A Toyota úgy döntött, eladja az elsősorban haszognépjárműveiről és pickupjairól ismert Isuzuban fennálló 5.89 százalékos tulajdonrészét.
A döntés egyik oka, hogy személyautók tekintetében a Toyota már most szakított a dízel meghajtással, középtávon (legkésőbb 2025-től) pedig minden modellje, így a haszongépjárművek tekintetében is csak részben vagy teljesen elektromos meghajtásokban (hibrid elektromos, plug-in hibrid elektromos, akkumulátoros elektromos és hidrogén üzemanyagcellás elektromos) gondolkodik.
A Toyota és az Isuzu napon megegyezett arról, hogy befejezik tulajdonosi kapcsolatukat a tervek szerint a ugyanis a Toyota az Isuzuban szerzett teljes részesedését eladja. A két cég ennek ellenére nyitott marad az esetleges jövőbeni együttműködésekre, és ezután is szoros kapcsolatot ápol. Továbbra is együttműködnek például az alapvető technológiák fejlesztése terén.
2006 novemberében a Toyota olyan megállapodást írt alá, amely szerint használni fogják egymás operatív forrásait a dízelmotor fejlesztés és gyártás területén. A megállapodás része volt, hogy a két vállalat műszaki támogatást nyújt egymásnak, keretet teremt a keletkező szinergiák hasznosítására, és megvizsgálja az együttműködés során létrejövő projektek megvalósíthatóságát. Ezzel egy időben a Toyota részesedést vásárol az Isuzuban. A későbbiekben megváltozott piaci környezet azonban arra késztette a vállalatokat, hogy elvessék az eredetileg tervezett projekteket, más együttműködési területeken pedig csak kis előrelépések történt. Ezért a Toyota és az Isuzu felülvizsgálta tulajdonosi kapcsolatát. Az autóipar jelenleg hatalmas átalakuláson megy keresztül, az Isuzu és a Toyota pedig fel szeretné gyorsítani törekvéseit mind a személyautó-, mind pedig a haszongépjármű piacon.





![[TESZT] Fiat 500 LaPrima 1.0 BSG – szeretnivaló gyönyörűség, visszafogott elánnal](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-500-laprima-1-0-bsg-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 1.2 145 LE 48V MHEV Sport – olasz stílus, meglepően komoly hibrid hajtással](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-1-2-145-48V-mhev-sport-teszt-2-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV4 e204 Long Range GT-Line – ez most nem SUV, ez klasszikus megközelítés](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev4-e204-long-range-gt-line-autoaddikt-teszt-17-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV5 e217 Earth – az elektromos SUV, amely a Sportage babérjaira törhet](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev5-e217-earth-teszt-autoaddikt-7-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-180x135.jpg)

































![[TESZT] Fiat 500 LaPrima 1.0 BSG – szeretnivaló gyönyörűség, visszafogott elánnal](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-500-laprima-1-0-bsg-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 1.2 145 LE 48V MHEV Sport – olasz stílus, meglepően komoly hibrid hajtással](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-1-2-145-48V-mhev-sport-teszt-2-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV4 e204 Long Range GT-Line – ez most nem SUV, ez klasszikus megközelítés](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev4-e204-long-range-gt-line-autoaddikt-teszt-17-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV5 e217 Earth – az elektromos SUV, amely a Sportage babérjaira törhet](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev5-e217-earth-teszt-autoaddikt-7-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-100x75.jpg)


