A Ford önvezető járművei még csupán néhány éve léteznek, de egy apró robot máris bemutatja az önvezetésben rejlő további lehetőségeket.
A robot neve “Survival” (azaz Túlélő), mivel képes a környezetéhez alkalmazkodni. Az önvezető gép hordja szét az alkatrészeket a Ford egyik gyárában – méghozzá úgy, hogy közben a legapróbb akadályokat is érzékeli és kikerüli, vagy ha kell, meg is áll, amíg az út újra szabaddá válik.
A szerkezetet teljes egészében a Ford mérnökei tervezték, és ez az első ilyen robot, ami munkába állt egy európai Ford üzemben.
“Úgy programoztuk, hogy képes legyen megtanulni a gyár teljes alaprajzát, és mindezt kiegészíteni az érzékelőiből kapott jelekkel, így egyáltalán nincs szüksége külső irányításra” – magyarázta el Eduardo García Magraner mérnök-igazgató, aki a spanyolországi Valencia üzem modern karosszéria- és présüzemét irányítja, ahol a robotot először kipróbálták. “Amikor először útjára engedtük, látszott a munkatársakon, hogy azt hiszik, valami sci-fi mozi forgatásába csöppentek bele; az emberek újra meg újra megtorpantak, amikor a robot közelített. Ma már megszokták, hogy velük együtt dolgozik, és tudják, elég okos ahhoz, hogy körülöttük mozoghasson.”
Az alkatrészek és a hegesztési segédanyagok elszállítása a különböző munkaállomásokra fontos része a Kuga, a Mondeo és az S-MAX gyártási folyamatának. Ez egy meglehetősen hétköznapi, ám időigényes dolog. A robot ugyan nem helyettesíti az embereket, de a segítségével 40 emberi munkaóra szabadítható fel naponta, és az így megtakarított időt a dolgozók a bonyolultabb feladatok megoldására fordíthatják.
A robotot egy automatizált polcrendszerrel szerelték fel, amiben 17 rekesz található a különböző méretű és súlyú tárgyak tárolására. A hibák és tévedések elkerülésére a rekeszek nyitása és zárása automatikusan történik, így a dolgozók mindig csak ahhoz az anyaghoz férnek hozzá, amire pontosan nekik van szükségük.
“Majdnem egy éven át teszteltük, és mára hibátlanul működik. Mostanra olyanná vált, mint egy teljes értékű csapattag” – mondja García Magraner. “Remélem, hamarosan teljes időben munkába állíthatjuk, és rövidesen más Ford-gyárakban is megjelennek majd ezek a robotok.”
A “Survival” azon intelligens robotok egyike, amelyek jó ideje működnek már a Ford európai gyáraiban; ilyen például a kölni üzemben munkába állított “Robutt” és a co-botok. Az önvezető robot ugyanazzal a LiDAR technológiával érzékeli környezetét, mint ami a Ford önvezető prototípusaiban is megtalálható.





![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)


































![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)


