A Ford a napokban jelentette be, hogy új, több évre szóló partneri megállapodást köt a Team Sky csapattal, s így a vállalat lesz az elit kerékpárcsapat exkluzív autó- és haszongépjármű-szállítója.

A Team Sky versenyzői, Chris Froome és Sir Bradley Wiggins az elmúlt négy év során háromszor is megnyerték a legendás Tour de France futamot. 2016-tól a Ford legújabb járművei segítik majd a csapat versenyprogramját, amelyben három Grand Tour futam is szerepel: a Tour de France, a Giro d’Italia és a Vuelta a España.
“Új együttműködésünk a Team Sky csapattal fantasztikus lehetőséget teremt arra, hogy megjelenjünk ebben az izgalmas sportágban, és hogy a kerékpársport szenvedélyes rajongói is megismerjék termékeinket” – nyilatkozta Anthony Ireson, a Ford Európa marketing-kommunikációs igazgatója. “E partneri megállapodásnak köszönhetően legújabb modelljeink az események középpontjában tűnnek majd fel, ahol ugyanolyan jól láthatják őket a helyszínen szurkolók, mint azok, akik világszerte a televíziós közvetítést nézve izgulják végig e hihetetlen országúti versenyeket.”
Az együttműködési megállapodás értelmében a Team Sky a csapat minden tevékenységéhez – vagyis a versenyprogramokhoz és a háttérben zajló munkához egyaránt – a Ford modellek széles skálájából választhat.
A versenyek mezőnyében feltűnnek majd a Team Sky jellegzetes kék-fekete színeibe öltözetett Ford Mondeo kombik; ezeket a csapat sportigazgatói és szerelői használják majd. Emellett számos már Ford is megjelenik a csapat flottájában, így bármilyen futamon és bármilyen környezetben biztosítható a versenyzők támogatása.
Minden Kuga és S-MAX – valamint két Mondeo kombi – felszereltségének része lesz a Ford Intelligens Összkerékhajtása, amely remekül helytáll majd Belgium kemény, macskaköves útjain és az Alpok meredélyein. E technológia folyamatosan ellenőrzi az autó kerekeinek tapadását, és ennek megfelelően 20 ezredmásodperc alatt képes optimálisan újra elosztani az első és hátsó kerekekre jutó vonóerőt.

“A Ford tökéletes partnernek ígérkezik a Team Sky csapat számára, hiszen hasonló alapértékeket képvisel: a technológia és az innováció segítségével válaszol a nagy igénybevételt jelentő környezet gyorsan változó kihívásaira” – vélekedett Sir David Brailsford, a Team Sky csapatfőnöke. “Amint belevágunk versenyprogramunkba, a Ford sokszínű modellpalettája nagy segítségünkre lesz abban, hogy a Team Sky mindig az adott környezetnek leginkább megfelelő autót használhassa – így még több esélyünk nyílik a sikerre, és több versenyt nyerhetünk 2016-ban és a rákövetkező években.”
A Ford és a Team Sky együttműködése január végén veszi kezdetét az európai szezon első futamán, a január 28-án elrajtoló Majorca Challenge versenyen.





![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)
![[TESZT] Mazda2 TS2 (2007) – ideális választás városba és agglomerációs közlekedéshez](https://www.autoaddikt.hu/kepek/mazda-2-2008-teszt-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Ford Puma Gen-E – a kompakt városi crossover jövője](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-puma-gen-e-teszt-autoaddikt-34-180x135.jpg)































![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)

![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)
![[TESZT] Mazda2 TS2 (2007) – ideális választás városba és agglomerációs közlekedéshez](https://www.autoaddikt.hu/kepek/mazda-2-2008-teszt-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Ford Puma Gen-E – a kompakt városi crossover jövője](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-puma-gen-e-teszt-autoaddikt-34-100x75.jpg)


