Főoldal Blog Oldal: 92

[TESZT] Suzuki Swift 1.2L lágy hibrid 5MT 2WD GL – minőségi tálalás remek fogyasztással párosítva

Számtalan Swift megfordult már szerkesztőségünknél, de valahogy mindig sikerül valami újat felfedezni ennél a remek modellnél. Nem véletlenül nagy kedvencünk (és sokak kedvence), mindemellett rengeteg verziója létezik, alapvetően felszereltség téren – úgyhogy van miből válogatni. Most a belépő szintű, GL felszereltségű Suzuki Swift-et fogtuk tesztre.

Nyers és őszinte – e szavak jellemzik leginkább a 2022-es Suzuki Swift-et is, mint megannyi esetben írtunk már hasonló jelzőket más autók kapcsán is. Egyet mindenképp érdemes latba vetni, amikor a Swift-et vizsgáljuk – és persze ez minden más esetben is igaz: tiszteljük a kategóriát, a szegmenst, ahová egy modell tartozik. A cikk pedig ennek szellemiségében lesz, marad objektív.

A Suzuki Swift 1.2L lágy hibrid 5MT 2WD GL remek autó. Alapvetően az 1 hetes teszthét alatt nem volt semmi olyan kitétel, ami negatívan befolyásolta volna a tesztperiódust, pedig ez eléggé ritka. A lágy hibrid hajtás pedig messzemenően jót tesz az amúgy is madárétvágyú hajtásláncnak.

Le sem tagadhatja eredetét

Formavilág tekintetében 2022-ben is megmaradt a tradicionális irányzatnál, lekerekített sarkokkal és oldalvezetéssel, hangsúlyos lámpabúrákkal elöl és hátul is, valamint könnyed krómberakásokkal hívja fel magára a figyelmet- A Swift tulajdonképp új dimenzióba lépett pár éve, kategóriáján belül próbál (sikerrel) többet nyújtani, ezzel eléggé magasra helyezve a lécet a konkurencia számára ebben a szegmensben.

Ugyanakkor a japán minimalista, lényegretörő dizájnszellemiség jellemzi a Suzuki Swift 1.2L lágy hibrid 5MT 2WD GL küllemét, nincsenek túlzó részletek, vagy épp oda nem illő vonalak, domborulatok. A hátsó ajtók például a C oszlophoz köthető kilincsekkel nyílnak, ezek rejtettek, így tulajdonképp az autó háromajtósnak tűnik – ezzel is emelve a sportosság-faktort.

Ha sportosság, akkor leginkább a fiatalos mivolt sejlik fel legelőször, viszont a Suzuki Swift 1.2L lágy hibrid 5MT 2WD GL egyszerre uniszex és kortalan, nemtől és korosztálytól független a tálalás. Nagyon érdekes ez, mivel kevés az olyan autó, amely szinte mindenre (is) bevethető a hétköznapokban, nincs állandósult kategória vagy stílusirányzat; passzol mindenhez, mindenhol.

Hosszabb és rövidebb távokra is egészen tökéletes

Városi rohangálás reggeltől estig? A Suzuki Swift 1.2L lágy hibrid 5MT 2WD GL ideális választás, hiszen a méretezése optimális, az agilitása optimális, a fogyasztása optimális. Nem feltűnősködik, tehát nem rí ki a tömegből, így biztonságos leparkolni vele. 

Hosszabb lélegzetvételű utazás? A Suzuki Swift 1.2L lágy hibrid 5MT 2WD GL újfent ideális választás, mondjuk 2-3 személlyel számolva, visszafogott csomagszállítással. A 265 literes csomagtartó kicsi ugyan, de fér bele meglepően sok minden, ha a 40:60 arányban osztott hátsó üléstámlákból valamelyiket előrehajtjuk, jelentős térfogatnövekedéssel számolhatunk.

Mindemellett tud elegáns is lenni a Suzuki Swift 1.2L lágy hibrid 5MT 2WD GL, sportosan, dinamizmust sugallva. Tehát ha netán protokoll a célirány, e téren sem vall szégyent, menő kiszállni öltönyben vagy kosztümben egy ilyen Swiftből.

Kirándulni jó a Swift-tel

Visszatérve a hosszabb utazásokhoz: tervezünk egy nagyjából 1000 kilométeres etapot Swifttel (Németország), de első körben Bajáig közlekedtünk a Suzuki Swift 1.2L lágy hibrid 5MT 2WD GL tesztautóval, megvizsgálva, hogyan és mennyire élhető alternatíva. A tesztutat három felnőttel és tekintélyes mennyiségű csomaggal folytattuk le – a hátsó ülések közül a kétharmadost hajtottuk előre, így a hátul utazó enyhén súlyos és terjedelmes bőröndje hosszában fektetve jól befért. Mellé jöhettek a kisebb szatyrok, táskák – biciklit most nem fuvaroztunk, mint pár nappal ezelőtt Németországból a Kugával. Az már nyilván nem fért volna be, nem is lett volna indokolt.

Tehát így, a fenti felsorolással remekül és kényelmesen utaztunk Bajáig az M6-oson. Az ülő- és hátlapok kényelme remek, nincs fapadosság, és a Swift kategóriáján túlmutat. Térd- és lábtér, valamint fej- és válltér tekintetében nem kell a kompromisszum, rá is csodálkoztunk, mekkora a rendelkezésre álló hely akéár elöl, akár hátul. Persze jó, ha maximum három személlyel számolunk az utazás kapcsán, így még élhetően kényelmes, efelett nem annyira. Maximum még 1 gyerek, talán.

Az, hogy a Suzuki Swift 1.2L lágy hibrid 5MT 2WD GL remekül jön-megy városi környezetben, evidens. Kisautó, erre van predesztinálva. De az, hogy autópályán is megtartja messzemenő takarékosságát, rendkívül pozitív jelenség, hiszen a már sokszor emlegetett élhetőségi faktorráta így szinte kimaxolja magát. Az 1.2 literes négyhengeres benzinmotor a 12V-os hibrid rendszerrel közvetetten 90 lóerő leadására képes 6000-es percenkénti fordulatszámon, míg a 120 Newtonméter csúcsnyomaték 4400-tól rendelkezésre áll. A hajtáslánchoz társított ötgangos manuális váltó remekül illeszkedik az összképbe, és észrevétlenül dolgozik a háttérben.

Fogyasztás tekintetében még mindig verhetetlen a Swift, a lágy hibrid hajtásnak köszönhetően nehéz 5 liter fölé vinni a 100 kilométerre átlagolt értéket. Vegyes használat mellett 5.7, míg városban 5.8, autópályán 4.7-5.9, illetve országúton 3.9-4.9 liter közötti adatok születtek. A Suzuki Swift 1.2L lágy hibrid 5MT 2WD GL tankja 37 literes, de ezzel a visszafogott üzemanyag-felhasználással bő 600 kilométeres range is teljesíthető vegyes használat mellett.

Árazás

A tesztben szereplő Suzuki Swift 1.2L lágy hibrid 5MT 2WD GL jelenleg listaára 5.34 millió forint, azonban most akciósan 4.59 millióért hazavihető az autó.

2022 Suzuki Swift 1.2L lágy hibrid 5MT 2WD GL specifikációk

Motor

Motortípus: soros 4 hengeres benzinmotor + 12V hibrid rendszer

Lökettérfogat: 1242 cm³

Maximális teljesítmény: 90 LE @ 6000 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 120 Nm @ 4400 ford./perc

Erőátvitel: fronthajtás, 5 sebességes manuális kéziváltó

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 3840 mm

Szélesség: 1735 mm

Magasság: 1495 mm

Tengelytáv: 2450 mm

Első gumik mérete: 185/55 R16

Hátsó gumik mérete: 185/55 R16

Tömeg, üresen: 890 kg

Megengedett össztömeg: 1355 kg

Csomagtartó mérete: 265 liter, 947 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 37 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 180 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 11.9 s (gyári), 9.8 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 5.8 l/100 km

Országúti: 3.9-4.9 l/100 km

Vegyes: 5.9 l/100 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 6.5 l/100km

Országúti: 6.5 l/100km

Vegyes: 6.5 l/100km

CO2 kibocsátás: 98 g/km

Bővebb információ a Suzuki magyarországi képviseletének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: Autóaddikt.hu Facebook oldal

Fotó: Autóaddikt.hu

Együttműködő partnereink: HuaweiAcer Hungary

Utómunka hardver: Acer

[TESZT] Ford Galaxy Hybrid 2.5 FHEV – kimagaslóan jó családi autót kerestünk, megtaláltuk!

Ha relatíve kicsi lenne a C-Max, netán az S-Max, viszont a Tourneo Custom már túlzóan nagy. Ha igazán remek családi autóra vágyunk. Olyanra, ami tulajdonképp teljesít minden kívánalmat, ami csak létezhet az MPV szegmensben. Nos, a Ford Galaxy Hybrid 2.5 FHEV pontosan ilyen, és minden kritériumot teljesíteni bír. Teszt.

Küllemében nem sok a különbség a korábbi, legutolsó szériás, aktuálisan futó Galaxy-hoz képest, persze apróbb facelift módosítások azért történtek. A külső-belső vonalvezetés klasszikus MPV-megközelítés, hatalmasan nagy, kisbuszos belső térrel, ugyanakkor élhető külső paraméterekkel.

Remekül összeállított belső tér

Az enteriőrre továbbra is a kényelem, meg persze a személyre szabhatóság a jellemző. A hátsó ülések harmadolhatók, mindegyik külön-külön mozgatható sínen, továbbá az elmaradhatatlan ISOFIX-támogatás sem hiányzik, akár mindhárom esetben. Rekeszek, fakkok, zsebek tömkelege áll az utazók rendelkezésére.

A tesztelt Ford Galaxy Hybrid 2.5 FHEV 5+2, azaz 7 személyes verzió volt, 5 teljes, 2 mankóüléssel. Mondhatnánk, ha sztereotip fogalmazással illetnénk az autót: nem, a 2 hátsó plusz ülésen kettő átlagos testalkatú felnőtt is simán, kompromisszumoktól mentesen elfér.

Az, hogy hosszú távon hogy alakul a komfort, kérdéses – bár kinek mit jelent a hosszabb táv, nem igaz?

Full hibrid tendszer dízel hatékonysággal

Hajtáslánc tekintetében a 190 lóerős, 2.5 literes, Toyota-liszensz Atkinson sornégyes hibrid remekül teszi a dolgát, a mai szemmel viszonylag nagy hengerűrtartalom bőven elegendő a vaskos kaszni mozgatásához. 

Ez már a modern hibrid, annak minden előnyével. Hátrány nem nagyon van

Agilitás és nyomaték van bőven, mindehhez jó fogyasztási értékek is társulnak. Tesztköreink során átlagos vezetési stílussal, átlagos használattal 6.8-7.8 literes értékek születettek 100 kilométerre, dinamikusabb stílusban előadva viszont 10 liter fölötti értékek is simán születtek.

Megvan az árazása is a Ford Galaxy Hybrid 2.5 FHEV-nek. Titanium felszereltséggel 16 millió forint környékén indul.

Alapból jár a 2 éves, kilométermegkötés nélküli garancia, amely kiterjeszthető akár 5 évre is, 150000-es kilométerkorlátozással.

Ford Galaxy Hybrid 2.5 FHEV (2021)

Motor

Motortípus: soros elrendezésű 4 hengeres Atkinson-ciklusú benzinmotor hibrid hajtáslánccal

Lökettérfogat: 2488 cm³

Maximális teljesítmény: 190 LE @ 5500 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 200 Nm @ N/A ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, 10 fokozatú automataváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4853 mm

Szélesség: 1916 mm

Magasság: 1711 mm

Tengelytáv: 2850 mm

Első gumik mérete: N/A

Hátsó gumik mérete: N/A

Tömeg, üresen: 1978 kg

Megengedett össztömeg: 2595 kg

Csomagtartó mérete: 2339 liter/2 ülés, 1206 liter/5 ülés, 300 liter/7 ülés

Üzemanyagtartály mérete: 65 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 185 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 10 s (gyári), 10.4 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 7.9 l/100 km

Országúti: 5.9 l/100 km

Vegyes: 8.5 l/100km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 6.6 l/100km

Országúti: 5.5 l/100km

Vegyes: 5.9 l/100km

CO2 kibocsátás: 149 g/km

Bővebb információ a Ford hazai importőrének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

Fotó: Autóaddikt.hu

Együttműködő partnereink: Acer Hungary

Utómunka hardver: Acer

Igazi időkapszula a 32 éves, nullkilométeres Peugeot 205 

Mint a Loch Ness-i szörny, úgy bukkant fel tavaly a semmiből az utóbbi évek egyik legizgalmasabb veterán Peugeot-ja, hogy aztán egy sikertelen árverést követően ismét elmerüljön az ismeretlen mélységekben. Az 1990-es kisautó tökéletesen restauráltnak tűnik, de jóval több annál: tulajdonosai makulátlanul megőrizték eredeti állapotában.

A Peugeot 205 fontos mérföldkőnek számított a márka történetében. A fiatalos, dinamikus dizájn, a kivételesen jó helykihasználás, no meg a modellnévhez kapcsolódó sportsikerek új korszakot vezettek be a Peugeot-nál, meghatározva azt a progresszív, innovatív irányt, amely a mai napig egyre erőteljesebben jellemzi a márka tevékenységeit. 

A modell kétség kívül kiérdemelte a helyét az autóipar legnagyszerűbb alkotásai között, azonban túl kevés idő telt még el bevezetése óta ahhoz, hogy valódi, klasszikus, korszakalkotó veterán modellként tekintsünk rá. 

Erről leginkább maga az autó tehet: egyrészt modern formavilága miatt nem áll rá a szánk a címke használatára, másrészt ugyanolyan tartósnak bizonyult, mint felsőbb kategóriás elődei, a 405-ös és az 505-ös, így a mai napig találkozhatunk a több évtizedes használatban megkopott, de rendületlenül üzemelő példányaival.

Annak a 205-ösnek azonban, amely 2021 utolsó napjaiban bukkant fel az interneten, egészen más sorsot szánt az élet. Az 1,1 literes benzinmotorral szerelt, divatos Style kivitelű autót egy olaszországi Peugeot-kereskedő rendelte meg – hogy raktárkészletre szánta, eleve saját magának gondolta, vagy egy meghiúsult vásárlás nyomán maradt a szalonban, ma már nem tudjuk. 

Mindenesetre az autó mindössze 65 kilométert (!) tett meg, élete első harmincegy évét a bemutatóteremben, azaz kontrollált hőmérsékleti viszonyok között, csapadékmentesen töltötte. 

Tojáshéjszínű karosszériája ennek megfelelően nem csak horpadásoktól, de a korróziótól is mentes. A felszereltségi szintre jellemző, sárga dekorcsíkok sem fakultak meg, ragasztásuk három évtized után is tart; a karosszéria színére festett dísztárcsákon egy karcolás sem esett. A fedett tárolás az ultraibolya sugárzástól is óvta a kicsi Peugeot-t, így sem a fényszórók nem sárgultak meg, sem a műanyagok sötétszürke színét nem szívta ki a nap. 

A kipufogócsövet nem ékteleníti koromlerakódás, az autó legfeltűnőbb jellemzője viszont a sértetlen első és hátsó rendszámtábla-rögzítő panel – ezt a Peugeot 205-öst ugyanis soha nem állították forgalomba. 

Számos mechanikus alkatrészen még ma is felfedezhető a gyári zsírzás. Annak érdekében persze, hogy ez ne a formaságokon múljon, a kereskedő 1994-ben, a gyártását követő negyedik évben utólag katalizátorral szerelte fel a járművet, így az megfelelt az aktuális előírásoknak. 

Az utastérben még tökéletesebb állapotok uralkodnak. 

Nem csoda, hiszen az évek múltával egyre kevesebben nyitogatták az ajtaját, próbálgatták üléseit: 1993-tól már a frissen bevezetett Peugeot 306-os, 1995-tól pedig a különösen elegáns Peugeot 406-os irányította magára az Emilia Romagna tartományban található kereskedésbe betérő ügyfelek figyelmét. 

Az üléskárpitok, a kezelőszervek, a műszerfali műanyagok a legcsekélyebb kopás nélkül vészelték át a három évtizedet, az autó már-már szürreálisan tökéletes állapotban várta, hogy végre rámosolyogjon a szerencse.

Ez nagyjából egy évvel ezelőtt következett be: egy közelebbről meg nem nevezett gyűjtő vásárolta meg a kereskedéstől a kocsit. Cserélnie semmi nem kellett – a motor és alkatrészei, a négy keréktárcsa, még az abroncsok is eredetiek, a műszerek és az elektronikus rendszerek kifogástalanok. A folyadékokat azonban mind lecserélte, a fékrendszer légtelenítette, így az tökéletesen működik. 

Az egyetlen szemmel látható anakronizmus a motortérben a modern akkumulátor, amely biztosítja a motor problémamentes indítását.

Jelenlegi állapotában a világ bármely autótörténeti gyűjteménye, műszaki múzeuma büszke lehetne a  Peugeot 205-ösök ezen gyöngyszemére. 

Ha valaki ellenben használni szeretné, nem csak az eredeti abroncsokat kellene előbb lecserélnie, hanem forgalomba is kellene helyeztetnie az autót, ami a mai emissziós és ütközésbiztonsági előírások mellett minden bizonnyal jó néhány nehézségbe ütközne. 

Alighanem ennek tudható be, hogy a tavaly karácsony előtt lezárult első árverésen a licitálók elmaradtak a meghatározott minimálártól. A legmagasabb, 13 700 eurós (jelenlegi árfolyamon 5,25 millió forintos) ajánlat amúgy kifejezetten jónak számítana egy átlagos állapotú, nem GTI kivitelű Peugeot 205-ösért, de egyértelmű, hogy ez az autó más ligában játszik – hogy tulajdonosa szerint mennyire másikban, az nem derült ki, mivel a sikertelen aukciót egyelőre nem követte újabb értékesítési kísérlet. 

Tudomásunk szerint a világ alighanem legtökéletesebb állapotban konzervált Peugeot 205-öse ma is San Colombano al Lambro városában vár igazi kérőjére – ha valaki idén nyáron Milánó környékén jár, érdemes lehet bekopogni a hirdetőhöz, és személyesen is megcsodálni az autót, amelyen nem fogott az idő.

Mégis érkezik a szupersportos Lexus LC kupé?

Annyi bizonytalanság és ellentmondás után végre egy jó hír. A Lexus egyik hivatalos közösségi csatornáján közölt egy képet, amit csak egyféleképpen lehet értelmezni: megvalósul az LC F szuperkupé. Remélhetőleg.

Éveken át várt rá a világ, orrába kezdetben 600, majd 660 lóerős4.0 V8-as turbómotort képzeltünk: az általános felfogás szerint a Lexus LC F lett volna az a típus, amely a Lexus LFA égő hiányát pótolhatta volna. Aztán egy csapásra minden megváltozott: a Lexus bemutatta az LFA elektromos utódját, majd hírül adták, hogy készül egy benzinmotoros szupersportkocsi is. A jó hírek ellenpontjaként viszont arra is utalt a gyártó, hogy polcra tették az LC F projektet. Erre engedett következtetni az a tény is, hogy bár a Lexus 2017-ben levédette az LC F típusnevet, legutóbb már nem újította meg az arra vonatkozó szellemi tulajdonjogát. 

Ezek után valóságos sokként érte a márka rajongótáborát az a fotó, amelyet a Lexus Racing közölt hivatalos Instagram-oldalán: ezen egy hátsó légterelő szárnnyal szerelt Lexus kupé körvonalai vehetők ki. A képhez semmi tényszerű információt nem csatoltak, csupán ennyit írtak a kép alá: „A teljesítmény legmagasabb szintű megnyilvánulása.”

A fotó és a titokzatos mondat hatására felrobbant az internet. A Lexus portfoliójában ma két kupé képviseli a csúcsot: a felsőkategóriás LC egy igazi, szuperkomfortos gran turismo, míg a vele nagyságrendileg azonos teljesítményű Lexus RC F egy kőkemény középkategóriás sportkupé. A fényképen nehezen kivehető jármű arányai mindazonáltal a nagyobbik modellt valószínűsítik, annak is egy különösen dinamikus verzióját.

Ha a Lexus meg szeretné építeni az LC kiemelkedően sportos változatát (amit a másfél évvel ezelőtt bemutatott IS sportszedán nyomán nevezhetnek akár LC F Sport Performance-nak is), arra most jött el a tökéletes pillanat: idén ötéves ugyanis a modell, a sportverzióval pedig dicsőségesen indíthatná útjára életciklusa második felét. Egyelőre azonban még nem lehet bizonyosan megmondani, hogy valóban megvalósul-e a modell – bízzunk benne, hogy a következő fotóhoz már konkrétumokat is csatol a Lexus.

A BMW M divízió 50. jubileumának a BMW M3 és BMW M4 különkiadása is emléket állít

Limitált széria, egyedülálló stílusjegyek és piacspecifikus kialakítás: a BMW M GmbH egy olyan exkluzív ritkasággal kezdi meg fennállása hatodik évtizedét, amely a prémium középkategória nagyteljesítményű sportautó-párosának műszaki alapjain világszerte megdobbantja a BMW M rajongóinak szívét.

Szenzációs innovációkkal tarkított, látványos eseményeivel és nemzetközi rajongótáborával a BMW M GmbH ezekben a hetekben és hónapokban fennállása első öt évtizedét ünnepli. A BMW Motorsport GmbH alapító okiratát 1972. május 24-én írták alá, ma pedig, kereken 50 évvel később a BMW M GmbH néven ismert vállalat egy exkluzív különkiadással ünnepli a jeles évfordulót.

A BMW M3 limuzin (átlagos üzemanyag-fogyasztás (WLTP): 9,8 – 10,2 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás (WLTP): 223 – 231 gramm / km) és a BMW M4 Coupé (átlagos üzemanyag-fogyasztás (WLTP): 9,8 – 10,1 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás (WLTP): 223 – 230 gramm / km) műszaki alapjaira készített „50 Jahre BMW M” különkiadással a BMW M rajongói a világ minden táján egyszerre hódolhatnak a versenyzés iránti szenvedélyüknek és a BMW M GmbH immár félévszázados hagyományainak. A limitált szériában kínált különkiadás számos egyedülálló stílusjegye és személyre szabott felszereltsége garantálja, hogy minden egyes modell egyediként, tulajdonosa stílusát tükrözve gurul le a gyártósorról.

A „50 Jahre BMW M” különkiadás műszaki alapját a BMW M GmbH legsikeresebb modellsorozatának új generációja adja: a BMW M3 és a BMW M4 típusnév világszerte a prémium középkategóriában elérhető nagyteljesítményű sportautók szinonimája. A különkiadás motorterében egy BMW M TwinPower Turbo technológiával dolgozó, rendkívül magas fordulatszám-tartományig kalibrált, soros hathengeres benzinmotor dolgozik, 375 kW / 510 lóerő maximális teljesítménnyel. Ezt az erőt modellváltozattól függően vagy hatfokozatú manuális váltó, vagy Drivelogic-kal dolgozó, nyolcfokozatú BMW M Steptronic automataváltó továbbítja a hátsó tengelyhez, vagy M xDrive intelligens összkerékhajtás esetén mind a négy kerékhez.

A különkiadás piaconként eltérő stílusjegyekkel, szigorúan korlátozott darabszámban válik elérhetővé a bajor prémiummárka legfontosabb piacain. Az exkluzív ritkaság karosszériáján a BMW M GmbH modelltörténetének leginkább meghatározó fényezései köszönnek vissza, amelyeket hasonlóan exkluzív BMW M kovácsolt keréktárcsák és látványos utastéri dekorbetétek egészítenek ki.

Európában és egyes kiválasztott piacokon a BMW M GmbH a jeles évforduló alkalmából a BMW M4 Coupé exkluzív különkiadását teszi elérhetővé. A kétajtós „50 Jahre BMW M” különkiadás Carbon Black, Macao Blue, Brands Hatch Grey, Imola Red és San Marino Blue karosszériafényezési árnyalatokban lesz megrendelhető. A limitált széria magával ragadó kisugárzását az első tengelyen 19”, a hátsó tengelyen pedig 20” méretű, duplaküllő-dizájnú, kovácsolt BMW M keréktárcsák fokozzák tovább, most először Orbit Grey matt és Gold Bronze matt árnyalatokban.

Kínában szintén a BMW M4 Coupé műszaki alapjaira megálmodott „50 Jahre BMW M” különkiadás válik elérhetővé, kizárólag Fire Orange és Stratus Grey karosszériafényezési árnyalatokban – hiszen a BMW M GmbH fennállásának 50. évfordulójakor Kínában épp a Tigris évét ünneplik. A kínai piac számára készített limitált széria a Fire Orange karosszériafényezés esetén Orbit Grey matt, a Stratus Grey karosszériafényezés esetén pedig Gold Bronze matt árnyalatú, kovácsolt BMW M keréktárcsákon gurul le a gyártósorról.

A BMW M4 Coupé műszaki alapjaira készített különkiadás utasterében a küszöbléceket „Edition 50 Jahre BMW M”, a középkonzolt és a fejtámlákat pedig „M4 Edition 50 Jahre BMW M” feliratok díszítik – az alapfelszereltségként kínált BMW M sportülések és az opcionális extrafelszereltség részeként megrendelhető M Carbon kagylóülések esetén egyaránt.

A BMW M3 limuzin műszaki alapjaira tervezett „50 Jahre BMW M” különkiadás az Egyesült Államok és Kanada piacainak kiváltsága. A tengerentúlra mindössze 500 példány érkezik a négyajtós élsportolóból, ötféle karosszériafényezési árnyalatban: Vermilion Red, Techno Violet, Interlagos Blue, Fire Orange és Limerock Grey. Mindegyik karosszériafényezési árnyalathoz Orbit Grey matt árnyalatú, kovácsolt BMW M keréktárcsák és gondosan válogatott BMW M Performance alkatrészek társulnak. Az exkluzív különkiadás motorsport-ihlette extrafelszereltségi opciói között a szénszálból készült BMW M Performance első koptatók, a szénszálból készült BMW M Performance hátsó légterelő szárny és a szénszál / titán kettőséből készült BMW M Performance kipufogóvégek is megtalálhatók.

Az utastér egyediségéről „Edition 50 Jahre BMW M” feliratú küszöblécek, valamint az első és a hátsó ülések fejtámláin visszaköszönő BMW M trikolor árnyalat gondoskodik. A különkiadás alapfelszereltségként kínált BMW M sportülései és opcionális extrafelszereltség részeként megrendelhető M Carbon kagylóülései egyaránt exkluzív varrásmintát viselnek. A középkonzoli pohártartó fedelét az „M3 Edition 50 Jahre BMW M” felirat és a különkiadás egyedi sorszáma díszíti.

A tisztán elektromos C40 Recharge folytatja a Volvo Cars ötcsillagos sikersorozatát az Euro NCAP biztonsági vizsgálatain

A tisztán elektromos Volvo C40 Recharge maximális ötcsillagos minősítést szerzett az Euro NCAP 2022-es tesztjén, és ezzel ugyanúgy a jelenleg kapható legbiztonságosabb autók közé tartozik, mint a Volvo modellkínálat összes többi tagja.

Az új teszteredménnyel folytatódik a Volvo Cars sikersorozata az Euro NCAP biztonsági vizsgálatain: az Euro NCAP által tesztelt, jelenleg kapható Volvo gépkocsik ugyanis egytől egyig ötcsillagos minősítést szereztek a szervezet biztonsági vizsgálatán.

A C40 Recharge különösen magas pontszámokat ért el az utasvédelem, valamint a vezetőtámogató rendszerek terén, köszönhetően annak a biztonsági alapfelszerelésnek, amely kiemelkedően gazdagnak számít a méretosztályában. Ezek a technológiák számtalan helyzetben nyújtanak támogatást és védelmet; többek között segítenek a vezetőnek észlelni és elkerülni az ütközéseket, a forgalmi sávban tartják a gépkocsit, és enyhítik a véletlen útelhagyás következményeit.

„A biztonság terén mindig vezető pozícióra törekszünk.” – mondta Malin Ekholm, a Volvo Cars biztonsági központjának vezetője. „Ez annyit tesz, hogy autóink fejlesztése során a legszigorúbb normákat és előírásokat tartjuk szem előtt – ezek közül jó néhánynak a megalkotásában egyébként magunk is aktívan részt vettünk. Ezért bármelyik Volvo modell mellett döntenek, ügyfeleink mindig biztosak lehetnek abban, hogy szeretteikkel együtt a világ egyik legbiztonságosabb autójában utaznak.”

A 2021-ben bevezetett C40 Recharge a Volvo Cars második tisztán elektromos típusa. Az elkövetkező évek során a Volvo Cars – az autóipar egyik legambiciózusabb villamosítási stratégiájának keretében – elektromos gépkocsik vadonatúj családját készül bevezetni.

A hagyományos autógyártók közül a Volvo Cars a világon elsőként hirdette meg teljes körű villamosítás programját, amelynek keretében 2030-tól kizárólag tisztán elektromos járműveket készül forgalmazni. Ezek az akkumulátoros elektromos modellek várhatóan már 2025-ben a márka globális eladásainak 50 százalékát fogják kitenni. Összhangban a Volvo Cars azon célkitűzésével, hogy megőrizze pozícióját, mint a globális autóipar vezető biztonsági szakértője, az új generációs Volvo modellek a biztonság terén is új mércét állítanak majd.

Truck in Black: sötétbe borította középkategóriás pickupját a Toyota

Szó szerint az utolsó csavarig feketére festette a Tacoma legújabb kivitelét a Toyota. A kizárólag V6-os motorral rendelhető SR5 SX verzió mellett más újdonságot is hoz a 2023-as modellév.

A Toyota szótárába közel ötven éve jegyezték be az SR5 kifejezést, amely a hetvenes évek derekán az akkori legmodernebb, legfiatalosabb, legjobban vezethető pickupot jelezte a márka észak-amerikai kínálatában. Mára ezt a szerepet átvették a TRD kivitelek, az SR5 azonban tovább él, mint a legsokoldalúbb, legnagyobb rakfelületű, legjobb vontatási képességekkel rendelkező modell megnevezése, amely az optimális középutat képviseli a puritán SR, a céleszköznek fejlesztett TRD verziók és a luxusfelszereltségű Limited kivitel között.

A Toyota a 2023-as modellévre egy különleges kivitellel tette még vonzóbbá a Tacoma leginkább kiegyensúlyozott modellét: az SX csomag funkcionálisan nem, esztétikailag azonban abszolút magasabb szintre emeli a típust.

A Tacoma SR5 SX kizárólag a V6-os motorral társítva rendelhető meg. A tervezők feketére festették a széria alapkivitelű, 16 colos keréktárcsáit, feketék lettek a kerékívtoldatok, az oldalsó és hátsó emblémák, valamint a különböző dekorelemek is. Feketék a lökhárítóbetétek, a hűtőmaszk háttere, és fekete a külső visszapillantó tükrök háza is. Még a bevezetőben említett kerékcsavarokat is feketére eloxálták. Az egyetlen nem éjszínű egyedi stíluselem az a plató oldalfalának hátsó végében elhelyezett piros-fehér matrica, amely klasszikus húrokat pengetve hirdeti a modell ellentmondást nem tűrő karakterét.

Azokra is gondolt a Toyota, akik nem rajonganak a feketéért: őket a szintén SR5 kivitelhez társítható Chrome csomag hozhatja izgalomba. A 18 colos keréktárcsák krómozottak, akárcsak a külső kilincsek, az emblémák, az oldalt kivezetett kipufogó végcső, valamint a hátfalon elhelyezett felirat.

Egy harmadik opció a TRD modellek terepalkalmasságát kombinálja az SR5 mindennapi munkabíró képességével: a Trail Edition hátul 13, elöl 28 mm-rel megemelt futóműve nagyobb szabad hasmagasságot és jobb terepszögeket eredményez. Ezt masszív fenékburkolat segít büntetlenül kihasználni. A nyomtáv 13 mm-rel nőtt, a bronzszínű kerekekre durva terepmintázatú abroncsokat szereltek. Ennek ellenére az SR5 Trail Edition ízig-vérig munkaeszköz: a plató oldalfalába integrált, szigetelt tárolórekesz képes hidegen tartani a belé helyezett enni- és innivalót, a platón pedig 120V-os hálózati elektromos csatlakozót alakítottak ki elektromos szerszámok működtetésére.

Műszaki szempontból a 2023-as Toyota Tacoma RS5 pontosan ugyanazt kínálja, mint eddig. A kettős lengőkaros, független első felfüggesztés és a laprugós hátsó tengely közúton és terepen, csekély és nagy terheléssel egyaránt kiegyensúlyozott menettulajdonságokat biztosít. Az említett három kivitelhez egyedüliként választható 3.5 V6-os benzinmotor (278 LE, 359 Nm) nagy teljesítményű alternatívája a 2,7 literes, soros négyhengeres alapmotornak (159 LE, 244 Nm).

Az opciós összkerékhajtáshoz fékvezérelt, elektronikus részlegesen önzáró hátsó differenciálmű vagy reteszelhető hátsó differenciálmű társul, az automata sebességváltó a V6-os modell esetében hatfokozatú kézi egységgel váltható ki, a vontatási csomag pedig akár 3 tonna vontatására teszi képessé a Tacoma SR5-öst.

Bemutatkozott az új, limitált szériás BMW M4 CSL

A fennállása 50. évfordulóját ünneplő eseménysorozat részeként a BMW M GmbH egy limitált szériában kínált különkiadást is bemutat, amely a prémium középkategória rendkívül sikeres, nagyteljesítményű sportautójának műszaki alapjaira épül. A felülmúlhatatlan vezetési élmény érdekében az új BMW M4 CSL a versenyzés iránti legendás szenvedélyt innovatív technológiákkal egyesíti, két alappillérre támaszkodva: a BMW M4 Competition Coupé modellhez képest 30 kW-tal / 40 lóerővel megnövelt, immár 405 kW / 550 lóerő maximális teljesítményre és a 100 kilogrammos súlycsökkentésre.

Magasabb szintű maximális teljesítményével, intelligens könnyűszerkezetes járműépítésével, kétüléses kialakításával, típus-specifikus futómű-hangolásával és egyedülálló felszereltségi tételeivel az új BMW M4 CSL (átlagos üzemanyag-fogyasztás (WLTP): 9,8 – 10,1 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás (WLTP): 222 – 227 gramm / km) a génjeiben hordozza a versenypályás adottságokat. A különkiadás sok mindenben osztozik élvonalbeli futamokra tervezett testvérmodelljével, a BMW M4 GT3 modellel, ez pedig a versenypályán is megmutatkozik: a világpremierje előtti teszteken az új BMW M4 CSL megfutotta a Nürburgring Nordschleife aszfaltcsíkján a BMW Group sorozatgyártásban kínált modelljei által mért eddigi leggyorsabb köridőt. A legendás versenypálya leginkább tesztelésekre és összehasonlításokra használt vonalvezetése a T13 szektor egyenese nélkül is 20,6 kilométer hosszú, itt az új BMW M4 CSL 7 perc 15,677 másodperces köridőt ment. A modell hivatalos, hitelesített ideje a teljes, 20,832 kilométer hosszú versenypályán 7 perc 20,207 másodperc. A különkiadás 3,7 szekundum alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 km/órás tempóra, a nulla-kétszázat pedig 10,7 másodperc alatt teljesíti.

Hagyományokkal átitatott recept: „Competition, Sport, Lightweight”

Az új BMW M4 CSL génjeibe kódolt versenyzői adottságok alapja egy legendássá vált járműépítési koncepció, amely a legmagasabb szintű járműépítési szaktudást és a legkorszerűbb technológiai innovációkat felhasználva teremt lélegzetelállító vezetési élményt. A „CSL” megjelölés a „Competition”, „Sport” és „Lightweight” szavakra utal, kihangsúlyozva a súlycsökkentésre irányuló járműépítési vezérelveket és a motorsportban elért versenysikereket. A BMW Motorsport GmbH által, hasonló elvek mentén tervezett BMW 3.0 CSL már debütálása évében, 1973-ban megnyerte az Európai Túraautó-Bajnokságot, az új BMW M4 CSL pedig a BMW M3 és a BMW M4 összes korábbi generációjának rendkívül sikeres nyomdokain érkezik meg, többek között a 2003-as BMW M3 CSL és a 2016-os BMW M4 GTS után.

Az új BMW M4 CSL a május 20-22. között megrendezett Concorso d’Eleganza Villa d’Este első napján ünnepli világpremierjét, ami a BMW M GmbH számára a fennállása 50. évfordulóját ünneplő eseménysorozat egyik fénypontja. 2022 júliusától a különkiadás pontosan 1 000 példányban lát napvilágot a BMW Group dingolfingi gyárában.

Mérnöki precizitás a legapróbb részletekig: az új BMW M4 CSL intelligens könnyűszerkezetes járműépítése

Innovációs erősségének és versenyautó-építési szaktudásának köszönhetően a BMW M GmbH 1 625 kilogrammra csökkentette az új BMW M4 CSL saját tömegét, amelyhez megnövelt maximális teljesítmény társul. A végeredmény így lóerőnkénti 2,95 kilogramm, amely tökéletes műszaki alapot kínál a dinamikusan letaglózó vezetési élményhez.

A mérnökök a BMW M4 Competition Coupé (átlagos üzemanyag-fogyasztás (WLTP): 9,8 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás (WLTP): 223 – 224 gramm / km) alapfelszereltségként kínált sportüléseit M Carbon kagylóülésekre cserélték, amellyel mintegy 24 kilogrammot spóroltak. A hátsó üléssor és a hozzájuk tartozó biztonsági övek eltávolítása, az ultrakönnyű hátsó panel beépítése és a csomagtér átalakítása további körülbelül 21 kilogrammos súlycsökkentést jelentett. A speciális könnyűfém keréktárcsák, spirálrugók és lengéscsillapítók mellé extrakönnyű M Carbon kerámia fékrendszer került, amely hozzávetőlegesen újabb 21 kilogramm mínusz. A hangszigetelés módszeres csökkentésével és az ultrakönnyű hangszigetelő anyagok használatával a mérnökök körülbelül 15 kilogrammot, a szénszál-erősítésű műanyagok (CFRP) átfogó alkalmazásával pedig további 11 kilogrammot spóroltak meg. A készítők a szénszál-erősítésű műanyagból készült tető mellett például az új BMW M4 CSL motorháztetejét, csomagtérajtaját és középkonzolját is eme csúcstechnológiás alapanyagból formálták meg. A sport kipufogórendszer titán hátsó dobja több mint 4 kilogramm súlycsökkenést eredményez. A BMW hűtőrács, a hátsó lámpák, a szőnyegek és az automata légkondicionáló területén végzett részletes módosítások további 4 kilogrammal csökkentették a különkiadás saját tömegét.

Exkluzív karosszériafényezési árnyalat, típus-specifikus stílusjegyek

Alapfelszereltségként az új BMW M4 CSL az exkluzív Frozen Brooklyn Grey metál karosszériafényezési árnyalatban ragyog. A modell letisztult sportosságát láthatóan hagyott szénszálak és pirosra fényezett kiegészítők fokozzák. Az alapfelszereltség alternatívájaként a bajor prémiummárka ügyfelei Alpine White akril és Sapphire Black metál karosszériafényezési árnyalattal is megrendelhetik az új BMW M4 CSL modellt.

A tervezők a szénszál-erősítésű műanyagból készült karosszériaelemek és karosszéria-kiegészítők felületét számos helyen láthatóan hagyták. Ilyen például a motorháztetőbe vésett két mélyedés, amelyeket piros kontúr hangsúlyoz ki. A piros árnyalat a szénszál-erősítésű műanyagból készült tető közepén, a küszöbtoldatokon, a fekete típusjelölések kontúrjain, valamint az első lökhárító szénszál-erősítésű műanyagból készült, típus-specifikus koptatóin és légbeömlő nyílásain is visszaköszön.

BMW Laserlight lézerfény-technológia: sárga fényszórók és innovatív hátsó lámpák

Az opcionális extrafelszereltség részeként megrendelhető BMW Laserlight lézerfény-technológia figyelemfelkeltő, szemet gyönyörködtető részletként fokozza az új BMW M4 CSL megjelenését. A különleges fényszórók nem fehér, hanem sárga árnyalatban pompáznak, legyen szó akár az ajtók kinyitására aktiválódó fényjátékról, akár a tompított vagy a távolsági fényről. A sárga fényszórókkal a tervezők a sikeres GT versenyautók emlékét idézik.

Az új BMW M4 CSL LED-technológiás hátsó lámpái már alapfelszereltségként olyan technológiát kínálnak, amely a sorozatgyártásban kínált autók történetében világpremierjét ünnepli: a készítők a hátsó lámpák üvegburkolataiba bonyolult fényszálakat szőttek, amelyeket lézertechnológiával világítanak meg, így a lámpák felületének struktúrája szinte életre kel. A technológia olyan egyedi fényjátékot garantál, hogy az sötétben már messziről is felismerhető.

Soros hathengeres benzinmotor versenysport-ihlette karakterrel

Az új BMW M4 CSL típus-specifikus erőforrásához ugyanaz a magas fordulatszám-tartományig kalibrált, BMW M TwinPower Turbo technológiával dolgozó, soros hathengeres benzinmotor szolgáltatta az alapot, amely a BMW M4 GT3 versenyautó erőforrásának műszaki alapját is adta. A motorban rejlő jelentős teljesítmény-tartalékok lehetővé tették, hogy a mérnökök anélkül fokozzák az erőforrás teljesítményét, hogy stabilitása és tartóssága terén bármiféle kompromisszumot is kötnének. A két darab egycsatornás (mono-scroll) turbófeltöltő maximális töltési nyomását ehhez 1,7 barról 2,1 barra emelték, a motorvezérlő elektronikában pedig típus-specifikus módosításokat hajtottak végre. Az új BMW M4 CSL soros hathengeres erőforrása így 650 Nm csúcs forgatónyomatékot ad le percenkénti 2 750 és 5 950 főtengely-fordulat között, amelyhez percenkénti 6 250 főtengely-fordulatnál 405 kW / 550 lóerő maximális teljesítmény társul.

A 3.0 liter hengerűrtartalmú motor versenysport-ihlette karakterének középpontjában a magas fordulatszám-tartomány és a maximális teljesítmény felépülése áll. A motorblokk zárt tetős kialakítása nagymértékben növeli az egység merevségét, a kovácsolt, könnyűszerkezetes főtengely pedig még az extrém nagy forgatónyomatékkal is megbirkózik. M-specifikus alkatrész továbbá a háromdimenziós nyomtatással készült hengerfej is.

A hajtáslánc hűtési és kenési rendszerét az intenzív versenypályás használat követelményei szerint tervezték át a mérnökök. Az elektronikusan vezérelt szelepekkel dolgozó, dupla végződésű sport kipufogórendszer és a súlyoptimalizált, titán hátsó dob olyan versenypályás orgánumot garantál, amelyet kifejezetten az új BMW M4 CSL számára hangoltak a mérnökök.

A soros hathengeres benzinmotor erejét egy Drivelogic-kal dolgozó, nyolcfokozatú BMW M Steptronic automataváltó továbbítja a hátsó kerekekhez. A motor és a váltó típus-specifikus rögzítési megoldásai még a legdinamikusabb vezetési szituációkban is garantálják a vérpezsdítően dinamikus menetteljesítményt. A motor és a váltó stabilabb karosszériaváz-kapcsolata főként határon autózva érezhető.

Optimalizált karosszériaváz-merevség, típus-specifikus futómű-technológia

Az új BMW M4 CSL futómű-technológiáját ugyancsak részletekbe menően továbbfejlesztették a mérnökök – az erőforrás megnövelt teljesítményével párhuzamosan. A módosításoknál a mérnökök a modell jelentős mértékben lecsökkentett saját tömegét és megnövelt karosszériaváz-merevségét is figyelembe vették, új szintre emelve ezzel az agilis vezethetőség, a lélegzetelállító menetdinamika és a mérnöki precizitás BMW M modellek által fémjelzett egységét.

Az új BMW M4 CSL motorterében teljesen újratervezett merevítések emelik új dimenzióba a futómű-technológia stabil bekötéseit. Különböző számítási modellek segítségével a mérnökök a frontrész és a tornyok közötti, alumínium-öntvényből készült toronymerevítő elemek geometriáját pontosan az eltérő vezetési szituációkban fellépő erőkhöz igazították.

A kormánymű pontosságát, a kanyarodás közben fellépő oldalirányú erőhatások csillapítását, a spirálrugók és a lengéscsillapítók reakcióit, illetve az egyes kerekek tapadását a féltengelyegyenként hangolt kinematika, valamint a típus-specifikus kerékdőlés-szögek, lengéscsillapítók, kiegészítő rugók és keresztstabilizátorok összehangolt rendszere optimalizálja. A típus-specifikus kerék-felfüggesztéseket a BMW M4 Competition Coupé modellhez képest 8 milliméteres hasmagasság-csökkentés egészíti ki. Ráadásul a különkiadás széleskörű alapfelszereltségének az elektronikusan vezérelt lengéscsillapítókkal dolgozó, adaptív M futómű, az M-specifikus Servotronic funkcióval és változó áttétellel dolgozó, elektromechanikus szervokormány, valamint az M Carbon kerámia fékrendszer is része.

Az integrált fékrendszer M-specifikus változata még határon autózva és kedvezőtlen útviszonyok közepette is kiváló pedálérzetet garantál.

M Traction Control tapadás-vezérlés versenypályára optimalizálva

Az új BMW M4 CSL alapfelszereltségeként kínált, versenypályára optimalizált M Traction Control tapadás-vezérlés lehetővé teszi, hogy a vezető a saját preferenciái szerint állítsa be a kipörgésgátló rendszer közbeavatkozásának határértékét. Száraz útfelületen az 1-5 közötti érzékenység látványos megcsúsztatásokhoz segíti a vezetőt. A 6-10 közötti érzékenységet a mérnökök a túraautó-pilóták számára kifejlesztett alkalmazás alapjaira álmodták meg, lehetővé téve, hogy a vezető a legideálisabb útviszonyok és gumiabroncs-hőmérséklet esetén maximális tapadást és iránystabilitást érjen el.

Az új BMW M4 CSL alapfelszereltségének az exkluzív keresztküllő-dizájnú, kovácsolt BMW M könnyűfém keréktárcsák is részei, az első tengelyen 19”, a hátsó tengelyen 20” méretben. Mindegyik keréktárcsán nagyteljesítményű gumiabroncsok feszülnek, elöl 275/35 ZR19, hátul pedig 285/30 ZR20 méretben.

Versenyautós hangulatot árasztó felszereltség, amely a hétköznapokat is megkönnyíti

Az új BMW M4 CSL típus-specifikus felszereltségét a színtiszta sportosság, a kompromisszumoktól mentes hétköznapi használhatóság és az exkluzív prémium hangulat közötti tökéletes egyensúly jegyében állították össze a tervezők. Az M Carbon kagylóüléseket szénszál-erősítésű műanyagból készült, rendkívül erős vázszerkezet és a komfortnövelő funkciók szándékos mellőzése jellemzi: az ülések háttámlái fix szögben állnak, előre-hátra manuálisan mozgathatók, magasságuk pedig csak műhelyben, egy háromfokozatú csavarrögzítés útján állítható. Az M Carbon kagylóülések fejtámlái levehetők és hatpontos biztonságiöv-rendszerrel is felszerelhetők.

A „CSL” emblémával díszített kagylóülések mellett Alcantara-borítású BMW M sportkormány, antracit árnyalatú tetőkárpit, szénszálból készült dekorbetétek, „CSL” emblémával ellátott középkonzol és hátsó panel, valamint M-specifikus kijelzők járulnak hozzá a koncentrált vezetési élményhez. A kibővített Merino bőrkárpitozás és a BMW M biztonsági övek ugyancsak az alapfelszereltség részei. A kagylóülések mögé épített hátsó panelben két bukósisak stabil tárolóhelyét alakították ki a készítők.

Az M-specifikus járművezérlő rendszer a járműbeállítási funkciók közvetlen elérése érdekében „M Setup” gombot, a leginkább kedvelt konfigurációk gyors aktiválása érdekében pedig a kormánykeréken két „M” gombot is tartogat. Az új BMW M4 CSL alapfelszereltségének része továbbá az M Drift Analyser és M Laptimer funkciókkal dolgozó M Drive Professional rendszer, valamint a ROAD, SPORT és TRACK vezetési üzemmódok aktiválását kínáló „M Mode” gomb is.

A szintén alapfelszereltségként kínált BMW Live Cockpit Professional műszerfal-elrendezés a 12,3” képernyő-átmérőjű digitális műszeregység és a 10,25” képernyő-átmérőjű központi kijelző párosával kecsegtet. Funkciói között a BMW Maps navigációs rendszer, a BMW Intelligent Personal Assistant, az okostelefon-integrálhatóság, a vezeték nélküli okostelefon-töltés és a WiFi csatlakozási lehetőség is megtalálható. Az M-specifikus tartalmakat kínáló BMW Head-Up kijelző és a BMW Drive Recorder az opcionális extrafelszereltség része.

Az új BMW M4 CSL komfortnövelő és vezetést támogató rendszerei kizárólag a lényegre összpontosítanak, szem előtt tartva az intelligens könnyűszerkezetes járműépítés alapelveit és a letisztult koncepciót. A különkiadás alapfelszereltségének része így az automata légkondicionáló, a parkolássegítő rendszer (PDC – Park Distance Control), a frontirányú ütközésre figyelmeztető rendszer (Front Collision Warning), a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer (Lane Departure Warning) és a sebességhatár-kijelzés (Speed Limit Info). A kétzónás automata légkondicionáló, a Driving Assistant csomag és a parkolóasszisztens (Parking Assistant) az opcionális extrafelszereltség részeként rendelhető meg a modellhez.

Több mint 17 ezren látogattak el a Balatonfüred Concours d’Elegance-ra, melyet a BMW Group Magyarország támogatott

A kétéves kényszerszünet után május 13. és 15. között újfent megrendezett Balatonfüred Concours d’Elegance keretében több mint 17 000 látogató utazhatott vissza az autózás történelmébe a Tagore sétányon. A hagyományoknak megfelelően idén is a BMW Group Magyarország főszponzori támogatását élvező seregszemlére mintegy ötven járművet neveztek. A fődíjat, azaz a Best of Show címet egy 1930-ban gyártott Isotta Fraschini 8A SS nyerte el.

A balatonfüredi Tagore sétányra két év után ismét visszatérhettek a történelmi autócsodák. A régió egyik legnagyobb klasszikus járműkülönlegességeket felvonultató seregszemléjén, a FIVA (Fédération Internationale des Véhicules Anciens / Történelmi Járművek Nemzetközi Szövetsége) által akkreditált Balatonfüred Concours d’Elegance-on a Best of Show címet a 30-as évek egyik legdrágább, 150 km/h végsebesség elérésére képes olasz luxusautója, az Isotta Fraschini 8A SS szerezte meg. A BMW különdíjában a V6-os motorral szerelt, 1957-ben gyártott Lancia Aurelia részesült, míg a Youngtimer kategóriát a bajor prémiumgyártó egyik legendája, egy 1991-es BMW M5 Nürburgring Edition nyerte meg. Az ünnepélyes, vörösszőnyeges díjátadóra vasárnap délután a balatonfüredi Tagore sétányon került sor, mely után az autócsodák egy tiszteletkört tettek a városban egy BMW M240i Coupé felvezetésével.

A BMW Group Magyarország több klasszikus modellel is készült az eseményre, melyeket május 13-án a sajtó képviselői is vezethettek egy túra keretében a Balatonfelvidéken. Az 1975-ös évjáratú BMW 3.0 CS, valamint a 2001-es BMW Z8 roadster a BMW Classic müncheni garázsából érkeztek az eseményre és mint valódi különlegességek, nagyban hozzájárultak a sikerhez.  A BMW 3.0CS (E9) modellt 1971 és 1975 között gyártotta a BMW, a lenyűgöző coupé karosszéria a Karmann-nál készült. A kiállított fjord fényezésű modellt 180 lóerős, benzines 6-hengeres motor hajtotta. Az alumínium térvázra épülő V8-as, 400 lóerős BMW Z8 az 1999-es James Bond: A világ nem elég című filmben debütált. A sportautóból 2000 és 2003 között mindössze 5703 darabot gyártott a BMW, így ma gyűjtők féltve őrzött kedvence a modell.

A Balatonfüred Concours d’Elegance látogatói a BMW, a MINI és a Motorrad újdonságait is megtekinthették, a BMW M GmbH 50-ik évfordulója alkalmából egy-egy BMW M4, M5 CS, valamint egy X4M is kiállításra került, illetve a fenntarthatóság jegyében szervezett program egy dóm sátorban várta a látogatókat.

Számos újdonsággal érkezik az új Lexus RX

Hivatalos tájékoztatás híján ma még csak találgatni lehet, de annyi bizonyos, hogy a Lexus RX ötödik kiadása evolúciós formatervvel és innovatív technológiai megoldásokkal – köztük valószínűleg egy plug-in hibrid hajtáslánccal – mutatkozik be június elsején.

Hetedik éve már, hogy a Lexus bemutatta a negyedik generációs RX szabadidőjárművet. Az évek során folyamatos innovációkkal tartották frissen a modellt – gondoljunk csak a Bladescan adaptív fényszórókra vagy a három üléssoros RX L karosszériaváltozatra –, a bemutatáskor futurisztikusnak számító formavilág pedig mindmáig nem öregedett meg. A márka azonban időközben új műszaki alapokra helyezte csaknem összes típusát, emiatt nincs értelme tovább halogatni a következő, ötödik generációs modell bevezetését, amely elődeihez hasonlóan ismét felkavarja a prémium szabadidőjárművek piacát.

Annyi a 2022. június elsejére időzített világpremiert megelőlegező, kedvcsináló fényképekről is kiderül, hogy az új Lexus RX formavilágában a márka leginkább előremutató típusához: a tisztán elektromos RZ crossoverhez igazítja magát. A jellegzetes orsó alakú hűtőmaszk felső részét a szokásos rácsháló helyett tömör felület tölti ki, így a klasszikus vonalak megőrzése mellett is vadonatúj, erőt sugárzó arculatot kap a szabadidőjármű.

Egyelőre nem tudni, hogy minden modellváltozat ezzel a felemás orrkialakítással lép-e majd piacra – hogy konkrétabban fogalmazzunk, nincs hír arról, hogy tisztán elektromos hajtásláncot is kapna az RX. Nem kérdés, hogy ezúttal is lesz öntöltő hibrid hajtáslánc, ennél izgalmasabb kérdés azonban a plug-in hibrid verzió esetleges megjelenése. A Lexus NX 450h+ rendkívüli sikerének fényében egyébként jók az esélyei annak, hogy a Lexus akár már a piaci bevezetéssel egy időben piacra dob egy nagy elektromos hatótávolságú, hálózatról tölthető hibridet. Ha így lesz, attól minden eddiginél nagyobb teljesítményre számíthatunk.

A másik lehetőség a hidrogén üzemanyagcellás elektromos hajtáslánc: arról már korábban is szó volt, hogy a Lexus GS FCEVtechnológiával térhet vissza a piacra, így nagyon is valószínű, hogy a technológia készen áll a sorozatgyártásra. Más kérdés, hogy a töltő infrastruktúra hézagossága miatt ez a következő két-három évben inkább csak presztízsmodellként lehetne jelen a kínálatban, nem pedig széles körben eladható prémium termékként. A Lexus azonban hagyományosan elébe megy hajtástechnológiai rendszereivel a piaci trendeknek – gondoljunk csak a 2004-ben bemutatott RX 400h-ra, a világ első prémium hibrid modelljére –, így stílusos volna, ha ismét világújdonsággal rukkolna elő a márka.

A belső térről egyáltalán nincsenek információink, azonban épp az RZ kapcsán meglehetős biztonsággal sejthető, hogy széles, nyitott terekkel és hatalmas központi kijelzővel nyűgözi majd le a piacot az újonc. A vezetőtámogató technológiák terén komoly előrelépésre számítunk, a modellt minden bizonnyal felkészítik a 3. szintű autonóm közlekedésre – más kérdés, hogy a jogi környezet mikor engedélyezi a kapcsolódó önvezető funkciók tényleges piaci bevezetését.

Az új generációs modell világpremierjére európai idő szerint június elsején, a kora reggeli órákban kerül sor.

LEGFRISSEBB

Brutális teljesítmény és 300 km/órás végsebesség: ilyen őrült Cupra még nem...

0
A Cupra ismét megmutatta, hogy nem fél feszegetni a határokat: bemutatott egy olyan extrém sportautót, amely teljesítményben már a legendás Lamborghini Huracán szintjét idézi....

TESZTJEINK