A Mercedes-Benz W140-es széria különféle indítókulcsokat kapott 1991-1998 között. Az 1995-ös facelift utáni modellek még infrás (IR) távirányítókkal felvértezett kulcsokkal kerültek forgalomba, egészen 1997 májusáig.
Szerkesztőségünk egy 1997-es Mercedes-Benz W140 S420 modellt istápol, újítgat, mint ahogyan az korábbi cikkeinkból (teljes cikksorozat: ITT) kiderült már. Megírtuk azt is, hogy a távirányítóban tönkrement IR LED okozta problémából adódóan nem sikerült összeszinkronizálnunk akkumulátor- és távirányító elemcsere után a nyitó-zárórendszert. A problémát végül egy komplett javítás (IR LED csere) oldotta meg.
Az alábbiakban összefoglaljuk, hogyan kell a W140-esnél (1997 májusi modellekig) szinkronizálni az infrás távirányítót az autó jelvevőjével.
Normál esetben egy akkumulátor-csere, azaz a fő áramkörök megszakítása után (áramtalanítás) az infra távirányítóval szerelt indítókulcsokat szinkronizálni kell a középső, utastéri visszapillantótülör aljába integrált jelvevő szenzorokkal. Szinkronizálásra van szükség akkor is, ha a távirányítóban elemet cserélünk (CR2032); tehát minden olyan esetben, amikor az összehangoltság megszakad.
A szinkronizálás folyamata roppant egyszerű. A távirányítót a belső tükör alsó részére integrált vevőszenzorai (2 db LED, egy zöld, és egy piros) felé irányítjuk, majd röviden kétszer lenyomjuk a távirányító gombját. Utána a kulcsot az indítózárba helyezzük, majd gyújtás-állásba helyezzük, és várunk úgy 30 másodpercet. Ha sikeres a szinkronizálás, a tükör alsó LED-jei közül a zöld felvillan többször, és a szinkronizálás készen van.
Fotó: Apple iPhone X
Kiemelt partnerünk: Zöld Autószerviz





![[TESZT] Fiat 600 1.2 145 LE 48V MHEV Sport – olasz stílus, meglepően komoly hibrid hajtással](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-1-2-145-48V-mhev-sport-teszt-2-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV4 e204 Long Range GT-Line – ez most nem SUV, ez klasszikus megközelítés](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev4-e204-long-range-gt-line-autoaddikt-teszt-17-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV5 e217 Earth – az elektromos SUV, amely a Sportage babérjaira törhet](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev5-e217-earth-teszt-autoaddikt-7-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-180x135.jpg)































![[TESZT] Fiat 600 1.2 145 LE 48V MHEV Sport – olasz stílus, meglepően komoly hibrid hajtással](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-1-2-145-48V-mhev-sport-teszt-2-300x194.jpg)




![[TESZT] Fiat 600 1.2 145 LE 48V MHEV Sport – olasz stílus, meglepően komoly hibrid hajtással](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-1-2-145-48V-mhev-sport-teszt-2-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV4 e204 Long Range GT-Line – ez most nem SUV, ez klasszikus megközelítés](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev4-e204-long-range-gt-line-autoaddikt-teszt-17-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV5 e217 Earth – az elektromos SUV, amely a Sportage babérjaira törhet](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev5-e217-earth-teszt-autoaddikt-7-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-100x75.jpg)

![[TESZT] Fiat 600 1.2 145 LE 48V MHEV Sport – olasz stílus, meglepően komoly hibrid hajtással](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-1-2-145-48V-mhev-sport-teszt-2-300x160.jpg)