Főoldal Blog Oldal: 158

Néhány inspiráló gondolat a MINI márka barátaitól

Az otthonmaradásra és az önmérsékletre biztató üzenetek megjelenése óta hosszú hetek teltek el, időnként nehezebb pillanatokat, periódusokat hozva mindannyiunk életébe. E kihívásokkal teli időszakban rendkívül fontos, hogy pozitív gondolatok kerekedjenek felül még a borúsnak látszó helyzetekben is. A MINI márka hazai barátai őszintén számoltak be a mindennapjaikat meghatározó érzéseikről, inspirációt adó kapaszkodóikról és jövőbeli terveikről.

Gere Andrea és férje Csizmadia Kristóf, a Gere Attila Pincészettől, Jókuti András, világutazó, gasztronómiai szakíró és Leblanc Gergely a Magyar Állami Operaház balettművésze – sikeres személyiségek, akiknek az élete március közepén ugyanúgy kitért a megszokott kerékvágásból, mint mindannyiunké és az új helyzet hozzánk hasonlóan tőlük is megköveteli az alkalmazkodást. Vajon hogyan tudnak túllendülni az embert próbáló pillanatokon? Milyen változásokra készülnek és számítanak, ha „újraindulhat” a világ?

A MINI márka hazai barátainak inspiráló gondolatait otthonaikban forgatott videókban ismerhetjük meg. A kezdeményezés első három kisfilmje után további ismert emberek üzenetei is várhatóak.

Az új helyzetek alkalmazkodást és új megoldásokat követelnek, miközben sokszor a gyors fejlődés lehetőségével kecsegtetnek. Az „újraindított” világ egyik legfontosabb kihívása továbbra is a fenntarthatóság megteremtése lesz. A nagyvárosi mobilitás egyik úttörőjeként a MINI legutóbb az első teljesen elektromos meghajtású modelljének bemutatásával tett nagy lépést a tisztább jövő felé. A MINI Cooper SE a vezetés felhőtlen élményét hosszú távon fenntartható módon váltja valóra, és mindezt a brit prémiummárka hamisítatlanul egyedi megjelenésével és minőségével párosítja.

„A MINI mindig is egy inspiráló, érzelmes és őszinte márka volt, így a kezdeményezésünkben természetesnek éreztük, hogy a MINI márka barátai saját, személyes gondolataikat osszák meg a nagyvilággal. Bízunk benne, hogy személyes üzeneteik talán segíthetik enyhíteni a hosszú hetek óta tartó nehéz helyzetet” – mondta el a MINI magyarországi csapata az ötlet kapcsán.

Az új Toyota Yaris már rendelhető

Előreláthatóüan szeptemberben érkezik a hazai márkakereskedésekbe, de már megrendelhető a vadonatúj Toyota Yaris. A trendi kisautó nem csupán a Toyota legfontosabb európai és második legkelendőbb magyarországi modellje, de szegmensében is igazi slágermodellnek számít, hazánkban például minden negyedik eladott kisautó Toyota Yaris.

Az új generációnak tehát komoly elvásároknak kell majd megfelelnie, a Toyota ezért nem is bízott semmit a véletlenre. A vadonatúj Toyota Yaris nem csupán stílusosabb, kényelmesebb és tágasabb, mint valaha, de a vadonatúj padlólemeznek köszönhetően minden korábbit túlszárnyaló vezetési élményt ígér, míg arról, hogy a világ legbiztonságosabb kisautója legyen, az aktív és passzív biztonsági rendszerek, valamint vezetéstámogató technológiák egyedülállóan széles tárháza gondoskodik. Ha ez nem volna elég, a vadonatúj Yaris megkapta a Toyota legújabb, negyedik generációs 1,5 literes öntöltő hibrid elektromos rendszerét is, ami kiemelkedően alacsony fogyasztást és károsanyagkibocsátást ígér. Jó hír emellett, hogy a továbbra is elképesztően népszerű jelenlegi generációt a Toyota egyelőre továbbra is a kínálatában tartja, Yaris Classic néven, kedvező árfekvéssel. 

Magyarország kedvenc kisautója, a kivonásoktól tisztított magyarországi újautópiacon szegmensében az első negyedévben 27,8%-os piaci részesedéssel első helyet szerző Toyota Yaris értékesítései január és március között 130%-os növekedést értek el – azaz több, mint megduplázódtak. Ilyen elképesztő sikerre modellciklusának vége felé kevés autó képes – az elmúlt években egyedül talán csak a Toyota RAV4 mostanit megelőző generációja mutatott be hasonló bravúrt, miután megkapta az öntöltő hibrid elektromos hajtást.  Vélhetően ez az oka annak, hogy jóllehet immáron megrendelhető az ugyancsak sikervárományos vadonatúj Yaris, a Toyota úgy döntött, hogy  idén még a mostani generáció is a kínálatban marad Yaris Classic néven. Utóbbi a kedvezőbb árfekvésű modelleket kereső ügyfelek számára lesz majd kiváló választás, míg az új Yaris mellett vélhetően azok döntenek majd, akik a piac legtrendibb, formabontó dizájnt, high-tech technológiákat, elképesztő vezetési élményt és hihetetlenül alacsony fogyasztást és károsanyagkibocsátást kínáló kisautóját szeretnék megvásárolni.

Az új Yaris azonnal felismerhető, igazi jelenség lesz az utakon, amelynek tökéletes arányai kétségkívül magukra vonzzák majd a tekinteteket. Az új modell teljes hossza 5 milliméterrel kisebb, mint a jelenlegi generációé, miközben a tengelytáv és a szélesség 50-50 milliméterrel, a nyomtáv 57 milliméterrel növekedett.  Ennek köszönhetően még könnyebbé vált a parkolás, miközben tágasabb lett a belső tér és még stabilabb lett az autó úttartása, az autó kiállása pedig karakteresebb lett, mint valaha. A modell elérhető lesz 1 literes és 1,5 literes benzinmotorral is, a legizgalmasabb azonban az új Yarishoz fejlesztett vadonatúj 1,5 literes Hybrid Dynamic Force rendszer lesz, ami a jelenlegi generációhoz elérhető hibrid hajtáshoz képest több, mint 20%-os fogyasztás- és károsanyagkibocsátás-csökkentést tesz lehetővé, 15%-al megnövekedett teljesítmény mellett. Az új öntöltő hibrid rendszer 116 lóerős teljesítmény mellett (16 lóerős növekedést) 86 g/km-es károsanyagkibocsátást (26 g/km-es csökkenés) és 10,3 másodperces 0-100km-es gyorsulást (2 másodperces csökkenés) kínál. Legalább ilyen fontos ezen felül, hogy az új Yaris öntöltő hibrid elektromos rendszere akár 80%-ban tisztán elektromos közlekedést tesz lehetővé (szemben a korábbi 50%-al), akár 130 km/órás sebesség mellett (korábban ez 75 km/óra volt). Mindennek köszönhetően a szerint az új Yaris esetében a hibrid változatot választó ügyfelek száma a korábbi 30% körüli szintről akár 50% közelébe is emelkedhet.

Az új Yaris már most megrendelhető, az első darabok várhatóan szeptemberben érkeznek majd a márkakereskedésekhez és az előrendelő ügyfelekhez. Amennyiben a koronavírus helyzet ezt lehetővé teszi, a Toyota még a nyár folyamán tervez egy országos roadshowt is, amelynek során az előrendelő ügyfelek élőben is megismerkedhetnek az új autóval. Az új Yaris induló ára az 1 literes benzinmotorral 4.800.000 Ft, az 1,5 literes benzinmotorral 5.240.000 Ft, míg a vadonatúj öntöltő hibrid elektromos rendszerrel 6.290.000 Ft.

Emissziómentes áruszállítás: íme, az új Opel Vivaro-e

Az új Opel Vivaro-e a német márka első tisztán elektromos áruszállítója. Épp idejében jelenik meg ez a könnyű haszonjármű, hiszen mind több település szeretné emissziómentesen megoldani az áruszállítást azon a bizonyos „utolsó kilométeren” – azaz a városközpontokban. A Vivaro-e háromféle hosszúságban és többféle karosszéria-változatban készül, így munkaeszközként a legmagasabb igényeket is kielégíti – a hagyományos hajtású furgonokhoz képest is kompromisszumok nélkül. Rendelése nyár elejétől indul, ősszel pedig meg is érkezik az első vevőkhöz.

„Az új Opel Vivaro-e az első tisztán elektromos haszonjármű a közepes furgonok D-szegmensében, WLTP szerinti 330 kilométert elérő hatótávval. Magasra helyezi a mércét a könnyű kezelhetőségben, a megbízhatóságban és a professzionális felszereltségben” – mondta az Opel vezérigazgatója, Michael Lohscheller.

Az új elektromos furgon éppolyan variálható és flexibilis, mint bármelyik egyéb Vivaro is. Maximális teherbírása alig marad el az összehasonlítható hagyományos könnyű haszonjárművekétől: a Vivaro-e 1275 kilogrammot képes elvinni, majdnem annyit, mint a Cargo S kétliteres dízelmotoros testvére (1405 kg). Ezenkívül a Vivaro-e a szegmens egyetlen elektromos áruszállítója, amely opcionálisan rendelhető gyári vonóhorgával utánfutót is vontathat – egy tonna súlyig. A vevő kétféle méretű lítiumion-akkumulátor közül választhat, igényei szerint: a 75 kWh kapacitású akár 330 kilométerre elegendő, az 50 kWh-s pedig 230-ra, a WLTP1 szerint.

Az akkumulátorok 18, illetve 27 modulból állnak. A rendszer vízhűtéses, a vezetőfülke vízköre temperálja – a hosszú élettartam és a nagy hatótáv érdekében. A Vivaro esetében már a tervezéskor gondoltak az elektromos változatra is, így az akkukat úgy lehetett beépíteni a raktér alá, hogy ne korlátozzák a raktérfogatot. Az új Vivaro-e különösen hatékony, mert lassításkor motorfékezéssel nyer vissza energiát.

100 kW (136 LE) teljesítményével és már álló helyzettől kifejtett 260 newtonméteres nyomatékával a Vivaro-e jobban motorizált a szegmens legtöbb elektromos furgonjánál. Csúcssebességének korlátozása 130 km/órára óvja a hatótávot, ugyanakkor megfelel az autópályák tempójának is. A raktér alatt elhelyezett akkumulátor lejjebb viszi a súlypontot, ezáltal javítja a menettulajdonságokat, ami különösen akkor ér aranyat, ha teljesen megterhelték a gépkocsit.

E-mobilitás egyszerűen: okosautó-szolgáltatások az OpelConnect-től

Az új Vivaro-e iparosok és kereskedők mellett művészek és futárok ideális partnere, megfelel kis és nagy flottákba is. Kezelése rendkívül egyszerű, akkumulátora feltölthető hagyományos konnektorról, fali töltőről (wallbox) vagy töltőoszlopról is. Mindegyik Vivaro-e az alapfelszereltség részeként képes 100 kW-os egyenáramú gyorstöltő-oszlop használatára, mely az 50 kWh-s akkut 30 perc alatt képes 80 százalékig feltölteni, de a nagyobb, 75 kWh-s akkuhoz is csak 45 percre van szükség. Váltóáramú töltőoszlopokról az alapfelszereléshez tartozó 7,4 kW-os, egyfázisú fedélzeti töltőegységgel, vagy az opcionális 11 kW-os, háromfázisú fedélzeti töltőegységgel vehetünk fel energiát. Mindegyik töltési folyamat hatékony és kíméletes, így az Opel nyolcéves, illetve 160 ezer kilométeres garanciát ad az akkumulátorokra.

Az Opel ráadásul teljes mértékben digitalizálta a Vivaro-e használatát: a május folyamán érkező OpelConnect és a myOpel alkalmazás egész sor okosautó-szolgáltatást kínál, mindezt akár okostelefonról.

Az OpelConnect-funkcióknak köszönhetően az ügyfél okostelefonjáról is ellenőrizheti az akkumulátor töltöttségével kapcsolatos aktuális adatokat, illetve távoli elérréssel kényelmes hőmérsékletet állíthat be a járműben indulás előtt. Az OpelConnect segélyhívás illetve műszaki hiba hívás funkciót is kínál, utóbbi az assistance elérését hozza gombnyomásnyi közelségbe. A beépített navigációra elérhető, szintén az OpelConnect szolgáltatások között érkező Élő navigáció2 szolgáltatás valós idejű adatokkal gazdagítja a térképeket: figyelmeztet a közlekedés eseményeire, és dinamikusan elkerüli a dugókat.

Minden eshetőségre: furgon, duplafülkés, kombi vagy felépítményezhető alváz

Az Opel Vivaro-e tökéletesen megfelel a legtöbb ügyféligénynek. Kapható klasszikus furgon, duplafülkés változat, utasszállításhoz kombi, speciális igényekhez pedig felépítmények sokaságával ellátható padlóváz. 2,8 és 3,1 tonna közötti saját tömeggel a Vivaro-e hasznos teherbírása eléri az 1275 kilogrammot – az akkumulátorok ellenére. A 4,60 méteres hosszúságával különösen kompakt Vivaro-e S kitölti a hézagot a magas tetejű kis haszonjárművek, például az Opel Combo és a furgonok között. Mindössze 11,30 méteres fordulókörével a kis S kivitel nagyon ügyesen mozog a belvárosokban. Akárcsak a legtöbb egyéb változat, ez is csak 1,90 méter magas, így könnyen behajthat mélygarázsokba is.

Az utasoldali ügyes FlexCargo átrakónyílás jóvoltából az S kivitel raktérfogata egy mozdulattal növelhető 4,6 köbméterről 5,1-re. Így akár 3,32 méter hosszú tárgyak is bepakolhatók.

A további hosszváltozatok M (közepes) és L (hosszú), hosszúságuk 4,95 és 5,30 méter. A két hosszabb kivitel raktere 5,8, illetve 6,6 köbméter. Ide már befér létra vagy faanyag 3,67 vagy 4,02 méter hosszúságig. A fülke rakodóhelyeiben mindennek van hely. Az elektromos rögzítőfék kényelmesen, egy ujjal húzható be, vagy engedhető ki.

A szélesre táruló hátsó- és oldalajtók éppúgy megkönnyítik a rakodást, mint a be- és kiszállást. Nagyon praktikus a szenzorvezérlésű elektromos tolóajtó: elég egy lábmozdulat a Vivaro-e mellett, hogy automatikusan kinyíljon vagy becsukódjon.

Asszisztensek a vészféktől a fáradtság-felismerőig

Hagyományos hajtású testvéreihez hasonlóan az új Vivaro-e is vezetéstámogató rendszerek valódi arzenálját kínálja, professzionális biztonsággal. A szemmagasságú kijelző mellett elérhető aktív sávtartó, kibővített jelzőtábla-felismerés, fáradtságjelző, részben adaptív sebességtartó, ráfutásos ütközés figyelmeztetés és automatikus vészfékezés. Parkoláskor elöl és hátul is szenzorok segítik a vezetőt, melyek még a holtteret is felügyelik. A 180 fokos tolatókamera képe a vezetőfülke hétcolos érintőképernyőjén jelenik meg.

A Multimedia és a Multimedia Navi Pro infotainment velejárója a hétcolos színes monitor. Mindkét rendszer képes telefonkivetítésre Apple CarPlay és Android Auto útján, a Multimedia Navi Pro pedig háromdimenziós nézetben navigál egész Európában.

Új villanyfurgonjával a Vivaro sikertörténetét folytatja az Opel, amely 2001-ben, az első generációval kezdődött. A jármű része a márka elektromos offenzívájának, amelyben már jövőre követi a tisztán akkumulátoros-elektromos Opel Combo-e. A „villámosok” 2024-ig villamosítják valamennyi személyautó- és könnyű haszonjármű sorozatukat.

Ford Performance: elektromos hajtású Mustang Cobra Jet 1400 prototípus, a Ford első gyári tisztán elektromos hajtással felszerelt dragstere

Egy izomautó, ami nem repeszti meg a dobhártyákat, és egyetlen csepp üzemanyagot sem éget el, mégis úgy tűnik, hogy 8 másodpercen futja majd a negyed mérföldes távot, miközben 270 km/óra fölé gyorsul. Íme a Ford Performance legelső, egyedi Mustang Cobra Jet dragstere, amit kizárólag villanymotor hajt.

Az akkumulátoros Mustang Cobra Jet 1400 prototípust kifejezetten arra tervezték, hogy várhatóan több mint 1400 LE teljesítményt és mintegy 1500 Nm forgatónyomatékot szabadítson az aszfaltra, érzékletesen bizonyítva az elektromos hajtásban rejlő lehetőségeket az egyik legkeményebb motorsport-ágazatban.

“A Fordnak mindig is bevált módszere volt, hogy a versenypályákon mutatta be innovációit,” magyarázta el David Pericak, a Ford Icons globális igazgatója. “Az elektromos hajtásláncok egészen új dimenziókat nyitnak a teljesítmény terén, és a vadonatúj Cobra Jet 1400 jól példázza, hogyan törheti át a határokat egy új technológia. Izgatottan várjuk, mire lesz képes ebben az évadban a gép; annál is inkább, mert ugyancsak idén csatlakozik a Mustang-családhoz a tisztán elektromos hajtású Mustang Mach-E is.”

A világ első, tisztán elektromos hajtású Mustangja, a Mustang Mach-E színre lépése után a Mustang Cobra Jet 1400 prototípus most újabb lehetőséget villant fel a Mustang-örökség gyarapítására – és egyben arra, hogy bemutassa az egyik legfejlettebb technológiát, ami a Ford jövőbeli hajtáslánc-kínálatát gazdagítja. 

Ugyanakkor a Mustang Cobra Jet 1400 megalkotásával a Ford mérnökei az eredeti Cobra Jet előtt is tisztelegnek, ami a ’60-as évek végén minden vetélytársát lemosta a dragster-pályákról, és még mindig komoly tényezőnek számít a sportágban.

“Ez a projekt a Ford Performance minden munkatársa számára izgalmas kihívást jelentett – méghozzá olyan kihívást, amit örömmel vállaltunk,” mesélte Mark Rushbrook, a Ford Performance Motorsports globális igazgatója. “A Cobra Jet 1400 projekt lehetőséget kínált arra, hogy az elektromos hajtásláncot versenyautós specifikációkkal fejlesszük ki, márpedig ehhez tényleg nagyon értünk. Szóval kifejezetten magasra tettük a lécet, de még a kezdeti elképzeléseinket is sikerült felülmúlnunk. Fantasztikus élmény volt részt venni ebben a munkában, ami remélhetőleg csak az első volt a Ford Performance Motorsports hasonló, jövőbeli projektjei között.”

A Ford Performance jelenleg tovább folytatja a Cobra Jet 1400 tesztelését, és még idén a rajongók, a sajtó és a versenytársak jelenlétében lép majd pályára az autóval egy drag-versenyen, ahol mindenki láthatja, mire képes az új gép az aszfalton.

Addig is nézzék meg április 26-án, vasárnap a MotorTrend On Demand “Hard Cell” sorozatának legújabb epizódját, ami arról szól, hogyan feszegetik az elektromos autók az innováció határait.

Hogy a projekt a lehető leghatékonyabb legyen, a Ford Performance több neves beszállítóval is együttműködött: 

  • MLe Racecars – Járműépítés, tervezés, integráció és tuning
  • Watson Engineering – Alvázfejlesztés, bukókeret-építés
  • AEM EV – Szoftver és elektromotor kalibrálás, vezérlés
  • Cascadia – Inverter és elektromotor

2020 júniusában debütál az új Toyota Harrier Japánban

A Toyota bejelentette, hogy tervei szerint júniusban érkezik Japánban a vadonatúj Toyota Harrier, amely az autógyártó ígérete szerint túlmutat majd egy hagyományos SUV keretein. A modell európai forgalmazását nem tervezik ám izgalmas kitekintést nyújt abba, hogy a világ vezető autómárkája a globális modellek mellett milyen regionális modellekkel arat sikereket más kontinenseken, a benne bemutatkozó technológiák pedig jó eséllyel a jövőben érkező európai modellekben is visszaköszönnek majd.

1997-es megjelenése óta a Harrier folyamatosan az új „városi SUV”műfaj úttörő képviselőjének számít, ami nehezen kategorizálható be a szokványos szempontok alapján. Az új Harriert látva vagy vezetve már az első pillanattól kezdve egyértelmű, hogy a tervezők az érzékelhető minőséget tartották szem előtt. A praktikum vagy a számokban kifejezhető teljesítmény mellett a Toyota arra törekedett, hogy különleges kiállással ruházza fel az autót, ami azonnal rabul ejti a tekintetet. Így született meg az új Harrier, ami a hagyományos SUV-kategória keretein túlmutatva, „az életet teljesebbé formáló partnerként” új értékeket kínál vásárlóinak. Más SUV-modellektől eltérően a Harrier egyszerre letisztult, elegáns és robusztus – és mindezt egy lendületes kupé formavilágában egyesítették a tervezők. A kiváló minőségben kidolgozott utastér már az első pillanattól biztonságérzetet kelt az utasokban. Amikor az autó elindul, a kényelem mellett a készséges teljesítmény is egyértelművé válik, miközben a kabin mindvégig olyan csendes marad, hogy a bent ülők természetes hangerővel, kellemesen tudnak beszélgetni. 

Masszív, mégis lendületes formák

Elölről nézve az új Harrier éles vonalvezetésű, merész stílusát tovább erősíti a felső hűtőrácstól a fényszórókig futó vonalak áramló folytonossága. A jellegzetes lámpatestek (az új Harrier különleges dizájnjával összhangban a nappali menetfények kettős L-alakot formáznak) kihangsúlyozzák az autó egyéniségét és technikai fejlettségét, így a Harrier már messziről is könnyen felismerhető. Oldalnézetből az autó az egyszerű, letisztult struktúra ellenére is a lendületes mozgás érzetét sugallja, mivel a karosszéria keresztmetszete nagyon dinamikusan változik. A keskenyedő kabin és a karosszériát látványosan kiszélesítő, már-már sportkocsis kerékjárati ívek egy erőteljes, masszív autó benyomását keltik hátulnézetből. Ezt a hatást tovább fokozzák az éles vonalakkal határolt, keskeny hátsó lámpatestek. Az autó hét különböző színárnyalatban rendelhető meg Japánban, köztük a gyönyörű fény-árnyék hatásokat keltő Éjfekete Gyöngyház fényezéssel.

Kellemes, kiváló minőségű utastér

A középsőkonzol olyan erőteljes, masszív benyomást kelt, mint egy nyereg. Ez már önmagában is egyedi formai megoldás, aminek hatását tovább fokozza a ’nyeregkápák’ közé szorított kezelőfelület. A műszeregységet két oldalról körülfogó műszerfal letisztult, nagy felületei az ajtópaneleken is folytatódnak, így a biztonságérzetet és komfortot sugalló dizájn szinte körülöleli az utasokat. A kellemes tapintású szintetikus bőrrel borított felületek olyan hatást keltenek, mintha a kárpitozás természetes, vastag bőrből készült volna, és mindezt harmonikusan egészítik ki a gőzölt fa tónusát idéző betétek (A gőzölés egy megmunkálási technika, amikor a fát nedvesítéssel és gőzöléssel hajlítják a kívánt ívre, majd rögzítik, hogy száradás után is megtartsa a formáját. Az így készült bútorok közül az úgynevezett Thonet székek a legismertebb darabok.) Mindez határozott minőségérzetet ébreszt. A kabin uralkodó árnyalatai a pasztell árnyalatú barna, szürke és fekete színek. A barátságos atmoszféra egyszerre sikkes és időtlenül elegáns. 

Élvezetesen vezethető és kényelmesen rugózik

Az új Harrier a TNGA (GA-K) platformra épül, ami rendkívül merev karosszériát és alacsony súlypontot biztosít, így az autó kényelmesen rugózik, ugyanakkor kezesen követi a vezető kormányparancsait. A Toyota mérnökei elöl MacPherson rugóstagokat, hátul kettős keresztlengőkaros felfüggesztést alkalmaztak. Az első és a hátsó futómű geometriáját a jóval merevebb karosszéria sajátosságaihoz igazították. A hosszan tartó hangolásnak és tesztelésnek köszönhetően a Harrier úttartása és rugózási komfortja egyaránt kiváló. Hogy az új Harrier ugyanolyan jól kormányozható legyen kis sebességnél, mint az autópályán, a lengéscsillapítók már nagyon kis sebességtartományban is lágyan mozognak, így a vezető jobban érzi az abroncsok tapadását. A kanyarokban jelentkező alulkormányzottságot az aktív kanyarodássegítő asszisztens küszöböli ki. A kormánymozdulatokra gyorsan reagáló, könnyen elfordítható elektromos szervokormánnyal párosítva a rendszer érezhetően javítja az autó kormányreakcióit.

A TNGA platform része a vadonatúj Dynamic Force motor és a Direct Shift CVT sebességváltó legújabb változata. Mindez a folyamatosan tökéletesített Toyota Hybrid System (THS II) hajtással kombinálva élvezetes vezetési élményt és csekély üzemanyag-fogyasztás kínál. A tervezők sok energiát fektettek a hangelnyelő és a rezgéscsökkentő anyagok jól átgondolt felhasználásába, emellett pedig rendkívül hatékony hangelnyelő ablaküvegeket alkalmaztak. Ennek eredményeként az autó a legkülönfélébb útviszonyok mellett is komfortos és csendes marad.

Fejlett biztonsági, vagyonvédelmi és kényelmi rendszerek

Az új Harrier is megkapja a Toyota Safety Sense csomagot, amelynek ütközést megelőző biztonsági rendszere nappal és éjszaka is érzékeli a gyalogosokat, nappali megvilágításnál pedig a kerékpárosokat is. A vezető és az utasok biztonsága és nyugalma érdekében az autó biztonsági felszereltsége kifejezetten bőséges; megtalálható benne többek közt az intelligens radarral kiegészített parkolássegítő fékezés (álló akadályokhoz), ami segít megelőzni/mérsékelni a parkolás közben keletkező karcolásokat és horpadásokat. A Toyota most először kínál digitális belső visszapillantót, ami nemcsak az autó mögötti, hanem az autó előtti területet is képes megjeleníteni. A hibrid hajtású változatban egy 100 voltos (váltóáramú), 1500 wattos csatlakozó is található. Ez nemcsak azt teszi lehetővé, hogy az elektromos készülékeket az otthoni konnektorba illő villásdugóval használják, hanem áramszünet vagy vészhelyzet esetén az autó áramtermelő generátorként is használható. A jármű T-Connect SD navigációs rendszerét 12,3 colos TFT érintőképernyő, SmartDeviceLink (SDL) és más okostelefon-csatlakoztatási lehetőségek egészítik ki. A kilenc hangszórós JBL prémium hangrendszer élvezetes, valósághű akusztikus teret kínál.

Bud Spencer közel 20 évig használt hűségesen egy Mercedes W140 S420-at

Talán kevesen tudják, hogy a legendásan híres olasz filmszínész, Bud Spencer is anno a W140-es Mercedest választotta. Egy 1997-es S420 modellel járt.

Az autót legyártása évében, 1997-ben vásárolta. Bud alapvetően akkor használta, amikor nem repülővel közlekedett, így helyben, Olaszországban, hosszabb-rövidebb utakat tett meg a W140-essel. Többnyire sofőr vezette az autót, ő pedig rendhagyó módon nem hátul, hanem a jobbegyben foglalt helyet. Ugyanakkor számos alkalommal bepattant a volán mögé, és hűségesen rótta az autóval a kilométereket.

Bud Spencer 1997 és 2015 között használta a Mercedes W140 S420-at, úgy, hogy egyszer sem volt probléma a folyamatosan szervizelt és karbantartott autóval.

Azonban 2015-ben, betegsége súlyosbodásával párhuzamosan úgy döntött, megválik szeretett autójától: ünnepélyes keretek közt eladásra került az S420. Külön exkluzivitást adott a történéseknek, hogy Bud Spencer saját kezűleg dedikálta az S420-at, a kesztyűtartó fedelére, a motorháztetőre, az ajtókárpitokra, valamint a csomaagtérfedélre is került egy-egy szignó.

Azóta a több szempontból is kultikus Mercedes W140 S420 több kiállítást is megjárt már az Egyesült Államoktól Németországig bezárólag. A feljegyzések szerint az egyik legemlékezetesebb ilyen esemény a németországi Spencerhill Fesztivál volt, amit a mai napig megtartanak – azonban az ideit előreláthatólag szeptember 3-6 közt tartják a szervezők.

Jelenlegi információink szerint Bud Spencer 1997-es Mercedes W140 S420-asa Lommatzsch városában áll egy autókereskedés garázsában. Nagyszerű lenne, ha állandó kiállítási tárgyként megtekinthető lenne valamilyen formában.Addig is marad a Spencerhill Fesztivál, és bízunk benne, hogy jövőre ismét megtekinthető lesz az autó a tavalyihoz hasonlóan.

Fotók: max2025/picclick.de, spencerhill-festval.de

1997 Mercedes-Benz W140 S420: 722.6 sebességváltómű olaj lecserélése a Classic Vehicle Hungary-nél

Az egész olajcső-mizéria úgy indult, hogy sebességváltóműn (722.6) olajat kellene cserélni az 1997-es W140 S420 Mercedes projektautóban. Ugyanis nem volt konkrét infónk arról, mikor cseréltek az autóban sebváltó olajat, és ugyebár ildomos úgy 35-40 ezer kilométerenként lejátszani ezt a folyamatot is.

Az Olajshop.hu közreműködésével az S420-ba Eurol ATF 7100 MB 236.14 sebességváltómű olajat szántunk. A biztonság kedvéért 10 litert kaptunk, bár az autó, így az 5 sebességes automata 722.6 váltó 8-8.5 litert igényel e téren. Ennek nagyjából a fele megy magába a nyomatékátalakítóba, a fele pedig magába a sebességváltóműbe.

Az olajcsere procedúrája nem annyira szimpla, mint ahogyan ismerhetjük. Semmiképp sem ajánlott talajon, kézi emelővel megemelt autón végezni, egyrészt azért, mert kiemelten fontos, hogy a jármű tökéletes vízszintben legyen, másrészt macerás és bonyolult folyamat hanyatt fekve eltávolítani az olajteknőt egyebek mellett. Nyilván lehetséges élni például felbakolásos módszerekkel, de a lényeg ugyanaz: fekve szerelni nem annyira kellemes.

Tehát mindenképp csápos emelőre kell rakni az autót, így mi is ezt a módszert követtük. A Hamza Csaba által vezetett Classic Vehicle Hungary remek autószerelői vállalták a procedúra lebonyolítását.

Megemelés után az első lépés a 722.6 sebességváltó olajteknőjén található leeresztő csavar meglazítása a váltóolaj nagy részének leengedéséhez. Itt rögvest el is akadtunk, ugyanis olyan szinten bele volt épülve az olajleeresztő csavar a házba, hogy a szakemberek jobbnak látták, ha nem feszegetik nagyon. Így maradt a bonyolultabb, viszont nyilván célravezetőbb megoldás: az olajteknőt felfogató csavarok kilazítása, majd óvatosan kicsöpögtetni az olaj túlnyomó mennyiségét.

Csodával határos módon nem lett semmi és senki olajos a csavarok meglazítása, majd az olajteknő megbillentése, majd levétele után. Az olajteknő alapos megtisztításon esett át, miközben a váltóműből nagyjából az összes olaj kifolydogált úgy 30 perc elteltével.

Mindenesetre jól tettük, hogy a sebességváltómű olaj lecserélése mellett döntöttünk: az olajteknő belső felületén vékony rétegben bár, de jól látszott a filmszerű, vékony rétegű olajsár, amiből egyértelműen arra lehetett következtetni, hogy nem mostanában volt cserélve a folyadék.

Ezt követően óvatosan ki kell pattintani az ovális alakzatú régi olajszűrőt. Kettő felfogató pöcök tartja, vigyázni kell, hogy az esetlegesen kikeményedett műanyag részek ne törjenek bele az aljzatokba.

Amint sikerült eltávolítani a régi, szennyezett olajszűrőt, mehetett is be az új. A MANN H182 KIT tartalmazott mindent, ami szükséges volt a cseréhez: magát a szűrőt, illetve egy gumitömítést.

Felkerült az új MANN szűrő, viszont a teknőház-alj visszaszerelése előtt hátra volt még a 722.6 vezérlés-csatlakozójának eltávolítása, és az olajat innen is ki kellett csepegtetni. Alapos tisztítást igényel ebben az esetben a dugó, valamint magának az aljzatnak is száraznak kell lennie, mielőtt a csatlakozó visszakerül eredeti helyére.

Innentől kezdve mehetett is az összeszerelés. A tömítőgumi a helyére került, miután a teknő szélei alapos megtuszításon estek át. A gyári előírás szerint nyomatékkulcs alkalmazása előny a csavarok meghúzásánál; az olajteknőt tartó csavarokat 8 Newtométerrel, míg a leeresztő csavart 20 Newtonméterrel kell rögzíteni.

Együttműködő partnerek: Classic Vehicle HungaryVictor’s CustomsZöld AutószervizMerciBolt.huHankook Tire MagyarországULO, Loctite (Henkel Adhesives), Olajshop.hu

Fotó: Canon / Camera Kft.

Utómunka: Acer

722.6 automata sebességváltómű olajhűtő csövek (A1402700196, A0199978182) cseréje az 1997-es Mercedes-Benz W140 S420-on a Classic Vehicle Hungary-nél

Először arra gyanakodtunk, hogy a vízhűtés csövei adták meg magukat a hűtőrendszer alsó kereténél. Aztán kiderült, hogy mégsem, alapvetően a 722.6 kódszámú sebességváltónk “területén” kell keresnünk a hiba forrását.

Hamza Csaba, a Classic Vehicle Hungary tulajdonosa világított rá legelőször a hiba mikéntjére, amikor bepillantott a W140 S420 projektautónk motortérfedele alá. Rögvest diagnosztizálta a problémát: a váltó (722.6) olajhűtésének gumicsövével lehet probléma, mégpedig a vezetőoldali darabbal. Ez egy kicsi részelem, amely a váltómű-háztól előre kivezetett fémcsőre csatlakozva köti össze a direktben az olajhűtőhöz csatlakozó több részén is hajlított fémcsövet.

Ennek a kérdéses műanyag olajvezető csőnek a cikkszáma A0199978182, bár mint utólag kiderült, a faceliftes M119-hez, valamint az ezeknél alkalmazott 722.6-hoz (722622W5A580) már az A0199978282-t adja meg a gyár. A két cső közt annyi a különbség, hogy az egyiken található egy elhajló fém toldás is, így a hosszbordásszíj-hajtás alsó görgőit remekül kikerüli a merevítés kapcsán – effektíve tartósabb lehet hosszabb távon a dolog.

S persze a lényeg: egyre nagyobb mértékben kezdett szivárogni az autóból a váltóolaj. Napról napra jobban, úgy 1-1.5 liter mínuszt tippelünk a teljes elfolyt mennyiséget nézve. Igaz, ez több, mint 2 hét eredménye (még húsvét előtt tapasztaltuk először a jelenséget), s mindezidáig garázsban állt az S420; Csabáék kapacitása maximumon volt az elmúlt hetekben-napokban.

Mivel féltünk attól, hogy az autónak nagyban ártanánk azzal, ha saját lábon vinnénk el a Classic Vehicle Hungary műhelyébe – ami a szerkesztőségünktől nagyjából 25 kilométer – úgy döntöttünk Csaba tanácsára, hogy trailerezni fogjuk az autót. Így is alakult: megérkezett percre pontosan az előzetesen egyeztetettek szerint Mustó Mihály az M-MAX Autó Kft. színeiben, stílszerűen Mercedes autómentővel, és beirányoztuk a Classic Vehicle Hungary-t.

Nyilván a W140 S420 volt még annyira mozgásképes, hogy gond nélkül felálljon a trailer rámpájára. Váltásnál nem tapasztaltunk rángatást, úgyhogy bizonyosak voltunk abban, hogy a váltóműben akad még elegendő mennyiségű olaj.

Amint felkerült a csápos emelőre a Mercedes, s lekerült a műanyag takaróburkolat, teljes életnagyságban elénk tárult a probléma. A mumusnak hitt gumicső ugyan megfáradt állapotnak örvendett, főként az illesztéseknél, de a fő gondot a vízhűtő panelje alatti kerethez erősített átvezető fémcső magas szintű korrodáltsága okozta. Ez a sebességváltó olajvezető cső olyan szinten szét volt mállva egy bizonyos részen – közel a váltó irányából érkező ominózus gumicső illesztéspontjához – hogy elegendő volt végigsimítani a felületét ahhoz, hogy szinte elporladjon a rozstától.

Nem is volt kérdés, hogy cserélni kell ezt is azonnal. Viszont egy A1402700196 cső instant beszerzése gyakorlatilag kivitelezhetetlen, ráadásul túlárazottan súlyos tízezrekbe kerül egy, a hivatalos Mercedes-Benz alkatrészeket beszerző boltnál, ami az egyetlen alternatíva lehetett volna.

De végül nem az lett: Csaba végtelen nyugalommal, és játszi könnyedséggel kijelentette: “ha nincs, készítünk egyet”. Mármint méretfazonos, a gyárival teljes mértékben megegyező alkatrészt.

Ugyanis a Classic Vehicle Hungary ilyen téren (sem) ismer nagyon lehetetlent. Ha valamire azonnal szükség van, akkor lehetőségeikhez mérten – ami elsősorban az alapanyagok rendelkezésre állásától függ – legyártják, ott, helyben a kérdéses alkatrészt.

Esetünkben is így történt – autó az emelőn, közben a váltóolaj leeresztve, az A0199978182 gumicső már a helyére rakva, a környezet megtisztítva, tehát a véglegesítéshez már csak ez a fémcső hiányzott.

Alapanyagában passzoló toldást kapott a tönkrement csőnek az a része, ami minden további nélkül használható volt. Ez a hollandis, tehát az olajhűtőbe csatlakozó felső részt jelentette, a köztes szakasz kuka, viszont az illesztést szintén meg lehetett menteni.

S persze egyértelműen Csaba és a Classic Vehicle Hungary csapata megmentette a megmenthetőt: a toldás be lett hegesztve, valamint a végződés is, majd az egész kapott egy külső tisztítást/felületi csiszolást drótkoronggal, majd egy alapos védő festékréteggel lett ellátva. Így újjászületett a gyári A1402700196, gigászi megújulást kapott. Mindezt pár óra leforgása alatt.

Egyidejűleg a javítással a 722.6 váltómű olajcseréje is megtörtént, ennek folyamatáról külön cikkben írunk majd. Miután az Olajshop.hu által biztosított Eurol ATF 7100 MB 236.14 váltóolaj betöltése megtörtént, jöhetett az éles teszt arra vonatkozóan, hogy enged-e valahol a felújított olajcsővel ellátott sebességváltóolaj-hűtőrendszer része.

Tökéletesen működött minden, üzemmelegen is, csontszáraz maradt minden olyan rész, ahol felmerülhetett volna szivárgás. A rendszer remekül működött, és működik is, sehol egy átfolyás, vagy bármilyen más hibajelenség.

Együttműködő partnerek: Classic Vehicle HungaryVictor’s CustomsZöld AutószervizMerciBolt.huHankook Tire MagyarországULO, Loctite (Henkel Adhesives), Olajshop.hu

Fotó: Canon / Camera Kft.

Utómunka: Acer

Elkezdték Kínában is forgalmazni az elektromos Lexus UX 300e-t

Április végétől hivatalosan is megvásárolható a Lexus UX 300e. A tisztán elektromos crossover értékesítése az eredeti tervek szerint Kínában veszi kezdetét.

Pontosan fél évvel azután, hogy a 2019-es Tokiói Autószalonon meghirdette ambiciózus elektromos programját, a Lexus megkezdi az UX 300 városi szabadidőjármű akkumulátoros elektromos változatának forgalmazását. A tavaly novemberben, a Kantoni Autószalonon bemutatott Lexus UX 300e az akkori bejelentéssel összhangban először Kínában lesz kapható. Ezzel útjára indul az a program, amelynek eredményeként 2025-re minden egyes Lexus típus elérhető lesz részben vagy teljesen villamosított hajtáslánccal; a Lexus előzetes kalkulációi szerint ezek forgalma idővel meghaladja a belső égésű motorral szerelt variánsok iránti keresletet.

Az UX 300e az akkumulátoros elektromos járművek (BEV) között ritkaságszámba menő módon nem hirdeti megjelenésével, hogy üzemideje 100 százalékában emissziómentesen képes közlekedni. Ugyanazt a finom rácsozatú hűtőmaszkot alkalmazza, mint a többi modellváltozat, így csak a hátsó oldalajtón elhelyezett Electric felirat, a csomagtérfedélre illesztett típusjelzés, valamint természetesen a kipufogócső hiánya segít azonosítani az elektromos crossovert.

Különleges megoldás, hogy a tervezők kettéválasztották a váltóáramú normál töltő, illetve az egyenáramú gyors- és villámtöltő csatlakozóját: ezeket a hátsó kerékdob felett, két oldalt (a hagyományos üzemanyagtöltő nyílás helyén, illetve azzal átellenben) helyezték el.

Az UX modern padlólemezét eleve úgy fejlesztették, hogy az akkumulátor-csomagokat a padló alá lehessen beépíteni, méghozzá szerkezeti elemként. Ennek köszönhetően az autó tömegközéppontja mélyebbre került, szerkezeti szilárdsága pedig még tovább javult – ezek a változások jobb stabilitással, pontosabb vezethetőséggel ruházzák fel a modellt. Az eleve csendesen működő hajtáslánc mellett extra hangszigetelést kapott az elektromos típus, így különösen halk lett. A külvilág zajait aktív hangszabályozó rendszer (ASC) közvetíti az utasoknak, még természetközelibbé téve az utazás élményét.

A nagykapacitású lítium-ion akkumulátorcsomag kapacitása 54,3 kWh, ami mintegy 400 kilométeres hatótávolságot tesz lehetővé; a legnagyobb töltési teljesítmény 50 kW. A tradicionális motortérben elhelyezett, első kerekeket hajtó villanymotor maximális teljesítménye 150 kW (204 LE), a legnagyobb forgatónyomaték 300 Nm. A villanyautóknál és a hibrid járműveknél megszokott módon a motor a lassításban is fontos szerepet játszik, a regeneratív motorfék erősségét négy fokozatban szabályozhatja a vezető.

A Lexus UX 300e-vel párhuzamosan a Toyota első villanyautója, a C-HR EV, valamint annak ikertestvére, a Toyota-FAW Izoa EV is megjelenik a kínai piacon. A következő öt év során nem kevesebb mint tíz tisztán elektromos modellre számíthatunk a két márkától; ezek eladásai az évtized végére a számítások szerint elérik az 5,5 milliót. A Lexus UX 300e az eredeti tervek szerint még idén megérkezhet Európába; a Toyota C-HR EV óvilági megjelenéséről még nincsenek pontos információk.

Az új Suttogó Technológia révén zajtalanabbak a Fordok

Volt idő, amikor egy bizonyos tempó fölött az autóban már kiabálva kellett beszélgetni. Ehhez képest a mai járművek a béke oázisai, ahol kellemesen beszélgethetünk vagy zenét hallgathatunk – akár kis hangerővel is.

A Ford ‘Suttogó Technológiájának’ lényege, hogy sok apró zajforrás csillapításával nagy változás érhető el az autó menetkomfortjában, így a vezető és utasai még kényelmesebb és pihentetőbb utazásra számíthatnak.

Suttogó stratégia

A Kuga SUV esetében a Ford alaposan átvizsgálta az egész szerkezetet, a futóműtől kezdve az ajtótömítésekig, hogy megtalálja a zajkomfort optimalizálásának összes módját.

Jól mutatja a részletekre fordított figyelmet a Kuga Vignale bőr üléskárpitozásának perforálása, ami csökkenti az egybefüggő sík felületek méretét, és ahelyett, hogy visszaverné, inkább elnyeli a zajokat.

A kocsitest alatt áramvonalas hangelnyelő burkolatok találhatók, amelyek segítenek a kívülről érkező út- és szélzaj mérséklésében.

A Ford mérnökei két éven át tesztek több mint 70 különféle gumiabroncsot változatos útburkolatokon (a murvától kezdve a nyers betonon át egészen a macskakőig), illetve vizes és száraz felületen, minden sebességtartományban, hogy megtalálják azt, amelyik remek tapadás és menetkényelem mellett is csekély zajjal gördül.

Mindemellett azokat a csatornákat is szűkebbre szabták, amelyek a külső karosszériaelemek közt húzódva a kábelek és más szerkezeti elemek vezetésére szolgálnak, hogy a karosszérián belül kevesebb levegő áramolhasson.

Kifinomult elektromos hajtás

A benzin- vagy dízelmotor nélküli autózás már önmagában is csendesebb. A Kuga Plug-In Hybrid hajtása egy benzinmotor, egy elektromotor és generátor, illetve egy 14,4 kWh teljesítményű lítium-ion akkumulátor kombinációjából áll, és nulla károsanyag-kibocsátással, tisztán elektromos hajtással is képes mozgatni az autót.

Ha a vezető az EV Most üzemmódot kapcsolja, a benzinmotor leáll, és kizárólag az elektromotor és az akkumulátor hajtja a járművet; ilyenkor a tesztek tanúsága szerint a kabinba beszűrődő útzaj csupán 52 dB(A), ami körülbelül egy enyhe esőzésnek felel meg.

Emellett a Kuga Plug-In Hybrid Vignale felszereltségében az Aktív Zajkioltás technológiája is szerepel, ami a kabin stratégiai pontjain elhelyezett mikrofonokkal figyeli a kellemetlen, alacsony frekvenciás hangokat. A rendszer úgy oltja ki a nemkívánatos motor- és váltózajokat, hogy velük ellentétes hanghullámokat bocsát ki a B&O audiorendszer hangszóróiból.

Generációs szakadék

Egy, a Ford által megrendelt teszt* szerint az új Ford Kuga Plug-In Hybrid utasait mindössze negyedannyi zaj bombázza, mint nagyszüleiket annak idején egy 1966-os Ford Anglia kabinjában.

A legtöbb ember kétszer olyan erősnek érez egy hangot, ha az mintegy 10 decibellel hangosabb.

“Már a kezdetektől nagyon határozott elképzelésünk volt a Kugáról: vonzó és formás külső karosszéria, ami egy szentély nyugalmát rejti. Így született meg az az autó, ami kellemessé varázsolja a mindennapokat.” – mondta Amko Leenarts, a Ford Európa formatervezési igazgatója

A Ford modellek legerősebb belső zajszintje kb. 50 km/órás sebességnél, 3. sebességfokozatban (manuális váltóval)

ModellMax. decibel dB(A)
1966 Ford Anglia89 (89,4)
1970 Ford Cortina81 (80,9)
1977 Ford Granada83 (82,5)
1982 Ford Cortina79 (78,5)
2000 Ford Mondeo77 (77,3)
2020 Ford Kuga Plug-In Hybrid69 (69,3)

LEGFRISSEBB

Skyscraper: James Hetfield Buick Skylarkja igazi kuriózum a Petersen Automotive Museum...

0
Los Angelesben, a Petersen Automotive Museum-ban sok egyéb mellett az egyik kiemelt kedvencünk volt James Hetfield, a Metallica frontemberének custom Skylark modellje, amely a...

TESZTJEINK