Első feladatunk a 2005 Smart Fortwo 450-nel egy masszív olajcsere volt, ugyanis a tulajdonos elmondása szerint 1 évvel ezelőtt volt az utolsó, és azóta ment is az autóval rendesen. Egyértelmű a procedúra szükségessége.

El is vittük az autót a Zöld Autószervizbe, Szerdai Gáborhoz, és felbakoltuk a 2005 Smart Fortwo 450-et. Közben Gábornak eszébe jutott, hogy kreál az olajteknőre egy leeresztő csavart, ugyanis a korai Smartok, mint a szóban forgó 2005-ös is, nem rendelkeznek ilyen opcióval.
Érdekes, bár nem lepődtünk meg különösebben, hiszen a Smart koncepció amúgy is formabontó, a megszokottól eltérő. Pont ebben ne lenne az?
Sebaj, úgy 30 perc alatt Gábor fúrt, faragott, hegesztett, és a helyes kis csavar a helyére is került.
Így nyilván egyszerűbb lesz a következő, 10 ezer kilométer (vagy inkább 1 év, nem gondoljuk, hogy tízezret beletolunk egyhamar) múlva.
Az olajcsere ezek után meg is történt, jó minőségű 10W 40 szintetikus motorolaj került a 2005 Smart Fortwo 450 háromhengeresébe. Természetesen a szűrők is cserélve lettek, valamint egy gyors revíziót is kapott az autó.
Együttműködő partnerek: Classic Vehicle Hungary, Zöld Autószerviz, MerciBolt.hu, Hankook Tire Magyarország, SmartMania
Fotó: Canon / Camera Kft.
Utómunka: Acer





![[TESZT] Fiat 500 LaPrima 1.0 BSG – szeretnivaló gyönyörűség, visszafogott elánnal](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-500-laprima-1-0-bsg-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 1.2 145 LE 48V MHEV Sport – olasz stílus, meglepően komoly hibrid hajtással](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-1-2-145-48V-mhev-sport-teszt-2-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV4 e204 Long Range GT-Line – ez most nem SUV, ez klasszikus megközelítés](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev4-e204-long-range-gt-line-autoaddikt-teszt-17-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV5 e217 Earth – az elektromos SUV, amely a Sportage babérjaira törhet](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev5-e217-earth-teszt-autoaddikt-7-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-180x135.jpg)








































![[TESZT] Fiat 500 LaPrima 1.0 BSG – szeretnivaló gyönyörűség, visszafogott elánnal](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-500-laprima-1-0-bsg-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 1.2 145 LE 48V MHEV Sport – olasz stílus, meglepően komoly hibrid hajtással](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-1-2-145-48V-mhev-sport-teszt-2-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV4 e204 Long Range GT-Line – ez most nem SUV, ez klasszikus megközelítés](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev4-e204-long-range-gt-line-autoaddikt-teszt-17-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV5 e217 Earth – az elektromos SUV, amely a Sportage babérjaira törhet](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev5-e217-earth-teszt-autoaddikt-7-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-100x75.jpg)


