Főoldal Blog Oldal: 525

A Ford Mustang lesz Sydney szilveszter éjjeli sztárja

Sydney-ben a Ford Mustang lesz a szilveszter éjszakai rendezvénysorozat kiemelt sztárja, amelyet minden évben mintegy egy milliárd ember követ nyomon: miután feljutott az Empire State Building és a világ legmagasabb felhőkarcolója, a dubaji Burj Khalifa tetejére, a vadonatúj Ford Mustang ezúttal a világ leglátványosabb szilveszteri rendezvényén játszik főszerepet Sydney-ben, ahol – a Ford jóvoltából – most először zenei program is lesz.

ford_mustang_sydney_2015_szilveszter

Az ausztrál piac átalakításának és egy sor újszerű, elegáns termék bevezetésének jegyében a Ford a legendás Mustangot szerepelteti a világ leglátványosabb szilveszteri rendezvényének sztárjaként Sydney-ben, ezzel varázsolva még emlékezetesebbé e történelmi jelentőségű évet. Sydney városa a mai napon bejelentette, hogy idei szilveszteri rendezvényük egyik fő támogatója a Ford lesz. Ezzel a Mustang méltó módon zárja ezt a fontos esztendőt, melynek során áprilisban ismét feljutott az Empire State Building tetejére (ahogyan 50 évvel ezelőtt, az eredeti modell bemutatkozásakor is történt), novemberben pedig a világ legmagasabb épülete, a Burj Khalifa tetején is megjelent. Hogy az egész napos rendezvénysorozatot még emlékezetesebbé tegye, a Ford idén először azt is lehetővé teszi, hogy az új évet ünneplő látogatókat Sydney kikötőjében koncertek szórakoztassák. Emellett a Mustang egy meglepetésszerű megjelenéssel fogja megkoronázni ezt a kiemelkedő évet.

“Azt az üzenetet szeretnénk eljuttatni az emberekhez, hogy nagyszerű modellkínálatával – és benne a leghíresebb amerikai autóként immár világszerte forgalmazott, 50 éves Mustanggal – a Ford izgalmas jövő elé néz Ausztráliában.” – avat be Bob Graziano, a Ford Ausztrália elnök-vezérigazgatója. “Magasabbra már nem tudtuk felvinni a vadonatúj Mustangot, ezért most azt mutatjuk meg a világnak, hogy milyen a szilveszteri tűzijáték Sydney-ben egy autóból nézve, ahogyan azt még soha senki nem látta.”

A márka kínálatában hivatalosan 2015 végén megjelenő Ford Mustangot az ausztrál nagyközönség december 31-én, a Sydney szilveszteri rendezvényen csodálhatja meg első alkalommal, ahová 1,6 millió látogatót várnak, míg az ünnepséget több mint egymilliárd ember látja majd világszerte. A Mustang kiemelt helyet kap a kikötőben felállított koncertszínpadon. Ez lesz az első alkalom, hogy egy autó ilyen közel kerülhet a Sydney Kikötői Hídhoz, ahonnan remek rálátás nyílik az esti tűzijátékra, sőt innen az Éjféli Tűzijáték ‘vízesés’ effektusa is lenyűgöző látványt nyújt.

“A 2014-es szilveszteri rendezvény témája az ‘Inspiráció’, ami tökéletesen illik márkánk jövőjéhez – különösen a Mustang megérkeztével, hiszen az emberek ebben az autóban lehetőséget látnak álmaik megvalósítására és a nyílt utak kínálta szabadság átélésére.” – fogalmaz el Graziano. “Sydney az első nagyvárosok egyike, ahol beköszönt az új év, ezért örömmel segítünk a városnak abban, hogy még emlékezetesebbé tegye ezt az eseményt.”

Tömegrendezvény

Az esti rendezvényen a zenéről a Ford gondoskodik, több tízezer ember számára lehetővé téve Sydney kikötőjében, hogy élvezhessék a legnagyobb ausztrál kedvencek fellépését.

“Az emberek már jóval a tűzijáték kezdete előtt kijönnek, és egész nap várják a látványosságot.” – meséli Graziano. “Mi vagyunk, akik idén az első alkalommal gondoskodunk zenei programról, hogy az emberek még kellemesebben tölthessék ezt napot. Ez arra is alkalmat kínál, hogy nagyszerű új modelljeink bemutatásával ünnepeljük a Ford izgalmas jövőjét Ausztráliában. Ezek közé tartozik az immár 50 éve a legnagyobb amerikai autó-ikonnak számító és hamarosan világszerte megvásárolható Mustang is.”

A Ford arra is lehetőséget teremt, hogy az ausztrálok belépőt szerezzenek az exkluzív rendezvényre[1]. A Ford rajongói úgy nyerhetnek belépőt, ha holnaptól megosztják legmerészebb újévi fogadalmaikat a Ford ausztráliai Facebook-oldalán (www.facebook.coom/FordAustralia), a #FordNYE hashtaggel feltöltve egy fotót a Facebookra, az Instagramra vagy a Twitterre[2]. Három szerencsés jelentkező nyerhet magának és három barátjának belépőt a legjobb helyek egyikére, ahonnan a legjobb rálátás nyílik a szilveszteri tűzijátékra. A fődíj nyertese emellett arra is lehetőséget kap, hogy megvalósítsa merész újévi fogadalmát. A jelentkezési határidő december 18. Az ausztrálok a #FordNYE és a #SydNYE követésével figyelemmel kísérhetik az újévi rendezvény történéseit.

A világhírű legenda az ausztrál kínálatban is megjelenik

Az új Mustang a legendás izomautó eddigi legfejlettebb változata, ami kategóriája minden más autójához képest több vezetősegítő technológiát kínál. A ferdehátú és kabrió kivitelben gyártott autó új, formás karosszériája olyan világszínvonalú motorokat rejt, mint az új, turbótöltésű, 2,3 literes EcoBoost® egység, vagy a több mint 420 lóerős, 5,0 literes V8-as blokk. A legmodernebb csatlakozási rendszerek mellett a Mustanghoz versenypálya-alkalmazások, startvezérlés és egyéb megoldások is rendelhetők. A Ford Mustang 1964. április 16-án egy televíziós reklámkampány keretében mutatkozott be, és egy nappal később, április 17-én lépett a nagyközönség elé a New York-i Világkiállításon. Az autó forgalmazása még aznap megkezdődött, és a Ford márkakereskedői rekordmennyiségű, 22.000 darabos értékesítéssel zárták az első napot. Az értékesítés első évében több mint 418.000 Mustang talált gazdára, és két év sem kellett ahhoz, hogy elkeljen az első 1 millió darab. A rákövetkező öt évtized során a Ford több mint 9 millió Mustangot adott el.

[1] Lásd a részvételi feltételeket!

[2] A játékosoknak, akik az Instagram oldalon neveznek, a @Ford Australia tagget is használniuk kell. Lásd: részvételi feltételek.

Továbbra is a Dakar Raliban a MINI

A MINI a jövőben is fontos szerepet kíván betölteni a Dakar Raliban. Mindössze néhány héttel a 2015-ös Dakar Rali január 4-i rajtja előtt Jochen Goller, a MINI igazgatója bejelentette, hogy a márka két évvel, 2017-ig meghosszabbította részvételét a világ legkeményebb motorsport versenyében.

mini_dakar_2015

A BMW Group központjában található BMW Múzeum MINI Motorsport részlegébe a MINI a 2015-ös Dakar Rali okán a média képviselőinek kerekasztal-beszélgetést szervezett, amelyen Jochen Goller kifejtette: „A Dakar Rali a résztvevő pilóták és csapatok legvégső kihívása, és mint ilyen, a leglenyűgözőbb motorsport-esemény a világon. A MINI az utóbbi években nagy sikerrel vett részt ezen a páratlanul különleges versenyen. A Dakar egyedülálló lehetőséget biztosít a MINI-nek arra, hogy kapcsolatba kerüljön a világ minden táján élő rajongóival, a Dakar szerelmeseivel és azokkal az emberekkel, akik a statisztikák és eredmények mögé pillantva személyesen élik át a versenysorozat adta élményeket a varázslatos, egzotikus tájakon. Ezen stratégiai okok és a szűnni nem akaró dicsőségvágy állnak azon kulcsfontosságú döntés hátterében, amely alapján a 2015-ös Dakar Ralit követően 2016-ra és 2017-re is kiterjesztettük elkötelezettségünket a verseny iránt, stratégiai motorsport-partnerünkkel, az X-raid csapattal karöltve.”

„Három egymást követő Dakar-diadalával 2012 és 2014 között a MINI jelentős szerepet tölt be a legendás verseny történelmében” – folytatta a MINI alelnöke. „Az elmúlt három évben a MINI ALL4 Racing rendíthetetlen teljesítményi, megbízhatósági és agilitási alapértékeivel bizonyította, hogy győzelemre tervezték. Célunk, hogy 2015-ben elsöprő csapateredményt érjünk el, ahogyan tettük azt 2014-ben is” – fogalmazott.

Az X-raid és a MINI közti együttműködés 2010-ben vette kezdetét. A következő esztendőben a németországi székhelyű csapat már a MINI John Cooper Works Countryman alapjaira épített MINI ALL4 Racing versenyautóval versenyzett a tekintélyes Dakar Ralin. 2012-ben a MINI ALL4 Racing megszerezte első abszolút Dakar-győzelmét, majd a bravúrt 2013-ban is megismételte. A mesterhármast 2014-ben a spanyol Joan „Nani” Roma érte el a MINI versenyautóval, amit kiemelkedő csapateredmény egészített ki: a Dakar Rali 2014-es dobogójára három MINI ALL4 Racing versenyautó gurulhatott fel, miközben hét MINI végzett az első tízben.

2015-ben tíz MINI ALL4 Racing versenyautó vág majd neki a világ legkeményebb motorsport-kalandjának, tizenkét ország versenyzőiből álló csapatokkal, a világbajnoki címvédő Joan „Nani” Roma vezetésével. „A Dakar Rali egy kőkemény kihívás, és számtalan új, erős versenytárs van a nevezési listán. A MINI és az X-raid azonban nagyon tapasztalt, a MINI ALL4 Racing versenyautóval pedig roppantul gyors és megbízható járművel állunk majd rajthoz. Nincs kétségem afelől, hogy ismét képesek leszünk nyerni. Nem számít, hogy ki az ellenfél” – mondta Roma.

A 2015-ös Dakar Ralin MINI ALL4 Racing versenyautóval induló versenypárosok

Monster Energy Rally Raid csapat

#300 Joan „Nani” Roma / Michel Périn (spanyol / francia)

#305 Orlando Terranova / Bernardo „Ronnie” Graue (argentin / argentin)

#306 Krzysztof Holowczyc / Xavier Panseri (lengyel / francia)

X-raid csapat

#310 Vladimir Vasilyev / Konstantin Zhiltsov (orosz / orosz)

#314 Erik van Loon / Wouter Rosegaar (holland / holland)

#319 Boris Garafulic / Filipe Palmeiro (chilei / portugál)

#329 Aidyn Rakhimbayev / Anton Nikolaev (kazah / orosz)

#332 Zhou Yong (kínai)

#334 Stephan Schott / Holm Schmidt (német / német)

Qatar Rally csapat

#301 Nasser Al-Attiyah / Mathieu Baumel (katari / francia)

Nissan LEAF: a Budapest Taxi egy éves tapasztalatai

A Budapest Taxi egy évvel ezelőtt nagy várakozásokkal tekintett a 2014-es évre. Megvalósulni látszott régi álmuk, hogy Budapesten az első zöld flottával rendelkező taxitársaságként működjenek.

nissan_leaf_taxi_flotta_budapest

A Budapest Taxi zöld flottája két Nissan LEAF gépkocsival indult, melyekhez később csatlakozott Budapest harmadik LEAF taxija is; így a Budapest Taxi lett az egyetlen tisztán elektromos hajtású autókkal is dolgozó taxitársaság Magyarországon.

Ugyan a Nissan LEAF taxik megtérülését a tapasztalatok hiányában nagyon nehéz volt megbecsülni, a papírforma pozitív eredményeket mutatott, így a Budapest Taxi bizakodóan állt az elektromos autózás elé.

A cég 2014 elejétől használja Nissan LEAF-jeit taxi üzemmódban. Azóta több mint 100 000 km-t tett meg az elsőként vásárolt két autó.  A közel egy év és a 100 000 km műszaki probléma nélkül zajlott, az autók megállták helyüket a taxi üzemmódban. A sofőrök rendkívül elégedettek: kényelmes, kevés törődést igénylő, praktikus autónak tartják a Nissan LEAF-et. A taxi társaság beszámolója szerint utasaik sokszor meglepődnek, hogy egy tisztán elektromos autóban ülnek, és nagy hatással van rájuk a szokatlan csend és nyugalom, amely a villanymotoros hajtás sajátossága.

„Úgy gondoljuk, hogy az elektromos autók taxi üzemmódban való használatának üzenetértéke a budapesti cégek és lakosok számára nagyon nagy. Zöld flottánknak köszönhetően a hasonló gondolkodású cégek sokkal nyitottabbak lettek társaságunk és az elektromos autózás felé. Nem egyszer előfordult, hogy nagy multi cégek nemzetközi vezérei Budapestre érkezve kizárólag ezekkel a taxikkal voltak hajlandóak közlekedni. Volt olyan regionális igazgató is, aki itt Budapesten ült először elektromos autóban” – mondta Horváth Csaba, a Budapest Taxi ügyvezető igazgatója.

Egy év és 100 000 km távlatában immár nem csak a papírforma, de a valós adatok is a Nissan LEAF mellett szólnak. Egy taxi naponta átlagosan 200km-t tesz meg, mely egy hagyományos hajtású autónál 7 literes fogyasztással és 400 Ft/l-es üzemanyagárral számolva mintegy 5600 Ft napi költséget jelent. A Nissan LEAF esetében ugyanez a költség az éjszakai és ingyenes nappali töltésekkel számolva ennek töredéke, mindössze 1000 Ft. Egy évre (253 munkanap) vetítve ez hozzávetőleg 1,2 millió forint megtakarítást jelent.

A LEAF nem csak a pénztárcánkat; a környezetet is kíméli. Egy átlagos autó CO2 kibocsátása 150g/km. Így a LEAF napi szinten 30kg, évente pedig 7,59 tonna CO2-kibocsátástól óvja meg légkört.

Befejezte marokkói tesztprogramját a Peugeot-Total csapat

Nem egészen két héttel a Dakar Buenos Aires-i rajtja előtt a Peugeot-Total csapat befejezte marokkói tesztprogramját, a három Peugeot 2008 DKR pedig már úton van az argentin főváros felé. A tizenegyszeres Dakar-győztes, Stéphane Peterhansel megállapítása vitán felül áll: valóban nem vezetett még ilyen gyors autót!

dakar_trio_peugeot

A Kelet-Marokkóban tartott utolsó teszt célja az volt, hogy felmérje az autó teljesítményét és ellenálló képességét a három legénységgel, melynek tagjai: Stéphane Peterhansel/Jean-Paul Cottret, Carlos Sainz/Lucas Cruz és Cyril Despres/Gilles Picard.

A Dakar-ralin megesik, hogy időnként a természeti elemek kerekednek felül. A tesztnek helyt adó Erfoud környékén is ez történt, ahol látványos árvíz pusztított. A terep ezáltal nehezebbé vált ugyan, de azt is lehetővé tette, hogy ilyen körülmények között is kipróbálják, majd tovább fejlesszék az autót.

A Dakarra való felkészülés speciális eset: minél rosszabbak a tesztelési körülmények, annál közelebb állnak a valósághoz. A rendkívül változatos körülmények között lezajlott tesztelés után tehát a három pilóta most már készen áll az autósport legkeményebb versenyére. A sziklás, homokos úttól kezdve a homokdűnéken és szűk, kavicsos pályákon át a nagy sebességgel átszelhető sík terepekig számtalan típusú akadállyal találta szembe magát a csapat Marokkóban.

„Pályám során talán tizenötször is jártam már itt tesztelésen, de soha sem vezettem még ilyen gyorsan: a Peugeot 2008 DKR felfüggesztése egész egyszerűen fantasztikus” – lelkendezett Peterhansel. – Egészen hihetetlen, hogy kétkerék-meghajtással milyen tapadása van még a dűnéken is. Az autó valóban gyors, bár egyelőre nem lehet tudni, mennyire gyors a többi autóhoz képest. Egy biztos, jó csillagzat alatt született. Az autó kétkerék-meghajtása lévén, sajátos vezetési stílust igényel (igyekezni kell egyenesben tartani), és ezt a teszt alatt sikerült megvalósítanom.”

Cyril Despres, a csapat újonca, a következőt fűzte hozzá: „Sokat kell még tanulnom, de valóban otthon érzem magam ebben az autóban. A vezetési mód nem sokban különbözik a motoréhoz képest, bár ez sokkal kevésbé fárasztó a lábnak és a térdnek: hosszú idő óta most először nem fáj semmim a Dakar előtti teszt után. És csak most fogom fel igazán, mennyire nehéz volt korábban, amikor egyszerre kellett vezetni és navigálni. Nem is értem egyébként, hogy voltam rá képes, azóta ugyanis megtanultam együtt dolgozni a segédpilótámmal, aki hihetetlen, hogy mennyi mindent magára vállal! Számomra a mostani tesztnek az volt a célja, hogy a motorral szerzett tapasztalataimat az autóhoz igazítsam. Egyes helyeken gyorsabb lettem volna motorral, de legtöbbször valóban nagyon gyorsan száguldottam az autóval!”

Carlos Sainz is kipróbálhatta a változatos afrikai utakat, miközben a beállításokon dolgozott, és hosszú tesztköröket futott (több mint 250 km-t minden egyes alkalommal), mindezt azzal a céllal, hogy a Dakarra jellemző erőpróbáló napokat imitálja.

Ez a verseny új kihívás a számomra” – vallja a kétszeres rali világbajnok. – „Autót gyártani a Dakarra mindig nehéz feladat. Egy olyan autót gyártani, amely mögött egy teljesen új koncepció rejlik, rendkívül izgalmas dolog, és én teljes mértékben hiszek benne. Már kezdjük érteni az autót, és alig várom, hogy a rali rajtvonalán álljak. A tesztprogram során sok-sok kilométert gyűrtünk le a versenyhez hasonló körülmények között, és ez volt a célunk.”

A 3 országot átszelő, 9000 km-es embert próbáló futamra 2015. január 4-17 között kerül majd sor.

„Megállás nélkül dolgoztunk, hogy a három autó felkészülten vágjon neki a versenynek” – nyilatkozta Bruno Famin, a Peugeot Sport igazgatója. – „Most, hogy vége a marokkói tesztnek, és az autók Argentína felé vették az irányt, a kaland következő állomása nem más, mint a Buenos Aires-i rajt.”

Új éves eladási rekordot döntött a BMW Welt

2007-es induásától számítva a BMW Welt a müncheni lakosok és a turisták, valamint a BMW Group alá tartozó márkák szerelmeseinek egyik legfőbb látványosságává vált.

bmw_welt_2014

Az élményközpont nem csupán vonzó rendezvényhelyszín és kiváló gourmet úticél, hanem egyúttal a vadonatúj BMW modellek világszerte népszerű átadócsarnoka is. Évről évre egyre több ügyfél dönt úgy, hogy a müncheni élményközpontban szeretné átvenni új BMW-je kulcsait. 2014-ben a BMW Welt új éves rekordot állított fel mintegy 22 500 jármű átadásával. Ugyancsak sikerrel vette kezdetét idén a BMW forradalmian innovatív elektromos járműveinek kézbesítése a BMW Welt-ben, összesen harmincegy átadott BMW i3 és harmincöt személyesen kézbesített BMW i8 modellel. „A BMW mindegyik, új autót vásárló ügyfelének megvan a lehetősége arra, hogy kedvencét a BMW Welt-ben, a márka központjában vehesse át. Számos BMW-ügyfél és rajongó kifejezetten messziről utazik Münchenbe, hogy kihasználja eme felejthetetlen nap lehetőségét” – mondta Helmut Käs, a BMW Welt vezetője. „A szolgáltatás sikere jól mutatja, hogy pontosan azt nyújtjuk ügyfeleinknek, amit elvárnak: egy páratlan élményt, személyre szabott programokkal” – tette hozzá a vezető.

Az európai körutazás Münchenben kezdődik

A BMW ügyfelei gyakran hosszabb utakat tesznek meg azért, hogy ellátogathassanak a BMW Welt-be, miközben az ügyfelek nagyjából 90 százaléka Németországból érkezik az élményközpontba, hogy átvegye vadonatúj járművét. Tízből egy ügyfél az Atlanti-óceánt is átutazza az élményért az Egyesült Államokból vagy Kanadából: ez év júniusában egy Kanadából érkezett csoport Münchenből indulva utazta körbe Európát a BMW Welt-ben átvett vadonatúj BMW M3 limuzin és BMW M4 Coupé modelljeik volánja mögött. Az utazás végén az autókat hajóval szállították a tengerentúlra.

Flották, sportolók és hírességek

A BMW Welt a járműflották átadása terén is kiemelkedő népszerűségnek örvend: a Saarstedt vállalat a céges flottába szánt hatvanhat új BMW modelljét itt vette át 2014 márciusában, az Észak-Rajna-Vesztfália Állami Hivatal központi rendőrkapitánysága pedig szintén a BMW Welt-ben kapta kézhez idén októberben három BMW 7-es High Security járművét. A BMW i3 úgyszintén népszerű főszereplője a járműflották átadásának. Ilse Aigner, Bajorország gazdasági ügyekért, médiáért, valamint energiagazdálkodásért és technológiáért felelős minisztere is például a müncheni élményközpontban vette át a minisztérium BMW i3 modelljét.

A legelső BMW i8 modellek átadását 2014 júniusában a BMW nagyszabású hivatalos ünnepséggel tette felejthetetlenné a BMW Welt-ben, amelyen számtalan híresség is tiszteletét tette. A rendezvény házigazdája Thomas Gottschalk volt.

A BMW Welt a sportolók körében is népszerű, így 2014 januárjában itt vehette át autóit a Német Jégkorong Szövetség, valamint a világ leggyorsabb embere, Usain Bolt is itt fotózta először új BMW M3-asát.

Járműátadás a BMW Welt-ben: felejthetetlen élmény

Az ünnepélyes járműátadás napján a BMW minden egyes ügyfele személyes figyelemben részesül a BMW Welt-ben, személyre szabott programokkal színesítve az élményt. Az ügyfél érdeklődésétől függően a programsorozat a Premium Lounge-béli exkluzív fogadástól, a központi gyár és a BMW Welt meglátogatásán keresztül, egészen a BMW Múzeum megtekintéséig terjed. A nap csúcspontja természetesen a hőn áhított új autó átvétele: a személyre szabott, mintegy másfél órás járműismertető prezentáció után az ügyfél kézbe veheti a slusszkulcsot és átélheti legelső vezetési élményeit a BMW Welt járműátadó csarnokában. Naponta nyolcvan és százhúsz közé tehető az újautó-átadások száma a BMW Welt-ben, amely csúcsidőszakokban akár a százhatvanat is elérheti.

A BMW Welt mindezeken felül állandó meglepetésekkel kedveskedik ügyfeleinek: tavaly a százezredik átadott autó tulajdonosa egy exkluzív DTM (Német Túraautó Bajnokság) hétvégét kapott ajándékba a jármű mellé. Az első öt, BMW Welt-ben átadott BMW 2-es Active Tourer tulajdonosai különleges, bekeretezett dizájn skicceket vehettek át az elsőkerekes modellek kulcsaival.

További információ a www.bmw-welt.com oldalon érhető el.

Legyártották a hárommilliomodik Mazda6-ot

A Mazda Motor Corporation bejelentette, hogy a hárommilliomodik Mazda6 modellje (Japánban Mazda Atenza) 2014. november végén legördült a gyártósorról.

2015_mazda6

A mérföldkövet jelentő globális darabszámot 12 év és 9 hónapon belül érte el a márka, miután 2002 februárjában megkezdte az első generációs Mazda6 gyártását hofu-i 2-es számú telephelyén, Yamaguchi prefektúrában. A modell ezzel a második leggyorsabb, amely ezt az eredményt produkálja; egyedül a Mazda3 (Japánban Mazda Axela) érte el a hárommilliós darabszámot gyorsabb ütemben.

A Mazda6 első generációja óta hű az eredeti célkitűzéseihez: bemutatása óta a Mazda egyik legkiegyensúlyozottabb, élvezetesen vezethető modellje, és a Zoom-Zoom üzenettel együtt a gyár modellválasztékának zászlóshajója. A Mazda6-ot aktuálisan Japánban még mindig a hofu-i telephelyen gyártják, ill. a FAW Car Co. üzemében, Kínában. Mindezek mellett Oroszországban (MAZDA SOLLERS Manufacturing Rus) és Vietnam-ban (Vina Mazda Automobile Manufacturing Co.)is van egy összeszerelő üzeme.

A mostani, harmadik generációs Mazda6-ot az alapjaitól tervezték újra 2012-ben. A SKYACTIV technológia és a „KODO – A mozgás lelke” formanyelv minden elemét használva a Mazda második modellje lett, mely a márka új időszámítását fémjelzi. Ennek sikere az elmúlt két évben bebizonyosodott, a Mazda6 többek között 2014-ben a japán újságírók által választott Év Autója lett (2014 RJC Car of the Year), és 2013-ban Világ Év Autója döntős volt – globálisan mintegy 40 díjat szerzett.

A Mazda6 2015-ös változata januártól jelenik meg a világ autópiacain Japántól az USA-ig folyamatosan. A Mazda legújabb ötleteinek és fejlesztéseinek (MZD Connect és az i-ACTIVSENSE vezetőtámogató rendszerek).köszönhetően a frissített modell még érettebb és kifinomultabb benyomást kelt. Megjelenése markánsabb, dinamikus vezetést és nagyobb, minőségi kényelmet kínál.

A Mazdának leghíresebb modelljével továbbra is az a célja, hogy amellett, hogy élvezetesen vezethető autókat gyárt, melyek kiemelkedően biztonságosak és egyre kevésbé terhelik a környezetet, az autó és tulajdonosa között különleges kötődés alakuljon ki.

Frissül a Mazda6 és a Mazda CX-5 is 2015-ben

A Mazda két modellt állított középpontba a novemberben levezényelt Los Angeles-i Autószalonon: az újonnan leleplezett kompakt szabadidő-autó, a Mazda CX-3 és a negyedik generációs Mazda MX-5 került fókuszba.

2015_mazda_cx_5

De kiemelt figyelmet kaptak a Mazda6 és a Mazda CX-5 modellek 2015-ös, frissített változatai is. Újdonság, hogy a Mazda6 már négykerék-hajtással is elérhető lesz, a CX-5 pedig megkapja a 2,5 literes, legnagyobb benzinmotort.

Mindkét díjnyertes modellen csak annyit módosítottak kívül-belül, hogy külső megjelenésük még markánsabb, még stílusosabb, belső kialakításuk még kifinomultabb, műszaki tartalmuk pedig a modern vevői elvárásoknak megfelelően korszerű legyen.

Mind a CX-5, mind a Mazda6 megkapta az új Mazda3-ban már megismert intelligens kapcsolódási rendszert, a MZD Connect-et, a Head-up display-t, valamint az i-ACTIVSENSE aktív biztonsági vezetőasszisztens rendszerek legújabb fejlesztéseit, mint pl. a holttérfigyelővel kiegészített és a hátsó, keresztirányú forgalomra figyelmeztető, valamint a sávváltást segítő rendszert, az adaptív LED-fényszórókat, ill. a sávelhagyásra figyelmeztető és korrigáló rendszert.

2015_mazda6

A Mazda stand további különleges érdekessége a november eleji, Las Vegas-i SEMA kiállításon bemutatott új MX-5 versenyváltozata, mellyel az MX-5-ös Világkupa futamaiban találkozhatunk majd. A modellkupába szimulátoros selejtezőkön keresztül lehet bejutni, s a nyertes pilóták egy globális versenysorozatban mérhetik össze a tudásukat 2015 folyamán.

Suzuki Kizashi 2.4 CVT SDLX 4WD teszt

Akár használttesztként is aposztrofálhatnánk jelen írásunkat, ugyanis a Suzuki Kizashi megjelenése kapcsán egészen 2009-ig kell visszagörgetnünk az időben. Japánban, illetve az Egyesült Államokban már ettől az évtől kereskedelmi forgalomba került, míg Európába csak 2011 elejétől érkeztek az első szállítmányok.

suzuki_kizashi_autoaddikt_001

Most úgy gondoltuk, leporoljuk a Suzuki Kizashi-t, alapvetően azért, mert bár a debütálás és az azt követő néhány hónap igen visszhangosra sikerült, mégis mára méltatlanul kezd feledésbe merülni a japán gyártó prémium szegmens felé kacsintgató típusa. Pedig remek autó, és ami talán a legfontosabb: különc, és kellően formabontó. Olyannyira, hogy nincs olyan járókelő, aki a járdáról, vagy a zebrán áthaladva ne fordulna utána: „jé, ez egy Suzuki?”

Nem a miénk, mégis magunkénak érezzük. Több értelemben véve is

Teljes mértékben Suzuki, igaz, nem a mi autónk konkrétan, hiszen nem Esztergomban gyártják sok egyéb márkatárshoz hasonlóan. Így, lassan hat év távlatában is még mindig kijelenthető, hogy a formaterv időtálló (és tényleg), a frontrész kialakítása félkörívet formáz globálisan, a lámpatestek rajzolata tökéletesen harmonizál a hangsúlyosra húzott hűtőmaszkkal, melynek egyébként a rácsozata is rendkívüli sportosságot próbál csempészni a szedán küllemébe.

suzuki_kizashi_autoaddikt_004

A ködlámpafészkek is kellően illeszkednek az összképbe, apró arányban krómcsíkok hirdetik: bizony, itt nem titkoltan cél a prémium irány követése, vagy legalábbis a közelbe férkőzés – ismét jól érzékelhető, hogy sikerrel. Akár azt is mondhatnánk, hogy valamennyire érezhető az SX4 (a klasszikus SX4, nem az SX4 S-CROSS) behatás, hiszen a formavilág azért nem tér el nagy léptékben a konszern más, hasonló paraméterekkel bíró képviselőitől; de nyilvánvalóan ez túlzó lenne. A Kizashi megmarad annak, amire anno fejlesztették, s amelyre idejekorán elkészültek a tervek.

suzuki_kizashi_autoaddikt_002Az oldalvezetés inkább a klasszikus négyajtós kategória megközelítéseit idézik, mintsem kifejezetten sportos lenne, bár azt hozzá kell tenni, hogy a dizájnelemek túlnyomó részt a dinamizmust felidéző irányokba mutatnak. A 18 col átmérőjű kerekek például pontosan tartják azt az arányvonalat, ami elvárható egy 4650 milliméter hosszúságú kocsiszekrény esetében, tehát nem idéz eggyel magasabb szegmenst, s mellé még gyakorlatban is hasznavehető, szélsőségesebb útviszonyok közt sem kell különösebb kompromisszumot kötni az elöl MacPherson, hátul szimpla multilink futómű tekintetében. Az orr résznél már megszokott és megkedvelt szolid krómozás az oldal kialakításánál is kapott szerepet, a küszöbök felett az ajtók alsó ívein haladnak a hátrafelé szélesedő ezüstcsíkok, elegánsan, nem hivalkodóan: ismét egy ismérv, miszerint a Suzuki Kizashi révén ne általános értelemben vett, hétköznapi autóra gondoljunk. A karosszéria magassága 1470 milliméter, ez az érték néhány egységgel elmarad a hasonszőrű társmodellekétől, de ennyi pontosan kell ahhoz, hogy az a nagybetűs lendület vizuális értelemben megmaradhasson.

Illusztris megjelenése még több év távlatában is meggyőző lehet

suzuki_kizashi_autoaddikt_003Valójában a Suzuki Kizashi frontrésze az, ami feltűnővé, vagy inkább egyedivé teszi a japán delikvenst, annak ellenére, hogy némi áthallás azért érkezik a fentebb már említett testvérmodellel kapcsolatosan. Viszont a far sem hoz szégyent a tervezőmérnökök ízlésvilágára, ugyanis a néhol elnagyoltnak tűnő ívelések és rajzolatok itt is visszaköszönnek, mellőzve bármit, ami élces, kockaszerű kiképzésekre utalna. Minden gömbölyded és lekerekített, úgy, hogy azért a klasszikus szedán fazont meg lehetett menteni, két aszimmetrikus formavilággal megspékelt hátsó helyzetjelzővel, és hasonló elgondolások alapján született dupla, szigorú jelleget megszemélyesítő krómkipufogóvéggel.

Pedzegetve a prémium szegmens határait

Visszafogott, egységes és jól összetett enteriőr fogadja az utazókat, természetesen bőr és lágy műanyagok alkalmazásával, azok váltakozásával.

suzuki_kizashi_autoaddikt_009

Közel 80 ezer kilométer távlatában – ugyanis ennyi mozgott eddig a több, mint 2 éves Suzuki Kizashi tesztautó – az anyagminőség kifogástalannak tűnt, az üléseken nem látszott az igénybevétel, a minőség meggyengülése, vagy épp a kiülés. Főként annak tudatában, hogy a tesztautó alapvetően belső flottaautóként üzemel már jó ideje a Suzuki hazai képviseleténél, így a vezetőállásnak kellene, kellett volna megviseltebbnek lennie. Mindez annyiban látszott csak, hogy a kormánykerék vékony bőrbevonata az évek során kissé kifényesedett, de még ez sem zavaróan, főként, ha figyelembe vesszük a viszonylag már magas futásteljesítményt.

suzuki_kizashi_autoaddikt_010

Puritán és célratörő – tömören és röviden így jellemezhető a beltér kialakítása. Amolyan japánosan egyszerű, letisztult megoldások várják a sofőrt és utasait, elegendő láb- és fejterekkel mind az első kettő, mind pedig a hátsó három ülőhelyen, a 2700 milliméteres tengelytáv elegendő ahhoz, hogy a vízszintben viszonylag széles intervallumban mozgatható vezető- és első utasoldali székek pozícionálásával beállíthassuk a megfelelő kényelmi szintet, kategórián belül kompromisszumok nélkül.

suzuki_kizashi_autoaddikt_011

A Suzuki Kizashi SDLX felszereltségű modellje egyébként minden olyan alapvető biztonsági és vezetést könnyítő funkcióval-opcióval fel lett szerelve, melyek nélkülözhetetlenek egy mai autóban – 2 év távlatában e téren sem kopott a presztízs, tehát 2014-es viszonyok szerint is úgy tűnik, az alapok megvannak hiányérzet nélkül. Nem mellesleg minden funkció remekül működött, ami persze nem meglepő egy folyamatos belső karbantartás alatt lévő autónál; egyik kedvencünk a Suzuki Kizashi-nál a kapcsolható összkerékhajtás, mely alkalmazásával még inkább testre szabható a felhasználói profil.

suzuki_kizashi_autoaddikt_008

Ha netán utazni kívánnánk a Suzuki Kizashi-val, teljes mértékben kivitelezhető a klasszikus átlagok szerint. Vagy tán egy kicsit túlmutatóan azokon? Mindenki döntse el maga, az viszont tény, hogy a 461 literes raktér számos, különböző méretű útipoggyász és csomag befogadására alkalmas, tekintve a kialakítást, az alacsony peremeket és az optimalizált mélyésget.

Sornégyes, majd’ két és fél literes szívó benzines

suzuki_kizashi_autoaddikt_013A 2.4 liter összlökettérfogatú, soros elrendezésű, 178 lóerőt (@6500) és 230 Newtonméter forgatónyomatékot (@4000) produkáló szívó benzinmotor nagyszerűen mozgatta a gyári 1505 kilogramm száraz tömeget, igaz, a vaskos kialakítás, alapvetően az összkerékhajtás sokat nyom a latba szó szerint – nagy valószínűséggel hozzávetőlegesen 200 kilogrammot le lehetett volna faragni az önsúlyból, ha néhány pluszt kihúztak volna a tervezésnél. Ugyanakkor probléma egy szál se, hiszen a pörgős benzines aggregát remekül teljesíti a gázadásra irányuló utasításokat, a fokozatmentes CVT automata pedig remekbeszabottan közvetít a hajtáslánc felől az útfelületre. A Suzuki Kizashi kormányzása direkt, kisebb, pár fokos kormánymozdulatokra is kitűnően reagál, szélsőségesebb kanyarokban masszív gázadással alulkormányozottságot mutat orrnehéz mivolta végett.

Árazás: visszatekintő és jelen

A Használtautó.hu jelenlegi kínálatában 4 darab Suzuki Kizashi-t találtunk, 3 990 000 forint és 5 190 000 forint közt (2010-es, 2012-es modellek), így észrevehető, hogy az értékvesztés a korábbi újautós listaárhoz képest eléggé jelentős. Viszont azt sem kell elfelejtenünk, hogy egy rendkívül tetszetős és egyedi autót kapunk a feljebb írt összegekért, ami Suzuki, de mégsem az a klasszikus értelemben vett megközelítés.

suzuki_kizashi_autoaddikt_005

2012 Suzuki Kizashi 2.4 CVT SDLX 4WD specifikációk

Motor

Motortípus: négyhengeres szívó benzinmotor

Lökettérfogat: 2393 cm3

Maximális teljesítmény: 178 LE @ 6500 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 230 Nm @ 4000 ford./perc

Erőátvitel: kapcsolható összkerékhajtás, változó áttételű CVT automataváltó

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4650 mm

Szélesség: 1820 mm

Magasság: 1470 mm

Tengelytáv: 2700 mm

Első gumik mérete: 235/45 R18

Hátsó gumik mérete: 235/45 R18

Tömeg, üresen: 1505 kg

Terhelhetőség, össztömeg: 525 kg, 2030 kg

Csomagtartó mérete: 461 liter

Üzemanyagtartály mérete: 63 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 205 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 8.8 s (saját, mért eredmény: 9.7 s)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 12.2 l/100 km

Országúti: 6.4 l/100 km

Vegyes: 8.2 l/100km

Gyárilag mért eredmények

Városi:11.3 l/100km

Országúti: 6.6 l/100km

Vegyes: 8.3 l/100km

CO2 kibocsátás: 191 g/km

Még több információ a Suzuki magyarországi képviseletének honlapján olvasható.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, Sony, MSIKingston TechnologyCanon, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer, MSI

SYNC2 GPS Challenge az új Ford Mondeo-val a magyarországi bemutatón

Néhány héttel ezelőtt írtunk a Napimagazin.hu hasábjain arról, hogy a kívül- és belül teljes mértékben megújult Ford Mondeo hogyan s miként teljesített a spanyolországi menetpróbán. Már akkor kiemelt érdeklődés övezte az autó rég várt érkezését, mely alapvetően nem egy szimpla ráncfelvarrást, hanem egy teljes mértékű innovatív megújulást eredményezett.

ford_mondeo_sync2_gps_challenge_001

Sejthető volt az új Ford Mondeo sikere, kiváltképp az Egyesült Államokban már több esztendeje populáris modellnek számít a testvér Fusion, amely kisebb-nagyobb eltérésekkel szinte teljesen megegyezik az európai Mondeo vonallal.

Ötletes, rendhagyó, és rendkívül szórakoztató bemutatót és menetpróbát vezényelt le a Ford hazai képviselete. Már az akcióba lendülés előtti rövid, ám annál tömörebb és célratörőbb prezentáció a szervezés felvázolta, hogy a két napos Ford Mondeo-túra nagyban eltér az eddig megszokottaktól és tapasztaltaktól. Ugyanis adott volt körítésként a Ford SYNC2 névre hallgató vadonatúj fejlesztésű GPS navigációs rendszere, mely segítségével az egybegyűlt újságíróknak csapatokra osztva kellett időre különféle helymeghatározáson alapuló feladatokat megoldania, a lehető legkevesebb hibaponttal.

ford_mondeo_sync2_gps_challenge_006

A program két részre lett felosztva; a nap felépítését kettéválasztó ebédig bezárólag számos helyszínre el kellett jutnia a négy főt számláló csapatoknak. Úgy, hogy közben kínosan ügyelni kellett az optimális sebesség tartására a mindenkori korlátozásokat figyelembe véve, a megadott helyszíneken – melyek túlnyomó részt méltán híres látnivalókat tartalmaztak – bizonyos megadott időintervallumot volt ildomos tartani. Mindezt annak tudatában, hogy a Ford Mondeo-k motorháztetejére applikált jeladó mindent rögzítsen és közvetítsen valós időben a szigorú bírák irányába, hogy a rendelkezésre álló adathalmaz alapján majd megtörténhessen az értékelés a nap végeztével.

ford_mondeo_sync2_gps_challenge_007Tipikus csapatépítő tréning volt tehát a Ford Mondeo hazai bemutatója, bízunk abban, hogy a későbbiekben több hasonló elgondolás alapján levezényelt rendezvénybe belefutunk. Csupán azért, mivel alaphangon egy-egy autó aktuális modelljének kiismerése tulajdonképpen nem is történhetne finomabbra csiszoltan kivitelezve, mint az új Ford Mondeo-k esetében; úgy, hogy miközben az autó minden rezdülését magunkénak érezzük az órák telésével párhuzamosan, játékosan és szórakoztatóan zajlanak az események.
Ugyanakkor már a spanyolországi nemzetközi menetpróbán telítődtünk alapvetően pozitív tapasztalatokkal, hiszen a lankás, hegyes-völgyes monstre útvonalakon már jól vizsgázott a Ford Mondeo 2015-ös modellje – csakúgy, mint a fedélzeti SYNC2 GPS rendszer is.

ford_mondeo_sync2_gps_challenge_004Igaz, akkor még találkoztunk némi apróbb bakival, ami alapvetően az útvonalak korrekt és ténylegesen leggyorsabb, legrövidebb megközelítésű tervezését érintették, de ez valószínűleg több dolog folyománya volt. Mint például a számos waypoint, vagy POI, viszont a csapatok ott is megoldották az esetlegesen felmerülő nehézségeket.

Az első, magyarországi Ford Mondeo-etap tehát sikeresen, időre teljesítésre került a hivatalosan kiírt ebédidő kezdetéig, Veszprém egyik domboldalba épült éttermében határozta meg a szervező az első nagyobb checkpointot. Szintén megszabott továbbindulási időpont következett, be is irányozták a teamek a Balaton-felvidéket, hogy újfent számos érdekes, vagy (kevésbé) közismert helyszínt kutathassunk fel a mellékelt itiner és egyéb, minimálisan rendelkezésünkre segédeszközökkel kiegészítve. Nehezítette a dolgot az, hogy nagyjából három óra után már elkezdett sötétedni, viszont ez megadta a szükséges pluszt, azt a hiányzó adrenalin löketet, ami szükséges volt ahhoz, hogy kihozzuk a maximumot a történésekből.

ford_mondeo_sync2_gps_challenge_002

Közel este nyolc órára érkeztünk meg Balatonfüredre, a SYNC2 Challenge végállomására, fáradtan, de annál több kellemes élménnyel gazdagodva. Úgy, hogy közben sikerült még reálisabban kiismerni a vadonatúj, Magyarországon is bemutatkozó Ford Mondeo-t.

A hazai menetpróbán egy 2 literes, 150 lóerős, 6 sebességes PowerShift automataváltóval felszerelt, Titanium csomagos Ford Mondeo-val róttuk a kilométereket, számos hegyeken keresztülvezető, szerpentines útszakaszon (itt megint bizonyította az autó futóműve, illetve perfektül hangolt gázolajos hajtáslánca rátermettségét), továbbá a kényelmi faktor is színjelesre vizsgázott, ugyanis a majd 10 órán át tartó folyamatos autózás ellenére relatíve fitten és üdén szálltunk ki a kocsiból.

ford_mondeo_sync2_gps_challenge_003

Végül pedig vessünk egy pillantást az új Ford Mondeo hazai árazására: a belépő szintet az 1.5 literes 160 lóerős benzines EcoBoost motorral és 6 sebességes manuális váltóval szerelt változat jelenti, Trend felszereltséggel, 8 185 000 forinttól. A legvaskosabb árcédula most is a 2 literes 240 lóerős EcoBoost benzinmotoros, 6 sebességes PowerShift automataváltós verzióhoz tartozik, 10 205 000 forintos listaárral. Megjelent a hibrid Ford Mondeo is a palettán, 2 literes benzinmottorral, 187 lóerő összteljesítménnyel, Titanium Hybrid csomagban, egyelőre 4 ajtós változatban, 9 350 000 forinttól.

ford_mondeo_sync2_gps_challenge_008

A spanyolországi Ford Mondeo menetpróbán szerzett tapasztalatainkról a Napimagazin.hu-n, illetve az AutóAddikt.hu-n is olvashatnak egyaránt.

Még több információ a Ford magyarországi képviseletének honlapján olvasható.

Még több fotó: Napimagazin Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, Gigabyte, Sony, MSI, Epson, Canon, Camera Kft., Nike
Utómunka hardver: Acer, Gigabyte, MSI

Együttműködési megállapodást kötött a HIPA és az Autós Nagykoalíció

A személygépkocsik gyártásával, forgalmazásával, használatával és szervizelésével foglalkozó vállalkozásokat tömörítő szervezet, az Autós Nagykoalíció és a HIPA a napokban együttműködési megállapodást kötött, amelynek elsődleges céljai közül a hazai járműipar fejlesztését és érdekképviseletének erősítését érdemes kiemelni.

autos_nagykoalicio_hipa_egyuttmukodes

A járműipari vállalkozásokat soraiban tudó Autós Nagykoalíció egyik legfontosabb küldetése az ágazat szakmai érdekképviseletének erősítése, az iparágban legálisan tevékenykedő magyar vállalkozások versenyképességének helyreállítása, és a biztonságos járművásárlás, illetve járműhasználat biztosítása. A szervezet ehhez olyan partnereket keres, akik segítségére lehetnek abban, hogy mondanivalója, üzenetei, igényei és problémái azokra a fórumokra, azokra a döntési szintekre is eljussanak, ahol tenni is tudnak a megoldás érdekében.

A Nemzeti Befektetési Ügynökség kormányzati háttérintézményként közvetlen összeköttetést teremthet a vele kapcsolatban álló szervezetek és a szakminisztériumok, illetve az egyéb közigazgatási intézmények között. Mint ilyen, ideális partner az Autós Nagykoalíció számára, amelynek tagjai között több olyan járműipari vállalkozás is megtalálható, amellyel a HIPA eddig is szorosan együttműködött.

A felek által megkötött megállapodás a HIPA közreműködő és közvetítő szerepe mellett a két szervezet kommunikációs tevékenységének összehangolására és közös szakmai rendezvények megtartására is kiterjed.

LEGFRISSEBB

A Stellantis új korszakot nyit: forradalmi fejlesztések és stratégiai irányváltás az...

0
A globális autóipar egyik legnagyobb szereplője, a Stellantis legfrissebb bejelentése ismét rávilágít arra, hogy a vállalat határozott lépésekkel halad a jövő mobilitása felé. A...

TESZTJEINK