AutóAddikt Bemutatók Volvo Több, mint egy évtizedet kellett várnunk az új, második generációs Volvo XC90-re

Több, mint egy évtizedet kellett várnunk az új, második generációs Volvo XC90-re

Egészen pontosan 12 évet, ugyanis 2002-ben mutatkozott be a mindmáig, azaz hivatalosan 2014-ig releváns Volvo zászlóshajó. Úgy tűnik, végre kézzel foghatóan is tapasztalható, hogy köreinkben az újdonság: a teljes mivoltában újragondolt és megújított Volvo XC90 immáron Magyarországon is elérhető.

volvo_xc90_magyarorszag_autoaddikt_001

Igaz, csak júniustól vehetik birtokba az autót azok az ügyfelek, akik netán már most leadták előrendeléseiket – vannak szép számmal: a márka hazai importőre szerint eddig 74 megrendelést rögzítettek, úgyhogy előreláthatóan pozitív lesz a skandináv unikum 2015-ös éve.

Nyilván sokat jelent, hogy a Volvo XC90 első generációjának népszerűsége mindmáig töretlen, hiszen a fentebb említett 2002-es premier óta 696 ezer példányt értékesítettek világszerte (ebből 1308 darabot Magyarországon). Külön érdekesség, hogy a kifutó Volvo XC90 egy olyan 13 éves konstrukciójú SUV, mely évről évre folyamatosan pozitív eredményekkel vizsgázott az Euro NCAP teszteken, teljes mértékben megfelelve a kor követelményeinek, és ellenállva a felmerülő konkurens modellek által támasztott követelményeknek is.

Jóval korábban felmerült már, hogy a Volvo XC90 modellt újra kellene gondolni – igaz, akkoriban még a Ford érdekeltségébe tartozott a brand. A koncepciót jegelték, igaz, jó 8 évvel ezelőtt már feltűnt egy, a mostani végső tervezethez hasonlatos XC90, bár ott még a véglegessel köszönő viszonyban sem volt a formaterv. Későbbi tulajdonosváltásnál (Kína) viszont máris érkezett az életmentő tőkeinjekció, s fokozottan beindult a gépezet – ennek végeredménye többek közt az új, 2015-ös Volvo XC90 is.

volvo_xc90_magyarorszag_autoaddikt_004

Megújult a Volvo logója. Mindez töredéke annak a teljesen újraértelmezett szellemiségnek, amellyel a gyártó nekifut a jövőnek, s a Volvo XC90 az egész összességnek az előfutára is.

Lenyűgöző az új Volvo XC90 dizájnja, kétségtelenül és elfogulatlanul. Leginkább a front-rész a megkapó véleményünk szerint, a vékonyra húzott lámpatestek eddig nem látott, Thor kalapácsát formázó LED csíkkal domborítanak, köztes hatalmasra rajzolt hűtőmaszkkal, szolid kökhárító végződésekkel.

volvo_xc90_magyarorszag_autoaddikt_007

Sikerült a Volvo XC90 formavilágát a klasszikus svéd megközelítésben megtartani: a SUV-ok fő jellegzetességeit hordozza, közel 5 méteres hosszával pedig a luxus szegmenst erősíti – ténylegesen: a hajszálvékonynak tűnő illesztési pontok, minőségi anyagkidolgozottság a külsőn, finoman megmunkált részelemek tarkítják az amúgy is komplex összképet.

Talán a far emlékeztet leginkább a korai első Volvo XC90 széria jellegzetességére, az aktuális stílusnak megfelelően megmaradtak a C oszlopra hosszában felhúzott helyzetjelzők, valamint a hangsúlyos csomagtérajtó, illetve a dupla, lapított fazonú krómozott kipufogóvégek.

volvo_xc90_magyarorszag_autoaddikt_003

Nem fér ahhoz sem kétség, hogy a Volvo nem csupán a prémiumkategóriát kívánja erősíteni, hanem egy olyan egyedi ékszerdobozt próbál(t) alkotni az új XC90-nel, amihez fogható nincsen még egy – legalábbis egyediségben. Ez nagy valószínűséggel sikerül is, hiszen a kiállított autó enteriőrjének pazar felszereltsége mindezt nagy mértékben alá is támasztja, a kecsesre szabott, pár perces helyszíni próba után rendkívül kényelmesnek és ergonomikusnak ható első- és hátsó ülések kifinomult matériák felhasználásával készülnek. Ráadásul az első fotelekhez már a régóta kívánt combtámasz is hozzá tartozik, növelve a komfortérzetet.

volvo_xc90_magyarorszag_autoaddikt_006

Azt pedig, hogy a Volvo XC90 igazi luxuscikknek lett aposztrofálva, mi sem bizonyítja jobban, hogy számtalan egyedi megoldást és/vagy kiegészítőt lehet választani az újonnan vásárolt autóhoz. A márka képviselői a kristályüveg-berakásos sebességváltógombot, valamint a svéd zászlós címkével ellátott üléskárpitozást emelték ki a felhozatalból.

Érezhetően nőtt a Volvo XC90 beltere az elődéhez képest, tágasabb fej- és térdterekkel bír (utóbbi főként hátul), így ténylegesen ideális utazóautó lehet a jövőben. Mindezek mellé bekerült az utastérbe a Volvo Sensus intuitív kommunikációs rendszere is, illetve a patinás Bowers and Wilkins cég 19 pontos, 1.4 kW összteljesítményű surround hangrendszere is elérhető.

volvo_xc90_magyarorszag_autoaddikt_002

Nézzük az árazást: jelenleg 16 200 000 forintot kóstál a belépő, Kinetic csomagos, T6 AWD 5 üléses kivitelben. A legvaskosabb árcédulát a sportos aspektusú R-Design felszereltséggel ellátott T8 AWD 7 ülésese kapta, itt 23 200 000 forintot kell a pénztárnál hagynunk. A bemutatón kiállított Volvo XC90 Inscription felszereltséggel, D5 AWD 7 üléses kiépítésben 18 870 000 forintos alapárról indul.

Júniusban visszatérünk a vadonatúj Volvo XC90 részletes bemutatásával, ugyanis akkor nyílik legközelebb alkalmunk arra, hogy az autót testközelből is megmérettetés alá vethessük egy menetpróba keretein belül.

Még több fotó: Autóaddikt.hu Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUS, Sony,  Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer, ASUS