A TOYOTA Motorsport GmbH (TMG) közzétette, hogy a GT86 Kupa futamai 2017-ben is folytatódnak, így a verseny rajongói újabb izgalmas évadra számíthatnak.
A TMG által 2013-ban útjára indított GT86 Kupa a VLN versenysorozat keretén belül zajlik a Nürburgring Nordschleife pályán, megfizethető módját kínálva a versenyzésnek a privát csapatok és versenyzők számára Európa egyik legnagyobb GT-bajnokságában.
A 2016-os szezon közepén mutatta be a TMG a továbbfejlesztett GT86 CS-Cup autót, leváltva a CS-V3 változatot. Az új modell könnyebb és erősebb, jobbak az aerodinamikai jellemzői, így a szezonban érezhetően javultak a köridők.
Nagyobb teljesítményével, magasabb forgatónyomatékával és csökkentett tömegével a CS-Cup jóval többre képes, miközben az autó vezetési élményét olyan módosítások teszik még izgalmasabbá, mint a fokozatváltások közben folyamatosan lenyomva tartható gázpedál vagy a módosított hatodik sebességfokozat.
A kupa résztvevőinek visszajelzései és az idei tesztek eredményei alapján a TMG néhány kisebb módosítással tovább optimalizálja a 2017-es CS-Cup versenyautót.
Az új gép tehát komolyabb versenyteljesítményt kínál, ugyanakkor megőrzi remek ár-érték arányát, hiszen üzemeltetési költsége mindössze 6,2 euro/kilométer*. A TMG biztos benne, hogy a Kupa mezőnye jövőre még népesebb lesz, mivel jelenleg is több új résztvevő fontolgatja, hogy benevez a versenysorozatra.
Ahogy az autó, úgy maga a Kupa is folyamatosan fejlődik; a TMG izgalmas terveken dolgozik, amelyek értékesebb és bőségesebb tapasztalattal gazdagítják majd a 2017-es szezonban rajthoz állókat. Ennek pontos részletei a következő hetek során válnak véglegessé, de az bizonyos, hogy a cél továbbra is a csekély nevezési díj és a tekintélyes pénzjutalom lesz, hiszen többek közt ezek tették ennyire népszerűvé a VLN versenysorozatot.
“Nagy öröm számunkra, hogy a TMG ügyfél motorsport stratégiájának fontos részét képező Kupa futamai legalább 2017 végéig folytatódnak. Szeretnék köszönetet mondani jelenlegi csapatainknak, akik nagy elkötelezettségről tettek tanúbizonyságot, és remek teljesítményt nyújtottak az elmúlt szezonban; nagy öröm volt ilyen tehetséges emberekkel dolgozni. Meggyőződésem, hogy a VLN versenysorozatban a Kupa kínálja a legjobb költség/teljesítmény arányt, és a GT86 CS-Cup gépet először kipróbáló pilóták mosolya láttán az is egyértelmű, mennyire élvezetesen vezethető ez az autó. Így aztán örömmel várjuk az újabb csapatok érkezését, hogy még izgalmasabbá varázsolhassuk a 2017-es évadot” – fogalmazott Nico Ehlert, az ügyfél motorsport program főmérnöke.





![[TESZT] Fiat 500 LaPrima 1.0 BSG – szeretnivaló gyönyörűség, visszafogott elánnal](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-500-laprima-1-0-bsg-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 1.2 145 LE 48V MHEV Sport – olasz stílus, meglepően komoly hibrid hajtással](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-1-2-145-48V-mhev-sport-teszt-2-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV4 e204 Long Range GT-Line – ez most nem SUV, ez klasszikus megközelítés](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev4-e204-long-range-gt-line-autoaddikt-teszt-17-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV5 e217 Earth – az elektromos SUV, amely a Sportage babérjaira törhet](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev5-e217-earth-teszt-autoaddikt-7-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-180x135.jpg)

































![[TESZT] Fiat 500 LaPrima 1.0 BSG – szeretnivaló gyönyörűség, visszafogott elánnal](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-500-laprima-1-0-bsg-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 1.2 145 LE 48V MHEV Sport – olasz stílus, meglepően komoly hibrid hajtással](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-1-2-145-48V-mhev-sport-teszt-2-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV4 e204 Long Range GT-Line – ez most nem SUV, ez klasszikus megközelítés](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev4-e204-long-range-gt-line-autoaddikt-teszt-17-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV5 e217 Earth – az elektromos SUV, amely a Sportage babérjaira törhet](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev5-e217-earth-teszt-autoaddikt-7-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-100x75.jpg)


