AutóAddikt Magazin Makulátlan Lexus LS 1993-ból

Makulátlan Lexus LS 1993-ból

Ha egy negyed évszázados autóról esik szó, a leírásban rendszerint felbukkan a „korához képest” szókapcsolat. Ez az első generációs Lexus LS400 azonban élete 26 éve során mindössze 55 ezer kilométert futott, de ránézésre még ennyinek sem mondanánk.

A világhálón idén januárban bukkant fel egy ütött-kopott, itt-ott megfáradt, de összességében nemcsak működőképes, de üzembiztos Lexus: az 1996-ban gyártott LS400 23 év alatt egymillió mérföldet, azaz 1,6 millió kilométert tett meg. Mostani írásunk hősével ennek pont az ellenkezője történt: amióta 1993-ban legördült a taharai üzem gyártósoráról, nem egészen 55 ezer kilométert tettek meg vele – évente átlagosan alig több mint 2000-et.

Az autó mindvégig egyetlen tulajdonos kezében volt, aki a jelek szerint elképesztően gondosan vigyázott rá. 26 éven át egyetlen balesetet sem szenvedett, a fényezés pedig az eredeti metálarany. Az oldalfalak alsó felét borító, a kilencvenes években oly divatos sötétszürke paneleken sem fogott az idő (illetve az UV-sugárzás) foga. Az aranyozott emblémák sem hiányoznak a hűtőmaszkról, illetve a csomagtérfedélről, és az oldalablakok krómkerete is sérülésmentes. Az utastérben szürkésbarna bőrbe húzott, motoros állítású, fűthető ülések várják a leendő tulajdonost, az ablakemelő kapcsolók paneljét és a középkonzolt faborítás díszíti – állapota alapján akár vadonatújnak is hihetnénk az autót.

Ez persze nem jelenti azt, hogy az autóban minden eredeti, ellenkezőleg, a gondos tulajdonos rendszeresen és lelkiismeretesen cseréltetett ki rajta minden elöregedő alkatrészt. Újak az abroncsok, a vezérműszíj, a vízpumpa és a termosztát, illetve az elosztó. Így már valóban gondtalanul alkalmas a mindennapi közlekedésre a századvég emblematikus típusának ezen példánya, bár azt nem tudni pontosan, a 4.0 literes, nyolchengeres 1UZ-FE erőforrás eredeti 250 lóerejéből mennyi áll ma is rendelkezésre – az új tulajdonos helyében sem a 8000-ig skálázott fordulatszámmérőn, sem a 260 km/h-ig beosztott sebességmérőn nem kergetnénk ütközésig a mutatót, már csak tapintatból sem.

A három választható üzemmódot kínáló, négyfokozatú automata sebességváltó mindenesetre hibátlanul működik, ahogy a digitális klímaberendezés is. Gond csak az akkoriban high-end hifinek számító Nakamichi audiorendszerrel akadhat: ehhez ugyanis ma már bajosan találunk megfelelő állapotban megőrzött klasszikus magnókazettákat.

Az autó az Egyesült Államokban, New Jersey-ben vár új tulajdonosára. Az árverés helyi idő szerint november 21-én este 9 órakor járt le, az új tulajdonos pedig 13,250 dollárért vitte el ezt a négykerekű japán időkapszulát.