AutóAddikt Bemutatók Opel 2020 a változások éve az Opel életében, de 2019 is bővelkedett a...

2020 a változások éve az Opel életében, de 2019 is bővelkedett a történésekben

Kettő évvel azután, hogy a PSA Csoport megvette az Opelt az amerikai General Motorstól,  radikális változások történtek a német márka portfóliójában. Kezdettől fogva világos volt, hogy a GM eredetű modellek idővel kikopnak a választékból és átadják a helyüket a PSA platformon készülő újdonságoknak és ebben a folymatban a tavalyi év már komoly változásokat hozott.

Az év második felében elköszönt a Mokka, a – magyar szempontból különösen fontos – Astra szedán, és nincs már a kínálatban az eredeti Zafira, ahogy az ADM és a Cascada sem. Ugyanakkor tavaly  – igaz csak az év végén – elindult az igazi változás az új Corsa megjelenésével.

„A tavalyi évben komoly sikerként könyveljük el, hogy szinten tudtuk tartani eladásainkat, bár így nem tudtunk a piaccal együtt növekedni, ami érződik a piaci részesedésünkben is” – mondta Bakai Gergely, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója. Hozzátette: „ Az elköszönő ötödik generációs Corsa szegmensében második lett és a két Astra együttesen ugyanígy szerepelt a kategóriájában, de a szedánból már közel ezer darabbal kevesebb jutott a piacra, mint egy évvel korábban és a sikeres Mokkából is hiányzott több száz.  Ha csak ebből a két kifutó modellből lett volna elég, az plusz 1.300 Opel eladást jelentett volna, ami az eladási rangsorban a harmadik helyre lett volna elég. A modelpaletta változása ugyanakkor korszerűbb, kisebb károsanyag kibocsájtású Opelek megjelenését hozta és hozza az idei évben is, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a januártól életbe lépett szigorú európai környezetvédelmi szabályozásnak a márka meg tudjon felelni.”

2020 az elektrifikáció, az emisszió csökkentés és Opeles újdonságok jegyében indul. Az első Magyarországon is még az első negyedévben bemutatkozó újdonság a Grandland X Hybrid4, azaz az elektromos négykerékhajtást is tudó plug-in-hibrid változat. Az első negyedév végén megjelenik itthon az Corsa-e, a teljesen elektromos hajtású kisautó és a többi idei újdonság is – egy kivétellel – az elektromos hajtásról (is) szól. A sokat emlegetett Mokka utód teljesen elektromos és hagyományos meghajtással jelentkezik az év vége felé. Ugyancsak „e” változatban is piacra kerül a Vivaro illetve a Zafira Life. A Brüsszeli nemzetközi autószalonon a múlt héten volt a világpremierje az Opel új zászlós hajójának, a megújuló Insigniának – mindjárt 230 lóerős, kétliteres benzinmotorral, négykerék hajtással és 9 fokozatú automata váltóval. A megújult Insignia az év közepére várható.

A változásokból az Opel szentgotthárdi gyára sem maradt ki, ahol közel egyéves előkészület után  január 9-én megkezdődött a PSA csoport PureTech háromhengeres turbo benzinmotorjának a sorozatgyártása. A kezdeti kapacitás évi 350 ezer darab. Az új szentgotthárdi projekt beindítása összhangban van a növekvő piaci igényekkel, amelyek jelentős részben abból erednek, hogy az új Opel/Vauxhall modellek PSA platformokra és technológiákra épülnek. A rendkívül hatékony, négyszeres „Év Motorja” győztes motorcsalád is hozzájárul a CO2 kibocsájtás csökkentéséhez, az előző generációhoz képest a PureTech benzinmotorok fogyasztása 4%-al kevesebb. Az Opel Szentgotthárd üzemét – amely több, mint 27 éves múltra tekint vissza – 38 millió euros beruházással átalakították az új motorok gyártásához. Az átalakítást túlnyomó részt a gyár saját embereivel és erőforrásaival oldották meg, ráadásul úgy, hogy közben ott készültek a korábbi motorvariánsok is.