AutóAddikt Újdonságok IAA 2021: Mercedes-Benz EQE – felső-középkategóriás szedán az EQS génjeivel

IAA 2021: Mercedes-Benz EQE – felső-középkategóriás szedán az EQS génjeivel

Alig néhány hónappal az EQS forgalmazásának megkezdése után vadonatúj modellel jelentkezik a Mercedes-EQ. Az EQE is a zászlóshajó elektromos platformját használja, és az EQS figyelemreméltó funkcióit teszi elérhetővé kompaktabb formában.

A piaci bevezetéskor a motorpaletta itt is két variánsból áll: az EQE 350 összesen 292 lóerőt kínál, valamint rövidesen egy másik modellre is fény derül, amelyről később érkezenek majd részletek. A paletta csúcsmodellje körülbelül 680 lóerős lesz majd. Az EQE gyártása a Mercedes-Benz Cars globális termelési hálózatának két helyszínén, a brémai Mercedes-Benz gyárban, valamint a pekingi BBAC joint venture gyárában történik majd.

A luxusmodell EQS-hez képest az EQE vonalai élesebbek, sportosabbak, a valamivel rövidebb tengelytáv és a kisebb túlnyúlások még dinamikusabb kiállást biztosítanak, elénk tárva a jövő üzleti limuzinját. Az érzéki letisztultság jegyében nagyméretű, ívelt felületek olvadnak egymásba. A kerékjárati íveket 19-21 colos kerekek töltik ki, amelyek a széles vállakkal együtt különösen izmos megjelenést adnak az EQE-nek.

Külső méreteit tekintve (hosszúság/szélesség/magasság: 4.946/1.961/1.512 milliméter) az EQE a CLS-hez hasonlítható, azonban a belső helykínálat jóval túlszárnyalja még a jelenlegi E-osztályt (BR 213) is. A válltér szélessége például 27 milliméterrel, a teljes belsőtér hosszúsága pedig 80 milliméterrel nagyobb, mint a népszerű felső-középkategóriás limuzin esetében.

Újszerű belső kialakítás és intuitív kezelhetőség

Az opcionálisan elérhető MBUX Hyperscreen esetében a teljes műszerfal egyetlen hatalmas kezelőfelületté olvad össze, a belső tér meghatározó elemét adva ezzel. A hatalmas üvegfelület alatt láthatatlanul olvadnak össze a digitális kijelzők, amelyek közül egy 12,3 colos OLED megjelenítő az utas számára kínál dinamikus tartalmakat: az utazó akár filmeket vagy televíziós műsorokat is nézhet itt. A biztonságot ilyenkor egy intelligens, kamera alapú megoldás garantálja, amely automatikusan elsötétít bizonyos szórakoztató tartalmakat, ha felismeri, hogy a vezető figyelme elkalandozik az utas monitorjára.

Az oldalsó, turbinaalakú légbeömlők jól illeszkednek a belső tér avantgárd kialakításához, amelyek munkáját a műszerfal felett húzódó lapos légbeömlők egészítik ki. Az MBUX rendszer kezelhetőségét az EQS-ben bemutatott újgenerációs, adaptív szoftver könnyíti meg, amely személyre szabott infotainment, kényelmi és járműbeállítási javaslatokat kínál a vezető számára, illetve mindig azokat a tartalmakat teszi elérhetővé a középkonzol képernyőjének legfelső szintjén, amelyeket a vezető a helyzettől függően használni szokott.

Kimagasló hatékonyság

Elsőként a 292 lóerős EQE 350, valamint egy később bemutatkozó változat lesz elérhető, a kínálat pedig folyamatosan bővül majd. Kezdetben minden EQE hátsókerék-meghajtású lesz, de később megérkeznek majd a 4MATIC összkerékhajtású verziók is. 

A kimagasló hatásfokokú és teljesítményű elektromotorok egy tíz modulból álló akkumulátorból táplálkoznak, amelynek hasznos (nettó) kapacitása 90 kWh. A házon belül fejlesztett, innovatív, vezeték nélkül frissíthető (OTA) akkumulátor menedzsment rendszer folyamatosan naprakészen tartható az akkumulátor teljes életciklusa során. A tervezők a fenntarthatóság jegyében egyedi akkumulátor-kialakítást terveztek meg, amely 8:1:1 arányban tartalmaz nikkelt, kobaltot és mangánt – ennek köszönhetően pedig a ritka és nehezen bányászható kobalt részaránya 10 százalék alá csökken. Az újrahasznosításban rejlő lehetőségek kiaknázása pedig a Mercedes-Benz akkumulátor-stratégiájának szerves része.

Az EQE megalkotásakor a tervezők nagy hangsúlyt fektettek a folyamatos és kimagasló teljesítményre. Ennek érdekében egyedi hűtésrendszert hoztak létre, amely egyrészt fokozza a rekuperációnál visszanyerhető energia mennyiségét, másrészt pedig folyamatosan erőteljes gyorsítóképességet biztosít. A hatékonyság növelése érdekében a vezető által választható négy rekuperációs szint mellett egy automatikus funkció is elérhető, amely az ECO asszisztens segítségével mindig ideális mértékű energia-visszanyerést választ a sebesség, a forgalom és az útvonal függvényében. Emellett az elektromos intelligenciára támaszkodó navigáció is megkönnyíti a vezető dolgát, amely figyelembe veszi a hatótávot és a töltési lehetőségeket, és ennek megfelelően tervezi meg az adott útvonalat, amit aztán kiterjesztett valósággal tárhat elénk a központi rendszer vagy a Head-Up Display. 

Kimagasló zajszigetelés és egyedi hangélmények

Négyajtós szedánként az EQE koncepciója önmagában is kimagasló zaj- és vibrációszigetelést tesz lehetővé, amelyet számos megoldás támogat. Az elektromos hajtáslánc speciális kialakítása és rögzítése a futómű kiegészítő zajszigetelésével együtt még tovább csökkenti a zajszintet. A Mercedes-EQ már a gyártás kezdeti fázisában speciális akusztikus szigetelőanyagot helyez el a nyers karosszérián.

A kifejezett csendesség ellenére is kimagasló hangélmény várja az utazókat az EQE-ben helyet foglalva. A Burmester® Surround audiorendszer megrendelése esetén a modellhez a Silver Waves és a Vivid Flux hangzásvilág is elérhető; előbbi egy érzelmesebb, tisztább, utóbbi pedig karakteresebb, izgalmasabb hangaláfestést biztosít. A vezeték nélküli (OTA) frissítéseknek köszönhetően a sportos Roaring Pulse hangzásvilág is letölthető, amely az erőteljes gépek hangzásvilágára emlékezteti a vezetőt. Emellett speciális menetprogramok, kisebb játékok, a DIGITAL LIGHT különleges üzemmódja és személyre szabási lehetőségei, valamint számos további funkció is letölthető lesz majd a modellhez – az OTA frissítések gondoskodnak róla, hogy az EQE mindig aktuális maradhasson.

Légrugózás és hátsókerék-kormányzás opcionálisan

Az új EQE elöl kettős keresztlengőkaros, hátul pedig többlengőkaros felfüggesztése szoros rokonságban áll az S-osztály futóművével. Opcionálisan elérhető hozzá az AIRMATIC légrugózás ADS+ adaptív lengéscsillapítással. A felár ellenében elérhető hátsótengely-kormányzással az EQE manőverezéskor egy kompakt autó fordulékonyságát mondhatja magáénak. A hátsó tengely akár tízfokos elfordulásával a fordulókör 12,5-ről 10,7 méterre csökken.

Kényelmes töltés kiterjedt töltési hálózaton

A Mercedes me Charge folyamatosan bővülő töltőhálózata lehetővé teszi, hogy egyetlen regisztrációval számos szolgáltató töltőjéhez férhessen hozzá az EQE tulajdonosa, ráadásul, amennyiben az adott készülék támogatja a Plug & Charge funkciót, akkor csupán a jármű csatlakoztatására van szükség, minden további folyamat automatikusan történik. Világszerte több mint 530.000 AC és DC töltőállomás áll az ügyfelek rendelkezésére, amelyből 200.000 Európában található.

Műszaki adatok:

  EQE 350
Hajtáslánc
ElektromotorTípusÁllandó mágneses szinkronmotor
Teljesítménylóerő/kW292/215
ForgatónyomatékNm530
Névleges feszültségVolt328,5
Fedélzeti töltő (széria/opció)kW11/22
AC-töltési idő, három fázis (11/22 kW)óra8,25/4,25
Max. DC töltési teljesítménykW170
DC töltési teljesítmény gyorstöltőnperc32
DC töltés, max. elérhető hatótáv 15 perc töltés után (WLTP)km250
Gépjármű
Hosszúság/szélesség/magasságmm4.946/1.961/1.512
Tengelytávmm3.120
Fordulókör (alaphelyzetben/hátsókerék-kormányzás 4,5°/10° fok elfordulással)m12,5/11,6/10,7
Csomagtartó mérete (VDA)L430
Fogyasztás és hatótáv
Áramfogyasztás (WLTP)kWh/100 km15,7 – 19,3
CO2-kibocsátás (WLTP)g/km0
Hatótáv (WLTP)km545-660
HIRDETÉS
Előző cikkJ.D. Power felmérés: a Lexus gyártja a legjobb minőségű prémium autókat
Következő cikkIndul az új Mercedes-Benz Citan értékesítése