AutóAddikt Bemutatók Opel Frankfurti debütálása előtt ismerkedtünk az új Opel Astra K-val

Frankfurti debütálása előtt ismerkedtünk az új Opel Astra K-val

Leírni is hihetetlen: az Opel Astra immáron a K szériánál jár, pedig a mai napig szinte karnyújtásnyira a 90-es években debütáló első, akkor még Szentgotthárdon összeszerelt modell.

opel_astra_k_2016_magyarorszag_autoaddikt_004

Az Opel hazai importőre – hasonlóan a tavalyi Opel Corsa-bemutatóhoz – ismét statikus jelleggel fedte fel 2015 aktuális és egyben legfontosabb újdonságának, az Opel Astra K-nak debütálást, mely jó 1 héttel késöbb, a 25. Nemzetközi Frankfurti Autószalonon mutatja meg magát majd a nagyközönségnek. Az esemény ismételten sokszínű és változatos volt, Danny Blue mentalista felvezetésével, majd később Kovács Ági olimpiai- és világbajnok úszó, az Opel magyarországi márkanagykövete szólt néhány szót az egybegyűltekhez. Kurt Beyer, az új Opel Astra dizájnjáért felelős szakember pedig részletesen vázolta az autó innovatív újdonságait.

kurt_beyer_opel_astra_k_2016_autoaddikt_2

Tény, hogy az új, 2016-os modellévű Opel Astra már nyomokban sem emlékeztet a korai F gyökerekre, már csak azért sem, mert anno a német gyártó alapvetően a szűkösebb büdzsével rendelkező vásárlókat célozta a népautóként is aposztrofálható alternatívával. Ráadásul, ha hozzávesszük az Opel kompakt-generációjának fejlődését (beleértve a Kadetteket is), akkor máris a tizenegyedik sorozatot tekinthetjük a vadonatúj Opel Astra személyében.

opel_astra_k_2016_magyarorszag_autoaddikt_010

Minden kétséget kizáróan újraértelmezték az Opel Astra szellemiségét, úgy, hogy az remekül passzoljon a jelenlegi márkaarculatba is. Az autó front részén átrajzolásra került a dupla keresztléc és a hűtőmaszk is, markáns mátrix fényszórói pedig tovább növelik a presztízst, de akár merészen kijelenthetjük, hogy a prémiumérzet sem szorul háttérbe (ez az enteriőrre is jól ráillik). A C oszlop is teljesen újszerű hatást kelt, hátrafelé ívelő vonalvezetésével, valamint az egész autó tálalása-összhatása kompaktabbnak tűnik. Az új Opel Astra hossza 4.37 méteres, 5 centiméterrel rövidebb, mint az előd, magassága 1.48 méter – itt is lecsíptek a tervezők 2.5 centimétert; a kaszni légellenállási alaktényezője 0.285-ös értéket mutat.

opel_astra_k_2016_magyarorszag_autoaddikt_008

Felszereltségtől és modelltől függően akár 200 kilogramm súlycsökkenés is tapasztalható, ami egy kifejezetten pozitív pontja az új Opel Astra-nak, hiszen sarkalatos pont volt mindez az autó előéletében. Ennek megfelelően növekszik a takarékosság, az agilitás, valamint a komfortérzet is.

kovacs_agi_opel_astra_k_2016_magyarorszag_autoaddikt

Mindennek tekintetében nézzük a motorpalettát. A legnagyobb választható motor is mindössze csak 1.6 literes, a felhozatal 90 lóerőtől 200 lóerőig terjed (1.0, 1.4, 1.6 benzin és dízel). Az új Opel Astra-ban alkalmazza a gyártó először az új közvetlen befecskendezéses 1.4 ECOTEC Direct Injection Turbo aggregátot, mely súlytakarékos, alumínium alapú, 125, vagy 150 lóerős teljesítménnyel bír, a maximális forgatónyomaték pedig 245 Newtonméter. A gyári adatok szerint a fogyasztást akár 4.9 liter/100 kilométerben is meg lehet húzni, a károsanyag-kibocsájtás (CO2) pedig 114 g/km.

danos_andras_danny_blue_opel_astra_k_2015_autoaddikt

Amennyiben a leginkább takarékos motort keressük a benzines palettán, úgy az 1 literes ECOTEC Direct Injection Turbo a mi választásunk, 4.2 literes átlagfogyasztással, 96 g/km CO2 kibocsátással. Természetesen a dízel-irány is jelentős, itt az 1.6 CDTI suttogó dízel dominál, 110 és 136 lóerős verziókban, hatgangos váltókkal, 100 g/km alatt maradó károsanyag-kibocsájtással, akár 3.4 liter/100 kilométeres átlaggal.

opel_astra_k_2016_magyarorszag_autoaddikt_006

Újdonság lesz még az Opel OnStar jelenléte, mellyel a gyártó szerint teljesen új fejezet nyílik a járműkapcsolódásban. Nyugat-Európában már futnak az első autók az Opel OnStarral – ez a személyes online- és szolgáltatási asszisztens nemcsak kellemesebbé, de főképp lazábbá teszi az autózást, és mostantól fokozatosan jelenik meg a márka valamennyi személygépkocsi-sorozatában. Elsőként 13 európai országban indul be, Magyarországra 2016-ban érkezik. Az Opel OnStar portfóliójában van automatikus baleseti segély, 24 órás műszaki segélyszolgálat, autólopás esetén segélynyújtás és nagy teljesítményű 4G/LTE-WLAN-hotspot, gyors és stabil kapcsolattal – az első 12 hónapban ingyen. Megint egy prémiumtechnika, amelyet széles vevőkörnek tesz elérhetővé az Opel.

opel_astra_k_2016_magyarorszag_autoaddikt_007

Az Opel OnStar az év 365 napján, éjjel-nappal tesz gombnyomással felhívhatóvá egy beszélgető partnert. Híváskor az autó infotainment rendszerének beállításai alapján az Opel OnStar azonosítja az autós nyelvét, így olyan diszpécser jelentkezik, aki folyékonyan beszéli azt. Még az autótól távol is lekérdezhetők a jármű adatai, de működtethető a központi zár is egy okostelefon-alkalmazással. Ám akárhogy állítsák is be az Opel OnStart, ez a szolgáltató- és vészrendszer nem kémkedik utánunk: a Privat-gomb megnyomásakor rejtve marad a tartózkodási helyünk. Egyedül légzsákos balesetkor küldi meg automatikusan a hely adatait – ilyenkor az életmentésé az elsőbbség.

opel_astra_k_2016_magyarorszag_autoaddikt_022

Kíváncsian várjuk, hogyan viselkedik az új Opel Astra K valós, utcai körülmények közt, hiszen mint ahogyan feljebb is említettük, az elő-bemutató statikus jellegének köszönhetően egyelőre „csak” kívülről és belülről szemlélhettük a kiállított kettő modellt. Ami biztos még, hogy az enteriőr kialakítása valóban felsőbb kategóriák felé kacsintgat, a műszerfal, a központi információs rendszer teljesen új kialakítást kapott – eltűnt az átláthatatlan gombsor, marad az érintőképernyő és a letisztult felület-együttes.

opel_astra_k_2016_magyarorszag_autoaddikt_013

 

Magas komfortfaktorral bíró első- és hátsó üléseket próbáltunk, láb és térdtér optimális mind elöl és hátul is, utóbbi esetében a váll- és térdterek is érezhetően nagyobbodtak; az anyaghasználat a kiállított modellekben is jó minőséget, finom megmunkálást éreztetett.

opel_astra_k_2016_magyarorszag_autoaddikt_011

Végezetül pedig nézzük, hogyan alakul az új, 2016-os modellévű Opel Astra K árazása.

Modell Karosszéria Felszereltség Hajtáslánc  Javasolt listaár  Kedvezményes bevezető ár
Új Astra 5-ajtós Selection B 14 XE (74 KW/ 100 LE) MT5          4850000                  4350000
Új Astra 5-ajtós Selection B 10 XFL (78 KW/ 105 LE) MT5 Start/Stop          5180000                  4680000
Új Astra 5-ajtós Selection B 10 XFL (78 KW/ 105 LE) MTA Start/Stop          5380000                  4880000
Új Astra 5-ajtós Selection B 16 DTC (70 KW/ 95 LE) MT6          5670000                  5170000
Új Astra 5-ajtós Selection B 16 DTE (81 KW/ 110 LE) MT6          5720000                  5220000
Új Astra 5-ajtós Selection B 16 DTE (81 KW/ 110 LE) MT6 Start/Stop          5800000                  5300000
Új Astra 5-ajtós Enjoy B 14 XE (74 KW/ 100 LE) MT5          5150000                  4650000
Új Astra 5-ajtós Enjoy B 10 XFL (78 KW/ 105 LE) MT5 Start/Stop          5480000                  4980000
Új Astra 5-ajtós Enjoy B 10 XFL (78 KW/ 105 LE) MTA Start/Stop          5680000                  5180000
Új Astra 5-ajtós Enjoy B 14 XFL (92 KW/ 125 LE) MT6          5500000                  5000000
Új Astra 5-ajtós Enjoy B 14 XFL (92 KW/ 125 LE) MT6 Start/Stop         5580000                  5080000
Új Astra 5-ajtós Enjoy B 14 XFT (110 KW/ 150 LE) MT6          5650000                  5150000
Új Astra 5-ajtós Enjoy B 14 XFT (110 KW/ 150 LE) MT6 Start/Stop          5730000                  5230000
Új Astra 5-ajtós Enjoy B 16 DTC (70 KW/ 95 LE) MT6          5970000                  5470000
Új Astra 5-ajtós Enjoy B 16 DTE (81 KW/ 110 LE) MT6          6020000                  5520000
Új Astra 5-ajtós Enjoy B 16 DTE (81 KW/ 110 LE) MT6 Start/Stop          6100000                  5600000
Új Astra 5-ajtós Enjoy B 16 DTH (100 KW/ 136 LE) MT6 Start/Stop          6170000                  5670000
Új Astra 5-ajtós Enjoy B 16 DTH (100 KW/ 136 LE) AT6          6520000                  6020000
Új Astra 5-ajtós Innovation B 10 XFL (78 KW/ 105 LE) MT5 Start/Stop          6180000                  5680000
Új Astra 5-ajtós Innovation B 10 XFL (78 KW/ 105 LE) MTA Start/Stop          6380000                  5880000
Új Astra 5-ajtós Innovation B 14 XFL (92 KW/ 125 LE) MT6          6200000                  5700000
Új Astra 5-ajtós Innovation B 14 XFL (92 KW/ 125 LE) MT6 Start/Stop          6280000                  5780000
Új Astra 5-ajtós Innovation B 14 XFT (110 KW/ 150 LE) MT6          6350000                  5850000
Új Astra 5-ajtós Innovation B 14 XFT (110 KW/ 150 LE) MT6 Start/Stop          6430000                  5930000
Új Astra 5-ajtós Innovation B 16 DTE (81 KW/ 110 LE) MT6         6720000                  6220000
Új Astra 5-ajtós Innovation B 16 DTE (81 KW/ 110 LE) MT6 Start/Stop          6800000                  6300000
Új Astra 5-ajtós Innovation B 16 DTH (100 KW/ 136 LE) MT6 Start/Stop          6870000                  6370000
Új Astra 5-ajtós Innovation B 16 DTH (100 KW/ 136 LE) AT6          7220000                  6720000
Új Astra 5-ajtós Dynamic B 10 XFL (78 KW/ 105 LE) MT5 Start/Stop          6080000                  5580000
Új Astra 5-ajtós Dynamic B 10 XFL (78 KW/ 105 LE) MTA Start/Stop          6280000                  5780000
Új Astra 5-ajtós Dynamic B 14 XFL (92 KW/ 125 LE) MT6          6100000                  5600000
Új Astra 5-ajtós Dynamic B 14 XFL (92 KW/ 125 LE) MT6 Start/Stop          6180000                  5680000
Új Astra 5-ajtós Dynamic B 14 XFT (110 KW/ 150 LE) MT6          6250000                  5750000
Új Astra 5-ajtós Dynamic B 14 XFT (110 KW/ 150 LE) MT6 Start/Stop          6330000                  5830000
Új Astra 5-ajtós Dynamic B 16 DTE (81 KW/ 110 LE) MT6          6620000                  6120000
Új Astra 5-ajtós Dynamic B 16 DTE (81 KW/ 110 LE) MT6 Start/Stop          6700000                  6200000
Új Astra 5-ajtós Dynamic B 16 DTH (100 KW/ 136 LE) MT6 Start/Stop          6770000                  6270000
Új Astra 5-ajtós Dynamic B 16 DTH (100 KW/ 136 LE) AT6          7120000                  6620000

 

Bővebb információ az Opel hazai importőrének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 1D Mark IV fényképezővel készítettük.
Az online- és egyéb kommunikációnkhoz ASUS ZenFone 2 okostelefont használunk.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUSGigabyte, SonyEpson, Kaspersky Lab, Canon, Camera Kft., Nike
Utómunka hardver: Acer, ASUS, Gigabyte