Főoldal Blog Oldal: 78

Bemutatkozott az új Toyota Prius

Az eredeti koncepció sarokpontjait megőrizve, ám korunk vadonatúj igényeihez és feltételeihez igazítva alkotta meg minden idők legsikeresebb full hibrid típusának ötödik generációját a Toyota.

Huszonöt évvel ezelőtt vadonatúj fejezetet nyitott az autóipar történetében a Toyota Prius, a világ első sorozatgyártású full hibrid családi autója. Az egymást követő négy modellgeneráció több mint ötmillió példányban talált gazdára világszerte, és ezalatt mintegy 82 millió tonna (!) szén-dioxid kibocsátását előzte meg. A Prius valódi hagyatéka azonban az a több tucat egyéb Toyota modell – hogy a technológiát később adaptáló egyéb gyártókról ne is szóljunk –, amelyek előbb elfogadottá, majd természetessé tették a villamosított hajtáslánc koncepcióját, és megteremtették a tisztán elektromos közlekedés fogalmi és technológiai alapjait.

Sokan úgy vélik, a Prius ezzel betöltötte küldetését, ideje lejárt. A Toyota szerint azonban legalább még ugyanennyi van a modellkoncepcióban. Ezért olyan konstrukciót hoztak létre, amellyel újabb huszonöt sikeres évnek futhat neki a modell.

A formavilág tisztelettel igazodik az előző négy modellsorozathoz, ám mindegyiknél merészebb, futurisztikusabb, határozottabb. A karakterfejlődés fontos eleme az orrkialakítás, azon belül is a pörölycápát idéző fényrajzolat, amely a Toyota új generációs, tisztán elektromos modelljeivel – a bZ4X-vel és hamarosan érkező követőivel – vállal közösséget. Ezzel együtt az utastér hátrébb költözött, a far pedig magasabbra emelkedik, ami a sportosabb megjelenésen túl kedvezőbb helykihasználást eredményez. A modell teljes magassága 50 mm-rel csökkent; ugyanennyivel nőtt a tengelytáv, miközben a teljes hosszból 46 mm-t vettek el: ez optikailag is tágasabbá teszi az elődjénél 22 mm-rel szélesebb autót.

A második generációs TNGA platform mélyebb tömegközéppontot és nagyobb szerkezeti szilárdságot eredményezett. Az elöl MacPherson rugóstagokat, hátul kettős keresztlengőkarokat alkalmazó felfüggesztés kiváló egyenesfutást, ugyanakkor kezes manőverezhetőséget biztosít.

Ez utóbbi minden eddiginél relevánsabb, hiszen a Toyota Prius a korábbról ismert 1,8 literes full hibrid hajtáslánc 140 lóerőre növelt rendszerteljesítményű verziója mellett megkapja az új generációs kétliteres, nagyteljesítményű hibrid hajtásláncot is, amely 193 lóerős rendszerteljesítményével komoly menetdinamikát kölcsönöz az autónak. A modell (várhatóan piactól függően) elektromos összkerékhajtású kivitelben is elérhető lesz.

Ennél is erősebb, 223 lóerős lesz a negyedéves késéssel érkező, elődjénél csendesebb plug-in hibrid modell, amelynek új, 13,6 kWh kapacitású akkumulátora a csomagtartó helyett a hátsó ülések alatt kapott helyet, ami még mélyebb tömegközéppontot és jobb helykínálatot eredményez. A vadonatúj PHEV konstrukció kétliteres benzinmotorra épül, és bár jóval dinamikusabb elődjénél (mindössze 6,7 másodperc alatt gyorsul 0-100 km/órára), ahhoz hasonlóan kedvező üzemanyag-fogyasztást ígér. Ebben kulcsszerepet játszik a mintegy 50 százalékkal megnövelt tisztán elektromos hatótávolság, illetve a tetőlemezbe integrált, második generációs napelemek, amelyek évente akár 1250 kilométerre elegendő energiát képesek előállítani. A full hibrid Prius-modellek szolártető helyett teljesen kinyitható panoráma napfénytetőt kaphatnak.

Az új Prius nem csak takarékosabb, de minden eddiginél biztonságosabb is. A mérnökök kibővítették a vezetőtámogató rendszerek körét, a szenzorok többféle akadályt képesek azonosítani, és megnőtt az észlelési távolság is. A műszerfal teljes szélességében végigfutó hangulatvilágítás pedig vészhelyzetben eltéveszthetetlen figyelmeztetésként villan fel, értékes tizedmásodpercekkel rövidítve le a vezető reakcióidejét. Ami a kényelmi funkciókat illeti, a parkoló automata mostantól akár kívülről, okostelefonról vezérelve is képes be-, illetve kiparkolni.

Az autót nem csak digitális (kamera alapú) belső visszapillantó tükörrel, de integrált fedélzeti forgalomrögzítő kamerával is felszerelték, amelynek felvételeit a jármű központi memóriája tárolja, ami adatvédelmi szempontból kedvezőbb, mint a hagyományos, memóriakártyás megoldások.

A többek között két új, látványos karosszériaszínben (hamuszürke és mustársárga) is rendelhető Prius fontos kényelmi újdonsága a két darab hálózati csatlakozó, amelyekről külső fogyasztókat (számítógépeket, szerszámokat vagy kempingcikkeket) működtethetünk; az erre szolgáló kábel biztonságos kivezetésére pedig a hátsó ablaknyílásba helyezhető, ötletes betétet terveztek a mérnökök.

A Toyota Prius Japánban még az év vége előtt forgalomba kerül, a plug-in hibrid változat 2023 tavaszán érkezik. Az európai specifikációjú modell premierjét december elejére ígéri a Toyota.

DeAgostini DeLorean DMC-12 1:8 építés – 9. lapszám: a jobb első kerék összeszerelése

A DeAgostini DeLorean DMC-12 1:8 megépítésének 9. lapszámánál tartunk épp. Kimondottan nehéz feladtunk nem nagyon volt, ugyanis mindösszesen a jobb oldali első kerék összeszerelését kellett kiviteleznünk.

Elsőként a felni belső felületét helyeztük be, majd átellenből a külsőt. Mindezt 3 csavarral kellett rögzíteni.

Amint ezzel elkészültümk, a felnitéma maga – mondhatnánk, dísztárcsa, de nem az – került a helyére, ami maga a kerék (felni) elülső része. Miután a helyére pattintottuk, jöhetett a DMC díszkupak középre, és máris elkészült a 3. lapszám tartalma.

Rendeld meg most a kiadó weboldaláról, használd a promóciós kódodat DELOREANAUTO és élvezd az előfizetéssel járó ajándékokat!

Bárcsak mindenkinek ilyen menő lehetne az első autója

A Patriot Campers FJ49 profi munkának tűnik, és tulajdonképpen az is, még ha alkotóinak nem csupán legelső munkájáról, de legelső autójáról is beszélünk. Ezt a nagyszerű restomodot ugyanis két tinédzser srác építette – igaz, apukájuk is besegített.

Christian és Ashton Montesalvo Ausztrália legkeletibb csücskében nőttek fel, a Nerang nemzeti park lábánál, karnyújtásnyira a Korall-tengertől. Amikor azonban kicsengettek az iskolából, kortársaikkal ellentétben ők nem szörfözni indultak, és nem is az erdőbe vették be magukat, hanem rohantak haza, hogy apjuk műhelyében segédkezzenek. Mivel pedig a papa, Justin Montesalvo történetesen Ausztrália egyik legnagyobb tuningmestere, cége, a Patriot Campers pedig világszerte ismert nagyszerű offroader- és overlander-átépítéseiről, szép lassan az ikrek is kitanulták a szakmát.

Tavaly eljött az ideje, hogy a fiúk megszerezzék a jogosítványt, és vele első autójukat. Természetesen szóba sem jöhetett holmi unalmas, készen kapható jármű, így elkezdtek megfelelő építési alapot keresgélni. Rá is bukkantak egy 1977-es gyártási Toyota Land Cruiser FJ45-ösre – ez az ikonikus FJ40-es modellcsalád hosszú tengelytávú, pickup-felépítményű tagja –, és hamarosan készen álltak a tervek az átépítésre.

Elsőként is beszereztek donorautónak egy használt Toyota Land Cruiser 79-est. Ezek ezrével állnak rendelkezésre Ausztráliában, hiszen akinek megbízható munkagépre van szüksége, az nemigen talál jobbat a közel negyvenéves múltra visszatekintő, de a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően műszakilag ma is modern, bár spártai szériánál. Az egykori bánya-teherautót szinte teljesen kibelezték: átemelték 4,5 literes, V8-as dízelmotorját és az ahhoz kapcsolódó, gyári sebességváltót, valamint a differenciálműveket és a hátsó rugókat. Szintén a J79-es hozadéka volt a klímaberendezés, ami értékes extra Ausztráliában, a motor viszont egyedi, nagyteljesítményű hűtőrendszert kapott.

Mivel a srácok nem munkagépként, hanem terepképes örömautóként álmodták meg az évek alatt megtakarított összes pénzüket felemésztő, modernizált veteránt, elöl egyedi, csavarrugós felfüggesztést építettek be. A differenciálművet és a hátsó hidat megerősítették, a kipufogót hosszú élettartamot és impozáns hangzást ígérő, nemesacél rendszerre cserélték. A képet aztán vonóhoroggal, módosított kerékívvekkel és diszkrét oldalsó fellépőkkel árnyalták, végül a stílus és funkció tökéletes összhangja érdekében csörlőt, terepvilágítást, valamint a Patriot Campers specialitásának számító, külső bukókeretet szereltek az autóra. Az elektromos és elektronikus rendszerek kifejezetten ide tervezett vezérlést kaptak.

Hogy igazán stílusos legyen az FJ45 megjelenése, a karosszéria borítólemezeit és a fém elemeket meghagyták viharvert állapotukban, természetesen kijavítva a használatot és tartósságot veszélyeztető korróziót, sérüléseket. A korhű utasteret Nardi kormánykerékkel, átkárpitozott ülésekkel, valamint az extra funkciók kezelésére szolgáló tetőkonzollal igazították saját igényeikhez.

[TESZT] Suzuki S-Cross 1.4 Allgrip 48V Hybrid GL – mindig újat nyújtó univerzális megoldásként tekinthetünk rá 

Sokadjára teszteljük a Suzuki népszerű mini SUV modellét, az S-Cross-t. Ami egyértelmű, hogy mindig tud újat nyújtani.

Mára már az utcakép tényleges részévé vált az új Suzuki S-Cross. Alapvetően azért, mert így, pár hónappal a megjelenés után már jól látszik, hogy a kikövezett utat remekül tudja tovább folytatni, másrészt pedig azért, mert végre egy olyan korszerű autót kanyarított a Suzuki koncepcióként (is), amely bőven helyt képes állni a szegmenesen felüli kihívókkal szemben is. Bár azért inkább maradjon meg mindenki a maga kategóriájánál, akkor nincs félreértés.

Elég az hozzá, hogy a Suzuki S-Cross külleme, megjelenése alapján megkapja a jeles osztályzatot. Így, simán, minden sallang nélkül. Nem mondhatnánk, hogy egyedi, sehol sem látott formatervet hordoz, viszont azért a suzukis letisztultság és globális forma tekintetében meg tud maradni egyedi szereplőként is a porondon. 

Időtálló, fiatalos külleme megfog minden korosztályt

Orr rész tekintetében a fényszóróbúrák húzottak, a szélek lépcsőzetesen tagoltak, s az egész összesség kifogástalanul épül egybe a tekintélyes díszráccsal. A felső negyedben húzódó krómcsík a prémiumjelleget hívatott előtérbe helyezni, bár ez manapság kategóriától és hovatartozástól függetlenül kötelező jelleggel van jelen. Az alsó szélekre helyezett ködlámpafészkek egyérteélműen a sportosságot domborítják, míg a hatalmas alsó beömlőrostély szintén.

Egyénbként a Suzuki S-Cross jóval termetesebbnek látszik például fotón, mint a valóságban. Jól trükköztek a dizájnerek a formák adagolásával, az ívek, élek mind előtérbe nelyezik a jófajta vizuális hatás-összességet; remekül látható mindez oldalnézetből is. 

Meg persze az is, hogy a Suzuki S-Cross egy hamisítatlan mini-SUV, crossover – nem véletlen az S-Cross címke sem -, erősített sárvédőívekkel, magasra emelt kocsiszekrénnyel, hátrafelé ívelő tetővonallal, lecsapott farral.

Nincs ok panaszra a Suzuki S-Cross hátsó kialakítás-jegyeit szemlélve sem. Az összefonódó lámpatest-kaszni elegy itt is jelen van, a hátsó menetfények burkolóelemei “összenőttek” a középső díszcsík-résszel, közrefogva a jól ismert emblémát, majd lefelé haladva ismét jöhet a jól bevált trükközés a szilkuettekkel, fénytöréssel, egyebekkel. Meggyőző a küllem, nincs is mit tovább ragozni ezen.

Reprezentálni is lehet vele, de családi mindenesként is helyt bír állni

Amennyire újszerűnek hat a Suzuki S-Cross külseje, annyira megszokott a beltér. Úgy tűnik, ide sok újat nem kanyarítottak a tervezésnél, a korábbról megszokott japán puritanizmus, Suzuki-séma kormánykerék (amilyen a Swift-ben is van, stlíusra), infotainment, masszív váltókar jellemző. Sok egyéb szintén ugyanez a karakterisztika, nem soroljuk, elég a fotókat megszemlélni. Ez persze nem baj, vagy nem felhánytorgatás, hisz’ ami jól bevált egyszer, többször is jól be fog válni, felesleges túlbonyolítani. A Suzuki szellemisége amúgy is pont ez, ott a Swift élő példaként. És mennyire szeretjök – emiatt is – a Swiftet!

Kimondottan komfortos, jól tartó üléseket kapott a Suzuki S-Cross, hosszabb távokon is kényelmes az utazás. Teljesen. Olyannyira, hogy nem is éreztük nagyon, amikor Bükfürdőre megérkeztünk, mentünk volna még tovább 2-300 kilométert. Az anyaghasználat is a helyén van, túlzónak egyáltalán nem nevezhető az enteriőr kialakítása, minden kézre esik, jó a felületek tapintása, ergonómia szintén jeles. 

Vezetni jó az S-Cross-t

Remek vezethetőséget nyújti a Suzuki S-Cross, nem, is kérdés. Ahogy az imént említettük, Bükfürdőt céloztuk be, Budapesten áthaladva, autópályázással és autóút-használattal. Mindez fontos volt, hiszen azt tűztük ki fő célul, hogy a Suzuki S-Cross-t a lehető legtöbb helyzetben próbára tegyük. Sőr, még pár száz méter visszafogott offroad is volt a felhozatalban.

1373 köbcentiméter hengerűrtartalmú, sornégyes turbótöltött benzinmotort kapott a Suzuki S-Cross, 130 lóerő maximális teljesítménnyel 5500-as percenkénti fordulatszámon, 235 Newtonméter forgatónyomaték-csúccsal 2000-3000 RPM-en. 

Az AllGrip összkerékhajtás remek, csúszós-nyálás útviszonyok közt is stabilan tartja az 1310 kilogramm súlyt, na meg a magas bódét – s ha már letértünk az útról egy kis terepezés erejéig, jelentjük: az AllGrip sáros-képlékeny, kissé hómaradványos útfelületen is maradéktalanul tudott teljesíteni.

Autópályatempónál is megmarad a Suzuki S-Cross agilitása, a 130 kilométer/óra erőlködés nélkül teljesíthető, 2300-2400 RPM átlaggal,. A manuális váltó remek, precíz, a fokozat áttétek optimálisak, ennek köszönhetően kifejezetten takarékos is tud maradni.

Városi környezetben a Suzuki S-Cross átlagosan 7.1-8.2 liter benzint kért, míg országúton 5.2-5.9 literrel lehetett kalkulálni. Minden nyilván a terepviszonyoktól is nagyban függ, ezért e tágabb intervallumok.

2022 Suzuki S-Cross 1.4 Allgrip AUT 48V Hybrid GL+ specifikációk

Motor

Motortípus: soros négyhengeres benzinmotor turbóval

Lökettérfogat: 1373 cm³

Maximális teljesítmény: 130 LE @ 5500 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 235 Nm @ 2000-3000 ford./perc

Erőátvitel: összkerékhajtás, hatfokozatú manuális kéziváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4300 mm

Szélesség: 1881 mm

Magasság: 1585 mm

Tengelytáv: 2600 mm

Első gumik mérete: 215/55 R17

Hátsó gumik mérete: 215/55 R17

Tömeg, üresen: 1310 kg

Megengedett össztömeg: 1780 kg

Csomagtartó mérete: 430 liter, 1230 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 47 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 190 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 10.2 s (gyári), 9.9 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 7.1-8.2 l/100 km

Országúti: 5.2-5.9 l/100 km

Vegyes: 6.9 l/100 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: N/A l/100km

Országúti: N/A l/100km

Vegyes: N/A l/100km

CO2 kibocsátás: N/A g/km

Bővebb információ a Suzuki magyarországi képviseletének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: Autóaddikt.hu Facebook oldal

Fotó: Autóaddikt.hu

Ford: a minőséget Jim Baumbick felügyeli; Armstrong, Rowley és Falotico visszavonul; a globális Lincoln üzletágat Craig vezeti

A Ford Motor Company három felsővezetője, Joy Falotico, Stuart Rowley és Steven Armstrong bejelentették, hogy a vállalatnál eltöltött több mint három évtized után visszavonulnak.

Ezzel párhuzamosan Jim Baumbick, a termékfejlesztési tevékenységekért, az életciklus-tervezésért és a belsőégésű motorok programjáért felelős alelnök feladata lesz, hogy garantálja az iparág legmagasabb minőségi színvonalát.

„Számunkra a minőség az első számú, kiemelt prioritás, és Jim Baumbick a megfelelő vezető arra, hogy irányítása alatt biztosíthassuk a Fordok világszínvonalú minőségét és megbízhatóságát, méghozzá egy átlátható és jól megtervezett folyamat révén, ami egyaránt hatással van beszállítói láncunk, tervezőirodáink és a gyáraink működésére” – mondta el Jim Farley, a Ford elnök-vezérigazgatója.

Josh Halliburton, a minőségért felelős ügyvezető igazgató ezentúl Baumbick közvetlen beosztottja lesz, még szorosabban integrálva a minőségfejlesztést a termékfejlesztés munkafolyamataiba, bevonva ebbe a formatervezést, a mérnöki munkát, a beszállítói láncot és a gyártást is.

Stuart Rowley, a vállalat átalakításáért és a minőségért felelős vezető úgy döntött, hogy lezárja 32 éves pályafutását, és december 1-én nyugdíjba vonul. Pályafutása során Rowley számos felsővezetői pozíciót töltött be: dolgozott többek között a Volvo Cars pénzügyi igazgatójaként, a Ford Európa pénzügyi igazgatójaként, a Ford globális főrevizoraként, stratégiai vezetőként, a Ford Észak-Amerika ügyvezető igazgatójaként és a Ford Európa elnökeként is.

„Bármilyen feladatkörről volt szó, Stuart mindig is felvállalta a legkeményebb kihívásokat, és megtalálta a megoldást” – nyilatkozta Farley. „Különösen hálás vagyok neki azért, ahogyan európai üzletmenetünk újratervezését vezényelte, sokkal áramvonalasabbá formálva folyamatainkat, miközben kiemelt figyelmet fordított a haszongépjármű-üzletágra, illetve az elektromos járművekre való átállásra.”

Ugyancsak december 1-én vonul vissza Joy Falotico is, aki 2018 óta irányította a Lincoln márkát, hozzájárulva a Ford nagy múltú luxusmárkájának újjáéledéséhez és a kínai piacon elért térnyeréséhez, megerősítve a Lincoln márkakereskedői hálózatát, és megalapozva a márka elektromos és digitális jövőjét.

„Joy csodálatosan vezette a Lincolnt; kialakította a márka jellegzetes modellkínálatát és egyedi élményét, megerősítette a Lincoln imázsát, és ígéretes növekedési pályára állította Kínában,” mondta el Farley. „A Lincoln története immár a második évszázadba lép, és a márka kiváló helyzetben van ahhoz, hogy az elektromos hajtású és hálózathoz csatlakozó járművek új generációja révén látványosan felvirágozzon.”

Falotico irányítása alatt a Lincoln sikeresen tovább finomította a márka Quiet Flight (Zajtalan Suhanás) néven emlegetett DNS-ét, ami elegáns formatervekben, zavartalan vezetési élményben és luxust, otthonosságot, biztonságot sugalló utasterekben öltött testet. Pályafutása során a Lincoln olyan népszerű modellekkel jelentkezett, mint az új Lincoln Aviator és Corsair, a kínai piacon forgalmazott Lincoln Zephyr, illetve a Lincoln Star és Lincoln Model L100 tanulmányautók.

Falotico ezt megelőzően a Ford marketing-igazgatójaként és a Ford Credit elnök-vezérigazgatójaként dolgozott.

Pozícióját most Dianne Craig veszi át, aki hatalmas tapasztalattal rendelkezik az értékesítés, a marketing, a reklámtevékenység, prómóció és a márkakereskedői kapcsolatok terén. Craig közvetlen felettese Farley lesz.

„Globális tapasztalatával, a Ford IMG-műveleteiben elért sikereivel és márkakereskedői hálózatunk elmélyült ismeretével, valamint Lincoln iránt táplált szenvedélyével Dianne hihetetlen hatékonysággal irányítja majd a Lincoln márka további fejlődését” – vélekedett Farley.

Craig emellett a Ford International Markets Group vezetője is volt; e pozíció betöltéséről később dönt majd a vállalat.

Steven Armstrong, az indiai és dél-afrikai régiók átalakításáért felelős alelnök 35 év munkaviszony után, január 1-én visszavonul. Armstrong a Ford Európa irányítása mellett számos felsővezetői és beszerzési pozíciót töltött be a Ford tulajdonában álló Jaguar és Volvo márkáknál. Ő volt a Ford Dél-Amerika elnöke, a Ford Európa alelnöke és ügyvezető igazgatója, majd a Ford Európa, Közel-Kelet és Afrika csoportszintű alelnöke és elnöke, jelenlegi beosztása előtt pedig a Changan Ford elnökeként dolgozott.

„Steve rendkívül sokat tett azért, hogy számos nemzetközi piacunkon jelentős javulást érjünk el” – nyilatkozta Kumar Galhotra, a Ford Blue elnöke. „Hatalmas kihívásokat vállalt fel a Ford világában, és minden téren remek eredményeket produkált.”

A Ford dél-amerikai üzletmenetéért ezentúl a Galhotra által vezetett Ford Blue felel, a Ford indiai tevékenységeit pedig a Ford IMG-részlege irányítja majd. A Ford Vállalati Megoldások részlege mostantól Mike Amendnek, a Ford vállalati technológiai igazgatójának fog beszámolni.

Komoly raliautóvá alakult a Toyota GR Corolla

A Las Vegas-i SEMA Tuningshow-n debütált a GR Corolla Rally Concept, amely külső jegyeiben leginkább a 2022-es Rali Világbajnokságon szereplő, és már kétszeres világbajnoknak mondható GR Yaris Rally1 Hybridre hasonlít.

A Toyota utcai Gazoo Racing sportautóinak legújabb tagja, az idén tavasszal debütált GR Corolla már alaphelyzetben sem tartozik a visszafogott megjelenésű hot hatch-ek közé, a 2022-es SEMA (Specialty Equipment Market Association) Tuningshow-n debütált Rally Concept változata azonban úgy néz ki, mintha egyenesen a rali világbajnokságról érkezett volna a Las Vegas-i Kongresszusi Központba.

Ezzel a ralisport szerelmeseit megszólító tanulmánnyal a Toyota még a GR Corolla 2023-as, észak-amerikai piaci bevezetése előtt ízelítőt ad abból, hogy milyen lehetőségek rejlenek a gyárilag is 300 lóerős, összkerék-meghajtású autó utólagos átalakításában, tuningolásában, személyre szabásában.

„A vadonatúj GR Corolla kipipálja az összes tételt, ami a vezetés izgalmát jelenti egy autóban – bőséges teljesítményű turbófeltöltő, precízen kapcsolható hatfokozatú kézi váltó és fejlett összkerékhajtás, amihez ráadásul a praktikus hot hatchekre jellemző használati érték párosul” – mondta Lisa Materazzo, a Toyota marketingrészlegének alelnöke Las Vegasban. „Ez a Rally Concept megmutatja, hogy mi történik, ha a normálnál több Toyota Gazoo Racing DNS-t juttatunk a GR Corollába annak az érdekében, hogy méltóvá tegyük a ralis származásához” – tette hozzá.

Marty Schwerter és a Toyota Motorsports Garage csapata (Brad Vetter vezető autóépítő, Justin Lacore autóépítő és David Senn szerelő) egy tökéletes raligép létrehozását tűzte ki célül, amihez jó alapnak bizonyult a GR Corolla Circuit Edition. Ez a limitált szériás, mindössze 1500 darabban készülő, csak a gyártás első évében elérhető verzió abban különbözik a normál GR Corollától, hogy kovácsolt szénszálas tetővel, púpos, légbeömlőkkel ellátott motorháztetővel, sportos hátsó légterelővel, Brin Naub velúr bevonatú, piros díszítésű sportülésekkel és exkluzív, Morizo aláírással díszített váltógombbal rendelkezik, továbbá a két alapszín (fehér és Supersonic piros) mellett nem feketében, hanem csak heavy metal szürkében rendelhető.

A SEMA Tuningshow-ra épített GR Corolla Rally Concepthez a Rali Világbajnokságon (WRC) szereplő Toyota GR Yaris Rally1 Hybridből merítettek ihletet a készítők, az idén debütált, és már kétszeres bajnok versenyautó számos technológiáját és jellemzőjét próbálták meg átvenni, amennyire lehetséges volt. Azonban tudni kell, hogy a WRC-ben szereplő GR Yaris csak a külső vonásait tekintve hasonlít az utcai testvérére, valójában egy egyedi tervezésű, csővázas versenyautó négyhengeres turbómotorral, szabványos hibridrendszerrel, és szekvenciális váltóval, míg a Rally Concept teljes mértékben a szériaautóra épül, ezért hagyományos padlólemezes karosszériával és szintén 1,6 literes, de háromhengeres turbómotorral, valamint a hozzá kapcsolt hatfokozatú kézi váltóval rendelkezik.

Az első feladat egy funkcionális, kellően ralis külső optikai csomag megalkotása volt, amely kiegészíti a GR Corolla eleve sportos megjelenését. Agresszív, oldalanként 7,6 cm-es sárvédő-szélesítéseket készítettek 0,9 mm vastag, masszív acéllemezből, a GR Four feliratos, integrált küszöbidomokat viszont szénszálas kompozit műanyagból gyártották le. A harcias kiállást biztosító első és hátsó sárvédők nyílásai irányítják és elszívják a turbulenciát okozó légáramlatokat a kerékjáratokból, a sárvédőket pedig aerodinamikailag úgy alakították ki, hogy maximális leszorítóerőt termeljenek. Szintén ez a funkciója a 11,4 cm-re előre nyúló, teljes szélességű karbon kompozit első szplitternek és a hatalmas, egyedi gyártású szénszálas hátsó szárnyelemnek is. Utóbbi szárnyat és légterelőidomot is tartalmaz, a csomagtérfedélhez rögzített oldallemezek felső részét a GR Corolla tetővonalához igazítják.

Elsődleges fontosságú volt a légáramlás növelése az egyedi motor- és váltóolajhűtőkhöz, amelyeket a belső térbe, közvetlenül a vezető és a navigátor mögé szereltek fel. A csapat ezért funkcionális hátsó szellőzőnyílásokat tervezett a hátsó ablakok sarkaiba, amelyek a hűtőkhöz irányítják a kintről érkező friss levegőt. Ezeket a légbeömlőket – amelyek a GR Yaris Rally1 Hybrid akkumulátorhűtő oldalnyílásaihoz hasonlatosak – a Toyota Észak-Amerika Kutatás-Fejlesztés Mérnöki Tervezés részlege gyártotta le 3D nyomtató segítségével.

A 17×8 colos, könnyű és masszív OZ Racing könnyűfém keréktárcsákra 215/60 R17 méretű, utcai Continental VikingContact 7 téli abroncsokat húztak, a futóművet pedig állítható TEIN Gravel Rally rugóstagokkal tették alkalmassá az úttalan utakon való száguldásra. Megtartották a GR Corolla robusztus és hatékony fékrendszerét a 14×1,1 colos, szellőztetett tárcsákkal és négydugattyús alumínium féknyereggel, majd második féknyeregként hozzáadták a hátsó tárcsákhoz a hidraulikus Wilwood kanyarféket, hogy segítsék a fékezést és a befordulást a szűk kanyarokba.

A GR Yarisból átvett (de tovább erősített), G16E-GTS nevű, 1,6 literes turbómotor az egyszeres megfúvású (single scroll) golyóscsapágyas turbófeltöltőjével már szériaállapotban is 300 lóerőt és 370 Nm nyomatékot ad le a GR Corollában. A Toyota Motorsports Garage csapata a MagnaFlow segítségével csak egy egyedi kipufogórendszerrel és kis ellenállású levegőszűrővel látta el a pörgős háromhengerest, hogy könnyebbé tegyék a légzését.

Csak azzal látták el a belső teret, amire egy vérbeli raliautónak szüksége van, a hátsó üléseket nem vették ki, csak úgy módosították őket, hogy illeszkedjenek a teljes méretű bukócsőketrechez és a pótkerékhez. Előre jó tartású OMP Racing kagylóüléseket hatpontos övekkel, OMP Racing tűzoltórendszert, ZeroNoise átbeszélőrendszert, hátra pótkeréktartót, valamint emelőt építettek be. A hidraulikus kanyarfékrendszer hosszú karjának helyet kellett találni, ezért kissé áthelyezték a gyári hatfokozatú kézi váltó karját, de ügyeltek arra, hogy a pilótának továbbra is kézre álljon.

A GR Corolla Rally Concepten kívül a Toyota további 12 különleges koncepciót mutat be a SEMA Tuningshow-n a Las Vegas-i Kongresszusi Központban november 1. és 4. között.

Magyarországi és európai szinten is tarol a Toyota

A Toyota az év első kilenc hónapjában Magyarországon és Európában is megőrizte az elmúlt évek hihetetlen lendületét. A környezetbarát autózás szinonimájának tekintett japán autómárka Magyarországon továbbra is kimagasló piaci részesedéssel őrizi piacvezető pozícióját a teljes (11,6%-os részesedés) és a hazánkban forgalomban maradó autókról valós képet adó kivonásokkal tisztított újautó piacon (14,1%-os részesedés) egyaránt, Európában pedig megőrizte második helyét Európában a legkelendőbb személyautó-márkaként.

Január és szeptember között Magyarországon 11.591 új Toyota talált gazdára, ami 3,6%-os bővülést és 1,6 százalékpontos részesedésnövekedést jelentett az ebben az időszakban az általános piaci szállítási nehézségek okán 10,8%-al visszaeső magyarországi újautó piacon. A kivonásokkal tisztított piacon mindez 11.408 darabos értékesítést, 5,3%-os bővülést és 0,5 százalékponttal növekedve 14,1%-os részesedéssel megőrzött első helyet jelent, ami annyit tesz, hogy minden hetedik Magyarországon gazdára találó új autó Toyota volt az év első kilenc hónapjában.  A Lexus ugyanezen időszakban 550 darabos értékesítéssel 4%-os piaci részesedéssel (a kivonásokkal tisztított piacon 525 darabos eladással és 4,2%-os piacrésszel) őrizte meg ötödik helyét a magyarországi prémium újautó piacon. 

A Toyota egyébiránt a kivonásokkal tisztított piacon a flottaeladások tekintetében a legkelendőbb (12,4%-os részesedés) míg a magánvásárlók körében a második legnépszerűbb márkának bizonyult (17,5%-os részesedés). 

Szinte minden szegmensben kimagasló eredményt ért el a márka idehaza

A japán autómárka nem csak a teljes piac tekintetében, hanem szegmensszinten is meggyőző teljesítményt nyújtott: az Aygo 30,3%-os részesedéssel, a Yaris 31,2%-os részesedéssel volt szegmenselső, míg a vadonatúj Yaris Cross máris bronzérmes lett szegmensében a kivonásokkal tisztított piacon elért 12%-os szegmens részesedésével

Az év első 9 hónapjában is a legnépszerűbbnek bizonyuló Toyota modellként a Corolla 24,6%-os részesedéssel szegmensének ezüstérmese, a C-HR 11,6%-os részesedéssel kategóriája bronzérmese, a RAV4-es pedig 22,9%-os részesedéssel szegmensének aranyérmese volt, de a nagyméretű SUV-ok kategóriájában is brillírozott a márka: a Highlander 32,7%-os részesedéssel szegmenselső, a Land Cruiser pedig 11,2%-os részesedéssel szegmens harmadik volt, így a két modell együtt közel a kategória eladásainak felét elvitte. 

A Proace Verso 15,1%-al volt bronzérmes, a Proace City Verso pedig hihetetlen, 47,8%-os részesedéssel maradt a kategória királya, miközben a Yaris Van 26,3%-os, a Hilux pedig 34,7%-os részesedéssel szerzett ezüstérmet.

Európában még sosem volt ilyen erős a Toyota

A japán autógyártó az év első 9 hónapjában 813.547 Toyota és Lexus modellt értékesített a kontinensen, amely ugyan 6 százalékos csökkenést jelent éves összehasonlításban, de még mindig felülmúlja az európai autópiacot, amely 16 százalékkal esett vissza ugyanazon időszak alatt. Ezzel a Toyota Európa piaci részesedése rekordszintre, 7,5%-ra nőtt, ami 0,8 százalékpontos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest, és megtartotta azt a lendületet, amelynek köszönhetően ez a szám 2019 óta 2 százalékponttal nőtt. A vállalat többféle technológiát alkalmazó elektrifikált vonalának értékesítési száma 540.777 járműre nőtt, ez 5 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A 7,2%-os piaci részesedésével a Toyota márka megszilárdította pozícióját Európa 2. legkelendőbb személyautó-márkájaként – ez 0,9 százalékpontos növekedést jelent 2021 azonos időszakához képest.

„Ezek az eredmények tükrözik a Toyota és a Lexus portfólió termékerejét. Teljesítményünk továbbra is jóval túlszárnyalja a piacot, amely az autóipart befolyásoló tényezők kombinációja miatt továbbra is gyenge maradt. Erős keresletet tapasztalunk az elektrifikált modelljeink iránt, különösen az olyan kulcsfontosságú típusok kapcsán, mint az új Yaris Cross, a Yaris és a Corolla. Arra számítunk, hogy a kereslet továbbra is meghaladja a kínálatot, köszönhetően az új Toyota és Lexus modellek bevezetésének is.” – avat be Matt Harrison, a Toyota Európa elnök-vezérigazgatója.

Új modellekből pedig nem lesz hiány: a napokban érkezik az európai és magyar márkakereskedésekbe a világ első ötödik generációs öntöltő hibrid elektromos hajtásával debütáló Corolla Cross közepes méretű és a Toyota első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a bZ4X nagyméretű SUV, valamint a várva várt GR86 sportautó. Ugyancsak mostanában érkezik majd a kereskedésekbe a vadonatúj Lexus RX nagyméretű SUV, amelyet nem sokkal az RZ nagyméretű SUV követ majd, amely az első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett Lexus. Megérkeztek emellett a Proace és Proace City modellcsalád akkumulátoros elektromos meghajtású változatai is.

A Toyota és a Lexus is hihetetlen eredményeket ér el

A Toyota 778.431 járművet adott el az első 9 hónapban. A márka legkeresettebb termékei a Corolla, a Yaris, a Yaris Cross, a RAV4 és a C-HR voltak, amelyek a teljes mennyiség 60 százalékát adták. A Toyota elektrifikált modelljeinek részesedése a márka teljes eladásait tekintve 8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Ez 512.999 eladott járművet jelent, ami az összes értékesítés 66 százalékát teszi ki. A Lexus 35.116 járművet adott el ugyanebben az időszakban, és az elektrifikált modellek részesedése márkán belül 79 százalékos. A márka kiterjedt SUV kínálata az RX, NX, UX, GX és LX modellekkel a teljes eladások 89 százalékát tette ki. Az általános értékesítést megzavarták az ellátási lánc problémái és az oroszországi export felfüggesztése. 

Mindez főbb számokban:

  • Összes Toyota és Lexus eladás: 813,547 (-6% az előző évhez képest)
  • Piaci részesedés: 7.5% (+0.8% pont az előző évhez képest)
  • Összes elektrifikált modell eladás: 540,777 (+5% az előző évhez képest)
  • Összes elektrifikált modell részesedés: Nyugat-Európa: 73% – Kelet-Európa *: 33% – TTL: 66%

Ugyanez csak a Toyotára fókuszálva:

  • Toyota eladások: 778.481 (-3% az előző évhez képest)
  • Legkelendőbb modellek: Corolla (143.187); Yaris (134.896); Yaris Cross (115.287); RAV4 (92.854); C-HR (92.063)
  • Legkelendőbb elektrifikált modellek: Corolla Hybrid (111.338); Yaris Cross Hybrid (108.279): Yaris Hybrid (104.954); Toyota C-HR Hybrid (91.714); RAV4 Hybrid/Plug-in Hybrid (76.308)
  • Összes elektrifikált modell eladás: 512.999 (+8% az előző évhez képest)
  • Összes elektrifikált modell részesedés: Nyugat-Európa: 72%, Kelet-Európa*: 34% – TTL: 65%

Ugyanez a Lexus esetében:

  • Lexus eladások: 35.116 (-41% az előző évhez képest)
  • Legkelendőbb modellek: NX (10.912); UX (10.852); RX (8.036)
  • Legkelendőbb elektrifikált modellek: UX Hybrid/EV (10.410); NX Hybrid/Plug-in Hybrid (9.851); RX Hybrid (4.615)
  • Összes elektrifikált modell eladás: 27.778 (-29% az előző évhez képest)
  • Összes elektrifikált modell részesedés: Nyugat-Európa: 98%, Kelet-Európa*: 21% – TTL: 79%

Már Magyarországon is rendelhető az új, második generációs BMW M2

A színtiszta vezetési élmény legőszintébb formájaként testet öltő BMW M2 második generációja már Magyarországon is rendelhető. A kétajtós sportautó magával ragadó formanyelvvel, soros hathengeres benzinmotorral, az opcionális extrafelszereltség részeként hatfokozatú manuális váltóval és hátsókerék-meghajtással érkezik meg az utakra; maximális teljesítménye 460 lóerő, a 100 km/h-ás tempót 4,1 másodperc alatt abszolválja.

Az új BMW M2 világpremierje újabb fénypontot jelentett a fennállása 50. évfordulóját ünneplő BMW M GmbH jubileumi évében, az eddigi legcsábítóbb belépőt kínálva a nagyteljesítményű sportautók világába. A BMW M modellek legendás adottságaival felvértezett, új BMW M2 a BMW 2002 turbo és a BMW 1-es M Coupé nyomdokain debütált. A modell középpontjában a BMW M3 és a BMW M4 örökségeként átemelt hajtáslánc-, illetve futómű-technológia áll, amelyhez kompakt méretek társulnak. A kétajtós élsportoló új kiadása így a káprázatos agilitás és a lélegzetelállító kezelhetőség azon kettősét adja a bajor prémiummárka ügyfeleinek kezébe, amely még határon autózva is végtelenül könnyed irányíthatóságot garantál. A nóvum összetéveszthetetlen kvalitásait a gyönyörű kupé modellek atletikus arányaival megrajzolt karosszéria kifejező stílusjegyei is nyomatékosítják.

A kompakt sportautó sajátosságaihoz hangolt, M TwinPower Turbo technológiával dolgozó, soros hathengeres benzinmotor kimagasló fordulatszám-tartománya a BMW M modellek legendás menetdinamikai adottságaival kecsegtet. A 3.0 liter hengerűrtartalmú motor mindössze néhány apró részletben tér el a BMW M3 és a BMW M4 motorházteteje alatt dolgozó erőforrástól, miközben azonnali és mindvégig egyenletes teljesítmény-leadásra, illetve látványosan magas fordulatokra képes (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 9,7 – 10,2 liter / 100 km (WLTP), kombinált károsanyag-kibocsátás: 218 – 231 gramm / km (WLTP)).

338 kW / 460 lóerő maximális teljesítményével az új BMW M2 66 kilowattal / 90 lóerővel szárnyalja túl közvetlen elődmodellje maximális teljesítményét. Az erőforrás akár percenkénti 7 200 főtengely-fordulatra is képes, maximális teljesítményét pedig 6 250-es fordulaton adja le. 550 Nm csúcs forgatónyomatéka 2 650 és 5 870 főtengely-fordulat között áll a vezető rendelkezésére. A teljesítmény vérpezsdítő felépülését az elektronikusan vezérelt szelepekkel dolgozó, M-specifikus kipufogórendszer orgánuma kíséri.

Az új BMW M2 modellt Magyarországon bruttó 27 750 000 Ft-os alapártól rendelhetik meg az ügyfelek, az első példányokat pedig várhatóan 2023 áprilisától vehetik át.

DeAgostini Wartburg 353 1:8 építés – 35. lapszám: jobb oldali hátsó kerék összeszerelésének kezdése

A 33. lapszám a DeAgostini Wartburg 353 1:8 jobb oldalon lévő hátsó kerekét kezdjük el összeszerelni.

Ebben a lapban nem volt túl sok tartalom, már ami az alkatrészeket illeti, ugyanis mindössze egy gumiabroncs, egy fél keréktárcsa, valamint négy kerékanya volt található.

Mindegy, legalább hamar végeztünk a 33-assal; fogjuk fel így, hajrá! Elsőként a gumiabroncsba behelyeztük a keréktárcsát, jól benyomkodva, hogy belesimuljon az ívbe. Következő lépésként a kerékanyacsavarok következtek, ezeket csak szimplán bepattintottuk a helyükre.

Rendeld meg ezt a fantasztikus kiadványt  a kiadó weboldaláról a link segítségével, használd a WARTBURGAUTOADDIKT promóciós kódot és élvezd az előfizetéssel járó előnyöket!

DeAgostini Wartburg 353 1:8 építés – 34. lapszám: bal oldali hátsó kerék összeszerelésének befejezése

Folytatjuk a DeAgostini Wartburg 353 1:8 bal hátsó kerekének összeszerelését.

Ez a lapszám sem hozott sok mindent, de semmi gond: legalább a bal hátsó kerék teljes egészében a helyére tudott kerülni.

A korábban előkészített keréktárcsa belső oldalát kieglszítettük az oda tartozó karimával, ezt 4 csavarral kellett rögzíteni. Annyira nem volt egyszerű a folyamat, ugyanis nem alakítottak ki egyik oldalon sem megfelelő vájatokat, ahová beilleszthettük volna a két kapcsolódó oldalt, így folyamatosan elcsúsztak a menetek. Ez nagyjából 20 perc volt, amíg mind a 4 csavart rendesen a helyére tudtuk illeszteni.

Ezután a dobfék felületét raktuk a helyére, itt egy pöcök bepattintásával a maradék 3 csavar már szinte gyerekjátéknak bizonyult. Ezzel is végeztünk, így a helyére kerülhetett a bal hátsó kerék, a tengelycsonkra egy alátéttel megspékelt csavarral rögzítettük.

Végezetül pedig a porvédő sapkát is a helyére pattintottuk, az IFA felirat még mindig zseniális.

Rendeld meg ezt a fantasztikus kiadványt  a kiadó weboldaláról a link segítségével, használd a WARTBURGAUTOADDIKT promóciós kódot és élvezd az előfizetéssel járó előnyöket!

LEGFRISSEBB

Brutális teljesítmény és 300 km/órás végsebesség: ilyen őrült Cupra még nem...

0
A Cupra ismét megmutatta, hogy nem fél feszegetni a határokat: bemutatott egy olyan extrém sportautót, amely teljesítményben már a legendás Lamborghini Huracán szintjét idézi....

TESZTJEINK