A BMW M235i Racing Cup 2014 óta a hosszú távú megbízhatósági futamokat kínáló, nürburgringi VLN bajnokság szerves része, a BMW Motorsport pedig most további két évvel meghosszabbította szerződését a versenysorozattal és hivatalos gumiabroncs-partnerével, a Dunloppal.
A következő szezontól BMW M240i Racing Cup néven megrendezendő betétfutam-sorozat így 2020-ig biztosan lehetőséget ad a privát színekben versenyző pilótáknak és csapatoknak arra, hogy belátható költségek mentén lépjenek be a motorsport élvonalának világába.
„A szerződés meghosszabbításával újfent kinyilvánítottuk elköteleződésünket privát színekben versenyző ügyfeleink mellett” – fogalmazott Jens Marquardt, a BMW Motorsport igazgatója. „A BMW M235i Racing Cup sorozatgyártásban kínált műszaki alapra építkező, és ezáltal belátható költségekkel bíró, belépő szintű betétfutam-sorozatként már a kezdetektől rendkívüli sikereknek örvendett. Mindezt az is mutatja, hogy a hozzávetőlegesen húsz versenyautóból álló mezőny az elmúlt évek során a VLN legerősebb betétfutamává nőtte ki magát, a futamokra pedig időről időre a legtöbb rajongó látogat ki. Nagy örömömre szolgál, hogy privát színekben versenyző csapatainknak további két, biztonsággal tervezhető évet kínálhatunk fel, ezzel is jutalmazva hűségüket a BMW márka iránt. A 2019-es szezontól bevezetjük a BMW M240i Racing Cup versenyautóihoz elérhető Evo csomagot, amellyel számos ügyfelünk kérését teljesítjük. Az Evo csomag nem csupán a csapatoknak, de a pilótáknak is számos előnyt tartogat, miközben a BMW M240i Racing versenyautók megjelenése minden eddiginél jobban hasonlít majd a tömegtermelésben kínált modellekéhez” – tette hozzá Jens Marquardt.
A BMW M240i Racing versenyautók Evo csomagja többek között optimalizált motorvezérlő szoftvert, a hátsó légterelő szárny újratervezett zárólapjait, valamint a jobb üléspozíció és a kényelmesebb vezetés érdekében új sportülést is tartogat.
A szerződéshosszabbítás részeként a BMW Motorsport a BMW M240i Racing Cup betétfutam-sorozat csapatversenyének pénzdíját is megemelte: a 2019-es szezontól kezdve az idény legsikeresebb csapata 25 000 euróval több, immáron 100 000 euró pénzdíjban részesül. A VLN oldalán meghosszabbított együttműködés korai bejelentésével és a megnövelt pénzdíjjal a BMW M240i Racing Cup minden korábbinál vonzóbb sorozattá válik. A BMW Motorsport ráadásul a sorozatbéli hivatalos gumiabroncs-partnerével, a Dunloppal 2014 óta íródó együttműködését is meghosszabbította.
A BMW M240i Racing Cup betétfutam-sorozat egyik legnagyobb előnye azonban a BMW Motorsport támogatása, amelynek részeként a bajor prémiumgyártó hivatalos pótalkatrészekkel, szükség esetén pedig mérnöki támogatással segíti privát színekben versenyző csapatai sikeres szereplését.





![[TESZT] Fiat 500 LaPrima 1.0 BSG – szeretnivaló gyönyörűség, visszafogott elánnal](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-500-laprima-1-0-bsg-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 1.2 145 LE 48V MHEV Sport – olasz stílus, meglepően komoly hibrid hajtással](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-1-2-145-48V-mhev-sport-teszt-2-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV4 e204 Long Range GT-Line – ez most nem SUV, ez klasszikus megközelítés](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev4-e204-long-range-gt-line-autoaddikt-teszt-17-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV5 e217 Earth – az elektromos SUV, amely a Sportage babérjaira törhet](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev5-e217-earth-teszt-autoaddikt-7-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-180x135.jpg)

































![[TESZT] Fiat 500 LaPrima 1.0 BSG – szeretnivaló gyönyörűség, visszafogott elánnal](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-500-laprima-1-0-bsg-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 1.2 145 LE 48V MHEV Sport – olasz stílus, meglepően komoly hibrid hajtással](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-1-2-145-48V-mhev-sport-teszt-2-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV4 e204 Long Range GT-Line – ez most nem SUV, ez klasszikus megközelítés](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev4-e204-long-range-gt-line-autoaddikt-teszt-17-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV5 e217 Earth – az elektromos SUV, amely a Sportage babérjaira törhet](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev5-e217-earth-teszt-autoaddikt-7-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-100x75.jpg)


