Főoldal Blog Oldal: 271

88. Genfi Autószalon: az új Volvo XC40 az Év Európai Autója 2018

A Volvo új kisméretű szabadidőjárműve, az XC40 a Genfi Autószalon előestéjén megtartott díjátadó ünnepségen elnyerte a 2018. Év Európai Autója címet. A prémium gépkocsikat gyártó Volvo Cars első ízben részesült ebben a nagy presztízsű megtiszteltetésben.

“Tökéletes időzítéssel nyerte meg az Év Autója díjat az új XC40” – mondta Håkan Samuelsson, a Volvo Cars elnök-vezérigazgatója. “Hiszen a Volvo globális szabadidőjármű-kínálata most először áll három modellből. Az XC40 nagymértékben hozzá fog járulni márkánk további gyarapodásához, megnyitva előttünk a kisméretű szabadidőjárművek új, gyorsan fejlődő piaci szegmensét.”

Az XC40 győzelme egyben azt is jelenti, hogy a Volvo új, globális szabadidőjármű-családjának minden egyes tagját – Európában vagy Észak-Amerikában – az Év Autójának koronázták meg. Az elmúlt két év során a nagyméretű XC90 és a középkategóriás XC60 egyaránt elnyerte az Év Észak-Amerikai Szabadidőjárműve (North American Truck/Utility of the Year) címet.

A 2018. Év Európai Autója díj nem az első elismerés, amelyben az XC40 részesült – egyebek mellett a What Car? brit autós szakfolyóirat szintén az Év Autójának választotta meg.

Az XC40 új mércét állít fel kategóriájában a formatervezés, a csatlakoztatás és a biztonsági technológiák terén. Az európai piacokon, valamint az USA-ban közvetlenül a bevezetést követően több mint 20 ezer megrendelést adtak le az autóra, ami mindennél fényesebben bizonyítja, hogy a Volvo eltalálta az ügyfelek ízlését. Az XC40 piaci bevezetése hamarosan Kínában folytatódik: a világ legnagyobb újautó-piacán hasonlóan erőteljes kereslettel számol a Volvo.

Az új XC40 az első olyan modell, amely a Volvo Cars új fejlesztésű, moduláris jármű platformjára (CMA) épül, arra a platformra, amely a 40-es széria további, tervezett típusainak – köztük tisztán elektromos üzemű járműveknek – is alapjául szolgál majd. A Geely-vel közösen kifejlesztett CMA felruházza a vállalatot a szegmens meghódításához szükséges méretgazdaságossággal.

Az XC40 emellett az első olyan Volvo modell, amely autómegosztó funkcionalitást is kínál: ezt a szolgáltatást a Volvo digitális kulcs technológiája, valamint a Volvo On Call csatlakoztatott szolgáltatási platform teszik lehetővé. Az XC40 tulajdonosok egyszerűen, tényleges gyújtáskulcs átadása nélkül oszthatják meg járművüket barátaikkal, családtagjaikkal.

Szintén újdonságnak számít az a Care by Volvo előfizetéses szolgáltatás, amelyet az XC40-nel vezetett be a Volvo Cars, és amely vásárlás helyett havi átalánydíj ellenében biztosítja a jármű elérhetőségét. A Care by Volvo olyan átlátható, egyszerű és gondtalan élménnyé teszi az autóhasználatot, mintha csak egy mobiltelefonról volna szó.

Az XC40 olyan biztonsági és vezetőtámogató funkciókat kínál, mint a Volvo Pilot Assist rendszere, a City Safety, az útelhagyást gátló biztonsági rendszer, az automatikus fékvezérléssel kombinált keresztirányú forgalomfelügyelet, vagy a 360 fokos kamera, ami segíti a manőverezést a szűk helyeken.

A belső tér zseniális kialakításának köszönhetően az XC40 utasai a szokásosnál is praktikusabb tárolóhelyet találnak többek között az ajtókban és az ülések alatt. Emellett külön rekesz várja – és tölti vezeték nélkül – a mobiltelefonokat, egy kihajtható akasztó a kézitáskák és szatyrok elhelyezését könnyíti meg, míg a padlókonzolban kivehető kukát találunk.

A vállalat még 2017-ben jelentette be, hogy 2019-től minden újonnan bevezetett Volvo modell elérhető lesz részben vagy teljesen elektromos hajtáslánccal. Ezzel a piacvezető pozícióval összhangban a későbbiekben hibrid, valamint akkumulátoros elektromos kivitelekkel bővül az XC40 kínálata.

“Növekedési stratégiánk egyértelmű: eltökélt szándékunk, hogy vezető szerepet játsszunk a biztonság, a kapcsolódási szolgáltatások és a villamosítás terén” – mondta Håkan Samuelsson. “Az XC40 ennek az elkötelezettségnek a megtestesülése; és a modell fogadtatását elnézve – legyen szó az ügyfelek érdeklődéséről vagy a COTY zsűrijének ma kihirdetett ítéletéről – jó irányba tartunk.”

88. Genfi Autószalon: Toyota Fine-Comfort Ride – még egy lépéssel közelebb a hidrogén alapú jövő irányába

A világ legzöldebb és leginnovatívabb autógyártójának tartott, környezetbarát hibrid elektromos (HEV) autóiról ismert Toyota élen jár az abszolút zöld, melléktermékként tiszta vizet kibocsátó hidrogén üzemanyagcellás elektromos (FCEV) technológia fejlesztésében is, egyedüliként kínálva a technológiával hajtott sorozatgyártott autót, buszt, teherautót és targoncát is. Íme, a Toyota Fine-Comfort Ride.

A 2018-as Genfi Autószalonon ugyanakkor a japán autógyártó egy az üzemanyagcellás technológiában rejlő újabb lehetőségek bemutatására alkalmas tanulmányautó, a Fine Comfort Ride leleplezésével újabb hatalmas lépést tett a hidrogén alapú társadalom elérkezése felé. Az üzemanyagcellákkal és a kerekekbe épített elektromotorral hajtott prémium limuzin tanulmányautó nulla károsanyag-kibocsátással és mintegy 1000 km hatótávolsággal rendelkezik. A különleges megjelenésű és áramvonalas, gyémánt formájú karosszéria, hátrafelé keskenyedik, minden utas számára érintőképernyőt kínál, miközben a hajtáslánc kialakításának köszönhetően az utastér tágas és rugalmasan variálható.

A Toyota Fine-Comfort Ride egy üzemanyagcellás tanulmányautó (FCEV), amit készítői egy alacsony széndioxid-kibocsátású társadalomban képzeltek el, amely fejlett módon hasznosítja a hidrogént és a megújuló energiát. A FINE-Comfort Ride nemcsak azért érdekes, mert egy prémium minőségű jármű, hanem azért is, mert jól variálható kialakítása egyedinek számít az elektromos hajtású járművek közt. Az Európában először a Genfi Autószalonon látható autó rendkívül környezetbarát, hiszen működése közben sem széndioxidot, sem más szennyező anyagot nem bocsát ki, és bár csupán három percbe telik a feltankolása, mégis szokatlanul hosszú távolságot képes megtenni egyetlen feltöltéssel.

A gyémánt formájú utastér hátrafelé keskenyedik, ám a kabin elejétől a közepéig tartó szakasz a jármű legszélesebb és legmagasabb része; ez a forma egyrészt maximális helykínálatot teremt a második üléssorban, másrészt pedig kifejezetten áramvonalas. Az autó rendkívül rugalmasan alakítható, hiszen a motorok a kerékagyban kaptak helyet. A kerekek a karosszéria sarkaiba kerültek, ami remek menetstabilitást biztosít. A padló alatti burkolat javítja a menetstabilitást és mérsékli a kabinba jutó zajt, ami el is várható egy prémium limuzintól.

A TOYOTA FINE-Comfort Ride egyik alapgondolata, hogy a jövő mobilitása nem csupán “helyváltoztatást” biztosít az embereknek, hanem más értékekkel is gazdagítja utazásukat. Éppen ezért a digitális Segéd funkció és az érintésvezérlésű kijelzők egy olyan cockpitben kaptak helyet, ami körülöleli a vezetőt és az utasokat, hogy az autóban mindenki akadálytalanul hozzájuthasson az információkhoz. Az ülések elrendezése sokféleképpen változtatható, így a TOYOTA FINE-Comfort Ride mindig tökéletesen kiszolgálja utasai igényeit – akár egyéni térre, akár intenzív kommunikációra vágynak. A jármű halkan és simán fut, és a hidrogén üzemanyagcella bőséges mennyiségű áramot termel az utastér számos elektromos berendezésének működtetéséhez. Az autó hatótávolsága mintegy 1000 km.

https://www.youtube.com/watch?v=CkHrGwKMWIQ

A TOYOTA FINE-Comfort Ride hatszemélyes; a jármű hossza 4830, szélessége 1950, magassága 1650 mm, a tengelytávolság pedig 3450 mm.

Dupla Guinness világrekordot ünnepel a BMW

 

A BMW egyszerre döntötte meg a leghosszabb drift és a leghosszabb páros drift világrekordját az új és az előző generációs BMW M5 sportlimuzin-duóval.

Az új BMW M5 (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 10,5 liter/100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 241 gramm/km) nevéhez máris két világrekord fűződik: 2017. december 11-én, a dél-karolinai Greer városában található BMW Performance Centerben Johan Schwartz, a bajor prémiumgyártó vezetéstechnikai instruktora megállás nélkül, nyolc órán és 374,2 kilométeren keresztül tartotta folyamatos csúszásban az új sportlimuzint, amely a fellocsolt körpályán beállította a leghosszabb drift új Guinness világrekordját. Lélegzetelállító mutatványával Johan Schwartz a korábbi, 230,1 kilométeres világrekordot döntötte meg.

A Guinness világrekordhoz szükséges, nyolc órán át tartó folyamatos csúszáshoz egy speciálisan erre a célra gyártott üzemanyag-utántöltő rendszer kifejlesztésére volt szükség, amelyet a BMW az észak-karolinai Detroit Speed műhellyel közösen készített el. A vadászrepülőgépek levegőbeni üzemanyag-utántöltési technológiájára épülő rendszer lehetővé tette az új BMW M5 drift közbeni tankolását, amelyet Johan Schwartz háttércsapatának kézzel kellett véghezvinnie. Tankoláskor a GUINNESS™ világrekordra törő BMW M5 mellé egy előző generációs testvérmodell csúszott be, amelynek hátsó üléssorából manuálisan töltötték újra a mutatványhoz szükséges üzemanyagot. A második BMW M5 modellt a BMW Performance Center vezető instruktora, Matt Mullins vezette. A manuális utántöltést a Detroit Speed műhely munkatársa, Matt Butts végezte.

„Alaposan begyakoroltuk az üzemanyag-utántöltést a világrekord-kísérlet előtt, hiszen nagyon kicsi volt a hibahatár. Mind izgatottan vettünk részt Johan mutatványában és boldogok vagyunk, hogy segíthettünk a BMW-nek visszahódítani a rekordot” – fogalmazott Matt Butts.

A bajor prémiumgyártó egyúttal a leghosszabb páros drift Guinness világrekordját is megdöntötte: a felvizezett pályán Johan Schwartz és Matt Mullins egy teljes órán át csúszott egymás mellett párhuzamosan, 79,3 kilométeren keresztül.

Az Audi folytatja e-üzemanyagai fejlesztését

Az Audi meggyőződése, hogy nagy lehetőség rejlik az e-üzemanyagokban (e-fuel) – e-gáz (e-gas), e-benzin (e-gasoline) és e-dízel (e-diesel) -, s folytatja ezirányú stratégiáját.

A szintetikus benzin fejlesztése során az ingolstadti gyártó fontos köztes célkitűzését valósította meg: az első motortesztek számára – fejlesztőpartnereivel közösen – első alkalommal állítottak elő jelentősebb mennyiségben megújuló forrásokból származó üzemanyagot.

Leunában (Németország, Szász-Anhalt tartomány), a Global Bioenergies S.A. vállalattal közösen az Audi az eddigi legnagyobb mennyiségben – 60 liter – állított elő e-benzint (e-gasoline). “Mint minden Audi e-fuel, az új üzemanyag is számos előnnyel szolgál. Nem függ a nyersolajtól, kompatibilis a meglévő infrastruktúrával és a zárt szénciklus távlatát kínálja” – hangsúlyozta Reiner Mangold, az AUDI AG hosszú távon fenntartható termékei fejlesztésének vezetője. Az Audi e-gasoline tulajdonképpen folyékony izooktán, amit jelenleg biomasszából, két lépésben állítanak elő. Először a Global Bioenergies gázhalmazállapotú izobutént (C4H8) fejleszt bemutatóüzemében, majd Leunában a Fraunhofer Center for Chemical Biotechnological Processes (CBP) további hidrogén felhasználásával izooktánná (C8H18) alakítja. Ez az üzemanyag kén-, illetve benzolmentes, így égése különösen alacsony károsanyag-kibocsátással jár.

Az Audi mérnökei most tesztmotorban vizsgálják e megújuló forrásokból előállított üzemanyag égési, illetve károsanyag-fejlődési jellemzőit. Különösen kedvező kopogásmegelőző tulajdonságokkal rendelkező, nagytisztaságú szintetikus üzemanyagként az Audi e-benzin a belsőégésű motorok sűrítési arányának – s ezzel hatásfokának – további növelésére kínál lehetőséget. Középtávon a projektpartnerek úgy szeretnék átdolgozni a gyártási folyamatot, hogy már ne igényeljen biomasszát, hanem megújuló forrásokból származó szén-dioxid és hidrogén legyen csupán alapanyaga.

Az Audi alternatív üzemanyagai már most is nagy lehetőségeket kínálnak a hosszútávon fenntartható mobilitás terén, hatékonyan segítve elő a belsőégésű motorok szén-dioxid- kibocsátásának mérséklését – a márka g-tron modelljei esetében például akár 80 százalékkal**. Az Audi számára az e-üzemanyagok jóval többet jelentenek csupán laboratóriumi kutatásnál. A négykarikás márka immár 2013 óta kínálja megújuló forrásokból származó e-gáz üzemanyagát a piacon, amely részben a vállalat saját, werltei (Németország, Emsland) power-to-gas üzemében készül. Az ügyfelek bármely tetszőleges töltőállomáson megtankolhatják járműveiket a normál gázárat fizetve, az Audi pedig az elszámolt mennyiségnek megfelelő e-gáz üzemanyagot a földgázhálózatba táplálva biztosítja a program “zöld” előnyeit, köztük a szén-dioxid-kibocsátás megfelelő csökkentését.

Az e-dízel (Audi e-diesel) ugyancsak része az Audi e-üzemanyag-portfóliójának. Az Audi együttműködő partnereként a Sunfire 2014 végétől 2016 októberig működtette kísérleti üzemét Drezdában. Akárcsak Werltében, az energiát itt is “zöld” áram, az alapanyagot pedig víz és szén-dioxid szolgáltatta. A végtermék az úgynevezett Blue Crude volt, amit azután Audi e-dízellé finomítottak. Az Audi most a svájci Aargau kantonban, Laufenburgban tervezi gyártási kapacitás kiépítését. A tervek szerint az Audi és partnerei, az Ineratec GmbH, illetve az Energiedienst Holding AG közös, új kísérleti üzeme éves szinten mintegy 400 ezer liter Audi e-dízel üzemanyagot állítana elő, amelyhez mindeddig első alkalommal kizárólag vízenergiát használnak majd.

88. Genfi Autószalon: 2019 elejétől rendelhető lesz a Honda Urban EV

A Honda illetékesei kihasználták a lehetőséget, és a 2018-as Genfi Autószalonon tartott sajtótájékoztatón bejelentették, hogy a jövő év elejétől már felvesznek rendeléseket az Urban EV-re.

Az eseményen Philip Ross, a Honda Motor Europe alelnöke is felszólalt: “Az Urban EV Concept szériagyártású változata csak 2019 végén érkezik az európai kereskedésekbe, de az óriási érdeklődés miatt úgy határoztunk, hogy már az év elején elkezdjük felvenni a megrendeléseket a típusra.”

Urban EV Concept

Az Urban EV Concept a Honda első tisztán elektromos üzemű járműve lesz az európai piacon. Egyszerű, kifinomult formavilágának legszembetűnőbb eleme a karcsú A-oszlopok között húzódó, hatalmas szélvédő, ami olyan hatást kelt, mintha a teljes frontrészt kitöltené.

A beltér négy személynek nyújt teljes értékű helyet, méghozzá – elöl és hátul egyaránt – osztatlan üléseket felkínálva az utazóknak. Az igényes kárpitozás békés, nyugodt hangulatot áraszt, egyszersmind a minőségérzetet is a végsőkig fokozza, akárcsak a kortárs stílusban fogant fabetétek sokasága. A műszerfalon a panorámahatást keltő, ajtókra is átnyúló, digitális kijelzőé a főszerep. Ennek központi része a menetinformációkat és az akkumulátor töltöttségi adatait jeleníti meg, míg a – a külső tükröket kiváltó – széleken az autó mögötti részt figyelő kamerák képe látható.

Az Urban EV Concept tanulmánymodellt a Genfi Autószalonon, a Honda standján tekinthetik meg az érdeklődők, a kiállítás 2018. március 8. és 18. között várja a látogatókat.

88. Genfi Autószalon: visszatér a legendás Toyota Supra

Az autósajtó hetek óta ettől volt hangos: visszatér egy Toyota sportautó legenda, és bár sokan találgatták, biztosra nem vehettük, hogy a Supráról van szó. Kedden, a Genfi Autószalonon azonban leleplezésre került a lenyűgöző GR Supra versenyautó tanulmány, amely a Toyota legendás sportautójának visszatérését előlegezi meg.

A GR Supra versenyautó-tanulmány a Genfi Autószalonon ünnepli világpremierjét. A koncepció nevében és szellemiségében egyaránt a Toyota ragyogó sportautó-történetének legfényesebb csillagát idézi fel, előkészítve a Supra visszatérését. A tanulmány a távolabbi jövőre nézve egy olyan modell lehetőségét is körvonalazza, amely versenypályán és közúton egyaránt lenyűgöző teljesítményre lesz képes. A GR Supra versenyautó-tanulmányról az alábbi linken tekinthető meg videó: https://www.youtube.com/watch?v=WsLTpMAbdv8

A Toyota Supra hagyatéka

A GR Supra versenyautó-tanulmány a Toyota egyik leghíresebb sportautójának dicsőséges hagyatékát kelti életre. A Supra név, amelyet negyed évszázadon át viseltek büszkén a világ élvonalába tartozó modellek, a motorteljesítmény, a menetdinamika és a vezethetőség legmagasabb szintjének szinonimájává vált. A telivér Toyota Supra ütőképes közúti sportautóként ugyanúgy híressé vált, mint a versenypályák sikeres bajnokaként; a japán motorsport-élet legmagasabb szintjét képviselő GT szériát uralva számtalan hívet szerzett magának. Habár gyártása 16 évvel ezelőtt véget ért, a Toyota Suprára a mai napig áhítattal tekintenek a sportautó-rajongók. Szűnni nem akaró népszerűségéhez az hozzájárult, hogy mindmáig közkedvelt modellnek számít a kizárólag PlayStation konzolon játszható Gran Turismo® szimulátorban, valamint hogy főszerepet osztottak rá a világszerte sikeres ‘Halálos iramban’ franchise első filmjében. A Supra név először 1978-ban, a második generációs Celica nagyobb, erősebb kivitelén jelent meg, majd hamarosan saját jogon, önálló modellként vált legendává. Az A40 kódnevű első szériát három további Supra-generáció követte: az A60 1981-ben, az A70 1986-ban, majd az A80 1993-ban. Az orrmotoros, hátsókerékhajtású GT sportautó egészen 2002-ig gyártásban maradt, utolsó generációja a Toyota kínálatának legnagyobb teljesítményű típusaként búcsúzott. A Supra hírnevét nagyban öregbítették a motorsport világában elért sikerei. Különösen igaz ez az 1993-ban bevezetett, negyedik generációs modellre, amely a jelenleg Super GT széria néven ismert All-Japan GT széria meghatározó szereplőjeként négy alkalommal is győzni tudott a GT500 géposztályban. A Toyota Supra emellett a nyolcvanas években rajthoz állt az észak-amerikai IMSA sportautó-szériában, illetve a kilencvenes években kétszer Le Mans-ban is indult.

A GR Supra versenyautó-tanulmány

A kompakt, kétajtós GR Supra tanulmány klasszikus orrmotoros, hátsókerékhajtású hajtáslánccal készült, és építésénél nagy arányban használtak fel modern, kis tömegű anyagokat. A TOYOTA GAZOO Racing által megalkotott tanulmányautó tökéletesen fejezi ki azt az “élvezetes vezethetőséget”, amely a Toyota mind jobb autók építésére való törekvésének egyik központi ígérete. Az ajtón látható, hatalmas 90-es rajtszám a Supra kódnevét hirdeti, egyben egyértelmű utalásnak tekinthető arra, hogy a tanulmányautó az ötödik generációs szériamodell előfutára.

A tanulmány fejlesztése egybevág a márkaalapító Kiichiro Toyoda azon meggyőződésével, hogy a versenypályán elengedhetetlen teljesítmény és tartósság eléréséhez szükséges fejlesztések révén a motorsport-tevékenységek közvetlenül hozzájárulnak a jobb minőségű utcai gépkocsik fejlesztéséhez és gyártásához, ugyanakkor érdeklődést keltenek a márka iránt a szenvedélyes autórajongók körében. Ezt a hitvallást követi a Toyota Motor Corporation elnöke, Akio Toyoda és a TOYOTA GAZOO Racing egyaránt, amikor a nemzetközi motorsport-élet legmagasabb szintjein törekednek győzelemre, a WRC Rally Világbajnokságtól kezdve a WEC Hosszútávú Világbajnokságon át a Le Mans-i 24 órás versenyig. Azáltal, hogy az imént említett szériákban, valamint világszerte számos további bajnokságokban részt vesz, a Toyota olyan technikai ismeretek és tapasztalatok birtokába jut, amelyek nem csupán az új generációs, különösen sportos Toyota GR modellek esetében vezethető át közvetlenül a versenypályáról a modellfejlesztésbe, de azoknak a hétköznapi utcai típusoknak a megalkotásához is hozzájárulhatnak, amelyeket a Toyota több tízmillió ügyfele vezet nap mint nap, szerte a világon.

A GR Supra tanulmány szerephez jut a Gran Turismo Sport videojáték új frissítésében is, amit 2018 áprilisában ad ki a fejlesztő Polyphony Digital Inc.

Dizájn, futómű és felszereltség

A versenyautó-tanulmány drámai formatervének meghatározó eleme a hatalmas hátsó szárny. Az autó számos pontján találkozunk nagy szilárdságú, de kis tömegű kompozit anyaggal: ebből készültek a széles első és hátsó lökhárítók, az első légterelő és a hátsó diffúzor, az oldalsó kötények, a külső tükörházak és a hátsó szárny. A motorházfedél ugyanebből az anyagból készült, felületét légbevezető nyílások tarkítják. A szélvédő és az oldalablakok műanyagból készültek. A tanulmányautó futóműve elsővonalbeli beszállítóktól (OE) származó, ültetett első és hátsó felfüggesztést alkalmaz. A központi anyával rögzített BBS verseny-keréktárcsákra Michelin versenyabroncsokat szereltek. A fékrendszer Brembo Racing nyergeket és tárcsákat alkalmaz, a kipufogó szintén versenyfejlesztés. Az utastér teljes egészében motorsportos irányultságú, a versenyautó-műszerfaltól kezdve az OMP vezetőülésig és biztonsági övig. Szintén az OMP szállította a verseny-kormányoszlopra szerelt, váltófülekkel ellátott, gyorsrögzítős kormánykereket. Az ajtókat szénszálas panelek borítják, a műszerfalon versenykijelzőt találunk.

A motorsportban szokásos biztonsági előírásoknak megfelelően teljes bukókeretet és tűzoltó berendezéseket építettek be; az üzemanyag- és fékvezetékek, a pedálsor, az akkumulátor és a kábelkötegek mind versenyszabálynak megfelelő alkatrészek.

TOYOTA GAZOO Racing

A TOYOTA GAZOO Racing először 2007-ben vett részt motorsport-eseményen Európában (akkor még mint GAZOO Racing). Ekkor vette kezdetét a Toyota hosszan tartó kapcsolata a Nürburgringi 24 órás versennyel, amelyen két darab Toyota Altezza (az első generációs Lexus IS megfelelője) állt rajthoz, míg a csapat – pilóták és szerelők egyaránt – egytől egyig Toyota-alkalmazottakból állt. A TOYOTA GAZOO Racing már a Toyota globális motorsport-programjának felettes koordináló szervezetévé nőtte ki magát. Csak tavaly két győzelmet arattak az FIA Rally Világbajnokságon, ahol legelső évadát tölti a csapat, illetve az FIA Hosszútávú Világbajnokság öt futamát nyerték meg. A TOYOTA GAZOO Racing járműfejlesztési programjának köszönhetjük a Yaris GRMN sportos ferdehátú megszületését; a típus a GR márkajelzésű sportos modellcsalád legfiatalabb tagja, egyben az első GRMN modell, amelyek Európában fejlesztettek és építettek. A vállalat munkája három oszlopon nyugszik: a motorsport-eseményeken való részvétel révén fejleszti szakembereit, az autóversenyzés izgalmai és az élvezetesen vezethető autók fejlesztése révén rajongókat szerez a márkának; és a versenypályákon szerzett tapasztalatok felhasználásával hozzájárul a mind jobb autók gyártásához. Azáltal, hogy a Toyota alkalmazottait eljuttatja a versenyistállókba és a boxutcákba, a TOYOTA GAZOO Racing elősegíti szaktudásuk további fejlesztését, új képességek elsajátítását, valamint lehetővé teszi, hogy szélsőségesen nagy teljesítményt igénylő környezetben, nagy nyomás alatt dolgozzanak egy csapat tagjaként. A személyes képességek fejlesztésére irányuló erőfeszítések közvetlenül hozzájárulnak ahhoz, hogy a Toyota munkatársai a kiváló teljesítményhez szükséges tapasztalat és távlati szemlélet birtokába jutva mind kiválóbb gépkocsikat építsenek.

Mikor jön az utcai Supra?

A Genfi Autószalonon a Toyota képviselői ezzel kapcsolatosan titokzatos hallgatásba burkolóztak, ám látva azt, hogy a nemzetközi autósajtóban már hetekkel a szalon előtt is ez volt az egyik leggyakrabban tárgyalt téma, a Toyota sajtóbemutatójára pedig rekordszámban érkeztek a legnagyobb nemzetközi nyomtatott és online magazinok és TV csatornák képviselői, nem lepődnénk meg, ha a közeljövőben csepegtetnének némi információt ezzel kapcsolatban. Nehéz elképzelni, hogy ilyen óriási érdeklődés, és egyöntetűen pozitív és lelkes fogadtatás után ne hallanánk hamarosan valamit az utcai változatról is, különösen hogy a GR Supra versenyautó tanulmány már most, a Genfi Autószalon megnyitása után néhány nappal is a szalon egyik legtöbbet fotózott modellje…

88. Genfi Autószalon: érkezik a BMW i4

A BMW i divízió soron következő, tisztán elektromos meghajtású modellje a 2017-es Frankfurti Nemzetközi Autószalonon bemutatott BMW i Vision Dynamics tanulmányautó tömeggyártásban készült változataként lát majd napvilágot Münchenben. Hamarosan itt a BMW i4.

A 88. Genfi Nemzetközi Autószalon nyitónapján a BMW Group bejelentette, hogy 2017-ben kilométerenként abszolút 2 grammal, összességében kilométerenkénti 122 grammra csökkentette széleskörű modellpalettája átlagos károsanyag-kibocsátási értékét. A Münchenben székelő vállalatcsoport 1995 óta évről évre csökkenti teljes portfóliója átlagos emissziós értékét, amely az európai újautó-eladások tükrében, az elmúlt több mint 22 esztendőben összességében több mint 42 százalékkal javult.

„Eme látványos fejlődés kiválóan alátámasztja az elektromos mobilitás térnyerésére építő vállalati stratégiánk globális sikerét. Egyre több hálózatról tölthető modellt mutatunk be, miközben a hagyományos, belsőégésű motorral szerelt gépkocsik hatékonyságán is gőzerővel dolgozunk” – nyilatkozta Harald Krüger, a BMW AG igazgatótanácsának elnöke.

2017-ben a BMW Group több mint 100 000 darab tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt gépkocsit értékesített világszerte. Tavaly a vállalatcsoport hálózatról tölthető modellpalettája iránt Európában több megrendelés érkezett, mint bármely másik autógyártó esetében, amellyel a BMW Group a tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt gépkocsik teljes piacának 21 százalékát uralja. A hálózatról tölthető gépkocsik között a BMW Group több mint háromszor akkora piaci részesedést tudhat magáénak, mint a hagyományos hajtáslánccal szerelt modellek mezőnyében.

„Hálózatról tölthető modellpalettánkat 2025-re nem kevesebb, mint huszonöt darab, részben vagy teljes egészében elektromos hajtáslánccal felszerelt gépkocsira bővítjük fel. A 2017-es Frankfurti Nemzetközi Autószalonon bemutattuk az elektromos mobilitás jövőképét előrevetítő BMW i Vision Dynamics tanulmányautót, amely hamarosan valósággá válik: a Münchenben készülő BMW i4 képében” – jelentette be Harald Krüg

88. Genfi Autószalon: megújul a Nissan Juke

A népszerű Juke kompakt crossoverhez kapcsolódó újdonságokat, illetve a modell formafrissítéssét jelentette be a Nissan. A Genfi Autószalonon a Nissan standján bemutatott modell frissítése érintette az autó külső és belső megjelenését is.

Az újításoknak köszönhetően frissebb lett a Juke elülső részének megjelenése. Ezek közé tartozik az összetéveszthetetlen, sötét króm színű új V-motion hűtőrács, a sötétített lámpatestek és a visszapillantó tükrök sötétített irányjelzői. A ledes ködlámpa Acenta felszereltségi szinttől most már az alapfelszereltség része.

Három új, 16, illetve 18 hüvelykes könnyűfém keréktárcsa is bekerült a kínálatba, szintén Acenta szinttől. Akik még több dizájnt vinnének autójuk megjelenésébe, Tekna felszereltségi szinten színes díszítőelemeket is rendelhetnek a felnikhez.

Az autó személyre szabása során emellett színezett karosszériaelemek – köztük első és hátsó lökhárítóbetétek –, oldalsó küszöbök és tükörborítás is választhatók. N-connecta és Tekna felszereltségi szinteken mindez extraként rendelhető.

A két új karosszériaszínnel – élénk kék, illetve gesztenyebarna – is tovább bővülnek az autó megrendelőinek választási lehetőségei.

Zenerajongók számára pedig a BOSE Personal audiorendszer teheti még vonzóbbá a Nissan Juke-ot. A BOSE digitális jelfeldolgozó rendszerének, valamint az összesen hat darab nagy teljesítményű hangsugárzónak köszönhetően ez a díjnyertes személyautó-hangrendszer magával ragadó, 360 fokos hangzással tölti ki a teret.

Ezek közül kettő a vezető fejtámlájába épített BOSE UltraNearfield™ hangszóró. Ilyen hangrendszert egyedül a Nissan kínál.

Az autó belső terét érintő újítások közé tartozik a két új egyedi színopció, az energy narancsvörös és az elektromos kék. Ezekkel még hangsúlyosabbá válnak a középkonzol, a szellőzőnyílások, ajtóbetétek és üléskárpitok formái és színei. Ezzel együtt továbbra is elérhető opció marad a fényes fekete belső. N-Connecta és Tekna felszereltségi szinteken az egyedi kialakítású belső tér az alapfelszereltség része.

Mindezeken felül jobb minőségű bőrözést kapott a kormánykerék, és javult a műszeregység olvashatósága is az új, fekete alapon fehér megjelenésű kijelzőnek köszönhetően.

Ken Ramirez, a Nissan Europe értékesítésért és marketingért felelős alelnöke elmondta: „A Nissan Juke a B-szegmensbe tartozó crossoverek úttörője volt, és jelenleg is az egyik legkelendőbb és legkedveltebb modellünk. A most bemutatott frissítések bővítik vásárlóink választási lehetőségeit, és még jobban kiemelik a Juke jellegzetes formatervét, ami az autó fő ismertetőjegyévé vált.”

A Nissan Juke az első és eredeti B-szegmens crossover, ami négyféle felszereltségi szintet – Visia, Acenta, N-Connecta és Tekna – kínál.

Minden egyes Juke felszereltségének része a légkondicionáló, az elektromosan állítható külső tükrök, az első és hátsó elektromos ablakok, a CD lejátszós, AUX kimenettel ellátott rádió, és a ledes nappali menetfény.

Acenta szinttől mindezt még a Nissan Dinamikus Üzemmód Vezérlő rendszer, elülső ködlámpák, sebességhatárolós sebességtartó automatika, automata légkondicionáló, sötétített üvegek, USB-csatlakozó és Bluetooth-csatlakozási lehetőség egészítik ki.

N-Connecta szinttől a NissanConnect információs és szórakoztatórendszer, a tolatókamera, a nyomógombos indítást kínáló Nissan Intelligens Kulcs, az elektromosan behajtható külső tükrök, a félbőr ülések, illetve az automatikus fényérzékelők is a Juke alapfelszereltségének részei.

A csúcsot jelentő Tekna szinten mindehhez még sávelhagyásjelző és holttérfigyelő rendszer, 360 fokos parkolókamera, fűtött bőr első ülések, és a BOSE Personal hangrendszer adódik hozzá.

Az N-Connecta és Tekna felszereltségi szintek egyes elemei az alacsonyabb szinteken is választható opciók.

A megújult Nissan Juke magyarországi értékesítése 2018 júniusban indul.

88. Genfi Autószalon: Ford újdonságok – Mustang BULLITT, új Edge, új KA+ Active

A Ford bemutatta a Genfi Autószalonon az Európában júniustól kapható új Ford Mustang BULLITT változatot, valamint a márka eddigi legfejlettebb SUV-modelljét, az új Edge szabadidő-autót és a Ka+ kisautó első SUV-stílusú változatát, az új KA+ Active modellt.

A Steve McQueen főszereplésével készült legendás Warner Bros. film 50. évfordulóját ünneplő új Mustang Bullitt bemutatásában a McQueen család harmadik generációja, Chase és Madison McQueen is részt vesz.

A Shadow Black vagy klasszikus Dark Highland Green fényezésekkel megrendelhető modellt egy feltuningolt, 5,0 literes V8-as motor hajtja, aminek teljesítménye várhatóan 464 LE, forgatónyomatéka pedig 529 Nm lesz*; az autóban új fordulatszám-szabályozó technológia gondoskodik a zökkenőmentes fokozatváltásokról.

“Az új Ford Mustang Bullitt olyan örökséget hordoz, amin büszkén osztozunk a McQueen családdal, és amit nagy várakozással mutatunk be európai vásárlóinknak” – nyilatkozta Steven Armstrong, a Ford Motor Company csoportszintű alelnöke és az Európáért, a Közel-Keletért és Afrikáért felelős elnöke.

Az új Edge SUV a vállalat eddigi legfejlettebb technológiájú SUV-ja. Az Edge vezetőjének munkáját egy átfogó kamera- és szenzor-alapú technológiai rendszer segíti, amit a Ford mérnökei kifejezetten arra terveztek, hogy kellemesebbé és stresszmentesebbé tegye az utazást, valamint hogy segítsen elkerülni a baleseteket, vagy enyhítse azok súlyosságát. Az új modellben mutatkozik be az európai piacon a Ford 2,0 literes EcoBlue dízelének új, erős és takarékos, 238 lóerős biturbó változata*, ami egy új fejlesztésű, nyolcfokozatú automata sebességváltóhoz csatlakozik.

Az új KA+ Active az új KA+ kompakt ötajtós modell továbbfejlesztésével született: az új változat keményebb stílust sugalló külső karosszériaelemeket, emelt hasmagasságot, egyedi futómű-tuningot, új hűtőrács-kialakítást, exkluzív utastéri kidolgozást és bőséges alapfelszereltséget kínál. A modell Magyarországon nem lesz elérhető.

Ugyancsak Genfben látható a Ford teljesen átdolgozott, dinamikus és stílusos Tourneo személyszállító-kínálata is. A tágas új Tourneo Courier, Tourneo Connect és Tourneo Custom modelleket ezentúl még látványosabb stíluselemekkel, kifinomult utastéri technológiákkal és fejlett hajtásláncokkal rendelhetik meg az európai vásárlók.

A Ford standjára ellátogatók emellett a LEGO®Speed Champions sorozat legújabb darabjait, azaz a 2017-es WRC-győzelemnek emléket állító M-Sport Ford Fiesta WRC rallyautó LEGO®változatát, valamint az 1968-as Ford Mustang Fastback modell építőcsomagját is felfedezhetik.

A Mustang BULLITT megérkezik Európába

A filmtörténet egyik leghíresebb autós jelenete majdnem 10 percen át tart a Warner Bros. “Bullitt” , magyarul San Francisco-i zsaru című filmjében, amikor Steve McQueen egy 1968-as Mustang GT kupéval üldöz két bérgyilkost San Francisco utcáin.

Ennek az autónak állít emléket az új Ford Mustang Bullitt. A különleges modellváltozatot a Ford 5,0 literes V8-asa hajtja, amit nyitott szívórendszerrel és szívócsonkkal, 87 mm-es fojtószelepházakkal és a Shelby Mustang GT350 modellből származó hajtáslánc-vezérlő modullal egészítettek ki a mérnökök. Az autóban a Ford új fordulatszám-szabályozó technológiája is megjelenik, ami a simább visszakapcsolások mellett az erőteljes 5,0 literes V8-as “felhördülését” is biztosítja, míg az aktív szelepes kipufogórendszer jellegzetes, doromboló V8-as motorhanggal tölti meg az utasteret.

A Mustang Bullitt 19 colos, Torq Thrust stílusú keréktárcsákon gördül, amelyek mögött vörösre festett Brembo™ féknyergek láthatók, a kör alakú tanksapkát pedig ugyanolyan logó díszíti, mint a mozifilmben. Az utastér meghatározó elemei a Recaro sportülések, és a műszerfal utasoldali részén a szokásos Mustang-embléma helyett a Bullitt változatba egy egyedi sorszámozással ellátott plakett kerül. Az új modell fehér biliárdgolyó-váltógombja is stílusos főhajtás az eredeti autó emléke előtt.

A kifinomult technológiák közt érdemes megemlíteni a 12 colos digitális LCD műszeregységet, valamint a prémium minőségű B&O PLAY audiorendszert, aminek 1000 wattos teljesítményét 12 hangszóró sugározza szét a kabinban, minden utas számára hibátlan zenei élményt kínálva.

„Semmi sem tükrözi jobban a Mustang szellemiségét és energiáit, mint a ‘Bullitt’ legendás üldözési jelenete” – vélekedett Steven Armstrong, a Ford Motor Company csoportszintű alelnöke és az Európáért, a Közel-Keletért és Afrikáért felelős elnöke. „Feltuningolt teljesítményével és olyan új rendszereivel, mint a fordulatszám-szabályozás vagy a B&O PLAY audio, az új Mustang Bullitt ugyanolyan menő lesz, mint annak idején maga Steve McQueen volt.”

Az új Mustang Bullitt európai bemutatóját Steve McQueen két unokája, Chase és Madison, valamint édesapjuk, Chad McQueen is támogatja, akik leforgatták saját autós üldözési jelenetüket a Genfet körülölelő Svájci Alpok szerpentinjein – vagyis pontosan ott, ahol a “Bullitt” című film híres száguldását felvették.

A Ford genfi standján az új Mustang Bullitt mellett egy igazi klasszikust is megcsodálhatnak a látogatók: egy 1968-as, 6,4 literes V8-as motorral épített, Highland Green fényezésű Ford Mustang GT-t, ami pontosan ugyanaz a modell, mint amit Steve McQueen vezetett a “Bullitt” legendás autós üldözésében.

A kifinomult, új Edge SUV

A sportos ST-Line kivitelben megjelenő új Edge látványos orr-részt és hátsó részt, széles hűtőrácsot, a karosszéria színére fényezett külső elemeket (például oldalsó szélterelő szoknyákat) és 20 colos alumínium keréktárcsákat kapott.

Az új Ford Edge modellben három új Ford vezetősegítő technológia is bemutatkozik az európai piacon:

Stop-and-Go és Sávközép funkcióval kiegészített Adaptív Sebességtartó Automatika: Kényelmes követési távolságot tart, közben pedig segít az autót a sáv közepén tartani, csökkentve ezzel a stresszt a gyérebb forgalmú utakon megtett hosszú utazások során

Ütközés Utáni Fékezés: Az első becsapódás észlelése után a fékerő automatikus szintentartásával mérsékli a lehetséges másodlagos ütközés hatását; az autó lelassítása kisebb sérülési kockázatot jelent az utasok és a jármű számára

Kikerülő Kormányzási Asszisztens: Segít a vezetőnek a hirtelen állóra fékezett vagy lassabb járművek kikerülésében. A városi és országúti sebességtartományokban egyaránt működő berendezés radarral és kamerával érzékeli a Ford előtt lassan haladó vagy álló járműveket, és kiegészítő kormányzási nyomatékkal segít, hogy a vezető egy elkerülő manőverrel megakadályozza az ütközést

A Ford új, 238 lóerős 2,0 literes EcoBlue dízele egy új fejlesztésű, nyolcfokozatú automata sebességváltóhoz csatlakozik. Az autó optimális menetteljesítményéről és kifinomult működéséről a hajtáslánc Adaptív Kapcsolási Ütemezése, Adaptív kapcsolásvezérlése és Intelligens Összkerékhajtása gondoskodik. Az alapáron kínált szelektív katalizátor a kipufogógázok utánkezelésével hatásosan csökkenti a motor NOX-kibocsátását.

Az új Ford Edge vásárlói vezeték nélküli töltőt is rendelhetnek kompatibilis készülékeikhez. A SYNC 3 kommunikációs és szórakoztató rendszer segítségével a vezető hangutasításokkal vagy a 8 colos érintőképernyőről kezelheti a csatlakoztatott okostelefonokat, a navigációs rendszert és a klímaberendezést. Az opciók listáján egy új, prémium B&O PLAY hangrendszer is szerepel, amit kifejezetten az Edge utasteréhez hangoltak, és a kényelmet szolgáló megoldások közt megtalálható a teljes mértékben konfigurálható 3D digitális műszeregység is, akárcsak a kabin teljes hosszában végigfutó panoráma üvegtető, a fűthető/hűthető első ülések, a fűthető hátsó ülések és a fűthető kormánykerék is.

“Eddigi legmodernebb vezetősegítő technológiáink segítségével az autósok immár könnyen haladhatnak a sűrű, araszoló forgalomban, a nyílt úton pedig kellemesen suhanhatnak a nyolcfokozatú automatával összekapcsolt új, takarékos és kifinomult 2,0 literes EcoBlue dízelmotorral. Az új Ford Edge a legújabb vonzó ajánlatunk az európai vásárlók számára, akik egyre nagyobb számban váltanak SUV-modellekre,” nyilatkozta Roelant de Waard, a Ford Európa marketingért, értékesítésért és szolgáltatásokért felelős alelnöke.

KA+ Active crossover

A most kifutó modellnél magasabb szintű komfortot, több vezetősegítő technológiát és stílusosabb külső-belső kialakítást kínáló új Ford KA+ kisautóból most egy új crossover változat is készült.

A KA+ Active 23 milliméterrel nagyobb szabad hasmagassággal készül, és az autó külső megjelenését küszöb- és kerékjárat-szélesítések, fekete alsó és felső hűtőrácsok, valamint kerékpárok és más sporteszközök szállítására alkalmas tetősínek teszik karakteressé. Az új modellváltozat exkluzív felszereltségét Canyon Ridge bronzmetál külső fényezés és egyedi dizájnú 15 colos könnyűfém keréktárcsák egészítik ki.

Az új KA+ kényelmi felszereltségében a Ford SYNC 3 kommunikációs és fedélzeti szórakoztató rendszer, az esőérzékelő ablaktörlő és az automatikus fényszóróvezérlés is szerepel.

Az ötszemélyes utasteret és tágas csomagteret kínáló KA+ és KA+ Active modellek vásárlói immár nemcsak benzinmotort, hanem dízel erőforrást is választhatnak. A Ford új, kifinomult és üzemanyag-takarékos 1,2 literes, háromhengeres Ti-VCT (kettős független változó szelepvezérlésű) benzinmotorja 70 és 85 lóerős változatban rendelhető, és a blokk várható CO₂-kibocsátása 114 g/km.** A Ford 95 lóerős, 1,5 literes TDCi dízele ideális választásnak ígérkezik azok számára, akik sokat autóznak; e motor várható legalacsonyabb CO₂-kibocsátása 99 g/km lesz.**. A K+ modell Magyarországon nem lesz elérhető.

A Tourneo személyszállító-család teljesen megújult

A kínálat csúcsát jelentő nyolc/kilencüléses Tourneo Customot új, látványos orrkialakítás jellemzi; az autó vadonatúj, prémium kivitelű kabinjában – a szegmensben egyedülálló megoldásként – a hat különálló hátsó ülés akár konferencia-elrendezésben is beállítható.

A legnagyobb méretű Tourneo személyszállító már megrendelhető a márkakereskedésekben.

Az öt- és hétüléses változatokban is megvásárolható Tourneo Connectben jelenik meg először a vadonatúj, üzemanyag-takarékos 1,5 literes EcoBlue dízelmotor* és a nyolcfokozatú automata sebességváltó kombinációja, akárcsak az 1,0 literes EcoBoost benzinmotor hengerlekapcsolási technológiája. A manuális kapcsolású változatokba alapáron hatfokozatú sebességváltó kerül. Az autó hangulatát kívül az új, stílusos orrkialakítás, belül pedig a megújult utastéri kárpitozás teszi különlegessé.

A kompakt, ötüléses Tourneo Courier megújult motorokat, hatfokozatú manuális sebességváltót, SYNC 3 technológiát és frissebb orrkialakítást kínál. Az új Tourneo Courier és Tourneo Connect modellek 2018 közepétől lesznek kaphatók.

Új LEGO Speed Champions készletek

Legendás autók, sokkal kisebb méretben: a LEGO dizájnerei sikeresen lekicsinyítették az M-Sport Ford Fiesta WRC rallyautót és az 1968-as Ford Mustang Fastback modellt, amelyek immár megvásárolhatók a LEGO®Speed Champions sorozatban.

A 203 darabos Ford Fiesta M-Sport WRC készlet többféle keréktárcsát és két cserélhető tetőt (ez utóbbiak egyikét az éjszakai futamokhoz használt spotlámpák egészítik ki), autentikus versenyautó-grafikát, valamint sisakot és versenyzői kezeslábast viselő mini pilótafigurát tartalmaz.

A Ford-stand látogatói akár közös fotót is készíthetnek a győzelmi dobogó háttere előtt álló, életnagyságú LEGO® Ford GT pilótával. Az 1,84 cm magas alakot 67.252 kockából, 304 órányi munkával állította össze hét jól képzett LEGO-építőmester.

 

Íme, az új BMW M2 Coupé Edition Black Shadow különkiadás

2017-ben a BMW M2 bizonyult a BMW M GmbH legsikeresebb élsportolójának, amelyből egy év alatt világszerte több mint 12 000 példány kelt el. A modellt övező világméretű népszerűség egy éjfekete különkiadás piaci bevezetésében teljesedik ki, még tovább nyomatékosítva a nagyteljesítményű kompakt sportautó lebilincselő menetdinamikáját.

Versenypályán tökéletesített járműtechnológiájának és kirobbanóan sportos megjelenésének köszönhetően a BMW M2 (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 8,5 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 199 gramm / km) rekord sebességgel érkezett fel a prémium kompakt szegmens trónjára. A BMW M2 Coupé Edition Black Shadow különkiadás exkluzív karosszériajegyekkel hangsúlyozza ki a kompakt méretű élsportoló kivételes menettulajdonságait, már 2018 áprilisától.

Precíz irányíthatóságával és letaglózó erőtöbbletével a BMW M2 egy csapásra rabul ejti a vezetés szerelmeseit. 272 kW / 370 lóerő maximális teljesítményre képes, soros hathengeres benzinmotorjával, legendás hátsókerék-meghajtásával, valamint a motorsport élvonalában felhalmozott több évtizedes versenytapasztalatra épített futómű-technológiájával ráadásul a modell a hivatásos pilóták elismerését is elnyerte. Az élsportolóhoz az opcionális extrafelszereltség részeként a Drivelogic-kal dolgozó, hétfokozatú, duplakuplungos BMW M automataváltó is megrendelhető, amellyel a BMW M2 mindössze 4,3 másodperc alatt sprintel fel álló helyzetből 100 km/órás tempóra.

A BMW M2 roppant rövid idő alatt vált az ügyfelek és a rajongók kedvenc élményautójává, miközben újabb célcsoportokat is meghódított. A modell 2017-ben ünnepelte első teljes értékű piaci évét, amelyben rögtön a BMW M GmbH legsikeresebb élsportolójává érett: csak a tavalyi esztendőben több mint 12 000 példányban talált gazdára világszerte.

A BMW M2 Coupé Edition Black Shadow különkiadás exkluzív karosszériajegyekkel nyomatékosítja a kétajtós kompakt atléta erőtől duzzadó karakterét. A különkiadás kizárólag Sapphire Black metálfényezéssel válik elérhetővé, matt feketére fújt, 19” méretű, Y küllődizájnú könnyűfém keréktárcsákkal, amelyeken a két tengelyen eltérő méretű gumiabroncsok feszülnek.

Az éjfekete fényezést és a sötét színű felniket szénszál-borítású külső visszapillantó-házak egészítik ki, amelyekkel párhuzamosan a BMW M hűtőrács-pár lamellái és az első kerékjárati ívek mögé integrált légkivezető nyílások is magasfényű feketében ragyognak. A szénszál-borítású diffúzor mögé épített sport kipufogórendszer fekete króm árnyalatú dupla ikervégződést visel, amely hamisítatlan stílusban erősíti tovább a BMW M2 Coupé Edition Black Shadow különkiadás motorsportos énjét.

A BMW M2 Coupé Edition Black Shadow különkiadás 2018 áprilisában válik elérhetővé.

Az üzemanyag-fogyasztási és károsanyag-kibocsátási értékeket a legmodernebb autók menetteljesítményét vizsgáló EU-ciklus tesztkörének mérései szerint számolták ki. Az adatok a gumiabroncs-típusoktól is függnek.

LEGFRISSEBB

Skyscraper: James Hetfield Buick Skylarkja igazi kuriózum a Petersen Automotive Museum...

0
Los Angelesben, a Petersen Automotive Museum-ban sok egyéb mellett az egyik kiemelt kedvencünk volt James Hetfield, a Metallica frontemberének custom Skylark modellje, amely a...

TESZTJEINK