Főoldal Blog Oldal: 263

Európában újra elérhető lesz a Toyota Camry, méghozzá hibrid hajtáslánccal

A világ legnagyobb darabszámban eladott szedánja 14 év szünet után visszatér Európába: a világelső Toyota Corollához, és a világ legkedveltebb SUV-jához, a Toyota RAV4-hez hasonlóan hosszú évek óta a világ legnépszerűbb autóinak TOP10-es listáján bérelt hellyel rendelkező Camry a Toyota legújabb generációs, környezetbarát öntöltő hibrid elektromos hajtásával érkezik.

A Toyota új TNGA globális platformja remek menetdinamikát és még kedvezőbb helykihasználást eredményez, amelyhez elegáns, dinamikus megjelenés, kivételes kényelem és helykínálat társul. A Toyota vadonatúj zászlóshajója 2019 első negyedévétől lesz elérhető Európában, érkezésével pedig nem csak a magánvásárlók piacán hozhat új, környezetbarát alternatívát a szegmensben, de alaposan átrajzolhatja a flottapiacot is.

Tizennégy évnyi szünet után a Toyota ismét bevezeti a nyugat-európai piacon a Camryt, fenntartva a márka jelenlétét a felsőközép-kategóriás szedán szegmensben. A városi fogalmomban akár 50-70%-ban tisztán elektromos üzemű, károsanyagkibocsátás és fogyasztás mentes közlekedést lehetővé tevő öntöltő hibrid elektromos hajtáslánccal forgalomba kerülő új Camryvel immár nyolctagúra bővül a Toyota európai hibrid kínálata. A 2,5 literes benzin-elektromos hibrid hajtáslánc takarékos és tiszta üzemet, csendes működést, valamint a korábbinál nagyobb teljesítményt és fokozott gázreakciókat biztosít. A vadonatúj, nyolcadik Camry eddigi hét generációja számtalan elismerésben és kitüntetésben részesült 1982-es bevezetése óta. A modell a világ több mint 100 országában kapható és a mai napig több mint 19 millió példányban kelt el. A Camry éves globális értékesítése meghaladja a 700 ezer darabot, ezzel a világ legkeresettebb közép- felsőközép-kategóriás szedánja, és hosszú évek óta egyike a világ 10 legnépszerűbb autójának, hasonlóan a világelső Corollához, és a legnépszerűbb SUV RAV4-hez.

A Camry legújabb kiadása a Toyota új globális TNGA tervezési filozófiáján alapul. A TNGA az élvezetes vezetést és a lenyűgöző formatervezést kiemelkedő összeszerelési minőséggel, példa értékű helykihasználással és innovatív, felhasználóbarát technológiákkal társítja. Ennek eredményeként a vadonatúj Camry mindazon alapvető értékeket képviseli, amelyek elődeit olyan népszerűvé tették: kategóriaelső minőség, tartósság és megbízhatóság, csendes üzem és rugózási komfort, magával ragadó, új külső és belső dizájn, kiemelkedő helykínálat és kényelem, ultramodern hajtáslánc-technológiák és minden eddiginél intenzívebb vezetési élmény, köszönhetően a kifejezetten az európai piacra hangolt menetdinamikai jellemzőknek.

A modell formaterve elegáns és dinamikus, az elnyújtott tetővonal kiemelkedő komfortot eredményez, míg a tengelytáv határain belül maradó, kompakt üvegfelületek egyedülállóan stílusos, sportos megjelenést eredményeznek. A belső tér a stílus, a kényelem és a kézműves minőségű kivitelezés összhangját nyújtja. Elöl az új műszerfal érzéki ívei kiemelkedően ergonomikus, vezetőközpontú környezetet fognak közre, míg hátul említésre méltó helykínálat és fokozott kényelem várja az utasokat. Az új Camry Hybrid 2019 első negyedévétől lesz elérhető a nyugat-európai piacokon, így Magyarországon is.

“A jövő év minden korábbinál izgalmasabbnak ígérkezik a Toyota számára Európában. Ahogy azt már korábban bejelentettük, jövőre érkezik majd a vadonatúj Toyota Auris (a világ első autója, amely kétfajta környezetbarát hibrid hajtással is elérhető lesz) , a vadonatúj Toyota RAV4, és nem utolsósorban a várva várt sportautó legenda, a vadonatúj Toyota Supra. Ehhez az impozáns sorhoz csatlakozik most a vadonatúj, az Aurishoz és a RAV4-hez hasonlóan környezetbarát hibrid elektromos hajtással hódító Camry, amelynek révén immár egyetlen olyan meghatározó személyautó szegmens sem lesz, amelyben a Toyota ne kínálna zöld alternatívát” – fogalmaz Varga Zsombor, a Toyota és Lexus márkák magyarországi kommunikációs vezetője.

“Különösen fontos hír ez a környezetszennyező dízel hajtásról drasztikus mértékben elforduló, ezzel párhuzamosan pedig környezetbarát meghajtások iránt egyre fogékonyabb vállalati flották számára. Ez a szegmens ugyanis a vállalati középvezetők tipikus vállalati autója, azzal pedig, ha középvezetői is környezetbarát hibrid elektromos autókat használnak, a vállalat rendkívül erős pozitív üzenetet kommunikál. Éppen ezért nem volna meglepő, ha számos flotta elhalasztaná felső középkategóriás beszerzéseit a Camry érkezéséig” – véli a szakember.

23 Harley-Davidsont lehetett tesztelni a Freedom on Tour keretein belül, a 19. Open Road Festen

A Harley-Davidson tesztkamion hazánkba érkezett, 23 csillogó vasparipát hozva magával, amelyet Alsóörsön, a 19. Open Road Festen teszteltünk a Freedom on Tour keretein belül.

Vannak azok a pillanatok, amelyek meghatároznak, amelyeket átélve gazdagabbá válsz, mondjuk végre teli torokból énekelheted a Metallicával gyermekkorod kedvenc számát, vagy éppen álmaid motorjára pattanhatsz fel és túrázhatsz egyet. Egy Harley-Davidsonnal krúzolni márpedig maga a rock and roll, a színtiszta szabadság.
Milliószor leírták már, motorozni jó dolog, Harley-val tenni ugyanezt feledhetetlen. Mi a titok? Sokszor megkaptuk már a választ, a képlet soktényezős, ráadásul szavakkal körülírni olyan, mint amikor a szivárvány színeit próbáljuk elmagyarázni egy olyan embernek, aki vakon született, nem adja vissza az élményt, a titkot nem fedi fel. Ahhoz, hogy megtudd, ki kell nyitnod Pandora szelencéjét, azaz nyeregbe kell szállnod.

Mi is ezt tettük, lecsaptunk a legújabb Harley-Davidson motorcsodákra és elvittük egy körre őket. Egy laza 65 km-es túrára indultunk a nagyvázsonyi Kinizsi várhoz. 20 csillogó motorkerékpárt lovasítottunk meg, a legkisebb Sportster modellektől egészen a nagy túramodellekig. Volt szerencsénk tesztelni többek között a nemrég debütált Iron 1200-t és a Forty-Eight Specialt is, de az új Softail modellek teljes palettája is a rendelkezésünkre állt.

Miközben a gépszörnyek falták a kilométereket, a V2-es erőforrások kellemes vibrálással dolgoztak alattunk. Az egyenes országúton kövér gázt húzva, a szerpentines részeken finoman döntögetve vizsgáztattuk a gépeket. Az új blokkok, felfüggesztések, és az új Softail vázak nem okoztak csalódást, sőt, a nyeregből leszállva csak annyit tudtunk hirtelenjében kinyögni: “ez állati jó volt”.

Bátran állíthatjuk, a Harley-Davidson mérnökei odatették magukat, amikor megalkották a Milwaukee-Eight blokkot és a custom revolution motorjait. A motorozás új dimenzióját nyitották meg, miközben a Harley-k megmaradt annak, amik, az életérzés nem veszett ki belőlük, a legenda tovább él.

A Harley-Davidson Tesztkamionnak egy küldetése van, hogy a világot járva minél több emberhez eljuttassa a legendás amerikai márka legújabb modelljeit. Marketing szlogenek és szavak nélkül, csak szimplán átadva az élményt. Jövőre újra begördül hazánkba és újabb rajongókat zsákmányol.

“ALL FOR FREEDOM, FREEDOM FOR ALL”

Az autóipar teljes átalakulására készül a Toyota és a Lexus

A világ legzöldebb és leginnovatívabb autógyártójának tartott, és a Lexus prémium márkát is jegyző Toyota szerint az egész iparág egy évszázadonként egyszer bekövetkező átalakulási időszak előtt áll, ahol az autógyártóknak új versenytársakkal, köztük az Apple-hez és Google-hez hasonló tech-óriásokkal kell szembenézniük miközben autógyártókból mobilitási szolgáltatókká válnak.

A hibrid elektromos (HEV), hálózatról tölthető hibrid elektromos (PHEV), akkumulátoros elektromos (BEV) és hidrogén üzemanyagcellás elektromos (FCEV) meghajtások fejlesztése mellett az önvezető járművek, a mesterséges intelligencia és a robotika területét érintő fejlesztések területén is vezető szerepet betöltő Toyota ezért az átalakulási időszakra való felkészülés jegyében megállapodásokat kötött a Denso és a Toyota Tsusho vállalatokkal a Toyota Csoport versenyképességének tovább javítása céljából. A Densoval aláírt megállapodás szerint a Toyota és a Denso alapvető elektronikai alkatrészgyártási tevékenységeit a Denso szervezetében konszolidálják. A Toyota Tsushoval aláírt megállapodás szerint a Toyota és a Toyota Tsusho megvizsgálják a Toyota összes afrikai értékesítési és marketing-tevékenységének lehetséges áthelyezését a Toyota Tsushohoz.

Napjainkban az autóipar a verseny és az együttműködés új szakaszába lép. Ebben az időszakban fejlődnek ki olyan technológiák, mint az elektromos autók, az önvezetés és az összekapcsoltság, illetve most jelennek meg ebben a szektorban más iparágak szereplői is. Ugyanakkor a globális járműpiac további bővülése várható – elsősorban Afrikának és más feltörekvő régióknak köszönhetően. Ahhoz, hogy a e mélyreható átalakulás korszakát követően is a világ vezető mobilitási szolgáltatója lehessen, a vállalat felgyorsítja a teljes Toyota Csoport versenyképességének erősítésére irányuló erőfeszítéseit, tovább javítva a csoport korlátozott erőforrásainak még hatékonyabb felhasználását célzó koordinációt.

Akio Toyoda, a Toyota elnöke ekképp fogalmaz az átalakulás kapcsán: “A jelenlegi, évszázadonként egyszer tapasztalható átalakulási időszak kihívásai mellett – illetve most, amikor a Toyota Csoport éves globális értékesítési volumene meghaladja a 10 millió járművet -szembe kell néznünk a mobilitási vállalkozássá történő átalakulás nehézségeivel is, miközben meglévő tevékenységeinket fenn kell tartanunk és tovább kell bővítenünk. Egy ilyen környezetben egyre fontosabbá válik, hogy mennyire hatékonyan tudjuk kihasználni korlátozott erőforrásainkat, és milyen mértékben tudjuk javítani a teljes Toyota Csoport versenyképességét. Mindez együtt jár a teljes Toyota Csoport tevékenységeinek – ahogy mondani szoktam – a hazai és idegen nézőpontok szerinti átszervezésével. A hazai alatt azok a tevékenységek és régiók értendők, amelyeknél alkalmazhatjuk a genchi genbutsu (helyszíni tanulás és problémamegoldás) szemléletet a hozzáadott érték előállítására; ebben versenytársaink előtt járunk. Az idegen alatt azok a tevékenységek és régiók értendők, ahol hozzánk képest más vállalatok vannak jóval előnyösebb helyzetben a szakértelem terén.”

“Még akkor is, ha a Toyota szempontjából egy tevékenységet idegenként kezelünk, a Toyota Csoport perspektívájából nézve – ahol az egyik vállalat erőssége lehet az a tevékenység – ugyanez hazainak is számíthat. Így a Toyota Csoport tevékenységeinek a hazai – idegen nézőpontok szerint történő átértékelésével, illetve a tevékenységek “hazai” vállalatoknál történő konszolidációja révén növelhetjük majd a termelékenységet és erősíthetjük a teljes Toyota Csoport versenyképességét. Továbbá úgy hiszem, hogy a genchi genbutsu szerint végzett munka a nagyobb szakértelemmel rendelkező vállalatoknál hozzájárul majd humán erőforrásaink fejlesztéséhez is. Mondanom sem kell, hogy versenyképességünk humán erőforrásaink minőségén alapul. Úgy hiszem, semmi sem lehet fontosabb, mint olyan környezeteket létrehozni, ahol a dolgozók napi feladataik révén fejlődhetnek, és ahol dinamikusan végezhetik munkájukat. Jelenleg példátlan gyorsaságú és léptékű változásokat látunk magunk körül. Ez itt valóban egy most vagy soha helyzet, amiben egy pillanatot sem vesztegethetünk el. Ahhoz, hogy egy vállalat túlélhessen ebben az időszakban, a vállalkozás irányítóinak folyamatosan változásokat kell kezdeményezniük. Erősen hiszek abban, hogy pontosan ez az, amiért személyesen is példát kell mutatnom, figyelembe véve minden egyes, a genba-ban (munkahely) dolgozó alkalmazottunk érzékenységét. Nekik kell megbirkózniuk ezekkel a változásokkal, és olyan vállalattá tenni a Toyotát, ahol egyaránt átélhető a Toyota Csoport fejlődése és a dolgozók egyéni fejlődése is. A jövőben – magunk mögött tudva a Toyota Csoport összes dolgozóját, és felkészülve a gyors és nyílt cselekvésre – szándékunkban áll felelni a kihívásokra, és megtenni, amit helyesnek ítélünk. Ehhez kérjük megértésüket és támogatásukat” – teszi hozzá Akio Toyoda.

A legfontosabb lépések 2016 óta a Toyota Csoport erősítése érdekében:
2016. január 29.
A Toyota és a Daihatsu Motor Co. Ltd. bejelentették megállapodásukat arról, hogy a Toyota Csoport kisautó-kínálatának erősítése céljából a Daihatsu 100 százalékban a Toyota tulajdonába kerül.
2016. december 15.
A Toyota és a Daihatsu bejelentették, hogy egy kompakt autókat gyártó vállalatot szándékoznak létrehozni a feltörekvő piacok kiszolgálására (létrejött: 2017. január 1.)
2017. szeptember 28.
A Mazda Motor Corporation, a Denso Corporation és a Toyota bejelentették az EV C.A. Spirit Corporation létrehozásáról szóló döntésüket az elektromos járműveknél alkalmazandó technológiák közös fejlesztése céljából (2017. december 28-án csatlakozott még a Subaru Corporation, a Suzuki Motor Corporation, a Daihatsu és a Hino Motors Ltd).
2018. március 2.
A Toyota, az Aisin Seki Co. Ltd. és a Denso bejelentették, hogy létre kívánják hozni a Toyota Kutatóintézet – Modern Fejlesztési Központot (létrejött: 2018 március) az önvezető technológiák fejlesztésének felgyorsítására.
2018. május 24.
A Toyota és az Aisin bejelentették, hogy a Toyota filippin leányvállalata, a Toyota Autoparts Philippines Inc. az Aisin tulajdonába kerül a Toyota Csoport versenyképességének erősítése céljából a manuális sebességváltók területén.

[TESZT] Renault Megane GrandCoupé 1.5 dCi 110 EDC – mindenki megtalálja azt, amit keres

Igazán univerzális alternatívát ismerhettünk meg a Renault Megane GrandCoupé személyében. Mondhatni, ténylegesen sokoldalú autóról van szó. Hogy miért is? Tesztünkből kiderül.

Rögtön az elején eloszlatjuk a kételyeket: a Renault Megane GrandCoupé nem kupé, sokkal inkább szedán. Legalábbis, ami a kaszni kialakítását és jellegét illeti, ugyanis ha oldalról szemléljük a formákat, egyből a csomagtartós verzióra asszociálunk. Azonban ha felnyitjuk a csomagtérfedelet, máris zavarba jövünk, ugyanis ilyen formában máris inkább “sima” kompaktnak tűnik az egész tálalás. Ugyanakkor a kupéforma számunkra leginkább a háromajtós, kicsit sportosabb affinitással rendelkező felhozatalra illik, de mindegy: grandcoupé, ötajtóval, szedánosan. Megszokás kérdése külön kezelni ezt a kategóriát.

Valahol egyébként a Fluence-ra hajaz az egész, de ha figyelembe vesszük, hogy a Megane Berline (5 ajtós kompakt kivitel) és Megane GrandTour (kombi kivitel) mellett ez a klasszikus lépcsőshátú értelemben vett Megane-modell, akkor helyre áll minden, így lesz teljes rögvest a modellpaletta ezen szegmense.

Követi a jelenlegi Renault-trendet annak rendje s módja szerint

Jót tett a Renault-nak a korábban az Espace-szal debütáló máig kifejezetten futurisztikus dizájnvilág alkalmazása. Szerencsére nincsenek nagy váltások az esetleges faceliftek beiktatása ellenére sem, ennek megfelelően a tesztelt Renault Megane GrandCoupé hordozza ugyanazokat a részleteket, legfontosabb ismérveket, mint a párhuzamos márkán belüli modellek. A maszk például hangsúlyos, lefelé ívelő vonalvezetéssel rendelkezik, ez mélyen benyúlik a lökhárítóidom középső részébe, ehhez krómkeretes hűtőrács társul.

Mindez két felfelé húzott lámpatestben végződik, a menetfények LED csíkjai is egybe vannak integrálva a fényszóróburák oldalaival, és megbontott egységet zárnak a hűtőmaszk alsó részével. A komplex összkép egy méretes Renault logóval lett kiegészítve, így egész biztos, hogy nem tévesztjük össze a Renault Megane GrandCoupé eléjét (sem) más hasonszőrű modellekével.

Kupé vagy ötajtós ez?

Oldalnézetben derül ki nyilván elsődlegesen, hogy a Renault Megane GrandCoupé igazi lépcsőshátú, azért némi könnyed, már-már sportos felhanggal. A 4.6 méteres hossz itt jól látszik is, csakúgy, mint a 2.7 méteres tengelytáv. Mindkét paraméter arra enged következtetni, hogy a beltér is megefelelően tágas, jó befogadóképességet nyújt az utasoknak.

Hátsó részletek tekintetében a Renault Megane GrandCoupé szintén követi a jól bevált receptúrát, hozzácsapva a jelen minden modernebb megközelítését. A helyzetjelzők műanyag idomai egészen a csomagtérfedél közepéig nyúlbak be, itt közrefogják a frontrészhez hasonló hatalmas Renault-emblémát, majd az egész egy Megane feliratban teljesedik ki. Ennyi, nem több. Ja, és hogy némi sportosság legyen ide is csempészve, kapunk egy ovális sziluettű, krómezüst tónusú kipufogóvéget is.

Ha eseteleg keresgélnénk első találkozásunkkor a Renault Megane GrandCoupé csomagtérnyitóját magán a csomagtérfedélen, eláruljuk, hogy a Megane felirat alatt található egy aprócska, esetünkben a kaszni színéhez hasonló árnyalattal bíró gomb személyében.

Pakolni: lehet!

Nem szégyenkezik a Renault Megane GrandCoupé csomagtér kapacitás téren sem: alaphangon a rakfelület több, mint fél köbméter – egész pontosan 550 liter. Ha kedvünk úgy tartja, vagy a szükség úgy hozza, hogy termetesebb dolgokat kell szállítanunk, a hátsó ülések előrehajtásával 987 literig tornászhatjuk a kapacitást.

Jól átgondolt, strukturált beltérrel rendelkezik a Renault Megane GrandCoupé. Mivel a Grandcoupé-t sajnos, vagy nem sajnos csak csúcsfelszereltséggel kapható, ennek megfefelően a minőségre, anyaghasználatra nem lehet és nem is volt panasz. Persze bőven túl lehet konfigurálni a felszereltséget akár 8 millió forint fölé (a tesztautó ára közel 8.2 millió forintot tett ki), lehetséges, hogy az alapárban foglaltak is elegendő komfortot és kényelemérzetet nyújtanak. Ebben az esetben bő 1 millió a különbség.

Kézre eső kormány, jól felépített műszeregység és hozzájuk tartozó középkonzol várja a sofőrt a Renault Megane GrandCoupé-ban. Minden optimálisan kézre esik, kezdve a kormányoszlop kezelőszerveitől az infotainmenten át egészen a hatfokozatú duplakuplungos automataváltó krajáig.

Kellemes a beltér. Ehhez az ülések nagyban hozzátesznek

Az ülések közepesen kemény ülő- és hátfelületet kaptak, az állíthatóság intervalluma megfelelő. A hátsó üléssor is kényelmes, jó szügekkel, azonban itt már érezhető, hogy helytakarékossági szempontokat figyelembevéve az ülőlapok rövidebbek annál, mint amilyenek lehetnének. Viszont a láb- és térdtér rendben van, mindössze akkor érezhető námi helyszűke, ha az első foteleket jobban hátratoljuk a kelleténél, például termetesebb elöl utazók esetében. A kupés jellegnek köszönhetően a fejtér korlátozott, viszont itt is csak a 190 centi felettiek vannak fóluszban.

Madárétvágy még automatával is

Kétségtelenül a hajtáslánc a fő erőssége a Renault Megane GrandCoupé. Azaz nem teljesen, de a társított 1.5 dCi gázolajos mindenképp zseniális darab, ez újra meg újra kiderül. A soros hengerelrendezésű aggregát 1461 köbcentiméteres lökettérfogattal rendelkezik, 110 lóerős (4000 RPM) teljesítményleadással és 250 Newtonméteres (1750 RPM) kiegészítve.

Hatfokozatú, duplakuplungos automataváltó biztosítja az erőátvitelt az első kerekekre. Az alapkoncepció és elképzelés jó, viszont a gyakorlati használat kevésbé megkapó, ugyanis az automata működése néha kifejezetten bizonytalan, gondolkodó. Ha levesszük a lábunkat a fékpedálról, többnyire nem történik semmi, legalábbis 1-2 másodpercig, aztán hirtelen észbekap a rendszer, és elkezd éledezni. Ha ilyenkor gázt adunk, előfordulhat, hogy az autó hirtelen megindul, úgy, hogy nem is számítunk rá – ez például egy garázsba beállásnál, ahol centizni kell a fallal, eléggé kellemetlen lehet.

Ugyanakkor az automata reakcióideje – az indulást, vagy araszolgatást leszámítva – teljesen rendben van, intenzív gyorsításnál lesz inkább elemében, a fokozatok fel- és visszakapcsolása jól eltalált, az áttételezés is optimálisnak tűnt.

Még mindig bennünk van, hogy egy automataváltós autó jóval többet fogyaszt, mint egy hagyományos, manuálissal szerelt verzió. Ez a Renault Megane GrandCoupé esetében ismét megdőlt teória: országúti körülmények közt a legalacsonyabb átlagunk 3.8 liter/100 kiolméter lett (sok esetben 2.9-3.2 literes pillanatnyival!), míg városi forgalomban átlag 4.6 literes érték született.

2018 Renault Megane GrandCoupé dCi 110 EDC specifikációk

Motor

Motortípus: soros elrendezésű négyhengeres turbótöltött dízelmotor

Lökettérfogat: 1461 cm³

Maximális teljesítmény: 110 LE @ 4000 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 250 Nm @ 1750 ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, hatfokozatú automataváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4632 mm

Szélesség: 1814 mm

Magasság: 1443 mm

Tengelytáv: 2711 mm

Első gumik mérete: 205/55 R16

Hátsó gumik mérete: 205/55 R16

Tömeg, üresen: 1440 kg

Megengedett össztömeg: 2022 kg

Csomagtartó mérete: 550 liter, 987 literre bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 49 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 190  km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 12.5 s (gyári), 13.1 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 5.3 l/100 km

Országúti: 3.9 l/100 km

Vegyes: 5.6 l/00 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 4.2 l/100km

Országúti: 3.6 l/100km

Vegyes: 3.8 l/100km

CO2 kibocsátás: 98 g/km

Bővebb információ a Renault magyarországi képviseletének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon technikával készítettük. Fotó: Matei Bence / Camera Kft.
Szerkesztőségünk mobilinternet-hozzáférését a Telenor Magyarország biztosítja. Az Autóaddikt.hu Telenor Hello Data csomagot használ.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUSDuplitec, Canon, Camera Kft., Telenor Magyarország
Utómunka hardver: Acer, ASUS

 

A vadonatúj Ford Focusban a sugárhajtású vadászgépek technológiáját alkalmazzák a kápráztató napsütés okozta problémák megoldására

Ma, azaz a 2018-as év leghosszabb világos napján debütál a Ford Focus új fejlesztésű Head-up display technológiája. Az eredetileg a sugárhajtású vadászgépekhez kifejlesztett technológia most a vadonatúj Focus vezetési élményét javítja a Ford első, európai piacon bemutatott Head-up rendszerében.

Az autó vezetőjének ezentúl nem kell elfordítania tekintetét az útról, ha látni akarja a sebesség értékét, a navigáció útmutatását és a jármű által felismert közlekedési táblákat, mivel a berendezés mindezt közvetlenül a látómezejébe vetíti ki.

A piacon már léteznek ilyen rendszerek, ám sokuknak van egy hátránya: ha az autós a csillogást kiszűrő polarizált napszemüvegen keresztül pillant rájuk, a kivetített kép láthatatlan lesz számára. A Ford berendezése is olyan fényt bocsát ki, amit a polarizált lencsék kiszűrnek. Ám egy gondosan hangolt szűrő “visszapattintja” a polarizált fényt a vezető felé, hatékony megoldást kínálva ezzel a problémára.

“A polarizált szemüvegek komoly különbséget jelentenek a látásban, amikor vakító napfényben autózunk, és fény vakítva visszaverődik egy vízfelületről, a behavazott tájról, vagy akár az aszfaltról. A vadonatúj Focusban bemutatott Head-up Display azonban az egyik legnagyobb fényerejű kijelzőt és a legnagyobb látómezőt kínálja, és mindenki számára tisztán látható,” mondta el Glen Goold, a Focus programvezető mérnöke.

A nyári estéken komoly gondot jelent, hogy sokan akkor autóznak, amikor a Nap már alacsonyan jár; az Egyesült Királyságban például a Nap vakítása majdnem kétszer annyi balesetet okoz, mint a hó, az eső és a köd együttesen. A Ford Head-up Display rendszerének révén szükségtelenné válik, hogy a vezető bizonyos információkért lejjebb pillantson, majd megint az útra emelje a tekintetét, miközben a szeme újra fókuszál.

Míg a hagyományos head-up rendszerek az útfelülettel párhuzamosan rezgő fényhullámokkal működnek, addig a Focus Head-up Display felerősíti az útra merőleges fényhullámokat, ezért a képe még akkor is tisztán látható, ha valaki polarizált napszemüvegen keresztül pillant rá. A polikarbonát kijelző többrétegű fényvisszaverő bevonata segítségével a szakemberek képesek voltak szabályozni a fény polarizációját, színét, átvitelét és visszaverődését, s ezeket a rendszer igényeinek megfelelően alakítani.

A vadonatúj Ford Focust teljesen tiszta lappal tervezték a vállalat mérnökei, hogy megalkossák az európai piac legmagabiztosabban, legösztönösebben és legélvezetesebben vezethető, az utasoknak is kivételes élményt kínáló, közepes méretű családi autóját. Az autó az összes Ford-modellnél több fejlett rendszert és technológiát hordoz, amelyek még magasabb szintre emelik az autó védelmét, vezethetőségét és parkolását, hogy a Focussal autózni kényelmesebb, pihentetőbb és biztonságosabb élmény legyen.

(Az általános viselethez kínált napszemüvegek némelyike túlságosan sötét, vagy éppen használhatatlan az autóvezetéshez. Néhány országban büntetés jár azért, ha az autóvezető “négyes kategóriájú” napszemüveget visel, ami a fénynek kevesebb mint 8 százalékát engedi át.)

A Peugeot kibővíti szabadidőjármű-termelő kapacitását

A hatalmas piaci kereslet mellett kevésnek bizonyul a gyártás jelenlegi üteme, így új üzemekben kezdi meg szabadidőjárműveinek gyártását a Peugeot.

Óránként 25 darab Peugeot 5008-as készül a gyártó Rennes-ben (Franciaország) működő üzemében. Ez tavaly közel 80 ezer szabadidőjárművet (az üzem teljes termelésének mintegy 85 százalékát) jelentett, ám ez sem elég ahhoz, hogy kielégítse a piac crossover-éhségét.

A Peugeot ezért új helyszínen, a Sochaux-i üzemben is megkezdi a három üléssoros szabadidőjármű gyártását. A kibővített gyártást 2019 tavaszán indítják be; az 5008-as kisebb testvérével, az Európai Év Autója és a Világ Év Női Szabadidőjárműve címeket viselő Peugeot 3008-assal közös gyártósoron készül majd az eredetileg 1912-ben megnyitott gyárban. A fejlesztésben érintett összes üzemben jelentős beruházással biztosítják a kiemelkedő gyártási minőséget és a létfontosságú magas darabszámot.

A Peugeot globális szabadidőjármű-kínálata jelenleg három modellből, a városi 2008-asból, a kompakt 3008-asból és a középkategóriás 5008-asból áll. A 2008-ast Franciaországban (Mulhouse), Brazíliában (Porto Real) és Kínában (Vuhan) gyártja a márka, a 3008-as a már említett franciaországi üzem mellett Vietnámban, (Chulai), Malajziában (Gurun) és Namíbiában (Walvis Bay) készül, az 5008-as a hazai helyszíneken túl Chulai és Csengtu városában készül, ugyanott, ahol a kizárólag a kínai piacon kapható Peugeot 4008-as modell. A márka tavaly közel 600 ezer szabadidőjárművet értékesített világszerte, 60 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A változás elsősorban a 3008-as bevezetésének köszönhető, amely jelenleg a márka európai eladásainak több mint 20 százalékát teszi ki; különösen erős fegyvertény, hogy az idei év elején a Peugeot átvette a vezetést az európai crossover-piacokon.

2019-től tehát érdemben növeli szabadidőjármű-kapacitását a Peugeot, ez azonban csak a kezdet. 2020-ra számíthatunk ugyanis a 2008-as második generációjára, amelynek gyártási helyszínei nem, alapvető technológiája azonban változik: az új modell már arra az EMP1 (más néven CMP, közös moduláris platform) padlólemezre épül, amelyet a 2019-ben érkező Peugeot 208 is alkalmazni fog, és amelyet kifejezetten úgy fejlesztettek ki, hogy alkalmas legyen akkumulátoros elektromos hajtáslánc befogadására. Ez egybevág a vállalat azon elképzeléseivel, hogy rohamléptekben haladva felzárkózzanak az elektromos autófejlesztés élvonalába. Ezt a célt szolgálja a Peugeot frissen létrehozott testvérvállalata, amely a csekély károsanyag-kibocsátású járművek stratégiai és műszaki fejlesztésével hivatott foglalkozni. Ezek alapján gyakorlatilag biztosra vehető, hogy a 2008-as következő életciklusa során tisztán elektromos crossoverrel bővül a Peugeot kínálata, új vásárlói rétegeket szólítva meg ezen a rendkívüli ütemben fejlődő piacon.

Stratégiai szövetség lehetőségét vizsgálja a Ford és a Volkswagen

A Ford Motor Company és a Volkswagen AG bejelentették, hogy szándéknyilatkozatot írtak alá és vizsgálják egy stratégiai szövetség lehetőségét annak érdekében, hogy erősítsék versenyképességüket, és világszerte jobban kiszolgálják vásárlóik igényeit.

A vállalatok több területen is megvizsgálják a közös projektek lehetőséget; köztük egy haszongépjármű-paletta közös fejlesztését a vásárlók változó igényeinek jobb kiszolgálása érdekében. A potenciális szövetség nem járna semmilyen részvénycserével vagy kereszttulajdonlást eredményező megoldással.

„A Ford elkötelezett a vállalat hatékonyságának javítása és adaptív üzleti modellek hasznosítása mellett. Ezek közé tartozik, hogy más partnerekkel működünk együtt hatékonyságunk javítása érdekében” – nyilatkozta Jim Farley, a Ford globális piacokért felelős elnöke. „Ez a lehetséges szövetség a Volkswagen Csoporttal egy újabb példa arra, hogy miként növelhetjük vállalatunk erejét, miközben sikeres globális termékportfóliót is építünk és bővítjük kapacitásainkat.” Hozzátette: „Örömmel várjuk, hogy a Volkswagen csapatával közösen vizsgáljuk meg, miként dolgozhatnánk együtt haszongépjármű-vásárlóink változó igényeinek kiszolgálásán és sok egyéb feladaton is”.

Dr. Thomas Sedran, a Volkswagen Csoport stratégiai vezetője elmondta: „A piacok és a vásárlói igények hihetetlen tempóban változnak. Mindkét vállalatnak vannak már erős és egymást kiegészítő pozíciói a haszongépjármű-piac különböző szegmenseiben. Azért, hogy alkalmazkodhassunk ehhez a kihívásokkal teli környezethez, kiemelten fontos rugalmasságunk növelése stratégiai szövetségek révén. Ez a Volkswagen Csoport 2025-ös stratégiájának egyik központi eleme. A Forddal elképzelt ipari együttműködést lehetőségnek tekintjük mindkét vállalat globális versenyképességének erősítésére.”

A tárgyalások előrehaladásával a két vállalat további részleteket tesz majd közzé.

Kiterjeszti globális gyártási jelenlétét a Volvo, megnyílt első gyáruk Amerikában

A prémium autókat gyártó Volvo Cars ünnepélyesen megnyitotta első egyesült államokbeli gyárát Charleston városában (Dél-Karolina), és ezzel mindhárom meghatározó értékesítési térségben termelő, globális autógyártóvá válik.

Az ultramodern dél-karolinai gyártóüzem létesítése a Volvo Cars „gyárts ott, ahol eladsz” globális gyártási stratégiájához igazodik.

A vállalat első észak-amerikai gyártóüzemén kívül a Volvo Cars két autó- és egy motorgyárat üzemeltet Európában, Kínában három helyszínen gyárt autókat és egy üzemben motorokat, míg további összeszerelő üzemei működnek Indiában és Malajziában.

A Charleston-i üzemben 2018 őszétől készül a vállalat SPA átméretezhető platformjára épülő, új Volvo S60 prémium középkategóriás sportszedán, 2021-től pedig az új generációs Volvo XC90 prémium nagyméretű szabadidőjárművet is gyártani fogják ugyanitt. Az üzemben a helyi, észak-amerikai piacra, valamint nemzetközi exportpiacokra szánt autók egyaránt készülnek majd.

„A Charleston-i üzem révén hamarosan az Egyesült Államok is hazai piacunknak számít” – mondta Håkan Samuelsson, a Volvo Cars elnök-vezérigazgatója. „A szedán piaci szegmens és a jövedelmezőséget bizonyítottan javító SPA platform jelentős növekedési lehetőséget kínál a Volvo Cars számára az Egyesült Államokban és világszerte.”

A Volvo Cars mintegy 1,1 milliárd dolláros beruházással alapozta meg amerikai gyártótevékenységeit; a Charleston-i üzem a következő években mintegy 4000 munkahelyet teremt. 2018 végéig hozzávetőlegesen 1500 főt fognak alkalmazni

„Első amerikai gyárunk megnyitása hatalmas dolog” – mondta Anders Gustafsson, a Volvo Car USA elnök-vezérigazgatója. „Egyesült államokbeli tevékenységeink egészséges fejlődnek, autóink nagy becsben tartott elismerésekben részesültek, és az új dél-karolinai létesítmény a Volvo és a közösség számára egyaránt jelentős értéket képvisel.”

Az új Charleston-i létesítményhez tartozó irodaépületben a K+F, beszerzési, minőségellenőrzési és értékesítési osztályok kapnak helyet; összesen akár 300 fő dolgozhat itt. Az üzem maximális termelő kapacitása évi 150 000 gépkocsi. A létesítmény mintegy 647,5 hektáron terül el, az épületek hasznos alapterülete 213 676 m2. A létesítmény alapkövét 2015-ben fektették le.

A vállalat összes globális gyártólétesítményében fog plug-in hybrid gépkocsikat gyártani. A Volvo Cars még 2017-ben, az autóiparban elsőként jelentette be, hogy 2019-től kezdődően minden új modelljét részben vagy teljesen elektromos hajtáslánccal hozza forgalomba.

A Hyundai lett az Atlético Madrid és a Chelsea labdarugó klub globális autóipari partnere

A Hyundai többéves partnerségi megállapodást jelentett be Chelsea és az Atlético Madrid-dal, mely szerint a Hyundai lesz a klubok globális autóipari partnere.

A következő futballszezontól kezdve a Hyundai logója látható lesz majd a Chelsea új kék mezének ujján minden Angliában játszott mérkőzésen, egészen 2022-ig, az Atletico Madrid esetében pedig Spanyolországban láthatjuk a Hyundai logót a mezek ujján 2021-ig.

Ez az első alkalom, hogy a Hyundai ilyen megállapodást létesített a spanyol és a brit labdarúgó piacon. Az új társulások segítségével a Hyundai tovább bővíti hosszú ideje fennáló jelenlétét a legmagasabb szintű labdarúgásban, miután már 20 éve vállal részt nemzeti és nemzetközi versenyeken.

A partnerség alapján a Hyundai nemcsak a mezeken lesz majd látható, hanem a klubok számára nyújtott Hyundai autóflotta segítségével is, valamint a hazai meccsek napján, a pálya szélén futó LED-es reklámok, illetve különböző média- és digitális tartalmak révén.

Az együttműködés ideje alatt a Hyundai szorosan együttműködik majd a csapatokkal a különböző izgalmas kezdeményezések létrehozása és a klub szurkolóinak való értékes előnyök nyújtása érdekében, illetve a mobilitás megkönnyítése céljából, valamint, hogy a labdarúgást még elérhetőbbé tegye a szurkolók számára.

Andreas-Christoph Hofmann, a Hyundai Motor Europe Marketingért és Termékekért felelős Alelnöke a következőket nyiltakozta a Chelase-vel való együttműködés kapcsán:
A Hyundai már 20 éve biztosít világszerte dinamikát, szenvedélyt és izgalmat a szurkolók számára. Nagyon izgatottak vagyunk a Chelsea-vel kötött új partnerség megkezdése miatt, hiszen ez egy sikeres és nagyratörő klub, amely nagyon jól illik a Hyundai globális jelenlétéhez és kihívásokat kereső szellemiségéhez. Ahogyan mindig vásárlóinkat helyezzük az első helyre, úgy a szurkolókat is mindig tevékenységeink központjába helyeztük a labdarúgásban régóta fennálló jelenlétünk során. Ugyanezt a megközelítést biztosítjuk a Chelsea szurkolóknak is az új partnerség megkezdésével. Az Olympique Lyonnais-val meglévő együttműködésünk mellett ez egy páneurópai szponzoráció kezdő pontját jelenti, amely még több európai top klubot kíván majd bevonni ebbe a körbe.”

A Chelsea Kereskedelmi Igazgatója, Chris Townsend (a brit olimpiai bizottság tagja) a következőket mondta:

“Nagy örömmel jelentjük be új együttműködésünket a Hyundai-jal, mivel így a következő szezontól ez az ikonikus márka tűnhet fel a meccseken viselt mezeink ujján. A Chelsea-nél büszkék vagyunk arra, hogy a világ vezető vállalataival köthetünk partnerségi megállapodásokat, és már nagyon várjuk, hogy együtt dolgozzunk a Hyundai-jal azon törekvésében, hogy a vállalat kedvezményekben részesítse, megragadja és szórakoztassa globális szurkolótáborunk tagjait.”

Andreas-Christoph Hofmann, a Hyundai Motor Europe Marketingért és Termékekért felelős Alelnöke a következőket mondta az Atletico Madrid támogatásával kapcsolatban:

“Hihetetlenül izgatottak vagyunk, hogy új partnerségre léphetünk az Atlético Madrid-dal, amely egy nagyon sikeres klub, szenvedélyes szurkolótáborral, ez pedig nagyon jól illik a Hyundai globális jelenlétéhez és kihívásokat kereső szellemiségéhez. Nagy megtiszteltetés lesz együtt dolgozni a klubbal olyan tevékenységek kidolgozásában, amelyek a szurkolókat helyezi megállapodásunk középpontjába, pontosan úgy, ahogyan mi is programjaink középpontjába állítjuk vásárlóinkat. Az Olympique Lyonnais-nal és a nemrég a Chelsea-vel bejelentett partnerségünk mellett ez egy következő fantasztikus lépés abban a páneurópai együttműködésben, amely még több európai top klubot kíván majd bevonni ebbe a körbe.”

Enrique Cerezo, az Atlético Madrid elnöke a következőket nyilatkozta:

“Az Atlético Madrid-nál nagyon örülünk és büszkék vagyunk a mai napon a Hyundai-al kötött szövetségre. A Hyundai személyében olyan vállalattal kötünk megállapodást, amely kiemelkedően törekszik arra, hogy kiváló eredményeket érjen el, és továbbra is mindent elkövet a technológiában és innovációban való élenjárás megtartásáért. Biztosak vagyunk benne, hogy a két vállalat közösen osztozik és leli élvezetét az elkövetkező években tapasztalt kellemes élményekben, amelyeket együttes erőfeszítésekkel, munkával és elszántsággal érünk el.”

A Hyundai 1999 óta a FIFA Top Partnere, és 18 éven keresztül kapcsolódott az UEFA-hoz is, egészen 2017-ig, és továbbra is jelentős mértékben vesz részt nemzeti válogatottak, illetve egyéni csapatok támogatásában számos országban, például a francia Olympique Lyonnai-t, illetve a következő szezontól a brit Chelsea FC-t támogatva.

Az Eau Rouge-hoz ért a 2018-as Type R Challenge

Alig egy hónappal a Magny-Cours-ban futott pályacsúcsot követően ismét nagyot villantott a Honda Civic Type R.

A nagy teljesítményű hot hatch ezúttal a belga Spa-Francorchamps íveit fűzte páratlan gyorsasággal, ahol 2 perc 53,72 másodperces eredményével minden idők legfürgébb fronthajtású autójának bizonyult. Volánjánál a FIA WEC sorozat LMP2 osztályának világbajnoka, Bertrand Baguette ült, aki jelenleg a Nakajima Racing színeiben, egy Honda NSX-GT-vel versenyez a japán Super GT szériában.

A 7004 méteres Spa-Francorchamps a sorozat egyik leghosszabb és legnehezebb pályája. Végtelennek tűnő, elképesztő tempójú egyeneseit villámgyors ívek és lassú, technikás kanyarok szabdalják, valamint a jelentős szintemelkedések, illetve -csökkenések is megnehezítik a pilóták dolgát. A gyorsulás és végsebesség tekintetében egyaránt kategóriaelső Civic Type R-nek ez az optimális környezet, ahol messze átlagon felüli képességeit a fordulókban és a nagy sebességű szakaszokon is kihasználhatta Baguette.

Az összetett aerodinamikai csomag nyújtotta kiváló teljesítmény ugyancsak nagyban hozzájárult a sikeres rekordöntéshez, ami nem csoda, hiszen a Civic Type R szinte teljesen sík padlólemez-borítással, légfüggönyt generáló orr-résszel, karcsú hátsó szárnnyal és hatékony diffúzorokkal gördül ki a gyárkapun. Ha a pilóta aktiválja a +R üzemmódot, az Adaptív Lengéscsillapító Rendszer vezérlése feszesebbre állítja a futóművet, így az autó még gyorsabbá válhat a pálya olyan kritikus részein, mint a híres Eau Rouge kanyar vagy a Kemmel egyenes.

A rekorddöntést követően Bertrand Baguette elmondta: „Mikor elsőkerék-hajtású kocsit vezet az ember, mindig alulkormányozottságra számít, de a Civic Type R hihetetlenül kiegyensúlyozott autó. A kiszámíthatóság és a kormány nyújtotta pontos visszajelzések roppant magabiztossá teszik az embert, különösképp +R üzemmódban. Nagy előny, hogy a karosszéria roppant merev, és igazán fejlett felfüggesztés kapcsolódik hozzá.
A hátsó futómű nemes egyszerűséggel atombiztos, az első pedig hihetetlen tapadást garantál, szabályosan falja a kanyarokat. Az aerodinamikai csomagnak főként nagy sebességnél van jelentősége, és bizony remekül teljesít, végsebesség közelében is kiváló a tapadás. Nekem, mint autóversenyzőnek egyértelmű volt, hogy a Type R versenypályára született, az viszont engem is meglepett, milyen kezes és kényelmes hétköznapi használat során. Jól esik beülni, és az átlátható karosszériának, illetve a kevés holttérnek köszönhetően egyszerű és biztonságos a közlekedés.”

A Civic Type R előző generációja 2016-ban ejtette ámulatba a motorsport szerelmeseit és a vásárlóközönséget a Spa-Francorchampson. Belga pályacsúcsa nem az egyetlen volt abban az évben, Estorilban, a Hungaroringen és Silverstone-ban szintén javított a legjobb köridőn. A 2018-as Type R Challenge ugyancsak ezeken a pályákon folytatódik majd, így igencsak izgalmas nyárnak nézünk elébe, pláne, hogy csupa sztárpilóta vezeti majd a Civicet. A csapat legnevesebb tagja egyértelműen a korábbi F1-világbajnok Jenson Button (Egyesült Királyság) lesz, aki jelenleg a japán Super GT szériában versenyez egy NSX-GT-vel. Mellette sorakozik fel a WTCR-ben induló Tiago Monteiro (Portugália) és a BTCC-legenda Matt Neal (Egyesült Királyság).

A Spa-Francorchampson elért eredmény az új Honda Civic Type R harmadik sikere, tudniillik, 2017 áprilisában 7 perc 43,8 másodperces csúcsot futott – a fronthajtású szériaautók mezőnyében – a Nürburgring Nordschleifén, a múlt hónapban pedig 2 perc 01,51 másodperc alatt gyűrte le a Magny-Cours-i aszfaltcsíkot, s ezzel ismét kategóriaelsőséget szerzett.

Az új Civic Type R a Honda nagy teljesítményű ferdehátúinak hagyományát viszi tovább, ennek megfelelően a kategóriájában az elsőkerék-hajtásúak között a legdinamikusabban gyorsuló, legnagyobb végsebességű szereplője.

A szokás szerint piros H-val jelölt Type R modellt a minden ízében megújult, tizedik generációs Civic fejlesztési programjának részeként dolgozták ki a mérnökök, ez volt a Honda történetének legátfogóbb ilyen jellegű projektre. A vállalat szakemberei azt a célt tűzték ki, hogy a modell közúton és versenypályán is maga mögé utasítsa a kategória többi szereplőjét. Alapját kis tömegű, rendkívül merev, alacsony súlypontú karosszéria adja, ehhez kapcsolódik a kifinomult, dupla függőcsapszeges első felfüggesztés, ami minimalizálja a hajtási befolyást, és nagy sebességnél, valamint csúszáshatáron vett kanyarokban is stabillá teszi az autót.

LEGFRISSEBB

Visszatérhet a Škoda 110 R kupé

0
A Škoda dizájnerei ismételten visszanyúltak a múlt egy ikonikus modelljéhez, és modern formában álmodták újjá a legendás 110 R faros kupét. Az eredeti típus...

TESZTJEINK