AutóAddikt Bemutatók Opel Jeges, havas útszakaszokon próbáltuk az Opel Grandland X IntelliGrip technológiáját

Jeges, havas útszakaszokon próbáltuk az Opel Grandland X IntelliGrip technológiáját

Adott az SUV szegmens, amely manapság kimondottan populáris. Adott az Opel Grandland X, vadonatúj IntelliGrip technológiával. Már csak az a kérdés, hol érdemes élesben bevetni? Hát persze, hogy így, februárban havas terepen lenne ildomos – feltéve, ha találunk havat ilyen szokatlanul enyhe, évszakra és hónapra nem túl jellemző időjárásban.

Nyilván úgy tud domborítani hitelesen egy technológia – esetünkben az Opel IntelliGrip rendszere – ha testközeli, életszerű szituációkat produkálunk számára. Az IntelliGrip egy olyan, alapvetően az első tengelyre ható nyomaték- és hajtáselosztó rendszer, amely az adott útviszonyok és környezeti behatások tükrében adagolja az első kerekek megfelelő, optimális meghajtását. Tehát ha például az elektronika úgy érzékeli, hogy bizonyos szituációban az hajtott (első) kerekeknek kell plusz kraftelosztás mondjuk egy síkosabb, hóátfúvásos, emelkedős útszakaszon indulásnál, akkor az IntelliGrip rendszere ennek megfelelően osztja el az erőátvitelt a kerekek közt, az adott helyzetnek megfelelően a kipörgés lehetőségét elkerülve.

Valahogy konyhanyelven próbáltuk megfogalmazni az IntelliGrip lényegét, jöhettünk volna mindenféle nyomatékgörbékkel, eloszlási arányokkal és technikai-technológiai elmezésekkel – úgy gondoljuk, így a laikusok számára is könnyeben emészthető maga az Opel Grandland X hajtásrendszere, és könnyebben tudnak majd dönteni az esetleges vásárlás mellett is.

Elég az hozzá, hogy olyan helyszínt kellett találnunk a korán jött tavaszban, ahol illusztrisan vissza tudjuk adni képileg (lásd kisfilmünket fenn, a szalagcím felett) az Opel Grandland X IntelliGrip rendszerének lényegiségét. S mellette az sem utolsó, ha gyakorlati tapasztalatokat szerzünk.

Bár az IntelliGrip-nek több profilállása is van (sár, homok, hó), mi úgy döntöttünk, hogy még megpróbálkozunk stílszerűen a havas környezet prezentálásával (erre utaltunk az előző bekezdésben is). Ötleteltünk legalább egy napig, az ausztriai Semmering-től a helyi Kékestetőig sok minden felötlött, aztán hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttünk, hogy megnézzük, mi a helyzet a Budapesthez közeli Dobogókőn, több, mint 700 méter tengerszint feletti magasságban.

Szikrázó napsütésben indultunk útnak, kikapcsolt IntelliGrip-pel. Hónak, hófoszlánynak nyoma sem volt, még akkor sem, amikor elhagytuk Pomázt és Csobánkát is, és körvonalazódni kezdtek a Pilis lankái. Aztán egyszerre felkapta fejét a remény, ahogy egyre feljebb haladtunk; s amikor elfordultunk konkrétan Dobogókő felé, már sejthető volt, hogy lesz havunk.

Hihetetlen, de minden úgy zajlott, ahogy megálmodtuk. Persze nem gondoltuk, hogy friss ropogós havunk lesz, mivel a hójelentések sem szóltak havazásról 3-4 napra visszatekintve – a hegytetőre érve nagyjából egy más dimenzióba csöppentünk.

Külön jól jött ki a lépés annak tekintetében, hogy a korábbi, olvadásnak indult hóréteg az úton jegesre fagyott, a padkán, s persze befelé az erdősávokba még viszonylag vállalható minőségű havat kaptunk. Neki is kezdhettünk az éles tesztnek, ugyanis jobb környezeti viszonyokat álmodni sem mertünk.

Első körben kiálltunk az Opel Grandland X-szel az aszfalcsíkra, azaz a jégpáncélos (kisebb-nagyobb foghíjakkal) útfelületre. Hangsúlyozzuk, ez kvázi tükörjég, nem hó, közel sem, így nem sok esélyt adtunk annak, hogy egyáltalán el tudunk majd indulni. Ráadásul az út enyhén bár, de emelkedett, és a távolabbi pontokon még annyi jég alól kikandikáló viszonylag szárazabb felület sem volt, mimt a kiindulópontunkon.

Bátran az IntelliGrip-et OFF állásban hagytuk, ugyanis meg akartuk tapasztalni, hogy hogyan reagál az autó mindenféle plusz automatikák használata nélkül. Téli (és nem terep) gumikkal, szimplán fronthajtással.

Nem meglepő módon ahogyan emelkedni kezdett az út, úgy lett egyre visszafogottabb a Grandland X tapadása, majd végezetül megálltunk, és elkezdtünk visszafelé csorogni, természetesen csúszkálva. Pontosan úgy, ahogyan egy hagyományos értelemben vett fronthajtással felvértezett autóval.

Miután visszacsúszkáltunk a kiindulóhelyünkre, nyomban Snow, azaz havas üzemmódba kapcsoltuk az IntelliGrip tárcsáját. Lassú gázadásokkal kezdtünk, majd figyeltük, hogy mikor kapcsolódik be az elektronika – amely egyébként leginkább kifinomultan az autó karakteréhez, valamint az aktuális útviszonyokhoz szabott kipörgésgátló-rendszerként aposztrofálható.

Érezhetően korrigált az elektronika minden egyes olyan ponton, ami fronthajtással már kipörgő kerekeket eredményezett volna. Ilyen esetekben a gáz automatikusan visszavesz, nem ritkák a magasabb fokozatok sem – nem említettük még, de a tesztelt Opel Granland X automataváltót kapott, így még izgalmasabb volt a tesztelés, mert kíváncsiak voltunk arra is, hogy a kiautózott sebességfokozatok tartománya mennyire alkalmazkodik az adott helyzethez, ha az IntelliGrip közbeiktatásra kerül.

Valamivel tovább sikerült jutnunk az IntelliGrip használatával, mint szóló fronthajtással, viszont csodák nincsenek. A jég az jég, a gumik utcai abroncsok voltak.

Viszont azt sikerült megtapasztalnunk, hogy az adott jeges szakaszon az Opel Grandland X az IntelliGrip Snow üzemmódját használva sokkal stabilabban, magabiztosabban tudott haladni, az irányíthatóság is (körülményekhez képest) teljesen a kezünk alá dolgozott. Így egész biztos, hogy ha egy tapasztalatlanabb vezetőnek kell netán hasonló, rövdebb útszakaszon végighaladnia, sokkal biztonságosabban és szimplábban teszi majd meg a kritikus szakaszt.

Miután végeztünk a határokat feszegető, legszélsőségesebb útviszonyokat boncolgató jeges útszakasz tesztjével, olyan hózápor zúdolt Dobogókőre, hogy nagyjából 10 perc leforgása alatt eltűnt az elhasznált, jeges hóréteg, és teljesen friss hótakaró lepte el az utakat. Ennek külön örültünk, mert így ténylegesen meg tudtuk vizsgálni, hogy az IntelliGrip Snow módja hogyan viselkedik klasszikus értelemben vett havas felületen.

Nos, az autó elektronikáját konrétan nem tudtuk kihozni a sodrából: hirtelen gázreakciókra a hajtott kerekek nem pörögtek ki, a kormány masszív félrerántására nem faroltunk intenzíven, még csak meg sem kezdődött a folyamat; hirtelen fékezésnél pedig az ABS körülbelül háromszoros nekifeszüléssel próbált korrigálni, sikerrel. Jelentősen rövidebb féktávot mértünk így, mint kikapcsolt IntelliGrip esetében.

Hangsúlyozzuk, hogy az Opel Grandland X-nél alkalmazott IntelliGrip rendszer nem összkerékhajtás, ezáltal az autót nem ruházza fel 4×4 offroad tulajdonságokkal. Sokkal inkább élhető, hétköznapi extra biztonságot ad a hajtásnak, mely jól kamatoztatható számos veszélyközeli szituációban is. Emellett nyilvánvaló az is, hogy könnyebb, kavicsos-murvás, vagy épp homokos, kevésbé felázott földutas terepen is elemében lehet az Opel Grandland X IntelliGrip rendszere – tavasszal ezt a közeget is megnézzük, és tapasztalatinkat újfent megosztjuk olvasóinkkal.

A cikkben szereplő Opel Grandland X-ről hamarosan egy átfogó, mindenre kiterjedő tesztet is megjelentetünk, a hagyományos, megszokott módon.

Fotó: Panasonic LUMIX DC-G9

Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUSDuplitec, Canon, Camera Kft., Panasonic, Telenor Magyarország

Utómunka hardver: Acer, ASUS

HIRDETÉS
Előző cikkÚj, környezetbarát csomagkézbesítési szolgáltatáson dolgozik a Ford
Következő cikkA Volkswagen ID. lehet a fenntartható mobilitás úttörője?