Főoldal Blog Oldal: 411

Világkörüli utazás, Ford T-modellel

Körbeautózni a világot nem mindennapi teljesítmény, egy 100 éves Ford T-modellel pedig elképesztő kihívás – márpedig a holland Dirk és Trudi Regter pontosan ezt tették.

ford-t-modell-trudi-regter-vilagkoruli-autoaddikt

A Regter házaspár 2012 nyarán vágott neki a hihetetlen utazásnak, amelynek első, 22.000 kilométeres szakasza szülővárosuktól, a hollandiai Edamtól egészen a dél-afrikai Fokvárosig tartott, és 180 napos autózást jelentett.

2013-ban a pár már az USA és Kanada útjain robogott, és újabb 180 nap alatt 22 államot keresztezve mintegy 28.000 kilométert tettek meg. És ha ez még nem lett volna elég, 2014-ben újabb 26.000 kilométeres utazásra vállalkoztak, 180 nap alatt szelve át a dél-amerikai kontinenst.

A kalandkedvelő házaspár összesen majdnem 80.000 kilométert autózott, s útjuk során számos olyan rendezvényen vettek részt támogatóként, amelyeket a gyermekek SOS-segélyszervezete, a Children’s Villages szervezett.

Most azt tervezik, hogy 2016-ban és 2017-ben Új-Zélandon, Ausztrálián, Indonézián és Indián át folytatják utazásukat, majd a Himaláján átkelve Kínán, Mongólián és Közép-Európán keresztül térnek haza Hollandiába.

Az autó, amely meghódította a világot

Nem kis elszántság kell ahhoz, hogy valaki egy 100 éves Ford T-modellel vágjon neki a világ körüli útnak, de ez az öreg autó meglehetősen robusztus konstrukció, ráadásul annyira egyszerű a felépítése, hogy rendkívül könnyű megjavítani, ha valami elromolna benne.

Dirk és Trudi Regter (mindketten nyugdíjasok) 1997-ben vásárolták meg 1915-ös Ford T-modelljüket. Dirknek korábban is volt már egy 1923-as T-modellje és egy 1928-as A-modellje; az oldtimer Fordok iránti rajongását apjától és nagyapjától örökölte.

1908 és 1927 között a Ford 15.000.000 T-modellt adott el. A gyártás Amerikában kezdődött, de hamarosan az egész világra kiterjedt, így sorra nyíltak az összeszerelő üzemek Dániában, Németországban, Írországban, Spanyolországban és Nagy-Britanniában. A Ford T-modell szó szerint az egész világot kerekekre ültette, és az emberek hatalmas tömegei számára tette lehetővé a megfizethető mobilitást, hiszen az autó olcsó volt és megbízható, ráadásul a szabványos, csereszabatos alkatrészeknek köszönhetően nagyon könnyű volt javítani és karbantartani.

“Afrikában egy helyi kovácsműhelyben hegesztették meg a törött első kereket” – mesélte Dirk. “Szerencsére meglehetősen jártas vagyok a javításban, és egy ilyen hosszú útra a csavarhúzó és a kalapács mellett mindig viszek magammal némi ragasztószalagot és rögzítőhevedereket is.”

A Regter házaspár Ford T-modelljét egy 3,0 literes benzinmotor hajtja, s az autó ma is ugyanolyan felszereltséggel fut, mint amikor 1915-ben legördült a szerelőszalagról; az egyetlen különbség csupán az, hogy a faküllős kerekekre nagyobb gumiabroncsok kerültek, mert az autó így lágyabban rugózik, ez pedig kényelmesebb a hosszú utakon. Egy gumigarnitúra körülbelül 15.000 kilométert bír a normál utakon – csakhogy a holland pár számtalan kilométert autózott Afrika és Dél-Amerika szinte járhatatlan földútjain és ösvényein.

“Dél-Afrika és Botswana határvidékén találkoztunk egy farmerrel, akinek még állt egy régi T-modell a fészerében. Leszerelte róla a gumikat, és nekünk ajándékozta, hogy tovább tudjunk menni” – emlékszik vissza Dirk.

És hogy mi volt az utazás csúcspontja?

“Az 1-es számú főút Los Angeles és San Francisco között gyönyörű volt: meredek lejtők, mély szakadékok, s az egyik oldalon a hegyek, a mások oldalon pedig az óceán. Lélegzetelállító élmény!”

Volkswagen: 60 éves a Typ 2, Hannover ünnepel

A Volkswagen Haszonjárművek ipartörténeti jubileumhoz érkezett: idén 60 éve, hogy megkezdődött a Typ 2 gyártása az újonnan felépített Transporter gyárban, Hannoverben.

transporter-bulli-volkswagen-hannover-autoaddikt-002

Stöcken 1-es számú kerületében szinte a semmiből épült mindössze egy év alatt az 1,1 millió négyzetméter alapterületű gyár, amely abban az időben Európa legnagyobb szerelőcsarnokának adott otthont. Ezzel együtt az autóipar egy különleges korszakának kezdetét is jelentette, hiszen a kezdetektől egészen a mai napig ez a gyártási helye a Bulli néven ismert és kedvelt autóipari legendának, a Volkswagen Haszonjárművek T-sorozatának.

Dr. Eckhard Scholz, a Volkswagen Haszonjárművek igazgatótanácsának elnöke így méltatta a jubileumot: „Hannoveri gyárunk testesíti meg a kishaszonjárművek európai gyártásának egyedülálló fejlődési folyamatát, hiszen alapítása óta ezt az üzemet folyamatosan korszerűsítjük és bővítjük. Így jöhetett létre a kategóriájában legnagyobb présüzemi gyártósor Európában. A hannoveri gyárban minden körülmény adott ahhoz, hogy ügyfeleinknek továbbra is a lehető legjobb és leginkább személyre szabott járműmegoldásokat kínáljuk. Az üzem 60 évvel ezelőtti megépítéséhez képest a mi lelkesedésünk a Transporter iránt ugyanolyan erős.”

transporter-bulli-volkswagen-hannover-autoaddikt-001

Scholz kihangsúlyozta, hogy a Bulli gyártásánál dolgozók tudják, hogy egy igazán különleges jármű alkotásában vesznek részt és ezt a megterhelő munkát büszkeséggel, odaadással és az egyedülálló modell iránti rajongással végzik.

Thomas Zwiebler, a Volkswagen Haszonjárművek üzemi tanácsának elnöke hozzátette: „A kifejezés legigazibb értelmében véve egy nem mindennapi sikertörténet alapjait rakták itt le Hannover Stöcken kerületében. Igen rövid idő leforgása alatt a semmiből egy úttörő termelési helyszínt teremtettek, amely évtizedeken keresztül dolgozók ezreinek köszönhetően tudott folyamatosan fejlődni és válhatott a Volkswagen Csoport egyik alappillérévé. A Bulli gyártói csapataként nagyon büszkék vagyunk erre.”

A Bulli a német gazdasági csoda jelképévé válik

A németek rátalálnak az autó iránt érzett rajongásra: a gazdasági csoda megérkezett. A Volkswagen Beetle 1956-ban ismételten az év legkelendőbb modellje, amely már az év vége előtt átlépi az egymilliós darabszámot. A Bulli is igen közkedvelt és keresett. Az 1950 óta a Bulli otthonául szolgáló wolfsburgi üzem kapacitása messze nem elégséges a kereslet kielégítésére. Legyen ez kenyér, sör , hamburger vagy fogyasztási cikk, mint a televízió vagy a hűtő, a vevőkhöz a lehető legmegbízhatóbban és leggyorsabban kell, hogy megérkezzen. Ezeknek az igényeknek a teljesítéséhez pedig a kereskedőknek és az üzletembereknek egyaránt az elpusztíthatatlan Bullira volt szükségük.

Abban az időben több, mint 235 város és község jelentkezett helyszínként a tervezett Transporter üzemhez. Heinrich Nordhoff, a Volkswagenwerk GmbH ügyvezető igazgatója és a Volkswagen AG igazgatótanácsának későbbi elnöke elnyerte a Felügyelőbizottság támogatását az általa is támogatott hannoveri helyszínhez. Ennek legnagyobb előnye a közvetlen közelben folyó Mittelland csatorna illetve egy már létező rendező pályaudvar volt. De Nordhoff már akkor felismerte: „Egy vállalat értékét nem az épületek és a gépek vagy az általa birtokolt bankjegyet adják. Az egyetlen dolog, amely értéket képvisel egy vállalkozásban, az az ott dolgozó emberekben, az ő tetterejükben és az általuk képviselt szellemiségben rejlik.”

Az építkezés egy igen havas télen indult 372 munkás részvételével. Mire beköszöntött 1955. március vége, már 1 000 dolgozó munkálkodott az építkezés helyszínén. Az enyhébb idő beköszöntével az olvadás miatt deszkákat kellett az ázott, sáros földre helyezni, hogy a teherautók gond nélkül szállíthassák az építőanyagot. Az üzem területén pedig egy kicsinyke rögtönzött város nőtt ki a földből, amely építési irodáknak, tároló helységeknek, munkásszállásoknak és étkezősátraknak adott otthont. A vállalkozó kedvű kereskedők is hamar megjelentek, hogy bódéjukból lássák el áruval az itt dolgozókat.

Mindössze 12 hét után a falak már több, mint négy méter magasan tornyosultak. Szünet nélkül üzemelt a 28 óriási daru, míg a 22 nagyméretű betonkeverő naponta 5 000 köbméter betont állított elő. Mindent egybevéve összesen 1 750 000 köbméter földet mozgattak meg, amely abban az időben 256 000 teherautónyi rakománynak felelt meg. Májustól a hatalmas építési területen naponta 2 000 munkás végezte serényen a munkáját. A beton öntéséhez hozzávetőleg 600 000 négyzetméternyi faanyagra volt szükség az alátámasztó állványokhoz. Hogy még érzékletesebb legyen: „Ez a mennyiség elegendő lett volna egy egy méter széles fa gyalogút megépítésére Wolfsburgból Bázelbe” – jelent meg egy akkori sajtóhírben.

transporter-bulli-volkswagen-hannover-autoaddikt-003

Ezzel egy időben a Volkswagen megkezdte a Transporter gyártáshoz szükséges szakemberek betanítását. Minden reggel 4 óra 10 perckor egy közvetlen vonat szállította őket a központi pályaudvarról Wolfsburgba, ahol elmerülhettek a Bulli gyártásának rejtelmeiben. Háromezer dolgozóra volt szükség ahhoz, hogy a gyártásindítás kellőképpen előkészített legyen, és gond nélkül elrajtoljon. Alig néhány héttel később megindult a karosszériagyártás is, 1956. februárjában pedig már készen állt a több párhuzamos sínnel rendelkező, tíz kilométer hosszú és az üzem területére érkező vasúti pálya is.

1956 év március 8-án a gazdasági csoda éveinek jövőbeni szimbóluma rajtra készen állt, megindult a gyártás Hannover Stöcken kerületében. 1967-ig, az első Transporter generáció gyártásának végéig, 1,8 millió Bulli gördült le a gyártósorról Németországban.

Napjainkig közel 12 millió Transporter készült világszerte. Igazi sikertörténet, amelyet a népszerű és igen keresett új modellgeneráció folytathat tovább. Csak 2016. januárjában 12 400 T6 modellt szállított ki a márka, amely a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva 4,9 százalékos növekedés. A T-sorozat mellett Hannover Stöcken kerületében készül az Amarok modell és a Panamera fényezett karosszériaszerkezete is, míg Hannover Limmer körzete a sikeres California modellnek szolgál otthonául. Hozzávetőleg 14 500 munkás dolgozik a hannoveri helyszínen.

Magyarok a Világ Járműgyártásában címmel nyílt kiállítás a 2016-os AMTS-en

Tematikus kiállítás a magyar autóipari szakemberek, valamint  az általuk megálmodott és létrehozott autócsodák tiszteletére a XI. Nemzetközi Autó, Motor és Tuning Show-n.

amts-2016-autoaddikt

Az elmúlt száztíz évben egy kis ország sok nagy alkotót adott a világ járműgyártásának. Az autórajongók többsége méltatlanul keveset tud arról, hogy a magyar szakemberek, mérnökök, formatervezők milyen kiemelkedő szerepet játszottak világhírű járművek tervezése során, és milyen innovatív megoldásokkal segítették az autóipar dinamikus fejlődését. Ezért az Autós Nagykoalíció megeleveníti a múltat, és a Magyarok a Világ Járműgyártásában elnevezésű izgalmas tematikus kiállításon negyedik alkalommal kalauzolja végig az érdeklődőket az autóipar évszázados történelmén, bemutatva a magyar szakemberek által megálmodott és létrehozott autócsodákat és autóipari nóvumokat. A kiállításnak hazánk egyik legkiemelkedőbb, háromnapos autós rendezvénye, a nemzetközileg is ismert és elismert XI. Nemzetközi Autó, Motor és Tuning Show ad otthont március 18-20. között, a Hungexpo D pavilonjában.

Valójában a magyarok autóiparban betöltött szerepe még sokkal régebbre nyúlik vissza. 1518-ban egy bizonyos Sigmund von Herberstein részletesen írt a kocsiszekérről, és megemlítette, hogy Mátyás király is szívesen utazott ezen a gyorsnak és kényelmesnek mondható járművön. A szavak összecsengése nem véletlen, a kocsi magyar találmány a Budát Béccsel összekötő nemzetközi forgalmat is lebonyolító országút mentén található Kocs községből ered. A Magyarok A Világ Járműgyártásában kiállításon is megtekinthető korabeli járműszerkezet újszerűségét és szakmai egyediségét mutatja, hogy a kocsi szó több európai nyelvben is előfordul és a jelentése is azonos.

Néhány száz évet haladva az időben, az autógyártás újkori történetének hajnalán is számos magyar szakember szorgoskodott azon, hogy a négykerekű kocsiból egyre fejlettebb, motorizált, kényelmes és biztonságos közlekedési eszköz váljon. A korabeli nagy nevek közül a teljesség igénye nélkül említhetjük Jedlik Ányost, a dinamó feltalálóját, Biró Józsefet, az automata sebességváltó fejlesztőjét, vagy éppen Galamb Józsefet, aki úttörő szerepet vállalt az autógyártás ikonjának számító Ford T modell sorozatgyártásában. Az autóipar dinamikus fejlődésében, fejlesztésében a magyarok és magyar származású szakemberek a mai napig is jócskán kiveszik a részüket, legyen szó formatervezésről, fejlesztésről, gyártásról vagy az ágazat menedzseléséről.

Az Autós Nagykoalíció (ANK), mint az autóipar innovatív megoldásait, a közösen vállalható értékeket, a hagyományokat és célokat egyaránt szem előtt tartó szakmai szervezet, az Autó, Motor és Tuning Show (AMTS) főtámogatója éppen ezért négy évvel ezelőtt életre keltette a Magyarok a Világ Járműgyártásában elnevezésű tematikus autóipari kiállítást, ahol nemzetközi hírű kiváló magyar mérnökök közreműködésével megalkotott autócsodák és autóipari nóvumok mutatkoznak be – meglepetés vendégekkel és eddig nem hallott kulisszatitkokkal – egy izgalmas interaktív program keretében.

„Büszkék vagyunk arra, hogy évről-évre egyre nagyobb területet kell kihasítanunk a nemzetközi színvonalú Autó, Motor és Tuning Show-ból ahhoz, hogy be tudjuk mutatni a magyar vonatkozású autóipari csodákat, a történelmi ikonoktól legújabb fejlesztésekig. Az Autós Nagykoalíció vallja, hogy minden magyar ember őszinte csodálattal gondolhat azokra a honfitársainkra, akik szerepvállalásuk révén valamilyen módon hozzájárultak a technológia csúcsát képviselő járműipar fejlődéséhez. A kiállítás ékes bizonyítéka annak, hogy ha elég tehetséges és szorgalmas vagy, te is feljuthatsz a Világ tetejére” – mondta a kiállítás megnyitóján Knezsik István, Autós Nagykoalíció elnöke.

A Magyarok a Világ járműgyártásában kiállításon, közel ezer négyzetméteren, csodálható meg többek között a Győrben gyártott Audi R8, TTS coupe, TTS rodaster, a kecskeméti Mercedes B és csak itteni gyártású CLA modellek, az esztergomi Suzuki Swift Sport, „S” Vitara és a legelső itthon összerakott fehér Swift, a legendás magyar gyártású Ikarus 620 autóbusszal, valamint az Evopro elektromos hajtású, moduláris felépítésű könnyűszerkezetes kompozit busza, amely a napokban nyerte el a JEC innovációs díját Párizsban. Magyar szív dobog a kiállított szentgotthárdi ezer köbcentis Opel Adam Rocks-ban, a 2016-os év autójában, az új 1.6D „K” Astrában, a VW Passat Alltrack-ben, a VW Multivanban, a Seat Leon Cuprában, a 2.0 TSI Skoda Superb Combiban és Octavia RS-ben. Olyan járművek is megtalálhatók a standokon, mint például a BMW i3 és E39 2.5TD M, melyek motorját magyar mérnökök tervezték, vagy a Jaguar XF, Maserati Ghibli, a Range Rover Sport vagy éppen a Kia Optima, amelyek belseje mind-mind magyar szakemberek keze munkáját dicséri. Mindezek mellett a kiállítás látogatói olyan különlegességeket is szemügyre vehetnek, mint a Moveo névre hallgató magyar tervezésű kompozit szénszálas, elektromos hajtású robogó, és nagytestvére, a kétüléses elektromos roadster, a Júlia névre hallgató, kőrisfából készült négykerekű műalkotás, a kecskeméti GAMF Hungary csapat napelemes autója, a BME Formula Racing Team, az Arrabona Racing Team, a BME SHOX MotoStudent Team, a Kefo Motorsport, a Szengine, a Pneumobil-BGK és Pneumobil-BME, valamint az OECO Bánki Donát Shell Eco maraton versenygépei és egyéb fejlesztései, az interaktív elektromos gyerekautó, a Kocs községből származó kocsi, valamint a MOME és Cserkuti autómakettek.

Strategy NUMBER ONE > NEXT vállalati stratégia a BMW Group-tól

Strategy NUMBER ONE > NEXT: hosszú távon fenntartható működési technikák, hatékony termelési megoldások, innovatív koncepciók, progresszív elképzelések és vadonatúj járművek, köztük egy forradalmi BMW i modell övezik a BMW Group jövőbe vezető útját, amelyen haladva a vállalatcsoport és az iparág történetében egyaránt új korszak veszi kezdetét.

bmw-strategy-number-one-next-autoaddikt

Miután 2015-ben sorozatban immáron hatodik rekordszintű üzleti évét zárta, a BMW Group a 2016. március 16-án megrendezett évértékelő sajtótájékoztatóján lerántotta a leplet vadonatúj vállalati stratégiája legfőbb részleteiről. A Strategy NUMBER ONE > NEXT átfogó név alatt csokorba gyűjtött stratégiai elemek módszeres alkalmazásával az egyéni mobilitás prémium termékei és szolgáltatásai terén abszolút piacvezetőnek számító vállalatcsoport úttörő szerepet vállal az autóipar jövőképének holisztikus kialakításában, miközben továbbra is iránymutató autógyártóként kívánja formálni a prémium szintű egyéni mobilitás innovációit. A BMW Group célja, hogy ügyfeleire és környezetükre összpontosítva olyan járműtechnológiai és mobilitási megoldásokat váltson valóra, amelyek azon túl, hogy forradalmi újításként érkeznek meg a piacra, hosszú távú fenntarthatóságot és széleskörű szabadságot garantálnak.

„A BMW Group száz esztendőn átívelő történelmét folyamatos fejlődés és újabbnál újabb koncepciók szegélyezik. A vadonatúj járműtechnológiák kifejlesztőjeként és az innovatív megoldások úttörőjeként a vállalatcsoport nem csupán az autóipar, de a globális mobilitás mérföldköveit teremtette meg” – mondta Harald Krüger, a BMW AG igazgatótanácsának elnöke a vállalatcsoport március 16-i évértékelő sajtótájékoztatóján, Münchenben. „Strategy NUMBER ONE > NEXT névre keresztelt vállalati stratégiánkkal a jelen és a jövő mobilitási megoldásai terén is iránymutató mércét állítunk fel. A BMW Group történetében új korszak kezdődik, amelyben az egyéni mobilitás és az autóipar jövőképét egyaránt hosszú távon fenntartható megoldások alkalmazásával váltjuk valóra” – tette hozzá.

A BMW Group a mobilitás világát átható digitalizációban kiváló lehetőségeket lát arra, hogy egyszerűbbé, biztonságosabbá és kényelmesebbé varázsolja az emberek hétköznapi életét, újabbnál újabb célcsoportokat hódítva meg ezzel. A vállalatcsoport az elkövetkezendő évek során technológiai szaktudásának kibővítésére, az emberek, a járművek és a környezet közötti digitális kapcsolat hatáskörének, illetve szolgáltatás-hálózatának kiszélesítésére, valamint a fenntartható mobilitás térnyerésére és erősítésére koncentrálja fejlesztői és tervezői energiáit.

Az efféle járműtechnológiai összpontosítás mindezek következtében újabb és újabb előnyökhöz vezet majd az elektromos mobilitás és az automatizált járművezetés terén. A vállalatcsoport az elmúlt években már számtalanszor bizonyította innováció iránti elköteleződését és a jövő mobilitásában betöltött iránymutató képességét: a BMW i divízió már több mint 50 000 úttörő járművet értékesített világszerte, a vadonatúj BMW 7-es sorozat pedig járműkapcsolati- és intelligens megoldások minden korábbinál szélesebb tárházával szolgálja a bajor gyártó ügyfeleinek kényelmét és biztonságát.

A BMW iNEXT, mint a technológiai iránymutatás szimbóluma

A BMW Group átfogó Strategy NUMBER ONE > NEXT vállalati stratégiája a következő évtizedben egy forradalmian új BMW i modellben ölt majd testet, amely egy mindaddig elképzelhetetlen szintre emeli a prémium minőségű egyéni mobilitás mércéjét. A vállalatcsoport a BMW iNEXT égisze alatt köti össze az automatizált járművezetés új formáját és a digitális járműkapcsolat megoldásait az elektromos mobilitás új generációjával, a könnyűszerkezetes járműépítés alapelveivel és az utastér-kialakítás innovációival, amelyek együttesen minden korábbinál magasabbra emelik a BMW ügyfeleinek mobilitási élményét.

„A BMW iNEXT a mobilitás új korszakának hírnöke. Technológiai iránymutatásunk azon összefoglaló szimbóluma, amely megtestesíti mindazon járműtechnológiai innovációinkat, amelyeknek köszönhetően sorozatgyártásba küldhetjük a személyes mobilitás jövőjét” – fogalmazott Harald Krüger, a BMW AG igazgatótanácsának elnöke. A BMW iNEXT a BMW i divízió innovációk iránti elköteleződését és a vállalatcsoport e téren betöltött piacvezető szerepét nyomatékosítja: a BMW i almárka szüntelenül dolgozik a jövőbe mutató járműtechnológiák és szolgáltatások kifejlesztésén, amelyeket idővel a BMW modellpalettájának képviselői is megörökölnek majd.

A BMW i divízió iránymutató járműfejlesztési szakértelmét bizonyítja továbbá, hogy az elektromos hajtáslánc elemeit hasznosító technológia egyre több és több modellcsaládba érkezik meg. A BMW plug-in hibrid járművei jelenleg harmadik generációjukat élik és kategóriájukban abszolút technológiai piacvezetőként vannak jelen. A forradalmian innovatív hajtáslánc-technológia negyedik generációja megnövelt hatótávolságot tartogat, miközben az ötödik generáció fejlesztése minden területen a jelentős mértékű járműtechnológiai fejlődés ígéretét hordozza.

A BMW i divízió által kifejlesztett járműtechnológia széleskörű átültetése adja a plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt BMW iPerformance modellek műszaki alapját. 2016-ban a BMW Group héttagúra bővíti ezen modelljeinek palettáját, amelynek képviselői – a BMW i3 mintájára – akár teljesen elektromos módban, vagy a belsőégésű erőforrás és az elektromos motor együttműködésének köszönhetően plug-in hibrid módban is közlekedhetnek. A héttagú BMW iPerformance modellcsaládot az elkövetkezendő években újabb négykerekűek egészítik majd ki, többek között a plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt MINI. Sőt mi több, a többszörös díjnyertes plug-in hibrid sportautó, a BMW i8 nyitott tetejű, roadster változata is megérkezik a piacra. 2016 végére a bajor gyártó elektromos meghajtású modelljeinek palettája a fejlettebb akkumulátor-kapacitású BMW i3 kisautóval gazdagodik, amely megnövelt elektromos hatótávolságot garantál majd.

A BMW Group mindemellett tovább fejleszti a hidrogén-üzemanyagcella technológiát is; a legújabb tesztautó egyetlen tankolással már több mint 700 kilométeres hatótávolság megtételére képes. A vállalatcsoport vallja, hogy a jövőben a különféle technológiákat alkalmazó hajtáslánc-megoldások – úgy mint benzines, dízelüzemű, elektromos, plug-in hibrid és hidrogén-üzemanyagcellás hajtásláncok – tökéletesen megférnek majd egymás mellett a palettán, és mint ilyen, a BMW Group eme nézet szerint alakítja ki járművei szerkezeti felépítését is: az egyes modellcsaládok eltérő vázstruktúrái a hagyományos és az alternatív hajtásláncokkal egyaránt felszerelhetők. Mindez maximális fejlesztői- és termelési rugalmasságot garantál a járműgyártás mindegyik fázisában, amely kimagasló költséghatékonyságot eredményez.

A BMW Group i 2.0 projektje az automatizált járművezetés úttörő megvalósításáért

A BMW Group elektromos mobilitás terén elért káprázatos sikertörténete elsősorban a BMW i divíziónak köszönhető, amelyet a vállalatcsoport kifejezetten a hosszú távon fenntartható mobilitási megoldások kifejlesztésére hozott létre. A jövőbe mutató almárka fejlődése és tervezőmérnöki szaktudása együttesen lehetővé tette, hogy a BMW Group idejekorán átfogó szakértelemre tegyen szert és széleskörű járműgyártási hálózatot építsen ki e téren, hogy a forradalmi technológiát a tömegtermelés méretei szerint is ügyfelei elé tárhassa. Az i 2.0 projekttel a BMW Group hasonlóan ambiciózus utat jelölt ki magának, amelyen haladva az automatizált és teljes mértékben hálózatba kapcsolt vezetés technológiai megoldásait váltja valóra, miközben a digitalizációban rejlő lehetőségek széleskörű kiaknázásával tovább erősíti a jövőbe mutató járműtechnológiai innovációk terén betöltött piacvezető szerepét. A vállalatcsoport figyelme elsősorban a nagyfelbontású digitális térképekre, a szenzor-technológiára, a felhő-technológiára és a mesterséges intelligenciára irányul majd, amelyek egytől egyig kulcsfontosságú tényezők ebben a szegmensben. Azáltal, hogy befektetett a HERE digitális helymeghatározó és navigációs szolgáltatásba, a BMW Group már be is biztosította magának a nagyfelbontású digitális térképek elérését.

„Azon dolgozunk, hogy egyre jobban megerősítsük a BMW Group technológiai úttörőként elfoglalt piacvezető szerepét” – nyilatkozta Klaus Fröhlich, a BMW AG igazgatótanácsának fejlesztésért felelős tagja. „Az i 2.0 projekttel az automatizált járművezetés területén is abszolút elsők és iránymutatók leszünk. Kutatási projektjeinket újfajta ipari megoldásokkal váltjuk valóra, elhozva a jelenbe a jövő technológiáit” – tette hozzá.

2015. októbere óta a BMW Group ügyfelei minden korábbinál szélesebb körben élhetik át az automatizált járművezetés és a prémium minőségű egyéni mobilitás innovációit a vadonatúj BMW 7-es sorozatban. Sztereo kamerájának és öt radaros szenzorjának köszönhetően a vállalatcsoport új zászlóshajója autópályán még 210 km/órás sebességnél is tökéletes sávtartással, biztonságos távolságban követi az előtte haladó járművet. A vadonatúj BMW 7-es sorozat a távirányítású parkolás opciójával (Remote Control Parking) egy gombnyomásra képes önmagától beparkolni a kijelölt parkolóhelyre, majd magától ki is áll onnan. A BMW Gesztusvezérlés innovációja és az átfogó járműkapcsolat mindeközben az autóban használt felhasználói felületek, illetve a vezető, a jármű és a környezet közötti állandó, interaktív kapcsolatok terén is új mércét állít fel a luxusautók szegmensében.

Az automatizált járművezetés területén betöltött úttörő pozíciójának további bővítése érdekében a BMW Group az elkövetkezendő években újabb és újabb modellcsaládokba ülteti át a vadonatúj BMW 7-es sorozatban bemutatott járműtechnológiai innovációkat. Az új szenzor-technológiák és az egyre erősebb szoftverek megjelenése az automatizált járművezetés gyors léptékű fejlődését ígérik, a BMW iNEXT pedig abszolút etalonként nyitja meg az autóipar eme vadonatúj korszakát.

A digitalizációban rejlő lehetőségek széles körben megkönnyítik a BMW ügyfeleinek hétköznapjait

A vadonatúj technológiák nem csupán a vezetés kényelmét fokozzák, de a jövő mobilitása és a hétköznapi élet egyéb területei között kialakuló kapcsolatot is egyre-másra erősítik. Az így kifejlődő átfogó hálózat víziójának egyik sarkalatos előfeltétele a folyamatos, interaktív kapcsolat megléte – a BMW ConnectedDrive pedig pontosan e téren állít követendő példákat az iparág képviselői elé, jó pár éve már.

„Termékeinket a jövőben minden korábbinál szorosabb ügyfél-központúság szerint készítjük majd el, legyen szó akár a dizájnról, akár a kezelhetőségről, akár a hétköznapi felhasználhatóság opcióiról. Minden szempontból az ügyfél igényei kerülnek majd a középpontba: a járművekben alkalmazott technológiák a mesterséges intelligenciának köszönhetően folyamatosan tanulnak majd az embertől, miközben előre látják szükségleteiket is. Az egyszerű adatokból mesterséges intelligenciát hozunk létre, amellyel a mobil életminőség fogalma teljesen új értelmet nyer” – mondta Klaus Fröhlich, a BMW AG igazgatótanácsának fejlesztésért felelős tagja.

A BMW Connected már napjainkban is teljes körű, személyre szabott társként segíti a bajor gyártó ügyfeleinek hétköznapjait, rendkívül széleskörű információ-szolgáltatással elégítve ki az egyéni mobilitás irányába támasztott felhasználói igényeket. Az együtt töltött idő múlásával a rendszer egyre inkább kiismeri a BMW ügyfelének kedvenc útvonalait és vezetési szokásait, és mint ilyen, jó előre képes figyelmeztetni a vezetőt a várható útakadályokról és torlódásokról, alternatív útvonalakat is ajánlva.

A BMW Group jó előre felismerte az egyéb digitális szolgáltatásokban rejlő potenciált, így létrehozta a DriveNow autómegosztó szolgáltatást, a ParkNow parkolási segédletet és a ChargeNow járműtöltési infrastruktúrát, amelyek a vállalatcsoport jövőbeni sikerének alappillérei lesznek. A BMW Group az év folyamán ezen úttörő digitális szolgáltatások újabb és újabb fejlesztéseit jelenti majd be, amelyekkel következetesen és gyorsan bővíti tovább mobilitási szolgáltatásait.

Önállóan kifejlesztett szolgáltatásain túl a BMW Group a BMW i Ventures égisze alatt folyamatosan figyelemmel kíséri a technológiai fejlődés területén induló és feltörekvő vállalkozásokat, számos ígéretes projektbe tőkét és energiát fektetve. A vállalatcsoport a BMW i Ventures részleget kifejezetten a globális mobilitási trendek mielőbbi felismerésére hozta létre, amely döntő előnyhöz juttatja a bajor gyártót a jövő mobilitási szolgáltatásainak kifejlesztése és formálása terén.

A hagyományos megoldások jelentősége mit sem csökken

Jóllehet, a vadonatúj technológiák és digitális szolgáltatások megjelenésével az üzleti területek is átalakulnak, az iparágat behálózó hosszú távú, tőkeigényes befektetések és a hosszú távon fenntartható termékek azonban rövid távon mit sem változnak. A BMW Group előrejelzései szerint a járműgyártásban és az ezzel párhuzamos üzleti területeken végbemenő átfogó változások az idő előrehaladtával egyre inkább felgyorsulnak majd, ezek a hosszú távon elnyúló folyamatok azonban nem hirtelen, hanem egymásból következve alakulnak majd ki. Ezt támasztja alá a vállalatcsoport azon járműtervezési vezérelve is, amely szerint a jövőben az egyes modellcsaládok eltérő vázstruktúrái a hagyományos és az alternatív hajtásláncokkal egyaránt felszerelhetők lesznek.

A belsőégésű erőforrások például még jó pár évig a piac egyik legfőbb, meghatározó hajtáslánc-elemei lesznek. A BMW Group éppen ezért továbbra sem csökkenti eme motorok hatékonyságára irányuló fejlesztési erőfeszítéseit, és a jövőben is az egyre optimálisabb technológiai megoldások kifejlesztésére törekszik. Az EfficientDynamics NEXT stratégia égisze alatt a tervezőmérnökök a jövőben is megállás nélkül dolgoznak majd a belsőégésű erőforrások hatékonyságának módszeres javításán.

„A siker felé vezető út kulcspontja a vállalatcsoport kettős megközelítése: miközben egyaránt törekszünk jelenlegi technológiáink és üzleti területeink tökéletesítésére, befektetések és progresszív elképzelések mérlegelésével folyamatosan dolgozunk azokon a jövőbe mutató megoldásokon is, amelyek a technológia területén és a vállalat életében hosszú távon sikert hozhatnak. Az egyéni mobilitás jövőjének megalkotásakor egy szervezeten belül egyesítjük a hosszú távon fenntartható működési technikákat, a hatékony termelési megoldásokat, az innovatív koncepciókat és a progresszív elképzeléseket” – fogalmazott Harald Krüger, a BMW AG igazgatótanácsának elnöke.

Vadonatúj BMW és BMW M modellek

Nagysikerű termékeivel a BMW Group a jövőben is kategóriaelső pozíciót kíván betölteni a világszerte hatalmas népszerűségnek örvendő prémium közép- és felsőkategóriában. Technológiai innovációiknak, kimagasló minőségüknek és érzelmekben gazdag kialakításuknak köszönhetően a BMW 3-as sorozat és a BMW 5-ös sorozat változatos képviselői hosszú évek óta őrzik vezető helyüket szegmensükben.

Miután immáron sorozatban több mint tizedik éve uralja a prémium járműkategóriát, a BMW a modellpaletta csúcsán egy hosszú távon fenntartható, kimagasló működési hatékonyságot garantáló termékkel kívánja tovább erősíteni eme előkelő pozícióját. „Palettánkat a vadonatúj BMW X7 modellel bővítjük tovább. Mélyreható kutatásokat folytattunk annak érdekében, hogy felmérjük az eme rendkívül vonzó szegmensben rejlő további lehetőségeket” – nyilatkozta Harald Krüger, a BMW AG igazgatótanácsának elnöke.

Lélegzetelállító és hőn áhított modelljeikkel a BMW M divízió tervezőmérnökei szüntelenül azon munkálkodnak, hogy újabb és újabb fejezettel bővítsék a világ legerősebb betűjének több mint négy évtizede íródó sikertörténetét. Amióta 1972-ben megalapították, a legendás BMW M GmbH a nagyteljesítményű utcai autók etalonjait gurította le a gyártósorokról: a páratlan menetteljesítmény, a precíz agilitás és az intenzív vezetési élmény hármas egységének négykerekű szimbólumait. Miközben az 1978-ban bemutatott BMW M1 felejthetetlen mérföldkőként gurult be a járműgyártás történelmébe, napjainkban eme előkelő család legfiatalabb tagja gyorsítja fel a rajongók szívverését: lehengerlő menetdinamikájával és letaglózó teljesítményével a vadonatúj BMW M2 a szakújságírókat és a vezetés szerelmeseit egyaránt lenyűgözi, egy olyan szegmenssel gazdagítva a BMW M GmbH portfólióját, amely kimagasló mértékű fejlődésen megy keresztül. A jövőben a BMW M modellek palettája még tovább bővül majd. Sőt mi több, eme nagyteljesítményű sportolók egyre növekvő népszerűségét és a vállalatra gyakorolt jótékony hatásait kihasználva a bajor gyártó a jövőben a BMW M Performance modellek sorát is újabbnál újabb, erőteljes tagokkal gyarapítja.

A színtiszta luxus jövője továbbra is a Rolls-Royce Motor Cars termékeiben ölt majd testet, egy jelenleg tesztelés alatt álló, vadonatúj alumínium vázszerkezetre épülve, amely a jövő Rolls-Royce modelljeinek műszaki alapjait adja majd. Ez az első lépés a Rolls-Royce új modellgenerációjának átfogó fejlesztése terén, amelynek eredményeként az új modell 2018. elején válik elérhetővé.

Az átfogó stratégia jegyében a BMW Motorrad is hosszú távon fenntartható, egyre növekvő termelési- és értékesítési növekedést vetít elő a következő évekre. A motorkerékpárokat és robogókat gyártó divízió célja, hogy évente átadott járműveinek száma 2020-ra átlépje a kétszázezret. Vadonatúj termékstratégiájának részeként a BMW Motorrad az 500 köbcenti alatti szegmensbe is megérkezik, az új BMW G 310 R modellel.

A BMW Group vállalati stratégiájának gazdasági céljai

A BMW Group a jövőben is nagy hangsúlyt fektet a hosszú távon fenntartható gazdasági növekedésre és a hatékony termelési megoldások kutatására. A folyamatos fejlesztésekbe, a termelési volumen bővítésébe, a vadonatúj járműtechnológiák valóra váltásába és az egyre szigorodó szabályozási előírások betartásába fektetett jelentős kiadások ellenére a vállalatcsoport csak az autóipari szegmensben 8-10% közötti adózás előtti eredményre számít. A Pénzügyi Szolgáltatások területén a tőkearányos nyereség előirányzott célja továbbra is minimum 18%. „A stratégia és a jövedelmezőség számunkra elválaszthatatlan egymástól. A mai pénzügyi stabilitásunk a holnap sikerének alapja” – mondta Friedrich Eichiner, a BMW AG igazgatótanácsának pénzügyekért felelős tagja.

Tekintve, hogy nem húzható párhuzam a pénzügyi szektorban betöltött pozíció folyamatos erősítése és az autóipari bevételek gyarapodása között, a BMW Group 2017-től egy újabb teljesítménymutatót is bevezet, amely tekintetben összesített vállalatcsoporti szinten minimum 10% adózás előtti eredményt tűz ki célul. Autóipari szegmensre vetített 8 – 10% közötti adózás előtti nyereségcélját mindeközben a BMW Group a BMW Motorrad működési hatékonyságára is kiterjeszti. A vállalatcsoport a gazdasági növekedést előirányzó egyes célokat kivétel nélkül 2020-ig kívánja elérni.

A munkaerő, mint a vállalatcsoport sikerének legfőbb hajtóereje

Minden stratégia értéktelen, ha nincs mögötte a megfelelő humán erőforrás, azok a kollégák, akik meg is valósítják azt. A BMW Group éppen ezért meggyőződéssel vallja, hogy a hosszú távú siker és a mobilitás jövőjének kulcsa a folyamatos technológiai fejlődés mellett a jól alkalmazott vállalatvezetési kultúra egységében rejlik.

„Képesnek kell lennünk arra, hogy gyorsan válaszoljunk a digitális világ kérdéseire, miközben a kockázatvállalásokra is fel kell készülnünk” – fogalmazott Harald Krüger, a BMW AG igazgatótanácsának elnöke. „Mindez azonban csak akkor lehetséges, ha megbízunk munkatársaink ítélőképességében és döntéseiben, hiszen ez a tényező valójában a BMW Group egyik legfőbb gazdasági értéke.”

Az új Autobest 2016 díjas Fiat Tipo hazai vizeken is felfedte magát

Bemutatták Magyarországon is az olasz gyártó új családi modelljét, az Autobest 2016 díjas Fiat Tipo szedánt, amely bevezető áron már 3 490 000 forinttól rendelhető a hazai márkakereskedésekben.

fiat-tipo-2016-autoaddikt-001

Az első tollvonástól kezdve lépcsőshátúnak tervezett vadonatúj, négyajtós modell tökéletesen testesíti meg a Szedánnak született koncepciót, kiemelve azt az olasz formatervezés sajátjának tekinthető, kiegyensúlyozott formavilágot, amely egyedi személyiséggel és stílussal ruházza fel a modellt, anélkül hogy annak funkcionalitásából veszítene.

fiat-tipo-2016-autoaddikt-004

A modellkínálat a hazai piaci bevezetéskor három felszereltségi szintből, négyféle motorból (1.4 16v Fire 95 LE, 1.6 E-Torq 110 LE, 1.3 MultiJet II 95 LE és 1.6 MultiJet II 120 LE turbódízel erőforrások), háromféle sebességváltóból (öt- vagy hatfokozatú kézi, hatfokozatú automata) áll. Mindez alap- és metálszínek gazdag választékában, kétféle könnyűfém keréktárcsával (16 vagy 17 colos méretben), öt eltérő belső kidolgozással választható. A belépő modell – 1.4 literes 95 lóerős változat –  bevezető ára 3 490 000 forint. Emellett elérhető a kimagasló ár-érték arányú Opening Edition változat is 3 990 000 forinttól, amelynek gazdag alapfelszereltsége tartalmazza többek között: a navigációs rendszert 5” érintőképernyővel, a Bluetooth telefonkihangosítót, a tolatóradart, 17” könnyűfém felniket, ESC visszagurulásgátlót, klímaberendezést, kanyarkövető ködlámpákat, tempomatot, eső- és sötétedésérzékelőt, 6 légzsákot és az első-hátsó kartámaszt.

A Fiat Tipo egy hasznos megoldásokban bővelkedő autó, amely a Fiat funkcionális modellcsaládjában alapvető, felülmúlhatatlan ár-érték arányt kínál, és pontosan azt nyújtja a vásárlóknak, amit azok a leginkább nagyra értékelnek, az egyszerű felszereltségi struktúra és az áttekinthető ajánlatok mellett. Mindezt az is igazolja, hogy a 2001-ben létrehozott független szervezet, az Autobest nemzetközi zsűrije a Fiat Tipónak ítélte a nagy presztizsű „Autobest 2016” díjat és ezáltal az év legjobb ajánlatát testesíti meg az európai vásárlók számára.

A szemrevaló, funkcionális Fiat Tipo a tágas csomagteret (520 liter) kompakt befoglaló méretekkel kombinálja: a modell 4,53 méter hosszú, 1,79 méter széles, és 1,50 méter magas. A 2,64 méteres tengelytáv nagyban hozzájárul a kiemelkedő térkínálathoz. Mindezen értékeket kívül-belül hamisítatlan olasz formaterv teszi még hangsúlyosabbá, így a modell túlzás nélkül egyedülálló ajánlat a kategóriában.

Az új modell elöl független McPherson rugóstagokat, hátul csatolt hosszlengőkarokat alkalmazó, kiforrott felfüggesztése precíz vezethetőséget, kiemelkedő úttartást és kiváló rugózási komfortot biztosít. Mindkét konfiguráció a lehető legkönnyebb kialakítást kapta, így maguk is hozzájárulnak a takarékos üzemhez.

fiat-tipo-2016-autoaddikt-002

Hamisítatlan Fiathoz illő módon az új Tipo egy sor olyan, ötletes megoldást vonultat fel, amelyek minden utasa számára élvezetesebbé teszik a fedélzeten töltött időt. Ilyenek a gazdag alapfelszereltség, vagy a második szinttől már széria UconnectTM rendszer, amely 5 colos színes érintőképernyőt, Bluetooth mobiltelefon kihangosító rendszert, audio streaming funkciót, szöveges üzenet felolvasást és hangfelismerést, AUX és USB csatlakozókat, iPod integrációt, valamint a kormánykeréken elhelyezett kezelőszerveket kínál; emellett külön kérésre tolatókamerával és TomTom 3D műholdas navigációs berendezéssel is felszerelhető.

A jövő kihívásaira felkészített új Fiat Tipo modellt Olaszországban, a Fiat formatervezési központjában tervezték; Törökországban, az FCA csoport egyik legnagyobb kutatás-fejlesztési központjával: a Tofaş R&D-vel együttműködésben fejlesztették; és a világ egyik legkiválóbb autóipari gyártólétesítményében, a világszínvonalú gyártási folyamataiért aranyéremmel jutalmazott bursai (Törökország) Tofaş üzemben gyártják.

Közel 3 millió eurót fektet a Ford oktatási programjába

A Ford Motor Company bejelentette, hogy 2016-ban újabb 2.9 millió eurót invesztál ingyenes autóvezető-képző programjába, hogy további 7000 fiatal, 18-24 év közötti európai autós tudását tökéletesítse.

ford-logo-2016-autoaddikt

Ezzel az összeggel együtt a Ford 2013 óta összesen 9.6 millió eurót fordított a sikeres Ford Driving Skills for Life (DSFL) program működésére. A vállalat idén már Finnországra és Lengyelországra is kiterjeszti a programot, miközben tovább folytatja a belga, dán francia, német, olasz, holland román, orosz, spanyol, török és brit fiatalok oktatását.

Az európai 18-24 éves korosztály halálozási statisztikáiban első helyen áll az autóbaleset. A Ford eddig 13.500 fiatal európai autóvezetőt tanított meg a veszélyhelyzetek felismerésére, a jármű kezelésére, valamint a helyes sebesség és követési távolság megválasztására. A program megismerteti a fiatalokkal a közösségi média használatának zavaró hatásait, például a vezetés közbeni szelfizés problémáit, emellett pedig az ittas, illetve kábítószeres állapotban történő vezetés veszélyeit is bemutatja.

“Túl sok fiatal autós leli halálát olyan autóbalesetekben, amelyek oka a gyakorlatlanság és a rossz döntések kombinációja” – vélekedett Jim Graham, a Ford DSFL managere. “A mostani 2,9 millió eurós befektetésünk révén további 7000 fiatal szerezhet értékes gyakorlati ismereteket, amelyek egyszer talán az életüket mentik majd meg.”

A Ford volt az első autógyártó, amely ingyenes, átfogó vezetéstechnikai képzést vezetett be a friss jogosítvánnyal rendelkező autósok számára. A Ford DSFL program 11 évvel ezelőtt indult az USA-ban, és segítségével azóta több mint 650.000 ember tanulhatta meg a biztonságos közlekedést.

A DSFL megvalósításában a Ford Európa-szerte együttműködik a vezető biztonsági szervezetekkel: Belgiumban a Belgian National Road Safety Association a vállalat partnere, Franciaországban az Association Prévention Routière, Németországban a Deutscher Verkehrssicherheitsrat, Olaszországban az ACI, Oroszországban a Road Safety Russia, Spanyolországban a Dirección General de Tràfico, az Egyesült Királyságban pedig a Királyi Balesetmegelőzési Társaság és az AA Autósiskola. A Ford a 2016-os évre további partnereket keres programjához.

Mindemellett a Ford idén a YouTube sztárjait is felkéri arra, hogy video- és rendezvénysorozatok segítségével hívják fel a figyelmet a fiatal autósok vezetésbiztonsági képzésének fontosságára. A következő linkeken megtekinthetők a Tim Burton szereplésével készült Shmee150, a Paul Wallace szereplésével készült Supercars of London és a Sam Fane szereplésével készült Seen Through Glass című videók.

https://youtu.be/o0V69yD0HPM

Tavaly a Ford DSFL tréning szinte minden európai résztvevője úgy nyilatkozott, hogy a képzést követően magabiztosabban vezet, ezért az oktatást a barátainak is ajánlaná. Spanyolországból néhány olyan visszajelzés is érkezett, hogy a résztvevők később – valós forgalmi helyzetekben – eredményesen alkalmazták az itt szerzett tudásukat, s ezzel sikerült elkerülniük egy ütközést, vagy mérsékelni tudták egy baleset súlyosságát.

“A frissen jogosítványt szerzett vezetőknek még nagyon sokat kell tanulniuk a biztonságos közlekedésről, ezért határozottan azt ajánljuk nekik, hogy vegyék igénybe a Ford DSFL tréningjeit” – mondta el Graham. “Képzéseink jó hangulatúak, ingyenesek, informatívak, ráadásul folyamatosan frissítjük a tananyagot, hogy az itt átadott tudás mindig életszerű legyen.”

A tervek szerint a program következő hullámába Magyarország is bekapcsolódik. A fiatal, kezdő vezetőket bevonó ingyenes program várhatóan 2017 tavaszától lesz elérhető Magyarországon.

Sok érdekességet tartogat az AMTS 2016

Minden évben, így idén is elérkezett az idő: itt a tavasz, az autókra felkerülnek az alufelnik, az utakat ellepik a motorosok… és ismét megnyitja kapuit hazánk legnagyobb évindító autós-motoros rendezvénye, az Autó, Motor és Tuning Show (AMTS)!

amts-2016-autoaddikt

A számos nagy múltú autós-motoros rendezvény összefogásának eredményeképpen 2016. március 18-20. között zajló szezonnyitó kiállítás, fesztivál és show idén újra exkluzív látványosságokkal és izgalmas programokkal tölti meg a teljes Hungexpót.

Több, mint 100.000 m2-es területen, rengeteg újdonságot és felejthetetlen élményt kínál az immáron tíz, önmagában is teljes értékű rendezvényt tömörítő giga-szezonnyitó mely kedvezményes jegyárak mellett, továbbra is egyetlen belépővel látogatható!

Nyerj egy autót a belépőddel – kezdd a tavaszt egy igazi roadsterrel!

A korábbi évekhez hasonlóan, idén ismét egy autó a fődíj az Autó, Motor és Tuning Show-n, ami egyenesen a Carstyling.hu tuning garázsából gurul ki! A nyereményjátékban bárki részt vehet, aki teljes árú belépőjegyet, vagy családi jegyet vásárol a rendezvényre, akár elővételben, akár a helyszínen. A főnyeremény, egy BMW Z4 kabrió, a látogatók szeme láttára épül át a helyszínen és a show harmadik napján kerül kisorsolásra. Ez pedig még nem minden: az autó mellett egy értékes FEIL gyémántgyűrű is gazdára talál!

Carstyling.hu Tuning Show 2016 – hazánk legnagyobb tuning rendezvénye

A 2006-ban indult, évek óta egyre több nemzetközi látványosságot felvonultató Carstyling.hu Tuning Show idén tizenegyedik alkalommal kerül megrendezésre. A rendezvény nem csak hazánkban számít az ország legnagyobb autós eseményének, de mára a nemzetközi autós és tuning szféra is az év egyik jelentős szakmai és szórakoztató kiállításaként tartja számon.

Az egyedileg átépített autók, hazai és nemzetközi tuning cégek és klubok standjainak színes felhozatala mellett, a Tuning Show idén is számos közkedvelt programmal várja a nagyérdeműt. A rendezvény Európában egyedülálló, autós nagyszínpadán nagy szerepet kapnak a szebbik nem képviselői is, a MISS AMTS szépségverseny, valamint a show saját lánycsapata, a Carstyling Dolls tüzes műsorai formájában, továbbá vendégünk lesz Európa aktuális tuning szépségkirálynője, Liane Günter is!

Az évről-évre népesebb külföldi vendégautó-tábor, valamint az új hazai építések tekintetében két külön tuning pavilon nyílik a rendezvényen, a fő csarnokban pedig számos autómárka és importőr standját, valamint legújabb autóit is megtekintheti a nagyérdemű.

Autó- és motormárkák, importőrök kiállítása – szalonautók, koncepciók, versenyautók

A három éve indult új tematika szerint, idén ismét nagy számban jelennek meg autós és motoros importőrök a Hungexpo területén. A széria autók kiállításának szentelt részlegekben lehetőség nyílik a gyártók legújabb modelljeinek közelebbi megismerésére, több új, itthon még nem látott exkluzív modell kíséretében.

Budapest Motor Fesztivál – hazánk legnagyobb motoros kiállítása

Budapest Motor Fesztivál Magyarország egyetlen, átfogó motoros tematikájú rendezvénye. A kiállítás a motorimportőröket és márkákat, a motorozáshoz szükséges felszereléseket és a háttéripart, valamint a sportszövetségeket és egyéb szervezeteket – lényegében a motoros társadalom keresztmetszetét – hozza egy fedél alá, minden eddiginél látványosabban és nagyobb volumenben.

A kiállítás hagyományszerűen a motorozás szezonnyitó eseménye, ahol bemutatásra kerülnek az új modellek, felszerelések is. A rendezvény nem csak a motoros társadalomnak szól: a fesztivál mindenkit vár, aki megismerné a motorozást, mint új közlekedési alternatívát.

GYMKHANA Országos Bajnokság – Exkluzív szezonkezdő verseny!

Ahogyan már harmadik éve hagyományosan, idén is az AMTS-el indul az autósport szezon, ráadásul nem is akárhogyan! A Ken Block által híressé tett autós sportág, a GYMKHANA idei első versenye nemzetközi profikkal, sok száz lóerős autókkal és hazánk legjobbjaival, egy újabb színvonalas, nemzetközi viadal formájában valósul meg a kültéren!

A szezonkezdő versenyt óriás led kivetítők mellett, 3.000 fős lelátóról követhetik végig a látogatók. A legbátrabbak pedig a pilóták mellé is beülhetnek a Gym-Taxi keretei között.

EMAT 2016 – Rusty Rodders Hot Rod Show és Devils Motor Show

Az önmagában is egyedi színfoltot képviselő, Magyarországon egyedülálló Hot-Rod és Custom Bike show 20 éves múltra tekint vissza, résztvevői pedig Európa-bajnoki címmel, világbajnoki dobogós eredményekkel, és számos nemzetközi díjjal büszkélkedhetnek.

Az rendezvény a Visegrádi Négyek országai bajnokságának (V4 Customs), a kelet-európai motorépítő bajnokság, valamint a Motorépítő Világbajnokság hivatalos állomása, és a Magyar Hot Rod Autóépítő Bajnokság (Rusty Rodders Hot Rod Show) fordulója egyben. A nemzetközi megmérettetésen a legjobb épített motorok és döbbenetes hot-rod autók versenyeznek. Szakmai zsűri és közönségdíj dönt, a Wild Magazin segítségével a győztes motor jutalma: a Világbajnokságra kijutás!

Hungarian Stunt Riding Championship – a látványos motorsport évkezdő versenye!

A Stunt Riding sportág nagyteljesítményű motorokkal végrehajtott látványos akrobatikus gyakorlatokra épül, amelyekkel sem az utcai motorozásban, sem más motorsportokban nem találkozhatunk. A versenyzők ezeket az akrobatikus elemeket fűzik egymás után és mutatják be a pontozó bíráknak. A bírák a gyakorlatok nehézségét és a végrehajtás minőségét értékelik.

A Magyar Motorsport Szövetség pozitív döntésének köszönhetően 2009-től a világon először Magyarországon nyílt lehetőség a versenyzők számára, hogy hivatalosan a Magyar Kupasorozat keretein belül mérkőzhessenek meg a helyezésekért. A rendkívül látványos sportág évkezdő fordulója idén is az az AMTS részeként megrendezésre!

Magyarok a Világ Járműgyártásában kiállítás és Auto-Motor Classic Show

Sokan nem tudják, hogy az elmúlt száztíz évben egy kis ország sok nagy alkotót adott a világ járműgyártásának, és ma is alig van olyan világcég, ahol ne dolgoznának magyarok vezető beosztásban. A motorizált kor évszázados történelméből olyan nevek köszönnek vissza, mint Csonka János az első magyar motor készítője, Bánki Donát a karburátor feltalálója, vagy Galamb József a Ford T-modell megalkotója. A jelent egyebek mellett Tárnok Zsolt, olasz luxusautók tervezője, Németh Gábor a Mercedes B osztály egyik formatervezője, Palkovits László, a Knorr-Bremse európai kutatás-fejlesztési vezetője vagy éppen Bocsi Attila a Peugeot 508 RHX tervezője képviselik.

Az AMTS forgatagába idén is új színt hozó kortörténeti kiállítás szervezője, az Autós Nagykoalíció őszintén hisz abban, hogy minden magyar ember büszkén gondolhat arra, hogy honfitársaink milyen nagymértékben voltak és vannak jelen a technológia csúcsát képviselő járműipari fejlesztésekben.

A veterán és oldtimer vonalat a kiállítással karöltve megrendezett, a MAVAMSZ által fémjelzett Classic Car Show erősti, kétkerekű járművek tekintetében pedig külön pavilion nyílik a vetarán motorok részére is.

Autóépítés élőben – idén a nyereményautó épül meg három nap alatt

Ezúttal sem kis dobással készül az AMTS csapata az autóépítésre: az idei alany egy vérbeli roadster, melyet nem gyakran látni tuningolt állapotban az utakon. A hátsókerekes, kabrió BMW Z4 Roadster sportautóra komplett külső optikai szettet, vadonatúj fényezést, minőségi felniket, állítható futóművet és sportkipufogót kap, továbbá komplett egyedi bőrbelső és hifi installáció készül hozzá – mindösszesen három nap leforgása alatt!

Carstyling.hu tuning találkozó és kiállítás – több száz hazai magánépítő és klub bemutatkozása

Az évadnyitó show egyben a tavasz legnagyobb tuning és hifi találkozója is lesz, számos autó és motor a téli átépülés után itt mutatkozik be először a nagyközönség előtt. A találkozóra érkező autósok pedig több megmérettetésben is részt vehetnek kedvencükkel, értékes díjazás mellett!

A tíz rendezvény a Hungexpo hét pavilonjában valamint szinte teljes kültéri területén zajlik, melyen a kiállítás három napja alatt több, mint 2.500 kiállított jármű lesz megtekinthető, hatalmas show és rengeteg látnivaló mellett. A rendezvény három napja alatt folyamatos színpadi, beltéri és kültéri programok, valamint bemutatók garantálnak kivételes szórakozást a család minden tagja számára!

Hogy pontosan milyen látnivalók várhatók, a rendezvény weboldalán megtekinthető, a továbbiakban pedig érdemes követni a www.amts.hu híreit, vagy csatlakozni az AMTS facebook oldalának követői közé (www.fb.com/carstyling) hiszen a rendezvény kezdetéig folyamatosan kerülnek fel újdonságok, a már most is rendkívül ígéretes felhozatal mellé!

Ne feledd tehát: több, mint 100.000 négyzetméteren, itthon eddig soha nem látott autó- és motorcsodákkal, és rengeteg exkluzív érdekességgel vár szeretettel Téged, és minden autó- és motorimádót március 18-20. között Budapesten, a Hungexpo területén az Autó, Motor és Tuning Show!

További információk: www.amts.hu

Erősen kezdett 2016-ban a Volkswagen Haszonjárművek

A Volkswagen Haszonjárművek 2016 első két hónapjában 67 ezer gépjárművet adott át ügyfeleinek, és ennek eredményeként 6.7 százalékkal meghaladta a tavalyi esztendő azonos időszakának kiszállítási szintjét, a 62.750 egységet. A nagy mennyiséget felvevő nyugat-európai piacokon a márka rekord nagyságú, kétszámjegyű növekedést produkált.

volkswagen-haszonjarmuvek-2016-autoaddikt

„Igazán imponáló  kezdést mutattunk  az új évben” – mondta Bram Schot, a Volkswagen Haszonjárművek márka Igazgató Tanácsának az értékesítésért és a marketingért felelős tagja. „Egyedül februárban, Németországban a kiszállítások 16,4 %-os növekedést mutattak.”  Bram Schot  azzal folytatta, hogy hangsúlyozta: ezek a nagy számok megerősítették, hogy a márka ügyfelei értékelik  a VW haszonjárművek magas használati értékét.

Nyugat-Európában január és február folyamán a márka 45.300 kishaszonjárművet szállított ki a Transporter, a Caddy, a Crafter és az Amarok modellek különböző változataiból. Ez 12,3 %-os növekedést jelent az elmúlt év 40.300 egységéhez képest. Németországban 17.500 gépkocsit szállítottak le az ügyfeleknek, és ez 10 %-kal nagyobb mennyiség, mint a tavalyi 15.900 darab.

A márka a legfontosabb, piacoknak számító Franciaországban  15,7 %-kal, Olaszországban 38,8 %-kal és Spanyolországban 24,1%-kal volt képes felülmúlni a tavalyi eredményeket.

Kelet-Európában 4.900 gépkocsival 2,2 %-kal kevesebb haszonjárművet szállítottak ki az ügyfeleknek, mint a tavalyi 5.000 darabos mennyiség volt.

Dél-Amerikában  az év első két hónapjában 6.200 gépkocsi talált gazdára, ez éves szinten 1,2 %-os növekedést jelent a tavalyi  6.100 egységnyi  mennyiséghez mérten. Brazília esetében ez 6,8 %-os növekedést jelent, és Argentínában is 3,2 %-os volt a kiszállítások számának emelkedése.

A közel-keleti régió szintén a tavalyi év eredményei felett teljesített: a leszállított 4.600 gépkocsi a tavalyi 4.500 egységgel összevetve 3,0 %-os növekedést mutat. E mennyiségből a törökországi piac részesedése 4.100 gépkocsi volt, ami 5,4 %-kal volt több, mint a tavalyi  3.900 darab.

A januári és februári kiszállítások modellek szerinti bontásban:

27.100   gépkocsi   a  Transporter modell sorozatból   (tavaly 24.500 darab; + 10.6  százalék)

22.200   gépkocsi a Caddy modell sorozatból (tavaly 20.400 darab; + 8.7 százalék)

11.800   gépkocsi az Amarok modell  sorozatból (tavaly 11.500 darab; + 2.3 százalék)

6.000   gépkocsi az Crafter sorozatból  (tavaly 6.400 darab; – 6.6 százalék)

[TESZT] Opel Vivaro Tour 1.6 TwinTurbo CDTI – úton, útfélen

A nagyteszten nálunk járt Opel Vivaro Tour 1.6 TwinTurbo CDTI kapcsán jutott eszünkbe a tézis: talán sokan megmosolyoghatják a mai napig, ha felmerül, alulméretezett, vagy ha jobban tetszik, divatos kifejezéssel downsized motor kerül egy jóval magasabb szintet pedzegető kaszniba. Legyen az akár egy középkategóriás, hagyományos értelemben vett személyautó, vagy – jelen esetben – egy kisbusz.

opel-vivaro-tour-1-6-twinturbo-cdti-teszt-autoaddikt-001

Ugye, mennyire utópisztikus lett volna mondjuk tizenöt évvel ezelőtt szembesülni azzal, hogy egy 8 személyes, személyszállító kisbusz mindössze 1.6 literes hengerűrtartalommal gazdálkodhat? Úgy, hogy akkoriban a 2.5-ös, alapvetően szívódízelek kora szárnyalt, s most ténylegesen csak a kisbusz-szegmensről beszélünk. Nos, az Opel Vivaro Tour 1.6 TwinTurbo CDTI bebizonyította, hogy duplaturbós 1.6 literes közös nyomócsöves dízellel is van ráció bőségesen ebben a megközelítésben.

Kezdődhet a monstre utazás

Olvasóink már tudják, hogy évente több ízben szervezünk határon túli nagytesztet bizonyos modellekkel, annak érdekében, hogy felmérjük: hogyan viselkednek azon a területen, amelyre konkrétan tervezve lettek.

opel-vivaro-tour-1-6-twinturbo-cdti-teszt-autoaddikt-004Ebből adódóan leginkább olyan autókat választunk ki, amelyek családi szállításra alkalmasak véleményünk szerint, tehát nem okozhat elvileg gondot az, ha alkalomadtán több ezer kilométer megtételére kerül sor – no de térjünk rá a lényegre! Az Opel Vivaro Tour 1.6 TwinTurbo CDTI modellnél talán nincs is alkalmasabb az utaztatásra, ez látatlanban is egyértelmű. Tavaly az Opel Astra K bemutatójára pontosan ezzel az L1H1 verziójú kisbusszal utaztunk Pozsonyig, hatan, így valójában szellős volt a férőhely. Igaz, nyolc fős a kialakítás, de meglehet, úgy már azért szűkösebb a szituáció; de nem gondoljuk, hogy a kiépítés nem birkózna meg ezzel is kompromisszumok nélkül.

opel-vivaro-tour-1-6-twinturbo-cdti-teszt-autoaddikt-003Ismerjhetjük már egy korábbi tesztünkből az új Opel Vivaro formavilágát, igaz, akkor egy dobozos verziót vettünk górcső alá. Nos, az alapkoncepció vajmi keveset változott nyilván, a hangsúlyos orr-rész követi az Opel jelenlegi stílusegyüttesét, valamint a tesztautó a legmagasabb felszereltségi csomagnak megfelelően számos prémium hatású részletet kapott. Krómberakások díszítik ebből adódóan a hűtőmaszkot, annak érdekében, hogy az összkép teljesen komplex legyen.

Kisbuszos formavilág, mi kell még?

Oldalnézetből látszik igazán, hogy az Opel Vivaro Tour 1.6 TwinTurbo CDTI valóban személyszállításra predesztinált (s akkor még nem ültünk egy fikarcnyit sem a beltérben): eleve a feljebb már megemlített L1H1 kialakítás – tehát a rövidebb tengelytáv – sejteti, hogy a három üléssor egymás mögött bizony hagynak elegendő teret az utasoknak, annak ellenére, hogy a kisebb megoldásról van szó – úgy, hogy még a csomagtér is bőségesen elegendőt nyújt alaphangon.

opel-vivaro-tour-1-6-twinturbo-cdti-teszt-autoaddikt-002

A másik nyomós érv a célirány mellett a hatalmas oldalablak felületek alkalmazása, úgy, hogy szinte a B oszlop elveszik, s a C is kifejezetten csekély arányban vesz el a látótérből. Mindezek mellé jönnek az oldaltükrök, amelyek bár lehetnének nagyobbacskák, illetve hordozhatnának alsó dombortükröt is, mégis jól közvetítenek a sofőr számára arról, hogy mi történik közvetlenül a környezetünkben.

opel-vivaro-tour-1-6-twinturbo-cdti-teszt-autoaddikt-009

Elsőre beterveztük ismét az útvonalat: Ausztria, Németország, majd egy kevéske Svájc. Sajnos utóbbi leginkább az idei, 86. Genfi Autószalonnal lett volna jó összeköttetésben, de úgy jött ki a lépés, hogy nagyjából 2 héttel előtte indultunk neki a közel 1000 kilométeres távnak. Legalábbis, ami az első, müncheni állomáshelyünket jelentette.
ECO módban, Start/Stop profillal kezdtünk neki a kilométereknek, ami tetszetős volt az első körök után, hogy a visszafogott karakterisztika nem befolyásolta a végsebességet.

Ki sem szállunk 800 kilométeren keresztül

opel-vivaro-tour-1-6-twinturbo-cdti-teszt-autoaddikt-011Korábbi hasonló utazásunknál egy másik márka hasonló jellegű modellje 112 kilométer/órás tempónál feladta kiváltságait, és nem volt hajlandó többet beáldozni a dinamikusabb haladás oltárán. Mindez még Magyarországon, az M1-es pályán jelentkezett máris, miután elhagytuk Budaörs térségét – gondoltunk mindenre, volt tempomat, és egyéb restrikciós ötletünk. Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve kikapcsoltuk a takarékos módot, s lőn csoda: máris megugrott a fordulatszámmérő mutatója, s a sebesség is elkezdett növekedni.

opel-vivaro-tour-1-6-twinturbo-cdti-teszt-autoaddikt-027

Nos, az Opel Vivaro Tour 1.6 TwinTurbo CDTI esetében hála az égnek, ilyesmiről nem volt szó, s bár a karakterisztika nem volt túl fickós, viszonylag lendületesen sikerült feltornászni az 1.9 tonna önsúlyú kasznit 130 kilométer/órára.
Dinamikában egyébként nem szenvedtünk hiányt az utazás során, ha például 120-ra lassítottunk egy belső sávos kamion-kamion kielőzés miatt, pillanatok alatt sikerült visszaállni a beirányzott autópályatempóra. Még akkor is, ha emelkedőkkel tarkított részeken autóztunk, márpedig ilyenből van dögivel a magyar-osztrák határiig, nem beszélve arról, ami Ausztria A1 autópályáján következik, nem sokkal Bécs elhagyása után.

opel-vivaro-tour-1-6-twinturbo-cdti-teszt-autoaddikt-012

Elég az hozzá, hogy mindenféle fáradás, és egyéb zavaró nüanszok nélkül értünk át Németországa, persze azért közben ügyeltünk arra is, hogy meglegyen az ajánlott néhány kitérő, pár perces pihenővel egybekötött nyújtózás a pálya mellett. Mivel délelőtt indultunk Magyarországról, ezért már sötétedett javában, mire kiérkeztünk, úgy 7 óra alatt tettük meg az első etapot.

Svájc sem maradhat ki, ha már itt vagyunk

Másnap újult erővel indultunk neki újra, ezúttal Svájcba tartottunk: menet közben, még valahol Lindau környékén ötlöttük ki, hogy elmegyünk Zürich városáig, miért ne, bár az időjárás nem túl kedvező, de akkor is. Arra mostanában úgysem voltunk, nyárra ismét be van tervezve Walensee ls környéke, az meg ugye más irány.

opel-vivaro-tour-1-6-twinturbo-cdti-teszt-autoaddikt-023

Nyilván kevesebb erőforrást igényelt a svájci kirándulás, mint maga a Magyarország-Németország vonal, ugyanakkor aznap is simán leküzdöttünk úgy 700 kilométert oda-vissza. Ami érdekes, hogy még annyira sem éreztük magunkat fáradtnak, mint az előzőekben, pedig úgy tartottuk, lehet, nem leszünk eléggé kipihenve. Ám nyoma nem volt a rossz kedvnek, letörtségnek, ami jó.

opel-vivaro-tour-1-6-twinturbo-cdti-teszt-autoaddikt-024Mindezt alapvetően azért írjuk, mert ahhoz, hogy fentiek megvalósulhattak, egy olyan utazóeszközre volt szükség, amely nyújtani tudta azt a komfortot végig, több ezer kilométeren keresztül, mint az Opel Vivaro Tour 1.6 TwinTurbo CDTI. Nincs apelláta: ha családi egyterűre vágyunk, legyen az egy kisbusz, akkor biztos, hogy nem ér minket semmiféle meglepetés. Lábtér, térdtér, válltér, fejtér – mindenből Pazar a kínálat, s annak ellenére, hogy a tesztelt Opel Vivaro Tour 1.6 TwinTurbo CDTI példának okáért 4998 milliméter hosszú, 1956 milliméter széles, valamint 1956 milliméter magasságú kasznival rendelkezik, könnyed manőverezést engedett szinte bármilyen forgalmi helyzetben.

opel-vivaro-tour-1-6-twinturbo-cdti-teszt-autoaddikt-017

Parkolásnál Zürichben azonban már érezhető volt az Opel Vivaro Tour 1.6 TwinTurbo CDTI vaskosabb mérete, de az is lehet, hogy Svájc központjának utcácskái keskenyebbek, szűkebbek az átlagosnál. Ezzel együtt az oldalsó tolóajtó nagyszerű kiegészítője a praktikumnak, kár, hogy a tesztautó csak menetirány szerint a jobb oldalon volt felszerelve ilyennel.

opel-vivaro-tour-1-6-twinturbo-cdti-teszt-autoaddikt-018

Talán egy fellépő hiányzott még a konfigurációból, hiszen így a hátra beszállóknak lehetett némileg olyan érzetük, hogy magasra kell fellépniük ahhoz, hogy az utastérbe férkőzhessenek. Egyébként ez könnyen áthidalható akadály, ha lehet egyáltalán annak nevezni, az utazási komfort rögvest kárpótolt mindenért.

opel-vivaro-tour-1-6-twinturbo-cdti-teszt-autoaddikt-016

Mivel utazásunk során a külső hőmérséklet még nem volt kifejezetten barátságosnak nevezhető, főként, amikor átértünk Svájcba – többször kapcsoltunk fűtést, amely az Opel Vivaro Tour 1.6 TwinTurbo CDTI-ben kétzónás rendszerének köszönhetően igen hatékonyan temperálta az utasteret. A hátsó szekció keringetése ugyan kicsit hangosnak tűnt, de autópályatempó mellett szinte nem is lehetett hallani semmit belőle.

opel-vivaro-tour-1-6-twinturbo-cdti-teszt-autoaddikt-015

Nem szabad elfelejteni, hogy az Opel Vivaro Tour 1.6 TwinTurbo CDTI alapjaiban véve kishaszonjármű alapokra építkezik, ennek megfelelően a komfortérzet nem lesz sohasem olyan kiforrott jelen esetben, mint egy személyautós tulajdonságokkal felvértezett egyterű esetében. Az autópályatempónál a sebesség növekedésével egyenes arányban jelentkező menet- és futóműzaj elfogadható tétel, viszont az örvendetes, hogy a szigetelésekkel, az elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros felfüggesztésekkel sikerült finomításokat végezni, így nincs pattogós, kemény lengéscsillapítás sem; amolyan köztes átmenetet élvezhetünk.

Elegendőnek bizonyult az 1.6-os duplaturbós dízel. Bár autópályázásnál azért van étvágy

Az Opel Vivaro Tour 1.6 TwinTurbo CDTI-ben 1598 köbcentiméter lökettérfogatú, dupla turbós (BiTurbo felirat figyelmeztet erre az autó hátulján, az árlistában viszont TwinTurbo szerepel, úgyhogy nyilván az a hivatalos) gázolajos egység található, meglepően jó dinamikával és rugalmassággal, 140 lóerő összteljesítménnyel (3500 percenkénti fordulatszámon), 340 Newtonméter forgatónyomaték-csúccsal (1750 percenkénti fordulatszámon).

opel-vivaro-tour-1-6-twinturbo-cdti-teszt-autoaddikt-013

Első blikkre az üzemanyagfogyasztás is takarosnak tűnhet, viszont csalóka ez, mivel 90 literes üzemanyagtankot applikáltak a tervezőmérnökök az Opel Vivaro Tour 1.6 TwinTurbo CDTI alá, így nem meglepő a több, mint 1000 kilométeres range teletankolás után.

opel-vivaro-tour-1-6-twinturbo-cdti-teszt-autoaddikt-022Hatsebességes manuális sebességváltójának köszönhetően az Opel Vivaro Tour 1.6 TwinTurbo CDTI autópályán sem jön zavarba, erőtartalék folyamatosan érezhető, 130 kilométer/óránál 2500-at forog a főtengely percenként. Németországban egészen 170 kilométer/óráig merészkedtünk, ez még az a tartomány volt, ahol nem éreztünk erőlködést vagy instabilitást, viszont az oldalszél-lökések egyre erőteljesebbé váltak – hiba, no, csak majd’ 2 méteres magassággal lett felruházva az autó.

opel-vivaro-tour-1-6-twinturbo-cdti-teszt-autoaddikt-026

Autópályázásnál az üzemanyagfogyasztás 7.1-8.8 liter között mozgott, itt bele kell értenünk a német, gyorsabb szakaszokat is. Az érték jó, kiváltképp tekintettel a hatalmas üzemanyagtankra, viszont országúti, visszafogott tempóval (90 kilométer/óra)  akár kerek 5 literes átlaggal is el lehet vezetni az Opel Vivaro Tour 1.6 TwinTurbo CDTI-t. Városi használattal 6.6-7.2 liter környékére sikerült beállítani az átlagértéket.

opel-vivaro-tour-1-6-twinturbo-cdti-teszt-autoaddikt-019

Családi autónak kifejezetten javallott: kiválthatja a klasszikus egyterű megoldásokat is

Viszonylag nagy mérete ellenére kifejezetten karakteres viselkedést produkált az Opel Vivaro Tour 1.6 TwinTurbo CDTI, a parányi motor ellenére teljes értékű menettulajdonságokkal, melyhez hathatós segítséget nyújt az ikerturbós feltöltés. Azt hihetnénk, hogy a fogyasztás az egekbe szökken, de nem: akár négy, vagy hat utassal számolva a fenti értékek igen kedvezőek. Családi egyterűként tehát remekül vizsgázott az Opel Vivaro Tour 1.6 TwinTurbo CDTI.

opel-vivaro-tour-1-6-twinturbo-cdti-teszt-autoaddikt-028

A tesztben szereplő modell 8 705 000 forintos listaárral indul alapjaiban, a cikk alanya felszereltségének köszönhetően azonban 10 millió feletti összegért (~10 300 000 forint) vihető haza a kereskedésekből.

opel-vivaro-tour-1-6-twinturbo-cdti-teszt-autoaddikt-006

2015 Opel Vivaro Tour 1.6 TwinTurbo CDTI

Motor

Motortípus: soros elrendezésű, 4 hengeres turbótöltött dízelmotor

Lökettérfogat: 1598 cm³

Maximális teljesítmény: 140 LE @ 3500 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 340 Nm @ 1750 ford./perc

Erőátvitel: összkerékhajtás, 8 fokozatú automataváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4998 mm

Szélesség: 1956 mm

Magasság: 1971 mm

Tengelytáv: 3098 mm

Első gumik mérete: 215/60 R17

Hátsó gumik mérete: 215/60 R17

Tömeg, üresen: 1900 kg

Megengedett össztömeg: 2900 kg

Csomagtartó mérete: 495 liter, 1500 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 90 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 180 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 13.4 s (gyári), 14.1 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 6.9 l/100 km

Országúti: 5.2 l/100 km

Vegyes: 6.3 l/100km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 7.0 l/100km

Országúti: 5.6 l/100km

Vegyes: 6.1 l/100km

CO2 kibocsátás: 160 g/km

Bővebb információ az Opel hazai importőrének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Az online- és egyéb kommunikációnkhoz ASUS ZenFone 2 okostelefont használunk.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUSGigabyte, SonyEpson, Kaspersky Lab, Canon, Camera Kft., Nike

Genfi Autószalon 2016: SEAT Ateca, a kompakt SUV

A 86. Genfi Autószalonon mutatta be első SUV megoldását, a SEAT Ateca modellt. Az új Ateca az egyéni formavilágnak, a dinamikus vezetés élményének, a sokoldalú városi alkalmazásnak illetve az egyedülálló mindennapos használhatóságnak az egyedi kombinációja.

seat-ateca-genf-2016-autoaddikt

Igazi műszaki csemegének számítanak első osztályú összekapcsolhatósági megoldásai, innovatív vezetői segédrendszerei és különösen gazdaságos hajtásrendszerei, amelyek piaci szegmensük egyik leginnovatívabb tagjává avatják az új ATECA modellt. Kiemelkedő minősége, precíz gyártástechnológiája és kimondottan vonzó ár/érték-aránya révén az új Ateca a vérbeli SEAT modellek sorát bővíti. Az új Ateca volánja mögött minden nap és minden egyes kilométer újabb és újabb felfedezéssel és élménnyel szolgál.

Az új SEAT Ateca a hagyomány folytatásaként egy spanyol helységről kapta a nevét, ezzel is biztosítva a hamisítatlan latin jellegzetességek, karakter és személyiség továbbvitelét. A SEAT Ateca tervezésének és fejlesztésének folyamata végig Barcelonában folyt. „Ennek a modellnek kulcsszerepe lesz abban, hogy a márka előrébb tudjon lépni a róla kialakult képet illetően” – nyilatkozta Luca de Meo, a SEAT S.A. elnöke. Hozzátette, „az Ateca egy, az utóbbi években Nyugat-Európában jelentős bővülést mutató alszegmensben képviseli a márkát.”

„A SEAT egyéni formanyelvének nyilvánvaló fejlődése is láthatóvá válik az Ateca révén, amely amellett, hogy érzelmeket generál, a funkcionalitást képviseli” – nyilatkozta Dr. Matthias Rabe, a SEAT, S.A. kutatás-fejlesztés területéért felelős alelnöke. „Ez a modell kiemelkedő terepes adottságokkal bír, tökéletes vonóerő-átadást és kivételes vezetési élményt kínál minden körülmények között. Az Ateca emellett innovatív műszaki megoldásokkal rendelkezik többek között a világítás és az összekapcsolhatóság területén.”

A SEAT Ateca már nyár előtt elérhető lesz Németországban és Spanyolországban, a többi piacra pedig ezután folyamatosan történik a bevezetése. Benzines és dízel erőforrásai 115 és 190 LE közötti teljesítménytartományt ölelnek fel, hajtásrendszerei között pedig megtalálható az első- és az összekerékhajtású változat is, amelyeket manuális és kettős tengelykapcsolós (DSG) váltóművel kombinálhatunk. A színvonalas extrafelszerelések választéka a teljes-LED fényszóróktól a fejlett vezetői segédrendszerek – mint például a közlekedési torlódás asszisztens (Traffic Jam Assist) és az új vészhelyzet-asszisztens (Emergency Assist) – sokaságán át, egészen az infotainment-rendszerek 8 col képátlójú érintőképernyővel és Full Link csatlakozással működő, legújabb generációjáig terjed. A három felszereltségi szint ízléses színek és csúcsminőségű anyagok minden igényt kielégítő palettájával szolgál.

A márka kiszállítási eredményei

A SEAT kiszállításai továbbra is pozitív mérleget mutatnak az év első két hónapjában a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva, amely világszerte közel 1 százalékos bővülést jelent.

Luca de Meo hangsúlyozta, hogy a SEAT kiszállításai három egymást követő éve növekednek. 2015-ben az átadott autók száma meghaladta a 400 000 darabot (2015: 400 037 darab; +2,4 százalék) és ez a szám 25 százalékos emelkedést mutat a 2012-es eredményekhez képest, továbbá a legjobb kiszállítási eredmény 2007 óta.

Huszadik születésnapját ünnepli az Alhambra

A SEAT kínálatának legtágasabb és legsokoldalúbb modellje egy különleges változattal ünnepli évfordulóját. A SEAT Alhambra első generációja éppen 20 évvel ezelőtt mutatkozott be és hamarosan sikermodellé vált a családok, a szabadidő aktív eltöltését kedvelők illetve az üzleti és flottaügyfelek körében. A SEAT Alhambra 20. évfordulójára készített exkluzív modellváltozat egyesíti az egyedi formatervezési és az átfogó műszaki megoldásokat. A különleges modellváltozat azonnal felismerhető 17 colos fényes fekete könnyűfém keréktárcsáiról, amelyek tökéletesen kiegészítik a xenon fényszórókat, a színezett oldalsó és hátsó ablakokat valamint a hatalmas panoráma üvegtetőt. A belső teret meghatározza a sötét színű, alcantara üléskárpit halvány kukorica selyem színű varrásokkal. Az első sorban helyet foglalók élvezhetik a 20. évfordulóra kiadott jubileumi modell masszázsfunkcióval ellátott sportüléseit.

LEGFRISSEBB

Visszatérhet a Ford Fiesta: elektromos újjászületés a láthatáron?

0
Néhány évvel a legendás modell gyártásának leállítása után ismét reflektorfénybe került a Ford Fiesta neve: iparági pletykák és vezetői nyilatkozatok alapján könnyen elképzelhető, hogy...

TESZTJEINK