Főoldal Blog Oldal: 128

Vezettük a Ford Transit Custom Active-ot: SUV jelleg, robosztus felépítés, kitűnő menettulajdonságok

Hazai menetpróba keretein belül vezettük a Ford Transit Custom-öt, Active felszereltséggel.

Természetesen a Transit/Tourneo vonalat is elérte a SUV-jelleg, ugyanis igény mutatkozott arra, hogy az egyébként kishaszonjárműként beskatulyázott modellpaletta kicsivel kommerszebb legyen, és a hétköznapi felhasználók számára is mutathasson újat.

Egyszóval “személyautósabb” lett a Transit és a Tourneo, annak ellenére, hogy a Trail verziók leginkább az olyan vállalkozások munkáját hívatottak segíteni, amelyek szélsőségesebb körülmények – mostoha terepviszonyok, nagy tönegű áruszállítás – közt dolgoznak nap mint nap.

Az Autóaddikt most a Ford Transit Custom Active-ot tesztelte a 2 napos hazai menetpróba keretein belül. A Kölnből érkezett tesztautó egy rövid tengelytávos, duplakabinos kisáruszállító volt, 2 literes MHEV EcoBlue dízellel, 170 lóerővel. Az MHEV rövidítésből látszik, hogy az autó mild hybrid hajtást kapott, ennek köszönhetően az agilitás, a menetdinamika masszívabb érzetet ad egy hagyományos 2 literes dízel hajtáslánchoz képest, valamint az üzemanyag-fogyasztáson is pozitívan tükröződik a jelenléte.

Ráadásul a németek műterhelést is elhelyeztek a tesztautóban, amely 700 kilogrammot nyomott. Mi ennek ellenére még terheltük egy keveset a hátsó tengelyt, úgy 50 kilogrammal. Nyilván nem oszt, nem szoroz, de legalább az illúziónk megvolt, hogy mi is pakolgattunk a raktérbe – még ha nem is 7 mázsányi súlyban mérve.

Szerdai Gábor, a Zöld Autószerviz tulajdonosa is véleményezte a Ford Transit Active-ot: elsősorban arra voltunk kíváncsiak, hogy miként látja az autó viselkedését ekkora terhelésnél. Viszonyítási alap van, hiszen Gábor nap mint nap szállít kishaszonjárművel hasonló súlyt, emellett sokat trélerezik, autómentőzik is.

Észrevételei szerint az autó stabilitása remek tudott maradni a nagyjából 750 kilogramm (a mi terhelésünkkel együtt a műterhelés) rakománnyal megpakolt Ford Transit Active. Masszívabb kanyarvételezéskor sem lehetett kizökkenteni a futóművet, egyszerre maradt kemény és lágy; a hátsó traktus rugózása mindenképp komfortosnak hatott nem meglepő módon terhelés mellett. A 170 lóerős MHEV dízel elfogadható nyomatékkal mozgatta az összességében a 2.5 tonna körüli súlyt (autó önsúlya plusz terhelés), bár Szerdai Gábor szerint elfért volna még némi forgatónyomaték-leadás.

A Ford tehát bemutatta a Transit és Tourneo modellek új, kemény útviszonyokhoz tervezett Trail és Active változatait, amelyek most érkeznek be a magyar márkakereskedésekbe.

Az új Transit Trail és Transit Custom Trail modelleket kifejezetten arra tervezte a Ford, hogy a keményebb munkakörnyezetben is jól teljesítsenek, ezért az elsőkerékhajtású Transit és Transit Custom kivitelekben új, részlegesen önzáró, mechanikus differenciálmű (mLSD) javítja a tapadást, illetve elkészült a Transit új, Intelligens Összkerékhajtással felszerelt változata is.

Exkluzív külső és belső felszereltség biztosítja, hogy a Transit Trail és a Transit Custom Trail felhasználói még a nehéz körülmények mellett is számíthatnak autójuk kényelmére és praktikumára.

A Transit Custom és a Tourneo Custom új Active kivitelei arra készültek, hogy támogassák a privát és az üzleti felhasználók aktív életstílusát; ezt szolgálják a karosszéria kiegészítő védőelemei, illetve a járművekhez megrendelhető mLSD, ami javítja a kerekek tapadását a laza, csúszós vagy felázott utakon. A SUV-hangulatú külső kiegészítők nemcsak a járművek megjelenését teszik hatásosabbá, hanem kifejezetten praktikusak is, ha a vezető letér a járt útról.

“Az Active és Trail modellek jól példázzák, milyen sokoldalú is valójában a Transit-kínálat,” vélekedett Bagyó Dávid, a Ford Magyarország haszongépjármű igazgatója. “Mindenki megtalálja az igényeihez megfelelő Transitot – legyen az akár egy vállalkozó, aki gyakran az aszfaltos utaktól távol végzi a munkáját, vagy egy olyan család, amely kalandra termett autót keres.”

Az Active felszereltségű autók köre 2020 második felében tovább bővült, október végétől már a kisebb méretű Transit Connect Active és Tourneo Connect Active modellváltozatok is megrendelhetőek. 

Trail: minden helyzetre

Az új Ford Transit Trail és Transit Custom Trail megújult, kemény külső megjelenését és még sokoldalúbb képességeit hasznosnak találják majd azok a sofőrök és üzemeltetők, akik az aszfaltozott utaktól távol, kihívást jelentő környezetben is használni szeretnék az autót.

A Trail változatok első-hátsó lökhárítójának alsó részét, valamint a karosszéria oldalát fekete védőelemek óvják. A matt fekete hűtőrács túlméretezett “Ford” felirata látványosan és egyértelműen jelzi, hogy ez a jármű bárhová képes eljutni; mindezt egyedi tervezésű, 16 colos könnyűfém keréktárcsák és az első ajtókon elhelyezett “Trail” emblémák egészítik ki. A Transit Custom modellek emellett még tetősíneket és oldalsó fellépőket is kapnak.

A fokozott tapadásról többféle hajtáslánc gondoskodhat. Az elsőkerékhajtású Transit és Transit Custom Trail modellek alapfelszereltsége az mLSD, a Transit Trail pedig Intelligens Összkerékhajtással is megrendelhető, ami a keményebb terepeken és a legrosszabb időjárási viszonyok közt is magabiztosan mozgatja az autót.

A hajtáslánc-technológiák specialistájával, a Quaife vállalattal közösen kifejlesztett mLSD automatikusan a legjobban tapadó kerékhez irányítja a motor vonóerejét, így a Transit Trail és a Transit Custom Trail jobban használható a burkolatlan utakon, a murvás ösvényeken és a csúszós útfelületeken. A mérnökök a jármű Elektronikus Stabilitásvezérlési rendszerét is átkalibrálták, hogy összhangban működjön az mLSD-vel. Ugyanezt a technológiát már korábban is alkalmazták a Ford Performance modellek (például a Focus RS, a Fiesta ST és a Focus ST, vagy a napokban debütáló Puma ST) tapadásának és irányíthatóságának javítására, és mostanra bebizonyosodott, hogy használata nem rontja a jármű CO₂-kibocsátását vagy üzemanyag-fogyasztását.

A Transit Trail vásárlói az off-road körülmények között optimális tapadásra hangolt Intelligens Összkerékhajtást is megrendelhetik. A technológia az alapállapotnak tekintett hátsókerékhajtásból akár a vonóerő 50 százalékát is átirányíthatja az első tengelyhez, ha úgy érzékeli, hogy az útviszonyok és a vezető manőverei alapján nagyobb tapadás szükséges.

A Transit Trail modell Intelligens Összkerékhajtás technológiáját a műszerfalon található Üzemmódválasztó kapcsolóval aktiválható Csúszós út és a Sár/Kerékvályú beállítások egészítik ki. Az Intelligens Összkerékhajtáshoz egy AWD Lock funkció is tartozik, amellyel a nagyon rossz tapadású utakon 50:50 arányban osztható meg a vonóerő az első és a hátsó tengelyek között. A rendszer nem foglal el helyet a rakodótérből, vagyis a négykerékhajtású Transit Trail ugyanolyan mennyiségű árut szállíthat, mint a hátsókerékhajtású változat.

A Trail kiviteleket gazdagabb belső felszereltség jellemzi: az alapáron kínált bőr üléskárpitok nemcsak az utastér prémium minőségét erősítik, hanem strapabírók és könnyen tisztíthatók is. Az ugyancsak alapáras klímaberendezés a külső hőmérséklettől függetlenül komfortos környezetet teremt, a Quickclear fűthető szélvédő pedig jó szolgálatot tesz a fagyos téli napokon. Az alapfelszereltség része a motorosan behajtható külső visszapillantó tükör és az automatikus világítás is.

A 3000-3400 kg közti megengedett legnagyobb össztömegű Transit Custom Trail többféle (dobozos áruszállító, duplafülkés áruszállító és üvegezett) karosszériával, valamint kétféle tengelytávolsággal kapható.

A 3500 kg megengedett legnagyobb össztömegű kategóriában a Transit Trail többféle (dobozos áruszállító, duplafülkés áruszállító, üvegezett, szimpla- és duplafülkés önjáró alvázas) kivitelben és több tengelytávolsággal rendelhető meg.

Mindegyik Transit Trail és Transit Custom Trail modellt a Ford fejlett 2,0 literes EcoBlue dízelmotorja hajt, amely 130, 170 és 185 lóerős variánsokban áll rendelkezésre.

Emellett a Transit Custom Trail modellek a szegmensben egyedülálló 2.0 EcoBlue Hybrid hajtással is elérhetők 170 lóerős változatban. A 48 voltos mild hibrid technológia energiát nyer vissza a lassítás során, amit egy 48 voltos akkumulátor-csomagban tárol, és a jármű hajtásában hasznosítva tovább csökkenti az üzemanyag-fogyasztást.

A sokoldalú Active

Az új Transit és Tourneo Custom Active modelleket SUV-stílusú kiegészítők, egyedi dizájn-megoldások, gazdagabb felszereltség és még praktikusabb kialakítás jellemzik. A kalandkedvelő életstílushoz kialakított, tágasabb teret és nagyobb szállító kapacitást kínáló Active változatok szervesen beleillenek a Ford Fiesta Active és Focus Active személyautókkal megkezdett terméksorozatba, mely sorozatban ebben a hónapban debütált az Ecosport SUV Active változata.

Az Active modellek különleges, SUV-hangulatú külső kiegészítőket kapnak, többek közt:

  • egyedi formavilágú 17 colos könnyűfém keréktárcsákat
  • jellegzetes Active hálómintás hűtőrácsot
  • kiegészítő védőelemeket a sárvédők peremén, a karosszéria oldalán, a hátsó lökhárítón és a tükörházon
  • tetősíneket

Az autó hátulján teljes szélességben végigfutó Active matricát a sárvédőket díszítő Active emblémák egészítik ki. Azok a vásárlók, akik a nagyobb kihívást jelentő útviszonyok közt is magabiztosan szeretnének autózni, mLSD technológiát is rendelhetnek a Transit Custom Active és a Tourneo Custom Active modellekhez.

Minden Active kivitel különleges kidolgozású utasteret rejt, részleges bőrkárpitozású ülésekkel, a Tourneo Custom Active változatban pedig kék műszerfal-megvilágítással.

A sokoldalú Tourneo Custom Active belső tere könnyen a pillanatnyi igényekhez alakítható. Az ülések variálásával megnövelhető az utasoknak vagy a csomagoknak jutó tér, sőt az ülések be is fordíthatók a konferencia-konfigurációba, vagy kiemelhetők az autóból, ha még tágasabb rakodótérre van szükség. Az ülések bekötési pontjai biztonságos kerékpár-rögzítő pontokként használhatók.

Az Active-sorozat motorkínálatában (modelltől és kialakítástól függően)170 és 185 lóerős blokkok szerepelnek. Mindegyik erőforráshoz kapcsolódhat automata vagy manuális sebességváltó; az opcionális mLSD a manuális váltókhoz rendelhető. A vásárlók számos karosszériaváltozat közül választhatják ki az igényeikhez és életstílusukhoz leginkább illő megoldást:

  • Tourneo Custom Active rövid és hosszú tengelytávolsággal, akár nyolc személy szállítására (a vezetővel együtt), mely elérhető mHEV változatban is, 185 LE-s teljesítménnyel
  • Transit Custom Active dobozos áruszállító rövid és hosszú tengelytávolsággal, 3000 kg megengedett legnagyobb össztömeggel

Az új Trail és Active változatokban is megtalálhatók azok a fontos fejlesztések, amelyeket 2019-ben vezetett be a Ford a Transit, a Transit Custom és a Tourneo Custom modellcsaládokban, vagyis többek közt a kevesebb üzemanyagot fogyasztó 2,0 literes EcoBlue dízelmotorok és az EcoBlue Hybrid 48 voltos mild hibrid hajtáslánc-opció, a FordPass Connect beépített modem, az utastér új megoldásai és a legmodernebb vezetéssegítő technológiák.

A Transit-család jelentős szerepet játszott abban, hogy tavaly – és immár zsinórban öt éve – a Ford lett Európa legnépszerűbb haszongépjármű-márkája.*

Magyarországon már több, mint 10 éve a Ford uralja a kishaszonjármű piacot, idén összesen 5452 gépjármű értékesítésével 31,75 százalékos piacrészesedéssel áll az élen, köszönhetően leginkább a legnagyobb darabszámú Nagy Van szegmenst magasan vezető Transit áruszállítók töretlen sikerének, ebben a kategóriában a Ford idén több, mint 2000 darabos értékesítéssel, 29,12 százalékkal vezet. A második legnagyobb Pick-up szegmensben szintén a Ford áll az élen a Rangerrel, melyből idén már 1702 darab talált gazdára.

A közepes Van szegmensben a Transit Custom 896 darabbal a versenytársakat messze megelőzve a szegmens értékesítésének 41 százalékát tudhatja magáénak. 

„ A pandémiás válság második hullámának közepén elmondható, hogy a Ford haszongépjárművei iránt nem csökkent a piacon tapasztalható mértékben a kereslet, természetesen visszaesést itt is tapasztaltak a Ford márkakereskedői, de köszönhetően a magasabb, azonnal elérhető készleteknek, valamint a vállalkozásokat kiszolgálni tudó ajánlatoknak, a mind a második, mind a harmadik negyedévben sikerült nemcsak megőriznünk piacvezető szerepünket, de növelni tudtuk a piacrészesedésünket is” – mondta el Bagyó Dávid.

ModellsorozatLegala-csonyabb CO2-kibo-csátás(g/km NEDC)  Legalacso-nyabb üzemanyag-fogyasztás (l/100 km NEDC)   Legalacso-nyabb CO2-kibocsátás (g/km WLTP) Legalacso-nyabb üzemanyag-fogyasztás (l/100 km WLTP)
Transit Trail 1445,52108,0
Transit Custom Trail1415,41837,0
Transit Custom Active1465,61867,1
Tourneo Custom Active1455,52037,7

A BMW Group lipcsei gyára a MINI Countryman utódjának érkezésére készül

2023-ban az új crossover az első Németországban készülő MINI modellként gurul le a gyártósorról, belsőégésű erőforrásokkal és tisztán elektromos hajtáslánc-technológiával felszerelve.

Az első „Németországban készült” MINI 2023-ban lát majd napvilágot. A MINI Countryman utódjaként érkező új crossovert – a BMW Group döntése értelmében szerződéses megbízás keretében – a Szászországban működő lipcsei üzem gyárthatja, amellyel a müncheni központú vállalatcsoport első olyan létesítményévé lép elő, amelyben BMW és MINI modellek egyaránt készülnek. A MINI új crossover modellje belsőégésű erőforrásokkal és hálózatról tölthető hajtáslánc-technológiával is elérhető lesz a márka ügyfelei számára, a BMW Group így a termelési kapacitás növelése mellett a hálózatról tölthető hajtáslánc-technológiák alkatrészeinek összeszerelő üzemébe is befektetett Lipcsében.

Modellpalettája átszervezésével a MINI megerősíti elköteleződését az elektromos mobilitás és a crossover szegmens mellett, amely világszerte egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A nagysikerű MINI Countryman utódja elsőkerék-meghajtású és összkerékhajtású változatban, rendkívül hatékony benzinmotorral vagy dízelmotorral, valamint tisztán elektromos meghajtással is elérhető lesz. A prémium kompakt szegmens iránymutató crossover modelljeinek következő nemzedéke 2023-ban érkezik meg a BMW Group lipcsei gyárába.

„Az elmúlt években folyamatosan azon dolgoztunk, hogy gyárunkat a sikeres jövő felé irányítsuk. A szerződéses megbízás, amelynek keretében mi gyárthatjuk a MINI Countryman utódját, újabb fontos mérföldkövet jelent ezen az úton” – nyilatkozta Hans-Peter Kemser, a BMW Group lipcsei gyárának igazgatója. „A megbízás egyértelmű bizonyítékként szolgál arra, hogy a vállalatcsoport hisz bennünk és szaktudásunkban, fantasztikus hír ez gyárunk jövője szempontjából” – tette hozzá.

2005-ös rendszerbe állítása óta a BMW Group lipcsei gyára folyamatosan növelte termelési kapacitását. A legutóbbi beruházások a legmodernebb karosszériagyártó- és fényezőüzemet, logisztikai megoldásokat és összeszerelő üzemet hozták a létesítménybe, mintegy 300 millió euró értékben. A gyárban évente immár több mint 350 ezer darab új autó készül, amellyel a lehető legjobb előfeltételekkel rendelkezik az új MINI modell érkezésére.

Rendkívül rugalmas gyártási folyamatainak köszönhetően a BMW Group lipcsei gyára többféle hajtáslánc-technológiával lesz képes előállítani a MINI Countryman utódját. 2014-ben a létesítmény a BMW csúcstechnológiás elsőkerék-meghajtású padlólemezének sorozatgyártási laborjaként kezdte meg a BMW 2-es Active Tourer tömegtermelését, amely mellett ma már az új BMW 1-es sorozat elsőkerék-meghajtású és összkerékhajtású változatai is itt látnak napvilágot.

A szászországi üzem ráadásul a BMW Group elektromos mobilitási sikertörténetének bölcsőjeként is szolgál, hiszen 2013 óta több mint 200 ezer darab új BMW i3 (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 0,0 liter / 100 km; kombinált energiafogyasztás: 13,1 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 0 gramm / km) és BMW i3s (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 0,0 liter / 100 km; kombinált energiafogyasztás: 14,0 – 14,6 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 0 gramm / km) modell gurult le a gyártósorokról.

A BMW Group további több mint 100 millió euró befektetésével építette ki Lipcsében a hálózatról tölthető hajtáslánc-technológiák alkatrészeinek jövőbe mutató összeszerelő üzemét is, a gyár munkatársainak elektromos mobilitási szakértelme így a következő években még tovább mélyül. 2021-től a bajor prémiumgyártó nem csupán Dingolfingban, de Lipcsében is gyártja már a hálózatról tölthető modellek nagyfeszültségű akkumulátorait és alkatrészeit. A mintegy 10 ezer négyzetméter alapterületű üzemben nagymértékben automatizált gyártási folyamatok mentén szerelik össze a beszállítóktól érkező lítium-ion akkumulátorcellákat szabványosított akkumulátormodulokká, amelyek ezt követően típus-specifikus energiatároló egységekként kerülnek be a BMW és MINI modellekbe. Így azon túl, hogy a MINI Countryman hálózatról tölthető utódját Lipcsében gyártják, a meghajtásához szükséges energiát is helyben készült akkumulátormodulok tárolják majd.

Lexus motort kapott a Lamborghini replika

Vannak dolgok, amelyek annyira szerencsétlenek, hogy az már elismerést érdemel. Más esetekben az elhivatottság és az igyekezet ellensúlyozza a végeredményt. Ez a Lexus-motoros „valami” a kettő közötti légüres térben lebeg.

Kawee Tanjararak a thaiföldi celeb-szcéna ismert, fontos szereplője. A sármos negyvenes egy helyi fiúzenekarban kezdte a karrierjét, majd a média számtalan ágába belekóstolt, a sorozat- és filmszínészi munkától kezdve a televíziós műsorvezetésen át az éneklésig. Thaiföld határain túl mégsem színpadi kvalitásai miatt figyeltek fel rá a közelmúltban, hanem egy különleges autónak köszönhetően, amely állítólag az ő megrendelésére készült.

Habár nem Thaiföld büszkélkedhet a világ legarcátlanabb újautó-áraival, a szomszédos Malajzia és Szingapúr ott szerepelnek a toplistán, így Bangkok sem kínálhatja olcsón a négykerekűeket. Egy Toyota Corolla hibridért nagyságrendileg harmadával kérnek el többet a hatalmas alapterületű országban, a Toyota Supra pedig elegánsan kétszer annyiba kerül, mint Magyarországon.

Ennek talán az az oka, hogy az ország autóipara elsősorban pickupokra szakosodott, így a helyi lakosság ezeket tudja olcsón megvásárolni: egy alapkivitelű Toyota Hilux annyiba (kb. 5 millió forintnak megfelelő összegbe) kerül Thaiföldön, mint egy Yaris! Nem véletlen, hogy az USA mögött Thaiföldön a legnagyobb (40% körüli) a platós kisteherautók részesedése az újautó-eladásokból.

Azonban egy Kawee Tanjararak kaliberű celeb mégsem járhat pickuppal, de még Suprával sem. Nem is tette: állítólag pályája csúcsán még egy Lamborghini Countach is állt a garázsában. Azok az idők már rég elmúltak, egy kreatív ember számára azonban a pénz hiánya nem okozhat problémát, ezért Tanjararak építtetett magának egy ál Countach-ot. És valódi lokálpatriótaként kizárólag ázsiai gyártású autókat használt alapanyagként.

A padlólemezt egy koreai márka adta, amelyet azonban átépítettek hátsókerék-hajtásúra (!) – egyrészt azért, mert egy Countach mégsem kaparhat elöl, másrészt, mert váratlan igényességről téve tanúbizonyságot hősünk egy V8-as Lexus blokkot választott erőforrásként.

A 4.0 literes UZ blokk egyrészt teljességgel elpusztíthatatlan, másrészt valódi jolly joker: a Lexus legelső típusában, az eredeti LS 400-asban debütált, de másfél évtizedet átívelő pályája során a Toyota Hiace kisbusztól a Toyota Land Cruiser terepjárón át a Toyota korabeli gyári Le Mans-i csapata számára épített versenyautóig mindenbe beépítették, beleértve repülőgépeket és hajókat is.

A Nissan futóművel és Subaru sebességváltóval szerelt patchwork-autóba turbófeltöltőkkel erősítve építették be, ám ez a blokk aligha egyezik meg az említett Sard MC8-R hosszú távú versenyautó 600 lóerős blokkjával – aki megfelelő összeköttetésekkel rendelkezik ahhoz, hogy beszerezzen magának egy eredeti Toyota versenymotort, annak talán egy eredeti Countach megvásárlása sem okoz problémát.

Mindenesetre a hírek szerint a Lexus-blokk az egyetlen stabilan megbízható alkatrésze a szerkezetnek – talán pont ezért esett Kawee Tanjararak választása a legendás motorra, hogy legalább egy olyan pontja legyen az autónak, ami miatt nem kell aggódnia.

MINI x Paul Smith – a fenntartható jövőt dizájnklasszisok írják

Az 1999-es első partnerség után a MINI és Paul Smith bejelentette második együttműködését is. A két márka nem csupán brit gyökereiben és erős hagyományaiban osztozik, de a folyamatos megújulásra való törekvés is alapelveik egyike, miközben termékeik időről időre jobbá teszik a világot. A MINI és Paul Smith mindig is elkötelezett volt az elérhető erőforrások felelős, maximális hatékonyságú felhasználása mellett. Sikeres partnerségük eme új szakaszában a két márka kreatív párbeszédbe elegyedik és közösen munkálkodik olyan dizájnmegoldások kifejlesztésén, amelyek a fenntarthatóságot minden korábbinál erőteljesebben helyezik a középpontba.

A fenntarthatóság, mint alapelv

Már az első Mini alapötlete mögött fenntarthatósági szempontok húzódtak. Az olajválság idején megfogant gondolat egy olyan kisautó koncepcióját vetítette előre, amely maximális utasteret és abszolút vezetési élményt kínál, minimálisra csökkentett alapanyag- és erőforrás-felhasználás mellett. A klasszikus Mini „a kevesebb néha több” alapelv ékes példájaként érkezett meg az utakra – jóval azelőtt, hogy bárki is a fenntarthatóságról kezdett volna beszélni. A minimalista gondolkodás akkoriban kulcsfontosságú, és mint ilyen, szerves része volt a MINI kezdeti arculatának.

„Az első Mini fenntarthatóságra összpontosító koncepcióját a MINI Vision Urbanaut modell képében gondoltuk tovább – egy tágas, multifunkciós MINI víziójaként” – mondta Oliver Heilmer, a MINI vezető formatervezője. „Ez éppúgy maximális utasteret kínál, minimális alapterületen. És változatosabb, mint valaha. Az utastér ráadásul teljes egészében újrahasznosított anyagokból építkezik, kerülve a bőr és a króm használatát” – tette hozzá.

„A legikonikusabb formatervezési örökzöldek többségének nagyszerűsége az egyszerűségben rejlik” – vette át a szót Paul Smith. „Más szóval, az a fontos, hogy mit hagysz el, nem pedig az, hogy mit adsz hozzá. A divat gondolkodása is nagyon hasonló. A Paul Smith számára – éppúgy, ahogy a MINI számára is – a fenntarthatóság mindig is termékei természetes összetevője volt, már jóval azelőtt, hogy ez a szó slágerré vált. Legyen szó akár az alapanyagok kiválasztásáról vagy a gyártási folyamatok kialakításáról, a felelős megoldásokat keressük. Az újrahasznosított csomagolások alkalmazása, a szövethulladékok minimalizálása és a kereskedéseink megújuló erőforrással történő üzemeltetése csak néhány a számtalan meghozott intézkedés közül, és minduntalan keressük a még inkább fenntartható megoldásokat” – tette hozzá.

Oliver Heilmer számára ez az együttműködés jelenti a következő logikus lépést. „Hasonlóságunk okán természetes, hogy azonos irányba gondolkodunk, a divatvilág és az autóipar közötti különbségekből adódóan pedig folyamatosan inspiráljuk és fejlesztjük egymást. Hiszen fenntarthatóság nélkül nincs jövő” – nyilatkozta a MINI vezető formatervezője.

A MINI és Paul Smith

Paul Smith Nagy-Britannia egyik legkiemelkedőbb tervezője, aki a hagyományt és a modernizációt ötvöző, kreatív megoldásairól híres. Az 1990-es évek végén Paul és a Mini a klasszikus Mini egy limitált szériában kínált különkiadásával rukkolt elő: az autó Paul Smith egyedi kék karosszériafényezési árnyalatát viselte, a kerékjárati ívekben pedig antracit színű könnyűfém keréktárcsák gurultak. Hasonló – ha nem nagyobb – népszerűségnek örvendett a klasszikus Mini negyvenedik születésnapjára készített egyedi autó is, amelyet Smith jellegzetes, több árnyalatú színcsíkjai díszítettek.

Paul Smith és a MINI hamarosan újabb információkat jelent be a tervezett együttműködésről.

Ilyen lenne napjainkban a Toyota legnagyobb legendája, 2000GT

A Toyota 2000GT minden szempontból korának egyik legfejlettebb sportkocsija volt. Ha a cég ma kívánna négy kerékre állítani egy hasonlóan előremutató modellt, az valahogy így nézhetne ki.

Egyetlen más japán veterán sportautónak sem jutott ki annyi (jól megérdemelt) figyelem, mint a hatvanas évek végén bemutatott, sajnálatosan rövid ideig és kis darabszámban gyártott Toyota 2000GT-nek.

A modell 1967 és 1970 között, mindössze 351 példányban készült a Yamaha Motors iwatai üzemében, és közvetlen összehasonlításban a kor legkiválóbb sportautóit is megizzasztotta. A kupé hatalmasat lendített a márka megítélésén, így bár a modell gyártása és értékesítése alighanem veszteséges volt, örökre felhelyezte a Toyotát az elsővonalbeli autógyártók térképére.

Ma, fél évszázaddal később ismét nehéz volna érdemi hasznot remélni egy exkluzív sportautótól, ám ez nem jelenti azt, hogy arculati szempontból ne volna érdemes piacra dobni egy ultramodern technológiákat felvonultató szupersportkocsit. Ideális esetben egy ilyen modell egyszerre tisztelegne a nagy előd előtt, és mutatna utat az egész autóiparnak, ahogy annak idején a 2000GT is tette.

Az biztos, hogy az alábbi koncepciót jegyző Nirmit Soni rendelkezik egy ilyen léptékű projekt megvalósításához szükséges széles kulturális tapasztalattal és globális látásmóddal. Az indiai származású, de Németországban élő és alkotó ipari formatervező pályafutása során a Tatától kezdve az Opelig számos márkánál dolgozott vezető dizájnerként. Nirmitet még a 2010-es évek elején, Japánban kezdte el foglalkoztatni a legendás Toyota újraalkotásának gondolata, ám végül csak most, közel egy évtizeddel később dolgozta ki a terveket.

Az autó pontosan megvalósítja az elvárt kettősséget, hidat verve a múlt és egy lehetséges jövő közé. A bura mögé rejtett kerek fényszórók, a mélyen húzódó motorházfedél mellett kiemelkedő kerékdobok és az optikailag hangsúlyos far pontosan idézik a nagy előd stílusát, anélkül, hogy egyszerűen lemásolnák az eredeti vonalakat.

Az utasfülke hátrafelé elkeskenyedik, és kackiás (jelen esetben állítható) légterelőben ér véget, miközben a hátsó lökhárító önálló életet él, és impozáns, erőteljes idomként biztosítja a funkcionális diffúzorhoz szükséges teret. A dupla kerek hátsó lámpákról sem feledkezett meg a tervező.

Az autó legizgalmasabb részlete azonban az, ami nincs a képeken. A kipufogócső hiánya lehet akár figyelmetlenség is, ám valószínűbbnek tűnik, hogy Nirmit Soni az autóipar fejlődési irányát ismerve emissziómentes szupersportkocsiként teremtené újjá a 2000GT-t.

Egészen pontosan hidrogén üzemanyagcellás szupersportkocsiként, amely az akkumulátoros villanyautóknál jóval kedvezőbb tömeggel és villámgyors tankolással biztosíthatna hosszan tartó, kompromisszumok nélküli vezetési élményt.

Habár a nyilvánosan hozzáférhető hidrogéntöltő infrastruktúra ma még világszerte erősen korlátozott, a versenypályákon könnyen telepíthető volna egy-egy töltőpont, lehetővé téve a különleges autó zavartalan használatát, addig marad a modernkori 2000GT virtuális élvezete. 

Íme, a Nissan RE-LEAF, a forradalmi elektromosautó-koncepció

A Nissan bemutatott egy 100 százalékban elektromos vészhelyzeti reagáló járműkoncepciót, amelyet mobil energiaellátás biztosítására terveztek, természeti katasztrófák vagy rendkívüli időjárási események után. 

RE-LEAF-nek nevezett működő prototípus a Nissan LEAF személygépkocsin alapul, a világ első, tömegtermelésben gyártott elektromos autójára.

A törmelékkel borított utakon való közlekedést lehetővé tevő módosítások mellett, a RE-LEAF vízálló csatlakozó aljzatokkal rendelkezik, közvetlenül a jármű külsején, melyek lehetővé teszik 110-230 V-os készülék árammal való ellátását az autó nagy kapacitású akkumulátoráról.

A RE-LEAF képes behatolni a katasztrófa területének középpontjába és teljesen mobil energiaellátást biztosíthat, segítséget nyújtva a helyreállításhoz. Az integrált energiamenedzsment rendszer működtethet orvosi, kommunikációs, világítási és egyéb létfenntartó berendezéseket.

A természeti katasztrófák az áramszünetek legfőbb okozói. A Világbank 2019-es jelentése szerint a természeti katasztrófák és a klímaváltozás okozta az áramszünetek 37%-át Európában, 2000 és 2017 között, és az áramszünetek 44%-át az Egyesült Államokban ugyanebben az időszakban.

Amikor egy katasztrófa bekövetkezik, az elektromos energiaellátás helyreállítása tipikusan 24-48 órát vesz igénybe, a károsodás súlyosságától függően. Ez alatt az időszak alatt az elektromos járművek használhatók nulla károsanyag-kibocsátású, mobil vészhelyzeti energiaellátásra.

A RE-LEAF arra készült, hogy megmutassa az elektromos járművekben rejlő lehetőségeket a katasztrófák utáni helyreállításban. Bár a gépkocsi csak egy működő koncepcióautó, a technológia létezik és használható a való világban is. Japánban a Nissan 2011 óta használja a LEAF-et vészhelyzeti energiaszolgáltatásra természeti katasztrófákat követően. A Nissan Energy Share által az elektromos autó mobil akkumulátorként működik, hogy elláthassa az otthonokat és a társadalmat elektromossággal, megosztható energiamodellt alkotva, amely segíthet stabilizálni az elektromosság kínálatát és keretét.

Helen Perry, a Nissan Elektromos Személygépkocsik & Infrastruktúra vezetője Európában, megjegyezte; „Folyamatosan keressük az utakat arra, hogy az elektromos járművek hogyan gazdagíthatják életünket, a zéró károsanyag-kibocsátású közlekedésen túl. Az olyan koncepcióautók, mint a RE-LEAF, megmutatják az elektromos autók lehetséges alkalmazását a katasztrófák kezelésében és demonstrálják, hogy az okosabb, tisztább technológia segíthet életeket menteni és rugalmasságot biztosíthat a jövőben.”

„Az elektromos járművek az energiaszektor rugalmasságát biztosító technológiák egyikeként törnek fel. Ezernyi, készenléti üzemmódban rendelkezésre álló EV, katasztrófa-támogató gépkocsiként vagy csatlakoztatva a hálózatra a Vehicle-to-Grid (V2G) rendszerrel, egyedülálló kapacitást jelent egy virtuális erőmű létrehozásához, hogy biztosítsa az energiaellátást egy nagy áramkimaradás esetén.”

A RE-LEAF a LEAF kétirányú töltési képességét használja, amely a típus alapfelszereltsége 2010-es bevezetése óta. Ez annyit jelent, hogy a LEAF nem csak energiát képes felvenni a hálózatból nagy kapacitású akkumulátora feltöltéséhez, hanem vissza is képes táplálni a hálózatba a V2G (Vehicle-to-Grid/Járműből-a-hálózatba) segítségével, vagy közvetlenül táplálhat elektromos berendezéseket a V2X (Vehicle-to-everything/Járműből-mindenbe) technológiával.

Hordozható energiabankként a Nissan LEAF e+ utolsó generációja, teljesen feltöltött 62 kilowatt-órás akkumulátorával elegendő elektromos energiát képes biztosítani egy átlagos háztartás ellátásához hat napon keresztül.

Katasztrófaelhárító járműként a RE-LEAF egyszerre több berendezést képes ellátni energiával. Az alábbiakban található néhány példa 230 V-os készülékek áramfogyasztására 24 órára vetítve:

  • Elektromos bontókalapács – 36 kWó / 24 óra
  • Nagy nyomású szellőző ventilátor –21.6 kWó / 24 óra
  • 10 literes levesmelegítő – 9.6 kWó / 24 óra
  • Intenzív osztály lélegeztetőgépe – 3 kWó / 24 óra
  • 100 W-os LED fényszóró – 2.4 kWó / 24 óra

Miután az elektromos energiaellátást helyreállították a területen, az elektromos gépkocsik újratölthetők és nulla károsanyag-kibocsátású szállítást biztosíthatnak – akár 385 km távolságra (WLTP) egy LEAF e+ akkumulátor egyetlen feltöltésével. 

A RE-LEAF támogatja a katasztrófa-felkészültség három „RE”-jét – reagálás a vészhelyzetre (response), humanitárius segítség (recovery) és a közösség felkészítése a jövőre (resilience). 

A RE-LEAF borostyánsárga színvilága főhajtás a borostyán ókori görög neve – electron – felé, amelyből az ‘elektromosság’ szó származik. Ez párosul a Nissan Intelligent Mobility kifejezéssel, utalva a koncepcióautó kapcsolattartási képességeire. A tetőre felszerelt LED-es fényhíd sárga villogót tartalmaz, figyelmeztetve a többi közlekedőt a gépkocsi közeledésére.

Annak érdekében, hogy könnyebben közlekedhessen olyan utakon, ahol akadályok vagy törmelék állhatják útját, a RE-LEAF szabad hasmagasságát 70 mm-rel 225 mm-re növelték, valamint padlóvédővel látták el. Szélesebb nyomtáv (+90 mm elöl / +130 mm hátul), egyéni kerékjárati ívek, sárfogók és terep-abroncsok, 17”-os sport keréktárcsákon javítják képességeit.

A LEAF lítium-ion akkumulátorának nagy kapacitása és a magas fokú megbízhatósága stabil energiaellátást biztosít több elektromos készülék működtetéséhez. Az integrált energiamenedzsment rendszer képes 230V-os feszültség leadására a RE-LEAF akkumulátorából. Három csatlakozó aljzattal rendelkezik – két vízálló külső C-típusú csatlakozó a könnyű hozzáférés érdekében, és egy belső háztartási csatlakozó aljzat is fel van szerelve a csomagtartóban.

A hátsó ülések el lettek távolítva és sík padló lett kialakítva, hogy tárolóhelyet biztosítson az alapvető felszereléseknek. Egy egyedileg kialakított rács választja el az első üléseket a raktértől.

Amint a RE-LEAF megérkezik a katasztrófa zónába, egy méretre szabott polc húzható ki a csomagtartóból, egy 32”.os LED-es képernyővel és saját energiaellátással, műveleti központként a kommunikációhoz és a helyreállítás irányításához.

Miután az energiaellátást helyreállították, a RE-LEAF újra feltölthető, három töltési profil használatával, még háztartási csatlakozó aljzatból is, ha nem található EV infrastruktúra a közvetlen közelben.

Töltő típusa40 kWh akkumulátor kapacitás62 kWh akkumulátor kapacitás
3.7 kW háztartási csatlakozó aljzat11.5 óra (0-100%)18 óra (0-100%)
7 kW Type 27.5 óra (0-100%)11.5 óra (0-100%)
50 kW CHAdeMO60 perc (20-80%)*90 perc (20-80%)*

* A feltüntetett töltési idő 20 %-os töltöttségről indulva, CHAdeMO (50 kW) gyorstöltő használatával értendő. Az időtartam változhat, függően a töltési feltételektől, beleértve a töltő típusát és állapotát, az akkumulátor hőmérsékletét és a környezeti hőmérsékletet a használat során.

RE-LEAF műszaki adatok

AlaptípusNissan LEAF Tekna
GumiabroncsokBF Goodrich Baja All Terrain abroncsok,  225/65/17
KerekekCompomotive MO5 8” x 17”
Kerékjárati ívekEgyedi, GRP kompozit 40 mm-rel szélesebb kerékjárati ívek
Szabad hasnagasság225 mm
Nyomtáv (első/hátsó)1830 / 1890 mm (megnövelve 1740 / 1760 mm-ről)

A gépkocsi módosításai az RJN, egy, az Egyesült Királyságban található mérnök- és motorsport cég végezte, a GTA Global Ltd. projektmenedzsment támogatásával.

Megújult a Toyota Camry Hybrid

Kecsesebb, mégis dinamikusabb formatervvel, átdolgozott digitális tartalommal és kezelőfelülettel, valamint fejlett vezetőtámogató funkciókkal folytatja európai pályafutását a Toyota Camry Hybrid.

Premierje után két és fél évvel diszkrét, de fontos megújuláson esett át a Toyota Camry, a márka európai csúcsmodellje. A típus alapvető értékei nem változtak: a kiváló zaj- és rezgéskultúrát, pontos vezethetőséget és kiemelkedő kényelmet, valamint fokozott aktív és passzív biztonságot eredményező, ultra szilárd TNGA padlólemezre épülő szedán 2.5 literes, négyhengeres benzinmotort alkalmazó, elsőkerék-hajtású hibrid hajtáslánca változatlanul 218 lóerős, átlagos üzemanyag-fogyasztása 4,3 l/100 km, WLTP norma szerinti CO2-kibocsátása 119 g/km.

A tervezők azonban átdolgozták a Camry megjelenését: a modellnek még kecsesebb, ugyanakkor határozottabb megjelenést kölcsönöz a módosított orrkialakítás. A lökhárító mellett az alsó és felső hűtőmaszk is átlényegült, a motorházfedéllel közösen kirajzolt vonalak szélesebbnek, sportosabbnak mutatják az autót.

A többi változás éppen csak jelzés értékű: egy új, sötétszürke karosszériaszín, kifinomult, új rajzolatú keréktárcsák és a módosított tónusú hátsó lámpaburák teremtenek elegánsabb, mégis sportosabb képet.

A belső térben nemcsak az ínyencek látják a változásokat. Új a műszerfalat uraló, lebegő érintőképernyő, amely a korábbinál magasabb pozíciójának és 9 colosra növelt képátlójának köszönhetően jobb leolvashatóságot és ergonomikusabb kezelhetőséget kínál.

A képernyő pontosabban és gyorsabban reagál a parancsokra, a legfontosabb funkciókat – a klímaberendezést éppúgy, mint az összes fő menüpontot – pedig különálló, mechanikus nyomógombokkal és tárcsákkal kezelhetik a felhasználók, ami gyorsabbá és biztonságosabbá teszi a mindennapos használatot. A zoomerek örömére Android Auto és Apple CarPlay funkció támogatja az okostelefonok integrációját.

Azoknak sem okoz csalódást a Camry 2020-as kiadása, akik a tradicionális értékek mentén mérik az utazás élményét: a vadonatúj bőrkárpitozás szellőztetésére szolgáló perforációk halszálka-mintázata a méretre készült öltönyök világát idézi, a bézs vagy fekete bőr helyett szintetikus bőr/szövet ülésfelület is kérhető. A szem előtt lévő, kézre eső felületeket modern, geometrikus mintázatú anyag vagy organikus, elegáns fa borítja.

A sallangoktól megszabadított külső és a modernebb, funkcionálisabb belső mellett okosabb és figyelmesebb is a Camry 2020. modellévi kiadása. A szedán megkapta a Toyota összes új generációs vezetőtámogató és aktív biztonsági funkcióját, a nagy ívű kanyarodáskor a szemből érkező járművet elkerülő, autonóm fékrendszertől kezdve az ívmeneti sebességet automatikusan mérséklő adaptív tempomaton át a járművet a sáv középvonalában tartó technológia számos aspektusát érintő fejlesztésekig.

A megújult Toyota Camry Hybrid értékesítése a tél folyamán veszi kezdetét Európa-szerte.

Toyota Camry Hybrid 2021 műszaki adatok

Hosszúság x szélesség x magasság (mm)4885 x 1840 x 1445
Tengelytáv (mm)2825
Szabad hasmagasság (mm)145
Csomagtartó (l)524
Menetkész tömeg (kg)1595-1660
BenzinmotorA25A-FXS
Lökettérfogat (cm3)2487
Benzinmotor teljesítménye (LE/perc)177/5700
Benzinmotor forgatónyomatéka (Nm/perc)221/3600-5200
Villanymotor teljesítmény (LE)119
Villanymotor forgatónyomatéka (Nm)202
Rendszerteljesítmény (LE)218
Végsebesség (km/h)180
0-100 km/h gyorsulás (mp)8,3
Üzemanyag-fogyasztás, vegyes (l/100 km)4,3
CO2-kibocsátás, vegyes (g/km)119

Nagyon biztonságos, és brutális egyben: íme, az SVI Max 3 Toyota Land Cruiser

A dél-afrikai Special Vehicle Innovation három hónap alatt elpusztíthatatlan csapatszállítót épít a világ legrobusztusabb pickupjából, a Toyota Land Cruiser 79-ből.

A páncélozott gépkocsiknak több szintje létezik. A legegyszerűbb és legdiszkrétebb, amikor az eredeti külsőt többé-kevésbé megőrizve alakítanak ki egy olyan járművet, amivel pánikkeltés nélkül jelenhetünk meg emberek között, abban a biztos tudatban, hogy kézifegyveres támadás esetén sem eshet bántódásunk.

Vannak aztán az utolsó csavarig egyedi építésű szerkezetek, amelyeknek minden alkatrésze a fennakadások és sérülések nélküli előrejutást szolgálja – kerüljön, amibe kerül. A dél-afrikai Special Vehicle Innovation (SVI) vállalat palettáján mindkét végletet megtaláljuk, ahogy a kettő közötti arany középutat is: egy olyan gépkocsit, amelyik egy létező típus fődarabjait kombinálja a célfeladatnak megfelelő felépítménnyel.

Az SVI Max 3 a Toyota Land Cruiser eredeti értékeit a mai napig autentikusan hirdető, idestova harminc éve gyártott 70-es széria (azon belül is a pickup LC79-es) létravázát és hajtásláncát alkalmazza.

Ennek számtalan előnye van, a megfizethetőségtől kezdve az egyszerű karbantartáson át (a Max 3-ast a világ bármely Toyota márkaszervizében megjavítják, csak férjen be a garázsba) a már-már földöntúli megbízhatóságig.

Ez utóbbira szükség is van, hiszen a létraváznak elképesztő terheket kell cipelnie: a 38 milliméter vastag acéllemezekből összeállított, hasonló vastagságú páncélüveg ablakokkal szerelt autó menetkész tömege 3,8 tonna.

Ez a szabványos Land Cruisernek nem csupán a menetkész tömegét, de a megengedett össztömegét (3,3 tonna) is jócskán meghaladja, éppen ezért az SVI vadonatúj futóművet fejlesztett az autóhoz; értelemszerűen a kerekek és az abroncsok sem gyári állapotúak.https://www.youtube.com/embed/CbsTsVLhA68?modestbranding=0&html5=1&rel=0&autoplay=0&wmode=opaque&loop=0&controls=1&autohide=0&showinfo=0&theme=dark&color=red&enablejsapi=0

Széria viszont a komplett hajtáslánc, a zárható differenciálműves, felezős összkerékhajtástól kezdve a rendelkezésre álló motorokig.

Az erőforrás piactól függően lehet 4.0 V8-as benzines (228 LE/360 Nm), 4.2 literes, soros hathengeres dízel (128 LE/284 Nm) vagy 4.5 V8-as dízel (202 LE/450 Nm) – az utóbbi meglehetősen fürgén, akár 140 km/h-val mozgatja a félelmetes járművet.

A Max3 kapható hétszemélyes terepjáróként, valamint egy és két üléssoros, nyílt platformos gépkocsiként – utóbbira géppuska-állványtól kezdve automatizált gránátvetőn át további ülőhelyekig bármi rögzíthet a kedves ügyfél.

Az utasfülke spártai, a hátsó oldalajtók hátrafelé nyílnak – részben azért, hogy könnyebb legyen beszállni, részint pedig azért, hogy a nyitott ajtók tűzharcban két irányból védjék a személyzetet.
Ez a védelem egyébként nem lebecsülendő: a Max 3 alapkivitele ellenáll a leggyakoribb gépkarabélyok (beleértve az AK-47) lőszerének, de némi felárért olyan extra páncélozást is kérhetünk hozzá, ami az acélmagvas lőszereket is megfogja.

Az SVI már forgalmazza a Max 3-ast, szabadon választhatóan bal vagy jobb kormányos kivitelben. A szállítási határidő három hónap, az ár pedig meglepően kedvező: a legolcsóbb kivitel alig több mint kétszer annyiba, másfél millió dél-afrikai randba (kb. 28 millió Ft) kerül – igaz, fegyverzet nélkül.

A dél-afrikai törvények értelmében csak különleges engedéllyel rendelkező (vagy katonai) szervezetek vásárolhatják meg az autót – hogy ez jó vagy rossz hír, mindenki döntse el maga.

Még sokoldalúbb lett a Ford Ranger

Itt az új fülkés alváz kivitel, most először a Ford Ranger választékában. Az új modellváltozat megjelenésével a felépítménygyártók keze jóval szabadabb lehet az egyedi és speciális célú szerkezetek tervezésekor, így a 2020-as év Pickupjának megválasztott Ranger a vásárlók korábbinál jóval szélesebb körét éri el.

A fülkés alváz a többi Ranger-változathoz hasonlóan nem önhordó felépítésű, így különösen erős és jól alakítható alapot képez az egyedi felépítményekhez. Az összkerékhajtásból1 eredő kiváló terepképességek, a modell legendás tartóssága, és a takarékos2 EcoBlue dízelmotor egyebek mellett építőipari, közhasznú és katasztrófavédelmi feladatokra is kiválóan alkalmassá teszi az új kivitelt.

A szimplakabinos és XL változatban is elérhető fülkés alváz a 20153 óta az európai eladási listák élén álló modell kínálatának legújabb tagja. Az új modellváltozat vásárlóinak megrendeléseit több mint 160, a Ford Minősített Jármű Átalakító (QVM) hálózatába tartozó vállalkozás várja 13 piacon, így az egyedi felépítményes kivitelek garanciája is sértetlen és teljes körű marad.

“A Ranger fülkés alváz kivitelét azoknak szánjuk, akik különösen nehéz körülmények között dolgoznak, ezért teherbíró, kiváló terepképességű autóra van szükségük,” mondta Bagyó Dávid, a Ford Magyarország haszonjármű igazgatója. “A Ford A Ranger új változata az egyedi felépitményezhetősége miatt tényleg mindenre felkészíthető, és valóban mindenhová eljut, ahová csak kell.”

Kipróbált alapok

Erős és megbízható: a Ranger alvázas szerkezete hátul nagy teherbírású laprugókon rugózik, és méretes, sík helyet kínál a fülke mögött a felépítmények számára. A megengedett össztömeg akár a 3.270 kilogrammotis elérheti.

A szimplakabin mögött 2.518 mm hosszú hely áll rendelkezésre, és a terep sem akadály; a szabad hasmagasság 237 mm (felépítmény nélkül), a gázlómélység pedig akár 800 mm is lehet, miközben a rövid túlnyúlások hatásosan növelik a hasznos terepszögeket. 

A Ranger fülkés alváz kivitelének maximális vontatóképessége 3.500 kg5így a nehezebb felszerelések is egyszerűen vontathatók.

Minőségi átalakítások, gyári támogatással

A Ford európai QVM hálózatának segítségével a Ford által is elfogadott egyedi felépítmények készíttethetők. A Ford fejlesztői a hálózat szakembereivel közösen alakították ki a Ranger fülkés alváz kivitelének legfontosabb részleteit, annak érdekében, hogy a leggyakoribb változatok (dobozos, billenő, emelőkosaras) a lehető legkönnyebben legyenek adaptálhatók. A QVM hálózat átalakításai nem befolyásolják a Rangerre érvényes, Ford által nyújtott garanciát.

A Ford Body, Equipment and Mounting kézikönyve minden lényeges információt tartalmaz, amire a felépítménygyártóknak csak szükségük lehet az átalakítások során. 

A vevők a Ford Speciális Járműtartozékok (SVO) kínálatából is válogathatnak, amelyben éppúgy található elektromos csatlakozó az utánfutóhoz, mint nagy teljesítményű akkumulátorok, és különleges biztonsági kiegészítő rendszerek (például olyan, ami csak álló helyzetben engedi működtetni a billenőplatót). 

Kiváló teljesítmény közúton és terepen egyaránt

A Ranger fülkés alváz 170 lóerős 2.0 literes EcoBlue dízelmotorjának maximális forgatónyomatéka 420 Nm, így a nagy terhelés sem jelenthet gondot. A sebességváltó hatfokozatú, kézi kapcsolású.

Az egyszerűen, a középkonzolról kapcsolható összkerékhajtás alapáras1, és a vezető menet közben is átválthat összkerékhajtásra a hátsókerékhajtásra. A felező segítségével a meredek emelkedők és a mély sár sem akadály.

Akik még többre vágynak, elektromos hátsó differenciálzárat és különleges, terepmintás abroncsokat is rendelhetnek6.

A Ranger fülkés alváz kivitele 2021 januárjától rendelhető.

650 kilométeres hatótávval jöhet az új elektromos Peugeot 3008

A cégvezetés legfelső szintjéről származó, bár hivatalosan nem közölt információk szerint három éven belül nem csak megjelenésében, de funkciójában is markánsan eltávolodik egymástól a Peugeot azonos padlólemezre épülő crossover-párosa, a 3008 és a 7 személyes 5008.

A Peugeot a 2016-os Párizsi Autószalonon mutatta be új generációs szabadidőjárműveit, a jelenleg is forgalmazott 3008-ast és a 7 személyes 5008-ast, amelyek aztán néhány hónap különbséggel léptek piacra. Azóta is tartó sikerüket két markáns irányzat ötvözésének köszönhették: a márka modern arculati elemeit alkalmazó, lendületes SUV vonalvezetés mögött rendkívül praktikus belső tér rejtőzik. 

Ez utóbbi kialakításánál a Peugeot több évtizedes tapasztalatait hasznosították a tervezők, mindenekelőtt a márka nagy hagyományú egyterű-családjainak utolsó képviselőiből, az első generációs 3008 / 5008 buszlimuzin-párosból merítve ihletet. A Peugeot EMP2-es padlólemezére épülő duó sikertörténete hamarosan átalakul; a tervek szerint 2023-ban mutatkozik be mindkét modell utódja, méghozzá bennfentes információk szerint ismét vadonatúj irányt követve.

A páros eddigi két generációja egymástól jól elkülöníthető, alapvető formátumukban és stílusukban mégis összecsengő modellekből állt. A harmadik szériában azonban már nem feltétlenül lesz ez így, derült ki azokból az interjúkból, amelyeket a Peugeot leköszönő formatervezési igazgatója, Gilles Vidal adott a közelmúltban. 

„A jövőben olyan termékekkel kívánunk piacra lépni, amelyek kompromisszumok nélkül, maximálisan megvalósítják a bennük rejlő potenciált” – fejtette ki Vidal a brit Autoexpress szerkesztőinek, elárulva, hogy a jelenlegi ügyfelek választási szokásainak, életstílusának és igényének alapos elemzése nyomán döntöttek a két modell hangsúlyosabb szeparálásáról. „Az 5008-ast fiatal családok vásárolják, a 3008-as ügyfelei viszont gyerek nélkül utaznak – akár azért, mert még nincs nekik, vagy, mert már felnőttek a srácok. A 3008-as vevői jellemzően tehetősebbek, szívesebben áldoznak nem létfontosságú extrákra.”

Mindez pedig az autók kialakításában is meg fog mutatkozni. A 3008 sportosabb és elegánsabb lesz; a kecses vonalvezetés akár a hátsó fejtérrel szemben is prioritást élvez. Az 5008 ezzel szemben maga lesz a megtestesült praktikum, a függőlegeshez közelítő oldalfalakkal és farral – ha tetszik, közelebb áll majd ahhoz az ideálhoz, amit egy évtizeddel ezelőtt képviselt az elődmodell. 

Hogy mindez hogyan illeszkedik napjaink Peugeot arculatába, arról még sugallatok sincsenek. A lendületes, sportos 3008-asnak bizonyára jól állna a 2008-as fiatalos, merész orrkialakítása és izmos hátsó lámpasávja, míg az 5008 talán harmonikusabb volna a Rifter / Traveller páros pragmatikus sziluettjével. Az sincs azonban kizárva, hogy három év múlva pont ez a páros vezet be egy vadonatúj imázst a Peugeot palettáján, hiszen addigra a márka összes jelenlegi típusa átesik első modellfrissítésén.

Ami viszont már most biztos, hogy a 3008 és az 5008 a jelenlegi EMP2 padlólemez alapjaiban módosított kivitelét kapja majd. A változtatás legfontosabb célja, hogy egyfelől támogassák a tisztán elektromos hajtáslánc beépítését, másfelől ne zárják ki a jelenlegi paletta (belső égésű motorok, mild hibrid hajtásláncok, valamint plug-in hibrid rendszerek) további alkalmazásának lehetőségét. 

Az új generációs crossover-páros elsőként kapja meg az EVMP padlólemezt, amely 60-100 kWh kapacitású akkumulátorcsomagok elhelyezését, valamint egy- vagy két villanymotor beépítését teszi lehetővé. A motorteljesítmény konfigurációtól függően 136 és 340 lóerő közé várható. 

Hasonlóképpen széles tartományban változhat a tisztán elektromos szabadidőjárművek hatótávolsága, amely elérheti akár a 650 kilométert is. Plug-in hibridként is tartogat izgalmakat a széria: logikus elvárás például, hogy a hamarosan színre lépő 508 Peugeot Sport Engineered modell 360 lóerős, összkerékhajtású hajtáslánca tegye igazán tüzessé a 3008 csúcskivitelét.

Nagy valószínűséggel az új 3008-5008 páros lesz az első, melynek elektromos változata megkaphatja a TOTAL-Saft és a PSA együttműködésével létrejött ACC vállalat által fejlesztett és gyártott akkumulátor-csomagot. Ez egyrészt nagyobb függetlenséget biztosít majd a gyártónak az akkumulátor ellátásban, másrészt a jelenleginél hatékonyabb, nagyobb energiasűrűségű, olcsóbb akkucsomag beépítését teszi lehetővé. 

LEGFRISSEBB

New York utcáin már környezettudatos taxiké a főszerep

0
A New York-i taxik története és jelenlegi állapota sokszínű, változatos képet mutat a város közlekedési kultúrájáról. Napjainkban a taxik főként két színben jelennek meg:...

TESZTJEINK