Fellebbent a lepel a nagy várakozással övezett Lexus UX városi kompakt crossoverről: a környezetbarát hibrid modelljeiről ismert japán prémium márka közzétette az első hivatalos fotót és videót az autóról, amelynek világpremierje március 6-án lesz a 2018-as Genfi Autószalonon.
A Lexus ismét felkavarta az állóvizet, amikor bejelentette, hogy a már 2016-ban, a Párizsi Autószalonon történt bemutatását követően óriási lelkesedést kiváltó UX koncepcióautóból sorozatgyártott változat készül, amelyet a jövőhéten kezdődő 2018-as Genfi Autószalonon láthat majd először élőben a nagyközönség.
Az első vizuális anyagokon jól kivehető az UX merész, SUV-stílusú dizájnja (amely szinte teljes mértékben megőrizte a tanulmányautó bátor, futurisztikus vonalvezetését) és a karosszéria erőt sugalló, ‘sűrített’ hangulata. Az autó crossoveres jellegét hatásosan hangsúlyozzák ki az erőteljes sárvédő-szélesítések és a magas övvonal, ám a lemezek alatt egy olyan új padlólemez rejtőzik, ami kivételes szerkezeti szilárdságával és alacsony tömegközéppontjával egy ferdehátú modell élvezetes vezetési élményét nyújtja.
Az utastér tágas és hívogató, a cockpit pedig megnyugtatóan öleli körül a vezetőt, aki magasan ül, és jól rálát a forgalomra. Merész dizájnjával, hibátlan kézműves kidolgozásával és képzeletgazdag technológiájával az UX kifejezetten vonzó autó, ami új szegmensbe nyit kaput a luxusmárkának.





![[TESZT] Fiat 500 LaPrima 1.0 BSG – szeretnivaló gyönyörűség, visszafogott elánnal](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-500-laprima-1-0-bsg-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 1.2 145 LE 48V MHEV Sport – olasz stílus, meglepően komoly hibrid hajtással](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-1-2-145-48V-mhev-sport-teszt-2-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV4 e204 Long Range GT-Line – ez most nem SUV, ez klasszikus megközelítés](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev4-e204-long-range-gt-line-autoaddikt-teszt-17-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV5 e217 Earth – az elektromos SUV, amely a Sportage babérjaira törhet](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev5-e217-earth-teszt-autoaddikt-7-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-180x135.jpg)


































![[TESZT] Fiat 500 LaPrima 1.0 BSG – szeretnivaló gyönyörűség, visszafogott elánnal](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-500-laprima-1-0-bsg-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 1.2 145 LE 48V MHEV Sport – olasz stílus, meglepően komoly hibrid hajtással](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-1-2-145-48V-mhev-sport-teszt-2-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV4 e204 Long Range GT-Line – ez most nem SUV, ez klasszikus megközelítés](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev4-e204-long-range-gt-line-autoaddikt-teszt-17-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV5 e217 Earth – az elektromos SUV, amely a Sportage babérjaira törhet](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev5-e217-earth-teszt-autoaddikt-7-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-100x75.jpg)


