Főoldal Blog Oldal: 402

Az Armel Opera Festival autós partnere a Peugeot – az idei évben is

Az Armel Opera Festival immár kilencedik alkalommal kerül megrendezésre Magyarországon, a Peugeot pedig ismét részt vállalt a lebonyolításban.

peugeot-armel-opera-festival-budapest-autoaddikt

A Fesztivál különleges koncepcióban megvalósított operaritkaságokat és legfőképp kortárs műveket bemutató nemzetközi operaesemény, amely egyben egy nemzetközi tehetségkutató verseny is operaénekesek számára. A verseny keretében keresik a megfelelő hanggal és színészi tudással rendelkező művészeket, akik a különleges opera előadások főszerepeit megfelelően tudják színpadra vinni.

Az eddig bemutatott 43 opera 16 különböző országból érkezett a fesztiválra, előadásokat pedig Franciaországba, Csehországba, és idén ősszel Angliába is bemutatják.

A 2016-os Armel Opera Festival öt új produkcióját Budapesten a Nemzeti Színházban és a Thália Színházban láthatják a kalandvágyó opera- és színházrajongók, június 27. és július 2. között.

A Peugeot márka számára a kultúra támogatása mindig kiemelt szerepet töltött be, aki elkötelezett a stílus, az autóipari dizájn, a kortárs ipari formatervezés terén. Egy autómodell nemcsak a technikáról, hanem az érzelmekről, az érzelmek örökös kereséséről is szól.

A minőségi időtöltés, a tehetségek és a kultúra támogatása a Peugeot márka hitvallásához szervesen kapcsolódik. Nagy örömünkre a Peugeot kezdetektől fogva, évről évre hivatalos autós partnere az Armel Opera Festival-nak és idén sincs ez másképpen.

Armel Opera Festival 2016

A hazai közönség izgatottan várja a fesztivál nyitónapján a Nemzetiben, Eötvös Péter új operájának hazai premierjét, a Senza Sangue-t, Alföldi Róbert rendezésében, amelyet a világhírű szerző Bartók Kékszakállújának párjaként mutat be az Avignon-i Grand Opera társulatával. A Budapesti előadáson a két egyfelvonásos művet a Pannon Filharmonikusok közreműködésével hallhatja a közönség.

Az Armel Opera Festival további előadásai június 29-től a Thália Színházban láthatók, köztük Astor Piazzola műve, egy szenvedélyes tangó-opera, a svájci Theater Orchester Biel előadásában, de itt lesz a Teatro Verdi di Pisa társulata is, Bruno Coli két operájával, amelyek Edgar Allen Poe novellái alapján íródtak, de izgalmas mini operákkal érkezik a Szerb Nemzeti Színház is, és nem utolsó sorban különleges előadás bemutatására készülnek a Liszt Ferenc Zeneakadémia végzős énekesei, Almási Tóth András rendezővel.

Újabb koncepciók: MINI VISION NEXT 100 és Rolls-Royce VISION NEXT 100 modellek

2016. június 16-a és 26-a között Londonba érkezett a BMW Group centenáriumi világkörüli turnéja, az Ikonikus impulzusok. A BMW Group jövőjének mérföldkövei címet viselő kiállítás-koncepció nemzetközi utazásának második állomásán pedig a MINI és a Rolls-Royce jubileumi tanulmányautója is kigurult a nagyközönség elé.

mini-rolls-royce-bmw-vision-next-100-autoaddikt

A BMW Group Ikonikus impulzusok. A BMW Group jövőjének mérföldkövei címet viselő kiállítás-koncepciójának londoni állomása 2016. június 16-26. között a vállalatcsoport két centenáriumi világpremierjének is reflektorfényt biztosít: a BMW VISION NEXT 100 tanulmányautó március 7-i leleplezése után a MINI és a Rolls-Royce jövőről alkotott négykerekű elképzelése is bemutatkozott a londoni Roundhouse központi csarnokában. A BMW Group futurisztikus kvartettje 2016. október 11-én, a BMW Motorrad motorkerékpár-koncepciójának Los Angeles-i világpremierjével válik majd teljessé.

A BMW Group elképzelése a jövőről

Belelátni a jövőbe, elképzelni az életünket és a minket körülvevő világot legalább annyira körülményes próbálkozás, mint amennyire magával ragadó. Miként változnak társadalmi-, gazdasági- és életkörülményeink az idő múlásával? És mi minden befolyásolja majd a személyes mobilitást? A vadonatúj technológiák miféle izgalmas, új lehetőségeket teremtenek majd? Egyáltalán milyen hatással lesz a digitalizáció és az interaktív kapcsolatrendszer az autóipar fejlődésére?

A BMW Group négy jövőbe mutató tanulmánya ezekre az alapvető kérdésekre igyekszik megtalálni a választ. A négy járműkülönlegességet a vállalatcsoport négy márkájának tervezőmérnökei külön-külön alkották meg, a víziók így a jövő mobilitásának jelenkori értelmezéseikként mit sem veszítettek az egyes márkák védjegyeként szolgáló sajátosságokból. A járműtanulmányok a jövő mobilitásának átfogó kérdéskörét boncolgatják, köztük a nagymértékben automatizált járművezetést, a digitalizációt és a személyre szabhatóságot is – az emberiség előtt álló évtizedek prémium szintű mobilitását minden korábbinál kényelmesebb, minden pillanatban rendelkezésre álló és érzelmileg magával ragadó személyes lehetőségként ábrázolva.

A BMW VISION NEXT 100 tanulmányautó, mint a vezetés színtiszta élményének jövőbe mutató hírnöke

Egy BMW vezetése érzelmi döntés, amely már az utazás kezdetének meghitt pillanatában magával ragadja az embert, élje át akár egyedül, akár barátai vagy szerettei oldalán a vezetés élményét. A jövő felé haladva pedig mindez mit sem változik majd – hiszen a mobilitás érzelmi döntése a BMW kollektív vállalati énjének egyik megingathatatlan alapja. A BMW VISION NEXT 100 tanulmányautó éppen ezért ismét a vezetőt helyezi a középpontba, ahol eme érzelmi döntés a vezető és a jármű közötti állandó, interaktív kapcsolatnak, valamint a jármű digitális intelligenciájának és csúcstechnológiájának köszönhetően soha nem látott magasságokba emelkedik. A jövő csúcstechnológiája mindeközben a nagymértékben automatizált járművezetés lehetőségét is a BMW ügyfelei elé tárja, így amennyiben a vezető más dolgokra összpontosítaná a figyelmét, a jármű készséggel átveszi az irányítást.

A MINI VISION NEXT 100 tanulmányautó: „Minden MINI az én MINI-m”

Napjainkban a MINI a nagyvárosok tökéletes, prémium szintű kompakt autója. A digitalizáció ugrásszerű térnyerésével és az intelligens járműkapcsolatok folyamatos bővülésével szinte napról napra változik a minket körülvevő világ – és ez legintenzívebben a metropoliszokban érhető tetten. A nagyvárosi mobilitás jövőjét érintő kulcsfontosságú kérdésekre a MINI a MINI VISION NEXT 100 tanulmányautóval kívánja megadni a választ. Vajon a jövő nagyvárosai biztosítanak majd elegendő helyet ahhoz, hogy a vezetés élmény maradjon? Milyen formában ölt majd testet a MINI által fémjelzett „ötletes helykihasználás”? És miként reagál a MINI a minket körülvevő, digitalizált és hálózatba kapcsolt világ kihívásaira?

A MINI VISION NEXT 100 tanulmányautó középpontjában a személyes mobilitás elősegítése és bolygónk erőforrásainak átgondolt használata áll. A koncepció a „Minden MINI az én MINI-m” („Every MINI is my MINI”) mottó égisze alatt kelt életre, a közösségi autómegosztásban rejlő lehetőségekre helyezve a legfőbb hangsúlyt. A brit kisautó-gyártó rajongóinak mobilitási igényeit a jövőben eszerint teljes körűen személyre szabott MINI modellek szolgálják majd ki, a nap huszonnégy órájában, bárhol legyenek is. A jövőbe mutató elképzelés szerint a MINI minden percben az ügyfél rendelkezésére áll majd és kért időpontra magától a megjelölt helyszínre érkezik, az ügyfél személyes ízlésére, érdeklődésére és igényeire szabott megjelenéssel és tulajdonságokkal. Mint ilyen, a tanulmányautó középpontjában a teljes mértékben integrált digitális intelligencia áll.

„A MINI egy olyan, egyszerre intelligens és testre szabott nagyvárosi mobilitási megoldáson gondolkodik, amely az ügyfél minden kívánságát teljesíti. Eszerint ráadásul a jövőben mindehhez nem feltétlenül kell majd saját autót fenntartanunk” – mondta Adrian van Hooydonk, a BMW Group vezető formatervezője a brit kisautó-gyártó elképzeléséről.

A MINI jövőről alkotott elképzelésének alappillérei:

  • „Digitális tulajdon” – ahol minden MINI az én MINI-m
  • A „Cooperizer”: a vezető és a digitális intelligencia közötti kapcsolat
  • „Nagyvárosi gokart”: apró, ötletes, fürge. A MINI modelljeire jellemző intenzív vezetési élmény a jövőben mit sem változik
  • A hosszú távon fenntartható anyagok újfajta utastér-alkalmazása
  • Oszd meg az élményt – a felhasználók egy hatalmas MINI közösség tagjaivá válnak

„Digitális tulajdon” – ahol minden MINI az én MINI-m

Akárcsak napjainkban, a MINI modelljei és a velük járó hamisítatlan életstílus élményei a jövőben is rajongók millióit ejtik majd rabul. Ehhez azonban nem feltétlenül kell saját MINI-t fenntartaniuk. A brit kisautó-gyártó tervezőmérnökeinek arra a kérdésre kell megoldást találniuk, hogy miként válhat a MINI széles körben azonnal elérhetővé – ráadásul úgy, hogy az ügyfelek sajátjuknak és maximálisan a személyes igényeikre szabottnak érezzék a modellt –, bárhol és bármikor? A MINI VISION NEXT 100 tanulmányautó erre az esszenciális kérdésre kívánja megadni a választ, visszafogott, ezüstszínű digitális ruhába csomagolva, amelyet a mérnökök csak „üres vászonként” emlegetnek. Ez a „vászon” az ügyfél személyes preferenciái, aktuális hangulata és a vezetés szituációja szerint változik, legyen szó akár a tető színéről vagy az utastér hangulatvilágításáról. A személyre szabott élmény és az ügyfél igényeit maximálisan szem előtt tartó fedélzeti információ-csomag érdekében a MINI különféle színekkel, grafikákkal és tartalmakkal dolgozó intelligens kivetítőket és megjelenítési felületeket alkalmaz.

A „Cooperizer”: a vezető és a digitális intelligencia közötti kapcsolat

A „Cooperizer” a MINI VISION NEXT 100 tanulmányautó utasterének központi, kör alakú műszeregységét jelöli, amely a koncepció műszerfalának legjellegzetesebb elemeként öltött testet. Működés közben a műszeregység világítása egy kaleidoszkóphoz hasonlít. A színek és a minták a tanulmányautó digitális intelligenciájának sokoldalúságát szimbolizálják, amely a MINI minden egyes ügyfelét személyre szabott beállítási opciókkal, széleskörű szórakoztató, kommunikációs és információ-szolgáltató lehetőségekkel, valamint a teljes mértékben automatizált járművezetés opciójával szolgálja. Utazás közben a vezető az utastér hangulatvilágítását és a vezetési üzemmódot szabályozó forgókapcsolón keresztül vezérelheti a „Cooperizer” viselkedését. Mint ilyen, a MINI VISION NEXT 100 tanulmányautó vezetési és utazási élménye a legapróbb részletekig személyre szabható, legyen szó akár hagyományos vezetésről, akár automatizált utazásról. A középre helyezett „Inspire Me” gomb megnyomásával ráadásul a „Cooperizer” hangulatjavító funkciója is életre kel: a MINI ilyenkor részletesen átnézi a vezető letöltéseit és az ügyfél érdeklődési körét feltérképezve kínálja fel opcionális szórakoztató funkcióit. A MINI VISION NEXT 100 tanulmányautó például képes megtalálni a vezető leginkább kedvelt járműbeállításait, miközben behelyezi a szórakoztató rendszerbe a kedvenc előadó számait és a leggyakrabban látogatott úti célokat is felajánlja. Amennyiben pedig az autó egy kanyargós, külvárosi útszakaszra érkezik, a vezetés lélegzetelállító élménye érdekében a John Cooper Works nagyteljesítményű beállításokat is azonnal elérhetővé teszi.

„Nagyvárosi gokart”: apró, ötletes, fürge. A MINI modelljeire jellemző intenzív vezetési élmény a jövőben mit sem változik

A jövőben a MINI vezetése éppoly lebilincselő élmény lesz, mint napjainkban, már amennyiben a volán mögé ülő ügyfél az automatizált járművezetés helyett saját maga kívánja vezetni a járművet. A MINI vezetési élményéhez a sebesség és a kanyarokban jelentkező oldalirányú erőhatás érzése egyaránt hozzátartozik, ez azonban nem minden. Az automatizált járművezetés uralta jövőben a vezetés élményét még intenzívebb, még speciálisabb kiegészítők fokozzák majd, minden korábbinál magasabb szintre emelve a MINI VISION NEXT 100 tanulmányautó gokartos érzését. Miközben eltűnnek a kijelzők és a vezérlőgombok, az utasteret pedig minimalista elrendezésű, letisztult formavilág járja át, az első szélvédő egy digitális felületté változik, amely dinamikus előrejelzéseket ad az útról. A vezetés élményét a kibővített valóság opciói emelik vadonatúj szintre, valós időben mutatva az ideális ívet és jó előre jelezve a várható útvonal-akadályokat.

Ezen dinamikus kiegészítők mellett a jövő MINI modellje megőrzi az ötletes megoldásokban és a tökéletes helykihasználásban bővelkedő értékeket, amelyek napjainkban is a MINI négykerekűinek sajátjai. Az optimális hatékonyság és a zéró emisszió szerint megtervezett hajtásláncot mindeközben a lehető legkisebb karosszéria-területen, maximális biztonságot garantáló gyűrődési zónák kialakításával váltják valóra a mérnökök, a jövő MINI modellje így évtizedek múltán is hű marad az 1959-ben napvilágot látott klasszikus Mini legendás örökségeihez. Az utastér szellős kialakítását egy egyrészes ülőpad, valamint a kormány és a pedálsor párosának csúsztatható kialakítása nyomatékosítja: a kormány utazás közben mindvégig jelen van, a jármű önvezető funkciója azonban minden pillanatban a MINI ügyfelének rendelkezésére áll. Az automatizált járművezetés a MINI VISION NEXT 100 tanulmányautó egyik központi értéke, a közösségi autómegosztás MINI szerint elképzelt jövőképében ugyanis a jármű utas nélkül is képes megkeresni a legközelebbi járműtöltő állomást, az autómosót vagy az üres parkolóhelyeket, illetve adott időre magától meg kell érkeznie az ügyfél által kívánt helyszínre. A hagyományos és az automatizált járművezetés közötti váltáshoz a MINI ügyfelének csupán a műszerfal közepére kell csúsztatnia a kormányt, és a MINI VISION NEXT 100 tanulmányautó már át is veszi az irányítást. A középre csúsztatott kormány nagymértékben növeli az utasok térérzetét, miközben a ki- és beszállást is megkönnyíti. A széles ülőpad és a tágas lábtér kettőse adta bőséges helykínálatot még középkonzol sem töri meg, a MINI ügyfelei így bármelyik oldalról beszállhatnak anélkül, hogy előre eldöntenék, hogy melyik oldalon szeretnének ülni. Dinamikus vezetés közben az ülőpad aktív támasztó elemei gondoskodnak a vezető és az utas optimális oldaltartásáról, parkolás közben pedig az ajtók éppen annyira nyílnak ki, amennyire a korlátozott helykínálat engedi.

A hosszú távon fenntartható anyagok újfajta utastér-alkalmazása

A MINI VISION NEXT 100 tanulmányautó anyagválasztásakor bolygónk erőforrásainak felelős felhasználását tartották szem előtt a tervezők, az anyagoknak ugyanakkor az évek múlásával is meg kell őrizniük minőségüket, egyedi stílusukat és különleges, kézzelfogható élményt kell nyújtaniuk. A digitális világ fejlődésével és a térhasználat egyszerűsödésével egyre fontosabbá válnak a jármű hagyományos, fizikailag is érzékelhető tulajdonságai, így az anyaghasználat is. A közösségi autómegosztás elképzelése szerint azonban ezen anyagoknak minden korábbinál strapabíróbbnak is kell lenniük. Azon túl, hogy a tervezők a padlóborítás, a tetőbélés és az ajtókárpitok esetében újrahasznosított műanyagot és alumíniumot alkalmaztak, a MINI tanulmányautójának utasterét olyan modernkori, autóban ritkán alkalmazott anyagok színesítik, mint a sárgaréz, a bazalt és a cellulóz. Kiváló példa erre az ülőpad és a szélvédő közötti műszerfal-keret, a kormány és a pedálsor csúsztatható párosa, valamint a „Cooperizer” sárgarézből készített háza. A tervezők a kormány mögé helyezett tároló hálót ultrakönnyű bazaltból készítették el, miközben az ülőpad alsó felét papírhoz hasonlító, újrahasznosított cellulózzal vonták be. Ezen újszerű anyagokon az idő múlásával értékőrző patinaréteg képződik majd, amely hosszú távú tartósságot és minden körülmények között kifinomult megjelenést biztosít. A MINI VISION NEXT 100 tanulmányautó utasterében felhasznált anyagok kiválasztásakor és beépítésekor a tervezők maximálisan szem előtt tartották az alkalmazott anyagok természetes hatásának megőrzését. Az üléseket masszívra szőtt Alcantara borítja, amelyet természetes fa betétek és bőr felületek egészítenek ki. A mérnökök a tanulmányautó kerekeit úgy alakították ki, hogy a felni külső felülete mozgás közben is álló helyzetben maradjon, amely körül a gumiabroncs egy külső tárcsára feszítve forog. A sárgarézből készült kerekek ráadásul mechanikus ékszerként tündökölnek az autó alatt.

Oszd meg az élményt – a felhasználók egy hatalmas MINI közösség tagjaivá válnak

Ahogyan a digitalizáció, az interaktív kapcsolatrendszer és a mesterséges intelligencia egyre egyszerűbbé és nagymértékben automatizálttá teszi az egyes folyamatokat, a járművek, az otthonok és az apróbb termékek megosztása úgy válik egyre gyakoribbá napjainkban. A MINI VISION NEXT 100 tanulmányautó forradalmi elképzelése és a MINI jövőbeni közösségi megosztása összehozza a rajongásukban osztozó embereket, a közösség előnyeiből így mindenki profitál. Az erőforrások okos felhasználásában rejlő fenntarthatóság hátterében pedig a mobilitás újabbnál újabb lehetőségeknek ad teret.

Ha például a MINI ügyfele a jövőben egy last-minute belépő megvásárlásával meghívja a barátait egy közös élményre, a MINI a közösségi autómegosztásnak köszönhetően gondoskodik mindenki mobilitásáról, miközben garantálja, hogy a meghívottak időben és kényelmesen érkeznek meg a kijelölt helyszínre. Mint ilyen, az automatizált járművezetés egy teljes körű mobilitási szolgáltatássá áll össze, amelyet a MINI a mobilitási élmény abszolút megosztásaként aposztrofál.

„A MINI VISION NEXT 100 tanulmányautó a MINI egyedülálló jövőbeni mobilitási szerepkörét hozza el a jelenbe. A koncepció középpontjában továbbra is a vezetés élménye áll, amelyet könnyedén használható, intelligens szolgáltatások vesznek körül” – összegezte a MINI VISION NEXT 100 tanulmányautó legfontosabb értékeit Anders Warming, a MINI vezető tervezője.

A Rolls-Royce VISION NEXT 100 tanulmányautó

1904-es megalapítása óta a Rolls-Royce neve egybeforrt a négy keréken kínált abszolút luxussal, amely az elmúlt 112 évben Sir Henry Royce mottójának hű követésével foglalta el az autógyártók trónját: „Mindenben, amit csinálsz, a tökéletesség adja a mércét, és törekedj rá, hogy a legjobbat még jobbá tedd. Ha ilyen nem létezik, váltsd valóra!”

„Az ezen mottó mögött rejlő úttörő szellemiséget éltetve a Rolls-Royce VISION NEXT 100 tanulmányautó a szuper-luxus színvonalú mobilitás jövőjének abszolút megtestesítőjeként öltött testet. Ez a koncepció egy káprázatos látomás a Rolls-Royce Motor Cars jövőjét átjáró lélegzetelállító lehetőségekről” – fogalmazott Adrian van Hooydonk, a BMW Group vezető tervezője.

A Rolls-Royce VISION NEXT 100 tanulmányautó a brit luxusautó-gyártó 112 éves történelmének első olyan koncepciója, amelyet kizárólag a jövő elképzelései szerint váltottak valóra.

Megalkotásakor a tervezőmérnökök a következő alapvető kérdésekre keresték a választ:

  • Hogyan képzeljük el a luxus jövőjét?
  • Hogyan közelítsük meg a Rolls-Royce exkluzív karakterének jövőképét?
  • Milyen irányba változnak a Rolls-Royce ügyfeleinek igényei? És miként tudja majd a gyártó felülmúlni a tökéletességre való szüntelen törekvésre alapozott elvárásokat?
  • Vajon mely hagyományos Rolls-Royce-jegyek lesznek azok – a precíz kivitelezésen, az úttörő szellemiségen és a tökéletességre való törekvésen túl –, amelyek az elkövetkező évtizedekben a jövő csúcstechnológiáival és irányzataival egyesülve a luxus vadonatúj mércéjéül szolgálnak majd?
  • Hogyan garantálhatjuk, hogy a Rolls-Royce által kínált utazás a jövőben is éppen annyira egyedülálló élmény lesz, mint napjainkban?

A lehető legváltozatosabb ügyféligények tudatában a Rolls-Royce Motor Cars napjainkban gyakorlatilag határtalan személyre szabhatósági opciókat kínál járműveihez, az előttünk álló évtizedek innovációinak köszönhetően pedig ezek a lehetőségek egyre szélesebb palettát ölelnek majd fel, mígnem a Rolls-Royce ügyfelei még a legapróbb részletekben is személyre szabott járműveket válthatnak majd valóra. Járműtechnológiai szempontból a Rolls-Royce VISION NEXT 100 tanulmányautó egy rendkívül fejlett, könnyűszerkezetes platformra épült, amelyet egy nagyteljesítményű elektromos hajtáslánc mozgat. A jövőben a tengelytávolságot, a karosszéria kialakítását, a jármű megannyi tulajdonságát és jellemzőit, valamint a felszereltségi opciókat is egytől egyig az ügyfelek személyes igényei szerint váltják majd valóra a mérnökök.

A Rolls-Royce tervezőinek elképzelése szerint a technológia fejlődése a jövőben olyan kompozit anyagok és forradalmi megoldások megszületését hozza majd el, amelyeknek köszönhetően az autógyártás minden fázisát a személyes ügyféligények határozzák majd meg. A technológia fejlődésével újabbnál újabb kreatív lehetőségek nyílnak meg a tervezők előtt, a személyre szabhatósági opciók és a kifinomult ügyféligények korlátlan megvalósíthatósága pedig a járműgyártás csúcsát jelenti majd.

A Rolls-Royce VISION NEXT 100 tanulmányautó az elképzelt jövő néhány lehetséges formai és járműtechnológiai megoldását egyesíti.

Az autóipari luxus új dimenziója a következő területeken összpontosul:

  • „Személyes jövőkép”: a Rolls-Royce jövőbeni korlátlan személyre szabhatósági vízióinak egyik lehetséges formája
  • „Szentély”: az utastér az ügyfél privát szférája
  • „Gondtalan utazás”: „Eleanor”, az ügyfél virtuális asszisztense segítségével
  • „Tekintélyt parancsoló megérkezés”: kiszállás az úti célnál a legfőbb elegancia jegyében

„Személyes jövőkép”: a Rolls-Royce jövőbeni korlátlan személyre szabhatósági vízióinak egyik lehetséges formája

A Rolls-Royce VISION NEXT 100 tanulmányautó a brit luxusautó-gyártó korlátlan jövőbeni személyre szabhatósági opcióinak mindössze egyféle lehetséges elképzelése. A Rolls-Royce modernkori tapasztalatai az ügyféligények folyamatos fejlődését irányozzák elő, amelyek szerint a jövő Rolls-Royce modelljei minden részletükben tulajdonosuk személyiségét tükrözik majd.

A múltbéli karosszériaépítő manufaktúrák szellemiségét követve a Rolls-Royce a jövőben is kézzel készíti majd minden egyes modelljét, a legfejlettebb anyagok felhasználásával és zéró emissziójú hajtáslánccal. Az innovatív gyártási technológiák lehetővé teszik majd, hogy az ügyfelek már a jármű karosszéria-arányainak és egyedi stílusának megtervezésekor is a személyre szabási folyamat részesei legyenek, a Rolls-Royce tervezőmérnökei így még a legapróbb részletekben is az ügyfél egyéni ízlése szerint váltják majd valóra a járművet – amely ezáltal tulajdonosa hamisítatlanul egyedülálló kézjegyeként gurulhat ki a gyárból.

„Szentély”: az utastér az ügyfél privát szférája

Egy Rolls-Royce-ban az utasok kényelme és kívánsága mindenek felett áll, s mint ilyen, a járműtervezési folyamat első fázisa minden esetben az utastér kialakítása. A kerekeken guruló szentély tökéletesre álmodása, ahol az utasok a saját stílusukra formálva élvezhetik a luxus színvonalú utazást. A jármű utastere az ügyfél privát szférája.

A Rolls-Royce VISION NEXT 100 tanulmányautó utasterének valóra váltásakor a tervezők a letisztult vonalvezetést, a fenntartható anyagok használatát és az apró fényforrások alkalmazását választották, amelyek együttesen a nyugalom szigetét és az utazás közbeni pihenés tökéletes atmoszféráját varázsolják az ajtó mögé.

Mint ilyen, a tervezők egy végletekig letisztult, egyszerre minimalista és fényűzően elegáns utasteret alkottak meg, amelyet a felhasznált anyagok természetes szépsége jár át. A Rolls-Royce VISION NEXT 100 tanulmányautó esetében meleg tónusú Macassar fát, kézzel font selyem padlószőnyeget és puha selyemből készített kárpitozást alkalmaztak a készítők.

A tökéletes kilátásról kiszélesített arányok szerint létrehozott panoráma üvegtető gondoskodik, és mivel a koncepciót teljes mértékben automatizált járművezetés szerint hívták életre a tervezők, sem vezetőülésre, sem kormányra, sem pedig műszerekre nincs szükség. A letisztult belső hangulat az utastér soha nem látott, vadonatúj formáját kínálja. Privát szférájukba vonulva az utasokat mindössze egy központi analóg óra fogadja, amely a panoráma üvegtető alatt jelzi, hogy habár az érzés végtelen, az idő nem áll meg.

„Gondtalan utazás”: „Eleanor”, az ügyfél virtuális asszisztense segítségével

A Rolls-Royce VISION NEXT 100 tanulmányautó megalkotásakor a tervezőmérnökök egy olyan megoldást kerestek, amely a lehető legvisszafogottabb módon teszi minden pillanatban elérhetővé a jármű teljes körű csúcstechnológiai arzenálját, miközben minden területre kiterjedő, folyamatos kapcsolatot kínál. A koncepciót egy virtuális intelligencia vezérli, amely az utasok minden kívánságát teljesíti. Eme virtuális intelligencia a „Spirit of Ecstasy” digitális képében ölt testet az átlátszó, teljes utastér-szélességű OLED kijelzőn. Formáját Charles Robinson Sykes legendás Rolls-Royce motorháztető-díszétől, nevét pedig a szobrot inspiráló Eleanor Thornton modelltől örökölte. Ráadásul minél több időt tölt az ügyfél a Rolls-Royce VISION NEXT 100 tanulmányautóban, „Eleanor” annál inkább kitapasztalja utasai érdeklődését, ízlését és kívánságait, legyen szó akár művészetekről, éttermektől vagy a kedvenc útvonalakról. A virtuális intelligencia az utazás teljes időtartama alatt beszédutasításokkal vezérelhető és bármelyik pillanatban szólítható.

„Tekintélyt parancsoló megérkezés”: kiszállás az úti célnál a legfőbb elegancia jegyében

A Rolls-Royce VISION NEXT 100 tanulmányautó külső kialakítása időtlen klasszikusként öltött testet, az 5,9 méter hosszú jármű-sziluett erőteljes eleganciát sugall. A kupé-stílusú vonalvezetés, a karosszériától különálló kerékívek és a Pantheon hűtőrács egysége mindeközben a modell látványos könnyedségét és magabiztos dinamizmusát hangsúlyozza.

A koncepcióautó egyszerre elegáns és lendületes kialakítását a „Crystal Water” névre keresztelt karosszéria-fényezés és az ólomkristályból faragott, belülről világító „Spirit of Ecstasy” motorháztető-dísz nyomatékosítja még tovább.

Lélegzetelállító külső kialakításának köszönhetően bármerre is jár, a Rolls-Royce VISION NEXT 100 tanulmányautó azonnal magára vonzza a tekinteteket, a koncepció egyedülálló kisugárzását pedig a tekintélyt parancsoló megérkezés hamisítatlan stílusa fokozza: megállás után a hatalmas tető felnyílik, az ajtó kitárul, az utasnak pedig csak fel kell állnia és elegánsan kilépnie a járműből. A megérkezést követően egy innovatív vörös „fénykárpit” mutatja az utat, amely minden kiszállást tekintélyt parancsoló megérkezéssé varázsol. Szükség esetére a tervezők az ajtóba két esernyőt is elrejtettek. Az utasok személyre szabott Rolls-Royce poggyászait a Rolls-Royce VISION NEXT 100 tanulmányautó orr-részébe húzza be a technika, egy kifejezetten erre a célra kialakított csomagtartóba. A koncepció bal oldalán kitáruló csomagtérajtót egy intelligens mechanika működteti, amely megérkezés után a poggyászokat előretolva várja a londiner érkezését.

„A Rolls-Royce VISION NEXT 100 tanulmányautó megalkotásakor gondosan odafigyeltünk arra, hogy elképzeléseinket ne a múlt stílusjegyei és megoldásai határozzák meg. Elsődleges célunk volt, hogy olyannyira innovatívak legyünk, amennyire csak lehetséges, miközben a márka dizájntörténelmét is felülmúljuk” – nyilatkozta a koncepcióról Giles Taylor, a Rolls-Royce Motor Cars vezető tervezője.

Nagy-Britannia, mint a MINI VISION NEXT 100 és a Rolls-Royce VISION NEXT 100 tanulmányautó világpremierjének tökéletes helyszíne

A két gyártó közös otthona a BMW Group negyedik legnagyobb értékesítési piaca és globális termelési hálózatának harmadik legnagyobb helyszíne. Nagy-Britannia az egyetlen ország, ahol a vállalatcsoport összes márkájának gyártási bázisa megtalálható, a MINI oxfordi és swindoni üzemeitől kezdve, a Rolls-Royce Motor Cars goodwoodi létesítményén keresztül, egészen a BMW Hams Hall-i erőforrás-gyáráig. A 2000 óta eltelt több mint tizenhat évben a BMW Group csaknem kétmilliárd fontot fektetett be Nagy-Britanniában üzemelő négy létesítményének fejlesztésébe, miközben ez idő alatt különböző brit beszállítóktól 1,2 milliárd font összértékű árut és szolgáltatást vásárolt. A szigetországban megszülető MINI modellek 80 százaléka, a Rolls-Royce modelleknek pedig 90 százaléka Nagy-Britannián kívüli ügyfelek megrendelésére készül, a BMW Group éves járműexportjának összértéke így a 2,4 milliárd fontot is meghaladja. Nagy-britanniai értékesítési hálózatában a vállalatcsoport közvetlenül több mint 24 000 embernek ad munkát és közvetetten mintegy 50 000 munkahelyet biztosít.

Európa legnagyobb globális metropoliszaként London minden kétséget kizáróan a személyes mobilitás jövőképét ábrázoló járműtanulmányok világpremierjének legideálisabb helyszíne.

Az „Ikonikus impulzusok. A BMW Group jövőjének mérföldkövei” címet viselő kiállítás-koncepció

Az „Ikonikus impulzusok. A BMW Group jövőjének mérföldkövei” („Iconic Impulses. The BMW Group Future Experience”) címet viselő kiállítás-koncepció az egyéni mobilitás jövőjének vállalatcsoport által alkotott átfogó képét jeleníti meg – a BMW Group mellett az alá tartozó márkák szemszögéből láttatva a különböző ügyfelek pozitív, érzelmekkel teli, személyes jövőképét. A tárlat Londonban 2016. június 18-26. között látogatható.

A kiállítás látogatói holisztikus képet kaphatnak az egyéni mobilitás jövőjének BMW Group által vizionált képéről, miközben a vállalatcsoport százéves történelmének úttörő innovációi is reflektorfénybe kerülnek. Az iparágat formáló irányzatok megismerésén túl a tárlat azokat a kihívásokat és lehetőségeket is bemutatja, amelyek még az emberiség előtt állnak. Az expón a BMW Group mindeközben környezetvédelmi, társadalmi és munkahely-teremtési felelősségvállalására is hangsúlyt fektet.

Az „Ikonikus impulzusok. A BMW Group jövőjének mérföldkövei” címet viselő kiállítás-koncepció londoni állomásának legfőbb mozzanata azonban a MINI és a Rolls-Royce centenáriumi tanulmányautójának világpremierje, amelyet sajtótájékoztatók és interaktív beszélgetések foglalnak keretbe. Az eseményeken a meghívott vendégek mellett kiválasztott érdeklődők is részt vehetnek. A beszélgetések célja, hogy a vállalaton kívülről érkező, különféle területeket képviselő hírességek, politikusok, tudósok, vállalati szakértők és művészek új perspektívákat kínáljanak fel a közönség erre fogékony tagjainak. A beszélgető partnerek nyilvános vitába elegyedhetnek a jövő mobilitásának fejlődését és formálását taglaló kérdésekben.

A BMW Group centenáriumi világkörüli turnéjának időpontjai

  • München (március 7.) – a BMW VISION NEXT 100 tanulmányautó világpremierje
  • Peking (május 5-15.) – a BMW VISION NEXT 100 tanulmányautó ázsiai premierje és az „Ikonikus impulzusok. A BMW Group jövőjének mérföldkövei” címet viselő kiállítás-koncepció megnyitója
  • London (június 16-26.) – debütál a MINI és a Rolls-Royce jubileumi koncepciója, illetve az „Ikonikus impulzusok. A BMW Group jövőjének mérföldkövei” címet viselő kiállítás-koncepció második állomása
  • Los Angeles (október 11-16.) – a BMW Motorrad jubileumi motorkerékpár-tanulmányának világpremierje, valamint az „Ikonikus impulzusok. A BMW Group jövőjének mérföldkövei” címet viselő kiállítás-koncepció harmadik állomása

Goodwoodban, a Festival of Speed keretein belül is feltűnik majd a Ford GT

A 66. rajtszámú Ford GT versenyautó már nem Le Mans legendás Circuit de la Sarthe versenypályáján száguld, hanem a 2016-os Goodwood Festival of Speed világhírű Hegyi Futamán dübörög.

ford-gt-goodwood-autoaddikt

Június 18-19-én a Ford látványos diadalt aratott a Le Mans 24 órás futamon, és a 66. rajtszámú Ford GT versenygép most a Goodwood Hegyi Futamon áll rajthoz, volánja mögött a Ford Chip Ganassi Racing versenyzőivel: a futamgyőztes 68. rajtszámú autó egyik pilótájával, Dirk Müllerrel és a Marino Franchittivel.

A 68. rajtszámú Ford Chip Ganassi Racing Ford GT győzött 2016-ban Le Mans-ban az LM GTE Pro géposztályban, pontosan 50 évvel azután, hogy a Ford történelmi hármas befutóval nyűgözte le a nézőket a kultikus hosszú távú verseny 1966-os futamán. A 69. rajtszámú Ford GT a harmadik helyen végzett, míg a 66. és 67. rajtszámú gépek a negyedik, illetve kilencedik helyen értek célba.

“Az elmúlt hétvégén a Ford GT újra történelmet írt, győzelmet aratva a Le Mans 24 órás futamon – lenyűgöző bizonyítékaként a teljesítmény és az innováció iránti szenvedélyes elkötelezettségünknek” – nyilatkozta Jim Farley, a Ford Európa elnök-vezérigazgatója. “Ezen a hétvégén pedig már Goodwoodban vagyunk, ami tökéletes helyszín a Ford Performance teljes termékkínálatának bemutatására, hogy az új Fiesta ST200 vagy a Le Mans-győztes Ford GT versenyautó láttán sok más ember is osztozhasson e szenvedélyünkben.”

Goodwoodban a Ford-pilóták sorában feltűnik a rallycross-versenyző, internetes szupersztár és a Ford Focus RS fejlesztésében is részt vállaló Ken Block, aki 650 lóerős Ford Fiesta ST RX43 versenygépével vág neki a Hegyi Futamnak.

A világbajnok drift-sztár és profi szórakoztató Vaughn Gittin Jr. egy Ford Mustang RTR volánja mögött tűnik fel a Hegyi Futam 1,16 mérföldes (1,9 kilométeres) pályáján, majd pedig a versenypilóta Ben Collins (akit korábban a BBC “Top Gear” című műsorában láthattunk a Stig szerepében) mutatja be az új Ford F-150 Raptor, e könyörtelen, nagy teljesítményű off-road pickup tudását.

A Ford goodwoodi standjának alaptémája a teljesítmény; a látogatók megismerhetik a vadonatúj Focus RS modellt, amely tavaly ugyanitt, a Goodwood Festival of Speed alkalmával lépett először a brit nagyközönség elé; a Ford Mustang Fastback és Convertible változatait; a Focus ST-t; valamint a többszörös díjnyertes Fiesta ST-t és az új, 200 lóerős Fiesta ST200 modellt.

Ugyancsak itt látható a Ford Performance autóinak hangulatát idéző új Ford ST-Line termékcsalád is, vagyis a Fiesta ST-Line, a Focus ST-Line és a most bemutatkozó, új Mondeo ST-Line.

A Ford GT Le Mans versenyautó

A Ford idén a Ford Chip Ganassi Racing csapat két Ford GT-jével indul a FIA Hosszútávú Világbajnokságon, és két másikkal az IMSA WeatherTech SportsCar Bajnokságon. A 2016-os Le Mans 24 órás futamon mind a négy Ford GT rajthoz állt, hogy megszerezzék a győzelmet a GTE Pro géposztályban.

A 68. rajtszámú Ford GT június 19-én, szombaton három órakor elsőként száguldott át a Le Mans-i célvonalon, miután gigászi küzdelmet vívott a 82. rajtszámú Ferrarival, újra felszítva ezzel a két autógyártó között 50 éve dúló vetélkedést. A 68. számú Ford GT-nek a verseny 20. órájában sikerült először átvennie a vezetést.

A futam során a 66. rajtszámú Ford GT hozta a legjobb eredményt, ám egy apró elektromos hiba miatt megtört a lendület – de az autó legénysége hamarosan kiköszörülheti a csorbát a 2016-os FIA Hosszútávú Világbajnokság következő, július 24-i futamán, a Németországban megrendezett Nürburgring 6 órás versenyen.

Mind a négy Ford Chip Ganassi Racing Ford GT kis tömegű karbon/alumínium futóművel és karbonszálas karosszériával készült, s az autókat kettős turbótöltésű EcoBoost V6-os motor hajtja, amelynek teljesítménye 500 lóerő, forgatónyomatéka pedig 500 Nm.

A Ford GT versenyautó az új Ford GT szupersportkocsira – minden idők legmodernebb sorozatgyártású Fordjára – épül, ami valóságos tárháza a vállalat legújabb fejlesztéseinek az EcoBoost technológia, az aerodinamika és a tömegcsökkentés területén.

Ken Block autója, a Fiesta ST RX43

A Ford Fiesta ST RX43 az év elején mutatkozott be Block internetes Gymkhana video-sorozatának nyolcadik részében, amit eddig több mint 300 millió rajongó nézett meg.

Block gépét, a Fiesta ST RX43-ast arra tervezték, hogy álló helyből 1,8 másodperc alatt katapultáljon 97 km/órás sebességre; ehhez alaposan fel kellett tuningolni a 2,0 literes EcoBoost motort, ami így 650 lóerős teljesítményt és 900 Nm forgatónyomatékot képes leadni.

Ready to Rock Mustang

A kompresszoros töltésű, 735 lóerős V8-as motorral hajtott Ford Mustang RTR (Ready to Rock) ötlete a világbajnok drifter Vaughn Gittin Jr. agyából pattant ki.

A Ford Mustang RTR számos módosítása közül mindenképpen figyelmet érdemel a leültetett, állítható futómű, a merevebb stabilizátorok, a “hópehely” mintázatú könnyűfém keréktárcsák és az agresszív karosszériaelemek: a látványos, ezüstszínű légbeömlők, az új első spoiler, az oldalsó légterelő szoknyák, a hátsó diffúzor, valamint a magasabbra épített hátsó légterelő szárny.

Merész, vad és szórakoztató: az F-150 Raptor kivillantja a fogait

A korábbi Stig, vagyis Ben Collins vezeti a Hegyi Futamon a vadonatúj Ford F-150 Raptort, amelynek rendkívül szilárd karosszériája a hadseregben is használatos alumíniumból készült, így a jármű tömege majdnem negyed tonnával alacsonyabb, mint elődjéé volt.

Az F-150 Raptort egy vadonatúj, második generációs 3,5 literes EcoBoost benzinmotor hajtja; a futómű nagy szilárdságú acélból készül, és a hosszú rugóutak mozgását FOX Racing Shox lengéscsillapítók szabályozzák. A 10 fokozatú automata sebességváltó és az innovatív terepvezérlő rendszer segítségével az autós különféle üzemmódok közül választva a mindenkori terepviszonyok szerint (havas, sáros, homokos stb. környezethez) optimalizálhatja a jármű menetdinamikáját.

A Ford Performance F-150 Raptor gépét Goodwoodban ugyanaz a festés díszíti, mint a Sivatag Legjobbja nevű új off-road futamsorozatra tervezett F‑150 Raptor versenygépet.

Izgalmas programok a Ford standján

A Ford Performance 10 méter magas, háromszintes standjáról lenyűgöző kilátás nyílik a Goodwood Fesztiválra, és a látogatók a két felső szinten felállított távcsöveken keresztül követhetik nyomon az eseményeket.

A vendégek kipróbálhatják a Lépés izgalmát is, ami arra csábítja őket, hogy 4,5 méter magasról ugorjanak le egy légzsákra. A nézőket parkour-atléták is szórakoztatják, akik naponta nyolcszor mutatják be műsorukat egy 9 méteres platformon, gyönyörűen koreografált zuhanásokkal, pörgésekkel és szaltókkal nyűgözve le a látogatókat.

A stand másik részén rendezik meg a népszerű Adrenalin Sétát, ahol a nézelődők egy felfüggesztett üvegpadló révén tényleg minden lehetséges szögből megcsodálhatják a 66. rajtszámú Le Mans Ford GT versenyautót.

A standon Ken Block 2016-os Ford Focus RS RX gépe is látható lesz, amely a FIA Rallycross Bajnokságban versenyez.

A Ford és a Team Sky elit kerékpárcsapat együttműködésének jegyében a Ford megrendezi a Team Sky Skills Trackstand Versenyt, ahol minden azon múlik, hogy ki milyen sokáig képes egy helyben egyensúlyozni egy kerékpárral.

Bemutatkozott a Peugeot 2008: stílusos és attraktív szabadidőautó

Magyarországon is megtartotta premierjét a Peugeot 2008. Az első modellszéria 2013-ban mutatkozott először be, az autóból eddig 515 ezer darab gördült le a gyártósorról.

peugeot-2008-magyar-menetproba-autoaddikt-1

A tegnap bemutatkozott új Peugeot 2008 megújult formatervvel, új, okos extrákkal és kategóriaelső motorokat is tartalmazó motorválasztékkal hódítja meg az autóvezetőket. A menetpróba keretein belül egy 1.6 literes BlueHDi motorral szerelt verziót próbáltunk a Városliget körül autózva – s bár fotózásra alkalmas helyet nem találtunk a rengeteg korlátozás és tiltás miatt, a rendelkezésre álló nagyjából fél óra alatt elegendő információt gyűjtöttünk.

Ismerjük, szeretjük a PSA 1.6-os dízelét, a BlueHDi kivitel aszkétasága szinte felülmúlhatatlan. A rögtönzött városi tesztkör alatt, dinamikus közlekedéssel 4.2 liter/100 kilométeres átlagot sikerült produkálnunk, többszöri nullázással.

A dinamika is megfelelően a gyári adatoknak – helyén volt, a masszív és dinamikus forgatónyomatékcsúcs éreztette hatását 2000 alatt már. Köszönhetően az eltalált hatgangos manuális váltó áttételezésének, a városi forgatag ritmusát könnyedén veszi a Peugeot 2008 1.6 BlueHDi, a 120 lóerős (ez az erősebbik verzió) aggregát agilitása remek. Nagyteszt során kivesézzük majd a további részleteket.

Rendkívül attraktív szabadidő-autó

Az új Peugeot 2008 szabadidő autó markáns megjelenésű orr-része erőteljességet sugároz. A Peugeot oroszlán a robusztus, függőleges, térhatású, hálómintás hűtőrács közepén helyezkedik el. A hűtőrács precíz, tiszta rajzolata észrevétlenül simul a lökhárító és a motorháztető egy ívet alkotó felületébe.

Az orr rész és a motorháztető egységes vonalvezetése a hűtőmaszk aljától indul, majd töretlenül folytatódik a tető irányába, egészen a hátsó ajtóktól induló hullámvonalig. A B oszloptól induló tetővonal exkluzív és különleges hatást kölcsönöz. A szélvédőtől induló és a hátsó légterelőig futó krómhatású tetőrudak szintén észrevétlenül simulnak a tetővonalba. A karosszéria egyes elemei – ablakkeretek, tetőrudak, alsó díszcsík, krómhatású ajtó- és ablak szegélyek, hátsó légterelő – az autó exkluzivitását hangsúlyozzák, megemelt hasmagassága látványos kontrasztot alkot a felső résszel. A karosszéria gömbölyű és pontos vonalait még jobban kihangsúlyozzák az új árnyalatok: a piros Ultimate, valamint az Emerald Crystal fényezés. A kínálatban összesen kilencféle külső szín szerepel, ebből öt metál.

peugeot-2008-magyar-menetproba-autoaddikt-4

A 2008 dinamizmusához az elegáns lámpatestek is hozzájárulnak. Elöl a karosszériába simuló fényszórók vadmacska-tekintetet kölcsönöznek az orr-résznek, a rendkívül modern jelleget árasztó maszk ötvözi a krómszínű és a fekete elemeket. A hátsó lámpák új, meleg fényt árasztó « karmokat » mintáznak, ami intenzív 3D hatást kelt.

A hátsó lámpák körülfogják a csomagtérajtót, amely tágas, praktikusan kialakított csomagteret rejt. Térfogata egyetlen kézmozdulattal 410-ről akár 1400 literre növelhető az osztottan dönthető hátsó üléspad lehajtásával.

A belső tér exkluzív kivitele és pontos illesztései a minőség érzetét keltik. Ezt egészíti ki a high-tech és hangulatos belső világítás, amely még jobban kiemeli a kellemes tapintású anyagok nemes mivoltát. Opcióként bőr bevonatú kormány is rendelhető, amelyhez bőr váltószoknya, bőrborítású kézifékkar és az ajtóban kialakított, bőrrel bevont kartámaszok társulnak.  Hatalmas üvegfelelületeken át árad be a fény az utastérbe. A tető – választástól függően – lehet panorámatető világító szegéllyel, vagy készülhet lézergravírozott, háttérvilágítással ellátott tetőkárpittal.

peugeot-2008-2016-autoaddikt-2

A Peugeot egy új felszereltségi szintet is bevezetett: az Access, Active és Allure változatokból álló kínálatot mostantól a GT Line koronázza meg. A teljes Peugeot választékban fellelhető GT Line a sportos és előkelő stílusban utazó ügyfelek ízlését célozza, amely exkluzív, gyémánthatású, fényes fekete, 17 colos Eridan könnyűfém keréktárcsák, valamint számos, a felszereltségre jellemző vörös-fekete betét és díszítés teszi egyedivé az autó külsejében és belterében egyaránt.

Szabadidő-autó egyedülálló élményekkel

A Peugeot i-Cockpit egy letisztult vezetőhely, ahol a figyelem és az összpontosítás kapja a főszerepet. Szemünket az útról le sem véve, a kompakt kormány segítségével precízen irányítani tudjuk a járművet, aminek köszönhetően kevésbé fárasztó az autó vezetése. A vezető a bal kezével állítja be a sebességrögzítőt és a sebességhatárolót, jobb kezével a mobiltelefonját kezelheti a 7 colos érintőképernyőről a Mirror Screen funkcióval. Ugyanez a képernyő jeleníti meg a tolatókamerák által küldött képet, és itt jelenik meg a kiválasztott Grip Control üzemmód is. A Peugeot i-Cockpit® egyedülálló élménnyé varázsolja a vezetést.

A középkonzolon elhelyezett Grip Control kapcsolóval az adott útfelület tapadásához választhatjuk meg az ideális üzemmódot.

A Peugeot 2008 felszerelései megkönnyítik az autózást a mindennapokban. Ezek közé tartozik a MirrorLink illetve Apple Carplay megoldásokkal kompatibilis Mirror Screen, amely az autó érintőképernyőjén jeleníti meg a vezető okostelefonjának kijelzőjét, így biztonságos módon fér hozzá az alkalmazásokhoz. Nyilvánvaló biztonsági okokból a különböző programokhoz való hozzáférés attól függően engedélyezett, hogy az autó mozgásban, vagy álló helyzetben van-e. Menet közben csak a vezetéshez szükséges alkalmazások jelennek meg.  Az applikációk között található a Start MyPeugeot, az autó digitális dokumentációja, az iCoyote, a közösségi közlekedési információkat és a veszélyes területeket előre jelző applikáció, illetve a parkolóhely kereséséhez rendkívül hasznos Parkopedia.

peugeot-2008-magyar-menetproba-autoaddikt-5

A városi közlekedés maximális biztonságát garantálja az autónak az Active City Brake, amely az automatikus fékrendszer aktivizálásával próbálja elkerülni az ütközést, vagy bekövetkezése esetén csökkenti annak súlyosságát. A rendszer működésének alapja a szélvédő felső részébe épített, LIDAR technikán alapuló, rövid hatótávú lézerdetektor, amely érzékeli a mellettünk, előttünk, vagy a velünk egy irányba haladó vagy álló járművet, és ha a vezető nem lassít, 30 km/h alatt automatikusan, teljes erővel lefékezi az autót, hogy csökkentse a saját autónk és az akadály közötti sebességkülönbséget.

A Park Assist megkönnyíti a jármű manőverezését a városban. A funkció bekapcsolását követően a vezető az érintőképernyőn kiválasztja a végrehajtani kívánt parancsot: párhuzamos parkolás járda mellé, parkolás merőlegesen vagy ferdén az úttest széléhez. Ezt követően az ultrahangos érzékelők felmérik a rendelkezésre álló parkolóhelyek méreteit, és jelzik a vezetőnek a parkolásra megfelelő helyet. Hátramenetben a tolatókamera színes pozíció vonalakkal jeleníti meg a jármű körvonalait a képernyőn. A parkolássegítő rendszerrel ugyanilyen könnyű kihajtani a parkolóhelyről akár lejtőn is, az emelkedőn való elindulást segítő rendszer (Hill Assist) jóvoltából.

A Peugeot 2008 szabadidő-autót áramvonalas sziluettjének, alacsony tömegének és az Euro 6 motorok gazdag választékának köszönhetően, alacsony üzemanyag-fogyasztás és CO2-kibocsátás jellemzi. Az egyes változatok kilométerenkénti emissziója 90 és 114 gramm között mozog, ami elsősorban annak a négy motornak köszönhető, amely kiérdemelte a kategória legjobbja címet.  A kimagasló tulajdonságaiért elismert új háromhengeres PureTech motorok legújabb nemzedékét teljes egészében a Csoport mérnökei fejlesztették ki.

peugeot-2008-magyar-menetproba-autoaddikt-3

A 2008 SUV benzines kínálata öt motorból áll:

  • 1.2 l PureTech 82, ötfokozatú manuális váltóval, fogyasztása 4,9 l/100 km, CO2-kibocsátása 114 g/km/km,
  • 1.2 l PureTech 82, ötfokozatú, robotizált váltóval, fogyasztása 4,4 l/100 km, CO2-kibocsátása 102 g/km,
  • 1.2 l PureTech 110 S&S, ötfokozatú manuális váltóval, fogyasztása 4,4 l/100 km, CO2-kibocsátása 103 g/km,
  • 1.2 l PureTech 110 S&S, hatfokozatú automata váltóval (EAT6), fogyasztása 4,8 l/100 km, CO2-kibocsátása 110 g/km, Best in Class a szegmensében,
  • 1.2 l PureTech 130 S&S, hatfokozatú manuális váltóval, fogyasztása 4,8 l/100 km, CO2-kibocsátása 110 g/km, Best in Class a szegmensében.

Az 1.6 literes BlueHDi dízelmotort páratlan vezetési komfort és rekord alacsony fogyasztási adatok jellemzik bármelyik teljesítményszint – 75, 100 és 120 LE – esetén és mindegyik dízelmotor 100 grammnál kevesebb CO2-t bocsát ki kilométerenként:

  • 1.6 l BlueHDi 75, ötfokozatú manuális váltóval, fogyasztása 3,7 l/100 km, CO2-kibocsátása 97 g/km, Best in Class a szegmensében,
  • 1.6 l BlueHDi 100, ötfokozatú manuális váltóval, fogyasztása 3,7 l/100 km, CO2-kibocsátása 97 g/km,
  • 1.6 l BlueHDi 100 S&S, ötfokozatú manuális váltóval, fogyasztása 3,5 l/100 km, CO2-kibocsátása 90 g/km, kis fogyasztású változat,
  • 1.6 l BlueHDi 100 S&S, ötfokozatú manuális váltóval, fogyasztása 3,6 l/100 km, CO2-
  • 1.6 l BlueHDi 100 S&S, hatfokozatú robotizált váltóval, fogyasztása 3,6 l/100 km, CO2-kibocsátása 95 g/km,
  • 1.6 l BlueHDi 120 S&S, hatfokozatú manuális váltóval, fogyasztása 3,7 l/100 km, CO2-kibocsátása 96 g/km, Best in Class a szegmensében.

peugeot-2008-2016-autoaddikt-1

A Peugeot 2008 különleges helyet foglal el a kompakt szabadidő-autók között: exkluzív, robusztus és igényes. A Peugeot i-Cockpit, a technikai felszerelései és az etalon úttartása jóvoltából a Peugeot 2008 egyedülálló vezetési élményt nyújt.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Az online- és egyéb kommunikációnkhoz ASUS ZenFone 2 okostelefont használunk.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUSGigabyte, SonyEpson, Kaspersky Lab, Canon, Camera Kft.

5 csillagos minősítés az Alfa Romeo Giulia-nak az Euro NCAP törésteszten

Az Alfa Romeo Giulia ötcsillagos eredményt ért el az Euro NCAP nagy presztízsű ütközésbiztonsági vizsgálatán.

alfa-romeo-giulia-euro-ncap-5-csillag-autoaddikt

A modell 98 százalékos teljesítményt nyújtott a felnőtt utasvédelem terén: ilyen magas pontszámot soha egyetlen autó sem ért el, még a 2015-ös, szigorúbb értékelési rendszert figyelembe véve sem.

Az Alfa Romeo új sportszedánja két pillérre támaszkodva érte el kiemelkedő eredményét: egyrészt az innovatív biztonsági rendszerek széles körének alkalmazása révén, másrészt az ultra kis tömegű anyagokat,  szénszálas kompozitokat, alumíniumot és alumínium ötvözeteket alkalmazó, ezáltal könnyű, mégis merev vázszerkezetnek köszönhetően.

Az Euro NCAP minősítése fontos elismerés, amely igazolja az Alfa Romeo különösen jelentős erőfeszítéseit, amelyekkel a közlekedés minden résztvevője számára maximális biztonságot kíván szavatolni.

Az Alfa Romeo Giulia kompromisszumokat nem ismerő kialakítása és szerkezete új mércét állít nem csupán a márka, de az egész kategória számára – a biztonság terén is.

Az Alfa Romeo legszebb hagyományaihoz híven a Giulia egy sor innovatív műszaki megoldást alkalmazva kínál kategóriaelső menetdinamikai jellemzőket, amelyek egyben a legmagasabb szintű biztonság zálogai is.

A legkifinomultabb funkciók között említést érdemel az IBS integrált fékrendszer, amely számottevően lerövidíti a féktávolságot (100 – 0 km/óra 38 méteren a Giulia, 32 méteren a Quadrifoglio kivitel esetében); az exkluzív AlfaLink technológiát alkalmazó, fejlett futóműbeállítás, valamint a kategória legközvetlenebb kormányműve: ezek a jellemzők együttesen kiemelkedő úttartást és könnyed, ösztönös irányíthatóságot eredményeznek, függetlenül a forgalmi helyzettől.

Végezetül ami a vezetőtámogató rendszereket illeti, az új Giulia a legmodernebb technológiákat alkalmazza. A ráfutásra figyelmeztető rendszer (FCW) és a gyalogosvédelemmel felvértezett, autonóm vészfékezési rendszer (AEB) például alapfelszerelés a Giulia minden kivitelében. A radaros érzékelő és az első szélvédőbe beépített kamera segítségével működő rendszerek észlelik, ha akadály vagy jármű kerül a Giulia tervezett nyomvonalára, és figyelmeztetik a vezetőt a várható ütközésre. Amennyiben a vezető nem reagál kellő időben, a rendszer önállóan fékezve segít elkerülni az ütközést vagy enyhíteni annak következményeit. A gyalogosfelismerő funkciónak köszönhetően az AEB rendszer a radartól és a kamerától kapott információk alapján teljesen önállóan is képes megállítani az autót akár 60 km/óra sebességig. A Giulia minden kivitelében alapfelszerelés a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer (LDW), amely felismeri a véletlen sávváltást, vagy az opcióként mögöttes keresztirányú forgalomfelügyelettel kiegészíthető holttérfigyelő rendszer (BSM), amely érzékelők segítségével felügyeli az autó környezetét, észleli a közeledő járműveket, és ezáltal segít a vezetőnek az előzés biztonságos végrehajtásában, a sávváltásban, vagy a parkolóból történő kiállásban.

2015-ben több, mint 5000 autót törtek fel. Mi lehet a megoldás?

Nyakunkon a nyaralószezon, amikor sokan kerekednek fel és ülnek volán mögé, hogy végre kipihenjék a hétköznapok fáradalmait. Ha viszont nem szeretnénk, hogy fejfájás legyen a vége, nemcsak ilyenkor kell ügyelnünk a kocsiban hagyott értékeinkre. Az ORFK 2015-ben 5019 alkalommal folytatott eljárást zárt gépjármű feltörése miatt: tavaly leggyakrabban pénzt (681 alkalom), illetve laptopot, notebookot vagy táblagépet loptak ki az autókból (587 eset). A Generali kiderítette, mire kell leginkább figyelni.

autofeltores-2015-autoaddikt

Ha autók feltöréséről van szó, célpontként szinte minden szóba jöhet, ami mozdítható: az ORFK statisztikájában például cipő, gyümölcs, pálinka, sőt méhkaptár is szerepel. A leggyakoribb zsákmánynak azonban a pénz mellett az elmúlt években a hordozható elektronikai cikkek bizonyultak. Kelendőek voltak a laptopok, notebookok és táblagépek, illetve a táskák (494 eset) és a zenelejátszó készülékek (380 eset) is. Az elmúlt 5 év egyik kiemelkedő rekordját a mobiltelefonok és PDA-k tartják, amelyeknek 2011-ben 1085 alkalommal kelt lába.

Mi a legnagyobb hiba, amit elkövethetünk?

A tolvajok a bevásárlóközpontok, stadionok parkolójában, nyáron pedig a strandokon, a Balaton, a Velencei-tó, illetve a Fertő-tó környékén a legaktívabbak – árulta el Némedi Gábor rendőrezredes, a Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály Vagyonvédelmi Osztályának vezetője. Válogatott módszerekben nincs hiány: legtöbbször betörik az ablakot, kitépik, letörik a zárat, vagy a jeladó blokkolásával akadályozzák meg az autó bezárását. Kifigyelik, ha nagy értéket teszünk a csomagtartóba, majd a jeladó blokkolása után az egyik bűnöző követ minket, míg társa kipakolja a kocsit.

A szakember szerint az egyik legnagyobb hiba, ha látható helyen hagyjuk az értékeinket: ebbe főleg a strandolás előtt esik bele az ember. A Generalihoz érkezett kárbejelentések nyomán előfordult már az is, hogy a strand parkolójából az ügyfelelet a pénztáig követve, ott sorbanállás alatt kiemelték a táskájából a kulcsot, és kirabolták az autót, sőt olyan is előrfordult, hogy el is lopták az autót ugyanezzel a módszerrel.

„Az egyik legfontosabb, hogy a forgalmit és a törzskönyvet ne hagyjuk az autóban, hiszen ha az egész autót elvinnék, ez nagyban megkönnyítené az eladását” – mutatott rá a rendőrezredes.Ha minden elővigyázatosságunk ellenére is megtörtént a baj, az első és legfontosabb, hogy ne nyúljunk semmihez: hívjuk a rendőrséget, és várjuk meg, amíg kiérkeznek.

Ezenkívül fontos, hogy a károkról készítsünk fotókat, hiszen a biztosítónak ezeket is el kell majd juttatnunk a rendőrségi jegyzőkönyv mellett.

Eső előtt köpönyeg: ne bízzuk magunkat a véletlenre!

Egy jól megválasztott casco nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk az autóban lévő értékeinket: például mobiltelefonok, laptopok, notebookok, táblagépek kárait lopás, rablás vagy akár baleseti sérülés esetén megtéríti a biztosító, amennyiben rendelkezünk smart poggyász kiegészítővel.

DTM: Nürnbergben az Audi Sport

Le Mans 24 órás versenyét követően a következő hétvégén (június 25-26) már ismét minden a DTM körül forog az Audi Sport háza táján, a program pedig a szezon csúcspontja Nürnbergben, a Norisringen.

audi-dtm-nurnberg-autoaddikt-2016

“Az idény egyetlen városi futamán hazai pályán játszik az Audi Sport. „Ezért jövünk mindig szívesen ide, s természetesen a különleges hangulat miatt” – mondta Dieter Gass, az Audi Sport DTM-igazgatója. „Annál fájdalmasabb számunkra, hogy már jó ideje nem tudtunk nyerni a Norisringen. A sok Audi-rajongó, akik az idén is eljönnek Nürnbergbe, mindenesetre megérdemlik, hogy végre Audi-győzelmet lássanak – még ha, mint mindig, különösen nehéz is lesz.“

“Az Audi-pilóták legutóbbi diadala a Dutzendteich és a labdarúgó-stadion között húzódó, 2,3 kilométeres városi pályán immár 14 esztendővel ezelőttre datálódik, a francia Laurent Aiello ugyanis kompakt Audi TT versenygépével 2002-ben „csípte el” a célegyenesbe vezető kanyarban Bernd Schneidert, a Mercedes-Benz pilótáját, s nyerte meg a futamot.

„Ez az a verseny, amit nagyon szeretnék megnyerni” – nyilatkozta Mattias Ekström. „Egyszer már elsőként értem ugyan célba, de nem tarthattam meg a serleget. Az idén ismét megpróbálom elhódítani, de ezúttal is nagyon szoros versenyre számítok.”

Ekström már sok kemény küzdelmet ért meg Nürnbergben, ám „A Norisring királya” mégis valaki más: Jamie Green eddig összesen négy diadalt ünnepelhetett Nürnbergben, ahol már az Audi színeiben is a dobogóra állhatott. Green azonban nem csupán ezért kedveli e városi pályát. „Ha izgalmas versenyről és kemény előzésekről van szó, a Norisring kétségkívül a legjobb pálya” – véli a brit pilóta. „Ez már az állítható DRS szárnyak előtt is érvényes volt, most pedig még inkább igaz. A pálya elsősorban a fékezésekről, a lassú kanyarokról és a kisebb leszorító erőről szól, mégpedig úgy, ahogyan a DTM-re egyébként nem jellemző. Mivel csak egyenesekből és különösen lassú kanyarokból áll, a Norisringen jobban megközelíthető az elöl haladó autó, így a párharcok is keményebbek és izgalmasabbak, mint a DTM bármely más pályáján. A szurkolók sokasága teremtette hangulat garantáltan gondoskodik a libabőrről, különösen nekünk, az Audi pilótáinak.”

Előrejelzésekbe aligha mer bocsátkozni bárki is a DTM idei szezonjára, az első hat futam ugyanis hat különböző győztest hozott, de az első rajthelyeken is hat pilóta osztozott. A tabella első és hatodik helyezettjét mindössze 15 pont választja el egymástól, s Mattias Ekström (46 pont), Jamie Green (45 pont) és Edoardo Mortara (44 pont) egyaránt az első hat tagja.

2015-ben a Norisring teljes mezőnye 0,625 másodpercen belüli különbséggel zárta a vasárnapi időmérőt. „Az idén még szorosabb a DTM mezőnye, az eredmények pedig aligha jósolhatók” – hangsúlyozta Dieter Gass. „Nem lepne meg, ha az idén mindenki fél másodpercen belüli eltéréssel teljesítene. Egyértelmű, hogy a Norisringen mindenekelőtt a fékeknek és hűtésüknek kell rendben lennie – s természetesen a végsebességnek.”

Jegyek a DTM egyetlen városi futamára: www.audi-motorsport.com

Az ARD mindkét futamot élőben közvetíti „egyes” csatornáján (szombaton 13:00, vasárnap 12:45 órától). Az Audi Sport TT Cup szintén két futamot rendez a Norisringen, amelyek a SPORT1+ programján és a www.audimedia.tv oldalon követhetők élőben.

Szerdai Gábor, Zöld Autószerviz: “Az autószerelésbe nőttem bele, szeretem csinálni”

Több ízben beszámoltunk már a Zöld Autószerviz tevékenységéhez köthető aktualitásokról az Autóaddikt.hu és a Napimagazin.hu hasábjain. Azonban arról konkrétan eddig nem szóltunk, hogy tulajdonképpen mit is takar a Zöld Autószerviz elnevezés, mitől zöld a zöld.

szerdai-gabor-zold-autoszerviz-autoaddikt-01

Szerdai Gábor, a Zöld Autószerviz tulajdonosa nem ma kezdte a szakmát, bő 20 éve foglalkozik autójavítással. Nyilván nagy mértékű elhivatottság, az autók elfogulatlan szeretete kell ahhoz, hogy folyamatos elánnal tudja végezni munkáját, úgy, hogy közben ápolhassa ügyfeleivel a folyamatos kapcsolatot, valamint a távlati tervekre is tudjon összpontosítani.

Autóaddikt: Mikor kezdted pályafutásodat?

Szerdai Gábor: Eléggé régóta foglalkozom autókkal, szinte gyerekkorom óta. Ebbe nőttem bele, édesapám révén. A 80-as években gyerekként már ott rohangáltam a műhelyében, egyértelmű volt, mi lesz a vége. A szakmát 1994-ben kezdtem, akkor indítottam első vállalkozásom, tehát ekkor kezdtem autójavítással foglalkozni.

Autóaddikt: Miért pont autószerelő?

Szerdai Gábor: Ahogy említettem, gyerekkoromtól számítható ez a „becsípődés”. Mivel az édesapám vezette családi üzlet adta magát, folyamatosan az autók körül nyüzsögtem már kiskoromban. Egyébként konkrétan megindokolni nehéz ezt, ebbe nőttem bele, ennyi. Más alternatíva nem is nagyon volt. Szeretem csinálni.

Autóaddikt: Hogy jött a Zöld Autószerviz ötlete?

Szerdai Gábor: Az autójavítás piacán rengeteg szerviz található, mindenféle ajánlatokkal, módozatokkal. Próbáltunk egy olyan koncepciót létrehozni, ami egyedi, kicsit kilóg a sorból, egy kicsit jobb, mint a többi. Kitaláltuk, hogy legyünk zöldek, mert a zöld jó, előremutató. Minden, ami környezettudatos, előre visz; próbáltunk egy olyan cégstruktúrát kialakítani, amely ennek a szellemiségnek megfelelően pozitív benyomást kelt az emberekben.

zold-autoszerviz-autoaddikt-006

Autóaddikt: Mitől zöld a Zöld Autószerviz?

Szerdai Gábor: A névválasztás összetett. Egyrészt azért zöld, mert környezettudatos a gondolkodásmódunk, tevékenységünk. Az autók, ha megfelelően karban vannak tartva, máris zöldebbnek mondhatók, hiszen kevésbé szennyezik a környezetet. Másrészt olyan irányvonalat képviselünk, ahol minden zöld utat kap, tehát számunkra nincs lehetetlen, mindenre megpróbálunk megoldást eszközölni. Egyik szlogenünk pont erre alapoz: Zöld út a megoldáshoz – az elmúlt 20 évben talán egyszer sem volt olyan kihívás, amit ne tudtunk volna megoldani.

zold_autoszerviz_autoaddikt_2015_001

Autóaddikt: Többet nyújt-e a Zöld Autószerviz egy hagyományos szerviznél?

Szerdai Gábor: Megpróbálunk többet nyújtani. Az ügyfelek visszajelzése általában pozitív, legtöbbjük folyamatosan vissza-visszatér hozzánk. A márkaszervizekkel nyilván nem tudunk, és nem is óhajtunk versenyre kelni, az egy más kategória. Arra koncentrálunk tehát maximálisan, hogy szegmensünkben a lehető legmagasabb szintet hozzuk, ügyfeleink megelégedettségére. Fontos a precizitás, az aprólékosság, valamint az emberi kapcsolatok ápolása is.

zold-autoszerviz-autoaddikt-001

Autóaddikt: Hogy álltok az idei évre betervezett célkitűzésekkel?

Szerdai Gábor: Sok tervünk van folyamatosan. Ezeket próbáljuk párhuzamosan megvalósítani, idén év végig például szeretnénk megújítani a műhely belterét, környezetét. Utóbbinál bővítenénk a külső területet, hogy még rendezettebb lehessen az ügyfélparkolás, valamint szoftveres fejlesztéseket is tervezünk.

szerdai-gabor-zold-autoszerviz-autoaddikt-02

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Az online- és egyéb kommunikációnkhoz ASUS ZenFone 2 okostelefont használunk.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUSGigabyte, SonyEpson, Kaspersky Lab, Canon, Camera Kft.

Bővült a Hankook dolgozók apartman szállója, közel 300 új férőhellyel

A Hankook további 144 darab kétfős, 26 négyzetméteres lakóegységgel és a kényelmes mindennapokhoz szükséges közösségi terekkel bővítette ki apartman szállóját, a Hankook Házat.

hankook-haz-autoaddikt

A korszerű épület mindössze 800 méterre helyezkedik el a cég telephelyétől, és olyan dolgozók vehetik igénybe teljesen térítésmentesen, akiknek lakhelye 50 km-nél messzebb van, vagy amerre nem közlekedik a Hankook ingyenes buszjárata. Egy újabb négyemeletes lakószárnnyal és egy multifunkcionális kerti épülettel, összesen 7700 m2-rel bővült a komplexum, ami így már közel 20 000 m2-en biztosít kényelmes és színvonalas lakhatást a gyár dolgozóinak. A vállalat 1,8 milliárd forintot fordított a bővítésre. A tervezési munkát a CÉH Zrt., míg a kivitelezést a KÉSZ Építő Zrt. végezte.

„Kiemelten fontosnak tartjuk dolgozóink munkakörülményeinek, életminőségüknek folyamatos javítását, fejlesztését, ezért törekedtünk korszerű, kényelmes lakhatási körülmények kialakítására. A Hankook Ház 2011-ben, 506 férőhellyel nyitotta meg kapuit, és az eltelt öt év alatt a gyár bővítése miatt a szálló bővítése is esedékessé vált” – mondta el Lee Sang IL, a Hankook Tire Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

Akár az eddigi két épületben, a kétágyas lakrészek itt is TV-vel, fürdőszobával és teakonyhával vannak felszerelve, illetve az Internet elérés is biztosított. A Hankook arra is figyelmet fordított, hogy az új épületrész ne csak a dolgozók életkörülményeit tegye kellemessé, hanem környezettudatos is legyen, ezért a szobákban modern épületgépészeti megoldásokat alkalmaztak: a lakrészek fürdőszobái padlófűtéssel, egyéb helyiségei mennyezeti felülhűtéssel és fűtéssel rendelkeznek.

Az új szárny megépülésével egy időben bővültek a szabadidős tevékenységek is: a szabadidő- és sportkomplexum mintegy 2000 m2-en áll a kikapcsolódni vágyó dolgozók rendelkezésére. Mivel az új szárny a korábbi sportpályák helyére épült, így ezek is átalakításon, bővítésen estek át: a műfüves focipálya mellett lelátó és öltözők is épültek, illetve egy új kiszolgálóegység is elkészült konyhával és grill terasszal. A komplexumhoz egy speciális gumiburkolattal ellátott kosárlabda és teniszpálya is tartozik.

A megnyitón részt vett Cseresnyés Péter, munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár is: „A Hankook Tire Magyarország jó példája annak, hogy vannak olyan külföldi befektetők – így a Hankook is -, amelyek nem csupán munkahelyeket teremtenek, hanem arról is gondoskodnak, hogy megfelelő munka- és lakhatási körülményeket biztosítsanak a magyar munkavállalóknak. A folyamatos fejlesztések, korszerű beruházások és a dolgozóik iránt tanúsított elköteleződésük példaértékű a magyar piacon” – fogalmazott Cseresnyés Péter.

Ford-győzelem született Le Mans-ban

Nem kevesebb, mint 50 évvel azután, hogy 1966-ban a Ford történelmi, hármas győzelmet aratott a Le Mans-i 24 órás futamon az amerikai autógyár GT-je ma egy minden várakozást felülmúló sikerrel írta be magát ismét az autóversenyzés nagykönyvébe.

ford-gt-lemans-gyozelem-2016-autoaddikt-autokkal

A Ford 68-as számú autója Sébastian Boudaix-val, Joey Hard-dal és Dirk Müller-rel a volán mögött fél évszázad múltán ismét elsőként haladt át a GTE Pro osztályban a hosszútávú autóversenyek legkeményebbikeként is leírt francia 24 órás versenyen.

A 68-as Ford GT első helye mellett a harmadik helyen a Ryan Briscoe, Scott Dixon és Richard Westbrook által vezetett 69-es, negyedikként pedig Billy Johnson, Stefan Mücke and Olivier Pla hármas 66-os GT-je ért célba.

Az amerikai autógyártó negyedik csapata, a No. 67 Ford GT Marino Franchetti-vel, Andy Priaulx-val és Harry Tincknell-lel a volán mögött a kilencedik lett.

Bill Ford a Ford Motor Company ügyvezető elnöke szerint „ Ez egy történelmi pillanat a Ford és a Ford Chip Ganassi team életében is. Mertük azt álmodni, hogy győztesként térhetünk vissza a legendás ötven évvel ezelőtti győzelem után, és sikerrel vehetjük fel a versenyt a világ legkeményebb versenyében. A büszkeség, amit akkor éreztünk, mikor a Ford GT elsőként haladt át a célvonalon, leírhatatlan. A Ford Performance csapata, amely tervezte, megépítette, és az edzéseken tökéletesen finom- hangolta a Ford GT-t,
megalkuvást nem ismerve, fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy méltók lehessünk a történetünkhöz, és ma ezt az eredmény elérhessük. Egytől egyig csodálatos emberek, nagyon büszke vagyok rájuk. A csapat ismét megmutatta a Ford lelkét – az innováció, kitartás és igazi csapatmunka erejét.

Le Mans-ban, a versenypálya szélén állva Mark Fields, A Ford Motor Company elnök vezérigazgatója a következőket nyilatkozta:
„Egy teljesen új autó megépítése, és megmérettetése a Le Mans-i versenyen monumentális feladat. Felvettük a kesztyűt és ismét meghósítottuk az autósport legkeményebb versenyét. Hihetetlenül nagyélmény volt megosztani ezt a pillanatot a munkatársainkkal, kereskedőinkkel, tulajdonosainkkal, szponzorainkkal, és a többi vendéggel. A GT futamban résztvevő valamennyi autógyártó bevetette a legjobb tudását, legújabb technológiáját. Boldog vagyok, hogy megmutathattuk a világnak a Ford esszenciáját.

A Ford Chip Ganassi Team 2017-ben visszatér Le Mansba, hogy megvédje bajnoki címét.
The Ford Chip Ganassi Racing team will return to Le Mans in 2017 to defend its title as the GTE Pro Class champion.

LEGFRISSEBB

Újragondolja az elektromos autók töltését a Mercedes-Benz

0
A Mercedes-Benz új lendületet ad az elektromos kishaszongépjárművek piacának Közép-Európában: a vállalat az E.ON-nal kötött megállapodás keretében minden eddiginél személyre szabottabb és egyszerűbb e-mobilitás...

Visszatért a Ferrari Testarossa

TESZTJEINK