A Budapest XVII. kerületében található Motor Center Gyulai mostantól a Suzuki motoros termékeit is forgalmazza. Ezzel egy tucatra nőtt a Suzuki motorkerékpár-szalonjainak száma az országban.

Suzuki motorkerékpárokat is forgalmaz ettől az évtől a rákosmentei Motor Center Gyulai. A kereskedés avatóünnepségén a szalagot a Gyulai-cégcsoport tulajdonosa, Gyulai Tamás és a Magyar Suzuki Zrt. marketingvezetője, Hársfalvi János vágta át.
„2015-ben Magyarország motorkerékpár-piaca 14 százalékkal bővült a megelőző évhez képest. A Suzuki 269 motort adott el az esztendő során, ami nagy előrelépés, 68 százalékos gyarapodás 2014-hez képest, amikor 160 kelt el a márka kétkerekűiből. A biztató eladási számok indokolttá teszik, hogy márkakereskedői hálózatunk újabb egységgel bővüljön, ezúttal Pesten” – mondta Hársfalvi János.
„A változó piaci környezetben csak az erős háttérrel rendelkező és megalapozott stratégiával működő cégek maradhatnak talpon. A közel 25 éves autóértékesítési tapasztalattal rendelkező Gyulai-cégcsoport a megújulás és bővülés útját választotta, amikor a Keresztúri úti felüljáró lábánál motorkereskedést nyitott Rákosmentén” – mondta Gyulai Tamás, aki a Suzuki csatlakozását a forgalmazott márkák köréhez kiemelten fontos állomásnak tartja a cég életében.
A szalagátvágást követően a Suzuki marketingigazgatója sok sikert kívánt a kereskedőnek, és átadta neki a Suzuki-kereskedések elmaradhatatlan kabalafiguráját, a vevőket szerencsehozó bal mancsával invitáló, pénzbőséget hozó porcelánmacskát.
A szalonavatót követően a hétvégén tesztnapot tartottak. Az érdeklődők a kereskedés tesztmotorparkjából olyan legendás és új modelleket próbálhattak ki, mint a nagy teljesítményű sportmotorok királyát, a Hayabusát és a „viharban lesújtó villámot”, az Inazumát.

A Motor Center Gyulai különböző banki finanszírozási konstrukciókkal, illetve a meglévő motorkerékpárok, robogók beszámításával támogatja vásárlóit. Az új motorok értékesítésén túl szervizszolgáltatással, műszaki vizsgáztatással és alkatrészek értékesítésével is ügyfelei rendelkezésére áll.
A Motor Center Gyulai a márka tizenkettedik motorkerékpárokat forgalmazó márkakereskedése az országban.





![[TESZT] Fiat 500 LaPrima 1.0 BSG – szeretnivaló gyönyörűség, visszafogott elánnal](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-500-laprima-1-0-bsg-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 1.2 145 LE 48V MHEV Sport – olasz stílus, meglepően komoly hibrid hajtással](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-1-2-145-48V-mhev-sport-teszt-2-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV4 e204 Long Range GT-Line – ez most nem SUV, ez klasszikus megközelítés](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev4-e204-long-range-gt-line-autoaddikt-teszt-17-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV5 e217 Earth – az elektromos SUV, amely a Sportage babérjaira törhet](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev5-e217-earth-teszt-autoaddikt-7-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-180x135.jpg)
































![[TESZT] Fiat 500 LaPrima 1.0 BSG – szeretnivaló gyönyörűség, visszafogott elánnal](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-500-laprima-1-0-bsg-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 1.2 145 LE 48V MHEV Sport – olasz stílus, meglepően komoly hibrid hajtással](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-1-2-145-48V-mhev-sport-teszt-2-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV4 e204 Long Range GT-Line – ez most nem SUV, ez klasszikus megközelítés](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev4-e204-long-range-gt-line-autoaddikt-teszt-17-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV5 e217 Earth – az elektromos SUV, amely a Sportage babérjaira törhet](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev5-e217-earth-teszt-autoaddikt-7-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-100x75.jpg)


