14 nappal a remek spielbergi teljesítménye után Mattias Ekström a Lausitzringen is fellelkesítette a DTM rajongóit. Az Audi Sport Team Abt Sportsline svéd pilótája a kilencedik helyről a második helyre jött fel, így a június 25-26-i norisringi verseny előtt a legeredményesebb Audi-pilóta címért folyó küzdelem sűrűjében találta magát.

A Lausitzringen rendezett első Motorsport Fesztiválon a nagyszámú, 67 500 néző előtt Ekström hű maradt a mottójához: „Csináld keményen, vagy menj haza!”. A Red Bull Audi RS 5 DTM volánja mögött Ekström mindjárt a startnál két helyet javított, majd később a márkatársát, Jamie Greent (Hoffmann Group Audi RS 5 DTM / Audi Sport Team Rosberg) győzte le párbajban, miközben – csakúgy, mint Spielbergben – a lehető legkésőbbre halasztotta a kerékcserét. Ekström csak a 46 körös verseny 31. körénél állt ki a boxba, és az új gumikkal nem sokkal a verseny vége előtt a Mercedes Benz pilótája, a kanadai Robert Wickens elől szerezte meg a második helyet.
„Erről szól egy verseny – mondta Ekström lelkes örömmel, miután áthajtott a célvonalon. – A kocsim ugyan jól ment a kvalifikációs futamon, de ez csak a kilencedik helyre volt elég. Ám a hosszabb versenyeken, mint amilyen ez a vasárnapi is, sokat lehet elérni tapasztalattal, stratégiával és a megfelelő tempóval. Ezt történt ma is.”
Jamie Green szintén jó teljesítményt nyújtott. A brit izgalmas csatát vívott honfitársával, a Mercedes-Benz színeiben autózó Gary Paffett-el, és negyedikként végezve csupán 0,348 másodperccel késte le a dobogót. Az Audi sofőrje 1 perc 17,840 másodperccel új körrekordot ért el.
Nico Müller a Playboy Audi RS 5 DTM kormányánál nyolcadik lett vasárnap a Lausitzringen, így három Audi pilóta is pontszerző helyen végzett. Az Audi ezzel 65 pontot javított a BMW-vel szemben a gyártók rangsorában. A vezetők rangsorában három Audi-pilóta, Ekström (46 pont), Green (45 pont) és Edoardo Mortara (44 pont) került a legjobb öt közé.
A 22. helyről indulva Mortara szintén látványos visszatérést hajtott végre, amelynek során nem kevesebb, mint tíz helyet javított. A harminckettedik körben, amikor kiállt a boxba, baleset történt, amiben az Audi Sport Team Abt Sportsline egyik szerelője megsérült. Őt további vizsgálatokra a közeli kórházba szállították, ahol kiderült, hogy eltört a jobb lábfeje.
Timo Scheider (AUTO BILD MOTORSPORT Audi RS 5 DTM) és Mike Rockenfeller (Schaeffler Audi RS 5 DTM – mindketten az Audi Sport Team Phoenix versenyzői) a 16-17. helyen végeztek. Rockenfeller a legjobb Audi-pilótaként a második sorból kezdte a versenyt, de mivel nem sokkal a start előtt az autója kissé előrébb gurult, áthajtásos büntetést kapott.
A szombati győztesnek, Miguel Molinának is ki kellett mennie a boxutcába áthajtásos büntetésre Teufel Audi RS 5 DTM autójával, miután korábban az 1-es kanyar előtt, fékezés közben ütközött Augusto Farfus BMW autójával. A spanyol a 19. helyen végzett, egy hellyel Adrien Tambay (Speedweek.com Audi RS 5 DTM) előtt.
„Mattias és Jamie ma ismét kiváló teljesítményt nyújtottak” – mondta Dieter Gass, az Audi Sport DTM-főnöke. – “A tegnapi első-második és a mai második hellyel nagyon elégedettek lehetünk. Láttuk, hogy az Audi RS 5 DTM jó teljesítményt nyújt. A boxutcában történt baleset nagyon szerencsétlen dolog volt. A szerelőnek mielőbbi gyógyulást kívánunk!”





![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale – az olasz kompakt crossover, ami nem akar átlagos lenni](https://www.autoaddikt.hu/kepek/alfa-romeo-junior-ibrida-speciale-teszt-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)




























![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale – az olasz kompakt crossover, ami nem akar átlagos lenni](https://www.autoaddikt.hu/kepek/alfa-romeo-junior-ibrida-speciale-teszt-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)


