AutóAddikt Autó-motorsport Africa Race 2017: az Opel Dakar Team túl van az első mért...

Africa Race 2017: az Opel Dakar Team túl van az első mért szakaszon

Az Africa Race mezőnye partra szállt Marokkóban, az Opel Dakar Team is túl van az első mért szakaszon, amely navigációs szempontból nehéz volt, a hosszát tekintve azonban csak afféle bemelegítés. A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős visszafogta magát, de így is a kilencedik helyről várja a folytatást.

Csak túl akartak lenni rajta. S ezúttal kivételesen nem azért, mert a maratoni versenyek elsõ szakasza általában bemelegítésre szolgál, és többet lehet rajta veszteni, mint nyerni, hanem azért is, mert szerepelt az útvonalban az a kanyar, ahol két éve a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs hatalmasat esett, s a navigátor a napot a nadori kórházban, gerincsérüléssel fejezte be. Akkor a rendezõk nem tartották kimondottan rizikósnak azt a részt, most azonban három felkiáltójellel, vagyis különösen veszélyesként szerepelt az itinerben.

Ha nem így van, Bunkoczi akkor is alaposan bekarikázta volna, nehogy kimenjen a fejébõl. Persze, utóbbira minimális esély sem volt.

„Eleinte csak az járt a fejemben, hogy minél hamarabb érjen véget a szakasz. Utóbb azonban annyira kellett figyelni a navigációra, s olyan sűrűn jöttek a jelek az itinerben, hogy jóformán csak néhány száz méterrel az ominózus kanyar előtt jöttem rá, hogy már majdnem ott vagyunk. Köszöntem a gödörnek, amibe beestünk, és örültem, amikor magunk mögött hagytuk” – mondta az Opel Dakar Team navigátora, Bunkoczi László, majd rögtön hozzátette, az előttük futó nyomokból kiderült, valaki most is elnézte a trükkös, homokszínű árkot, amely messziről egyáltalán nem feltűnő.

„Most tudtam meg, hogy a bukásunk óta Africa Race-berkekben Balázs-ároknak nevezik azt a helyet, ahol buktunk. Tavaly nem szerepelt az útvonalban, úgyhogy két év után láttuk újra. Most régi ismerősünk, Miroslav Zapletal nézte el, de szerencsére õ megúszta féltengelytöréssel. Ami engem illet, a szokásosnál valamivel izgatottabb voltam a rajt elõtt, de elhatároztam: óvatos leszek. Technikás szakasz volt, sok-sok kanyarral és vízmosással, tipikusan az a szakasz, amelyen nyerni nem lehet sokat – a rövidsége miatt – veszíteni viszont annál többet, és ezt nem akartuk. A váltónkból még Franciaországban eltûnt a hatodik sebességi fokozat, de szerencsére ezen a szakaszon nem is volt rá szükség, este meg a fiúk úgyis megoldják a problémát” – nyilatkozta Szalay Balázs.

A kamionosok mezõnyében a Darázsi Zsolt, Szalai Norbert kettõs napja a tapogatózás jegyében telt. Egymást és a kõsivatagot jól ismerik a fiúk, ám a felállás ezúttal más. Szalai ugyanis nem csupán versenyszerelõként ül a kamionban, hanem navigál is, ami szokatlan szerepkör számára. A hétfõi szakasz pedig navigátor-próba volt a javából.

„Összességében jó kis szakasz volt. Igaz, néha nem arra mentünk, amerre kellett volna, kétszer túlcsúsztunk, egyszer pedig eltévedtünk, de nincs ezzel semmi baj – össze kell szoknunk, alkalmazkodni az új helyzethez. A pálya maga élvezetes volt, bár akadt egy két olyan része, ahol csúnyán összetörhette volna magát az ember, de mi nem kockáztattunk: a biztonságos célba érkezés volt számunkra a legfontosabb” – mondta Darázsi, aki a hatodik lett a kamionosok között.

A viadal harmadik magyar indulója, a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió harmadikként érkezett, még úgy is, hogy amikor lehúzódott, hogy utat engedjen a szakaszt végül megnyerő cseh Tatra-pilótának, beleesett egy vízmosásba, de olyan szerencsétlenül, hogy attól kezdve meglehetősen csálén álltak az első kerekek, s Scaniát pedig nagyon nehéz volt irányítani. Az utolsó tíz kilométert 80 km/órás sebességgel tette meg a trió, amelynek negyedik helye a történtek fényében dicséretes.

AFRICA RACE 2017

1. szakasz, Nador–D. Mulaj (össztáv: 610 km, ebből szelektív szakasz: 85.89 km). Autósok: 1. Vlagyimir Vasziljev, Konsztantyin, Zsilcov (orosz, Mini) 1:00:09, 2. Magnaldi, Magnaldi, Borsotto (francia, Buggy) 1:03 perc hátrány., 3. Serradori, Lurquin (francia, belga, Buggy) 5:35 p h., …9. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 8:45 p h. Kamionosok: 1. Jaroslav Waltr, Rostislav Pliny, Filip Skrobanek (cseh, Tatra) 1:10:09, 2. Jacinto, Teixeira Marques, Cochinho (portugál, MAN) 4:41 p h., 3. Tomecek, Lala (cseh, Tatra) 5:10 p h., 4. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 5:17 p h., …6. Darázsi Zsolt, Szalai Norbert (magyar, MAN) 16:27 p h.. Motorosok: 1. Teddy Sella Gev (izraeli, KTM) 1:14:00, 2. Ceci (olasz, Honda) 16 mp h, 3. Ullevalseter (norvég, KTM) 1:59 p h.