Pályainspekciót tartott pénteken a Hungaroring aszftalcsíkja kapcsán Charlie Whiting, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) technikai és biztonsági fõnöke, a Formula–1-es világbajnoki sorozat állandó versenyigazgatója – áll a Hungaroring közleményében.

Erre azért volt szükség, mert ugyan a mogyoródi versenypályának még két évig érvényes az úgynevezett Grade 1 licence (ez a feltétele az F1-es rendezésnek), de az újraaszfaltozás és a rázókövek cseréje miatt a Hungaroring kérésére Whiting úr – akivel a tervekrõl folyamatosan egyeztettek – személyesen is látogatást tett a pályán. A pályabejárás gyalog zajlott, a szakember mindent tüzetesen szemügyre vett, s elkísérte a sétára többek között Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, a Hungaroring mûszaki osztályának tagjai, akik a munkálatokat felügyelték, valamint a Formula–1-es Magyar Nagydíj sportszakmai vezetõi, Faluvégi Péter, Szamos Miklós és ifj. Zettner Tamás.
És amit látott, azzal tökéletesen elégedett volt Whiting úr:
„Elsõ osztályú munkát végeztek a Hungaroringen, a pálya jobb és biztonságosabb lett. A munkát gyönyörûen végezték el, s bár nem értek az aszfaltozáshoz, úgy gondolom, amint felgumizzák, a pálya tökéletes lesz a versenyre. Apró változtatásokat kértem a pályabejárás során, de egyik sem számottevõ – elégedett vagyok” – mondta Charlie Whiting.
S hogy mit tett ehhez hozzá Gyulay Zsolt?
„Büszkék vagyunk rá, hogy az elmúlt öt évbõl négyszer nyereséges volt a vállalat, ennek köszönhetõen tudtuk önerõbõl megoldani az aszfalt kopórétegének cseréjét. Nyolcvanhat óta nem volt egységes, új aszfalt a Hungaroringen, most van, és ez nagyon jó érzés, nagy büszkeség” – mondta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.





![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)

































![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)


