Főoldal Blog Oldal: 487

New Yorkban debütál a vadonatúj Lexus RX

Kétségtelen, hogy a Lexus RX a márka 26 éves történetének legnépszerűbb modellje. A mai napig több mint 2,1 millió példányban talált gazdára; minden tíz, valaha eladott Lexus modellből három ebbe a modellcsaládba tartozott.

lexus_rx_350_f_sport_2

Az új modell, elődjeinek sikerére építve teljes mértékben átdolgozott, fényűző belső teret kínál, amelyet markáns kivitelű, vonzó új karosszériába csomagoltak. A Lexus márka genetikája határozottan érvényesül az autó minden pontján; nemcsak látni, de érezni is lehet minden apró, finoman kidolgozott részletben. Az újragondolt RX kiemelkedő közúti menetteljesítményeket kínál, új biztonsági technológiái között megtalálható az innovatív Lexus Safety System+.

 „Arra törekedtünk, hogy merész, vadonatúj formában értelmezzük újra a szegmenst, miközben hűségesek maradunk a korábbi RX generációk úttörő értékeihez. A Lexus forradalmi szellemisége arra késztet bennünket, hogy új technológiákat alkossunk, és új ötleteknek adjunk teret. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy élvonalbeli tulajdonságú, vadonatúj autókat hozzunk létre. Eltökélt célunk, hogy progresszív fényűzéssel ajándékozzuk meg a világot. Hitem szerint az új RX nem csupán az új ügyfeleknek okoz majd meglepetést, de hűséges vásárlóink is élvezettel, elégedetten fogadják majd, hiszen az ő magas elvárásaikat is kielégíti a modellen bevezetett, számtalan innováció” – fogalmazott Takayuki Katsuda, az RX főmérnöke.

Merész és izgalmas, új megjelenés

Az, hogy az új RX látványos és erőteljes hatást kelt, már első pillantásra magától értetődő. Az orr kialakítása vadonatúj formai elvet követ. Ennek kulcsfontosságú eleme a még hangsúlyosabb, krómozott keretű, orsó alakú hűtőmaszk, valamint az L alakú, tripla LED-es fényszórók. Az átdolgozott ködfényszórókkal együtt mindez elegáns, mégis futurisztikus hangulattal ruházza fel az autót. Az izmos első kerékívek még sportosabbá teszik a jármű kiállását.

lexus_rx_350_f_sport_1

Oldalról nézve az első kerékívektől a farig végigfutó, éles karaktervonal, valamint a lendületes tetővonal olyan, dinamikus profillal ruházza fel az RX-et, amely egyben a légellenállás csökkentésében, valamint az első és hátsó tengelyre ható felhajtóerő mérséklésében is fontos szerephez jut. Mindez még stabilabbá teszi a járművet nagy sebességnél, miközben nagyságrendekkel csökken a szélzaj.

A formaterv egyik legújabb eleme a fekete C-oszlop, ami azt a hatást kelti, mintha lebegne a tető. Ezzel a látványelemmel korábban egyetlen Lexus modellen sem találkozhattunk. A jelenlegi modell 19 colos keréktárcsái helyére új rajzolatú, 20 colos könnyűfém keréktárcsák lépnek, amelyeket többféle, színes betéttel tehetnek egyedivé a vásárlók.

A hátsó rész szintén határozottabb megjelenésű lett, megingathatatlan stabilitás érzetét kelti. Ezt erősítik az új, L alakú zárófények is, amelyek az oldalfalakra átnyúlva még szélesebb, még felsőrendűbb megjelenéssel ruházzák fel a járművet. Felkapcsolt lámpa esetén ragyogó fény vezeti a tekintetet a karosszériától a hátsó ajtóig – ezzel a stíluselemmel első ízben találkozhatunk Lexus modellnél.

Az új RX utastere kényelmes és fényűző, az áthelyezett burkolóelemek kiemelkedő minőségről tanúskodnak, míg azok, akik extra adag luxusra vágynak, választhatnak különleges kidolgozású, lézerrel vágott fa díszítőelemeket. A műszerfal központi eleme a nagyméretű head-up kijelző (HUD), míg a 12,3 colos monitorral szerelt tájékoztató területet elválasztották az elsődleges kezelőfelülettől.

A sebességváltó kart odébb költöztették a műszerfal elülső részéről, ezzel gondoskodva az optimális működtetésről, valamint a tágasabb férőhelyről. A belső tér megújulásából azonban nem csak a vezető profitál. A hátsó utasok nagyobb láb- és térdhelynek örülhetnek, míg az újonnan beszerelt hátsó ülések fűtése, illetve motoros dőlésszög-állítása nem csupán a kényelmet fokozza, de kifinomultabbá, fényűzőbbé és otthonosabbá is teszi a belteret. Az elhúzható panoráma napfénytető még világosabbá teszi az RX utasterét, emellett ha akarják, friss levegővel látja el az utasokat.

„Az RX-et úgy alakítottuk ki, hogy maximális izgalmat és teljesítményt kínáljon ügyfeleinknek. A meghosszabbított tengelytáv és a nagyobb kerékméret sportos, erőteljes arányokat eredményez. Miközben az RX belső tere kiemelkedően fényűző és tágas, a modell sziluettje kecses és dinamikus maradt. Az utastérben könnyen működtethető kezelőszervekkel és fényűző kivitelezéssel találkozunk – mondta Gen Ikeda, az RX vezető formatervezője.

Kifinomult, hatékony és gazdaságos erőforrások

Az új RX tökéletesített, megnövelt teljesítményű, 3,5 literes V6-os benzinmotorjának teljesítmény célja 300 lóerő; a motorhoz egy új, nyolcfokozatú automata sebességváltó tartozik. A motorkínálat része marad a full hybrid hajtáslánc is.

A hybrid rendszer továbbfejlesztett, 3,5 literes, V6-os, Atkinson-ciklusú benzinmotort kap. Ennek teljesítménye a villanymotorral kiegészítve hozzávetőlegesen 300 lóerő lesz.

Az RX család minden motorját minimális üzemanyag-fogyasztásra és csekély CO2-kibocsátásra hangolták.

Jobb vezethetőség és stabilitás

A vadonatúj RX fejlesztése során a mérnökök személyautós vezethetőséget kívántak megvalósítani. A teljes felfüggesztést úgy erősítették meg, hogy az jobb stabilitást és pontosabb kanyarodási irányíthatóságot kínáljon. A jármű karosszéria-szerkezetét kiegészítő merevítések teszik még szilárdabbá, ami drámai mértékben javítja az autó vezethetőségét, miközben a motor- és útzajt távol tartja az utastértől. A modell bővelkedik az olyan innovatív technológiákban, mint a menetstabilizáló rendszer (VSC) vagy az integrált járműdinamikai vezérlőrendszer (VDIM), amelyek felismerik a potenciálisan veszélyes helyzeteket, és automatikusan, legtöbbször észrevétlen módon úgy módosítják a gépkocsi működését, hogy a jármű a kanyarok be- és kijáratánál egyaránt maximálisan uralható maradjon. Emellett az összkerékhajtás száraz és csúszós útfelületen egyaránt javítja az RX vezethetőségét és stabilitását.

Az RX teljesen független kerékfelfüggesztését – elöl MacPherson rugóstagokkal, hátul kettős keresztlengőkarokkal – úgy hangolták és erősítették meg, hogy a kiemelkedően finom rugózási komfort mellett is jobb vezethetőséget biztosítson. Az RX legtöbb kiviteléhez megrendelhető az adaptív változó futómű (AVS), amely elektronikusan felügyeli és módosítja a lengéscsillapítás és a kormánymű beállításait, ezzel a pillanatnyi menetviszonyokhoz igazodva biztosít optimális vezethetőséget és rugózási komfortot. Ez azt jelenti, hogy az AVS rendszer az útviszonyokhoz igazodva, villámgyorsan módosítja a lengéscsillapító beállításait, és mindenkor a lehető legkomfortosabb rugózást kínálja. A rendszer emellett a karosszéria ívmeneti oldaldőlésének mértékét is csökkenti, és ezzel sportos vezetési élményt kínál.

A biztonság elsődleges szempont: Lexus Safety System+

A Lexus számára kiemelkedő jelentőséggel bír az utasbiztonság; ennek szellemében a vadonatúj RX az aktív és a passzív biztonság terén egyaránt jelentős előrelépéseket mutathat fel.

Ezen fejlesztések között említést érdemel a módosított karosszériaszerkezet, amely fokozott mértékű passzív biztonsággal ruházza fel a modellt, valamint a Lexus Safety System+, amely igen széles sebességtartományban segít elkerülni a baleseteket vagy csökkenteni azok következményeit.

A világszerte bevezetett Lexus Safety System+ rendszer magában foglal számosat a Lexus már létező, aktív biztonsági technológiái közül. Ezek között említhetjük az ütközés előtti biztonsági rendszert (PCS), amely felismeri, ha a Lexus előtt haladó jármű hirtelen intenzív fékezésbe kezd. Ilyenkor figyelmezteti a vezetőt az ütközés veszélyére; a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer (LDA), amely hangjelzéssel riaszt, ha a gépkocsi kilép a forgalmi sávból; vagy az automatikus távolsági világítás (AHB), amely optimális világításról gondoskodik az éjszakai vezetés során.

Az aktív biztonságot több síkon megközelítő Lexus Safety System+ csomag milliméteres hullámhosszon működő radar, valamint egy, azzal összhangban működő kamera segítségével, a sávtartó asszisztenst (LKA) alkalmazva megakadályozza, hogy a jármű elhagyja a forgalmi sávot, míg a szenzorok révén az adaptív sebességtartó automatika pontosabban tudja észlelni az akadályokat.

A még magasabb szintű biztonságot szolgálja az opcióként rendelhető az adaptív távfény (AHS) rendszer, a panoráma monitor (PVM), vagy a holttérfigyelő rendszer (BSM).

RX F SPORT

Azon ügyfelek számára, akik még több élményt és még nagyobb teljesítményt várnak el luxuskategóriás szabadidőjárművüktől, az RX F SPORT jelent optimális megoldást. A modell a teljes motorválasztékkal megrendelhető. A Lexus ‘F SPORT’ jelzéssel ellátott modelleket egy sor olyan optikai és teljesítmény-fokozó kiegészítővel szerelik fel, amelyek markánsan megkülönböztetik őket az egyéb kivitelektől. Az RX esetében az orsó alakú hűtőmaszk és a hátsó lökhárító alsó, középső eleme ‘F’ mintázatú rácshálót kapott, ami első pillantásra sportosabb megjelenést kölcsönöz az autónak. Az új, kizárólag az F SPORT modellekhez kínált könnyűfém keréktárcsák ugyancsak dinamikus kiállással ruházzák fel az RX-et. Az utastérben egyedi F SPORT műszeregység, valamint sport kormánykerék várja a vezetőt; utóbbit perforált bőr, tetszetős F SPORT embléma, valamint váltófülek teszik különlegessé. A sportos csomagnak exkluzív karosszériaszínek, burkolatok és díszítő elemek is részei.

Az RX F SPORT menetteljesítményét az az aktív kanyarstabilizátor fokozza, amely élvonalbeli technológiát alkalmazva biztosít kivételesen csekély oldaldőlést, akár a legintenzívebb kanyarvétel során is.
Az imént említett AVS rendszer, amely szintén stabilizálja a járművet a kanyarban, alapfelszerelés az RX F SPORT esetében. A vezető az AVS Eco, Normal és Sports S beállításain túl választhatja a Sport S+ állást is; erre a padlókonzolon elhelyezett Drive Mode Select üzemmódválasztó kezelőszerv szolgál.

Új gyártóüzemet létesít a Volvo Cars Amerikában

A Volvo Cars a napokban tette közzé, hogy vadonatúj gyártólétesítményt hoz létre az Egyesült Államokban.

volvo_xc90_magyarorszag_autoaddikt_004

Ezzel a márka megvalósítja régi célkitűzését, hogy valódi globális szereplője legyen az autóiparnak, egyben a mintegy 500 millió dolláros beruházással létrehozandó, új üzemmel hosszú távú elkötelezettségéről biztosítja az Egyesült Államok piacát.

A vállalat már korábban kijelölte a lehetséges helyszíneket; az új üzem végleges helyszínéről, illetve a beruházás pontos mértékéről egy későbbi időpontban nyújtanak tájékoztatást.

Ezzel a lépéssel a Volvo valódi globális autóipari szereplővé válik, amely mindhárom kulcsfontosságú földrészen ipari tevékenységet folytat. A márka két gyártóüzemet működtet Európában, kettőt Kínában, míg a felépítendő USA-beli üzem annak az amerikai régiónak lesz a része, amelyet idén januárban hirdetett meg a Volvo. Ezek a fejlesztések a Volvo 2010 óta folyamatosan tartó átalakulásának fontos elemei.

Az átalakítási terv része a globális ipari jelenlét kialakítása, a Volvo termékkínálatának négy éven belüli, teljes körű megújítása, egy új, moduláris járműtechnológia bevezetése, világelső biztonsági technológiák kifejlesztése, egy új formanyelv kialakítása, valamint kategóriaelső kapcsolódási szolgáltatások üzembe állítása.

„A Volvo Cars nem vallhatja magát valódi globális autógyártónak, ha nem rendelkezik ipari jelenléttel az Egyesült Államokban. A mai napon pontosan ezt biztosítottuk.” – mondta Håkan Samuelsson, a vállalat elnök-vezérigazgatója. „Az Egyesült Államok a márka globális átalakulási folyamatának elengedhetetlen, kulcsfontosságú eleme. A mai napon tett bejelentésünk után kétség sem férhet ahhoz, hogy a Volvo hosszú távra tervezi jelenlétét az Egyesült Államokban.”

A Volvo Cars 1955 óta folytat üzleti tevékenységet az USA-ban; a ma bejelentett, tervezett beruházással pedig távlatilag is elkötelezte magát az amerikai piac mellett a márka. Az új gyártóüzem egyben azt is jelenti, hogy a Volvo képes lesz teljesíteni, illetve később akár túl is szárnyalni az Egyesült Államokra meghatározott értékesítési céljait; középtávon évente 100 000 gépkocsi eladásával számol a vállalat. A beruházás nyomán gyorsabban vezethetik be az Egyesült Államok piacán is a megrendelésre történő gyártást. A Volvo globális gyártói jelenlétének szerves komponenseként az üzem az USA mellett exportpiacokat is kiszolgálhat, hozzájárulva az árfolyam-ingadozások kellemetlen hatásainak csökkentéséhez.

„Az észak-amerikai Volvo márkakereskedők ujjongva fogadták a bejelentést,” – mondta Chip Gengras, a Volvo USA-beli kereskedői tanácsának elnöke. “A hír egyértelműen megerősíti, hogy a Volvónak hosszú távú tervei vannak az Egyesült Államok piacával.”

Az új üzem új munkalehetőségeket is jelent, biztos megélhetést kínálva az alkalmazottak és azok családjai számára. Az autógyárak jellemzően számottevő multiplikátorhatással bírnak a régió gazdaságára, és jelentős erőforrásokkal erősítik közvetlen környezetük közösségeit. Ilyen minőségében az új gyártóüzem nagyban fellendítheti annak az államnak a gazdaságát, ahol létrejön.

A Volvo észak-amerikai megújulása a Kínában és Nyugat-Európában tapasztalt, erőteljes növekedéssel esik egybe. A Volvo mindhárom kontinensen eladásainak növelésére törekszik. Ezzel lehetővé válik a márka számára, hogy teljesítse középtávú értékesítési és bevételi terveit, és megteremtse a jövőbeli még intenzívebb növekedés feltételeit.

New Yorkban is látható Ford Focus RS

A vadonatúj Ford Focus RS a New York-i Nemzetközi Autókiállításon mutatkozik be az amerikai közönség előtt: a Ford az új exkluzív Nitrous Blue fényezéssel állítja ki az autót, amit az első európai vásárlók 2016 elején vehetnek át.

ford_focus_rs_new_york

A legelső, Észak-Amerikában is forgalmazott Ford RS modellben Dinamikus Nyomatékvektor Szabályozással kiegészített Ford Performance Összkerékhajtás működik, és az autót különleges 2,3 literes EcoBoost motor hajtja. A németországi Saarlouisban gyártott Ford Focus RS a legújabb modell abban az átfogó offenzívában, aminek keretében 2020-ig 12 nagy teljesítményű modell jelenik meg a Ford kínálatában.

A Ford vadonatúj, nagy teljesítményű ferdehátú modellje, a Focus RS e héten lép reflektorfénybe Amerikában: a vállalat az új, exkluzív Nitrous Blue fényezéssel mutatja be az autót a New York-i Nemzetközi Autókiállításon. Ez a legelső Ford RS, amit az USA-ban is és a világ minden táján forgalmaznak majd. A Ford megerősítette a hírt, hogy az első európai vásárlók 2016 elején vehetnek át autóikat.

“A vásárlók évek óta kérik, hogy az USA-ban is árusítsuk a Focus RS-t.” – avat be Raj Nair, a Ford globális termékfejlesztésért felelős alelnöke. „Most végre eleget tehetünk a kérésüknek, sőt mindjárt az eddigi legújszerűbb, legerősebb és legmutatósabb RS-modellt kínálhatjuk nekik.”

“Az RS-termékcsalád mindig is híres volt műszaki újításairól.” – teszi hozzá Nair. „Új modellünk remekül példázza szemléletünket, hogy innovatív tervezéssel olyan járműveket alkotunk, amelyek megdobogtatják az emberek szívét.”

A vadonatúj Focus RS a legújabb modell abban az átfogó offenzívában, aminek keretében 2020-ig 12 nagy teljesítményű modell jelenik meg a Ford globális kínálatában; az új izomautóban Dinamikus Nyomatékvektor Szabályozással kiegészített Ford Performance Összkerékhajtás működik, és az autót egy különleges tervezésű 2,3 literes EcoBoost motor hajtja. A Dinamikus Nyomatékvektor Szabályozással kiegészített Ford Performance Összkerékhajtás új szintre emeli az irányíthatóságot és a vezetés élményét, kiemelkedő tapadással és útfogással párosítva a remek kormány- és gázreakciókat és ívmeneti tulajdonságokat. A nagy teljesítményű ferdehátú modell motorjának alapfelépítése megegyezik a vadonatúj Mustang alumíniumból készült, négyhengeres blokkjával. Az új erőforrást a mérnökök jelentősen áttervezték és továbbfejlesztették, így teljesítménye várhatóan a 320 lóerőt is meghaladja. A vadonatúj Focus RS-ben számos teljesítményfokozó technológia működik, és ez az első Ford RS modell, amely választható hajtási üzemmódokat – többek közt az iparág első Drift Üzemmódját –, valamint Startvezérlést is kínál. A vadonatúj Focus RS drámai hatású, funkcionális külső formaterve minden eddiginél erőteljesebb és sportosabb karakterű. A Ford ötféle karosszériaszínt kínál a Focus RS-hez: a Stealth Grey, a Shadow Black, a Magnetic Grey és a Frozen White mellett a vásárlók a négyrétegű Nitrous Blue metálfényezést is megrendelhetik.

“Ez itt a vegytiszta Focus – mutatós és tökéletesen célszerű.” – fogalmaz Joel Piaskowski, a Ford Európa formatervezési igazgatója. “Az RS modellek mindig is ütős, nagy teljesítményű autók voltak, ezért dizájnjukban a funkció a leghangsúlyosabb. Az új Focus RS is ezt a hagyományt viszi tovább.”

A Ford Performance európai és amerikai mérnökei által tervezett új modell a Focus RS-változatok harmadik generációja; az első ilyen modell 2002-ben, a második pedig 2009-ben mutatkozott be. Ez az autó immár a harmincadik az RS emblémát viselő járművek hosszú sorában. Az új Focus RS a németországi Saarlouisban készül majd, ahol még idén megkezdődik a gyártása.

Örömautózás a Hungaroringen a BMW Group és az Opera részvételével

2015. március 28-án a Hungaroring adott otthont az Örömautózás a beteg gyerekekért 2015. elnevezésű jótékonysági rendezvénynek, amelyhez ebben az évben már a BMW Group Magyarország és stratégiai partnere, az Opera is csatlakozott.

bmw_opera_oromautozas_hungaroring_2015

Operaénekesek, valamint az Opera és a BMW magyar vezetősége egyként támogatták a kezdeményezést és élményautóztatták a beteg gyermekeket a mogyoródi versenypályán.

„A BMW Group Magyarország évek óta kiemelt figyelmet fordít a társadalmi szerepvállalásra, ezért sem volt kérdés számunkra, hogy csatlakozzunk-e ehhez a nagyszerű rendezvényhez. Örülünk, ha ez esetben mi, illetve autóink adhattak élményt és örömöt a gyermekeknek! Külön megtiszteltetés számunkra, hogy az Opera vezetése és művészei is hasonlóképp magukénak érezték a kezdeményezést és örömmel csatlakoztak hozzánk!” – mondta el Baudouin Denis, a BMW Group Magyarország ügyvezető igazgatója.

Az 1998-ban életre hívott esemény célja kettős: a beteg gyermekek szórakoztatása, azáltal, hogy kiragadják őket kórházi környezetből, amiben a mindennapjaikat töltik, továbbá a figyelem felkeltése az iránt, hogy mekkora felelőséggel és áldozattal is jár a súlyos betegségben szenvedő gyermek ápolása. A rendezvény sikerét mutatja, hogy elmúlt 7 évben az autóversenyzés elitje mellett egyre több olimpikon, színész és ismert ember, valamint vállalat csatlakozik az eseményhez.

Csillogás, ragyogás: íme, a MINI Chrome Line Exterior Deluxe

A vérpezsdítő vezetési élményt a génjeibe kódolták, és minden jel arra utal, hogy a lenyűgöző fellépésért felelős kromoszómákat is magában hordozza: bármerre is jár, az új MINI felettébb ragyogó egyéniség, az egyedülálló Chrome Line Exterior Deluxe felszereltségi opciónak köszönhetően pedig olyan ellenállhatatlan karakterré változik, amely vonzza  a tekintetet.

mini_chrome_autoaddikt

A krómozott felületeket évtizedeken át a fényszórók, a hátsó lámpák és a jellegzetes hűtőrácsok szegélyeként, illetve az egyéb, sajátos stílusjegyek kihangsúlyozására alkalmazták, a MINI azonban most először mindezt az egész karosszériára kiterjeszti. A hatás egyszerre megdöbbentő és csodálatos: a Chrome Line Exterior Deluxe felszereltséggel az új MINI maximálisan kifejezi a márka varázsát és rajongóinak stílusos, kifinomult egyéniségét.

A kifejezetten az új háromajtós MINI számára kifejlesztett egyedülálló felszereltségi opciót először 2015. április 1-jén, meghívott vendégek egy szűk csoportjának mutatta be a gyártó. Miközben az eseményen a napszemüveg viselése kötelező volt, a MINI elővigyázatossági okokból nem engedte a bemutató közelébe a fényképezőgépeket, a karosszériáról visszatükröződő vakuvillanások ugyanis kontrollálhatatlanok lennének.

A Chrome Line Exterior Deluxe különleges felszereltség az egyedülálló stílusjegyekre építkező és a klasszikus Mini 1959-es bemutatkozása óta tiszteletben tartott eredeti formanyelv újabb mérföldköve. A MINI modelleket jellemző egyedi stílusjegyek krómozott kihangsúlyozása olyan régi hagyomány a gyártó történetében, mint a gokartos vezethetőség és a középre rendezett műszeregység. A krómozott felületek elegáns, kifinomult csillogása a MINI modellek több évtizedes ismérveire irányítja a figyelmet, a kisautó-szegmens megalapítójának legendás ismertetőjegyeként. A MINI legújabb modellgenerációjának debütálása óta azonban már nem kellően kifejező az egyedülálló alkotóelemek kihangsúlyozása, az új MINI ugyanis egy kollektív műalkotássá lépett elő. A páratlan különlegesség nyomatékosításának egyetlen logikus módja tehát az, ha a gyártó a teljes karosszériát ragyogó króm ruhába öltözteti, mintegy opcionális felszereltségként.

A világelsőként debütáló felszereltség szériagyártását az oxfordi üzem gyártási folyamatába illeszti be a MINI. A vadonatúj háromajtós MINI Chrome Line Exterior Deluxe krómozott karosszériájának készítésekor a létesítmény fényei automatikusan elhomályosulnak majd, miközben a futószalag sebessége minimálisra csökken, hogy az új MINI-k mellett a dolgozók is kicsinosíthassák magukat a tükörben.

Edzés a volán mögött a Nissan GYM gomb használatával

Bár a Nissan elsősorban az innovatív vezetéstámogató rendszereiről ismert, a vállalat lesz az első autógyártó, amely lehetőséget biztosít azok kikapcsolására.

nissan_gym_gomb

Egy európai tanulmány kimutatta, hogy a régió autóvezetői a világ legkevésbé egészséges autósai közé tartoznak, a merész újítás célja pedig az, hogy hozzájáruljon a vezetők erőnlétének fokozásához.

Az új GYM funkció, amely kezdetben kizárólag a kategóriaelső X-Trail és Qashqai modellekben lesz elérhető, egy gombnyomásra kikapcsol minden vezetéstámogató rendszert, így az ingázók edzhetnek a volán mögött.

Az autó innovatív rendszereinek, például a parkolássegítő rendszernek a lezárása mellett a GYM gomb olyan funkciókat (például a szervokormányt és az elektromos ablakemelőt) is kikapcsol, melyeket sokan alapvető fontosságúnak tartanak. Emellett a gyorsító, a fék- és a tengelykapcsoló-pedál ellenállását is megnöveli, valamint a sebességváltó reteszt is megkeményíti, ezzel fokozva a vezetéshez szükséges erőfeszítést.

Amíg az autóvezető vezetés közben edz, az autó információs szórakoztató rendszere naplózza az elégetett kalóriákat és az új Gym And Go alkalmazás segítségével nyomon követi a fejlődést.

A Nissan az innovatív megoldást a svédországi Lurai Egyetem tanulmányának nyilvánosságra hozatalát követően vezeti be, amely kimutatta, hogy az európai autóvezetők egyre elhízottabbak és egyre kevésbé fittek. A tanulmány szerint ennek jórészt az az oka, hogy az autósok egyre több időt töltenek dugóban ülve.

A Nissan ügyféljólétért felelős igazgatója, Dr. P. Taka a következőt nyilatkozta: „Nagyon komolyan vesszük ügyfeleink egészségi állapotát és jólétét, elvégre azt szeretnénk, ha minél tovább élnének így minél több autót vásárolnának. Ezért fejlesztettünk ki egy olyan rendszert, amely ehhez nagyban hozzájárul.”

„A vezető nélküli autózás technológiájának alkalmazása újabb lehetőséget biztosít a GYM rendszer számára. A jövőben az autó átveheti a vezetést, amíg az autóvezető edzésre használja az autó kezelőszerveit. Az autós a kormány segítségével dolgozhat a bicepszén, a módosított pedáloknak köszönhetően pedig láberősítő gyakorlatokat is végezhet.”

A rendszer kifejlesztésében erőnléti szakemberek is részt vettek. A párizsi Le Mensonge Fitness Centre-t vezető Raol Pofil személyi edző elmondta: „A Nissan felkért, hogy dolgozzak ki egy programot, amely anélkül segítene az autóvezetőknek több kalóriát elégetni és karcsúbbá válni, hogy el kellene hagyniuk az autót. A programom átlagosan heti 1415 kalória elégetését teszi lehetővé az ingázók számára.”

A Nissan Technical Centre Europe mérnökei okos megoldással építették be a technológiát négy X-Trail prototípusba. Az egyetlen szemmel látható különbséget az ajtókból kicsúszó fülek jelentik, amelyekkel hozzáférhetők a kézi ablakemelők.

Juan D’Aprilia spanyol ingázó (a képen) a Nissan négy olyan ügyfelének egyike, akik részt vettek a tesztüzemben. D’Aprilia kilenc hónapig használta a GYM rendszerrel felszerelt X-Trailt, és ebben az időszakban 22 kilogrammot fogyott.

„Csupán minden nap elvezettem Barcelonába, mást nem tettem” – nyilatkozta. „Ezzel azonban megváltoztattam az életemet: a derekam 20 cm-rel karcsúbb, és a bicepszem is nagy lett. Már barátnőm is van, bár szerintem ez inkább annak köszönhető, hogy teljesen oda van az autómért.”

A tesztüzem sikerének köszönhetően a Nissan késlekedés nélkül hozzálátott a technológia gyártásba helyezésének: az első ügyfelek 2015. április 1-jén fogják átvenni új autóikat. A GYM technológiával felszerelt autók első darabjai egy speciálisan testre szabott finanszírozási terv, az APR 1% igénybe vételével is elérhetők.

Rendhagyó módon mutatkozott be a vadonatúj Jaguar XF

A minden ízében új Jaguar XF London üzleti negyedében, a Temze fölötti, drámai kötéltánccal mutatkozott be.

A tapasztalt brit kaszkadőr, Jim Dowdell, aki olyan hollywoodi produkciókban dolgozott, mint a Bond, Bourne vagy Indiana Jones filmek, 240 méteren át vezette a vadonatúj Jaguar XF-et egy kifeszített drótkötelén, demonstrálva az új, jelentős mértékben alumínium szerkezetű platform csekély tömegét. Az új XF tömege 80 kilogrammal kisebb még a legkönnyebb versenytársénál is, ami kategóriaelső üzemanyag-fogyasztást (4 l/100km alatt) és CO2-kibocsátást (104g/km) eredményez.

A nem mindennapi mutatványra a londoni Canary Wharf-ban, a Royal Dock felett került sor:

https://youtu.be/qhmMwFyGeIE

A vadonatúj XF a kifinomultság, a takarékos üzem, a menetdinamika és a formaterv lenyűgöző egységével gazdagítja a prémium autók kategóriáját. A modellt elsőként április elsején, a New York-i autószalonon tekintheti meg élőben a közönség.

A vadonatúj XF kategóriaelső férőhelyet biztosító, dinamikus, kupészerű formaterve a Jaguar alumíniumban gazdag platformjára épül. Ugyanazok a kivételes arányok, elegáns felületek és letisztult vonalak jellemzik, amelyek minden Jaguar modellt meghatároznak, és amelyeknek kiemelkedően kedvező közegellenállási együtthatóját is köszönheti.

Az utastérben a modern, fényűző anyagok és kidolgozások tökéletes harmóniában élnek együtt a Jaguarra tradicionálisan jellemző kézműves kidolgozással és az olyan, ultramodern technológiákkal, mint az új InControl Touch Pro prémium infotainment rendszer, vagy a 12,3 colos TFT műszeregység.

“A vadonatúj XF megalkotása során dizájner csapatunkat az egyszerűség elve vezérelte. Az XF formatervében minden egyes vonal határozott szerepet tölt be, nincsenek felesleges elemek. Ahhoz, hogy ezt az egyszerűséget megvalósítsuk, sok időre és még több eltökéltségre volt szükség. Egy autót könnyű ívekkel, törésvonalakkal felruházni, ám jóval nehezebb azáltal karakteressé tenni, hogy elhagyjuk ezeket a vonalakat. A beltér kialakítása során ugyancsak az a vágy vezérelte kezünket, hogy a lehető legkényelmesebb, leginkább kényeztető környezetet hozzunk létre. Az új technológiai megoldásokat, mint az új, 10,2 colos érintőképernyőt gondoskodó, védelmező hangulatot ébresztő anyagokkal kombináltuk. A vadonatúj XF-ből nyugalom és erő sugárzik, kívül és belül egyaránt, és büszke vagyok munkatársaimra, hogy ezt meg tudtuk valósítani.” – mondta Ian Callum, a Jaguar formatervezésért felelős igazgatója.

jaguar_xf_s_2015_001

Az eredeti XF modellt rendkívül kívánatos autóvá tette kecses külső megjelenése és fényűző utastere. Mértékadó menetdinamikai jellemzőivel az XF eddig is páratlan ajánlatnak számított a kategóriában, a modell minden idők legtöbb elismerést szerzett Jaguarjaként vonul be a történelemkönyvekbe.

A vadonatúj XF megőrizte elődjei legfontosabb jellemzőit, ugyanakkor a Jaguar fejlett, jelentős arányban alumínium szerkezetű platformjára épülve vadonatúj szintre emeli annak erényeit. A 75 százalékban alumíniumból álló architektúra révén akár 190 kilogrammal csökkent a modell tömege az elődhöz képest; miközben a torziós szilárdság akár 28 százalékkal nőtt.

A platform emellett a belső tér nagyságrendekkel kedvezőbb kialakítását tette lehetővé, megőrizve a Jaguar formatervétől elmaradhatatlan arányokat. Annak ellenére, hogy az új modell 7mm-rel rövidebb és hárommal alacsonyabb elődjénél, a vadonatúj XF 51 mm-rel nagyobb (2960 mm) tengelytávot kínál, ami kategóriaelső hátsó helykínálatot biztosít, nagyobb láb-, térd- és fejtérrel.

Az alumínium szerkezetből adódó tömegcsökkentés eredendően kedvezőbb üzemanyag-fogyasztást tett lehetővé, amit a vadonatúj XF kifinomult, nagyteljesítményű erőforrásai még inkább kihangsúlyoztak. A 2,0 literes Ingenium dízelmotorok 163 LE/380 Nm, illetve 180 LE/430 Nm kivitelben választhatók; azokhoz egyedileg hangolt hatfokozatú kézi, illetve nyolcfokozatú automata sebességváltó csatlakozik. A 163 lóerős, kézi sebességváltós hajtáslánccal a vadonatúj XF CO2-kibocsátása csupán 104g/km; a modell a kategória legkönnyebb, legtakarékosabb nem hibrid dízel modellje: tömege 80 kilogrammal kisebb, mint a legközelebbi versenytársé.

jaguar_xf_s_2015_002

A vadonatúj XF többi erőforrásához minden esetben a nyolcfokozatú automata sebességváltó csatlakozik. A 2,0 literes, közvetlen benzinbefecskendezéses turbómotor maximális teljesítménye 240 LE, legnagyobb forgatónyomatéka 340Nm, míg azt elismert 3.0 V6 kompresszoros benzinmotor 340 LE/450 Nm, illetve 380 PS/450 Nm kivitelben kapható.

A 3.0 V6 ikerturbó dízelmotort egy sor fejlett technológia alkalmazásával tették még takarékosabbá és kifinomultabbá; a motor teljesítménye 300 lóerőre nőtt, a forgatónyomaték értéke tekintélyt parancsoló 700 Nm.

A könnyű, merev karosszériaszerkezet a vadonatúj XF kiemelkedő menetdinamikai adottságainak kulcsfontosságú alkotóeleme. A kifinomult kettős keresztlengőkaros első és Integral Link hátsó felfüggesztés – a csaknem 50:50 arányú tömegeloszlással együtt – a dinamizmus, a kényelem és a kifinomultság optimális egyensúlyát kínálja.

Az F-TYPE és XE modellekkel szerzett tapasztalatokat felhasználva a gondosan behangolt elektromos szervokormány (EPAS) maradéktalanul megőrizte az XF mértékadó kormányérzetét és -reakcióit, ugyanakkor még takarékosabbá teszi a vadonatúj XF modellt.

A fejlett, passzív lengéscsillapító technológia már alapkiépítésben kivételesen kedvező rugózási komfortot kínál, ám ezen is túltesz az Adaptive Dynamics rendszer, amely minden helyzetben megállapítja a csillapítás optimális mértékét.

Az elsőként az F-TYPE fedélzetén alkalmazott Jaguar Configurable Dynamics (Jaguar konfigurálható menetdinamikai rendszer) maximális irányhatóságot szavatol, lehetővé téve a vezető számára, hogy személyes igényei szerint határozza meg a lengéscsillapítók, a kormányzás, a motor és a nyolcfokozatú automata sebességváltó beállításait.

Azokon a piacokon, ahol fontos az összkerékhajtás (AWD), a Jaguar vadonatúj, igény szerint aktiválódó rendszert vezet be. Ennek osztóművét fogaskerekek helyett lánc hajtja meg, ami csendesebb, könnyebb és kisebb energiaveszteséggel üzemel.

Az összkerekes alkalmasságot javítja tovább az elsőként az F-TYPE AWD fedélzetén alkalmazott: Intelligent Driveline Dynamics (IDD) rendszer. Az IDD rendszer a hátsókerék-hajtású járművekre jellemző vezethetőséget az AWD tapadási és erőátviteli előnyeivel kombinálja.

jaguar_xf_s_2015_004

A modell azonban hátsókerék-hajtású üzemben is kiemelkedő képességekkel bír. A kedvezőtlen út- és időjárási viszonyok melletti, kissebességű előre jutáshoz kifejlesztett All-Surface Progress Control rendszer a fékek és a fojtószelep automatikus vezérlése révén biztosítja folyamatosan a mindenkor legkedvezőbb tapadási és erőátviteli viszonyokat, így a jármű könnyedén, zökkenőmentesen indulhat el – a vezetőnek nincs más dolga, mint kormányozni az autót.

A Jaguar soha nem kínált még ennél fejlettebb infotainment és kapcsolódási technológiákat A vadonatúj InControl Touch Pro rendszer 10,2 colos érintőképernyőjének Dual View technológiája lehetővé teszi, hogy a vezető például a navigációs rendszer adatait kövesse szemmel, miközben utasa televíziót vagy DVD-t néz ugyanazon a képernyőn.

Az InControl Touch Pro rendkívüli mennyiségű adatot kezel, ezért SSD adattárolót, valamint négymagos processzort kapott. A rendszer ultragyors, új generációs Ethernet hálózaton fut, amely kiemelkedő adatátviteli sebességeket tesz lehetővé. A technológiák együttesen lélegzetelállító grafikákat, villámgyors frissítéseket és lenyűgöző teljesítményt kínálnak.

Az InControl Touch Pro rendszerhez tartozik az átkonfigurálható, 12,3 colos TFT műszeregység is. A Jaguar Land Rover az XJ és Range Rover modellekben vezette be ezt a technológiát, és most a prémium nagyautók szegmensében is bevezeti azt.

A vadonatúj XF fedélzetén fejlett vezetőtámogató rendszerek hosszú sora segít biztonságosabbá és pihentetőbbé tenni az utazást. Emellett az XF az első olyan Jaguar modell, amely teljes LED-es fényszórókat kapott.

jaguar_xf_s_2015_003

A vadonatúj, jelentős mértékben alumínium szerkezetű Jaguar XF modellt a Jaguar Land Rover Castle Bromwich-i üzemében, a teljesen alumínium szerkezetű F-TYPE és XJ modellek mellett fogják gyártani.

Red Dot: Best of the best termékdizájn-díjat kapott a Volvo XC90

A Volvo Cars forradalmian újszerű luxus-szabadidőjárműve, az XC90 elnyerte a világ egyik legnagyobb presztízsű termékdizájn-díját.

volvo_xc90_magyarorszag_autoaddikt_007

A Best of the best díjat – amelyet egy 38 szakemberből álló nemzetközi zsűri döntése alapján ítélnek oda – az XC90 úttörő formatervéért és kiváló minőségéért nyerte el a Volvo. Az autót a magas becsben tartott Red Dot formatervezési díj 31 termékkategóriájában ötezer nevezett termékdizájn közül választották ki erre az elismerésre.

„Az új XC90 vadonatúj formatervezési irányt jelöl ki a Volvo számára. Miközben a modellen dolgoztunk, mindvégig szem előtt tartottuk a Volvo hagyatékát, tisztában voltunk a hitelesség és a skandináv dizájn értékével, ugyanakkor nem féltünk merész, progresszív lépéseket tenni, és egy olyan formai stílus, illetve kivitelezési színvonal megteremtésére törekedni, amely kitolja határainkat. Rendkívüli büszkeséggel tölt el, hogy új zászlóshajónk elnyerte a nagyra becsült Red Dot: Best of the best díjat.” – mondta Thomas Ingenlath, a Volvo Cars formatervezésért felelős alelnöke.

Az XC90 vadonatúj korszakot nyit a Volvo életében, ami a formatervezési filozófiát illeti; a modell független vélemények szerint új szintre emelte a luxus szabadidőjárművek műfaját. A precíziós dizájn és a részletekbe menő, gondos kivitelezés révén az XC90 jellegzetes dizájnelemeivel már a Volvo jövőbeli formavilágát vezeti elő. Ezen karakteres elemek között találjuk mindenekelőtt a Volvo új arcát: a lebegő hűtőmaszkot, a megújult márkalogót, és a sokat emlegetett, T-alakú “Thor kalapácsa” nappali világítást.

Az XC90 formatervének megvalósítását az az új, paraméterezhető termék architektúra (Scalable Product Architecture, SPA) tette lehetővé, amely a jövőben számos Volvo modell alapjául szolgál majd, és amelynek az új XC90 dinamikus, kiegyensúlyozott arányait köszönheti.

A precíziós, úttörő formatervezési megközelítés az utastérben is tetten érhető. A Volvo Design vezetője, Thomas Ingenlath, valamint csapata olyan derűs, pihentető környezetet teremtettek, amelyben a legfinomabb természetes anyagok – a bőr, a fa vagy a kristály – a skandináv formatervezés megnyugtató, fényűző értelmezésével elegyedik. Ezek az értékek tükröződnek abban is, ahogyan a Volvo teljes mértékben újratervezte a kijelzőket, illetve a jármű kezelőfelületeit: a bonyolult rendszereket és folyamatokat leegyszerűsítve egyedülálló, ösztönösen kezelhető felületet hoztak létre.

„Különösen összetett feladat egy olyan új formanyelvet létrehozni, amely úgy utal egy márka közismert értékeire, hogy azokat modern, kívánatos értelmezésben tálalja. A vadonatúj Volvo XC90 egy vadonatúj modellgeneráció sarokköve, amelynél az új, progresszív dizájn az innovatív technológiai megoldásokat skandináv formai értékekkel egyesíti, és merőben újszerű, egyedülálló megközelítést testesít meg a prémium szegmensben.”

volvo_xc90_magyarorszag_autoaddikt_001

A Red Dot: Best of the best díjjal az úttörő formaterveket ismerik el; ez a Red Dot által egyedi termékeknek adható, legmagasabb szintű termékdizájn-díj. Minden kategóriában csak a legkiemelkedőbb termékek részesülhetnek ebben a kitüntetésben: 2015-ben a 31 kategóriából mindössze 81 termék nyerte el ezt a rendkívül nagyra becsült elismerést.

„A világ legkiválóbb formatervezési szakértői immár hatvan éve gyűlnek össze Essenben, hogy kiválasszák az adott év legjobb dizájnjait. Idén minden eddiginél több, csaknem ötezer nevezés érkezett. Ez különösen sok munkát adott a zsűri tagjainak, akik egyesével értékelnek minden terméket. Ez a rendkívül magas szám jól illusztrálja, milyen értékes is a Red Dot termékdizájn-díj, amelynek 2015-ös nyertesei kiemelkedően magas színvonalon teljesítettek, elnyerve a világ legjelentősebb formatervezési pályázatának első díját.” – mondta Dr. Peter Zec professzor, a Red Dot Awards megálmodója és elnök-vezérigazgatója.

A MotoGP hivatalos biztonsági autójának innovatív BMW M technológiái

Március 29-én, azaz kettő nappal ezelőtt a 2015-ös MotoGP világbajnokság szezonnyitó, katari futamán kezdetét vette a BMW M divízió sorozatban tizenhetedik szezonja a világ leggyorsabb kétkerekű versenyszériájának hivatalos partnereként.

bmw_m_motogp_2015

A bajor gyártó 1999 óta a MotoGP-széria aktív résztvevője: amellett, hogy rendre a BMW M divízió biztosítja a legendás sorozat hivatalos biztonságiautó-flottáját, szerepvállalása számos egyéb tevékenységet is felölel, így többek között a hőn áhított BMW M Különdíj odaítélését is.

A MotoGP-szériát szervező Dorna Sports hosszú távú partnereként a BMW M divízió a 2015-ös szezonban ismét számos újdonságot, így egy technológiai innovációt is bemutat: a március 29-i, szezonnyitó futamnak otthont adó katari Losail Nemzetközi Versenypályán gurult ki először a nagyközönség elé az innovatív vízbefecskendező rendszerrel szerelt BMW M4 MotoGP Safety Car. A vadonatúj technológiának köszönhetően a BMW M divízió mérnökei érezhetően nagyobb teljesítményt varázsoltak elő a BMW M4 Coupé erőteljes sorhatos motorjából (431 lóerő / 317 kW teljesítmény a szériagyártású változat esetében, kombinált üzemanyag-fogyasztás: 8.8 – 8.3 liter / 100 km, kombinált károsanyag-kibocsátás: 204 – 194 gramm / km). A vízbefecskendező rendszer beépítése lehetővé teszi az erőforrás felső teljesítmény-határának kitolását, amelynek az innovatív rendszer nélkül a nagyfokú hőképződés szab gátat. A BMW a MotoGP világbajnokság futamain intenzív tesztelésnek veti alá a vízbefecskendező rendszert, amit ezt követően egy BMW M modellbe szerelve sorozatgyártásba is küld a közeljövőben.

„A MotoGP rajongók millióit tartja lázban világszerte, ami kivételes lehetőséget biztosít nekünk arra, hogy egy versenyzésben jártas, motorsport-imádó nemzetközi közönség előtt is bemutassuk márkánkat, technológiáinkat és termékeinket” – mondta Frank van Meel, a BMW M divízió elnöke. „A BMW M mindig is egyet jelentett a technológiai innovációkkal, és mint ilyen, nagy örömünkre szolgál, hogy az előremutató vízbefecskendező rendszerrel idén is egy technológiai nóvumot prezentálhatunk. A több évtizedre visszatekintő versenysportos tapasztalat felhasználása és az innovatív ötletek kiaknázása elengedhetetlen a minden körülmények között biztonságosan kezelhető, nagyteljesítményű verseny-prototípusok megalkotásakor. Pontosan ezért a BMW M a világ legerőteljesebb betűje. A vadonatúj vízbefecskendező rendszer csak egy példa a sok közül. A 2015-ös versenyszezonban immáron tizenhetedik alkalommal adja a BMW M a MotoGP hivatalos biztonsági autóját. Sikeres együttműködésünk a Dorna Sports-szal egyre nőtt az évek során, és tovább folytatódik a jövőben is. 2019-ben ünnepeljük a BMW M huszadik évfordulóját a MotoGP-ben. Rendkívül büszkék vagyunk erre az évtizedeken átnyúló partnerségre, amely módfelett ritka a nemzetközi motorsport-élvonalban” – tette hozzá a BMW M divízió elnöke.

Az innovatív vízbefecskendező rendszerrel a mérnökök a víz elpárolgása során jelentkező hűtő- és oxigénfelszabadító hatást használják fel a teljesítmény fokozására és a gyújtás optimalizálására: a rendszer a szitáló vízpermetet a töltőlevegő gyűjtőkamrájába fecskendezi, a lényegesen hűvösebb levegő pedig az égéstérben is alacsonyabb hőmérsékletet eredményez. Amellett, hogy a vízpermet hűtő hatása csökkenti a motor kopogási hajlamát, a hidegebb levegő magasabb oxigéntartalma nagyobb töltőnyomást és gyorsabb gyújtáspontot biztosít a turbómotorban. Az alacsonyabb működési hőmérséklet a veszélyes anyagok kialakulását is csökkenti, különös tekintettel a nitrogén-oxidra. Az úttörő technológia növeli a teljesítményt és a nyomatékot, miközben kiemelkedő fogyasztási- és emissziós értékeket garantál.

A 2015-ös MotoGP versenyszezon safety car flottájának másik fénypontja a vadonatúj BMW X5 M, amely orvosi autóként debütál a sorozatban. Az új BMW X5 M modellel (575 lóerő, 423 kW teljesítmény, kombinált üzemanyag-fogyasztás: 11,1 liter / 100 km, kombinált károsanyag-kibocsátás: 258 gramm / km) a BMW M divízió ismét mércét állít a nagyteljesítményű Sports Activity Vehicle (SAV) és Sports Activity Coupé (SAC) szegmensekben, hiszen a sikeres BMW X modellcsalád tagjaira jellemző tulajdonságokat – mint az exkluzivitás, a robosztusság, az agilitás és a kiváló terepjáró képesség – a BMW M modellekre jellemző nagyteljesítményű karakterrel egyesíti. Miként a flotta összes járművét, úgy a kiemelt BMW X5 M modellt is a MotoGP speciális igényei szerint készítették fel a BMW M gyárában.

A MotoGP hivatalos biztonságiautó-flottája összességében hat BMW M és M Performance modellből áll. Ahogyan a BMW M4 Coupé, úgy a BMW M3 és a BMW M6 Gran Coupé is teljesítenek szolgálatot. A BMW M5 a biztonsági személyzet kiváltsága, míg az új BMW X5 M és a BMW M550d xDrive Touring orvosi autóként biztosítja a MotoGP-futamokat. A BMW Motorrad két BMW S 1000 RR kétkerekűvel képviselteti magát az exkluzív flottában. A 2015-ös MotoGP versenyszezon hivatalos biztonságiautó-flottájáról további információkat talál a www.bmw-m-safetycar.com weboldalon.

A BMW M divízió MotoGP-szérián belüli szerepvállalását a számos egyéb tevékenység mellett a BMW M Különdíj odaítélése egészíti ki, amelyet 2015-ben immáron tizenharmadik alkalommal nyújt majd át a bajor gyártó. A díjat minden versenyszezon végén az a MotoGP-versenyző nyeri el, aki az adott szezon során a legjobb összesített eredményt érte el az egyes futamok időmérőin. A BMW M Különdíj győztesének jutalma minden évben egy exkluzív BMW M modell. A BMW M MotoGP Experience az egyes versenyhétvégéken nyújt felejthetetlen élményt a BMW M divízió különleges vendégeinek, akik a két BMW M MotoGP szakértő, Loris Capirossi és Alex Hofmann vezetésével nyerhetnek exkluzív betekintést a versenyhétvégék kulisszái mögé. A BMW M divízió mindezeken felül a nagyteljesítményű sportautó-paletta legújabb képviselőit és a BMW Group márkáinak legnépszerűbb modelljeit is kiállítja a MotoGP-futamok helyszínein.

Megkapta az ötmilliomodik Ford is az EcoBoost motort

A Ford legyártotta az 5 milliomodik autót, amit a vállalat üzemanyag-takarékos EcoBoost motorja hajt: 2014-ben az európai piacon minden negyedik modell EcoBoost technológiával talált gazdára. Európában az 1 literes EcoBoost erőforrás a legnépszerűbb változat, amely tavaly történelmet írva zsinórban harmadszor nyerte el az Év Motorja díjat. Az 5 milliomodik autó – egy 1 literes Ford Focus – az amerikai Michigan összeszerelő üzemben gördült le a gyártósorról.

ford_1_liter_ecoboost_motor_ev_motorja

A fontos mérföldkőhöz ért az üzemanyag-takarékos EcoBoost benzinmotorok gyártásában: a 2009-ben bemutatott erőforrásból elkészült az 5 milliomodik darab. Az első EcoBoost-motoros modellek 2010-ben jelentek meg Európában, és tavaly már minden negyedik autó ilyen erőforrással kelt el a régióban. A kontinensen az 1,0 literes EcoBoost bizonyult a legnépszerűbb változatnak; 2014-ben ez lett az első erőforrás, amely már zsinórban harmadszor nyerte el az Év Motorja díjat. Európában több mint 230.000 Ford talált gazdára 1,0 literes motorral, ami a Fiestától kezdve a vadonatúj Mondeóig immár 10 különböző modellhez rendelhető; a régió piacai számára gyártott modern erőforrás a németországi Kölnben és a romániai Krajovában készül.

“A Ford EcoBoost alacsony üzemanyag-költségek mellett is remek teljesítményt kínál, ami Európában és világszerte egyaránt hihetetlenül népszerűvé tette a vásárlók körében.” – mutat rá Joe Bakaj, a Ford Európa termékfejlesztésért felelő alelnöke. „Az EcoBoost motorok korszakváltó technológiának bizonyultak, és nap mint nap új vásárlókat vonzanak a Ford márkakereskedésekbe.”

A méretcsökkentés látványos eredményének is tekinthető EcoBoost motorok a nagy nyomású közvetlen üzemanyag-befecskendezésnek, a turbótöltésnek és a Kettős, Függetlenül Változó Szelepvezérlésnek köszönhetően alacsony üzemanyag-fogyasztás mellett is meglepő teljesítményt nyújtanak. Az Európában tavaly bevezetett Fiesta Red és Black Edition modellek 140 lóerős EcoBoost erőforrása az 1,0 literes blokk legerősebb változata, ami valaha sorozatgyártású autóba került. Ugyanakkor a vadonatúj Mustangot is EcoBoost technológia hajtja: a legendás modell európai értékesítésének első hónapjában minden második Mustangot az új, 314 lóerős, 2,3 literes EcoBoost erőforrással rendeltek meg a vásárlók. Az 5 milliomodik EcoBoost-motoros autó egy 1,0 literes Ford Focus volt, ami az amerikai Michigan összeszerelő üzemben gördült le a gyártósorról. A világ különböző Ford-üzemeiben havonta több mint 200.000 EcoBoost erőforrás készül, köztük az 1,5 literes, az 1,6 literes és 2,3 literes négyhengeresek, valamint a 2,7 literes és 3,5 literes V6-os változatok. Ez a jelentős eredmény megerősíti a vállalat Blueprint for Sustainability című jövőképében felvázolt alapelveket, és egy lépéssel tovább viszi az Egy Ford terv megvalósítását, aminek célja az innovatív megoldások meghonosítása a márka globális termékkínálatában.

LEGFRISSEBB

1000 kilowattos villámtöltőt vizionál Európába a BYD

0
A kínai BYD szenzációs innovációval állt elő a müncheni autókiállításon, bemutatva az európai piacra szánt, lenyűgöző teljesítményű, 1000 kilowattos villámtöltőjét. Ez a technológia jelenleg...

Visszatért a Ferrari Testarossa

TESZTJEINK