Miután már az USA több piacán is népszerűvé vált, a Chariot most Londonban is megjelenik, hogy az itt élők is könnyebben oldhassák meg napi ingázásukat.
A Chariot praktikus megoldást kínál azoknak a városlakóknak, akik olyan környékeken élnek, ahonnan nehezen jutnak el a tömegközlekedés megállóiba. A transzfer-szolgáltatás segítségével kényelmesebben oldhatják meg utazásuk első és utolsó kilométereit, így könnyen elérhetik a legközelebbi közlekedési csomópontokat és metróállomásokat.
A szolgáltatás ezen a héten kezd működni Londonban, ahol a Chariot négy útvonalat is kialakít, hasznosan egészítve ki a nagyváros tömegközlekedési hálózatát.
“Bármilyen jó is London tömegközlekedése, sokan akadnak, akik számára még mindig nehézséget jelent a mindennapos ingázás. Nekik kínál a Chariot kiszámítható, biztonságos és megfizethető utazási lehetőséget” – nyilatkozta Sarah‑Jayne Williams, a Ford Smart Mobility európai igazgatója.
A négy londoni útvonalat az egyes körzetek részletes kielemzése alapján úgy alakították ki, hogy a sűrűn lakott környékeken élők kényelmesen bekapcsolódhassanak a közlekedési hálózatokba. Az útvonalak összeköttetést teremtenek néhány gyorsan benépesedő környék és hat londoni tömegközlekedési központ (Clapham Junction, North Greenwich, Abbey Wood, Kennington, Vauxhall, Battersea Park) között, ahonnan már könnyen elérik a Victoria Line, a Northern Line, a London Overground és a National Rail vasúttársaságok vonatait, sőt a Thames River Boat Services hajójáratait és az Emirates Cable Car társaság drótköteles siklóját is.
Február 14-ig az utasok ingyenesen, érkezési sorrendben használhatják a szolgáltatást, ha az alkalmazás ‘fizetés’ ablakába beírják a HELLOLDN kódot. Később a havi bérlettel egy utazás 1,60 fontba, vonaljeggyel pedig 2,40 fontba kerül majd.
A járművek a következő útvonalakon közlekednek:
A Battersea Bullet a nemrégiben megnyitott Battersea Erőmű környékét és a Nine Elms körzetet köti össze azokkal városrészekkel, ahonnan már jó a csatlakozás a Victoria Line és a Northern Line vasútvonalakhoz Vauxhall és Kennington felé,
A Wandsworth Wanderer az új fejlesztésű városrészekben (pl. a Wandsworth-ben felépített Riverside negyedben) élőket köti össze a Clapham pályaudvarral, ahol már elérik a National Rail, a London Overground és a Gatwick Express járatait,
A Nuxley Navigator az egyre népszerűbb Belvedere és Nuxley Village lakónegyedeket köti össze az Abbey Wood állomással és a London Bridge felé induló National Rail járatokkal, valamint az Elizabeth Line járataival.
A Shooters Hill Shot a greenwichi Royal Borough negyedet köti össze az Észak- Greenwich metróállomással, ahonnan már könnyen el lehet jutni a Canary Wharf negyedbe és London belvárosába, valamint az ExCeL központba és a Városi Reptérre, sőt olyan nevezetességek is elérhetők innen, mint az O2
A csúcsidőben óránként akár hat transzfer is indulhat a 14 üzemanyag-takarékos minibusszal. A 14 üléses személyszállítók a londoni autóbusz-sávokat használhatják, és WiFi-vel, légkondicionálással és a plafon alá épített poggyásztartókkal teszik kényelmesebbé az utazást. Egyes járatok kerekesszékek fogadására is alkalmasak, és a profi sofőrök külön képzést kaptak arra, hogy a speciális igényű utasok segítségére lehessenek.
A Chariot egy okostelefonos alkalmazással érhető el, amivel a felhasználók megkereshetik a hozzájuk legközelebb eső útvonalat és a legközelebbi tömegközlekedési csomópontokat. Az alkalmazás ezután megmutatja a helyet, ahol a felhasználó a könnyen felszállhat a járatra. Az utasok ugyancsak az alkalmazáson keresztül foglalhatják le helyüket a hétfőtől péntekig közlekedő transzfer-járatokra.
Az ingázók kiszolgálása mellett a Chariot a londoni vállalati megrendelőkben rejlő lehetőségeket is vizsgálja, amellett pedig akkreditálta magát a Létminimum Alapítványnál is. Ez azt jelenti, hogy a Chariot minden munkatársa – legyen az a cég alkalmazottja vagy egy szerződéses harmadik fél munkatársa – legalább 10,20 fontos órabért kap, ami jóval magasabb a hivatalosan megállapított minimálbérnél.
London már a hatodik olyan város, ahol a Chariot szolgáltatása működik; a cég már jelen van az amerikai San Francisco-ban, New York-ban, Seattle-ben, Columbusban és Austinban.
A Chariot szolgáltatása az olyan nagyvárosi problémákat is enyhítheti, mint a közlekedési torlódások vagy a levegőminőség romlása, ráadásul praktikusan tölti ki a közlekedési rendszerek hézagait. A vállalat jelenleg 108 útvonalat üzemeltet naponta, és azt tervezi, hogy tevékenységét további városokra terjeszti ki az USA-ban és világszerte.
“A világ nagyvárosai egyre gyakrabban szembesülnek a közlekedési dugókkal és a környezetvédelmi problémákkal” – vélekedett Marcy Klevorn, a Ford Mobility elnöke. “A Ford a mobilitási megoldások fejlesztésével segít enyhíteni ezeket a gondokat – jó példa erre a Chariot –, s e megoldásokat kifejezetten a különböző városokban élő ingázók helyi igényeihez igazítjuk, hogy segítsünk nekik utazásuk első és utolsó kilométerein.”





![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)


































![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)


