AutóAddikt Hírek 2020-ban is a Lexus a legmegbízhatóbb márka a What Car? szerint

2020-ban is a Lexus a legmegbízhatóbb márka a What Car? szerint

A brit What Car? autós folyóirat kihirdette 2020-as év autója szavazásának győzteseit. A megbízhatósági versenyben a Lexus és a Toyota egyaránt dobogóra került, a legkiválóbb hibrideket a Toyota gyártja.

Ahogy 1978 óta minden évben, idén is megválasztotta az év meghatározó autóit a brit What Car? autós szaklap. A 47 éve alapított kiadvány szerkesztői két tucatnyi kategóriában értékelik az egyes modellek, márkák és szolgáltatások értékét. Minden csoportban hárman – három különböző árkategóriából – juthatnak be a döntőbe, ahol az arra leginkább érdemes jelölt lesz az adott szegmens abszolút győztese. Ez utóbbiak aztán külön, immár mérettől és ártól függetlenül is megmérettetnek, és közülük választják ki az Év Autóját.

A Legmegbízhatóbb Márkák versenyében az olvasók közreműködésével ítélték oda a díjakat. 31 márka 218 típusáról, a legkülönbözőbb korú autókról – összesen több mint 18 ezer egyedi járműről – kaptak részletes információkat. A szerkesztők figyelembe vették a javítás költségét, illetve időigényét. Három ársávban három japán gyártó jutott be a legmegbízhatóbbak döntőjébe.

Közülük a Lexus érte el a legjobb eredményt: az öt évnél fiatalabb autók között 99 százalékos hibátlansági arányt érte elmíg a 6-15 év közötti Lexusok lenyűgöző 93,1 százaléka bizonyult hibamentesnek. A felmérés legfontosabb tanulsága, hogy a hibrid technológia nemhogy megbonyolítaná és sérülékennyé tenné az autókat. Éppen ellenkezőleg: a Lexus hibridek összességében 96 százalékos tökéletességi rátával zárták a felmérést. Az öt évnél fiatalabb Lexus CT típusok hibaszázaléka nulla (!), de az NX esetében is 99,7 százalékban eseménytelenül telnek az évek. Idősebb korára is megbízható marad a CT: a felmérésben részt vevő autók mindössze 4 százalékánál tapasztaltak meghibásodást (akkumulátor). Az RX modell viszont olyan, mint a nemes vörösborok: míg újkorában 5 százalékuknál, öt év fölött már csak 4,3 százalékuknál fordult elő apróbb kellemetlenség – jellemzően a fékek környékén.

Habár kiemelkedő teljesítményével a Lexus bizonyult a legmegbízhatóbb márkának, a saját ársávjában győztes Toyotának sem kell szégyenkeznie teljesítménye miatt. A 0-5 éves korosztályban a Yaris 100 százalékot, a Prius 98 százalékot ért el; öt év felett a RAV4 (98%) és az Auris (96%) a legjobb választás. A legfeljebb 60 hónapot futott Toyoták körében 98, a hatévesnél idősebb autóknál 88 százalékos a hibátlansági arány.

Ami a hibrid szegmenst illeti, az üzemeltetési költségek, az adókedvezmények szempontjából fontos, szabványos CO2-kibocsátási értékek, a hétköznapi használati érték, valamint a belső égésű és elektromos motorok közötti váltás simasága számított. Pontosan ezek az utóbbi szempontok emelték ki a mezőnyből és tették kategóriagyőztessé a kisebbik teljesítményű új hibrid Corollát, amelynek ugyan takarékossága (4,5 l/100 km) is örvendetes, a tesztelőket mégis kifinomultságával, kényelmével nyűgözte le. Ha az összesített győzelmet át is engedte fivérének, a megfizethető autók között nem talált legyőzőre a Yaris Hybrid, amely a What Car? tesztjén városi forgalomban mindössze 3,5 l/100 km fogyasztást produkált.

A Toyota további két szegmensben is árkategória-győzelmet ért el: a Corolla a családi autóka Toyota Aygo pedig a „budget” kategóriában bizonyult a legkiválóbb közepes árfekvésű megoldásnak.  Az utóbbi látványos formatervével, takarékos motorjával, dinamikus vezethetőségével és gazdag felszereltségével hódított, míg alsó-középkategóriás márkatársa kényelmes futóművével, igényes kidolgozásával, gazdag felszereltségével, valamint a hibrid hajtáslánc csendes és takarékos üzemével tudott győzni.