Az vadonatúj Toyota Priust leleplezése pillanatában egyöntető ováció fogadta, mint a szaksajtó, mind az autórajongós részéről, és talán túlzás nélkül kijelenthető, hogy közmegegyezés tárgya, hogy a jelenlegi generáció a valaha gyártott legszebb Prius.
A pikírtebbek hozzátennék azt is, hogy tulajdonképpen ez az első szép Toyota Prius. Az kétségkívül elmondható, hogy a korábbi generációs azonnal felismerhető, ugyanakkor megosztó formavilága nem aratott mindenki körében egyöntetű tetszést – a vadonatúj generáció azonban úgy őrizte meg a modell örökségét, hogy még a legkritikusabbaknak is leesett az álla a formavilág láttán, ezúttal pozitív értelemben. Ennek okán nem véletlen, hogy a New York-i Nemzetközi Autószalonon, amikor a világ Év Autója nyerteseinek bejelentésekor ezúttal senki nem lepődött meg, amikor kiderült: a vadoonatúj Toyota Prius lett az Év Autója a Formatervezés kategóriában.
„Visszatértünk a tervezőasztalhoz, hogy újragondoljuk a Prius arculatát, mérlegelve, hogy egy használati tárgyat hozzunk-e létre, inkább taxivá alakítsuk, vagy olyasmit alkossunk, ami az emberek szívéhez szól. Végül úgy döntöttünk, hogy olyasvalamit hozunk létre, amit az emberek nemcsak a racionális előnyei, hanem az érzelmekhez szóló tulajdonságai miatt is szerethetnek. Megtisztelő, hogy megkaptuk a legjobb formatervezés díját – az új Prius kívül-belül olyan autó, amely nemcsak jól néz ki, de vezetni is élvezetes.” – fogalmaz Yasushi Ueda, a Prius főmérnöke az elismerés kapcsán.
A világ Év Autója megmérettetésen elsőként egy hattagú, a világ elismert formatervezési szakértőiből álló formatervezői zsűrit kértek fel arra, hogy tekintse át az egyes jelölteket (idén összesen 70 modell közül kellett választaniuk), majd állítsa össze a zsűri végső szavazására javasoltak listáját. A formatervezési szakértők Gert Hildebrand (Németország – tulajdonos, Hildebrand-Design), Patrick le Quément (Franciaország – formatervező és a Stratégiai Bizottság elnöke – The Sustainable Design School), Tom Matano (USA – Academy of Art University, korábbi formatervezési vezető – Mazda), Victor Nacif (USA – kreatív igazgató, Brojure.com és formatervezési oktató, NewSchool of Architecture and Design), Shiro Nakamura (Japán – vezérigazgató, Shiro Nakamura Design Associates Inc.) és Frank Stephenson (Egyesült Királyság – alapító, Frank Stephenson Design) voltak. A döntősök listáját 2024. február 26-án, a Genfi Nemzetközi Autószalonon (GIMS) hirdették ki. A formatervezési kategória 2024-es döntősei a Ford Bronco, a Ferrari Purosangue és a Toyota Prius voltak. Ezt követően a 29 országból származó 100 kiváló nemzetközi autóipari újságíróból álló zsűri titkos szavazással, választotta ki a győztest, a szavazás eredményeit a KPMG összesítette, a legtöbb szavazatot pedig meglepetést csak a modellt eddig nem látóknak okozva a vadonatúj Toyota Prius kapta.





![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)


































![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)


