Főoldal Blog Oldal: 60

Dingolfing már fél évszázada gyártja a BMW autóit

A BMW Group dingolfingi gyára már 50 éve gyártja a bajor prémiummárka modelljeit. 1973. szeptember 27. óta a müncheni központú vállalatcsoport legnagyobb európai létesítménye több mint tizenkétmillió alkalommal gurította ki az utakra a vezetés színtiszta élményét.

„E jubileum természetesen arra is lehetőséget biztosít, hogy visszatekintsünk gyárunk elképesztő sikertörténetére. Ugyanakkor kiváló alkalom arra is, hogy optimistán tekintsünk a jövőbe” – fogalmazott Christoph Schröder, a dingolfingi üzem igazgatója az üzleti élet és a politikai szektor résztvevőivel megrendezett ünnepségen. „Hiszen ez a gyár a jövőben is hatalmas jelentőséggel bír majd, a BMW Group, a régió és emberek ezrei számára egyaránt” – tette hozzá.

Ötven év alatt tizenkétmillió BMW modell

Az ünnepségen Christoph Schröder és Stefan Schmid, a dingolfingi gyár üzemi tanácsának elnöke lenyűgöző számokat osztott meg a résztvevőkkel. Az elmúlt ötven év során legyártott tizenkétmillió darab BMW modell tisztán matematikai szempontból azt jelenti, hogy Dingolfingban minden percben egy új autó látott napvilágot, az első Iberian Red árnyalatú BMW 520 modelltől egészen napjainkig.

A legyártott modellek mintegy kétharmadát Dingolfing elsőszámú modellsorozata, az 5-ös BMW adta. A július eleje óta gyártásban lévő nyolcadik generáció első képviselői a napokban érkeznek meg a márkakereskedésekbe. Az évtizedek során fokozatosan bővült a Dingolfingban készülő modellek sora, azzal pedig, hogy ma már a BMW 4-es sorozat, a BMW 5-ös sorozat, a BMW 6-os sorozat, a BMW 7-es sorozat, a BMW 8-as sorozat, valamint a BMW iX és a BMW M GmbH modelljei is itt készülnek, Dingolfing új autóipari mércét állított fel.

A dingolfingi üzemben ugyanakkor nem csupán sorozatgyártásban kínált modellek készülnek a legmagasabb fokú hatékonyság és precizitás mentén, hanem kisszériában legyártott különlegességek is. E kivételes szaktudást az egyesült államokbeli művész, Jeff Koons által 2022-ben megtervezett BMW 8-as sorozat 99 darab legyártott példánya, a rendkívül exkluzív BMW 3.0 CSL nemrégiben leszállított 50 darabos kisszériája, valamint a világ első tisztán elektromos meghajtású védelmi limuzinja, a BMW i7 Protection is igazolja. Az üzem karosszériagyártó csarnoka a Rolls-Royce Motor Cars által megkövetelt, legmagasabb minőségi és karosszériaépítő szabványoknak is megfelel.

A dingolfingi üzem a régió munkaerő-piaci motorja

A BMW Group dingolfingi gyára a kelet-bajorországi régió gazdasági felemelkedéséhez is nagymértékben hozzájárul. „Csak az elmúlt tíz évben tizenkétezer munkatársat vettünk fel, beleértve a gyakornokokat is” – mondta Stefan Schmid. Az üzemi tanács elnöke továbbá azt is bejelentette, hogy a dingolfingi üzemben foglalkoztatott szakmai gyakornokok száma jövőre 350-re nő. „Továbbra is a BMW Group legnagyobb gyakornoki helyszíne maradunk” – tette hozzá.

Az elmúlt 50 év sikertörténetének egyik alappillére a dingolfingi munkaerő folyamatos alkalmazkodóképessége. „Az úttörők sosem állnak meg” – fogalmazott Christoph Schröder, majd hozzátette: „Fiatalos gondolkodásunk megmaradt, miközben folyamatainkkal technológiai iránymutatók vagyunk, termékeink pedig a jövőbe vezetnek.” A létesítmény az elektromos mobilitásra is „stratégiailag átgondolt, előremutató és proaktív” módon áll át. Rendkívül rugalmas gyártórendszerével, amelynek köszönhetően mindegyik hajtáslánc-technológiát képes egyazon gyártósoron és az adott piaci igényeknek megfelelően, hatékonyan előállítani, a gyár ideális pozícióból támogatja az elektromos mobilitás térnyerését. „Minden okunk megvan arra, hogy optimistán tekintsünk a jövőbe” – mondta Christoph Schröder.

Két év alatt három tisztán elektromos meghajtású modell is érkezett

Az elmúlt két év során három tisztán elektromos meghajtású modell is premierjét ünnepelte Dingolfingban: a BMW iX, a BMW i7 és a BMW i5. A jövőre érkező BMW i5 Touring kapcsán Christoph Schröder elmondta: számításaik szerint 2024-ben már a Dingolfingban készülő új BMW modellek 40 százaléka tisztán elektromos meghajtással gurul le a gyártósorokról. „Meggyőződésem, hogy jövőre, amint az új BMW 5-ös sorozat teljes modellcsaládja elérhetővé válik, átlépjük a 300 000 darabos gyártási mennyiséget” – fogalmazott.

Az ünnepségen Christoph Schröder hozzátette: azáltal, hogy a sorozatgyártás és a gyártási folyamatok egyre összetettebbé válnak, a digitalizációra is egyre fontosabb szerep hárul. „Dingolfing kiváló munkát végez, miközben számos olyan projekttel is iparági iránymutatók vagyunk, mint például a termelésben alkalmazott automatizált járművezetés, a mesterségesintelligencia-alapú kamerarendszerek és az intelligens logisztikai alkalmazások” – fogalmazott az igazgató. Az elmúlt években ugyanakkor az üzem fontos technológiai központtá is vált. „Ezért informatikai funkcióinkat is tudatosan erősítjük – például az Innovációs Központon keresztül, amelyet a BMW Group a Microsofttal, az Intellel és az NTT-vel közösen hozott létre a dingolfingi oktatási központban.”

A BMW Group Dingolfingban – sokkal több, mint egy autógyár

Dingolfingban nem csupán teljes autók, de fontos alkatrészek is készülnek, így például préselt elemek és futómű-technológiai, illetve hajtáslánc-technológiai alkatrészek is. Itt működik a BMW Group hálózatról tölthető hajtáslánc-technológiákra szakosodott kompetenciaközpontja is – mintegy 2 400 munkatárssal –, amely a tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával szerelt modellek elektromos motorjait és nagyfeszültségű akkumulátorait állítja elő és szállítja le a BMW világszerte működő gyáraiba. Az alkatrészeket gyártó létesítménybe – amely már több mint 500 000 darab hálózatról tölthető modell hajtáslánc-technológiai alkatrészeit képes előállítani – a müncheni központú vállalatcsoport csak 2015 óta több mint egymilliárd eurót invesztált.

A dingolfingi gyár fontos eleme az úgynevezett Dynamics Centre is, amely egy nagy raktározási és átrakodási pont. A BMW Group vevőszolgálati logisztikájának központi elemeként a létesítmény eredeti BMW és MINI alkatrészekkel, illetve tartozékokkal látja el a BMW és a MINI globális márkakereskedői hálózatát.

A közelmúltban a BMW Group évente több százmillió eurót invesztált a létesítménybe – a jövő termékeibe és technológiáiba fektetett következő beruházások már jól láthatók. „A Dingolfingban készülő jövőbeni BMW modellek természetesen a NEUE KLASSE modellgeneráció innovációiból és technológiai arzenáljából is profitálnak majd” – fogalmazott Christoph Schröder. Ennek a nagyfeszültségű akkumulátorok összeszerelő üzeme is meghatározó eleme lesz. „A létesítmény egyfelől emberek ezreinek ad majd munkát, másfelől lehetővé teszi a dingolfingi gyár sikeres átállását az elektromos mobilitásra” – tette hozzá.

A1409705731 könyöklő E9401000 kupakjainak rendbetétele – 1997 Mercedes-Benz S420 W140

Kis megújítás volt eszközölve az 1997-es Mercedes W140 S420-nál, ezúttal az A140970192 és A1409702029 oldalsó fedőkupakokat hoztuk rendbe. Ezeknek az alkatrészeknek a régi cikkszáma az E9401000, mindkét, L és R oldalon.

A könyöklő eltávolításához először a fedőlemezeket középről kipattintottuk, majd az alatta lévő csavart meglazítottuk és kitekerek mindkét oldalon. A felfogató/lenyomó anyákat kiszedtük, a könyöktámasz modult el is lehetett így távolítani rögvest.

Alatta a leszorító tárcsákat is könnyedén kipattintottuk, majd az alsó, fogazott szerkezetű tárolórészt is leemeltük.

Mindezekre azért volt szükség, hogy be tudjuk zsírozni a forgó felületeket, ugyanis ez a korábbi szétszedésnél nem történt meg eléggé hatékonyan. Miután megvolt, jöhetett a kupakok tisztítása, renoválása.

Sajnos új A140970192 és A1409702029 kupakokat rendelni külön nem lehet, csak az A1409705731 könyöklővel együtt, úgy eléggé borsos, közel 200 ezer forintos ára lenne. Tehát ha cserések lennének a kupakok, érdemes bontókban körbenézni.

Együttműködő partnerek: Mercedes-BenzVictor’s CustomsZöld AutószervizMerciBolt.huMercedes Alkatrészek ÚjpestHankook Tire MagyarországLoctite (Henkel Adhesives)

A tökéletesség művészete: a Red Bull Racing és a hibátlan szezonjuk a Forma-1-ben

A Red Bull Racing csapata az elmúlt években egyértelműen dominálja a Forma-1 világát. Hat világbajnoki címükkel már csak egyre vannak az 1970-es években ikonikussá vált Lotus csapatától. Plusz a jelenlegi technikai szabályok szerint még két szezon van a Forma-1 világbajnoki sorozatából, így a Mercedes és a McLaren 8 világbajnoki címe is befogható közelségben van.

Ennél jobb teljesítményt a 9 világbajnoki címmel álló Williams és 16 világbajnoki címmel álló Ferrari mutatott eddig. Mert a hatodik világbajnoki cím a Red Bull számára konkrétan már a 2023-as sorozat közepén megvolt. Gondoljunk bele, a 22 futamból álló 2023-as világbajnoki sorozatban az első 16 futamból 15-öt a Red Bull pilótái nyertek meg, egyedül Szingapúrban diadalmaskodott a Ferrari pilótája. Max Verstappen nyert meg 13 futamot a legutóbbi sorozat első futamaiból és a világbajnoki címére egyes egyedül csapattársa, Sergio Pérez lehet veszélyes. 

Mi a Red Bull Racing titka?

A csapatvezető Christian Horner szerint Max Verstappen jelenleg mindenkinél jobb a világbajnokságban, ráadásul most a csapat, a pilóta és az autó is tökéletes egyensúlyba került. Verstappen a világbajnoki sorozat végefelé közeledve már annyi pontot szerzett egymaga, hogy csak vele vezetné a konstruktőrök világbajnokságát a Red Bull a Mercedes előtt. Meg kell jegyezni, hogy a Mightytips portálon itt, a https://mightytips.hu/fogadoirodak/ oldalon bemutatott magyarországi online sportfogadási oldalak egyedülálló lehetőséget biztosítanak a rajongóknak, hogy fogadjanak a Red Bull csapatra és általában a Forma-1-re. Ennek köszönhetően a versenyzés iránti szenvedélyüket nyereményekkel is jutalmazhatták. Számos fogadóiroda magyar nyelven is kínál regisztrációt és sportfogadást, ami még egyszerűbbé és kényelmesebbé teszi a folyamatot a rajongók számára. 

Verstappen RB19-es autója egyébként a Japán Nagydíjon húzta be a hatodik világbajnoki címet a Red Bull számára úgy, hogy a Honda által birtokolt Suzuka pályáján nyert egy Honda által gyártott motorral. Ez most már a nyolcadik olyan konstruktőri világbajnoki cím lett, amelyet Honda motorral értek el. Ezzel pedig a japán márka az ötödik legjobb márka lett a motorgyártók között a világbajnoki címek számát tekintve. A 

  • Ford, 
  • a Mercedes, 
  • a Renault és 
  • a Ferrari voltak jobbak nála eddig. 

Horner szerint a motor annyira fontos eleme a sikerüknek a megbízhatóságával és a teljesítménnyel, hogy megérdemelte a Honda, hogy hazai pályáján nyerjenek ismét világbajnoki címet. 

És simán lehet, hogy a 2023-as világbajnoki sorozat a Forma-1 történetének legdominánsabb szezonja lesz, hiszen 16 futamból 15-öt nyert meg a Red Bull eddig, amihez hasonlót eddig egyetlen egyszer, még 1988-ban, a McLarentől láttunk. Ahhoz, hogy tényleg tökéletes szezonjuk legyen, nem kellene több futamot veszíteniük, mert akkor azzal 95,45%-os majdnem tökéletes teljesítménnyel zárhatnának. Horner szerint Verstappen és a Red Bull dominanciája a 22 különféle csapatrész extra erőfeszítéseinek köszönhető és annak, hogy mindenki minden energiáját az autóba fektette. Sokan azonban már azt jósolják, hogy nem fog hasonló dominanciája maradni a csapatnak a következő szezonokra. 

Nem lesz tartható jövőre is a Red Bull dominancia

Elsőként például azért nem, mert a 2021-es túlköltekezés miatt 10%-kal kevesebb időt tölthettek például a szélcsatornában teszteléssel. Plusz ugye csökkentett költségvetéssel fejleszthettek csak. Így pedig a második legjobb csapat 20%-kal több időt tölthetett a fejlesztésekkel. A csapatvezető szerint a 2023-es sorozat során az első vereségük, a Szingapúri Nagydíj veresége nagyon jó emlékeztetője volt annak, hogy milyen könnyen lehet hibázni. Sőt, ez a vesztes futam tökéletes időben érkező pofon volt arra, hogy ráeszméljenek, fókusz nélkül veszíteni is veszíthetnek. 

Szóval ahogy vendégszakértőnk, Kollár Aladár is kiemelte, „miközben a Red Bull valószínűleg még jövőre is képes lesz dominálni a sorozatot, ekkora fölényt, mint 2023-ban, nem nagyon fogunk tőlük látni.” Pontosan ezért élvezi Verstappen és Horner ennyi az idei versenysorozatot, mert tudják, hogy jövőre már nem lesz ennyire egyszerű dolguk. Úgyhogy érdemes mindenkinek figyelnie az idei szezont, mert most történelem születik és lehet, hogy ehhez hasonlót nem mostanában fogunk látni. 

Cikkünk végén meg kell jegyezni, hogy a Mightytips portálon bemutatott Lvbet bukmékere nagyszerű lehetőséget biztosít a magyar fogadóknak arra, hogy fogadjanak a Redbull csapatra és általában a Forma-1-re. Ennek köszönhetően a szórakozás mellé pénzt is szerezhetnek majd. Az Lvbet online bukméker magyar nyelvű regisztrációt és sportfogadási lehetőséget is kínál, így magyarként sem nagyon aggódnunk amiatt, hogy esetleg nem értünk meg valamit. És hogy a végén konkluzióként mibe kapaszkodhatnak a többi csapat és pilóta szurkolói? 

Abba, hogy a több fejlesztési idő és a többiekben növekvő sikeréhség előbb-utóbb sikerre vezet és ha egyszer Szingapúrban már öszejött, össze fog tudni jönni máskor is, többször. A jelenlegi helyzet szerint erre leginkább a Mercedesnek és a Ferrarinak lesz esélye, de ehhez azért jelentőset kell mindkét csapatnak javulnia. Mert azzal tisztában kell lennie, hogy Charles Leclerc például nem lett annyival gyengébb pilóta, egyszerűen a csapatnak mögötte és az autónak jobban össze kellene állnia.

1997 Mercedes-Benz S420 W140: vezetőoldali első ajtó (A oszlop) kenésére figyelmeztető matrica rendbetétele

Apró dolgok ezek, de ne tűnjön szőrszálhasogatásnak, vagy pótcselekvésnek. Igenis fontos, hogy minden autentikus és eredeti legyen projektautónkon, az S420-as W140 Mercedesnél, amelyet több, mint 26 éve, 1997 májusában gyártottak.

Elhatároztuk, hogy a matricákat rendbetesszük, ami esetleg hiányzik, pótoljuk – már ha lehet. Nem ismerünk lehetetlent, de a határok korlátozottak; a Mercibolt.hu például nagyjából 2-3 matricát tud eredetiben, a gyárból beszerezni. Ennyi van, ennyit gyártanak jelenleg. Ilyesmit bontóból is nehéz előásni, bár Ámon Palinál még erre is van lehetőség, hőlégfúvóval leapplikálni, ha épp megvan valamelyik szétbontott 140-esén.

Pont a szóban forgó matrica kapcsán nézelődtük Palinál, találunk is egy amerikai 140-est. Bár a mi ecete német verziónkhoz az abban fellelhető matrica nem lett volna autentikus, ugyanis ott a bal felső oldal a mile rész, a jobb alsó a kilométer. Az USA-ban ez a matrica a szabvány.

Úgyhogy Ámon Pál matricájára nem lesz szükség egyelőre (bár nagy köszönet neki az előzetes fáradozásért), ugyanis sikerült megmenteni az autónk eredeti német verziós matricáját az A oszlopon. Ez egyébként a kenésre figyelmeztető aprócska matrica a sofőroldali első ajtó zsanérja felett.

Nálunk ez a matrica megvolt ugyan, viszont ragsztóréteg fedte. Mintha leragasztották volna, és utána letépték az egészet úgy, hogy a nagyja rajta maradt. Nem olyan rég vettük ezt észre, mivel mindig tartogat valami újat a 140-esünk, de ezért szeretjük a projektet, nem igaz?

Elég az hozzá, hogy fogtuk magunkat, és nekiálltunk óvatosan lekapargatni a matricára ragadt felesleget. Nagyjából fél óra aprólékos munka után a rászáradt papíros ragasztóréteget sikerült eltávolítani, és teljes, gyári mivoltában előtűnt a matrica.

Apró simítások még hátravannak, ugyanis némi ragasztóréteg továbbra is maradt a felületen.

Együttműködő partnerek: Mercedes-BenzVictor’s CustomsZöld AutószervizMerciBolt.huMercedes Alkatrészek ÚjpestHankook Tire MagyarországLoctite (Henkel Adhesives)

Az IVECO BUS CROSSWAY LE ELEC nyerte az Év Fenntartható Autóbusza 2024 díjat

A vadonatúj CROSSWAY Low Entry ELEC-vel a CROSSWAY sorozat a negyedik “Év Fenntartható Autóbusza” címet szerezte meg a helyközi kategóriában, miután 2023-ban a biometánnal kompatibilis CROSSWAY Low Entry Gas Hybriddel, 2020-ban a földgáz verzióval, 2018-ban pedig a Low Entry gáz kivitellel nyert.

Ez a negyedik Év Fenntartható Autóbusza díj az IVECO BUS vitathatatlan vezető pozícióját ismeri el a városközi szegmensben, és elkötelezettségét a közlekedési szolgáltatók energiaátállásukban való támogatása iránt, az összes alternatív energia teljes kínálatával, beleértve az elektromosságot is.

Elnyerve a 2018-as, 2020-as és 2023-as Év Fenntartható Autóbusza díjat helyközi kategóriában az IVECO BUS folytatja sikerét ugyanebben a kategóriában az új CROSSWAY Low Entry ELEC-vel, amelyet „Az év fenntartható autóbusza 2024” címmel koronáztak meg. Ez a 100%-ban elektromos jármű, amelyet a közelmúltban mutattak be a CROSSWAY kínálatában, kiegészíti a gyártó által az energiaátállás támogatására kínált zéró emissziós ajánlatot.

A Fenntartható Autóbusz Díj nyolc európai ország – Olaszország, Franciaország, Németország, Finnország, Szlovénia, az Egyesült Királyság, Románia és Spanyolország – újságíróiból álló zsűrije kiemelt figyelmet szentelt a fenntartható fejlődés horizontális alapelveinek, köztük a képességnek, hogy pozitív képet alakítsunk ki a járműről a nagyközönség körében. Különböző szempontok jönnek szóba, mint például a biztonság, a kényelem, a zajszint, az alkatrészek újrahasznosíthatósága és a gyártó környezetvédelmi kötelezettségvállalásai. A zsűri kiemelte a helyközi közlekedés számos lehetséges fejlesztési megoldását is.

“Nagyon örülünk, hogy megkaptuk az “Év Fenntartható Autóbusza 2024” díjat a CROSSWAY Low Entry ELEC-vel. Fontos elismerése ez innovációs képességünknek és minden olyan előre lépésnek, amely a tömegközlekedési ágazat fejlődésének előrejelzésében e munka eredménye. Ez a díj megerősíti régóta fennálló elkötelezettségünket az egyre fenntarthatóbb mobilitás mellett, valamint azt a törekvésünket, hogy alacsony szén-dioxid- kibocsátású megoldásainkkal előmozdítsuk az energiaváltást. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy ezt a negyedik „Év Fenntartható Autóbusza” címet a helyközi kategóriában a CROSSWAY– vel, a szegmens vitathatatlanul vezetőjével kaptuk meg” – nyilatkozta Domenico Nucera, az Iveco csoport autóbusz üzletágának elnöke a díjátadó ceremónián a Busworldben Brüsszelben, Belgiumban.

A fenntartható mobilitás piacvezetőjeként az IVECO BUS tovább bővítette hatékony megoldásainak kínálatát, hogy támogassa a fuvarozókat szénlábnyomuk csökkentésében.

CROSSWAY LE ELEC 310 kW-os központi villanymotorral van felszerelve. Az FPT Industrial által összeállított NMC lítium akkumulátor táplálja. Ez a legújabb generációs moduláris akkumulátor-koncepció kiváló lehetőségeket kínál az energiasűrűség és a töltési kapacitás tekintetében. A tetőn és a hátsó rekeszben elhelyezett 5, 6 vagy 7 elemből álló csomagok az I. osztályú változat esetében 346, 416 és 485 kWh-t, a II. osztályú változatnál pedig 416 és 485 kWh-t kínálnak. A jármű nagy teljesítményt nyújt körülbelül 400 km-es hatótávolságával, amely elegendő a város szívén túlnyúló feladatok teljes körű végrehajtásához helyi károsanyag-kibocsátás nélkül.

Az I. osztályú (12 méter) városi használatra és a II. osztályú (12 és 13 méteres) elővárosi feladatokra elérhető CROSSWAY Low Entry ELEC egy zéró kibocsátású megoldás azon régiók, megyék és városok számára, amelyek szén-dioxid-mentes mobilitási projekteket kívánnak megvalósítani.

[TESZT] Ford Puma Vivid Ruby Edition 1.0 EcoBoost mHEV – trend és technológia egyben

Nem titkoltan a Ford Puma Vivid Ruby Edition a hölgyvásárlók szívét szeretné megdobogtatni. Ehhez alapvetően elegendő lenne a remek színárnyalat, azonban ennél sokkal többet is képes nyújtani ez a remek modell. Teszteltük.

Több ízben nekifutottunk már a 2020-as évek Puma modelljeinek, úgyhogy most az általános jellemzést kihagynánk, hiszen alapvetően mindenkl jól ismeri olvasóink közül (is) ezt a koncepciót. Cikkünkben leginkább azt fogjuk taglalni, hogy a Ford Puma Vivid Ruby Edition milyen plusz extrákat hordoz annak érdekében, hogy ténylegesen egy remek küllemű, trendi és tecjmológiailag fejlett autót állíthassunk garázsunkba vásárlás után.

Elsőként nyilván a Ford Puma Vivid Ruby Edition színe az, ami szembetűnik: ez a selymes rubintvörös árnyalat kellemes a szemnek, léleknek, ez biztos, ráadásul színjátszóságának köszönhetően nagyjából minden betekintési szögben más és más tónust láthatunk; napos és borús időben, vagy akár naplementekor és napfelkeltekor is más a hatás. Lenyűgöző, tényleg. Csak ezzel, hogy megfigyeltük a színjátszását, elszórakoztunk több órát, és nem tudtuk megunni.

18 colos, 5-küllős könnyűfém kerekek, Black, 215/50 R18 gumikkal

Nagyon fontos, hogy az adott autó – jelen esetben a Ford Puma Vivid Ruby Edition – dizájnban megfelelő felniken illegesse bájait. A 18-as, 21.5 centiméter vastagságú kerekek ötküllős tárcsái szintén lenyűgözőek, a fekete-ezüst kombó pedig szépen kiemeli az egész egység karakterisztikáját.

Színrefújt, elektromosan állítható, behajtható, fűthető külső tükrök beépített irányjelzővel, kilépőfénnyel

Talán az, hogy a kaszni színére fújt tükrök találhatók egy mai autón bizonyos felszereltségi szinten, nem nagy újdonság. Viszont a Ford Puma Vivid Ruby Edition esetében ez kötelező kellék, hiszen a kialakítás és tálalás egységét szörnyen megtörné, ha ez másképp lenne.

A tükrök természetesen elektromosan működtethetők és behajthatók (választható automatikus behajtás funkció is zárással), az indexek is be vannak építve, valamint illusztris kiléoőfénnyel lett felvértezve a rendszer. Így sötétedés után újabb must-have opciót kapunk, egy apró puma-sziluett tekintetében.

Ködlámpa statikus kanyarfénnyel

Vezettük ködös időben is a Ford Puma Vivid Ruby Edition-t, és bizony, a ködlámpa-rendszer igencsak jó szolgálatot tett. Remek szögben, remek távra volt képes kivetíteni sugarát, így biztosítva tág látóteret még szélsőségesebb helyzetekben is.

A statikusan kapcsoló kanyarfény pedig szintén fontos opció, hiszen éjszakai vezetésnél, mondjuk egy sötétebb, gyengébben kivilágított mellékutcába bekanyarodáskor az olyan részeket is képes bevilágítani, amelyek egyébként teljes mértékben kiesnének a látómezőnkből.

Projektoros LED fényszórók (halogén távolsági fényszóróval) LED menetfénnyel

Témánál vagyunk: a lámpák. Tesztelt Ford Puma Vivid Ruby Edition-ünk messzemenően tökéletes fényszóró rendszert kapott, projektorok LED technológiával, amely adaptív módon képes bevilágítani a holttereket és a vakfoltokat vezetés közben. Ugyan a távolsági fény halogén rendszerű, ennek ellenére remek távot volt képes lefedni, automatikusan érzékelve a szembe jövő járműveket.

A LED nappali fény pedig azon túl, hogy hasznos az általános közlekedésnél, erősíti az autó orr-részének karakteres megjelenését.

LED hátsó lámpák

Teljes LED kialakítást kapott a Ford Puma Vivid Ruby Edition, amely hasonlóan a feljebb említett fényszóróknál, itt is rendkívül hasznos, erőteljes és dizájn-centrikus megvalósítást jelent.

Még ködös, esős időben is tökéletesen látható az autó hátsó része a LED lámoák segítségével, a rajzolat pedig zseniális, teljes mértékben illik a Puma átfogó szellemiségéhez.

Zajszűrő, laminált szélvédő

A Ford Puma Vivid Ruby Edition megkapta azt a több layer-ből álló technológiát, amely az üvegezést emeli magas szintre. Elsősorban a szélvédőkre vonatkozik ez: ténylegesen csendesebb az enteriőr, mely által a vezetés élménye komfortosabb, élhetőbb, és a prémium kategória irányába viszi az stílusérzetet.

Összeszedtük tehát a legfontosabb Ford Puma Vivid Ruby Edition jellemzőeket, azokat, amelyek kiemelik ezt a modellt a többi felszereltséghez képest. A tesztautóba az erősebb, 155 lóerős lágthibrid 3 hengeres 1 literes EcoBoost benzinmotor került, mely bő agilitással, dinamikával vértezi fel a vezetési élményt, melyhez teljes mértékben szerethető fogyasztás társul.

A cikkben bemutatott Ford Puma Vivid Ruby Edition listaára jelenleg 13 440 000 forint.

2023 Ford Puma ST X specifikációk

Motor

Motortípus: soros elrendezésű 3 hengeres turbómotor

Lökettérfogat: 998 cm³

Maximális teljesítmény: 155 LE @ 6000 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 220 Nm @ 1750 ford./perc

Erőátvitel: fronthajtás, 7 sebességes automataváltó

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4226 mm

Szélesség: 1805 mm

Magasság: 1533 mm

Tengelytáv: 2588 mm

Első gumik mérete: 215/50 R18

Hátsó gumik mérete: 215/50 R18

Tömeg, üresen: 1280 kg

Megengedett össztömeg: 1560 kg

Csomagtartó mérete: 456 liter, 1216 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 42 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 200 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 8.7 s (gyári), 8.5 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 6.2 l/100 km

Országúti: 4.1 l/100 km

Vegyes: 5.8 l/100 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: N/A l/100 km

Országúti: N/A l/100 km

Vegyes: 5.6-6.1 l/100 km

CO2 kibocsátás: 138 g/km

Bővebb információ a Ford magyarországi képviseletének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: Autóaddikt.huFacebook oldal

Fotó: Autóaddikt.hu

Ausztriában folytatott hidrogénstratégiai eszmecserét a BMW Group

A BMW Group 2023. szeptember 26-án és 27-én első alkalommal rendezte meg Bécsben a BMW Group Hydrogen Days eseményt, amelynek keretei között olyan közép-ausztriai ipari vállalatok, mint az AVL, a BMW Group és a Wien Energie, illetve olyan oktatási intézmények, mint a Grazi Műszaki Egyetem és a Hydrogen Partnership Austria platform, közös eszmecserét tartottak az osztrák média és kormány képviselőivel. A középpontban a technológiai innovációk iránti nyitottság állt, amely mentén a hidrogén Ausztria 2040-re kitűzött klímasemlegességi céljához kulcsfontosságú tényezőként járulhat hozzá.

„A gazdasági átalakulás tekintetében kulcsfontosságú, hogy nyitottan álljunk a technológiai innovációk előtt. Ennek az energiaforrásként alkalmazott hidrogén célzott felhasználása is része” – mondta Martin Kocher, Ausztria munkaügyi és gazdasági minisztere. „Az osztrák vállalatok és kutatóintézetek az elmúlt évek során technológiai előnyre tettek szert a jövő hidrogénalapú megoldásainak kifejlesztése és előállítása terén, amit tovább kell erősíteni. A korai hidrogéngazdaság megszilárdítása új lehetőségeket nyit a fenntartható növekedés és az új foglalkoztatási területek előtt” – tette hozzá.

A hidrogén, mint a személyes mobilitás üzemanyaga: a BMW Group újragondolásra szólít fel

„A BMW Group teljes mellszélességgel támogatja az emisszió-mentes hajtáslánc-technológiák sokféleségét. A személyes mobilitás változásaira a nemzetközi piacok rendkívül eltérően reagálnak. E téren mi a hidrogén-meghajtású üzemanyagcella-technológiával szerelt autókban is látunk potenciált. Ausztriában kiváltképp nagy lehetőségeket látunk a hidrogéntechnológiában, ami az itt összegyűlt vállalatok és intézmények szakértelmét nyomatékosítja” – fogalmazott a BMW Group Hydrogen Days eseményen Klaus von Moltke, a BMW Group Steyr-i üzemének ügyvezető igazgatója.

A BMW Group számára a hidrogén kulcsfontosságú szerepet játszhat az energetikai átállásban, és ezáltal az éghajlatvédelemben is. Ez az egyik leghatékonyabb módja a megújuló energiák tárolásának és szállításának. Eme potenciált a mobilitási szektor átalakulásának felgyorsítására is ki kell használni. A BMW Group meggyőződéssel vallja, hogy a hidrogén a zéró emissziójú személyes mobilitás még hiányzó alkotóeleme, hiszen a müncheni központú vállalatcsoport szerint önmagában egyetlen technológia sem lesz elegendő ahhoz, hogy világszerte lehetővé tegye a klímasemleges mobilitást.

A BMW Group kritikus szemmel nézi azon európai megközelítést, amely a hidrogén felhasználását a nagy hőenergiájú területeken történő alkalmazásokra összpontosítja. „A járműtöltési infrastruktúra és a villamosenergia-hálózat stabilitása szempontjából a zéró emissziójú hajtáslánc-technológiák sokféleségének van értelme. Számos tanulmány igazolja, hogy két egymást kiegészítő infrastruktúra kiépítése olcsóbb, mint egyetlen olyan infrastruktúra kiépítése, amelynek az összes kihívással egyedül kell megbirkóznia. A hidrogénellátás ráadásul képes csökkenteni a csúcsterhelést, és így mérsékelni a villamosenergia-hálózat szükséges bővítését” – nyilatkozta Dr. Jürgen Guldner, a BMW Group hidrogéntechnológiai programjának vezetője.

Jürgen Rechberger, az AVL hidrogén- és üzemanyagcella-technológiáért felelős alelnöke hozzátette: „A klímasemleges mobilitás korunk egyik nagy kihívása. A fenntartható fordulat eléréséhez elengedhetetlen, hogy minden olyan megoldást kipróbáljunk és a lehető legátfogóbb hatás mentén alkalmazzunk, amely a nettó zéró emisszió irányába visz minket. A hidrogén-meghajtású és üzemanyagcella-technológiára támaszkodó megoldások a jövő technológiai mixének kulcsfontosságú elemei.”

Az aktuális kihívás: költségek és infrastruktúra

A hidrogén-meghajtású járművek egyértelmű előnyökkel kecsegtetnek: nincs károsanyag-kibocsátásuk, miközben három-négy perc tankolás után hosszú hatótávolságot kínálnak. Abban azonban mindegyik technológiai szakértő egyetért, hogy a hidrogén-alapú hajtáslánc-technológiák sikeres elterjedéséhez elengedhetetlen az átfogó infrastruktúra kiépítése. „Jelentős mértékben előre kívánjuk mozdítani a fenntartható hidrogénláncot, mert meggyőződésünk, hogy a zöld hidrogénnek a klímasemleges energiarendszer megoldásainak részét kell képeznie” – mondta Johannes Jungbauer, a Wien Energie megújuló hidrogénért felelős divíziójának vezetője. Ausztriában jelenleg csupán öt hidrogéntöltő állomás működik: Bécsben, Grazban és Innsbruckban, valamint Wiener Neudorf és Asten községekben.

A BMW iX5 Hydrogen tesztflottája Európában is feltűnik

2022-ben a BMW Group megkezdte a hidrogén-meghajtású üzemanyagcella-technológiával szerelt BMW iX5 Hydrogen prototípusainak legyártását, majd 2023 februárjában egy kevesebb, mint 100 modellből álló tesztflottát gurított ki a világ útjaira – Európában, Japánban, Koreában, Kínában, az Egyesült Államokban és a Közel-Keleten. A cél a hidrogén-alapú hajtáslánc-technológiában rejlő lehetőségek bemutatása és a hidrogéntöltő állomásokból álló infrastruktúra bővítésének támogatása. A BMW Group fejlesztőcsapata eközben értékes tudásanyagot is szerez a lehetséges sorozatgyártás előtt. A tesztflotta négy tagja jelenleg Ausztriában tesztel, ahol az elkövetkező hónapokban a kiválasztott partnerek is kipróbálhatják a technológiát.

Vajon kik lesznek a Peugeot Kupa idei bajnokai? A szezonzárón kiderül!

Az idei a hatodik szezonja a Peugeot Rally Cup Hungary kupasorozatnak. Az egyforma autókra kiírt pénzdíjas Kupa talán legizgalmasabb szezonzáró futama következik most, hiszen a IV.Rally Hungary rajtja előtt még két páros is esélyes a bajnoki címre és a dobogó harmadik helyére további három legénységnek is van esélye felállni. 180 versenykilométer, szuperspeciál, városi gyorsasági szakasz és nagyon nehéz zempléni pályák… A hazai rendezésű ERC szezonzáró méltó befejezése lesz ennek a bajnoki évadnak.

Egy év kihagyás után újra Európa-bajnoki futamot rendeznek hazánkban. A IV.Rally Hungary központja ezúttal is Nyíregyháza, ide költöznek október első hétvégéjére a hazai bajnoki mezőny mellett Európa legjobb versenyzői is. A kontinensviadal minden magyar induló számára különösen fontos, hiszen nem csak a helyi, hanem a külföldi versenyzőkkel is össze tudják hasonlítani az eredményüket, a tudásszintjüket.

A Peugeot 208 Rally Cup Hungary sorozat szezonzáró futama is ez a verseny. A Kupa állandó indulói közül két páros, a Berta-Császár, valamint a Viszló-Szegedi egység az ERC-be is benevezett, így ők a magyar mezőny előtt rajtolhatnak el.

„Meg szeretnénk nyerni ezt a futamot a Peugeot Kupában és azt gondolom, hogy erre esélyünk is van!” – mondta Berta László„Hogy ez elég lesz-e a bajnoki cím megnyeréséhez, az már nem rajtunk fog múlni. Ezek a céljaink!

Kicsit többet készültem én is a futamra, ahhoz képest, amennyit szoktam. Legutóbb talán feltartott kézzel versenyeztünk, most sokkal jobban rákoncentrálunk, hiszen a bajnoki cím a tét!”

Viszló Csabáéknak is fontos a jó szereplés: „Támadunk, szeretnénk harmadik helyen végezni az év végi összesítésben. Hárman harcolunk ezért a helyezésért. Alaposan felkészültünk, teszteltünk, hosszú verseny lesz és szeretnénk befutni a dobogóra!”

A kupasorozat éllovasa, a Bertalan Márton – Paizs Róbert duó ugyan csak az ORB mezőnybe nevezett, de a céljaik így is világosak: „Öt pont az előnyünk, de ez nem mérvadó. Nyomni kell, de nem kell minden szakaszt megnyernünk és nem kell feltétlenül legelöl végeznünk! Ezt szem előtt tartva fogunk versenyezni. Természetesen nézni fogjuk az ERC-ben induló kategóriatársak idejét is.

180 kilométeres, nehéz, hosszú verseny áll előttünk. Ezeken a pályákon a szerencsének is több lehet a szerepe, mint más futamokon. Bízom benne, hogy nem ezen fog múlni senkinek a bajnoki helyezése, hiszen egész évben nagy csaták voltak, jó lenne, ha a defektek nem jutnának nagyobb szerephez… A bajnoki cím a cél! Mindent meg fogunk tenni érte! Talán erre a versenyre készültünk fel a legjobban, sokat videóztunk, volt egy jó tesztünk. Nem akarjuk túlizgulni!”

Határ Attila és Éhn Dániel a győzelemért harcolt az előző, győri futamon, de egy kanyarban felborultak. „Az utolsó pillanatban lett kész az autónk. Nem sikerült minden karosszéria elemet kicserélni a győri bukás után, de próbáltuk a lehető legcsinosabbá tenni a lehetőségekhez mérten. Kedd éjfélkor készültem el vele, így a teszt kimaradt. Fura lenne ilyeneket mondanom, hogy lassan járj, tovább érsz, vagy hogy többet ésszel… de valahogy ezt kellene most szem előtt tartanunk. A harmadik hely még elérhető reálisan. Igazából ezt szeretnénk megszerezni. Nehéz verseny lesz, mindenki ügyes, sokan ismerik már ezeket a pályákat. Legutóbb bebizonyosodott: ezzel az autóval is fel lehet borulni… Hülyeséget nem szeretnék csinálni. Örülök, hogy itt lehetünk a Kupában! Élvezni szeretnénk ezt a futamot!”

Vogel Adrien Maricsek Miklóssal szintén nagy tervekkel érkezett a szezonzáróra: „Megszerezhetjük a Kupában az év végi harmadik helyet, ez a célunk, de nem akarjuk túlvállalni magunkat. Egy jó autózással szeretnénk befejezni a kupát, jól akarjuk érezni magunkat és olyankor az idők is jól szoktak jönni. Szeretem ezeket a pályákat, főként a Mádot. Nem az EB mezőnyében megyünk, így lesz egy kis hátrányunk azokkal szemben, akik előrébb rajtolnak, de majd ezt bátorsággal kimozogjuk.”

Zagyva Dorka előfutással kezdte a szezont, a csonka veszprémi futamon tudott először becsatlakozni az éles küzdelmekbe, a győri versenyt pedig az egyetem miatt kellett kihagynia. ”Izgatottan várom a hétvégét, hiszen még sosem versenyeztem ezeken a pályákon, még sosem versenyeztem ilyen hosszú versenyen. Szeretnénk minden kilométerét élvezni és nagyon boldogok leszünk, ha sikerül karcmentesen célba érni!”

Csoma András év elején navigált a hatvanadik születésnapját ünneplő Radó Istvánnak, de legutóbb már mindenki visszaült a ’helyére’ és a Csoma-Radó név felkerült a Rally Hungary nevezési listájára is. „Nagyon örülök, hogy Győr után itt is el tudunk indulni. Ezek a pályák nagy kedvenceim. Ráadásul erre a hétvégére szép időt mondanak és talán ez a legszebb környék, ahol versenyezni szoktunk. Ezen az október eleji ’nyári’ futamon jó lesz autóba ülni és bízom benne, hogy egy nagyon klassz hétvégét fogunk itt eltölteni. Mondom ezt akkor is, ha úgy gondolom, hogy ez a szezon egyik legnehezebb versenye, mind az össztávjával, mind a pályák nehézségi fokával. Szeretnénk vasárnap este ott állni a céldobogón!”

Ez a hét páros vív majd nagy küzdelmet a hétvégén a Peugeot Kupa sorozatában, de természetesen a 2WD kupában és az RC4 kategóriában is szeretne mindenki jól teljesíteni. Érdemes lesz a nyíregyházi piacon felállított szervizparkba kilátogatni, hiszen a Peugeot sátortábor nagyon jól fog mutatni és természetesen a versenyzőkkel személyesen is lehet találkozni, csakúgy, mint a Kupasorozat mentorával, Ifj.Tóth Jánossal, aki az előző héten a legújabb Peugeot 408 utcai változatával még a Diósgyőr Rally-n szerepelt előfutóként, Nyíregyházán pedig a sorozat indulóit segíti majd tapasztalataival.

A IV. Rally Hungary hivatalos programja pénteken shakedown-al és kvalifikációs szakasszal kezdődik. Az első gyorsaságit a RabócsiRingen rendezik, igen látványos körülmények között. Szombaton is izgalmas nap vár a mezőnyre, 

hiszen három erdei szakasz után Nyiregyházán, egy körgyorsaságin láthatja az indulókat az egész város, majd újra nekivágnak a második körnek. Vasárnap a fonyi szakasz mellett a mádi körgyorsasági lesz az igazi hangulatfelelős, ezeket a pályákat kell kétszer teljesíteni ahhoz, hogy a nyíregyházi Városház téren ünnepelhessenek a Peugeot 208 Rally Cup Hungary idei bajnokai!

Peugeot 208 Rally4 Kupa nem hivatalos állása öt futam után :1.              Bertalan Márton                      Paizs Róbert                           Horváth Rallye SE.                                                           45 pont2.              Berta László                            Császár László                       PSZA Motorsport Egyesület                                            40 pont3.              Határ Attila                              Éhn Dániel                              Korda Racing Kft.                                                              23 pont4.              Vogel Adrienn                         Maricsek Miklós                     Roger Racing Kft.                                                              19 pont5.              Viszló Csaba                           Szegedi Máté                         Kole Media Center Kft.                                                     19 pont6.              Németh 8V Péter                   Németh 16V Péter                 Horváth Rallye SE.                                                           19 pont7.              ifj. Kanyik Antal                       Timár Tamás                          Kanyik Motorsport SE.                                                      10 pont8.              Trencsényi Vince                   Patkó Gábor                           Extrém Sport Team Kft.                                                      9 pont9.              Tóth-Gili Tamás                      Molnár Mózes Tibor               GIL Systems Kft.                                                                 5 pont10.            Csoma András                        Radó István                             Vestin Vintage Kft.                                                              3 pont11.            Dominik GT                             Bán Viktor                               GR Motorsport Kft.                                                              2 pont11.            Zagyva Dorka                         Spitzer Gábor                         R-SMT Kft.                                                                            1 pont

Franciaországban és Olaszországban készíti elő a jövőt a DS Automobiles

A DS Automobiles felgyorsítja energetikai átállását. A márka megszületése óta stratégiájának középpontjába helyezte az elektrifikációt. 2019-óta minden modellje elérhető elektromos, vagy plug-in hibrid hajtással. A tisztán elektromos DS 3 E-TENSE és a 225-360 LE teljesítményű tölthető hibrid DS 4 E-TENSE, DS 7 E-TENSE és DS 9 E-TENSE modelleknek köszönhetően minden DS modell elérhető elektromosított változatban.

2023 első félévében-ben a DS eladásain belül közel 50%-ot képviseltek az E-TENSE modellek. 2024-től a márka kizárólag tisztán elektromos modelleket mutat be.   

Az innovatív szellemiségű DS 100 %-ban elektromossá válik és továbbra is elkötelezett a Formula E irányában.

A  DS Automobiles kínálatát kiegészítve 2024-ben bemutatja a  DS 4 tisztán elektromos változatát, majd felfedi legújabb kreációját. Ez a Stellantis első olyan projektje, amely az STLA M nemzetközi platformra épül. Nagy kapacitású, akár 98 kWh-s akkumulátora több, mint 700 kilométeres autonómiát tesz lehetővé. Ez a jövőre érkező modell kivételesen magas technológiai szintet és kifinomultságot ígér, köszönhetően a technikai elemek tökéletes adaptációjának, valamint a DS ügyfelek igényeihez való maximális alkalmazkodásnak.  A fejlesztés ezekben a napokban fejeződik be Franciaországban. 

Az olaszországi Melfiben található gyárban készül majd az új elektromos modell. Az üzemet a 90-es években nyitották meg a Nápoly és Bari között található Basilicate régióban. A későbbiekben egy második DS Automobiles modell is profitálhat a melfi gyár szakértelméből. Fr

1997 Mercedes-Benz S420 W140: A1298200053 szivargyújtó pótlása

Több éve újítgatjuk-szépítgetjük projektautónkat, az 1997-es W140 Mercedes S420-at, s a mai napig találunk hiányosságokat. Ezúttal az A1298200053 szivargyújtó került fókuszba.

Az S420 SWB, nem LWB, így a hátsó rész extralistája nem tartalmazta az ottani hamutartók szivargyújtóját, viszont a középkonzol alsó részén, elöl, a váltókarnál lévő fabetétből lenyíló hamutartó alapból hordozta a szivargyújtót. Nos, autónkból hiányzott ez a darab.

A Mercibolt-nál sajnos már nem volt rendelhető ez az alkatrész, viszont Ámon Pál bontójában természetesen ráakadtunk egy tökéletesen megfelelő darabra. A helyzeten azért könnyített, hogy kizárólag a szivargyújtó fejre volt szükség, a foglalatra nem.

Mielőtt a helyére illesztettük volna az A1298200053 (a W124, az R129, illetve a W140 modellekben is ugyanez a cikkszám) szivargyújtót, a spirálos részt alaposan áttörölgettük féktisztítóval, a mechanikát WD40-nel, valamint a műanyag részeket pedig szilionnal ápoltuk le. Mindezek után a helyére kerülhetett az eddig hiányzó alkatrész.

Együttműködő partnerek: Mercedes-BenzVictor’s CustomsZöld AutószervizMerciBolt.huMercedes Alkatrészek ÚjpestHankook Tire MagyarországLoctite (Henkel Adhesives)

LEGFRISSEBB

A vörös szőnyegtől a gokartpályáig – így készültek az F1-es pilóták...

0
Miközben a Forma–1 mezőnye már a Kanadai Nagydíjra hangolódik, a versenyzők az elmúlt napokban egészen eltérő programokkal töltötték az idejüket. Volt, aki hollywoodi vörös...

TESZTJEINK