AutóAddikt Autó-motorsport WTCC 2015, Hungaroring: a Citroën Racing kulisszái mögött

WTCC 2015, Hungaroring: a Citroën Racing kulisszái mögött

Mint minden évben, idén is részt vettünk a WTCC (World Touring Car Championship) magyarországi futamán. Sikerült bepillantanunk a Citroën Racing kulisszái mögé, még a kora délelőtti órákban.

citroen_racing_wtcc_2015_hungaroring_autoaddikt_3

Első nekifutásra egy mindent átfogó sajtótájékoztató keretein belül a Citroën Racing kettő, alapvetően műszaki lebonyolításért felelős embere vázolta a terveket, illetve elvárásokat a délutáni, immár éles futamok kapcsán, valamint az is kiderült, hogy a távlati tervek szerint hosszú távon gondolkodnak abban, hogy erősítik a WTCC csapatát.

citroen_racing_wtcc_2015_hungaroring_autoaddikt_1

Nem sokkal 11 óra után bejártuk a Citroën Racing boszorkánykonyháját is, Loeb és Muller autóit tekinthettük meg testközelből, valamint a háttérstaff munkálatainak is részesei lehettünk, legalábbis néhány fotó elkészítése erejéig.

citroen_racing_wtcc_2015_hungaroring_autoaddikt_2

A Citroën Racing idén is C-Elysée tipusú túraautókkal áll rajthoz, a megmérettetés jelenleg is zajlik, az eredményekről a későbbiek folyamán számolunk be.

citroen_racing_wtcc_2015_hungaroring_autoaddikt_5

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUS, Sony,  Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer, ASUS