A Volvo Sanghajban mutatta be az S90 szedán új változatát, valamint a csúcskivitelű S90 Excellence variánst, új korszakot nyitva a kínai autógyártás történetében.
A prémiumkategóriás autóiról ismert Volvo Cars bemutatta a felsőkategóriás szedánok piacára szánt újdonságait: az S90 új, módosított felszereltségű kínai kiadását, valamint a sorozat új csúcskivitelét, az S90 Excellence luxusmodellt, amelyek nyilvános premierjére a 2016-os Kantoni Autószalonon kerül majd sor.
Az új S90 a legfényűzőbb autó, amelyet Kínában valaha építettek. A modell mindkét kivitele a Volvo Cars daqingi (Kína) gyártólétesítményében készül, azokat 2017 nyarától világszerte forgalmazzák, kiemelve a Volvo globális gyártó stratégiája pillérének számító, kiemelkedő színvonalú minőséget.
„Kína egyre fontosabb szerepet játszik globális gyártói törekvéseinkben. Itteni gyártóüzemeink olyan világszínvonalú termékeket állítanak elő a következő években, amelyeket világszerte forgalmazunk majd, és ilyenformán kulcsfontosságú szerepet játszanak azon célkitűzésünk megvalósításában, hogy 2020-ra évente akár 800 ezer gépkocsit értékesítsünk” – mondta Håkan Samuelsson, a Volvo Car Group elnök-vezérigazgatója.
A Volvo úttörő szerepet játszik a Kínában gyártott gépkocsik globális forgalmazásának a megalapozásában. 2015-ben első nyugati autógyártóként exportált kínai gyártású prémium gépkocsit – az S60 Inscription típust – az Egyesült Államokba, ahol az autó maximális ötcsillagos minősítést ért el a Nemzeti Közlekedés-biztonsági Intézet (NHTSA) biztonsági vizsgálatán.
„Az S90 Excellence kapcsán a legelső, ami feltűnik, hogy kiszereltük belőle az első utasülést, és az úgynevezett Lounge pihenőkonzollal helyettesítettük, igazodva a sofőrös autókkal járó ügyfelek azon elvárásához, hogy menet közben a lehető legkomfortosabb körülmények között pihenhessenek vagy dolgozhassanak. A második szembeötlő részlet a felhasznált anyagok kiemelkedő minősége; a felületek és anyagok együtt a fényűzés átgondolt, magával ragadó érzését ébresztik” – mondta Thomas Ingenlath, a Volvo Cars formatervezésért felelős alelnöke.
Az S90 Excellence számos funkcióval teszi még értékesebbé és tartalmasabbá a fedélzeten töltött időt: teljes méretű panoráma napfénytető, kihajtható munkaasztalok, átgondolt tároló megoldások, fűthető és hűthető pohártartó, állítható lábtámasz, valamint kikapcsolódásra és munkavégzésre egyaránt alkalmas, nagyméretű monitorral felszerelt, integrált szórakoztató rendszer szerepel a listán. Az S90 Excellence hátsó utasainak teljes kényelméről érintőképernyős kezelőfelület, beépített hűtőszekrény és a svéd Orrefors üvegműves által kézzel gyártott kristálypoharak gondoskodnak.
Az új autók szériafelszerelését egy sor biztonsági szolgáltatás gyarapítja, a City Safety rendszer részét alkotó, nagytestű állatok felismerésére képes funkciótól a Pilot Assistig, amely egy 130 km/h óra sebességig üzemképes, félautonóm vezetőtámogató rendszer.
A Volvo új 90-es modellszériájának tagjai emellett komfortos okostelefon-integrációt is kínálnak: az Apple CarPlay és Android Auto funkciók révén a vezető és utasai a nagyméretű középkonzoli kijelzőn keresztül könnyedén hozzáférhetnek okostelefonjuk megszokott szolgáltatásaihoz.
Mindkét autóhoz megrendelhető az az új CleanZone légminőség-javító rendszer, amelynek négyzónás klímaberendezése ionos légtisztítót, valamint egy 2,5 mikronos méretű szilárd részecskék észlelésére alkalmas, valós idejű légellenőrző rendszert is tartalmaz.





![[TESZT] Fiat 500 LaPrima 1.0 BSG – szeretnivaló gyönyörűség, visszafogott elánnal](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-500-laprima-1-0-bsg-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 1.2 145 LE 48V MHEV Sport – olasz stílus, meglepően komoly hibrid hajtással](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-1-2-145-48V-mhev-sport-teszt-2-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV4 e204 Long Range GT-Line – ez most nem SUV, ez klasszikus megközelítés](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev4-e204-long-range-gt-line-autoaddikt-teszt-17-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV5 e217 Earth – az elektromos SUV, amely a Sportage babérjaira törhet](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev5-e217-earth-teszt-autoaddikt-7-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-180x135.jpg)


































![[TESZT] Fiat 500 LaPrima 1.0 BSG – szeretnivaló gyönyörűség, visszafogott elánnal](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-500-laprima-1-0-bsg-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 1.2 145 LE 48V MHEV Sport – olasz stílus, meglepően komoly hibrid hajtással](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-1-2-145-48V-mhev-sport-teszt-2-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV4 e204 Long Range GT-Line – ez most nem SUV, ez klasszikus megközelítés](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev4-e204-long-range-gt-line-autoaddikt-teszt-17-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV5 e217 Earth – az elektromos SUV, amely a Sportage babérjaira törhet](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev5-e217-earth-teszt-autoaddikt-7-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-100x75.jpg)


