A Ford Alapítvány által világ 40 országában sikeresen működő Ford Driving Skills for Life elnevezésű ingyenes tréningsorozat 2017-es debütálása után idén is megérkezik Magyarországra. A társadalmi szerepvállalás program célja, hogy segítse a 18-26 év közötti friss jogosítvánnyal rendelkező fiatalokat a vezetési gyakorlat megszerzésében, hogy elkerülhessék az autóbaleseteket.
Ebben az évben is 320 fiatalt várunk szeptember 22-én és 23-án Budapesten a Pólus Centernél. A közúti közlekedés jelenti a legnagyobb veszélyt a fiatalokra: Magyarországon évek óta ez az első számú halálozási ok, a felmérések szerint korcsoport közel 15% százaléka okozott vagy szenvedett már el autóbalesetet.
Amennyiben családotokban, ismerősi körötökben, vagy a márkakereskedésben ismertek 18-26 év közötti, jogosítvánnyal rendelkező fiatalokat, akiket érdekelhet a program, továbbítsátok nekik a regisztrációs lehetőséget! Az ingyenes vezetéstechnikai oktatás során a vezetés közben adódó vészhelyzetekre próbáljuk felkészíteni a fiatalokat, hiszen a jogosítvány megszerzése csak egy dolog, a járművezetői rutin elsajátítása viszont hosszútávú folyamat. A szeptember 22-23-án szervezett vezetéstechnikai tréningünk már a világ minden táján bizonyított, így biztosra vesszük, hogy a fél napos képzést követően a tapasztalatlan fiatal sofőrökből is magabiztos autóvezetők válhatnak. Érdekes, kreatív és mindenekelőtt hatékony programmal várjuk a jelentkezőket.
A Ford Driving Skills for Life programot 2003-ban az USA-ban, az amerikai közlekedési hatósággal együttműködve indította el a Ford Motor Company. Mostanra pedig 41 országban tartanak sikeres tréningeket világszerte, összesen több mint 1 000 000 fiatal számára biztosítva gyakorlati képzést. Az egyenként félnapos tréningekre szeptember 22-23 kerül sor a Pólus Center parkolójában, Budapesten, melyre az érdeklődők már most is jelentkezhetnek a www.drivingskillsforlife.hu weboldalon.
A Ford DSFL-hétvégén a fiatalok olyan veszélyhelyzetek megoldását tanulják, mint az alulkormányzottság (vizes/havas úton való megcsúszás), a vészfékezés, és manőverezés illetve a zavaró tényezők, mint a vezetés közbeni mobilozás hatásai. A tréningen kreatív szemléltetőeszközök és számítógépes szimulációk és VR élmény is segítik fejlődésüket.
A Ford által fejlesztett ittas vezetést és droghasználatot sőt másnaposságot szimuláló öltözetének kipróbálása is a program része. A Ford európai kutatása szerint ugyanis a fiatalok 13% százaléka vezetett már ittasan, 8 százaléka illegális szerek hatása alatt, vagy 15 százalék pedig másnaposan.
A 2018-as Ford Driving Skils for Life program fókuszában a városi biciklistákkal közös, biztonságos közlekedés áll. Ahogy egyre többen kezdenek biciklivel közlekedni, úgy sokasodnak az európai nagyvárosokban az autósok és a kerékpárosok közti incidensek. Az eltérő tempóban közlekedő autókat és bicajokat biztonságosan elválasztó infrastruktúra fejlesztése nehezen tud lépést tartani ezzel a jelenséggel, ezért a Ford európai átfogó kampányt indít, amelynek célja, hogy segítsen biztonságosabbá, tisztábbá és kevésbé zsúfolttá tenni a városi utakat.
„Az európai fiatalok halálozási okai között az első helyen szerepel az autóbaleset, ezért kiemelten fontos, hogy a friss jogosítvánnyal rendelkező, rutintalan fiatalok minden segítséget megkapjanak ahhoz, hogy gyakorlott autóvezetőkké váljanak. A tréning programját a nemzetközi szakértőcsapattal közösen állítottuk össze, a magyar hatóságok bevonása mellett, így ténylegesen a hazai valóságra szabtuk az elméleti, a gyakorlati, illetve a demonstrációs részeket is. A képzés során a számítógépes játékok, és a virtuális valóság is a segítségünkre lesz, valamint a drogok és az alkohol hatásait demonstráló öltözettel, illetve a megváltozott útviszonyok és extrém időjárás által okozott veszélyek szimulálásával zajlik majd az izgalmas felkészülés” – mondja Albert Péter vezetéstechnikai szakértő, a program vezető trénere.
Reméljük, hogy idén is minél többetek hozzátartozójának, ismerősének lesz alkalma részt venni a programban, hiszen a közutak biztonsága mindannyiunk érdeke és a rutin megszerzése, illetve megtartása életeket menthet. A félnapos, ingyenes programra folyamatosan, a szabad helyek függvényében lehet regisztrálni a http://www.drivingskillsforlife.hu weboldalon.





![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)





































![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)


