Az év vége közeledtével a Ford Magyarország és márkaszervizei ismét egy jó ügyet támogatnak. A Ford és márkakereskedői hálózata társadalmi szerepvállalási programjának keretében tavaly a decemberi szervizszolgáltatások számlaértékének 1 százalékát jótékony célra ajánlja fel.
Az összegyűjtött adománnyal a Ford az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány a beteg gyermekek szállítását és orvosi eszközök vásárlását támogató tevékenységi köreit segítette. Magyarországon évente hozzávetőlegesen 300 gyermeknél diagnosztizálnak daganatos megbetegedést. Az alapítvány 1999-ben azzal a céllal jött létre, hogy térítésmentesen segítse a daganatos és leukémiás megbetegedésben szenvedő gyermekek gyógyulását.
A tavalyi jótékonysági akciónak köszönhetően a nagyértékű Cynosure Cynergy Multiplex orvosi műszert – melyet több cég támogatásából sikerült megvásárolni – a napokban vehette át a SE II. Gyermekgyógyászati Klinikájának igazgatója Dr. Kovács Gábor és Takácsné Stalter Judit – az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány kuratóriumának elnöke.
A Cynosure Cynergy Multiplex lézerkészülék a gyermekellátásban a bőrt (is) behálózó, veleszületett, ill. szerzett érdaganatok, ér malformációk korszerű kezelésének elengedhetetlen eszköze. Használata mellett sok esetben a műtét elkerülhető, a gyógyuláshoz nem kell feltétlenül a beteg bőrfelületet kimetszeni, néhány lézerkezelést követően a betegség látványosan regrediálni kezd.
A készülék átadási ünnepségén Kiss Zoltán, a Ford regionális aftersales managere elmonta: „A Ford Magyarország és márkakereskedői elkötelezettek voltak a jó ügy támogatása iránt, a Ford tulajdonosok pedig azzal tudtak segíteni, hogy decemberre időzítették a szervizlátogatásokat Ford Márkaszervizekben, így az ott fizetett összeg 1százalékával automatikusan támogatták az ügyet. Büszkék vagyunk rá, hogy az összefogásból származó 4.635.566 forint is segíti az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány munkáját”.





![[TESZT] Fiat 500 LaPrima 1.0 BSG – szeretnivaló gyönyörűség, visszafogott elánnal](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-500-laprima-1-0-bsg-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 1.2 145 LE 48V MHEV Sport – olasz stílus, meglepően komoly hibrid hajtással](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-1-2-145-48V-mhev-sport-teszt-2-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV4 e204 Long Range GT-Line – ez most nem SUV, ez klasszikus megközelítés](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev4-e204-long-range-gt-line-autoaddikt-teszt-17-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV5 e217 Earth – az elektromos SUV, amely a Sportage babérjaira törhet](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev5-e217-earth-teszt-autoaddikt-7-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-180x135.jpg)


































![[TESZT] Fiat 500 LaPrima 1.0 BSG – szeretnivaló gyönyörűség, visszafogott elánnal](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-500-laprima-1-0-bsg-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 1.2 145 LE 48V MHEV Sport – olasz stílus, meglepően komoly hibrid hajtással](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-1-2-145-48V-mhev-sport-teszt-2-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV4 e204 Long Range GT-Line – ez most nem SUV, ez klasszikus megközelítés](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev4-e204-long-range-gt-line-autoaddikt-teszt-17-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV5 e217 Earth – az elektromos SUV, amely a Sportage babérjaira törhet](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev5-e217-earth-teszt-autoaddikt-7-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-100x75.jpg)


