15 évvel ezelőtt, azaz 2003. márciusában indult a Volkswagen Touran hódító útjára.
Az azóta eltelt 15 év alatt három generáció született a modellből, amely egyike a legkeresettebb egyterűeknek, szegmensében pedig piacvezető Európában. Az elmúlt 15 évben közel 2,3 millió újautó-vásárló döntött a Touran öt- illetve hétüléses változata mellett. Napjainkban a Touran sokoldalú variálhatóságával, családbarát karakterével és innovatív rendszereivel hódít. Utóbbiak közül is kiemelkednek a vezetői segédrendszer elemei illetve az infotainment rendszer.
2003-as piaci bevezetése után a Touran 2006. novemberében átfogó frissítésen esett át, amely során megkapta az első félautomata asszisztens rendszert (Park Assist). 2010-re a kompakt egyterű kiszállításai elérték az 1,13 millió darabot, a Volkswagen pedig az új márkaarculathoz igazította a Touran megjelenését és frissítette műszaki megoldásait.
Már 1,9 millió vásárló döntött a Touran mellett, amikor a Volkswagen egy teljesen új generációval állt elő, amelyet 2015. februárjában mutatta be először a nagyközönségnek. Ez volt az első alkalom, hogy a Touran az MQB (Moduláris Keresztmotoros Platform) alkalmazásával készült. A 130 milliméterrel hosszabb és akár 62 kilogrammal könnyebb modell a legkorszerűbb segédrendszerek és összekapcsolhatósági megoldások egész sorát vonultatta fel. Szerepelt köztük a Car-Net Cam Connect kamerarendszer is, amely a szülőknek segít szemmel tartani a hátsó sorokban helyet foglaló gyerekeket egy kamera és az infotainment rendszer kijelzője segítségével. Emellett a Touran további okos megoldásokat is kínál, mint amilyen az elektronikus hangfelerősítés rendszere. Ezzel lehetővé válik, hogy az első üléssorban mikrofon segítségével felvett üzenet a beépített hangszórók segítségével a hátsó üléssorokhoz is eljusson. Így a három üléssor sem lesz akadály, hogy mindenki megkapja a kívánt üzenet.
A jelenlegi generáció kategóriájának egyik legtágasabb csomagterével büszkélkedhet, amely öt utas mellett is akár 834 literes pakolható teret kínál. Az Isofix rögzítési pontokkal szerelt hátsó ülések és a 3 zónás automata klímaberendezés (Climatronic, a Highline felszereltségnél az alapfelszereltség része) szintén figyelemreméltó ajánlat a szegmensben. A Touran így napjaink egyik legideálisabb választása és korának egyik legátgondoltabb családi autója.





![[TESZT] Fiat 500 LaPrima 1.0 BSG – szeretnivaló gyönyörűség, visszafogott elánnal](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-500-laprima-1-0-bsg-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 1.2 145 LE 48V MHEV Sport – olasz stílus, meglepően komoly hibrid hajtással](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-1-2-145-48V-mhev-sport-teszt-2-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV4 e204 Long Range GT-Line – ez most nem SUV, ez klasszikus megközelítés](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev4-e204-long-range-gt-line-autoaddikt-teszt-17-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV5 e217 Earth – az elektromos SUV, amely a Sportage babérjaira törhet](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev5-e217-earth-teszt-autoaddikt-7-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-180x135.jpg)
































![[TESZT] Fiat 500 LaPrima 1.0 BSG – szeretnivaló gyönyörűség, visszafogott elánnal](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-500-laprima-1-0-bsg-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 1.2 145 LE 48V MHEV Sport – olasz stílus, meglepően komoly hibrid hajtással](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-1-2-145-48V-mhev-sport-teszt-2-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV4 e204 Long Range GT-Line – ez most nem SUV, ez klasszikus megközelítés](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev4-e204-long-range-gt-line-autoaddikt-teszt-17-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV5 e217 Earth – az elektromos SUV, amely a Sportage babérjaira törhet](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev5-e217-earth-teszt-autoaddikt-7-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-100x75.jpg)


