvezető vonalat alkalmazó karosszériaszerkezetnek köszönhetően hatásosan nyeli és oszlatja el a becsapódáskor ébredő energiákat.
• A kiemelkedően merev SKYACTIV-Karosszéria viszonylag nagy arányban alkalmaz kis tömegű, nagy és ultra nagy szilárdságú acélokat.
• Az autó orrkialakítása nagyobb méretű gyűrődőzónákat alkalmaz, amelyek hatékonyabban képesek megelőzni az utastér alakváltozását, ezzel a kisebb intenzitású ütközéseknél csökkentve a javítási költségeket.
• A megerősített szerkezetű utascella és a merevített hátsó vázkeret, illetve lökhárító kiemelkedő ütközésvédelmet kínál.
• A beltéri burkolatok és egyéb komponensek kialakítása segít enyhíteni vagy megelőzni a sérüléseket:
• az ostorcsapás nyaksérülést megakadályozó első ülések kivételesen hatékonyan tartják és támasztják meg a testet,
• a hátsó biztonsági övek feszítő szerkezete csekélyebb nyomást fejt ki az utasok testére, ami fokozza az utazási komfortérzetet,
• a hátsó ülés megerősített szerkezeti elemei hatékonyan akadályozzák meg a csomagok bejutását az utastérbe.
• Alapáras első, oldalsó és függönylégzsákok.
• A motorházfedél és a motoburkolat fokozottan képes deformálódni, ami gázoláskor extra védelmet jelent a gyalogos számára. Ugyancsak ezt a célt szolgálja a gyalogosbarát kialakítású lökhárító.
• A Mazda head-up kijelzője mostantól még nagyobb felbontású, színes grafikát alkalmaz, ami a legkülönfélébb fényviszonyok mellett biztosít jobb leolvashatóságot.
• Új memória funkcióval bővült a nyolc irányban állítható motoros vezetőülés (felszereltségi szinttől függően), amely tárolja a head-up kijelző adott üléspozícióhoz beállított állásszögét, fényerejét és tartalmát.
• Továbbfejlesztett mutatókkal szerelt, még egyszerűbben leolvasható műszerpark:
• a három órából álló műszeregység jobb oldalán elhelyezkedő multi-információs kijelző mostantól egy fejlettebb grafikát alkalmazó, színes TFT LCD egység,
• a jobb leolvashatóság érdekében egységesített betűtípust alkalmaz a műszeregység, valamint az összes többi kijelző, így akár a műszerfal tetején elhelyezkedő, 7 colos érintőképernyő is.
• A Mazda6 vezetőt központba helyező műszerfal-koncepciója és az a kapcsolódási rendszer révén az autó valósággal a vezető testének meghosszabbításává válik:
• ergonomikus kialakítású vezetői környezet, amely minimális szemmozgást kíván meg a vezetőtől, kiemelkedő kilátást tesz lehetővé, míg a szimmetrikus kialakítás révén a vezető rendkívül gördülékenyen és energiatakarékosan kezelheti a fedélzeti funkciókat
• Újratervezett kormánykerék funkcionalitás:
• átrendezett gombkiosztás: egy síkon elhelyezett kapcsolók az egyszerűbb működtetésért, a természetes ujjmozdulatokért,
• automatikus lekapcsolású fűtési funkciók,
• keskenyebb vízszintes küllők biztosítanak kényelmesebb, egyben stabilabb fogást
• Extra hangelnyelő anyagok, tökéletesített szigetelés csillapítja az utastér zajszintjét.
A felhasználó okostelefonjával együttműködő rendszer hangfelismeréssel és kihangosítással segíti elő a Bluetooth, e-mail, SMS és navigációs funkciók felhasználását és menet közben is biztonságosan elérhetővé tesz egy sor ingyenes mobil tartalmat, mint:
o internetes rádió, pl. AhaTM vagy StitcherTM, amelyek széles skálán kínálnak az autóban biztonságosan élvezhető tartalmat
o Twitter és Facebook audio feed, beleértve a posztolás opciót
o személyre szabott, hely alapú szolgáltatások
A fedélzeti navigációs rendszerrel* összefüggésben lehetővé teszi az online keresést:
o NAVTEQ térképadatok háromévnyi frissítéssel, 19 beszélt és 26 írott nyelv támogatással,
o a navigációs útmutatás megjelenik a head-up kijelzőn, valamint a 7 colos monitoron*, a forgalmi adatokat az okostelefonon keresztül, valós időben, RDS-TMC technológia segítségével frissíti a rendszer,
o olyan Mazda szolgáltatásokat kínál, mint az üzemanyag-fogyasztás felügyelet, a karbantartási emlékeztetők, vagy a figyelmeztető jelzések magyarázata,
o az infotainment funkciók az érintőképernyőn keresztül, hangvezérléssel*, vagy a középkonzolon elhelyezett, ergonomikus HMI-utasításrendszerrel is vezérelhetők
• A fűthető első és hátsó ülések tökéletesített szerkezetüknek és új, rezgéselnyelő anyaguknak köszönhetően kiváló tartást és utazási komfortot kínálnak.
• Kategória-első lábtér és térdhely a hátsó üléssoron.
• Ötletes, könnyen használható funkciók a Sportkombi modellnél: könnyű csomagtérroló, a 60:40 arányban osztott ülések lehajtására szolgáló karok a csomagtérben.
• Kamera alapú parkolást segítő rendszerrel.
• A kategória élvonalába tartozó csomagtér-kapacitás**: 480 liter a Sedan, 522 / 1664 liter a Sportkombi esetében.
• Fényűző kidolgozású belső tér: krómozott felületkezelés a kézzel érintkező pontokon, például a motoros ülés kezelőszervei, kesztyűtartó, hátsó ülésfűtés kapcsolója.
• Átdolgozott kormánykerék sima tapintású bőr borítással, számos ergonomikus módosítással.
• A padlókonzol környékét a tetőn elhelyezett LED-es fényforrás világítja meg.
• Az első ülések hátoldalán kialakított tároló zsebek mostantól még jobb minőségi hatást kínálnak, kevésbé láthatók a kopás nyomai.
• Felső kategóriás, polírozott alumíniumhatású felületkezelés az ajtókilincseken, a sebességváltó gombján; a leggyakrabban megérintett felületeket (pl. kormánykerék) puha anyagok borítják.

A Mazda6 új változatát is a díjnyertes „KODO – A mozgás lelke” formanyelv jellemzi, amelynek illusztris részletei a szárnymotívumot formáló plasztikus hűtőrács, valamint a karakteres első és hátsó LED-fényszórók. A markáns kerékívek és a hátrafelé dőlő, mélyen ülő, kupészerű utascella robbanékony járművet rajzolnak ki, utalva a teljesítményre. A 17 vagy 19 colos könnyűfém keréktárcsák dinamikus megjelenést adnak az autónak.

Az új Machine Grey karosszériaszín különleges Takuminuri fényezési technikát alkalmazva hangsúlyozza ki a 2017-es Mazda6 struktúráját, emellett hét további színárnyalat is elérhető.

A 2017-es Mazda6 háromféle SKYACTIV benzinmotorral, illetve kétféle dízelmotorral, valamint ezekhez csatlakozó automata vagy kézi sebességváltókkal rendelhető.
A legtöbb hajtáslánc-kombináció része a Mazda új, fejlett energia-visszanyerő rendszere, az i-ELOOP; az i-Stop start-stop rendszer minden esetben alapfelszerelés.
A dízelmotoros Sportkombi kivitelek a Mazda új generációs összkerékhajtásával (AWD) is megvásárolhatók.

A 2,2 literes SKYACTIV-D közös nyomócsöves dízelmotor három új rendszer alkalmazásával kínál még közvetlen gázreakciókat, még csekélyebb zajszintet:
• A precíziós DE Boost Control töltőnyomás-szabályozási rendszer az üzemanyag-befecskendezés pontosabb szabályozása révén még robbanékonyabb gázreakciókat tesz lehetővé.
• A Natural Sound Smoother természetes zajcsillapító rendszer a dugattyúcsapszegek üreges részében elhelyezett zajcsillapító anyag révén csillapítja a dízelmotorokra jellemző kopogó hangot abban a 3,5 kHz-es frekvencia-tartományban, ahol a motorzaj a leginkább hallható az utastérben.
• A Natural Sound Frequency Control (természetes hangfrekvencia-szabályozás) a gyújtás eltolásával semlegesíti a nyomáshullámokat, és ezáltal három további, a dízelmotorok alkatrészeinek rezgése szempontjából kritikus tartományban (1,3 kHz, 1,7 kHz és 2,5 kHz) csillapítja a zajokat.

A SKYACTIV-D 2,2 dízelmotor egyéb jellemzői:
• 14:1 sűrítési viszony, változó geometriájú, kettős megfúvású turbófeltöltő
• Mindkét teljesítményszinten kiegyensúlyozó tengely csillapítja a rezgéseket
• i-ELOOP alapfelszerelés minden motor/sebességváltó konfigurációban
• Teljesítmény:
o 110 kW / 150 LE 4500/percnél; 380 Nm 1800-2600/perc tartományban
o 129 kW / 175 LE 4500/percnél; 420 Nm 2000/percnél

A 2,0 literes SKYACTIV-G közvetlen befecskendezéses benzinmotor jellemzői:
• 14:1 sűrítési viszony, két teljesítményszint.
• Többek között a különleges kialakítású 4-2-1 kipufogórendszer és a tökéletesített porlasztási jellemzők segítenek ellensúlyozni az extrém magas sűrítés hátrányait.
• Teljesítmény:
o 107 kW / 145 LE 6000/percnél, 210 Nm 4000/percnél
o 121 kW / 165 LE 6000/percnél, 210 Nm 4000/percnél

A 2,5 literes SKYACTIV-G közvetlen befecskendezéses benzinmotor jellemzői:
• Kivételesen magas, 13:1 sűrítési viszony.
• A 2,0 literes SKYACTIV-G motorban is alkalmazott technológia teszi hatékonnyá a magas kompressziót.
• Alapkivitelben i-ELOOP rendszerrel felszerelve.
• Teljesítmény:
o 141 kW / 192 LE 5700/percnél; 256 Nm 3250/percnél

2017-mazda6-autoaddikt

SKYACTIV-Drive hatfokozatú automata sebességváltó
• Drive Selection funkcióval minden benzinmotoros modellen
• A sebességváltó mellett elhelyezett gombot megnyomva „sport” üzemmódba kapcsolható: ekkor még lineárisabb erőkifejtés, gyorsabb visszaváltások, valamint azonos gázpedál-kitérésre adott nagyobb forgatónyomaték áll rendelkezésre.
• Különösen széles tartományban működő áthidaló tengelykapcsoló
• Gyors, közvetlen váltások

SKYACTIV-MT hatfokozatú kézi sebességváltó
• Kompakt, kistömegű szerkezet
• Rövid váltási utak, a legendás Mazda MX-5 roadsterből ismert finom, határozott kapcsolhatósággal

A név az „intelligens energiahurok” kifejezés rövidítéséből ered. A Mazda üzemanyag-takarékos i-ELOOP technológiája megjelenésekor az első olyan, személygépkocsin alkalmazott fékenergia-visszanyerő rendszer volt, amely kondenzátorban tárolta a lassítás során visszanyert elektromos energiát.

A Mazda a mindennapi közlekedés során ismétlődő lassítási és gyorsítási fázisokra összpontosított a fejlesztés során. Miután a mérnökök megállapították, hogy az átlagos lassítási fázis legfeljebb mintegy 10 másodpercig tart, a vállalat ólomsavas indítóakkumulátor vagy lítium-ion akkumulátor helyett egy elektromos duplarétegű kondenzátort (EDLC) alkalmazott a visszanyert elektromos áram gyors felfogására és átmeneti tárolására.

Az i-ELOOP rendszer akár 10 %-kal csökkenti a fogyasztást a mindennapos városi felhasználás során. A rendszer alapfelszerelés a 2017-es Mazda6 minden dízelmotoros kivitelénél, a legtöbb benzinmotorhoz külön megrendelhető.

Az i-stop a Mazda innovatív, intelligens start-stop rendszere. A vadonatúj Mazda modellek mindegyikén, köztük a 2017-es Mazda6 minden kivitelén alapfelszerelésként kínált rendszer az égési energia segítségével indítja újra a motort. Ez nem csupán kevesebb üzemanyagot igényel, de az autóipar egyik leggyorsabb újraindítását teszi lehetővé: 0,35 másodperc a SKYACTIV-G benzinmotorok, és 0,40 másodperc a SKYACTIV-D dízelek esetében*.

Az i-stop kifinomult vezérlő modulja segítségével a későbbi újraindításhoz optimális fázisban: benzinmotorok esetében a gyújtási/expanziós ütem, dízeleknél a sűrítési ütem során állítja le a motort. Az i-stop kivárja a pillanatot, amikor a hengerek az újraindításhoz optimális pozícióba érnek. Ez mindössze a másodperc tört részét veszi igénybe.

[TESZT] Kia Sportage 1.6 T-GDI GT Line – sugárzó vitalitás

Mindig rácsodálkozik az ember, hogy egy-egy autómárka bizonyos modelljei mekkora mérvű átalakuláson mennek keresztül az évek folyamán. A Kia Sportage 1.6 T-GDI GT Line egyike azoknak, melyek ebbe a kategóriába tartoznak.

kia-sportage-1-6-t-gdi-gt-line-teszt-autoaddikt-001

A dél-koreai autógyártás az egyik leginkább feltörekvő, innovációkban gazdag vonal, legalábbis ami azt a fejlődési görbét jelentik, amellyel leginkább ábrázolni lehet mondjuk 10-15 év távlatában a változásokat. A Kia esetében – ahogy a bevezetőben is hangoztattuk – kifejezetten fókuszban van mindez; a Sportage modellek evolúciója meggyőzően látványos, és nem csak külsőséggel teli sallangokat hordoz.

Nyilván a formaterv az elsődleges, ami megragadja a külső szemlélődőt alaposan: a Kia Sportage 1.6 T-GDI GT Line esetében is jól látszik, mekkora hangsúly került az arányokra, ívekre, optimális, a mai trendeknek megfelelő tálalásra.

Mindez a legjobban talán a front kialakításánál ötlik szembe: a fókuszba helyezett, középen bontott aszimmetriával felvértezett hűtőmaszk, a felső ívelésre helyezett, morcos, dupla projektoros fényszórók burái, valamint a kicsit kocka alakzatú, alsó szélekre integrált, négyes LED egységeket hordozó ködlámpafészkek mind egyediséggel ruházzák fel a Kia Sportage 1.6 T-GDI GT Line-t. Persze a GT Line jelen esetben is több hangsúlyt fordít a sportos kivitelre, ennek megfelelően a tesztautó is rendelkezett jónéhány olyan részlettel, ami bőven eltér optikailag a hagyományosnak számító kiviteltől.

Klasszikus fazon, megszokott formavilág. Mégis tartogat újat

Oldalnézetben máris jelentkeznek a klasszikus értelemben vett SUV kialakítás jellemvonásai, középtájig felfelé ívelő tetővonal, a C oszlopnál csapott levezetés kicsiny szárnnyal, markáns sárvédőívek műanyag lefedéssel (hangsúlyozva az offroad jelleget is), 19-es kerekekkel, jó aránypárosítással, s nem utolsó sorban nagy ablaküvegfelületekkel, optimális magasságba helyezett övvonalakkal.

kia-sportage-1-6-t-gdi-gt-line-teszt-autoaddikt-005

Jók tehát az arányok, egy közepes méretű SUV pont ilyen, mint a Kia Sportage 1.6 T-GDI GT Line. 4.4 méteres hossz, 1.8 méteres magasság, valamint 1.6 méteres szélesség – nem túlzó egyetlen paraméter sem, nem érezzük, hogy egy böszme, nagy, élhetetlen valamiben utazunk, ami kifejezetten jól eső érzés. Talán e tekintetben is jó néha különcnek számítani, nem igaz?

kia-sportage-1-6-t-gdi-gt-line-teszt-autoaddikt-002Ugyanis a Kia Sportage 1.6 T-GDI GT Line birtoklása egyértelműen különccé tesz. Egy olyan SUV, amely bőven felér a többi hasonló kategórián belüli versenytárs affinitásához, viszont örömmel hirdeti: bizony, én tudok különbözni. Ma már egyáltalán nem jelent presztízs-visszaesést, ha így gondolkodunk, jó a tömegből kitűnni egy-egy más jellegű, de mégis hasonló alternatíva előnyben részesítésével.

kia-sportage-1-6-t-gdi-gt-line-teszt-autoaddikt-003Talán hátulról hasonlít a legjobban a Kia Sportage 1.6 T-GDI GT Line korábbi elődjére, itt a dizájnerek és a tervezők megtartották szinte teljes egészében a Sportage-arculatot. A helyzetjelző LED alapú lámpatestek mai trendirány szerint vékonyra húzottak, a csomagtérajtó szélesre húzott nyitó-elemet kapott, az irányjelzők, illetve a tolatólámpák ismét az alsó traktusba kerültek, míg a dupla kipufogóvégek diffúzoros hatást sugalló műanyag felület közrefogásával domborítanak.

Minőség tekintetében is teljesen optimálisak a tapasztalatok

Igényes anyagkidolgozás és minőség fogadja az utasokat a Kia Sportage 1.6 T-GDI GT Line enteriőrjében. Az eldolgozások, illesztések mind remekbeszabottak, a kormánykerék alsó íve annak rendje s módja szerint kiegyenesített megközelítést kapott.

kia-sportage-1-6-t-gdi-gt-line-teszt-autoaddikt-011

A központi analóg alapokon nyugvó műszeregység jól átlátható, informatív, csakúgy, mint a középkonzol nagy méretű érintésérzékeny LCD panele; az alatta elhelyezett párhuzamos gombsorok is lényegre törően közvetít a vezető irányába.

kia-sportage-1-6-t-gdi-gt-line-teszt-autoaddikt-012

A tesztelt Kia Sportage 1.6 T-GDI GT Line hatfokozatú automataváltót kapott, a kar kifejezetten kényelmesen állítható a megfelelő pozícióba, formaterve kicsit a régmúlt időket idézi, de ez pont tökéletesen passzol az autó szellemiségéhez.

kia-sportage-1-6-t-gdi-gt-line-teszt-autoaddikt-013

Kényelmes, öblös első ülésekkel rendelkezik a Kia Sportage 1.6 T-GDI GT Line, annak ellenére, hogy a típusjelölés sportosságot sugall, a fotelek közel sem kemények, vagy szűkek. Mindezek mellett azonban a kereszt- és oldaltartásuk remek, tömöttségük közepesen szilárd, jól alkalmazkodik az utasok testalkatához.

kia-sportage-1-6-t-gdi-gt-line-teszt-autoaddikt-010Hátul gigászi kényelmet kapunk, nyilván, ha két fő utast viszünk, úgy teljes a harmónia, de három átlagos magasságú felnőtt is viszonylag kompromisszumoktól mentesen elfér. A hát- és ülőlapok hossza-szélessége mind az öt ülőhely esetében megfelelő, a tesztautó kárpitozása pedig maradéktalanul kimerítette a strapabíróság és az ízléses tálalás kombinációját.

Raktér, kényelem, menetstabilitás

503 liter bőségesen elegendő egy 4-5 fős csapat alapvető csomagjainak szállításához – ennyi ugyanis a Kia Sportage 1.6 T-GDI GT Line rakterének kapacitása alaphangon. Jó pakolhatóság, keskeny peremek jellemzik a felületet, s akár másfél köbméteresre is bővíthető (1492 liter) az osztott háttámlás ülések előre hajtásával.

kia-sportage-1-6-t-gdi-gt-line-teszt-autoaddikt-007Menetkomfort tekintetében is pozitív tapasztalatink vannak: a Kia Sportage 1.6 T-GDI GT Line országúton, autópályán semlegesen viselkedett, minimális menetzajjal, stabilnak és pontosnak tűnő futóművel, pontos kormányzással. A felfüggesztés közepesen kemény, jól simítja a kisebb-közepesebb terepviszonyok adta göröngyöket, úthibákat, elöl és hátul egyaránt – a hátsó szekcióban sem volt tapasztalható különösebb rázás, pattogás és egyéb kellemetlen nüansz.

Rugalmas, de mellé meglepően étvágytalan

A tesztautó 1.6 literes, soros elrendezésű, négyhengeres turbótöltött benzinmotorja 177 lóerő leadására képes 5500-as percenkénti fordulatszámon, maxmálisan 265 Newtonméter forgatónyomaték mozgósításával (1500 RPM-től).

kia-sportage-1-6-t-gdi-gt-line-teszt-autoaddikt-017

Az imént leírt adatok tükrében a Kia Sportage 1.6 T-GDI GT Line agilis és egyben dinamikus, az 1509 kilogrammos tömegnek köszönhetően ténylegesen fürge, jól felépülő nyomatékgörbével, minimális turbólyuk-jelenléttel.

kia-sportage-1-6-t-gdi-gt-line-teszt-autoaddikt-014

A hajtáslánchoz párosított duplakuplungos, 6 gangos automata kiválóan és észrevétlenül teszi dolgát, a fel- és visszaváltások finomak, precízek, jól eltalált fordulatszám-tartományban történnek függetlenül attól, hogy lassan, araszolva és visszafogottan, vagy intenzív kigyorsításokkal, teljesítményre helyezve a hangsúlyt haladunk éppen.

kia-sportage-1-6-t-gdi-gt-line-teszt-autoaddikt-006

S ami a legérdekesebb, az a fogyasztás mérésénél jött elő: meglepően visszafogott értékeket produkált e téren a Kia Sportage 1.6 T-GDI GT Line, pedig színesen vegyes felhasználási környezetben autóztunk a teszthét során. Akadt könnyedebb terep, autópálya, autóút, és sok városi lámpától lámpáig részlet. Vegyes fogyasztásként 7.2 litert mértünk, ez lebontva esetünkben 4.9 litert jelentett országúton, 5.8 litert városban, 6.3 litert autópályán – természetesen 100 kilométerre átlagolva.

kia-sportage-1-6-t-gdi-gt-line-teszt-autoaddikt-004

2016 Kia Sportage 1.6 T-GDI GT Line specifikációk

Motor

Motortípus: négyhengeres turbótöltött benzinmotor

Lökettérfogat: 1591 cm³

Maximális teljesítmény: 177 LE @ 5500 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 265 Nm @ 1500 ford./perc

Erőátvitel: összkerékhajtás, 6 fokozatú duplakuplungos automataváltó

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4480 mm

Szélesség: 1855 mm

Magasság: 1635 mm

Tengelytáv: 2670 mm

Első gumik mérete: 245/45 R19

Hátsó gumik mérete: 245/45 R19

Tömeg, üresen: 1509 kg

Megengedett össztömeg: 2170 kg

Csomagtartó mérete: 503 liter, 1492 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 62 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 201 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 9.1 s (gyári), 7.5 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 7.2 l/100 km

Országúti: 4.9 l/100 km

Vegyes: 5.8 l/100km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 9.2 l/100km

Országúti: 6.5 l/100km

Vegyes: 7.5 l/100km

CO2 kibocsátás: 175 g/km

Még több információ a Kia magyarországi importőrének weboldalán található.

Még több fotó: Autóaddikt.hu Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.

Az online (Instagram, Facebook, Twitter) és egyéb kommunikációhoz ASUS Zenfone okostelefonokat használunk.

Együttműködő partnereink: Acer, ASUS, Camera Kft., Canon, Gigabyte, EPSON, Sony PlayStation, Nintendo, G DATA, Konzolvilág

Utómunka hardver: ASUS, Acer, Gigabyte

40 éves születésnapját ünnepli az Audi öthengeres motorja

40 évvel ezelőtt, 1976-ban mutatta be az Audi első öthengeres benzines erőforrását, amely akkor az Audi 100 modell második generációjában debütált.

audi-5-hengeres-motor-1976-autoaddikt

A bemutatkozást további fejlesztések követték, többek között megjelent a turbófeltöltő, a kipufogógáz-tisztítás és a négyszelepes technológia is, az erőforrás pedig eredményesen mutatkozott be a rali sport világában is, később pedig elkészült az öthengeres dízel változat is. Napjainkban az RS3 Sportback és az Audi TT RS modellekben található 2.5 TFSI folytatja az öthengeres erőforrások messzire nyúló hagyományait.

Az Audi öthengeres motorja kultuszt teremtett, köszönhetően egyrészt a motorsportban elért sikereknek, másrészt pedig megbízhatóságának és gazdaságos működésének. Tökéletes képviselője „A haladás technikájának”, karakteres hangjával a mai napig igen érzelemdús vezetési élményt nyújt.

Az első öthengeres benzines erőforrás az Audi 100 modell második generációjában debütált 1976-ban. A belső használatban 43-as típusként emlegetett modellt az Audi elődjénél magasabbra kívánta pozícionálni a piacon. A fejlesztők szerint azonban az akkori négyhengeres motorok nem voltak alkalmasak ennek megvalósítására. Következésképpen az Audi mérnökei már az 1970-es évek elején felvetették egy öt- illetve hathengeres soros erőforrás bevezetésének lehetőségét. Az utóbbi megvalósítása nem volt lehetséges a kedvezőtlen súlyeloszlás és az erőforrás helyigénye miatt. Így a döntéshozók az új EA 827-es motorkoncepción alapuló soros öthengeres aggregát mellett tették le voksukat. Ezt a soros négyhengeres erőforrást a Volkswagen Csoport modelljeiben – így például az Audi 80 vagy az Audi 100 modellekben – használták az 1970-es években. Az EA 827-es motorkoncepción alapuló 2.1 literes öthengeres motor 100 kW (136 lóerő) teljesítményre volt képes. A modern befecskendezési rendszer megnövelt hatékonyságot és erőt biztosított az új aggregát számára. Az Audi 100 5E kiszállításai 1977 márciusában kezdődtek.

Az Audi már 1978-ban jelentkezett a dízel változattal is, ez egy két liter lökettérfogatú szívó dízelmotor volt, amely 51 kW (70 lóerő) teljesítményt tudott felmutatni. Egy évvel később debütált az Audi újabb úttörő fejlesztése, az első turbófeltöltésű öthengeres benzines erőforrás. 125 kW (170 lóerő) teljesítményét és 265 Nm forgatónyomatékát az Audi új csúcsmodelljében, az Audi 200 5T modellben élvezhették a márka rajongói.

Az öthengeres benzines erőforrás az 1980-as Audi „ős-quattro” modellben még ennél is többet kínált. Turbófeltöltőt, töltőlevegő-hűtőt és állandó összkerékhajtást kapott, amely mind a versenypályákon, mind a közúton egy igen erős technikai csomagnak számított. Kezdetben 147 kW (200 lóerő) teljesítményre volt képes, amely a finn Hannu Mikkolát egészen az 1983-as Rali Világbajnokság bajnoki címéig repítette. Ugyanebben az évben az Audi bemutatta a 24 centiméterrel rövidebb, szélesebb nyomtávú Sport quattro modellt. Ezt a modellt már a hengerenként négyszelepes, alumíniumból készült hengerfejjel ellátott, 225 kW (306 lóerő) teljesítményű öthengeres aggregát hajtotta. Így lett a Sport quattro korának legerősebb utcai használatra szánt német autója, amely alapjául szolgált az új B csoportos, 331 kW (450 lóerő) teljesítményt felmutató raliautónak. Első bevetése az 1984-es szezon utolsó előtti versenyén, az Elefántcsontpart Ralin történt. A szezon többi tizenegy versenyén a svéd Stig Blomqvist hajtotta 265 kW (360 lóerő) teljesítményű Audi quattro A2 vett részt a B csoport megmérettetésein. A szezon végül Blomqvist bajnoki címével, a gyártók versenyében pedig az Audi győzelmével zárult.

Annak ellenére, hogy az Audi 1986-ban kivonult a rali világából, az autósportos diadalok nem maradtak el: 1987-ban Walter Röhrl a 440 kW (598 lóerő) teljesítményű Audi Sport quattro S1 (E2) kormánya mögött diadalmaskodott a Pikes Peak hegyiversenyen az Egyesült Államokban. Az IMSA GTO pedig az Egyesült Államok túraautó versenyein jeleskedett. 530 kW (720 lóerős) teljesítménye elismerésre méltó, különösen, hogy ez alig több, mint két liter lökettérfogatból származott.

Az Audi újabb autóipari mérföldkövet leplezett le az 1989-es Frankfurti Nemzetközi Autószalonon: itt mutatkozott be az Audi 100 TDI, amely az első olyan sorozatgyártású autó volt, amelyet közvetlen befecskendezésű, turbófeltöltésű öthengeres dízelmotorral és teljesen elektronikus motorszabályozással szereltek fel. A 2.5 liter lökettérfogatú aggregát 88 kW (120 lóerő) teljesítményre volt képes. A márka azonban tovább folytatta az öthengeres benzines motorok fejlesztését, és 1994-ben piacra dobta a 232 kW (315 lóerő) teljesítményű Audi RS 2 modellt. Az Avant kivitellel és egy sportautó erejével egy teljesen új autóipari szegmenst teremtett.

Az Audi A4 (B5) 1994-es színre lépésével az öthengeres motorok végleg elhagyták a B szegmenst. Az 1990-es években helyüket az új V6-os erőforrások foglalták el. Az utolsó öthengeres motorokat – az Audi A6 2.5 TDI motorját és az Audi S6 2.3 Turbo aggregátját – 1997-ben szüntették meg.

A nagy visszatérésre 2009-ig kellett várni, amikor is megérkezett a turbófeltöltésű, közvetlen befecskendezésű öthengeres, amely az Audi TT RS modellben debütált. A quattro GmbH által kifejlesztett, keresztirányban beépített 2.5 liter lökettérfogatú motor 250 kW (340 lóerő) teljesítményre volt képes. Kiemelkedő teljesítményét az RS 3 Sportback és az RS Q3 modellekben tapasztalhatták meg az ügyfelek. A 2012-ben bemutatott TT RS plus még ennél is nagyobb, 265 kW (360 lóerő) teljesítménnyel nyűgözte le a rajongókat. Napjainkban pedig az Audi TT RS 2.5 TFSI aggregátja 294 kW (400 lóerő) teljesítményre képes. A szakújságírókból álló nemzetközi szakmai zsűri 2010 óta sorozatban hetedszer ítélte oda az „Év Motorja” díjat az öthengeres motornak.

Akik szeretnék megtekinteni az egyik első, öthengeres erőforrással szerelt Audi modellt, megtehetik a neckarsulmi Audi Forumban. A „Nulláról százra” elnevezést viselő autó kiállítás számos olyan modellt is felvonultat, amely bemutatja a márka eseménydús történetének legsikeresebb modelljeit. Az 1989-es Audi 100 modellek közül az egyik első öthengeres TDI modell is szerepel a bemutatott darabok között. A kiállítást 2016. november 6-ig lehet megtekinteni.

Bemutatkozott az új Volkswagen Crafter

Szeptember 8-án Offenbachban mutatkozott be az új Volkswagen Crafter a nemzetközi sajtó mintegy 350 képviselőjének.

volkswagen-crafter-2017-autoaddikt

Az 5 és fél tonna legnagyobb megengedett legnagyobb össztömeg, az eddiginél nagyobb, 18.4 köbméter legnagyobb raktérfogatával és a hajtásláncok, illetve a változatok kimagasló választékával az új Crafter nagyon praktikus megoldásokat nyújt a mindennapos használatra, amelyek mindenféle felhasználási területen megfelelnek az ügyfelek elvárásainak az egyedi szállítási feladatokhoz.

Az új Crafter alapjaiban újratervezett futóművel, elektromechanikus kormányzással, megbízható, üzemanyag-takarékosabb és hosszú utakra, illetve városi forgalomra egyaránt optimalizált haszonjármű motorokkal, a rakodáshoz jól átgondolt megoldásokkal, felépítménygyártók számára praktikus előkészítésekkel, ergonomikus járművezetői munkahellyel és vezetéstámogató rendszerek rendkívüli sokaságával tűnik ki.

Különleges jellemzői: a jármű egész koncepcióját alapjaiban újratervezték – konkrét ügyféligények alapján. Ezt Dr. Eckhard Scholz, a Volkswagen Haszonjárművek igazgatótanácsának elnöke így magyarázta el az offenbachi rendezvényen: „Az új Crafter kifejlesztése egyedülálló lehetőséget kínált arra, hogy mindenféle kompromisszumot elkerüljünk, miközben az ebben a piaci szegmensben szerzett több évtizedes tapasztalatainkra építhettünk. Az új Crafter fejlesztésekor a terméket és az ügyfeleket egyaránt szem előtt tartottuk. Más szóval ezt a járművet az ügyfelek szemszögéből fejlesztettük ki.”

Ez jól látszik, már az első pillantásra is: a Crafter jó hasznát veszi „kistestvére”, a hatodik generációs Transporter formatervének és példás minőségének: kívülről dinamikus, korszerű és agilis, ugyanakkor olyan masszív belső értékeket kínál, mint például a lehető legnagyobb hasznos teherbírás, az ideális, akár 18,4 m3 raktérfogat és a raktér 2196 mm legnagyobb belső magassága.

Az új Crafter a modellváltozatok rendkívül széles választékát kínálja, beleértve a nagy teherbírású kiviteleket is. Zárt furgonként és kombiként az új Crafter különböző hosszúságú (5986 mm, 6836 mm vagy, zárt furgonként, 7391 mm is) és magasságú (2355 mm, 2590 mm vagy, zárt furgonként, 2798 mm is) változatokban áll rendelkezésre. Ezeket egészítik ki a fülke-alvázas kivitelek rövid- vagy duplafülkével, különböző hosszúságokkal és felépítményekkel vagy azok nélkül, például platóval, dobozos felépítménnyel vagy billentő szerkezettel.

Különösen a praktikusság tekintetében, az új Crafter kimagasló funkcionalitásával, a különböző alkalmazásokhoz való jól átgondolt előkészítésével és optimalizált méreteivel tűnik ki: elsőkerék-hajtású változatban 18,4 m3 legnagyobb raktérfogatot nyújt, amelyhez

3,0 – 4,0 t legnagyobb megengedett össztömeg tartozik. A raktér szélessége a kerékjárati ívek között 1380 mm, míg a raktér legnagyobb hosszúsága 4855 mm, ami a kategória legjobb raktérméreteit jelenti. A tolóajtók 1311 mm széles nyílásának, az elsőkerék-hajtású változatok esetében a rakodóperem 570 mm magasságának és a 270 fokos szögig nyitható hátsó raktérajtóknak köszönhetően könnyű az új Crafter rakodása. Az új Crafter egy zseniális megoldást kínál a rakományok rögzítéséhez: a rakomány „minden oldalról” rögzíthető, a szó legszorosabb értelmében. Opcionálisan az oldalfalakba, az elválasztófalba, a tetőbe és a padlóba is a repülőgépiparban szabadalmaztatott profilokból álló rakományrögzítő síneket építenek be.

Az alapjaiban újratervezett és gondosan hangolt futómű elöl kényelmes McPherson felfüggesztést, míg hátul egy merevtengely öt különböző változatát és parabolikus rugókat – bizonyos változatoknál progresszív karakterisztikával – vonultat fel. Az ebben a kategóriában elsőként bevezetett elektromechanikus kormánymű kiváló irányíthatóságról, optimális manőverezhetőségről és mindenféle terhelési állapotban biztonságos menettulajdonságokról gondoskodik. A kormányzás nagyobb pontossága és kifinomultabb visszajelzései a CO2-kibocsátást is jelentősen csökkentik az adaptív energiafogyasztás révén.

Mindemellett a járművezetői munkahely ergonómiáját is optimalizálták. Opcionálisan az ergonomikus, rugós felfüggesztésű, AGR-címkével ellátott („Egészséges Hátért Kampány”), állítható gerinctámaszú és masszázsfunkciót is kínáló ülés, három különböző változata is rendelhető. Az új Crafter típusban szériafelszerelés az elektromos ablakemelő, a rádiótávirányítású központi zár, valamint a praktikus, ergonomikus tervezésű tárolóhelyek, amelyekben mobiltelefon, laptop, táblagép, colstok, munkavédelmi kesztyű és sok minden más is elhelyezhető.

Az új Crafter típushoz elérhető vezetéstámogató rendszerek még nagyobb kényelmet és ezzel együtt biztonsági előnyöket nyújtanak. Az ebben a kategóriában elsőként alkalmazott elektromechanikus kormányzásnak köszönhetően az új Crafter az aktív vezetéstámogató rendszerek kimagaslóan széles választékát biztosítja, mint például aktív sávtartást segítő rendszert (Lane Assist), parkolást segítő rendszert (Park Assist) és vontatmánnyal manőverezést segítő rendszert (Trailer Assist). A további segédrendszerek – némelyikük extrafelszerelés – között említhető az „ACC Follow to Stop” követési távolságot szabályzó adaptív sebességtartó automatika, a vészfék-funkcióval ellátott Front Assist rendszer, a szériafelszereltséghez tartozó másodlagos ütközésvédelem (Automatic Post-Collision Braking System), a szintén széria oldalszélasszisztens, az éberségfigyelő rendszer, a távfényt automatikusan tompító Light Assist és még sok egyéb. Az elérhető passzív biztonsági rendszerek között megtalálható – a vezető és az első utas számára a front-, oldal- és függönylégzsákokon kívül – a tolatást segítő kamera, a hátsó keresztirányú forgalomra figyelmeztető kitolatás asszisztens (Rear Traffic Alert) és a kifejezetten az új Crafter számára kifejlesztett, érzékelőkön alapuló oldalsó védelmi rendszer.

Az új Crafter különböző jól átgondolt előkészítéseket biztosít a felépítménygyártóknak: az extraként rendelhető univerzális raktérpadlót polcrögzítésekkel látják el, lehetővé téve a lízingautókból vagy az elődmodellekből származó meglévő polcrendszerek beépítését az összes jól ismert, egyedi megoldásokat kínáló beszállítónak. Továbbá az új Crafter a kategóriájában elsőként kínál opcionálisan moduláris mellékhajtásokat. Gyárilag beépített extrafelszerelésként rendelkezésre áll egy második kompresszor hűtött vagy friss áruk szállításához, egy második akkumulátor négyféle változatban, egy második légkondicionáló és egy második hőcserélő az üzemanyaggal működő kiegészítő fűtés számára.

Mindemellett az új Crafter előkészített telematikai funkcionális csatlakozási felületként kínálja az FMS flottairányítási csatlakozási felületet (FMS Fleet Management Interface), amely a piacon általánosan elérhető telematikai megoldások bármelyikével társítható. Ezáltal az új Crafter könnyen integrálható meglévő flottákba.

A továbbfejlesztett Euro 6-os motorok a moduláris dízel platformon (Modular Diesel Platform – MDB) alapulnak, amelyeket kifejezetten az új Crafterhez igazítottak, figyelembe véve a haszonjárművek „kemény” követelményeit. Ezek nagyon megbízható motorok, amelyeket rövid és hosszú távú szállítási feladatokra egyaránt megfelelően terveztek. A Crafter számára továbbfejlesztett 2.0l TDI motor, az „EA 288 Haszon”, elsőkerék-hajtással három különböző teljesítményszinttel áll rendelkezésre az Euro 6-os piacokon: 75 kW (102 LE), 103 kW (140 LE) vagy BiTurbo TDI változatban 130 kW (177 LE) teljesítménnyel. Az 1968 cm3-es TDI motort keresztben építik be, nyolcfokos szögben előrefelé döntve, ami rövidebb beépítési teret igényel, ezáltal nagyobb helyet biztosít a vezetőnek és a rakománynak. Mindegyik motor teljesíti az Euro 6-os károsanyag-kibocsátási normát, és széria felszerelésük a stop-start rendszer. Összességében átlagosan 15 százalékkal csökkent az üzemanyag-fogyasztásuk. Az új Crafter masszívságával és csekély kopási, karbantartási, illetve javítási költségeivel is kitűnik, amelyek mindegyike kedvezően befolyásolja a teljes birtoklási költséget (TCO) a jármű élettartama során.

Az új Crafter előértékesítése 2016. novemberében kezdődik.

Körülbelül 2017 közepétől a hajtásláncok választékát kiegészíti majd a 4MOTION összkerékhajtás keresztben beépített motorral és a hátsókerék-hajtás hosszában beépített motorral.

Új reklámkampánnyal erősít a Nissan Qashqai

A Nissan bemutatta vezető modellje, a Qashqai crossover legújabb, nagyszabású reklámkampányát, melynek fő üzenete, hogy a Nissan elsőségét hangsúlyozza ebben a szegmensben.

nissan-qashqai-1-6-dci-xtronic-teszt-autoaddikt-006

Annak hangsúlyozásával, hogy a Qashqai „az eredeti városi crossover”, a kampány arra emlékezteti nézőit, hogy a Qashqai az első, és mai napig a legjobb a hasonló crossover modellek között, aminek a második helyezés soha nem lenne elég jó.

A Nissan United struktúra keretein belül a TBWA & Digitas LBI ügynökség által készített reklámfilmben a hétköznapi életet élő főszereplő egyre kényszeresebben figyel egy jelenlétével lassan az egész életére rátelepedő fehér Qashqai-t, azt üzenve ezzel a nézőknek, hogy a Qashqai jelenti a legjobb választást. A reklámfilm záróképén egy különleges, N-Vision kivitelű Qashqai látható, melyet a Qashqai-t egy lépéssel versenytársai elé helyező 360 fokos parkolókamera-rendszerrel is felszereltek.

A Royal Blood brit indie rock együttes zenéjét használó reklámfilm egyben egy merész, új látványvilágot, életérzést és hangnemet is közvetít. A játékosan provokatív hangvétel előrelépést jelent a Nissan korábbi, az érzelmi megközelítés helyett inkább a funkcionalitásra összpontosító hirdetéseihez képest.

A reklámfilm záró mondata – „ha megelégszik a második legjobbal, kételyei is megmaradnak” – szintén azt húzza alá, hogy a Qashqai az eredeti, etalonnak számító autó a kategóriájában, megerősítve ezzel a jövőbeni vásárlókat abban, hogy a lehető legjobb döntést hozzák.

A crossover kategóriát megteremtő modellként a Qashqai népszerűsége továbbra is töretlen” – mondta el Jean-Pierre Diernaz, a Nissan Europe marketingért felelős alelnöke.

Bár sok gyártó van jelen új modelljeivel ebben a szegmensben, a mostani kampánnyal is azt húzzuk alá, hogy a Qashqai még mindig a legeredetibb és legjobb ebben a kategóriában. Tudjuk, hogy egy új autó megvásárlása nagyon komoly döntést jelent, ez a reklámfilm pedig játékos és némileg provokatív módon erősíti meg leendő ügyfeleinket választásukban, miközben ízelítőt ad a Nissan hirdetéseinek új, merészebb hangvételéből is.”

Az egyes európai országokban már 2016. szeptemberétől látható reklámfilmet 2017. januárjáig a teljes európai piacon bemutatják. A Qashqai „Never Second Best” („Sohasem lesz második”) mottójú reklámkoncepciója része annak az átfogó online és offline kampánystratégiának, melyet digitális, közösségi médiára épülő, kiskereskedelmi és ügyfélkapcsolati hirdetési csatornákon keresztül valósítunk meg.

Lexus UX koncepció Párizsban

A Lexus bejelentése szerint legújabb tanulmányautója, a Lexus UX Concept szeptember 29-én lép első ízben a világ nagyközönsége elé a 2016-os Párizsi Autószalonon.

lexus-ux-koncepcio-tanulmany-techaddikt

A Lexus Európai Formatervezési Központja, az ED² által alkotott Lexus UX Concept új szintre emeli a Lexus merész formanyelvét. Az autó erőteljes és jellegzetes megjelenése hatásosan szólítja meg nagyvárosi környezetben élő, progresszív szemléletű vásárlóközönséget. Az UX Concept képzeletgazdag technológiái interaktív vezetői élményt kínálnak, az utastér hagyományos kézműves minőségű kidolgozásához pedig a legmodernebb gyártási eljárások párosulnak.

A 2016-os Párizsi Autószalon látogatói egyéb Lexus-újdonságokra is számíthatnak, többek közt a felfrissített Lexus IS európai debütálására és az új Lexus NX Sport Edition bemutatójára, emellett pedig megcsodálhatják a márka új zászlóshajó-kupéját, az LC modellt is.

Már Szentpéterváron is gyártják a Toyota RAV4-et

Legyártották az első Toyota RAV4 modellt a Toyota szentpétervári üzemének gyártósorán. A termelési kapacitás növelésére és a Toyota RAV4 gyártásának beindítására összesen 9.7 milliárd rubelt fordítottak, folyamatban van az új alkalmazottak felvétele, a következő hónapokban folyamatosan növelik a termelést, így összességében mintegy 800 új munkahely jön majd létre.

toyota-rav4-hybrid-teszt-autoaddikt-003

Megkezdték a jelenlegi generációs Toyota RAV4 gyártását a szentpétervári Toyota üzemben. A rendkívül népszerű Toyota RAV4 a 2007 óta itt készülő Toyota Camry után a második modell, amelyet Szentpéterváron gyártanak. Az Oroszországban készülő Toyota RAV4-eket az orosz, kazah és fehérorosz piacokon fogják forgalmazni. A Toyota még 2013-ban, a modell iránti rendkívüli oroszországi keresletet látva döntött úgy, hogy a szentpétervári Toyota üzemben fogják gyártani a Toyota RAV4 típust. A modell 1994-es bevezetésekor vadonatúj piaci szegmenst hozott létre. Az egykori úttörő típus utódai 2002 óta kaphatók Oroszországban, ahol azóta rendkívül jó hírnévre tettek szert. A RAV4 számos éven át nem csupán a kompakt szabadidőjárművek kategóriájában volt a legkeresettebb autó, de a Toyota kínálatának abszolút első számú modellje is volt Oroszországban.

„Ez a projekt pontosan rávilágít az alkalmazottaink munkavégzésébe vetett hitünkre és bizalomra, erőfeszítéseik elismerésére. Munkatársaink a gyártás minden egyes fázisában a Toyota alapvető elvei és filozófiája szerint tevékenykednek. A második modell bevezetését rendkívül alaposan készítettük elő az elmúlt három év során, és a mai napon büszkén jelentjük be, hogy új fejezetet nyitunk gyártólétesítményünk életében, és mostantól a legkiválóbb minőségben kínálhatjuk a Toyota RAV4 modellt ügyfeleinknek” – fogalmaz a Toyota Motor LLC. vezérigazgatója, Yoshinori Matsunaga.

A Szentpétervárott gyártott Toyota Camry kiemelkedő minősége már régóta közismert tény: az autót 2016-ban a D-szegmens legkiválóbbjának választotta meg az oroszországi értéktartást vizsgáló elemzésében az Autostat statisztikai cég. Az évek során a Toyota Camry-t újra és újra megválasztották a nagyautó-szegmens legjobbjának az évenként megtartott ” Oroszországi Év Autója” szavazáson. Ugyanez a minőségi szemlélet érvényesült a RAV4 bevezetésének előkészítése során; a gyár alkalmazottai számára mintegy 450 tanulmányutat szerveztek Japánba.

2015 végén a Toyota RAV4 gyártásának előkészítéseként sikeresen megkétszerezték (évi 50 ezerről 100 ezer darabra) a TMR-SP üzem termelési kapacitását. A kapacitásnövelést lehetővé tevő, illetve az új modell bevezetését célzó beruházásások összértéke elérte a 9,7 milliárd rubelt.

A második modellnek köszönhetően folyamatos a munkaerő-felvétel a TMR-SP üzemben.

A következő hónapokban fokozatosan növelni fogják a termelést, és ezzel párhuzamosan összesen 800 új munkahely jön létre.

A Toyota Motor LLC elnöke,  Hidenori Ozaki szerint: „A Toyota RAV4 bevezetése a szentpétervári üzemben kulcsfontosságúnak bizonyulhat a Toyota oroszországi jelenlétének fenntartható fejlődése szempontjából, valamint meghatározó lehet annak a szerepnek a szempontjából, amelyet a regionális és nemzeti gazdaságban betöltünk. Sikeresen megvalósítottuk a második modell bevezetésére vonatkozó terveinket, és ezzel igazoltuk, hogy mindent megteszünk az oroszországi autóipar fejlesztése iránt, és olyan modelleket igyekszünk kínálni ügyfeleinknek, amelyek tökéletesen megfelelnek elvárásaiknak. Bízunk az oroszországi Toyota RAV4 hosszú távú sikerében.”

LEGFRISSEBB

New York utcáin már környezettudatos taxiké a főszerep

0
A New York-i taxik története és jelenlegi állapota sokszínű, változatos képet mutat a város közlekedési kultúrájáról. Napjainkban a taxik főként két színben jelennek meg:...

TESZTJEINK