Főoldal Blog Oldal: 278

88. Genfi Autószalon: 10 éves évfordulóját ünnepli a Lexus F sorozat

A környezetbarát hibrid elektromos modelljei mellett lenyűgöző teljesítményautóíról is ismert Lexus a 2018-as Genfi Autószalonon ünnepli az F márka születésének 10. évfordulóját, amelyről megemlékezve a japán luxusmárka bemutatta az új RC F Special Edition modellt.

Az F modellek kiválóan megállják a helyüket a versenypályán, de úgy tervezték őket, hogy a közúton is bárki élvezhesse menetdinamikájukat, kimagasló teljesítmény és irányíthatóság jellemzi őket az eredeti IS F modelltől kezdve az RC F kupéig és a GS F szedánig.

A Lexus a 2018-as Genfi Autószalonon ünnepli azt, hogy 10 évvel ezelőtt életre hívta az F márkát, vagyis azt a modellsorozatot, amelynek autót arra tervezték, hogy még sportosabb stílust és még élvezetesebb vezetési élményt nyújtsanak. Az évforduló alkalmából készült el az új RC F Special Edition modell, amelynek stílusa és képességei tökéletesen testesítik meg az F márka sportos szellemiségét.

Exkluzív, új RC F Special Edition

Az európai közönség Genfi Autószalonon láthatja először a Lexus nagy teljesítményű kupéjának ritka és exkluzív változatát, az RC F Special Edition modellt. Az autó erőteljes vonalait és formás idomait különösen hatásosan hangsúlyozza ki a matt Nebula szürke fényezés. A matt hatás a kisebb külső elemeken, vagyis a kilincseken, a tükörburkolatokon, az oldalsó légterelő szoknyákon és a cápauszony-antennán is érvényesül. Mindez erős kontrasztot alkot ragyogó feketére fényezett 19 colos, sokküllős könnyűfém keréktárcsákkal. A küllők mögött jól láthatók a kékre festett és látványos F-emblémával díszített, nagyméretű féknyergek. Ugyanez a kék szín keretezi az autó első sárvédőin elhelyezett diszkrét F-emblémákat is. A Special Edition változat első futóművébe sport lengéscsillapítókat építettek be a Lexus mérnökei. Az utastér színei sokkal látványosabbak: a kabint az exkluzív Kék Karbon színséma uralja. A kiváló tartású sportüléseket élénk kék félanilin bőrkárpit borítja, amit fehér betétek tarkítanak, a beépített fejtámlát pedig dombornyomású F-embléma díszíti. Az ülésekben beépített fűtő- és szellőztető rendszer működik.

Ugyanilyen kék bőrborítás látható a váltó gombján, a kormánykeréken és a műszerfalon is, sőt még a biztonsági övek is ilyen árnyalatúak. Az ablakemelő kapcsolókat kék, fekete és ezüstszínű karbonszálakból szőtt panel keretezi. A hátsó ülések fekete bőrkárpitozása és az ugyancsak fekete tetőkárpit sportos hangulatot teremt az utastérben. Mindegyik autóban diszkrét fémtábla jelzi, hogy ez egy Special Edition változat. Az autó további jellemzői közt szerepel még a szénszálas tetőt, motorháztetőt és aktív hátsó légterelőt tartalmazó RC F Karbon Csomag, valamint a nyomatékvektor szabályozású differenciálmű, ami kivételes kanyarstabilitással ruházza fel a sportkupét. A biztonsági arzenál is meggyőző, hiszen az autó felszereltségében a Lexus Safety Sense + mellett a hátsó keresztirányú forgalomfigyelő és a holttérfigyelő rendszer is megtalálható.

Lexus F: az első 10 év

Az exkluzív F jelzést 2008-ban ismerhették meg először a vásárlók az IS F modellen. Az F ismertsége még tovább nőtt, amikor megszületett a limitált példányszámú LFA szupersportkocsi, amiből 2010 és 2012 között mindössze 500 darabot készített a Lexus. Az F jelzésű autók családja később tovább gyarapodott a teljesítményre kihegyezett RC F kupéval és GS F szedánnal. A mérnökök mindkét modellben felhasználták mindazt a technológiai tapasztalatot, amit az LFA fejlesztése és gyártása közben szereztek; jó példa erre a karbonszálas erősítésű műanyag gyártási folyamata. Emellett testet öltött az új modellsorozat dizájn-filozófiája is, ami érzékletesen tükrözi e modellek magával ragadó, lelkesítő teljesítményét. Azzal, hogy legütősebb autóit az F betűvel különbözteti meg, a Lexus a Fuji megy lábánál fekvő Fuji versenypálya és a Higashi Fuji Műszaki Központ előtt tiszteleg, hiszen ez volt e különleges modellek bölcsője.

Az F-sorozat megalkotásával az volt a Lexus szándéka, hogy erőteljes, atlétikus formavilágú és hamisítatlanul sportos teljesítményű autókat kínálhasson, amelyeket igazi élvezet vezetni. Ugyanakkor a vállalat szerette volna megőrizni a Lexus közismert értékeit, vagyis a kifinomult technológiát, a fejlett biztonságot, az élvonalbeli tervezést, a páratlan kifinomultságot és a csekély fogyasztást is.

A modellsorozat sorozat mérnöke így foglalta össze az F-autók lényegét: “Az emberek azt hiszik, hogy egy nagy teljesítményű autót nehéz vezetni. Pedig könnyen uralhatók, ha megfelelő kézbe kerülnek, hiszen eleve a pilótáik rátermettségéhez tervezték őket. Ugyanez a helyzet az F-modellekkel is, amelyeket autórajongók számára terveztünk, függetlenül attól, hogy mennyire tudnak vezetni. A beépített elektronika egy szempillantás alatt úgy alakítja a teljesítményt és a védelmet, hogy az pontosan megfeleljen az adott vezető képességeinek. De ezek az autók még az alapbeállításokkal is bombasztikusak.”

A Lexus F-modellek fejlesztési munkálatait széles körű tesztek egészítették ki a világ leghíresebb és legkeményebb versenypályáin – többek közt a Fuji Speedway-n és a Nürburgringen –, hogy a mérnökök a lehető legtöbbet hozhassák ki az autók menetdinamikájából, irányíthatóságából, gázreakciójából, teljesítményéből, sőt még a motorhangból is. Így születtek meg azok a járművek, amelyek nagyon közvetlenül reagálnak a gáz- és kormányparancsra, és amelyekben egyértelműen érezhető, hogy a vezető az úr – függetlenül a sebességtől, az útviszonyoktól, vagy éppen az autós rutinjától.

Lexus IS F – az első Lexus F modell

A Lexus legelső F-modellje az IS F volt; a 2008-ban bemutatott gépet egy kompakt méretű, 5,0 literes V8-as szívómotor hajtotta, amit kifejezetten ehhez az autóhoz terveztek. A blokk 423 lóerős volt, és 4,8 másodperc alatt gyorsított 100 km/órás tempóra. A motorhoz egy nyolcfokozatú Sport Direct Shift sebességváltót csatlakoztattak, ami a maga korában a világ leggyorsabban (0,1 másodperc alatt) kapcsoló váltója volt. Ám a teljesítmény és a gyorsaság csupán az egyik fele volt az IS F különleges karakterének. A Lexus integrált járműdinamikai vezérlőrendszere (VDIM) speciális változatának köszönhetően a vezető biztonságosan aknázhatta ki az autó egész teljesítményét, miközben a VDIM automatikusan összehangolta a fékezést, tapadást és menetstabilitást biztosító funkciókat, a kormányrásegítést és a fokozatváltást. A Sport üzemmódot kapcsolva a VDIM lenyűgöző vezetési élményt biztosított, és csak a driftelés csúcspontján avatkozott be. Az igazán kalandvágyó pilóták teljesen ki is kapcsolhatták a rendszert, hogy egy vérbeli versenygép zabolátlanságát élvezhessék.

RC F: a nagy teljesítményű kupé

2014-ben a Lexus új fejezetet nyitott az F programban az RC kupéból kialakított RC F változattal. A V8-as hajtás átfogó átalakítása után az autó 477 lóerős lett (ezt utólag 463 lóerőre csökkentették, hogy a jármű megfeleljen a károsanyag-kibocsátási előírásoknak). Az SPDS sebességváltó nem kevesebb, mint hatféle választható üzemmódot kínált, köztük egy gyorsulásérzékelőkkel összekapcsolt AI-Shift vezérlést az igazán sportos autózáshoz.

A gázreakciókat még közvetlenebbre hangolták, és a motor egyenletesen gyorsította az autót az immár 7000 1/perc fordulatszám-határig, amit erős és kis tömegű alkatrészek (többek közt kovácsolt hajtókarok és titán szelepek) beépítésével értek el a mérnökök. Ezzel együtt a nagyobb és vastagabb hornyolt féktárcsák a fékerőt is jelentősen növelték. Az RC F változatba is nyomatékvektor szabályozású differenciálmű került (elsőként egy orrmotoros/hátsókerékhajtású autóban), ami a pillanat tört része alatt változtatja meg a forgatónyomaték elosztását a jobb vagy a bal oldali kerékhez, így a kanyarodás gyorsabb és precízebb, és közben nem lép fel alulkormányzottság. A VDIM-et egy szélesebb tűréshatárú Sport üzemmóddal és egy “Expert” beállítással is kiegészítették; ez utóbbi a járműstabilitás-vezérlés kikapcsolását jelentette.

GS F: a nagy teljesítményű szedán

Az RC F modellel kitaposott úton haladva született meg 2015-ben a GS szedán izomautó-változata, a GS F. Az autóban ugyanez a hajtáslánc működött, irányíthatóságát pedig a hírhedt Nürburgring Nordschleife pályán csiszolták tökéletesre. Bár ez a modell is a versenypályán született, az ötüléses GS F is hibátlanul testesíti meg az F-modellek szellemiségét, hiszen ugyanolyan élvezetesen vezethető egy kanyargós hegyi szerpentineken, mint a mindennapos nagyvárosi forgalomban.

88. Genfi Autószalon: Mazda6, 2018-as modellév

Az 2018-as Mazda6 Sportkombi világpremierjét, a Sedan pedig európai bemutatkozását ünnepelte a 2018. évi Genfi Autószalonon.

A Mazda6 minden eddiginél átfogóbb megújulása magasabb szintű minőséget kínál a márka zászlóshajójának szinte minden részletében. Az érettebb, elegánsabb és kifinomultabb külső formaterv mellé a belső tér teljes körű megújulása társul, beleérve a vadonatúj első és hátsó üléseket.
Minden SKYACTIV hajtáslánc teljesítményét új technológiák fokozzák, a menetdinamika javításáról megnövelt karosszéria-merevség, módosított kormánymű és felfüggesztés, továbbfejlesztett aerodinamikai jellemzők, valamint csökkentett zaj- és rezgésszint gondoskodik.

A biztonság terén is többet nyújt a megújult Mazda6: a vezetőtámogató rendszerek minden eddiginél szélesebb palettájára felkerültek az olyan, fejlett i-ACTIVSENSE biztonsági funkciók, mint a Mazda radaros sebességtartó automata Stop & Go funkcióval*, vagy a 360° panoráma monitor*.

Külső formaterv
• Az új orrkialakítás erőteljesebb, plasztikusabb rajzolata kihangsúlyozza a dizájn vízszintes orientációját, a mély tömegközéppontot és a szélesebb kiállást.
• Az új hűtőmaszk alsó pereme mélyebbre került, a fényszórók a karakteres szárnymotívum csúcsai fölött helyezkednek el.
• A hűtőrács mélyebben ül keretében, a rácsmintázat mélyebb, finomabban kidolgozott apró blokkokból áll, kihangsúlyozva az orr térbeliségét.
• Az új fényszóró kecses, széles kontúrt kapott. A LED-es irányjelző egy vonalba esik a fényszórótest felső élével; a karakterfény a projektort áttörve még merészebb látványt nyújt.
• A ködfényszórók a fényszóróházban kaptak helyet. Ez lehetővé tette az első lökhárító sarkainak vízszintesebb kialakítását, ezzel is erősítve a modell optikai szélességét.
• Immár a hátsó lökhárító alsó felén is a karosszéria színére fényezett felületet találunk, ez minőségibb megjelenést eredményez.
• Áttervezték a Sedan csomagtérfedelének hátrafelé néző felületét, valamint a meghosszabbított díszítőbetét vízszintes elemét; a változtatások kifinomultabb külsőt eredményeztek.
• A kipufogók a jármű két széléhez közelebb helyezkednek el, módosult a végcsövek átmérője.
• A 17 és 19 colos alumínium ötvözet keréktárcsák* új rajzolata a valósnál is nagyobb átmérőt sejtet, a dizájn a korábbinál plasztikusabb hatású.
• A karosszériaszínek választékában a Soul Red árnyalat helyébe a Soul Red Crystal lép.

Belső kialakítás
• Az új Head-up display technológia közvetlenül a szélvédőre vetíti ki a járműinformációkat.
• A Mazda6 fedélzetén most először találkozhatunk 8 colos központi kijelzővel. A magasabb felszereltségi szinteken a vezető előtt, a műszeregységen belül 7 colos TFT LCD kijelző* található.
• A vadonatúj első és hátsó ülések vastagabb párnázatot és szélesebb ülőfelületet kaptak, valamint nagyobb felületen alkalmaznak bőr-, illetve szövetkárpitozást; a jobb üléskomfort mellé zászlóshajóhoz méltó minőség társul.
• Az új Mazda6 az első olyan Mazda gépkocsi, amely szellőztetett első üléseket* kínál (a teljes bőrkárpitozású kiviteleken.)
• Szintén most először elérhető a Mazda legmagasabb szintű beltéri csomagja, amely a márka legfinomabb anyagait egyedi színharmóniákkal párosítja. A csomag Nappa bőrüléseket, valódi Sen fabetéteket, valamint nyersbőr hatású anyagokat tartalmaz.
• A műszerfal és az ajtópanel kialakítását egyaránt tovább finomították; a központi és szélső szellőzőrostélyok magasságát harmonizálták, hogy ezzel is erősítsék a műszerfal vízszintes vonalvezetését.
• A horizontális mozgás és a szélesség erőteljesebb kifejezésével egyetemben leegyszerűsítették a kezelőszerveket, ami megkönnyíti a funkciók szabályozását.
• A hátsó központi kartámasz alatti, újonnan kialakított tárolórekeszben két USB csatlakozó kapott helyet, amelyekből a hátsó utasok közvetlenül tölthetik hordozható elektronikus készülékeiket.
• Új funkció az ablaktörlő jégtelenítés.
• Az első és hátsó üléseknél kialakított személyes világítás a praktikumot és a biztonságot egyaránt növelik.
• A Mazda minőségről a minden részletben megnyilvánuló, kimagasló minőségű kidolgozás tanúskodik.

SKYACTIV hajtásláncok
• Új technológiák biztosítják a kétliteres és 2,5 literes SKYACTIV-G benzinmotorok, és a 2.2-es SKYACTIV-D dízelmotor alacsonyabb fogyasztását.
• Megnövelték a motorok nyomatékát az alacsonyabb fordulatszám-tartományokban, mint pl. az állóhelyzetből indulás, optimalizálták az autó reakcióját gyorsítás esetén.
• A SKYACTIV-D 2.2 dízelmotor (átl.fogyasztás: 4,4-5,4l/100km, CO2-kibocsátás: 117-142 g/km*) gyors, több fázisú égést biztosítanak. A dugattyúk újfajta tojás-formát kaptak, új, nagyon gyors reakciójú többfuratos piezo-injektorokkal – mindez emeli a motor működésének hatásfokát.
• Nátriummal kezelt kipufogó-szelepek erősítik a hőátadást és hűtőfolyadék szabályzó szelepek javítják a motor bemelegedési képességét, hogy még jobb legyen az átlag-fogyasztás
• Új utókezeléshez használt rendszer (AdBlue) javítja a NOx-kibocsátást
• Egy új, kétfázisú turbófeltöltő változó turbina-geometriával növeli a maximum teljesítményt 126kW 135kW-ra, a max. nyomatékot 420Nm-ről 445Nm-re.
• A gázpedál lenyomásakor precíziós dízel feltöltés szabályzás kínál jobb nyomatékválaszt, mely pontosabban felel meg a vezető szándékainak
• A Természetes Hangkiegyenlítő és a Természetes Hangfrekvencia szabályzó rendszerek halkabb működést és kellemesebb motorhangot eredményeznek.

• A kétliteres SKYACTIV-G benzinmotorban (átlagfogyasztás: 6,1-6,6 l/100km, CO2-kibocsátás: 139-150g/km)* új, nagy áteresztési képességű szívórendszer, megnövelt befecskendezési nyomás, a többfuratú injektorok esetében áttervezett fúvókák, új dugattyúk és hordó alakú dugattyú-szoknyák, asszimmetrikus olajgyűrűk dolgoznak, valamint hűtőfolyadék-szabályzó szelepek javítják a bemelegedés hatékonyságát.
• Mindezek eredményeként az alsó fordulatszám-tartományokban 6,2%-kal javult a hatásfok, mely tükröződik abban is, hogy a motor könnyen megfelel az új WLTP/RDE tesztciklusnak, mélyen alulmarad a részecskekibocsátási felső limiteknek, így nincs szüksége részecskeszűrőre.
• A 2,5 literes SKYACTIV-G benzinmotor (átlag fogyasztás: 6,7-6,8 l/100km, CO2-kibocsátás: 153-156 g/km*) sűrítési aránya 13.0:1, a motorblokk alumíniumból készült, és a kiegyenlítő tengelyegység csökkenti a zavaró zajokat az alsó fordulatszám-tartományokban. Az új hengerlekapcsolásos rendszernek köszönhetően a fogyasztás kevesebb folyamatos sebességnél és 40 ill. 80 km/h között.

Motorválaszték:
SKYACTIV-G 2.0 SKYACTIV-G 2.0 SKYACTIV-G 2.5 SKYACTIV-D 2.2 SKYACTIV-D 2.2
(145 PS) (165 PS) (194 PS) (150 PS) (184 PS)
Hengerűrtartalom cm3 1.998 1.998 2.488 2.191 2.191
Furat x löket 83.5 x 91.2 83.5 x 91.2 89.0 x 100.0 86.0 x 94.3 86.0 x 94.3
Sűrítési arány 13.0:1 13.0:1 13.0:1 14.4:1 14.4:1
Kibocsátás-szabályzó rendszer háromutas katalizátor háromutas katalizátor háromutas katalizátor SCR & oxidációs katalizátor & részecskeszűrő SCR & oxidációs katalizátor & részecskeszűrő
Max. teljesítmény kW (LE) / fordulat 107 (145) / 6000 121 (165) / 6000 143 (194) / 6000 110 (150) / 4500 135 (184) / 4000
Max. nyomaték Nm / fordulat 213 / 4000 213 / 4000 258 / 4000 380 / 1800 – 2600 445 / 2000
Emissziós besorolás Euro 6 d Temp Euro 6 d Temp Euro 6 d Temp Euro 6 d Temp Euro 6 d Temp

Menetdinamika
SKYACTIV futómű
• Az újratervezett felfüggesztés finomabb, lineárisabb viselkedést, valamint jobb minőségű rugózást biztosít. Az első kormánycsuklók mélyebbre kerültek, ami semlegesebb kormányozhatóságot eredményezett. A hátsó kerékagy megtámasztását áttervezték, az alsó lengőkar bekötési pontját magasabbra helyezték.
• Az első és a hátsó kanyarstabilizátorokat a perselyekhez rögzítették, valamint optimalizálták az első rugók terhelésfelvételét, így finomabban mozog a rugóúton a felfüggesztés. Megnövelték a felfüggesztés lineáris kitérését, az első lengéscsillapítókat húzóirányú rugókkal szerelték fel. Az első lengéscsillapítók átmérője 32 mm-ről 35 mm-re nőtt.
• A Mazdánál most először a hátsó lengéscsillapító uretán felső bekötést kapott, ami csökkenti a rugórátát.
Mindezen jelentős fejlesztések eredményeként a felfüggesztés már csekély erőhatásra is lineárisan reagál, kis gyorsulási erőknél az eddiginél jóval rugalmasabban, nagy gyorsulásnál jelentősen stabilabban és finomabban dolgozik.
• Hogy az autó kanyarvétel vagy nagy sebességű haladás során az egészen finom kormánymozdulatokra is precízebben reagáljon, a kormányművet merev bekötés rögzíti a felfüggesztés kereszttagjához.
Az ennek köszönhetően megnövelt, rendszerszintű szerkezeti merevség lineárisabb, míg a módosított felfüggesztés semlegesebb kormányérzetet eredményez.

SKYACTIV KAROSSZÉRIA
• Azokon a pontokon, ahol a karosszéria merevsége befolyásolhatja az utasok kényelemérzetét, külön megerősítésekkel mérsékelték a nem kívánatos, finom rezgéseket, illetve csökkentették a kívülről az utastérbe szűrődő zaj mennyiségét, miközben minimális tömegnövekedésre törekedtek.
• A zajok és rezgések mérséklése érdekében megvastagították a padlópaneleket és a hátsó kerékdob belső falait; csökkentették a karosszérialemezek illesztési hézagjait, rezgéscsillapító anyagot alkalmaztak a padlóalagútnál, valamint módosították az utastéri mennyezet belső szerkezetét. Az eredmény olyan, kifinomultabb utastéri élmény, amelyben a jóval csendesebb környezetnek köszönhetően az utasok tisztán hallják egymást.
• A laposabb fenéklemez, az új motor, a középső padlóelem oldalirányú bekötése, valamint a hátsó lökhárító alsó borítása mind arra szolgál, hogy elsimítsa a jármű alatt áramló levegőt.
• A ködfényszórók korábbi pozíciója alatt kialakított légbevezető csatornák közvetlenül az első kerekekhez irányítják a légáramlatot, ami javítja az autó aerodinamikai teljesítményét és egyenesfutását. Aktív hűtőlamella a SKYACTIV-G 2.0 és 2.5 modelleken. Amikor a motornak nincs szüksége hűtésre, a radiátor elé helyezett lamella bezárul, kirekesztve a levegőt. Ez javítja az autó aerodinamikai teljesítményét, valamint csökkenti a tényleges üzemanyag-fogyasztást.

Biztonság
• Fejlett i-ACTIVSENSE biztonsági technológiák széles választéka segít a vezetőnek azonosítani a veszélyforrásokat, és csökkenti a kár vagy sérülés kockázatát.
• Az új Mazda6 immár 360° panoráma kamerával* is megrendelhető. A rendszer négy darab kamera segítségével jeleníti meg az autó közvetlen környezetét a középső kijelzőn.
• A továbbfejlesztett Mazda radaros sebességtartó automata* (MRCC) milliméteres hullámhosszon működő radart és előre tekintő kamerát alkalmazva 30 km/óra helyett immár 0 km/órától üzemképes. Az új rendszer a jármű teljes sebességtartományában működik, és akár álló helyzetből is képes követni az elöl haladó járművet.
• Az intelligens sebesség asszisztens (ISA) olyan sebességhatároló rendszer, amely a forgalmi jelzőtábla felismerő (TSR) rendszerrel együttműködve megakadályozza, hogy a vezető véletlenül túllépje a megengedett maximális sebességet, mert például nem vette észre a korlátozó táblát.
• Az adaptív LED fényszóró* (ALH) teljesítményét továbbfejlesztették. Az egyes fényszórókat alkotó LED-eket még több elemre bontották. Immár oldalanként 20 fénykibocsátó komponenst alkalmazva a rendszer még pontosabban képes szabályozva a világítás távolságát, illetve a pászma kiterjedését. A távolsági fény a jelenleginél 80 méterrel messzebb világít el.
• Az új Mazda6 megkapta a Mazda visszagurulás-gátló funkcióját*, amely azt követően sem engedi elmozdulni az autót, hogy a vezető felemeli lábát a fékpedálról.
• Mostantól alapfelszerelés az aktív motorházfedél, amely gázolás esetén mérsékeli a gyalogos sérüléseit.

Március végén jön az új Toyota RAV4

Európában és Észak-Amerikában egyaránt kategóriája messze legkeresettebb tagja a RAV4. A Toyota szabadidőmodelljének új generációja pontosan két hét múlva mutatkozik be.

Március 28-án leplezi le a RAV4 ötödik generációját a Toyota. A kompakt crossoverek műfajának megteremtőjeként számon tartott modell következő kiadásáról egyelőre semmit nem árult el a gyártó, viszont a mellékelt, hivatalos fotóról sok minden leolvasható.

Például az, hogy a márka új dizájnjával összhangban kecsesebb, lendületesebb megjelenésű autó gördül majd a színpadra. A gömbölyített belépő élű motorházfedél organikus formavilágot sejtet, eltávolodva a mostani, geometrikus dizájntól, a profilt a jelenleginél jóval erőteljesebben döntött hátsó szélvédő és a tetővonal folytatásaként kialakított, hangsúlyos légterelő teszi sportosabbá.

A hátsó rész megőrizni látszik függőleges, szögletes kialakítását, peremén a lámpatestekkel; ugyanakkor a tetővonal kevésbé csapottan fut hátra, ami jótékony hatással lesz a hátsó fejtérre, a tetősíneket a legújabb divat szerinti aerodinamikus, integrált sínek váltják fel. A fényképen látható példányt alacsony profilú abroncsokkal szerelték fel, ami a változatlanul tekintélyes szabad hasmagassággal (az aktuális hibrid kivitel esetében 178 milliméter) együtt fiatalos, tettvágytól fűtött megjelenést kölcsönöz az autónak.

Aligha lesz tehát annyira radikális, formabontó a RAV4, mint kistestvére, a C-HR, ugyanakkor Akio Toyoda cégelnök szellemiségével összhangban a jelenleginél érzelmesebb, kevésbé tárgyilagos személyiségre számíthatunk. Leginkább az új Auris adhat támpontot ahhoz, hogy elképzeljük a RAV4 ívekből és blokkokból építkező, határozott fizimiskáját.

Nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy tudjuk: az új RAV4 nemigen épülhet más padlólemezre, mint a TNGA ultra-moduláris platformra, amely a középkategóriás Camrytől a negyedik generációs Priuson át az imént említett új Aurisig számtalan Toyota és Lexus modellnek ad sziklaszilárd alapokat. Az új padlólemez mélyebb tömegközéppontot, pontosabb vezethetőséget, összeszedettebb viselkedést ígér.

A legnagyobb kérdés a hajtáslánc-kínálat. Az új RAV4 a Toyota ígéretével összhangban dízelmotor nélkül kell, hogy forgalomba kerüljön, és egészséges gondolat volna érvényesíteni nála azt a frissen bevezetett, kétlépcsős hibrid termékpolitikát, amelynek égisze alatt például az Auris 122 lóerős alap- és 180 lóerős sport-hibrid hajtáslánccal lépett színre a Genfi Autószalonon, kielégítve a vásárlók régi vágyát az erősebb teljesítmény hibridek iránt.
Persze a RAV4-nek nincs szüksége nagyteljesítményű hibridre, hiszen már most is egy 2.5 literes benzinmotorral szerelt, 197 lóerős hibrid egység dolgozik az autó orrában, dízeleket megszégyenítő 5,1 l/100 km átlagos üzemanyag-fogyasztást téve lehetővé.

Fölfelé aligha fog tehát bővíteni a gyártó, cserélni viszont annál inkább: a Camry új generációs hibrid rendszere nemcsak nyolc lóerővel erősebb, de akár egy-másfél literrel takarékosabb is az előző szériánál. Ha tippelnünk kellene, inkább lefelé fogják kiterjeszteni a palettát, egy 150 lóerő körüli kis hibriddel nagy sikereket érhetne el a modell az európai flottapiacon.

Hogy pontosan milyen lesz a RAV4, és hogy hány pontban volt igazunk – a március 28-ikai világpremieren kiderül.

2018-ban is pályán a Lexus RC F GT3

Az Emil Frey Lexus Racing tapasztalt pilótákból összeállított, ütőképes csapata idén két Lexus RC F GT3 versenygéppel áll rajthoz a Blancpain GT sorozatban.

Az újonnan alapított Emil Frey Lexus Team remekül zárta bemutatkozó tavalyi szezonját, és a svájci magáncsapat most teljes gőzzel készül a 2018-as évadra. Lorenz Frey csapatfőnök számos vendég és újságíró jelenlétében nyitotta meg az új versenyműhelyt a vállalat safenwili központjában, s az ünnepség alkalmából exkluzív információkat osztott meg az összegyűltekkel a csapat előtt álló idei kihívásokról. A Nemzetközi GT Open Bajnokságon aratott tavalyi győzelmek után az egyetlen, Lexus által támogatott csapat most feljebb lép a Blancpain GT versenysorozatba, ahol mind a gyorsasági, mind pedig hosszútávú futamokon két Lexus RC F GT3 géppel vesz majd részt. Az Emil Frey Lexus Racing több jól ismert pilótát is a soraiban tudhat. Közülük az egyik legtapasztaltabb versenyző a Le-Mans győztes Stéphane Ortelli (Monaco) és a korábbi Formula 1-es pilóta, Christian Klien (Ausztria), és a csapat színeiben versenyez majd a német Marco Seefried, az osztrák Norbert Siedler, a finn Markus Paltalla és a Lexus egyik tavalyi sztárpilótája, a spanyol Albert Costa Balboa is.

“Különleges nap ez a mai, hiszen nemcsak új műhelyünket nyitjuk meg, hanem az idei versenyprogramunkat is most jelentjük be nyilvánosan” – fogalmaz Lorenz Frey, az Emil Frey Lexus Racing csapatfőnöke. “Mindig jó érzés ismerős arcokat látni a szezonnyitón. Bár a Blancpain GT sorozat nem ismeretlen számunkra, mégis izgalmas kihívásnak számít, hiszen két viszonylag új versenyautóval neveztünk be. A csapat nagyon lelkes, remek pilótáink vannak, és tavaly rengeteg értékes tapasztalattal gazdagodtunk, így izgatottan várjuk az első futamot. Büszkék vagyunk arra, hogy együttműködhetünk a Lexussal, és képviselhetjük a márkát” – teszi hozzá Lorenz. “A Lexus öt alappillérének egyike a lenyűgöző teljesítmény, és ennek bemutatására nincs is jobb mód, mint az autóversenyzés. Komoly motivációt és önbizalmat ad nekünk, amikor izgatottnak és kíváncsinak látjuk a Lexus márkakereskedésekben dolgozó munkatársainkat – és persze a vevőket, akik betérnek európai autószalonjainkba, vagy éppen a versenypályák lelátóin szurkolnak.”

Az Emil Frey Lexus Racing új szezonja 2018. április 6-án kezdődik, amikor a belgiumi Zolderben rajthoz áll a Blancpain GT Sorozat Gyorsasági Kupa mezőnye, és a versenygépek közt két Lexus RC F GT3 is ott lesz.

A Ford DSFL for her programot indított Szaúd Arábiában

A szaúdi nők is szeretnének részesülni a mobilitás nyújtotta szabadságból. Ford DSFL for her program indult Szaúd Arábiában – a márka így tiszteleg a hölgyek előtt.

Egy tavalyi királyi rendeletnek köszönhetően ezt most már hivatalosan is megtehetik. A Ford Motor Company az első pillanattól támogatta ezt a királyi intézkedést, hisz a világ egyik vezető autógyártó és mobilitás vállalataként küldetésének tekinti megadni az embereknek a mobilitás nyújtotta szabadságot. Tavaly híres Facebook postjában üdvözölte a szaudi nőket a volán mögött.

Idén pedig a Ford Motor Company azzal támogatja törekvésüket, hogy a Nemzetközi Nőnap speciális, négynapos Driving Skills for Life programot szervez kizárólag nők számára az Effat Egyetemen. A Driving Skills for Life for Her nevű, teljesen újszerű tanfolyam annak nyomán jöhetett létre, hogy őfelsége Salman bin Abdulaziz Al Saud király feloldotta a rendelkezést, ami megtiltotta a szaúdi nőknek az autóvezetést.

„A Ford Motor Company arra a hitre épül, hogy a mozgás szabadsága az emberi haladás hajtóereje; ezért is megtisztelő számunkra a lehetőség, hogy támogathatjuk a királyságban élő nőket, és hogy immár őket is a vezetőülésben üdvözölhetjük” – nyilatkozta Jim Vella, a Ford Motor Company Alapítvány elnöke. „A Driving Skills for Life for Her program segíthet nekik abban, hogy biztonságosan és magabiztosan autózzanak.”

A Ford ebből az alkalomból átalakította díjnyertes Driving Skills for Life globális biztonsági kezdeményezését; az új alapfokú program most arra összpontosít, hogy a nők magabiztosan üljenek a volán mögé. A részvevők bővebb ismereteket szerezhetnek az autókról és felkészülhetnek az autóvezetői tanfolyamra, miközben megismerkednek a biztonságos autózás alapfogásaival.

A március 5-8 között zajlott programon az Effat Egyetem több mint 250 hallgatója vett részt négy gyakorlati modul keretében: az elsőben az autókról tanultak, a másodikban a zavaró tényezőkről, melyek vezetés közben elterelik a figyelmet, mint például az sms küldés, selfizés, telefonálás, a harmadikban a lehetséges vészhelyzetekről, és azok elkerüléséről, a negyedikben pedig a vészfékezésről.

A Driving Skills for Life egy olyan globális kezdeményezés, amit a Ford alapítvány hívott életre a Governors Highway Safety Association szervezet és egy biztonsági szakértőkből álló testület közreműködésével. A Ford programja felhívja a frissen jogosítványt szerzett fiatalok figyelmét a biztonságos autózás fontosságára. A tanfolyam azokra a jelenségekre összpontosít, amelyek balesethez vezethetnek – például az ittas vagy drogos állapotban történő vezetésre, vagy az autós figyelmét elvonó dolgokra.

Ford díjnyertes Driving Skills for Life programjában 2013 óta a világszerte több mint 1.000.000 fiatal vett részt a programban a világ 40 országában, köztük 2017-ben először Magyarországon is.

88. Genfi Autószalon: alapjaitól újragondolt autózást, átalakuló életmódot sejt a Nissan

Az elektromos meghajtás térnyerése volt a Nissan stand központi témája az idei Genfi Autószalonon.

A fő helyet a teljesen elektromos ABB FIA Formula E versenyautó foglalta el, ami itt először mutatkozott be még tanulmánynak szánt festésében. Az autó a 2018–2019-es szezon kezdetén, az év második felében mutatkozik majd be a városi versenypályákon.

A teljesen elektromos, zéró emissziós új Nissan LEAF a Nissan Intelligent Mobility jövőképének megtestesítője. Ez a modell a zászlóvivője a Nissan izgalmasabb, magabiztosabb és összekapcsoltabb jövőt ígérő fejlesztéseinek.

A Nissan tájékoztatása szerint már több mint 18 ezer rendelést adtak le a modellre Európa-szerte. Ez azt jelenti, hogy Európában minden 12. percben elkel egy Nissan LEAF, amivel a földrész legkeresettebb elektromos autójának számít.

A korábban a Nissan LEAF-ben debütált technológiák közül egyre több jelenik meg a Nissan egyéb személyautó- és kishaszonjármű-modelljeiben is. E hónaptól lesz elérhető a Nissan Qashqai-ban – ami a legkeresettebb crossover modell Európában – a Nissan innovatív, ProPILOT néven érkező fejlett vezetéstámogató technológiája.

Emellett most már az e-NV200 furgonhoz is megrendelhető a LEAF 40 kWh-s akkumulátorcsomagja, ami mintegy 60%-kal növeli a hatótávot változatlan terhelhetőség mellett.

A LEAF már ma is tanúsítja a Nissan Intelligent Mobility koncepciójának működőképességét, de a vállalat közben már azon dolgozik, hogy megfeleljen a holnap vevői igényeinek.

A Nissan azt is megerősítette, hogy új, Nissan M.O.V.E. to 2022 elnevezésű középtávú stratégiájának részeként sikeres crossover modelljeinek következő generációjában elérhetővé teszi az elektromos hajtást. Ez az úttörő kezdeményezés tovább bővíti a vevők választási lehetőségeit.

Szintén a jövőt célozza a Nissan Imx KURO tanulmány, ami egyszerre tanúskodik a Nissannak az elektromos autók és a crossover modellek területén megszerzett vezető pozíciójáról. A tanulmányautót átdolgozták első, Tokiói Autószalonon történt megjelenése óta, így már benne van a Nissan úttörő, az emberi agyat a járművel összekapcsoló (Brain-to-Vehicle, B2V) technológiája is.

A vállalat mindemellett rávilágított, hogy a Nissan Intelligent Mobility jövőkép integrált, elektromos ökoszisztémája jóval túlmutat magukon a járműveken. Az autószalonon jelentették be a Nissan és az E.ON energiaóriás közötti új stratégiai partnerségi megállapodást is. Az együttműködés keretében a két cég a járművekből a hálózat felé irányuló (vehicle-to-grid, V2G) energiaszolgáltatási megoldásokhoz, a megújulóenergia-termeléshez és -tároláshoz, illetve a Nissan elektromos autók vásárlóinak hálózati integrációjához kapcsolódó lehetőségeket, kísérleti programokat, és ezek üzleti hasznosíthatóságát fogja vizsgálni.

Az Opel Crossland X-re több, mint százezer megrendelés érkezett eddig

Még csak egy éve van a piacon, és máris bestseller: Európa-szerte eddig százezer vevő döntött az Opel Crossland X mellett. A kívül zömök és kompakt, belül annál tágasabb és különlegesen variálható, mutatós kétszínű fényezésű és laza megjelenésű Crossland X telitalálat a SUV-B-szegmensben.

„Opeles megoldásokkal, mint az AGR-minősítésű és a szegmensben egyedülálló ergonomikus első ülés, a Crossland X kulcsszerepet játszik termékoffenzívánkban“ – mondta az Opel értékesítési- és marketing-vezetője, Peter Küspert. „X-es testvéreivel, a Mokka X-szel és a Grandland X-szel együtt idén lesz először a teljes évben kapható, és játszik jelentős szerepet a növekedésünkben.“

A Crossland X-et, a 2012 óta fennálló együttműködés keretében, első közös projektjeként valósította meg a PSA Csoport és az Opel, a mai anyavállalat járműarchitektúráján. A spanyolországi Zaragozában készül – akárcsak testvérmodellje, a Citroën C3 Aircross.

A Crossland X egész arzenált kínál a legmodernebb asszisztensrendszerekből, mint a fáradtságra figyelmeztető jelzés és a sávtartó asszisztens, a frontális ütközés veszélyére figyelmeztetés gyalogosfelismeréssel és automatikus vészfékezéssel kiegészítve, a csúcstechnikájú LED fényszóró, a 180 fokos tolatókamera és a holttér-figyelő. A sikermodell vásárlói hatékony benzines-, dízel- és gázüzemű motorok közül választhatnak, 1,2 és 1,6 liter lökettérfogat, illetve 55 kW/75 LE és 96 KW/130 LE teljesítmény között. Ezeket öt- vagy hatfokozatú manuális sebességváltóval és hatfokozatú automatával lehet kombinálni (hivatalos fogyasztás az Új Európai Menetciklus (WLTP) szerint városban 8,4[1]-4,11 l/100 km, országúton 6,01-3,31 l/100 km, kombináltan 6,91-3,61 l/100 km, hivatalos CO2-emisszió kombináltan 123-931 g/km; hatékonyági osztály C-A+).

Az attraktív 3 999 000 Ft-tól kapható Crossland X a trendi Opel-X-család harmadik tagja – a robusztus Mokka X és a nagyobb Grandland X mellett. Az X-család egyre népszerűbb: például Németországban a Szövetségi Gépjárműhivatal (Kraftfahrbundesamt – KBA) adata szerint az év eddigi részében a SUV-szegmens vezető pozícióját foglalja el.

Története legjobb februárját zárta a BMW Group

A BMW Group január után az év második hónapjában is rekordértékesítést könyvelhetett el: a vállalatcsoport tavaly februárhoz képest 5.8 százalékkal növelte eladásait, így teljes évre vonatkoztatott teljesítménye 4.8 százalékkal emelkedett. A legdinamikusabb fejlődést a hálózatról tölthető modellek szegmense produkálta: idén februárban 43.9 százalékkal több elektromos modell kelt el, mint egy évvel ezelőtt.

178 910 értékesített modellel új februári értékesítési rekordot állított be a BMW Group. A tavalyi évhez képest 5,8%-kal erősebb hónapnak köszönhetően az idén világszerte eladott BMW, MINI és Rolls-Royce modellek száma – rekordot döntve – 348 459 darabra növekedett, ami éves szinten 4,8%-os abszolút gyarapodást jelent.

„Idén februárban a legfontosabb piacok mindegyikén remek eredménnyel zártunk a BMW márkával, így eladásaink összességében 5,1%-kal emelkedtek világszerte” – mondta el Pieter Nota, a BMW AG igazgatótanácsának BMW-értékesítésért és márkamarketingért felelős tagja. „2018 fontos évnek ígérkezik az X modellcsaládunk életében: a vadonatúj BMW X2 most érkezik meg a kereskedésekbe, az új BMW X4 premierjére múlt héten került sor a Genfi Nemzetközi Autószalonon, a BMW X3 esetében pedig emelkedő értékesítéssel számolunk, így biztos vagyok benne, hogy az X modellcsalád jelentősen hozzájárul majd a következő hónapok eredményeihez. Az idei első két hónap emellett azt is bebizonyította, hogy ügyfeleink nagyon számítanak ránk a hálózatról tölthető modellek esetében is: idei éves eladásunk ebben a szegmensben több mint 40%-kal növekedett.”

A BMW Group idén legkevesebb 140 000 darab hálózatról tölthető modell értékesítését tűzte ki célul és az eddigi számok kecsegtetőek: az év első két hónapjában 15 041 darab, azaz 40,2%-kal több elektromos modell talált gazdára, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A BMW Group legnagyobb elektromos autó piacán, az Egyesült Államokban, 7,3%-kal tudta növelni februári eladásait, 1 936 darab BMW i, BMW iPerformance és MINI Electric modellt átadva ügyfeleinek, míg Skandináviában minden negyedik átadott modell elektromos volt múlt hónapban.

A BMW Group hosszú ideje kiemelt figyelmet fordít arra, hogy járművei minél nagyobb hatásfokkal használják fel az üzemanyagot, és a vállalatcsoport tavaly is jelentős eredményeket ért el ezen a téren az Európában értékesített új autóival. A BMW Group tavaly kilométerenként 2 grammal, összességében kilométerenkénti 122 grammra csökkentette európai modellpalettája átlagos károsanyag-kibocsátási értékét. A környezetvédelmi fejlesztések eredményeképpen 1995 óta az Európában értékesített modellek károsanyag-kibocsátása 42%-kal javult.

2018 februárja stabil növekedést hozott a BMW márka eladásaiban, melyek 5,1%-kal emelkedtek, így 155 328 darab modell talált gazdára. Az év első két hónapjában összesen 303 738 darab BMW modellt vehetettek át az ügyfelek, ami 4,3%-os növekedést jelent a tavalyi év hasonló időszakához képest. Az egyaránt rekordnak számító értékesítési értékek hátterében a legfontosabb piacok világszerte nyújtott kiváló teljesítménye áll. A növekedésben legnagyobb szerepet játszó modellek a BMW 1-es sorozat (31 775 db értékesített modell / +33,2%-os eredmény), a BMW X1 (48 159 db / +22,5%) illetve az BMW 5-ös sorozat (55 344 db / +13,6%).

A MINI februárban kétszámjegyű (10,8%) növekedést produkált, így 23 319 ügyfél vehette át új autója kulcsait. A márka éllovasa továbbra is a MINI Countryman, melyből az év első két hónapjában 12 687 darab kelt el, kétszer annyi, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A MINI Countryman vásárlók mintegy 13%-a dönt az autó plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt változatai mellett.

A BMW Motorrad is növelni tudta eladásait februárban: a tavalyi évhez képest 3,1%-os emelkedés 10 172 darab eladott motort, és egész évet figyelembe véve 7,2%-os növekedést és 18 627 darab modell eredményezett.

A BMW és a MINI értékesítési eredményei a legfőbb régiókban

Mindhárom fő értékesítési régióban növekedni tudott a BMW Group, eladásait leginkább Kínában és az Egyesült Államokban emelte a vállalatcsoport.

  2018. február Egy évvel ezelőtthöz képest 2018. január-február Egy évvel ezelőtthöz képest
Európa 77 728 +4,0% 142 810 +3,0%
  • Németország*
20 626 -0,4% 45 253 +2,1%
  • Nagy-Britannia
7 962 +3,9% 17 955 +2,1%
Ázsia 62 312 +9,1% 133 395 +7,7%
  • Kína
44 317 +8,9% 98 992 +7,5%
  • Japán
5 266 -12,7% 8 894 -10,7%
Amerikai kontinens 33 707 +7,6% 62 252 +6,8%
  • USA
26 573 +7,5% 48 526 +5,6%
  • Latin-Amerika
3 909 +9,8% 7 760 +12,9%

* Előzetes adatok

A BMW Group értékesítési eredményei 2018 februárjában és az év első két hónapjában

  2018. február Egy évvel ezelőtthöz képest 2018. január-február Egy évvel ezelőtthöz képest
BMW Group autók 178 910 +5,8% 348 459 +4,8%
BMW 155 328 +5,1% 303 738 +4,3%
MINI 23 319 +10,8% 44 249 +9,0%
Hálózatról tölthető* 7 906 +43,9% 15 041 +40,2%
BMW Motorrad 10 172 +3,1% 18 627 +7,2%

* BMW i, BMW iPerformance és MINI Electric modellek

88. Genfi Autószalon: az új Toyota Aygo még több vevőt mozgathat meg

A sikertörténet minden bizonnyal folytatódik: a friss arculatú, a 2018-as Genfi Autószalonon először reflektorfénybe lép új Toyota Aygo stílusosabb és élvezetesebben vezethető, mint valaha.

A Toyota tervezői arra törekedtek, hogy az autó jellegzetes karakterét tovább hangsúlyozva még előnyösebben pozícionálják a modellt az A-szegmensben, ezért nemcsak megerősítették az Aygo fiatalos és különleges arculatát, hanem az autó menetdinamikáját és vezetési élményét is magasabb szintre emelték.

2014-es színre lépése óta a jelenlegi Aygo nagy sikereket aratott az európai A-szegmensben. Az autó első pillantásra felismerhető, már-már védjegynek számító ‘X’ orrkialakítása és a személyre szabást segítő opciók széles választéka révén a Toyota kisautója látványosan kitűnik a tömegből. Az Aygo vásárlói többnyire nem azok, akik pusztán észérvek alapján választanak maguknak járművet; látványos megjelenésének és élvezetes vezetési élményének köszönhetően az Aygo a Toyota egyik legsikeresebb modellje, ha új vásárlók megszerzéséről vagy más márkáktól való átcsábításáról van szó. 2017-ben az Aygo volt az A-szegmens egyik legkelendőbb modellje: az autóból 85.000 darab fogyott el, ami 6,6 százalékos piaci részesedést eredményezett.

Dizájn

A tervezők megtartották az Aygo ikonikus ‘X’ orrkialakítását, de a korábbi kétdimenziós grafikát erőteljesebb, térhatású elemmé formálták. Az új, különleges dizájnt áttervezett Keen Look fényszóróegységek és integrált nappali menetfények (DRL) egészítik ki, így az AYGO már első pillantásra is vonzó látványt nyújt. Az orr-rész alsó szekciója határozott keretbe foglalja a hűtőrácsot, kihangsúlyozva az Aygo stabil kiállását és a kompakt autókra jellemző agilitást. A lámpatestek alatti, Fekete, Ragyogó fekete vagy Ezüst színben választható díszítőelem szélesebbnek láttatja az autót. Oldalnézetből azonnal feltűnik, hogy az erősebb térhatású orrkialakítás formavilága szépen egybecseng a hátsó lámpatestek külső lencséivel, vizuális összeköttetést teremtve az autó eleje és hátulja között, álló helyzetben is az előre irányuló mozgás és a dinamizmus benyomását keltve. Az AYGO hátsó részén elhelyezett új LED DRL fényvezető elemei azonnal felismerhető, jellegzetes külsővel ruházzák fel az autót. Ez a megoldás azt az érzetet kelti, mintha a kompakt kabin közvetlenül a széles lökhárító alsó része fölött kezdődne. Az új külső megjelenést két új karosszériaszín teszi teljessé (Magenta és Kék), valamint techno-hangulatú felniközép-elemek és 15 colos könnyűfém keréktárcsák, amelyek minden felszereltségi szinthez más és más dizájnnal rendelhetők meg. A kombinált műszeregység megjelenése is frissebb lett: ez az elem is erősebb térhatást kelt, és új a háttérvilágítás színe is. Az utastér prémium színsémái közt megjelent a Kvarc szürke és a Zongoralakk fekete árnyalat is, és a legtöbb felszereltségi szinthez új üléskárpitok is rendelhetők.

Felszereltségi szintek

A Toyota szakemberei a szegmens legfelső szintjét szem előtt tartva dolgozták ki az új Aygo különböző modellváltozatinak felszereltségét, hogy az autó még szélesebb vásárlóréteget szólítson meg. Minden modellváltozat saját dizájn-elemeket, könnyen felismerhető első lökhárító-kialakítást, egyedi könnyűfém keréktárcsákat és utastér-kidolgozást kínál. A belépő szintű x változattól kezdve a közepes szintű x-play kivitelen át egészen a leggazdagabb felszereltségű x-clusiv változatig minden modell más és más célközönség ízlését és igényeit szolgálja ki. Az új Aygo felszereltségi stratégiájának középpontjában az x-play áll, amelynek kínálatában rengeteg különféle opció szerepel, hogy a vásárlók személyes ízlésükhöz igazíthassák az autót. Ám már az x-play alapfelszereltsége is kifejezetten bőséges, hiszen olyan tételeket is tartalmaz, mint a klímaberendezés vagy az x-touch 7 colos multimédia érintőképernyő. A gazdag felszereltségű új x-clusiv változat az x-play alapfelszereltségét különleges, három színből kiválasztható kéttónusú fényezéssel, egyedi 15 colos, dupla küllős könnyűfém keréktárcsákkal, automatikus klímaberendezéssel, kulcs nélküli ajtónyitással és Toyota Safety Sense biztonsági csomaggal egészíti ki. Két különleges kiadású modell, az x-cite és az x-trend is megjelenik majd, időről időre izgalmasan frissítve fel az Aygo kínálatát. A x-cite az AYGO-család különleges tagja: a kéttónusú Magenta fényezésű autó exkluzív 15 colos fekete könnyűfém keréktárcsákat kap, valamint Magenta színű öltésekkel varrott Manhattan üléskárpitot, a karosszéria színére fényezett szellőzőnyílás- és váltógomb-betéteket és Zongoralakk fekete keretet a műszerfal és a váltókar köré. Azok a vásárlók, akik még több dinamizmust várnak a Toyota A-szegmensű modelljétől, elégedettek lesznek az x-trend kivitellel. Az autó fekete utasterét fekete fényszóródíszítések, világoskék külső tükörburkolatok, egyedi sportmatricák, exkluzív 15 colos, 10 küllős könnyűfém keréktárcsák, részleges bőrkárpitozás és világoskék utastéri dekorációs betétek egészítik ki.

Menetdinamika

A mérnökök az új Aygo teljesítményét és menetdinamikáját is továbbfejlesztették, így az autó még fürgébben mozog a városi forgalomban, ám üzemanyag-fogyasztása továbbra is a kategória legjobbja. Mindemellett jelentősen csökkent az NVH (zaj, rezgés és nyersesség) értéke is, ami tovább javítja az utasok komfortérzetét. A Toyota díjnyertes 998 köbcentiméteres, háromhengeres, 12 szelepes DOHC VVT-i motorja immár az Euro 6.2 emissziós előírásoknak is megfelel. Az átdolgozott erőforrás ideális egyensúlyt teremt a teljesítmény és az üzemanyag-fogyasztás között, miközben nagyobb forgatónyomatékot ad le az alacsony fordulatszám-tartományban, még élvezetesebb vezetési élményt kínálva a nagyvárosokban. Az új, kettős üzemanyag-befecskendező rendszerrel felszerelt motor magasabb sűrítési aránnyal működik, és a blokkban számos megoldás csökkenti a belső súrlódást. A hűtött kipufogógáz-visszavezető (EGR) rendszerrel ellátott erőforrásban egy továbbfejlesztett kiegyensúlyozó tengely csökkenti az alapjárati rezgést. A motor teljesítménye 53 kW (72 DIN LE) 6.000 1/perc fordulatszámon, forgatónyomatéka pedig 93 Nm 4.400 1/percnél. Az új AYGO 13,8 másodperc alatt gyorsít 0-100 km/órára, és a végsebessége 160 km/óra. Az új AYGO standard és Eco változatban is megrendelhető. Ez utóbbi kivitelben hosszabb a IV. és az V. sebességfokozat, és az áramvonalasabb kialakítású autót alacsony gördülési ellenállású (RRC) gumiabroncsokkal és Stop & Start rendszerrel szerelik fel. A standard változat üzemanyag-fogyasztása a korábbi 4,1-ről 3,9 l/100 km értékre javult (NEDC-ciklusban mérve). Az új homologizációs mérések szerint a standard és az Eco változatok CO₂-kibocsátása 93, illetve 86 g/km. A motor teljesítményének és fogyasztásának javítása mellett a Toyota az új AYGO futómű-beállításait is megváltoztatta, sőt a kormánymű szoftverét is kicserélte, így az autó gyorsabban és pontosabban reagál a vezető utasításaira. A műszerfalba, az A-oszlopokba, az ajtókba és a padló hátsó részébe több hangszigetelő és hangelnyelő anyag került, hogy a motor teljes fordulatszám-tartományában kevesebb zaj és rezgés szűrődjön be az utastérbe.

Toyota Safety Sense

A Toyota Safety Sense olyan aktív biztonsági megoldásokat foglal egységbe, amelyeket arra terveztek, hogy a legkülönfélébb közlekedési helyzetben megelőzzék a baleseteket, vagy mérsékeljék azok súlyosságát. Az ütközés előtti biztonsági rendszer (PCS) körülbelül 10-80 km/órás sebességtartományban képes észlelni az autó előtt feltűnő járműveket, és csökkenteni a ráfutásos baleset veszélyét. Ha rendszer ütközésveszélyt észlel, hang- és fényjelzéssel figyelmezteti a vezetőt, hogy fékezzen. A PCS ezzel együtt fel is készíti a fékrendszert, hogy extra fékerőt adjon le, amikor a vezető rálép a fékpedálra. Ha az autós lassan reagál, a rendszer automatikusan fékezni kezd, mintegy 30 km/órával csökkentve a sebességet, vagy akár teljesen állóra fékezve az autót, hogy megelőzze az ütközést, vagy csökkentse a becsapódás erejét.

A sávelhagyásra figyelmeztető rendszer (LDA) az úttestre felfestett felező- és záróvonalakat figyelve segít elkerülni a kisodródásból eredő baleseteket és frontális ütközéseket. Ha az autó az irányjelző használata nélkül kezd el kitérni a sávból, az LDA hang- és fényjelzéssel figyelmezteti a vezetőt.

A Toyota és a Lexus dedikált kutatóintézetet hoz létre az önvezető autók fejlesztése céljából

Tokióban megalakul a Toyota Kutatóintézet – Modern Fejlesztési Központ (TRI-AD), amelynek célja, hogy teljesen integrált, sorozatgyártásra alkalmas szoftver alkosson az önvezető autókhoz.

A világ leginnovatívabb autógyártójának tartott, a robotika mellett a mesterséges intelligencia fejlesztésében is élen járó Toyota, és prémium márkája, a Lexus új céget alapít, még inkább felgyorsítva az önvezető technológiák fejlődését.

A TRI-AD vezetője Dr. James Kuffner, a Toyota Kutatóintézet jelenlegi műszaki igazgatója lesz. A cég 1000 embert alkalmaz majd a világ minden tájáról, így a közös munkanyelv az angol lesz. A Toyota Csoport tagjaiként működő Aisin és Denso vállalatok is tulajdonrészesek lesznek a TRI-AD cégben, amelynek összehangolt működésében is részt vesznek. A teljes befektetés összege több mint 300 milliárd japán jen (mintegy 710 milliárd forint).

Az önvezető autózás előszobájának tartott aktív biztonsági rendszerek és a mesterséges intelligencia fejlesztése területén már ma is világszinten élen járó Toyota és Lexus még ebben a hónapban megalapítja Tokióban új vállalatát “Toyota Kutatóintézet – Modern Fejlesztési Központ” (TRI-AD) néven, hogy még inkább felgyorsítsa az önvezető technológiák fejlődését. A TRI-AD hatékony működése érdekében a Toyota, az Aisin Seiki és a Denso szándéknyilatkozatot írtak alá egy teljesen integrált, sorozatgyártásra alkalmas önvezető szoftver kifejlesztéséről. A három vállalat emellett további tárgyalásokat folytat egy közös fejlesztési szerződés aláírásáról.

A Toyota, az Aisin és a Denso a tervek szerint összesen több mint 300 milliárd japán jent (710 milliárd forint) fektet a TRI-AD megalapításába és működtetésébe. Az új vállalat mintegy 1000 embernek ad majd munkát, akik közt ugyanúgy szerepelnek kívülről szerződtetett szakemberek, mint a Toyota, a TRI, az Aisin és a Denso jelenlegi alkalmazottai. A Toyota most a megfelelő helyszínt keresi Tokióban a cég működéséhez. A TRI-AD vezérigazgatója Dr. James Kuffner, a TRI jelenlegi műszaki igazgatója lesz.

“A Toyota önvezető projektjében a siker egyik legfontosabb záloga egy sorozatgyártásra alkalmas szoftver elkészítése” – fogalmaz Dr. Kuffner. “A vállalat célja, hogy a világ legjobb szakembereinek megszerzésével a lehető leghatékonyabb módon pörgesse fel a szoftver fejlesztését, és ezzel együtt a Toyota Csoport lehetőségeit. Világszerte keressük a megfelelő munkatársakat, én pedig izgatottan várom, hogy irányíthassam az új cég munkáját.”

Az autóipar jelenleg hatalmas átalakuláson megy keresztül. A sikeres váltáshoz elengedhetetlen a kiváló minőségű szoftveres háttér és a kommunikáló autókból gyűjtött big data adatfolyam elemzése. E kihívás ismeretében alapította meg a Toyota 2016-ban Észak-Amerikában a Toyota Kutatóintézetet, ami a mesterséges intelligenciát, az önvezetést és a robotikát kutatja.

A ma ismertetett új vállalatot azért hívta életre a Toyota, az Aisin és a Denso, hogy még gyorsabb és értékesebb eredményeket érjenek el ebben a kutatási versenyben. A TRI, a TRI-AD és a Toyota a következőkben határozta meg az új szervezet feladatait:

    • Egy új, zökkenőmentes szoftverfejlesztési folyamat kialakítása a kutatási szakasztól a gyártásig, és az adatkezelési képesség fokozása.
    • Összehangolt együttműködés a TRI-vel, és a kutatási eredmények hatékony összekapcsolása a termékfejlesztéssel.
    • A Toyota Csoporton belüli együttműködés megerősítése a kutatás és a fejlett fejlesztés területén.
    • A világ legjobb mérnökeinek megszerzése a világ minden tájáról, tovább erősítve ezzel a Toyota Csoporton belül eddig is meglévő komoly szürkeállományt.

“A Toyota közismert a Toyota Gyártási Rendszer (TPS) minőségéről és hatékonyságáról. Nem kétséges számomra, hogy a hardverek gyártásában tökéletesen bevált TPS-alapértékeket a szoftverek gyártásában is alkalmazhatjuk, ami drámai előrelépést jelenthet a Toyota-szoftverek tekintetében” – véli Dr. Gill Pratt, a TRI vezérigazgatója, az új TRI-AD igazgatótanácsának elnöke. “Ez az, amin a TRI dolgozik, és amit az új vállalat még magasabb szintre emel majd.”

LEGFRISSEBB

Visszatérhet a Škoda 110 R kupé

0
A Škoda dizájnerei ismételten visszanyúltak a múlt egy ikonikus modelljéhez, és modern formában álmodták újjá a legendás 110 R faros kupét. Az eredeti típus...

TESZTJEINK