Főoldal Blog Oldal: 488

Az új Opel Corsa már autógázzal is elérhető

Íme, a Corsa-család mintagyereke – tiszta, erős, takarékos. A 66 kW/90 LE teljesítményű új Opel Corsa 1.4 LPG (Liquefied Petroleum Gas) ecoFLEX már a gyárban megkapja a bivalens hajtóművet, és ezzel főképp az üzemanyagköltségre odafigyelőknek igazi alternatíva a kiskategóriában.

opel_corsa_lpg_ecoflex_2015

A gázüzemű autó ugyanis duplán kíméli gazdájának pénztárcáját: az olcsóbb gázzal fele annyiért jár, mint a benzines kivitel, másrészt kedvező az induló ára: háromajtós karosszériával 3.920.000 Ft.

A Corsa LPG utasai nemcsak költségeket, hanem a környezetet is kímélve autóznak. A propán és bután keverékéből álló autógáz nagyon tisztán ég el, a kocsi fogyasztása kombinált ciklus szerint mindössze 6,9 liter 100 kilométerenként, a CO2-kibocsátás pedig 113 g/km, azaz kereken 13 százalékkal kisebb a benzinesénél. Sőt, a nitrogénoxid-emisszió mintegy 80 százalékkal csökken.

„A csupán 3,1 liter gázolajat fogyasztó 1.3 CDTI és a vadonatúj 1.4 LPG ecoFLEX a két leginkább környezetkímélő a Corsa-kínálatban. „Mindkettő világosan jelzi, mennyire fontos nekünk valamennyi típuscsaládunk energia-hatékonysága és CO2-kibocsátása“, mondta az Opel értékesítési vezetője, Peter Christian Küspert. „Ráadásul ez a két autó nem is csak a különösképp költségérzékeny autósoknak vonzó, hiszen számos előnyük messze túlmutat a kiskategórián: tágasak, kimagasló a komfortjuk, és modern a hálózati kapcsolódásuk, illetve a vezetőtámogató rendszerük.“

Bivalens autózás: nagy hatótáv csekély költséggel és hosszú hatótávval

A gázos és benzines üzemben egyaránt 66 kW/90 LE teljesítményű Opel Corsa 1.4 LPG ötfokozatú sebességváltóval készül. Gázhajtás esetén a fogyasztása 6,9 liter/100 km, a CO2-kibocsátás pedig 113 g/km, a javulás a benzineshez képest kereken 13 százalék. Az üzemanyag-költség a szuperbenzinhez képest szinte megfeleződik, de az igazán nagy árelőnyt az autógáz 2018-ig rögzített adókedvezménye jelenti. Jók az előjelek a későbbiekre is, hiszen európai szinten tervezik az alternatív üzemanyagok előnyének meghosszabbítását.

További érdeme az új generációs gázüzemű Corsának, hogy már gyárilag beépítik a bivalens hajtóművet, amelyet egyetlen gombnyomással lehet átkapcsolni a kétféle mód között. Az újonnan kifejlesztett vezérlőkészülék még simábbá teszi az átmeneteket. Ily módon akár 1200 kilométer is megtehető egy tankolással. A fedélzeti számítógép külön-külön mutatja a hatótávot és a fogyasztást benzines-, illetve gázhajtással. Autógázt Európa-szerte több mint 35 ezer benzinkútnál lehet kapni.

Helytakarékos és biztonságos: marad a mindennapi praktikum

A gáztartály helytakarékosan és ütközéstől védetten helyezkedik el a pótkerék mélyedésében. Ezáltal az új Opel Corsa LPG változatlanul öt személynek vagy akár 1200 liternyi poggyásznak kínál helyet, akárcsak a többi Corsa. Benne vannak ugyanazok a modern asszisztenciarendszerek és felszerelések is, a széria City-módtól az opcionális kormánykerék-fűtésen és az automatikusan parkoló-asszisztensen át a díjazott IntelliLink infotainment rendszer hétcolos, színes érintőképernyőjéig.

Környezetbarát dízel: a Corsa 1.3 CDTI ecoFLEX, 82 g/km CO2-vel

Az új Corsa 1.4 LPG azonban nem egyedüliként bizonyítja az Opel kisautóinak környezetbarátságát. Aki nagyon csekély fogyasztással, ugyanakkor komfortosan utazna, választhatja a Corsa 1.3 CDTI ecoFLEX modellt is, Easytronic-3.0 váltóművel. A 70 kW/95 LE teljesítményű dízel példamutatóan 3,1 liter gázolajat fogyaszt 100 kilométeren, és a széria Start/Stop, a fékenergia-visszanyerés, valamint az opcionális, kis gördülési ellenállású gumiabroncsok jóvoltából csupán 82 gramm szén-dioxidot bocsát ki kilométerenként. Pillanatnyilag ez a legtakarékosabb Opel. Ráadásul az ötfokozatú Easytronic 3.0 a hagyományos automaták komfortját kombinálja a manuális sebességváltó hatékonyságával. Önállóan választja ki a fogyasztás szempontjából legelőnyösebb fokozatot, de a szerkezete a kis motorokra optimalizált kézi kapcsolású sebességváltóén alapul. Ha pedig valaki szeretné a saját kezébe venni az irányítást, elegendő csak előretolni vagy hátrahúzni a választókart, és az Easytronic 3.0 már végre is hajtja az utasítást.

[TESZT] Renault Twingo 0.9 TCe S&S Intens – mosolyt fakaszt nemtől, kortól függetlenül

Mára harmadik generációjához ért a Renault Twingo (Twingo: Twist, Swing, Tango szavakból képzett márkanév) a francia gyártó ízig-vérig kategóriateremtő kisautója. Emlékezzünk csak vissza, hogy amikor 1992-ben a Párizsi Autószalonon debütált az „ős-Twingo”, mekkora pozitív értelemben vett szakmai felzúdulást jelentett nemzetközi szinten az autó érkezése – leginkább a formavilág, valamint az arányok (kívülről apró, belülről tágas) váltakozása vonta magára a figyelmet.

renault_twingo_0_9_tce_autoaddikt_001

2007-ben leváltották az egyes szériát, majd egészen 7 évig, 2014-ig tartott a második Renault Twingo sorozat menetelése. Talán ez a sorozat már nem vonta magára annyira jelentősen a figyelmet, tudtuk, hogy van frissített-megújított Twingo a Renault palettáján, de valahogyan annyira nem győzte meg a vásárlóközönséget. Ezzel együtt az eladások itt is pozitívan alakultak, de hiányzott valamiféle szükséges plusz.

Az új, sorban hármas Renault Twingo-nak magyar vonatkozása is van. Wittinger Csaba fantáziája tehát végtelen megoldásokat tartogatott a franciáknak, éltek is a lehetőséggel, s a formaterv vezetését Wittinger úr vállalta magára – ki-ki döntse el, mekkora sikerrel.

Ideje volt elővenni a régi, jól bevált receptet

Tény, hogy az új Renault Twingo ismét visszanyúl az eredendőhöz, a gyökerekhez, és valami egészen újfajta megközelítéssel próbál hódítani. Aprócska, kompakt kisautó ez, mely alapvetően arra predesztinált, hogy a gyengébbik nem szívét dobogtassa meg, viszont a tág konfigurálásnak köszönhetően gyorsan megspékelhető valami maszkulinnal, masszívval is. Úgy, hogy az akár sportos városi lendületet sugalljon a bámészkodók számára.

renault_twingo_0_9_tce_autoaddikt_0023595 milliméter hosszú, 1646 milliméter széles, 1554 milliméter magas. Minden egyben az ideális városi paraméterezéshez, a kaszni kialakítása a támasztott igényeknek megfelelően kompakt, magasra húzott orr-részletekkel, vizuális egységet alkotó fényszóró-hűtőmaszk felülettel, mosolyt szimbolizáló, a front méretezéshez képest nagy légbeömlővel.

renault_twingo_0_9_tce_autoaddikt_003Sárga színben érkezett a tesztautó, különféle matricázással, csíkozással, díszlécekkel – ezek kétség kívül a tekintet vonzására a legalkalmasabbak, meg arra is, hogy egyes járókelők összezavarodjanak, és más márkák modelljeivel keverjék össze az új Renault Twingo-t. Pedig az autó minden kétséget kizáróan egyedi, nélkülöz mindent, ami kommersz, megszokott; valahol mégis talán ismerős. Láttunk márm vagy szerettünk volna látni ilyet – ugye, hogy beindul a fantázia?

Feltűnő, különcködő

Ötajtós kivitelben sem amorf az új, harmadik generációs Renault Twingo, az oldalajtók hossza, szélessége megfelelő, a hátsó traktusba is – kategórián belül legalábbis – egyszerű a bejutás. A 2492 milliméteres tengelytáv jól mutatja, hogy végeredményben az első, illetve a hátsó tengely a kocsiszekrény sarkaira lett helyezve, ezáltal az utaskabin kényelme, valamint az autó menetstabilitása hívatott növekedni.

renault_twingo_0_9_tce_autoaddikt_004

Az ötödik ajtó teljes üvegfelülete dob a far kialakításán és látványán, 188 literes csomagteret rejt. Ha lemondunk a hátsó ülőpadokról, úgy közel 1 köbméteresre növelhető a rakfelület; két fő kényelmét nem befolyásoló, kisebb szállítmányozás is tökéletesen lebonyolítható az új Renault Twingo-val.

Ügyelve a részletekre

Egyébként a nem a far tűnik az új Renault Twingo leginkább számottevő dizájn-újdonságának, a jelleg ugyan megvan, ami a gyártó aktuális modellpalettájára tesz utalásokat, viszont az inkább letisztult, minimalistába forduló jegyek fedezhetők fel itt. Mindezt egy hangsúlyos, középre helyezett Renault logó, valamint egy félreértelmezhetetlen Twingo felirat teszi komplex egységgé.

renault_twingo_0_9_tce_autoaddikt_007Ha Renault Twingo, akkor stílus, formaiság, különbözés. Csak három a jól bevett recept összetevőkből – úgy tűnik, az új modellnél találkozhatunk mindennel, amire csak asszociálni lehet, ha e jelzőket mantrázzuk. Nincsen ez másképp az enteriőrben sem, ugyanis a dizájn kifejezetten szenzitív, de úgy, hogy ne érezzük: túlzásokba estek a tervezőmérnökök. A szerkesztőségünknél járt tesztautó minimál jellege a beltérben csúcsosodott – sikerült úgy megálmodni (vagy inkább konfigurálni) a belsőt, hogy a bohém szellemiséget, amit a Renault Twingo áraszt – maradéktalanul átadhassa az utasoknak, de még inkább a pilótának.

Visszafogott költségek: nem zavaróak az esetleges hiányosságok

Kemény, kopogós, de mégis jó minőségű anyagokból építkezik az új Renault Twingo utastere, a low-budget megoldásoknak köszönhetően sok helyen az oldalkárpitozás hiánya köszön vissza, a kialakítások egyszerűek, redukáltak, vagy épp visszafogottak. A hátsó oldalajtók üvegei például nem hajthatók le, a már hasonló szegmens szereplőitől jól ismert kipattintós verzió dívik.

renault_twingo_0_9_tce_autoaddikt_010

Viszonylag nagy, ám kiegyenesített alsó ívű kormánykerék fogadja a sofőrt, jó fogással, kellemes tapintással, néhány kezelőegységgel a küllőkön; matt- és lakk árnyalatokkal játszva. A középkonzol apró, az audiorendszer fejegysége, valamint a klíma kezelőpanelje kapott itt helyet, infotainment nincsen, mivel azt az okostelefonunk közbeiktatása végzi.

renault_twingo_0_9_tce_autoaddikt_015

A rádió fölé helyezett tartó nagyobb (5 col) képátlóval rendelkező telefonok, mobileszközök hordozására is alkalmas, stabilan tart, az összeköttetés az autó működését közvetítő szenzorral bluetooth kapcsolaton keresztül történik. Az összehangolás pillanatok műve, előtte azonban le kell tölteni a megfelelő applikációt ahhoz, hogy a rendszer ténylegesen életre kelhessen. Miután a szinkronizálás megtörtént, a hátralévő megtehető kilométerek számától a pillanatnyi és átlagfogyasztásig minden kijelezhető, viszonylag pontosan. Ráadásul a mellékelt navigációs szoftver is meglepően pontos, gyors, sokrétű.

Használd a mobileszközöd, ha infotainment rendszert szeretnél!

renault_twingo_0_9_tce_autoaddikt_011Nos, infotainment rendszer kapcsán remek megoldás tehát, amit a Renault Twingo kínál, hiszen elég belegondolni csak: okostelefonunk életünk szerves része, tapodtat sem tudunk nélküle megtenni – így minden egyben marad, az adatokat – legyen szó akár zenefájlokról, vagy telefonkontaktokról – nem kell párosítani, majd szinkronizálni a beépített rendszeregységgel.

renault_twingo_0_9_tce_autoaddikt_012Kényelmi ráta: megfelelő, jó, ahogy tetszik. Városba, elővárosba bőségesen elegendő, még úgy is, ha kihasználjuk az autó ötszemélyes adottságát. S mennyire jól ki lehet… Ténylegesen, hiszen az utaskabin tágas, szellős, vállban, térdben egyaránt, az első ülések nyilván kiforrottabb kényelmet nyújtanak (megfelelő hosszúságú, szélességű ülő- és hátlapokkal), de a hátsó szekció is egész optimális, legalább két fő számára, átlagos testalkattal.

Három henger és 900 köbcenti jelenti az összességet

Az új Renault Twingo 0.9 literes, 3 hengeres turbóval levegőztetett benzinmotorja kereken 90 lóerőt képes csatasorba állítani 5500-as percenkénti fordulatszámon, a nyomatékgörbe csúcsa 135 Newtonméter, 2500-nál. Rendhagyó módon a 898 köbcentiméter lökettérfogatú egység a hátsó tengely fölé került – így máris nem meglepő a szűkös csomagtér-kapacitás alaphangon; ezáltal a súlyeloszlás optimálisabbnak tekinthető, mint hagyományos (orrnehéz) esetben.

renault_twingo_0_9_tce_autoaddikt_014

Karakterisztika szempontjából egész dinamikus aggregáttal találjuk szembe magunkat, a 943 kilogramm száraz tömegű kasznihoz kellően rendben lévő áttételezést és erőtartalékot kapunk. Az már más kérdés, hogy a 0.9 literes motor 1500-as percenkénti fordulatszám alatt nehézkes, fulladékony, tehát néhány plusz gázfröccs azért szükségeltetik ahhoz, hogy egyenletesen tudjuk kivitelezni az elindulást. Az imént említett 1500 RPM felett viszont fokozatosan érkezik a forgatónyomaték, 2500-ig hajszálpontosan ki is tart, majd 3000-ig visszacsökken, pontosan úgy, ahogyan arra számítottunk is. Autópályatempónál a szufla vészesen fogy (130 kilométer/óra – 3450 RPM), a motor- és szélzaj jelentős, továbbá növekszik az oldalszél-érzékenység is, ami kihatással van az irányításra is.

renault_twingo_0_9_tce_autoaddikt_008

Páratlan hengerszámából adódóan az új Renault Twingo 0.9 literes benzinese is kiegyensúlyozatlan, hidegen az alapjárat zötykölődős, rezonanciák érzékelhetők az utastérben; ezek kiszűrhetők kisebb gázadásokkal, valamint a hűtővíz hőfokának emelkedésével egyre visszafogottabbá válik a jelenség.

renault_twingo_0_9_tce_autoaddikt_013

Egyértelműen a Renault Twingo 0.9 literes motorja és a hozzá csatolt, megfelelően hosszú áttételezésű váltóegység 2000-2700 közötti fordulatszám-tartományban érzi otthonosan magát, így a városi startok, sávváltások, előzések tág határokon belül kivitelezhetők.

Madárétvágy. Ez is passzol a formabontó tematikához

renault_twingo_0_9_tce_autoaddikt_006Fogyasztás tekintetében kellemes meglepetésben volt részünk: számítottunk arra, hogy a downsizingolt, turbós benzinmotorok viselkedésének megfelelően az új Renault Twingo sem fog remekelni költséghatékonyság terén. Jelen példa rácáfolt a tézisre, ugyanis a gyárilag előirányzott 3.9 literes országúti fogyasztást nem kevesebb, mint 4 decivel múltuk alul (3.5 liter/100 kilométer), a városi 4.9-et pedig sikerült 4.7-re redukálni (2 deciliter mínusz). Természetes viszont, ha nem elég körültekintően, önkontroll nélkül nyomjuk a gázpedált, a mért értékek 1.5-2.2 literrel is megfejelhetik a végeredményt – viszont ebben nincsen semmi különös, hiszen egy 50 köbcentiméteres robogó is képes többszörösét fogyasztani az előírtnak helytelen használat esetén.

renault_twingo_0_9_tce_autoaddikt_009Feszes, mégis jó városi futómű került az új Renault Twingo alá, melyet kiválóan egészít ki a finomra hangolt kormányzás. Mivel a motor nem foglal helyet az első felfüggesztésnél, ezért plusz kormányfordulatok érhetők el, s az autó akár 9 méter átmérőjű körön belül is képes megfordulni.

A cikkben szereplő modell képviseli jelenleg a Renault Clio csúcskonfigurációját, ennek megfelelően nem meglepő a legmagasabb árazás sem – 3 500 000 forint. A belépő szintű, Life csomagos, 1 literes SCe 70 lóerős motorral szerelt verzió majd’ 1 millió forinttal olcsóbb (2 590 000 forint listaár), míg a Zen felszereltségű, szintén 1 literes, 70 lovas SCe aggregáttal szerelt verzió 2 850 000 forintba kerül. S hogy teljes legyen az összkép, meg kell említenünk az Intens-es 1 literes 70 lóerős SCe-s versenyzőt is, itt a listaár 3 200 000 forintos összeget takar.

renault_twingo_0_9_tce_autoaddikt_005

2015 Renault Twingo 0.9 TCe specifikációk

Motor

Motortípus: háromhengeres turbótöltött benzinmotor

Lökettérfogat: 898 cm³

Maximális teljesítmény: 90 LE @ 5500 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 135 Nm @ 2500 ford./perc

Erőátvitel: hátsókerékhajtás, ötfokozatú manuális kéziváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 3595 mm

Szélesség: 1646 mm

Magasság: 1554 mm

Tengelytáv: 2492 mm

Első gumik mérete: 185/50 R16

Hátsó gumik mérete: 205/45 R16

Tömeg, üresen: 943 kg

Megengedett össztömeg: 1382 kg

Csomagtartó mérete: 188 liter, 980 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 35 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 165 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra:10.8 s (gyári), 10.4 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 4.7 l/100 km

Országúti: 3.5 l/100 km

Vegyes: 4.0 l/100 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 4.9 l/100km

Országúti: 3.9 l/100km

Vegyes: 4.3 l/100km

CO2 kibocsátás: 99 g/km

Bővebb információ a Renault magyarországi képviseletének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUS, Sony,  Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer, ASUS

Új prémium Ford márkakereskedés nyílt a fővárosban

Az elmúlt hat évben a magyarországi személyautó- és haszongépjármű piacon öt alkalommal piacvezető pozíciót szerző, és a hazai értékesítéseket jelenleg is vezető Ford márkakereskedői hálózatának egyik legrégebbi tagjai, az elmúlt húsz évben tizenegyszer Ford Elnöki Díjjal és egyszer az Év Márkakereskedője Díjjal jutalmazott Solymár-Szalay Kft. új prémium bemutatótermet és márkaszervizt nyitott Budapesten, az M3-as autópálya kivezető szakasza mellett.

ford_solymar_m3_autoaddikt

A Budapesten, az M3-as autópálya kivezető szakasza mellett, a Városkapu utcában harmadik márkakekereskedését megnyitó Solymár-Szalay Kft. egy 1992 óta folyamatosan bővülő családi vállalkozás, amely induláskor javítóműhelyként kezdte meg tevékenységét Solymáron, majd 1995-től hivatalos Ford márkakereskedésként működik. Tavaly 1135 új Ford értékesítésével a vállalat a márka hazai értékesítésének 10,45%-át adta, ezzel egyike a három legnagyobb Ford márkakereskedőnek Magyarországon. A kereskedés ugyanakkor használtautó-fronton is kiemelkedően eredményesnek számít: nagyságrendileg évi 400 használt gépjárművet (zömében természetesen Fordot) értékesítenek.

A Solymár-Szalay Kft. által az M3-as autópálya kivezető szakasza mellett egy hete megnyitott vadonatúj Ford márkakereskedés egy olyan, az országban csupán további három Ford márkakereskedés részére biztosított exkluzív forgalmazási jogokkal rendelkező létesítmény, melynek fő ismertetőjegyei a prémium környezet, egyedi szolgáltatások és olyan modellek forgalmazása mint a Ford Mustang, avagy a jövőben több prémium Ford modellhez, így a Mondeo-hoz és az S-Max-hoz is elérhető Vignale sorozat. A márkakereskedés emellett a haszongépjármű-ügyfelek kiemelt kiszolgálását célzó Transit Centrumként is üzemel.

A ma már több, mint 80 főt foglalkozó Solymár-Szalay Kft. dinamikus bővítése az elmúlt több, mint két évtizedben folyamatos beruházásokat igényelt, ezen fejlesztések, bővítések során nagy hangsúlyt fektetett a környezetvédelemre, így például a szelektív hulladék gyűjtése, a csapadékvíz elvezetése, a környezetbarát fényezési technológia alkalmazása mind-mind a fontos szempontok között szerepelt. A régóta körvonalazódó kistérségi igényeknek megfelelően, a Solymár-Szalay Kft. 2011-ben megnyitotta új telephelyét Esztergomban a 11-es főút bevezető szakaszán.

A mostani újabb területi terjeszkedés elsődleges szempontja a vállalat ügyfeleinek hatékonyabb kiszolgálása a minőséget és ügyfélelégedettséget maximális szinten tartva, amiben nagy szerepe van a rendkívül magasan kvalifikált munkatársaknak, akik közül nem egy több évtizede dolgozik a Solymár-Szalay Kft.-nél, ami megalapozza a visszajáró ügyfelek maximális bizalmát. Ez különösen igaz annak ismeretében, hogy Ford Solymár 5 mesterszerelővel büszkélkedhet, kollégái pedig egy alkalommal elnyerték az Év Szerelője címet, míg az ’Év Értékesítője’ európai megmérettetésen egyszer első, egyszer pedig második helyen végeztek.

„Az M3-as kivezető szakasza mellett létesülő márkakereskedésünk a Ford Solymár eddigi legimpozánsabb, legmagasabb szolgáltatási színvonal nyújtására képes létesítménye, ahol továbbra is ügyfeleink legmagasabb szintű kiszolgálásával igyekszünk öregbíteni mind vállalatunk, mind pedig a Ford hírnevét. Bízunk benne, hogy a hosszú évek alatt ügyfeleink megelégedésére bizonyított kollégáink, és az új márkakereskedésünkben a jövőben elérhető olyan exkluzív modellek segítségével, mint a Ford Mustang, vagy a Vignale-sorozat, számos új ügyfelet ismertethetünk meg a kimagasló ügyfélélmény eddig nem ismert szintjével, és a formatervezés és forradalmi, jövőbemutató technológiák tekintetében egyaránt piacvezető Ford világával.” – fogalmaz Szalay Nándor, a Solymár-Szalay Kft. ügyvezető igazgatója.

„Nagy öröm számunkra, hogy magyarországi márkakereskedői hálózatunk egyik meghatározó, rendkívül sikeres tagja, a Ford Solymár révén egy világszinten is kiemelkedő színvonalú létesítménnyel bővül. Biztos vagyok abban, hogy a M3-as kivezető szakasza mellett található új márkakereskedés révén még több új ügyfelet köszönthetünk majd a márka hazai kedvelői, vásárlói között.” – teszi hozzá Szabó Norbert, a Ford magyarországi hálózatfejlesztési igazgatója.

Toyota TS040 Hybrid: új korszak kezdődik

A Toyota Racing bejelentette, hogy a 2015. évi FIA hosszú távú világbajnokságban új korszakot nyit, és kész megvédeni két bajnoki címét.

toyota_ts040_hybrid

A Toyota első japán márkaként nyerte meg a világbajnokságot abban az igen sikeres, tavalyi szezonban, amelyben Anthony Davidson és Sébastien Buemi az egyéni bajnoki címet is elhódították.

Abban a bajnokságban, ahol a kiemelkedő energiahatékonyság a győzelem kulcsa, a TS040 HYBRID egyértelműen uralta a mezőnyt, és nyolc versenyen összesen öt futamgyőzelmet szerzett.

A világbajnok autót átdolgozták, a csapat továbbfejlesztett aerodinamikai jellemzőkkel, módosított orrésszel (beleértve az ütközésvédelmi szerkezetet is), ideális abroncskopásra optimalizált futóműgeometriával, valamint további tömegcsökkentéssel készült a 2015-ös évadra.

A TS040 HYBRID újfent a bevált Toyota HYBRID System – Racing versenyhibrid hajtásláncot alkalmazza, amely kiemelkedő termikus hatásfokkal bír, összesített rendszerteljesítménye pedig meghaladja az 1000 lóerőt.

Akárcsak az előző évadban, a TS040 HYBRID most is a 6MJ hybrid kategóriában áll rajthoz, olyan módosításokkal, mint a nagyobb teljesítmény érdekében átdolgozott szerkezetű szuperkapacitású kondenzátor.

A csapat kétféle aerodinamikai csomaggal készült az évadra; mindkettőt ezen a héten tesztelik a Paul Ricard versenypályán. A Le Mans-i csomagot a nagysebességű  La Sarthe pályára optimalizálták, míg a sprint csomag az átdolgozott hátsó szárnynak, motorburkolatnak és elülső karosszériaelemnek köszönhetően fokozott leszorítóerőt biztosít.

A fejlesztőmunka közvetlenül a tavalyi Le Mans-i 24 órás futam után vette kezdetét, a módosított autó első tesztjére január 13-án került sor a Paul Ricard-on. A mai, hivatalos premiert megelőzően további három-három napos tesztet folytattak a Motorland Aragonnál (két alkalommal), illetve Portimaóban; így a 2015-ös TS040 HYBRID máig már több mint 25 000 kilométert tett meg.

Az 1. számú TS040 HYBRID pilótafülkéjében a két világbajnok, Anthony és Sébastien mellett Kazuki Nakajimával találkozhatunk, aki a tervek szerint most első ízben versenyez majd végig egy teljes WEC szezont.

A 2. számú autót Alex Wurz és Stéphane Sarrazin oldalán Mike Conway vezeti majd, aki 2014-ben teszt- és tartalék pilótaként háromszor is rajthoz állt, és megnyerte a Bahrein-i Hatórás futamot.

Kamui Kobayashi, aki korábban a Toyota Forma 1-es csapatának volt pilótája, és utolsó Nagydíját a hatodik helyen zárta, idén teszt- és tartalék pilótaként segíti a csapat munkáját. Kamui emellett a japán Super Formula bajnokságban is versenyez, míg Nicolas három évad után elköszön a csapattól, ám a szezon során tesztelési, illetve fejlesztési feladatokat vállal.

A kölni központtal működő csapat életében egy másik változást is hozott 2015: a Toyota Motorsport GmbH (TMG) elnöke, Yoshiaki Kinoshita a Toyota felsővezetői köreiben szokásos rutint követve áprilisban hazatér Japánba.

Miután igazgatóként biztosította a WEC projekt hosszú távú jövőjét, megnyerte a világbajnokságot, és előkészítette a márka visszatérését a Rali világbajnokságba, a TMG-nél lejárt a mandátuma, így a Silverstone-i Hatórás futamot követően távozik a csapat éléről.

A TMG teljes személyzete őszinte köszönetét fejezi ki Kinoshita úrnak mindazért, amit a vállalatért, illetve a Toyota motorsport-hagyományainak öregbítéséért tett.

Április elsejétől Toshio Sato tölti be a TMG és a csapat elnöki címét. Sato úr korábban éveken át volt a Toyota F1 projektjének vezető motormérnöke, és miután a Toyota és LEXUS márkáknál a hybrid rendszerek fejlesztéséért felelt, hatalmas tapasztalattal rendelkezik a hybrid hajtástechnológia terén.

Az alkalmazotti struktúrában, valamint a technológiában bekövetkezett változások mellett a Toyota Racing a 2015-re módosított szabályzatokhoz is alkalmazkodott.

A csapatok mostantól autóként legfeljebb öt motort használhatnak az egész évadban; ezt a határt egyébként az elmúlt három évben egyik csapat egyik autója sem lépte át. További korlátozások vonatkoznak az abroncshasználatra; a csapatok a szabadedzés során négy, majd az időmérőkön és a versenyen további hat készlet slick abroncsot használhatnak. Kivételt képez Bahrein és Sanghaj, ahol nyolc, illetve Le Mans, ahol tizenegy készlet abroncsot engedélyez a szabályzat.

Bizonyos karosszériaelemek – például az első légterelő, a hátsó szárny, a diffúzor vagy a fenéklemez borítása – esetében korlátozták azok rugalmasságát, míg az autó egészét plusz ballaszttal kell terhelni, amennyiben a pilóták átlagos testsúlya (ahogy az 1. és 2. számú autó esetében is) nem éri el a 80 kilogrammot.

Ezek az új szabályozások a szezon első versenyétől, az április 12-i Silverstone-i futamtól fogva érvényesek. Az ezt következő verseny május másodikán lesz Spa-Francorchamps-ban. A június 14-én megrendezésre kerülő Le Mans-i 24 órás futam az évad fénypontja, míg a Nürburgring (augusztus 30.) új helyszínként került a naptárba. A nyolc futamból álló évad második felében Austin (szeptember 19.), a Fuji Speedway (október 11.), Sanghaj (november 1.) és Bahrein (november 21.) fogadja a mezőnyt.

Yoshiaki Kinoshita, a csapat távozó elnöke: „Nehéz szívvel hagyom itt a TMG-t és a Toyota motorsport-projektjeit, ám figyelemmel követem a futamokat, és ahol csak tudom, támogatni fogom a csapatot. Ezúton szeretnék megköszönni a WEC teljes közösségének azt a támogatást és bátorítást, amelyet a Toyota 2012-es csatlakozása óta folyamatosan élvez; büszkék vagyunk arra, hogy a hosszú távú világbajnokság részesei lehetünk. Nagyszerű tudat, hogy idén a mi autónk viselheti az 1. rajtszámot, célunk nem is lehet más, mint hogy idén is megtartsuk ezt, valamint hogy győzni tudjunk a Le Mans-i 24 óráson. Idén minden eddiginél keményebb kihívás vár a csapatra, hiszen négy LMP1 gyártó száll szorítóba, mindegyik más és más műszaki megoldással. Rendkívül keményen dolgoztunk, hogy tovább tökéletesítsük a TS040 HYBRID versenyautót, és a teszteredmények egyelőre bizakodásra adnak okot. Azonban hosszú út áll még előttünk, és izgatottan várjuk, hogy a prológon kiderüljön, ellenfeleink mivel készültek az új évadra. A legfontosabb azonban, hogy jól sikerüljön az első verseny Silverstone-ban.”

Hisatake Murata, a motorsport osztály fejlesztő részlegének ügyvezető igazgatója: „Rendkívül sok energiát fektettünk abba, hogy az autót teljes egészében továbbfejlesszük, beleértve a hajtásláncot is, amelyet szinte minden részletében tökéletesítettünk. A maximális összteljesítmény így meghaladja az 1000 lóerőt, az erőforrás teljesítménykifejtése számottevően javult. Fejlesztőmunkánk nyomán a tavalyinál konzisztensebb módon érhető el a hybrid komponens maximális energiája. Éppen ezért arra számítunk, hogy a hybrid rendszer nagyobb teljesítményt fog nyújtani, különösen versenytávokon, a bajnokságban szereplő összes pályán. A fejlesztés fontos eleme volt az a szuperkapacitású kondenzátor, amely a korábbinál jobb tömeg/teljesítmény arányt kínál. A 2015-ös fejlesztések révén újabb lépéssel közelebb kerültünk végső célunkhoz, hogy mind tökéletesebb hybrid autókat építsünk, hiszen a TS040 HYBRID-ben alkalmazott komponenseket és technológiákat a továbbiakban is felhasználjuk a Toyota közúti modelljeinek tökéletesítésére.”

Pascal Vasselon, műszaki igazgató: „A szabályzat alapvetően változatlan maradt, így a 2014-es szezonban nyújtott teljesítményünket is figyelembe véve nem volt okunk teljes mértékben módosítani a koncepciónkat. A továbbfejlesztett autó tehát szinte minden pontján evolúciós változáson ment át, nincs szó forradalmi újdonságokról. Látszik rajta, hogy egy tőről fakadnak, ennek ellenére az alkatrészeknek nagyjából a 80 százalékát átterveztük. Az idei szezonban megint lesz nagy és kis leszorítóerejű aerodinamikai csomagunk, hiszen Le Mans-ban egészen mások a követelmények, mint a legtöbb pályán. A jelenlegi szabályzat inkább csekély különbségeket enged a kétféle aerodinamikai csomag között, így a hátsó szárny, a motorburkolat és az orrész módosítását, hogy a légellenállás viszonylag csekély maradjon. Eddig elégedettek vagyunk az “egyszemélyes verseny”, azaz a tesztek során elért eredményeinkkel, jól haladunk. Most van még pár hetünk arra, hogy felkészüljünk az éles küzdelemre.”

Anthony Davidson (#1 TS040 HYBRID): „Nagyszerű érzés, hogy autónk az 1. rajtszámot viseli, szeretnénk megőrizni ezt.  Tavaly csodálatos volt megnyerni a bajnokságot, ám kimaradt egy nagy trófea: Le Mans. A csapat szempontjából, de az enyémből is, most az a fő célunk, hogy nyerni tudjunk júniusban. Tudjuk, hogy erős lesz a konkurencia, de remélem, szerencsésebbek leszünk, mint tavaly. Le Mans-ban mindig szükség van némi szerencsére. A szabályzatok második évében járunk, az autót érintő módosítások így a legtöbb területen természetesnek, folytatólagosnak mondhatók. Az első érzéseim kedvezőek, az a legfontosabb, hogy folyamatosan fejlődni tudjunk, és semmit ne bízzunk a véletlenre.”

Sébastien Buemi (#1 TS040 HYBRID): „Mindig jó érzés az 1. számú autóban indítani az új évadot, hiszen ez azt mutatja, hogy az előző szezont remek teljesítménnyel zártuk. Idén a lehető legtöbb futamot szeretnénk megnyerni, ám a legfontosabb feladat egyértelműen a Le Mans-i győzelem, ami a dupla pontok miatt nem mellékesen nagyban hozzájárul a végső világbajnoki cím elnyeréséhez. Mondanom sem kell, tavaly remek autónk volt, így úgy gondoltuk, nem kell teljes mértékben megváltoztatnunk azt, sokkal inkább evolúciós fejlődésről van szó. Érzésre minden pontján jobb lett egy kicsit, ami jobb köridőkhöz segíthet hozzá bennünket. Bízzunk abban, hogy a módosítások elegendőnek bizonyulnak ahhoz, hogy az élen tudjunk maradni.”

Kazuki Nakajima (#1 TS040 HYBRID): „Nagyszerű érzés, hogy idén először egy teljes évadot versenyezhetek a WEC-ben, az elmúlt években mindig nagyon hiányzott a csapatszellem és a versenyzés, amikor a televízióban néztem a futamokat. Alig várom hát, hogy rajthoz álljunk Silverstone-ban. Jó lesz idén Anthony és Sébastien oldalán versenyezni, habár valójában nem érezni, hogy külön-külön személyzet szolgálja ki a két autót, hiszen egy nagy csapat vagyunk, azonos célokkal. Idén, akár csak tavaly, az élre törünk, és bízunk benne, hogy meg tudjuk tartani az 1. rajtszámot, olyan jól mutat az autón. A továbbfejlesztett autó eddig jónak tűnik, bízom benne, de persze rengeteg munka vár még ránk, hogy maximálisan felkészülten várjuk a szezont.”

Alex Wurz (#2 TS040 HYBRID): „Reményekkel tele vágok neki az új évadnak. Tavaly csapatként megnyertük a világbajnokságot, idén pedig ezt egy Le Mans-i győzelemmel szeretnénk felülmúlni. Harmadszor is győznöm kell ott, hogy elégedett lehessek. Túl vagyunk az első teszteken, a módosított autóval gyorsabb köridőket futunk, mint 2014-ben, és az autó megbízhatósága is javult. Innen nézve tehát minden pozitív. Tisztában vagyunk persze azzal, hogy versenytársaink is rendkívül keményen dolgoztak. Mindent egybevéve azt hiszem, jelenleg igazán élvezetes a hosszú távú versenyzés világa. Rengeteg fejlődést látunk, és fantasztikus technológiákat, így bízzunk abban, hogy jobban oldottuk meg a házi feladatunkat, mint mások.”

Stéphane Sarrazin (#2 TS040 HYBRID): „2014-ben csodálatos évadot zártunk, idén pedig természetesen még jobb eredményeket szeretnénk elérni. Máris jobb az autó, mint tavaly, a teszteken igazán jól teljesítettünk. Nagyon jól érzem magam a módosított autóban, szerintem igen komoly eredményekre lesz képes. A csapat fantasztikus munkát végzett a fejlesztés során, szerintem ismét ütőképesek leszünk. Tudjuk, hogy a többi gyártó meg fogja nehezíteni a dolgunkat, ezért keményen, odafigyelve dolgoztunk. Mindenkinek maximálisan kell teljesítenie, a versenyzőknek, a mérnököknek, a szerelőknek, és ha ez sikerül, jó szezonunk lehet. A csodálatos csapatszellem ismét győzelemhez segíthet minket.”

Mike Conway (#2 TS040 HYBRID): „Rendkívül izgatott vagyok, hogy a világbajnok csapat tagjaként versenyezhetek, biztos, hogy jó esélyünk lesz megőrizni a címet, ezért alig várom, hogy elkezdődjön az évad. Örülök, hogy Alex és Stéphane oldalán folytathatom a versenyzést, mert szerintem sokat tanulunk egymástól. Egyre jobb teljesítményre sarkalljuk egymást, és a lehető legjobbat hozzuk ki az autóból. Személyes célom, hogy több futamot nyerjek, ahogy tavaly első ízben, Bahreinben, és hát persze mindannyian a legnagyobb futamra: Le Mans-ra készülünk. Nehéz előre megmondani, hol állnak a vetélytársaink, de úgy érzem, jó esélyünk van a 2015-ös TS040 HYBRID-del, izgatottan várom az első futamot.”

Kamui Kobayashi (teszt- és tartalék pilóta): „Nagyszerű ismét a Toyota színeiben dolgozni, hálás vagyok a csapatnak, hogy megadták nekem az esélyt. Több csapattársamat is még a Forma 1-es időkből, a Toyota-tól ismerem, ezért olyan érzés, mintha hazaérkeztem volna. Már volt alkalmam tesztelni a TS040 HYBRID-et, az autó lenyűgöző, a hybrid technológia igazán fejlett. Újabb fontos év vár a csapatra, ezért arra számítok, hogy erőteljes munkakapcsolatot építsek ki mindenkivel, és hozzájárulhassak az autó fejlesztéséhez.”

Toyota TS040 HYBRID műszaki adatok

Típus                               Le Mans prototípus (LMP1)

Karosszéria                    Szénszálas kompozit

Szélvédő                         Polikarbonát

Erőátvitel                        Keresztben beépített, hétfokozatú, szekvenciális váltómű

Sebességváltó ház         Alumínium

Hajtótengelyek               Monokinetikus tripod-csuklós hajtótengelyek

Tengelykapcsoló            ZF gyártmányú, többtárcsás

Differenciálmű                Viszkózus, mechanikusan záródó differenciálmű

Felfüggesztés                 Elöl-hátul független, kettős keresztlengőkaros, tolórudas felfüggesztés

Rugós                              Torziós rudak

Kanyarstabilizátor          Elöl és hátul

Kormánymű                    Hidraulikus rásegítés

Fékrendszer                   Kétkörös, hidraulikus fékrendszer monoblokk könnyűfém első és hátsó féknyergekkel

Féktárcsák                     Hűtött első és hátsó szénszálas féktárcsa

Keréktárcsák                  RAYS kovácsolt magnézium keréktárcsák

Első kerékméret             13 x 18″

Hátsó kerékméret          13 x 18″

Abroncsok                      Michelin radiál

Első abroncsméret         31/71-18

Hátsó abroncsméret      31/71-18

Hosszúság                      4650mm

Szélesség                       1900mm

Magasság                       1050mm

Üzemanyagtartály térfogata      68,5 liter

Hajtáslánc                      Toyota HYBRID System – Racing (THS-R)

Belső égésű motor         90° V8 szívómotor

Lökettérfogat                 3,7 liter

Üzemanyag                    benzin

Szelepes száma              4

Maximális rendszerteljesítmény  Több mint 1000 LE (benzinmotor és hybrid komponens)

Kondenzátor                   NISSHINBO

Első hybrid motor           AISIN AW

Hátsó hybrid motor        DENSO

Inverter                          DENSO

Átadták a Drogerie Markt nyereményjáték fődíját, egy Nissan Micra-t

Halmosi Mónika Sopronból nyerte a DM 2014 decemberében futó online játékában a fődíjat, a fehér Nissan Micra-t.

palkovics_peter_nissan_micra_drogerie_markt

Mivel minden kvíz játék újabb esélyt jelentett a nyerésre szinte naponta felmentem a játék oldalára és megválaszoltam a kérdéseket. Valójában csak a kisebb értékű kozmetikai termékek megnyerése tűnt reális célnak, az autóról álmodni sem mertem” – mondta Halmosi Mónika az átadás alkalmával.

Halmosi Mónika férjével és két kicsi gyermekével Sopronban él, és férjével mindketten gépjárműipari beszállító cégnél dolgoznak. A családban eddig csak egy autó volt, de a nemrég született második gyermek miatt már épp egy második autó megvásárlásán gondolkodtak. Nem is jöhetett volna jobbkor a Micra, amely így leggyakrabban az édesanyát és két gyermekét fogja szolgálni.

A nyeremény átadása március 20-án, Budapesten a Duna Autó Nissan szalonjában történt ünnepélyes keretek között.

„Jó látni azt az örömöt, amellyel Mónika és férje átvette az új autót. Biztos vagyok benne, hogy sokáig fogja szolgálni őket a Nissan Micra, és ideális lesz számukra második autóként a város körüli közlekedésben. Az időzítés sem lehetett volna jobb. Örömmel hallom, hogy a család épp egy második autón goldolkodott. A két kisgyermekkel az így megmaradt pénzt biztosan lesz mire költeni” – nyilatkozta Palkovics Péter, a Nissan PR és Marketing menedzsere.

Elektromos teherautót állít munkába a BMW Group

A BMW Group partnerségre lépett a SCHERM Group logisztikai vállalattal, hogy egy 40 tonnás, tisztán elektromos hajtású teherautó mindennapos működtetésével idén nyáron Németország első olyan autóipari vállalatává váljon, aki ilyen jellegű járművet használ közúton.
bmw_group_elektromos_teherauto

Az innovatív nyerges vontató idén nyáron azonnali, rövid távú anyagszállításokra áll munkába. Az elektromos teherautó a SCHERM Group logisztikai vállalat telephelye és a BMW Group müncheni gyára között ingázik majd naponta nyolcszor, amely a két kilométeres távolság tükrében napi harminckét kilométernek felel meg. Alternatív hajtásláncának köszönhetően az úttörő teherautó csendes, emisszió-mentes, és mint ilyen, nem szennyezi a környezetet. A környezetbarát teherautó évente 11,8 tonnával kevesebb szén-dioxidot bocsát ki dízelmotorral hajtott társainál, ami körülbelül annyi, mint ha egy BMW 320d Efficient Dynamics modellel háromszor körbeautóznánk a Földet.

„Két esztendővel ezelőtt a BMW i almárka megteremtette a fenntartható mobilitás lehetőségét. Eme tisztán elektromos meghajtású teherautó alkalmazása hűen jelzi, hogy megállás nélkül dolgozunk az újabb innovatív megoldásokon és szembenézünk a logisztika támasztotta kihívásokkal” – mondta Hermann Bohrer, a BMW Group müncheni üzemének igazgatója. „Nagyszerű érzés, hogy egy ilyen nemes projekt részeként kooperálhatunk a SCHERM Group logisztikai vállalattal” – tette hozzá.

A BMW Group és a SCHERM Group hat számjegyű összeget fektet be ebbe a kísérleti projektbe, amely kezdetben egy teljes éven át bizonyíthat. Amennyiben a jármű jól teljesít a mindennapokban, úgy mindkét partner kész tovább bővíteni a projektet. „Hosszú kutatás után végre megtaláltuk a szállítmányozási ágazat elektromos mobilitási megoldását” – nyilatkozta Rainer Zoellner, a SCHERM Group úgynevezett „e-truck” (elektromos teherautó) projektmenedzsere. „Minden bizonnyal értékes tapasztalatokat szerzünk majd ebben a kísérleti projektben a BMW Group oldalán” – tette hozzá.

A BMW Group minden egyes területen a hosszú távon alkalmazható fenntarthatóság átfogó megvalósítására törekszik, miközben a jövőorientált mobilitási megoldások és az olyan fontos tényezők, mint a vállalat környezetvédelmi szerepvállalása, az erőforrások hatékony felhasználása, illetve a károsanyag-kibocsátás módszeres csökkentése, kivétel nélkül a vállalat stratégiájának szerves részei. 2014 óta a BMW Group globális villamosenergia-szükségletének több mint a felét megújuló energiaforrásokból fedezi.

A SCHERM Group elsősorban egy logisztikával és szállítmányozással foglalkozó nemzetközi vállalat, amely 14 telephelyén és mintegy 500 saját tulajdonban lévő teherautóján összesen közel 2000 embert alkalmaz. A vállalat működésében a fenntarthatóság kiemelt fontossággal bír.

Érzékszervekre hat a Lexus

A Lexus idén tizedik éve vesz részt a világ legnagyobb formatervezési rendezvényén, a Salone del Mobile di Milano (Milánói dizájnhét) kiállításon.

lexus_rx_2015

Az egyedi installációkat színre vivő, világhírű formatervezőkkel együttműködve a Lexus azt kívánja megmutatni, miben látja egy valódi luxusmárka lényegét, és hogy ilyen minőségében hogyan értelmezi saját egyedülálló módján a dizájn fogalmát.

Az idei kiállítás, amely a „LEXUS – AZ ÉRZÉKSZERVEK UTAZÁSA” címet kapta, három zónán vezeti át a látogatót. A francia Philippe Nigro által tervezett zónák mindegyike más és más módon stimulálja az öt érzékszervet.

Az érzések, az észlelés az élet alapvető eleme: érzékszerveink teszik lehetővé számunkra, hogy felfogjuk a minket körülvevő világot. A szándékosan tágan hagyott, a látást, hallást, tapintást, szaglást és ízlelést egyaránt felölelő tematika jóvoltából lehetőségek széles tárháza nyílik meg a látogatók előtt. Különösen releváns a téma a Lexus számára, hiszen a vezetési élmény egészét érzékszerveinkkel határozzuk meg: a márka autóinak lenyűgöző látványától a precízen hangolt motorok érzéki hangján át a kanyarvétel során a kormánykeréken keresztül közvetített érzésig. Minden érzékszervünk szerephez jut.

„Amikor felkerestem a Lexus gyárait, hogy megtekintsem, hogyan tervezik és gyártják az autókat, lenyűgözött, micsoda aprólékos műgonddal alkotják meg nem csupán a külsőt, de a láthatatlan belső részleteket is. Ez az élmény ihlette ’kifordított’ dizájnkoncepciómat, amin keresztül a látogatók minden szögből felfedezhetik a szépség fogalmát”– hangsúlyozta Philippe Nigro.

Azáltal, hogy a szem számára rendszerint láthatatlan dolgokat is látni engedi, a Lexus mindhárom zónában új felfedezésekre, új élményekre, új kalandokra csábítja a látogatókat.

1. zóna: Betekintés a Lexus új formai felfogásába

Az exkluzív installáció középpontjában egy egyedi Lexus dizájnkoncepció helyezkedik el. Az installáció különleges tükrök segítségével hoz létre váratlan tükröződéseket és megvilágításokat, amelyek a képzeletet stimuláló mozgáshullámot indítanak be.

A vállalat európai formatervezési stúdiójában, az ED²-ben létrehozott koncepció tökéletesen illusztrálja a Lexus szenvedélyes rajongását a jövőbeli dizájntrendek iránt.

2. zóna: A Lexus Design Award 2015 – Jövőt formáló ötletek
A Lexus formatervezési díj (Lexus Design Award) 2015. évi döntőseinek munkái egy különleges kiállítási területen lesznek megtekinthetők. A tizenkét döntős pályázatnak otthont adó zóna egy faborítású előcsarnokon keresztül közelíthető meg. A prototípusokat és tablókat bemutató tér csendes, megnyugtató légkörében a látogatók teljesen elmerülhetnek a pályaművek eredetiségében és kreativitásában; és felmérhetik, ezek hogyan fogják átalakítani a jövőnket.

3. zóna: Az öt érzékszerv átélése

A vendégek három, finoman kidolgozott farácsozatú gubót látogathatnak végig. Az Eső, Fa és Föld névre keresztelt gubók ősi környezetében Hajime Yoneda ételdizájner alkotásait élvezhetik a vendégek, amint egyre mélyebben merülnek bele a Lexus márkaélménybe.

Az első gumóban „esőpelyheket” kapnak, majd egy elsötétített szobában tapasztalhatják meg a hulló eső érzését és hangját.

A következő teremben kézzel készített csokoládét kóstolnak a látogatók, majd megismerhetik a kifordított erdő illatát, hangjait és ízeit.

Végezetül egy tál Föld-levest kapnak, mielőtt belépnének a harmadik gubó csodálatos univerzumába, ahol csillagok ragyognak a sötétben, az anyatermészet életerejét jelképezve.

A LEXUS – AZ ÉRZÉKSZERVEK UTAZÁSA április 14. keddtől április 19. vasárnapig, reggel 11 órától este 9 óráig várja a nagyközönséget a Lexus kiállítási területén (La Torneria, Via Tortona 32, Milánó).

Két napos túra keretein belül ismerkedtünk az új Fiat Doblò Cargo-val

Bemutatkozott az új Fiat Doblò Cargo, hosszú, valamint rövid tengelytávos kivitelben. Épp már kezdtük hiányolni az elmúlt hetek többnyire statikus menetpróbái kapcsán a mozgalmasságot, lendületet – most megkaptuk, többszörösen. Ugyanis a Fiat Professional hazai képviselete olyan programot állított össze, hogy már az eligazításnál is érezhető volt, unatkozni nem fognak az egybegyűltek.

fiat_doblo_cargo_2015_bemutato_autoaddikt_001

Alapvetően a monstre esemény korabeli iskolai akadályversenyhez hasonlított, a több csoportra osztott résztvevők itinerek és navigációs eszközök társaságában vágtak neki a kilométereknek, hogy aztán előre kijelölt állomáshelyeken számot adjanak rátermettségükről. Kellett focizni, egyensúlyozni, tolatva szlalomozni, rakteret kitölteni hungarocell-darabkákkal, sőt, pumpálni is a Doblò-val. S a változatosság gyönyörködtet: húsvéti adománykiosztásra is sor került, mellé a csapatok nagyjából 10 perces felkészítés után még a Brémai muzsikusok bábjáték-verzióját is előadták egy vidéki óvodában. Ha pedig húsvét, és nyuszi, a modellfotózás sem maradhatott el a szállodában, este, a vacsora elfogyasztása és egy masszív gokartverseny lebonyolítása után.

fiat_doblo_cargo_2015_bemutato_autoaddikt_007

Bízunk benne, tudták olvasóink követni eszmefuttatásunkat, tudjuk, ez nem egyszerű feladat, hát még akkor, ha konkrét résztvevője az ember a dinamikusan zajló eseményeknek, helyben. Mindenesetre a szoros, percről-percre zajló történések mellett kínosan ügyeltünk arra, hogy a frissen debütáló Fiat Doblò-t górcső alá vegyük, hiszen mi más is lett volna az alapértelme a Fiat Professional eseményének?

fiat_doblo_cargo_2015_bemutato_autoaddikt_011

Sikerült, jelentjük. Részben a változatos feladatvégzésnek, melyeket a Kecskemét környékére kihelyezett pontokon kellett végrehajtani – feljebb már írtunk erről. Például beleégett az emlékezetünkbe, hogy az új Fiat Doblò megannyi rekesze pillanatok alatt bevethető, a szélvédő feletti részekben, az ajtózsebekben, valamint a dupla utasülés (3 személyes mindegyik új Fiat Doblò kabinja) felhajtható ülőpadja alatt. Nem beszélve a raktér rekeszeiről, rejtett rekeszeiről.

3.4 köbméter relatíve sok, egy puttonyos kisáruszállító esetében mindenképp. S akkor is sok, ha egy pontosan 3.4 köbméter űrtartalmú gumikockát kell felpumpálni kézi erővel, három embernek. Szerencse, hogy a szél aktívan fújt, így a kezdeti, hozzávetőlegesen 1 köbmétert sikerült így kinyernünk, így a dolgunk könnyebb volt talán. Tehát a rakfelület befogadóképessége is megvan, egyébként létezik a Fiat Doblò 5.4 köbméteres dobozzal is.

fiat_doblo_cargo_2015_bemutato_autoaddikt_008

Nagyjából e kettő, teljesítésre kiadott csapatfeladatot tartottuk a legfontosabbnak ahhoz, hogy ténylegesen megismerjük az új Fiat Doblò fő erényeit. De mi a helyzet a többivel?

Van például jobb gázpedál reakciónk az előző modelléhez képest. Gyakorlatban ez annyit tesz, hogy indulásnál, azaz a kuplung felengedésénél kapunk rásegítést, pontosan úgy, ahogyan azt manapság megszokhattuk. Ez azért optimális, mert az egyébként alsó tartományokban nyomatékszegénynek érezhető 1.3 literes gázolajos MultiJet (ECOJet) így érezhetően emberségesebb viselkedést produkál, jó ez akkor, ha nagyobb a terhelés például, s mondjuk emelkedőn kellene kisorolnunk a forgalomba. Továbbá érezhető az átdolgozott hajtáslánc összes pozitív hatása gyorsításoknál is, nem tűnik egyáltalán lomhának a reakcióidő.

fiat_doblo_cargo_2015_bemutato_autoaddikt_002

Aszkéta a Fiat Doblò legújabb verziója, ugyanis a fogyasztást sikerült 15 százalékkal csökkenteni. Ez gyakorlatban is mutatta magát, ugyanis Üllőről Kecskemétre autózva, sok kitérővel, intenzív gyorsításokkal az üzemanyagszint estére még a háromnegyedet sem közelítette meg nagyon, rövid tengelytávos változattal autóztunk, arányaiban aprócska tankkal.

fiat_doblo_cargo_2015_bemutato_autoaddikt_003

Az 5.4 köbméteres változat 1 tonnával, konkrétan 1005 kilogrammal terhelhető, míg a 3.4 köbméteres rövid tengelytávú Fiat Doblò szintén nem elhanyagolható 750 kilogrammal. Mindez alapvetően az újonnan fejlesztett Bi-Link hátsókerék felfüggesztésnek is köszönhető, így a terhelés jobban eloszlik a hátsó tengelyen, a menetkomfort pedig jobban érezhető marad. Mindezek mellett az új Fiat Doblò stabilitása is növekedett, a vezethetőség komfortérzete pedig szintén javult.

Természetesen az új, 2015-ös Fiat Doblò külseje is újra lett gondolva, ennek megfelelően a mellső lámpatesteket megnyújtották az orr-résszel egyetemben. Sokak számára feltűnhet, hogy a korábban Doblò-s védjegynek számító óriási szemek eltűntek, hangsúlyosabbá lett a hűtőmaszk.

fiat_doblo_cargo_2015_bemutato_autoaddikt_009

Mindemellett a formaterv klasszikusan kisáruszállítós, itt nem volt szükség változtatásokra kifejezetten, a már jól bevált sémák alkalmazásával jártak el a tervezőmérnökök. A szélesre tárható hátsó- valamint oldalajtók praktikusak, pakolásnál jó szolgálatot tesznek, sőt, az intenzív széllökéseknek is ellenállnak.

Kényelem tekintetében nyilván ne várjunk prémiumszintet, viszont a finomabbra hangolt felfüggesztés, a kényelmes ülőfelületek, valamint a szellős térd- és fejterek mindenképp pozitív megközelítésbe helyezik pluszban az új Fiat Doblò-t. Az más kérdés, hogy a két alapülés közé beszorított harmadik férőhely mennyire teljes értékű, ugyanis a középkonzol jelentősen belóg és lecsíp a középső lábtérből, de talán féloldalasan, átlagos termettel lehet megoldást találni.

fiat_doblo_cargo_2015_bemutato_autoaddikt_010

Az új Fiat Doblò a cég Törökországban található bursai gyáregységében készül, de zajlik a termelés Mexikóban, Brazíliában, Franciaországban és természetesen Olaszországban is.

A Fiat Doblò-t 15 éves fennállása óta összesen 1.4 millió ügyfél választotta. A flottapartnerek száma jelentős, előszeretettel választják posták a modellt, de népszerű például a DHL, a Coca Cola vagy a Microsoft köreiben is.

fiat_doblo_cargo_2015_bemutato_autoaddikt_004

2014-ben a Fiat világszerte 510 ezer kishaszongépjárműt értékesített, ezzel az EU-s összesítő negyedik helyére került a gyártó. Magyarországon 14.3 százalékos volt a piacrészesedés.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUS, Sony,  Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer, ASUS

A Ford a jövő utasterén dolgozik

Új kutatást indít a Ford, amelyben high-tech eszközöket – köztük szemkövető berendezést is – használ, hogy értékes vásárlói benyomásokat gyűjtsön.

ford_gt_enterior

Pontosan ugyanez a gondolkodásmód határozta meg a vadonatúj Ford GT szuperautó utastéri dizájnjának kialakítását, amit három alapelv vezérelt: letisztult céltudatosság, innováció és konnektivitás. A Ford GT utastéri dizájnja túllép az autóiparban szokásos megoldásokon; a Ford globális formatervező stúdiója az autókon kívül más tárgyakat is alkotott, például egy versenyvitorlást, ami április 14-19. között a világ leghíresebb bútorkiállításán, a milánói Salone del Mobile rendezvényen is látható lesz.

A Ford új kutatási és mérési módszerek, valamint high-tech eszközök kialakításán dolgozik, amelyekkel összegyűjthetők a vásárlók érzelmi és logikai reakció, és megtudható, hogyan fogadják be a vevők egy-egy autó látványvilágát. Az új technológiák közt a szemkövető berendezés is szerepel, ami megmutatja, hol időzik hosszabban az emberek tekintete.

“Az autó történetének legutóbbi éveiben az utasterek változtak a legnagyobb mértékben.” – mutat rá Raj Nair, a Ford globális termékfejlesztésért felelős alelnöke. “Autóinkat nem csupán azzal tettük vonzóvá, hogy új, hasznos technológiákat honosítottunk meg bennük, hanem azzal is, hogy a kabinban még jobb anyagokat, még frissebb dizájnt és még értékesebb funkciókat alkalmaztunk – méghozzá az alapkategóriától kezdve egészen a legdrágább modellekig, Egyre nagyobb hangsúlyt kap az utastér dizájnja, hiszen ez jelentős szerepet játszik a vásárlóknak nyújtott élmény kialakításában.”

A kutatások szerint a jól eltalált utastér-kialakítás nagy hatással van a vevőkre – ám ha a dizájn átgondolatlan, és nem felel meg a sokrétű vásárlói elvárásoknak, akkor maga az autó is kevésbé lesz vonzó. A Ford kísérleti kutatásai során gyűjtött adatok értékes segítséget jelentenek a Ford formatervezői csapata számára a lehető legjobb vásárlói benyomás kialakításához.

A vadonatúj Ford GT utastéri dizájnja

A Ford ugyanilyen tudatos megközelítéssel látott neki a vadonatúj Ford GT belső terének kialakításához. A márka kétajtós szupersportkocsija egyébként is a modern megoldások tárháza, hiszen ebben a járműben jelenik meg először a csúcsteljesítményű EcoBoost motor, az innovatív aerodinamika és a kis tömegű, szénszálas építési mód.

A tervezők először a Ford GT kabinjának legfőbb komponenseit vázolták fel, és csak ezután léptek tovább, hogy az új alapelvek és innovatív dizájn-megoldások alapján formálják meg az utasteret.

“Az elmúlt néhány év során formaterveink hihetetlen lendülettel töltődtek fel.” – véli Moray Callum, a Ford formatervezési alelnöke. “A jövőben erre kell támaszkodnunk, s emellett további izgalmas és friss megoldásokat kell kidolgoznunk. A Ford GT jó példa erre, hiszen az utastér dizájnja a márka jól ismert génállományát hordozza, ugyanakkor tovább is fejleszti azt.”

A Ford GT utastéri dizájnját három alapelv határozta meg:

– Letisztult céltudatosság: a funkcionális területek kihangsúlyozása

– Innováció: újszerű dizájn kifejlesztése a határok kitolásával és a világ változásainak folyamatos figyelembe vételével

– Konnektivitás: kompaktabb és ösztönösebben használható technológiák a vezető és a külvilág, illetve a vezető és az autó közti kapcsolat megteremtésére

A Ford GT utasterében ezek az alapelvek a dizájn-megoldások segítségével öltöttek testet, a következő vizuális üzenetekkel:

– Célszerű: a különféle technológiák kezelőszervei jól elkülönített területeken, logikus ergonómia szerint csoportosulnak. Minden lényeges funkció könnyen, nagyobb kézmozdulatok nélkül elérhető

– Letisztult és könnyed – a hosszan elnyúló műszerfal kétlépcsős kialakítású, és a mélyedéseket is hatásosan kihasználja, miközben látványosan kihangsúlyozza az éles, sarkos formavilágot. A végeredmény: tágas térérzet

– Érezhető hatékonyság – a lágy tapintású anyagok és a kemény technológia ideális egyensúlya. A megérinthető felületek lágy burkolatot kaptak, a technológia vezérlőszervei viszont kemények, a műszeregység pedig lézerpontossággal olvasható le

Túl az autók világán

“A Ford GT utasterének kialakításához meghatározott alapelvek rengeteg különféle megoldáshoz vezethetnek – az autóiparon belül, és azon kívül is.” – teszi hozzá Callum. “Csapatunkat izgalmas kihívás elé állítottuk azzal, hogy terjesszenek elő javaslatokat a Milánói kiállításhoz – és az eredmény minden várakozásunkat felülmúlta. Éppen ezért nem is volt könnyű kiválasztanunk a legjobb alkotásokat, amelyeket bemutatunk majd a kiállításon.”

A Ford globális stúdióinak tervezői az új szemléletmód alapján sok más, nem autóipari tárgyat is alkottak, többek közt versenyvitorlást, hangszereket, sőt egy futball-asztalt is. Akárcsak a járműtervek esetében, a vezetőség ezeket az elképzeléseket is vállalat alapelvei, a megvalósíthatóság és a források gazdaságos felhasználásának szempontjai szerint bírálta el.

Ford GT utastéri dizájnja túllép az autóiparban szokásos megoldásokon; ez adta az inspirációt a Ford idei kiállításához a Salone del Mobile területén. A világ leghíresebb nemzetközi bútor- és dizájn-rendezvénye április 14-19. között várja a látogatókat Milánóban.

Új, 190 lóerős, 1.6 literes DIG-T motort és sportos formatervet kap a Nissan Pulsar

A Nissan az új Pulsar választékát egy sportos új belépővel toldja meg: bemutatkozik a harmadik erőforrás, a 190 lóerős turbótöltött 1.6 DIG-T benzinmotor.

nissan_pulsar_190_loero_nismo_autoaddikt

A 2015 tavaszától elérhető 1.6 DIG-T Pulsar tovább bővíti a jelenleg 1.2 literes benzinmotorral és 1,5 literes dízelmotorral elérhető kínálatot. A modellt emellett számos formatervi újítás is jellemzi, amelyek kiemelik a Pulsar sportos karakterét.

Az eddigi legerősebb és legsportosabb Pulsar tovább növeli a Nissan vonzerejét a népszerű családi csapotthátú autók piacán. A DIG-T 190 változatban ugyanazok a tervezői és mérnöki megközelítések érhetők tetten, amelyek a Nissant a crossover autók piacának élére emelték, ugyanakkor a DIG-T 190 kiemeli a Nissan szenvedélyes elkötelezettségét a vezetési élményt fokozó fejlett technológiák és egyedi formaterv mellett.

A 1.6 DIG-T motor a kategória egyik legfejlettebb erőforrása: maximális nyomatéka 2000-es fordulatszámon 240 Nm, 5200-as fordulatszámon pedig 190 LE-s teljesítményre képes. A motort úgy tervezték, hogy alacsony fordulatszámon is kiemelkedő rugalmasságot nyújtson, hatsebességes váltójával pedig versenytársait messze megelőző teljesítményt biztosít.

Bár az 1.6 DIG-T motor teljesítményét sok nagyobb motor is megirigyelhetné, fogyasztása és károsanyag-kibocsátása a Nissan méretcsökkentési filozófiájának egyik jelentős előnyeként mégis egy jóval kisebb motorénak felel meg. A Nissan évek óta arra törekszik, hogy nagyobb teljesítményt érjen el kisebb fogyasztás és károsanyag-kibocsátás mellett. E törekvés egyik látványos eredménye a Pulsar DIG-T 190 is. Figyelemre méltó teljesítménye mindössze 5,9 l/100 km*-es fogyasztással és a 134 g/km-es** CO2-kibocsátással párosul. A motor megfelel az új Eueo6 szabványnak, innovatív megoldásai között pedig megtalálhatók az alacsonyabb súrlódást eredményező technológiák és a hűtött kipufogógáz-visszavezetés használata is.

A Pulsar DIG-T 190 modellt nem csupán teljesítménye teszi egyedülállóvá. A Nissan az új változatot a sportos karaktert hangsúlyozó stílusjegyekkel is ellátta. Az Acenta és a Tekna felszereltségi szinttel megvásárolható DIG-T 190 alapfelszereltségként több továbbfejlesztett kiegészítőt is tartalmaz. Ilyenek például a kifejezetten ehhez a változathoz készült kéttónusú, gyémántcsiszolt fekete-ezüst könnyűfém keréktárcsák (alapfelszereltségként az Acenta változaton 17 colos, a Tekna változaton pedig 18 colos kerekeket láthatunk), valamint a különleges sportos fényszórók, amelyek keretének fekete festése jobban kiemeli a króm reflektorfelületet. Az autó hátulján krómozott kipufogóvég erősíti a sportos karaktert és hatást.

Az 1.6 DIG-T modellek utastere különleges belső kialakítást kapott, amelyet az egész műszerfalon végigfutó szénszálas mintázat, jellegzetes fehér varrással díszített háromküllős kormány és bőrülések (csak a Tekna modellekben) jellemeznek.

A Nissan Pulsar DIG-T 190 2015. márciusától elérhető a magyarországi márkakereskedésekben, 6 130 000 Ft-os kedvezményes induló áron.

LEGFRISSEBB

1000 kilowattos villámtöltőt vizionál Európába a BYD

0
A kínai BYD szenzációs innovációval állt elő a müncheni autókiállításon, bemutatva az európai piacra szánt, lenyűgöző teljesítményű, 1000 kilowattos villámtöltőjét. Ez a technológia jelenleg...

Visszatért a Ferrari Testarossa

TESZTJEINK