A BMW legújabb technológiai iránymutatója első alkalommal mutatkozott be a hazai közönségnek a BOTANIQ Turai Kastély birtokán, amely története egészen az 1800-as évekig nyúlik vissza.
A BMW Excellence Club többnapos statikus bemutatóján az ügyfelek mellett a sajtó munkatársaival együtt csaknem 150 vendég találkozhatott exkluzív környezetben a világ első teljesen elektromos luxuslimuzinjával. Az esemény keretein belül a résztvevők számos, a progresszív luxust megtestesítő mellékprogramokat próbálhattak ki. Lipovszky Csenge, Magyarország egyetlen illatesztétája olyan interaktív, illetve exkluzív módon az autók enteriőrjére szabott parfümtesztelést mutatott be, amely a laikusok és elkötelezett parfümrajongók számára egyaránt tartogatott meglepetéseket.
Továbbá a rendezvény együttműködő partnerei között jelen volt a Swarovski, a Galamb Tailoring és az enteriőrt biztosító KARE Design is.
Érdekesség, hogy az új modell világszerte kizárólag hosszított tengelytávolságú karosszéria-kialakítással válik elérhetővé, amellyel maximalizálja a hátsó üléssor helykínálatát. Az új 7-es BMW sorozatgyártása július 1-vel megkezdődött a márka dingolfingi gyárában, az első autókat decemberben vehetik majd át a magyar ügyfelek.
A BMW i7 xDrive60 (kombinált energiafogyasztás (WLTP): 18,4 – 19,6 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás (WLTP): 0 gramm / km) rendszerteljesítménye 400kW/544 lóerő, a WLTP mérési szabvány szerint 590- 625 kilométer megtételére képes és 52 124 000 forintos alapártól érhető el. A modell belső égésű motoros változatainak piaci bevezetése 2023 tavaszán várható.





![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale – az olasz kompakt crossover, ami nem akar átlagos lenni](https://www.autoaddikt.hu/kepek/alfa-romeo-junior-ibrida-speciale-teszt-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)






























![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale – az olasz kompakt crossover, ami nem akar átlagos lenni](https://www.autoaddikt.hu/kepek/alfa-romeo-junior-ibrida-speciale-teszt-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)


