Főoldal Blog Oldal: 327

Megérkezett az új Fiat 500L

Az elmúlt öt évben egyedülálló karakterével hódító 500L számára most elérkezett a megújulás ideje.

A modell európai népszerűségét és folyamatosan emelkedő piaci részesedésének alapját képező funkciókra és szolgáltatásokra építve a Fiat 500-as család legtágasabb tagja az eddigieknél is fejlettebb információs- és szórakoztató rendszereket, valamint még stílusosabb személyiséget kínál. Az autó mindhárom változata megújult kívül-belül: a City, Cross és Living kivitelek.

A felfrissült modell így még jobban illeszkedik az 500-as családba, ezen kívül pedig alkatrészeinek 40%-a is megújult. A tervezés során arra törekedtek, hogy a legfontosabb stílusjegyeit hangsúlyozva megerősítsék a modellcsalád egységét. Az 500L sikeresen ötvözi a kategória sokoldalú praktikumát az 500-as eredeti értékeivel és megjelenésével.
Ezek már önmagukban elegendőek volnának egy egyedülálló karakter megteremtéséhez, ám még intenzívebbé teszi hatásukat az 500-asra jellemző ösztönösség: az 500L az eredeti 500-as modell legendás világát és izgalmát az egyterűek tágasságával és funkcionalitásával kombinálja. Miközben az ikonikus Fiat világszerte a belvárosi utcákon érzi magát elemében, az 500L a védjegyévé vált kompakt méreteket az új Cross kivitel SUV-kat idéző megjelenésével párosítja.

A modell üzemmódválasztó funkciója az útviszonyoktól és a vezetési stílustól függően háromféle választást – normál, Traction+ és Gravity Control – kínál. Akár városban vagy nyílt terepen használja, az új 500L sofőrje számára minden helyzetben kulcsfontosságú, hogy kapcsolatban maradhasson, megoszthassa társaival az utazás élményét, kommunikálhasson, kedvenc zeneszámait hallgathassa, és hogy valós időben értesüljön a közlekedési és időjárási fejleményekről.

Az 500L esetében mindehhez még csak a kormányt sem kell elengedni, és a tekintetünket sem kell levenni az útról: erről gondoskodik a 7 colos, nagyfelbontású érintőképernyővel, Apple Car Play integrációval felvértezett, Android AutoTM-kompatibilis UconnectTM HD Live rendszer.

A Cross kivitel új dimenzióval gazdagítja az 500L személyiségét. Az üzemmódválasztón túl az autó kalandvágyát egyedi felszereltsége, 25 mm-rel megnövelt szabad hasmagasság, valamint a hamisítatlan crossover megjelenésről gondoskodó stíluselemek – az 500x design-jával harmonizáló lökhárítók, megújult oldalvédő csíkok, valamint új első és hátsó védőlemezek erősítik. A Cross kivitelhez két letisztult városi kiadás: a City és a Living társul; utóbbi hét, szabadon konfigurálható ülésével új mércét állít a tágasság és a sokoldalúság terén.

Többről van itt szó, mint modellváltozatokról: ezt a három teljesen egyedi személyiségű autót eltérő közönség számára, különböző igények kielégítésére tervezték. Közös bennük azonban a színvonalas biztonsági felszereltség– például a 30 km/óra sebesség alatt működő, automatikus városi vészfékrendszer –, valamint a kategóriában kimagasló csomagtérkapacitás.

A modellek belső kialakítása is rendkívül rugalmas, így az ügyfelek akár 1500 különböző módon konfigurálhatják a belső teret. Az 500L tulajdonosai exkluzív csomagok révén tökéletesen saját ízlésükhöz szabhatják a járművet, tetszés szerint kiemelve annak dizájnját, online kapcsolódási lehetőségeit, kényelmét vagy biztonságát. A modellcsalád tagjai benzin- és dízelmotorral, LPG- és CNG kivitelben, akár 120 lóerővel választhatók, öt- vagy hatfokozatú kézi, illetve Dualogic automatizált sebességváltókkal társítva.

Még inkább 500-as

Az új 500L tervezése során arra törekedtek, hogy legfontosabb formai jellemzőit hangsúlyozva megerősítsék az 500-as modellcsalád egységét. Külső dizájnja mindazon jellegzetes elemeket felvonultatja, amelyek a kezdetektől végigkísérték a modellt, egészen az 1950-es években megszületett, nagy elődig; így az új 500L személyiségét áthatja a történelem.
A legszembetűnőbb múltidéző motívum a trapéz alakú orrt uraló „bajusz és embléma”; a krómozott elemeket alkalmazó felső fényszóró, amely továbbra is kör alakú és dinamikus megjelenésű; valamint az alsó LED-es nappali menetfény, amelyben az 500-as márkajelzés két „nullája” köszön vissza. Ezekkel a finoman kidolgozott részletekkel az új 500L a sötétben is összetéveszthetetlen.

Ezen túlmenően az első lökhárító jellegzetes trapéz alakja, valamint a krómozott, háromdimenziós hatást keltő alsó hűtőrács együtt vonzó és kiemelkedően elegáns képet nyújt, így az új 500L orra még kifejezőbb, és még ellenállhatatlanabb. A hátsó traktus meghatározó formai elemei a krómbetétek, amelyek határozottságot és tekintélyt sugároznak. A köd- és tolatólámpák a lökhárító alsó felén kaptak helyet. A változás nem csupán esztétikai: így hatékonyabban világítanak a jelzőfények.
Az új 500L tízféle pasztell- vagy metálszínben rendelhető, és választható bicolor változatban is, háromféle színű (fényes fekete, fehér, vagy matt fekete) tetővel. Az ügyfelek így több, mint 35 eltérő színkombináció közül választhatnak. A három új szín, a Denim kék, a Szicília narancs és Donatello bronz mellett a Gelato fehér, a Trekking sárga, a Cinema fekete, a Maestro szürke, a Moda szürke, a Toscana zöld és a Passione piros színek állnak rendelkezésre.

A helykínálat és a stílus egyedülálló kombinációja

A belső tér ugyancsak felfrissült, kezdve a műszerfal kialakításától. Az összhatás modernebb és még ikonikusabb; utóbbit jól példázza a műszerfalat uraló 500-as logó. Az utastér minden szempontból kényelmes, praktikus, sokoldalú és világos; bővelkedik a finoman kidolgozott részletekben, és az 500-ast idéző apró motívumokban. A modell az ultramodern, gazdag felszereltséget az eredeti 500 által ihletett formavilággal kombinálja. Az átdolgozott, krómrészletekkel díszített, multifunkciós kormánykerék mögé nézve is új látvány fogad; a fordulatszám- és sebességmérő között egy 3,5 colos, színes kijelző található. Az új kormánykerék és a friss műszerfal tökéletes kombinációja még jobb olvashatóságot biztosít, amit a fehér háttérvilágítás fokoz. A vezető az innovatív TFT színes kijelzőnek nagy hasznát veheti, hiszen ezen információk egész sora jeleníthető meg.

Ezen túlmenően az új 500L innovatív koncepciója a szalagszerűen körbefutó ablakokkal még inkább a forgalom urává teszi a vezetőt; a könnyed parkolás mellett kategóriaelső kilátást biztosít a különleges A-oszlop. A szokatlanul nagy, másfél négyzetméteres üvegtető pedig hihetetlenül világossá varázsolja a belteret. A rögzített és motorosan nyitható kivitelben egyaránt elérhető panoráma napfénytető révén fényben úszik a beltér, és a szabadság érzetét kelti.

A műszerfal felső része fiatalos személyiségről tanúskodik, az alsó pedig új, tágasabb tárolórekeszeket, valamint olyan új kényelmi felszerelést kínál, mint a központi könyöklő. A sebességváltó karját áttervezték, ráadásul magasabbra is került, így ergonómikusabb. A váltókart az „500” logó díszíti. Az összes kivitel egyedülálló személyiségjegyekkel bír. A Popstar felszereltség a modell fiatalos, funkcionális és praktikus oldalát emeli ki, a karosszéria színével azonos árnyalatú műszerfallal, fekete szövetülésekkel és az „500” logójával díszített, fehér műbőr szegélyekkel. Az ajtópanel minőségét finom tapintású, fekete szövet kartámasz fokozza. A műszerfal a karosszéria színével harmonizál.

A Lounge kivitel modern és elegáns, az exkluzív műszerfaltól, rajta a UconnectTM HD Live infotainment rendszer 7” érintőképernyőjével, a krómozott díszítőelemekig. Az ügyfelek választhatnak a hűvös és meleg árnyalatok közül; a kárpitozás minden esetben rombusz mintázatú, kettős öltésekkel, fekete műbőr fejtámasszal és kartámlákkal. A műszerfalat az ülés színéhez passzoló szövet borítja. A Cross kivitel esetében maximálisan érvényre juttatja a modell sportos szellemiségét és kalandvágyát a 7” kijelző, fekete belső tér, és a szövet-műbőr üléskárpitok az 500-as logójával. Opciósan világosszürke vagy fekete bőrülések is kérhetők a Lounge és a Cross felszereltségi szintekhez. A belső helykínálat kategóriaelső, köszönhetően az utastér hosszának. A hátsó üléseket előre húzva a csomagtartó 455 literes a City és Cross kiviteleknél, 638 liter a Livingnél (416 liter a hétszemélyes kivitelnél). Az üléseket lehajtva és előre döntve a teljes tárolókapacitás a City és Cross változatoknál 1480 liter, a Livingnél 1784 liter.

Crossover technológia

Az 500L kalandkedvelő személyisége a Cross kivitelben nyilvánul meg legerőteljesebben. Egyedülálló crossover megjelenést kölcsönöznek a modellnek az új lökhárítók és védőlemezek, az új kéttónusú 17” keréktárcsák, és a merész hűtőmaszk, amelyek együttesen sportos, férfias kiállást eredményeznek. A szabad hasmagasság 25 mm-rel nőtt, belül pedig helyet kapott az új üzemmód-választó. A középkonzolon elhelyezett kapcsolót elforgatva a vezető az útviszonyoktól és a vezetési stílustól függően háromféle üzemmód – normál, Traction+ és Gravity Control – közül választhat. A normál az alapértelmezett üzemmód, amely kényelmes és biztonságos vezethetőséget kínál átlagos menetkörülmények mellett. A 30 km/óránál kisebb sebességnél aktiválható Traction+ a hótól, jégtől, sártól csúszós útfelületeken könnyíti meg az elindulást, optimális nyomatékmegosztást biztosítva a két első kerék között: a rendszer a rosszabb tapadású kereket megfékezve a másikhoz juttat több nyomatékot. A Gravity Control állandó sebességű ereszkedést tesz lehetővé meredek lejtőn, és bekapcsolt Traction+ funkció mellett aktiválható. Az aktuális üzemmód megjelenik a TFT kijelzőn.

Biztonság és kényelem

Nem csupán a Cross változat élvezi a komoly technológiai tartalom előnyeit. A teljes modellcsalád olyan funkciókat kínál, amelyek fokozzák a vezetési élményt, kényelmet és biztonságot. Mindenekelőtt említést érdemel a városi ütközésmegelőző rendszer. A szélvédő tetején elhelyezett lézeres érzékelő segítségével felügyeli az előttünk haladó járművek helyzetét; 30 km/óránál kisebb sebesség esetén a rendszer képes önállóan fékezni, amennyiben az 500L közvetlen ütközésveszélyt észlel.
Az egyéb fontos felszereltségi tételek közé tartozik a gyermekfelügyelő tükör, amelyen keresztül szemmel tarthatók a hátul utazók, a LED-es nappali menetfény és helyzetjelzők, amelyek nem csupán az 500-as stílusát erősítő dizájnrészletek, hanem kiváló láthatóságot is garantálnak. A külső tükrök nem csupán fűthetők és elektromosan állíthatók, de opcióként elektromosan be is hajthatók..

A belső megvilágítást is továbbfejlesztették: a középkonzol tövében, a padlókonzolon és az ajtókon hangulatvilágítást alakítottak ki. A tolatókamera sem kevésbé modern: mostantól rossz látási viszonyok mellett is nagyobb felbontású képet ad, a manőverezést pedig aktív segédvonalak támogatják (2017 utolsó negyedévétől rendelhető.)

Három személyiség: Cross, City és Living

Az új 500L Cross modellnek egyedülálló crossover megjelenést kölcsönöznek az átformált lökhárítók, a védőlemezek, az új, kéttónusú 17” keréktárcsák, és a merész hűtőmaszk, amelyek együttesen sportos, férfias kiállást eredményeznek. Az autó azonban nem csak megjelenésében idézi a crossovereket: közéjük emeli az új üzemmód-választó funkció, valamint az új Uconnect™ HD Live 7” érintőképernyő.

Az 500L Cross 4,28 méter hosszú, tengelytávja 2,61 méter. Szélessége 1,80, magassága 1,68 méter.

Az 500L városias természete a City kivitelben testesül meg; ez Popstar és Lounge felszereltségben kapható. A modell a stílusos nagyvárosi közlekedés mintapéldánya. Tágas helykínálat a hatékony, kényelmes és praktikus használathoz, a remek városi vezethetőséghez – a modell tökéletesen kielégíti a mindennapi közlekedéssel szemben támasztott igényeket. Az 500L City 4,24 méter hosszú, tengelytávja 2,61 méter, szélessége 1,78, magassága 1,66 méter.

A Popstar kivitel, amely akár az új Denim kék árnyalatban is megrendelhető, még gazdagabb alapfelszereltséget kínál: ABS, ESP, 6 légzsák, manuális klímaberendezés, tempomat, multifunkciós techno-bőr kormánykerék, elektromosan állítható, fűthető külső tükrök, 3,5” TFT kijelző, Uconnect™ rádió Bluetooth és hangvezérlés funkciókkal, 60/40 arányban osztott hátsó ülés, és LED-es nappali menetfény szerepel a listán.
Ennél is fényűzőbb a Lounge kivitel: szövet-műbőr üléskárpit, puha tapintású műszerfal, kétzónás, automata klímaberendezés, valamint olyan szériafelszereltségek, mint a panoráma napfénytető, a krómbetétek a lökhárítókban, a ködfényszórók, a Uconnect™ HD Live rendszer 7” érintőképernyővel, a 16” könnyűfém keréktárcsák, az eső- és sötétedésérzékelők, az áthelyezhető csomagtérpadló.
A hétszemélyes kivitelben is elérhető Living a bőséges helykínálatot sokoldalúsággal, valamint az 500-as egyedi, stílusos karakterével kombinálva optimális megoldást jelent. Popstar és Lounge felszereltségben rendelhető. Az 500L Living a maga 4,38 méteres hosszával a piac legkompaktabb hétüléses járműve.
Ráadásul az 500-asra jellemző módon rugalmasan testreszabható. Az 500L tulajdonosai gondosan összeállított, exkluzív csomagok révén tökéletesen saját ízlésükhöz igazíthatják a járművet, tetszés szerint kiemelve annak dizájnját, kapcsolódási lehetőségeit, kényelmét vagy biztonságát, méghozzá kedvezőbb áron, mintha külön-külön válogatták volna össze a kiegészítőket. Ennek megvalósításához Komfort, Rádió, Biztonság és Stílus csomagok választhatók.

A modell egyes kiviteleihez az ügyfelek egyedi igényeihez leginkább illő motorokat társították. A benzinmotorok kínálata a 95 lóerős 1.4 16V erőforrástól a 120 lóerős 1.4 16V TJet motoron át a 105 lóerős 0,9-literes TwinAir egységig terjed. Az alternatív üzemenyagválasztékot a 120 lóerős benzin/LPG üzemű 1.4 TJet, valamint a 85 lóerős benzin/metán üzemű 0.9 TwinAir motor testesíti meg. A kínálat a két dízelmotorral teljes: a 95 lóerős 1,3 literes 16V MultiJet akár Dualogic sebességváltóval is rendelhető, míg az 1,6 literes 16V MultiJet 120 lóerőt kínál. Az összes motor teljesíti az Euro6-os károsanyag-kibocsátási normát, a ragyogó teljesítményt kedvező üzemanyag-fogyasztással kombinálják.

A Mopar és az új 500L

A Mopar több mint 90 tartozékot kínál, amelyekkel a tulajdonosok még sokoldalúbbá tehetik autójukat, tovább bővítve (eleve kategóriaelső) csomagtér-kapacitását és funkcionalitását, a kisgyermekes családok fokozhatják annak utasbiztonságát és egyedivé tehetik az új 500L megjelenését.

A modell sokoldalúságával összhangban a Mopar számos megoldást kínál a csomagok biztonságos elrendezésére, a védő elemektől a lekötőhálókig és csomagrendezőkig, valamint a szállítási kapacitás növelésére. Erre szolgálnak a Mopar kerékpár- szörfdeszka- és síléc-szállítói, illetve tetőboxai, amelyek egyszerűen felszerelhetők a tetősínekre. Praktikusak és kényelmesek a fejtámlákra erősíthető kabátakasztók, asztalkák, az ülés hátlapvédők, az első utasülésre tervezett, többzsebes rendező, vagy a táblaszámítógép-tartó.

A Mopar emellett innovatív, antiallergén funkciókkal bíró utastéri légszűrőt is kínál. A polifenolok tulajdonoságait kiaknázó új szűrő csökkenti az allergén anyagok előfordulását az utastérben, ezzel is igazolva, hogy a Fiat a szívén viseli ügyfeleinek sorsát, beleértve egészségüket és jólétüket is.

Végezetül a Mopar segítségével a Fiat 500L ideális megoldást jelent a kisállat-kedvelő családok számára is, hiszen nélkülözhetetlen tartozékok hosszú sorával segíti elő a négylábú kedvencek biztonságos és kényelmes szállítását. Ezek között említést érdemel a kiemelhető és lemosható csomagtérvédő tálca, a merev elválasztó háló, a hátsó ablak árnyékolója, vagy a hátsó ülésre szerelhető, praktikus szállítórendszer.

[TESZT] Peugeot 3008 1.6 BlueHDI 120 Allure – legmerészebb elképzelések

Ha esetleg keresnénk a hasonlóságot a Peugeot 3008 korábbi verziója, és a jelenlegi legfrissebb, 2016-ban megjelent kiadás között – el kell szomorítanunk mindenkit, ugyanis ilyesmi nem igazán létezik. Mármint hasonlóság terén, ami a küllemet illeti.

Jelen tesztünkben a Peugeot 3008 Allure felszereltségű variánsát vesézzük ki. BlueHDI aggregáttal, 6 gangos manuálissal – alapvetően ez már majdnem a csúcsfelszereltség, a GT Line, illetve maga a GT van már csak feljebb, illetve a motorverziók különbözhetnek még (130, 150, 165 és 180 lóerős teljesítmények, illetve 2 literesek az 1.6-osok mellett. Tesztmodellünkben a legkisebb, 120 lovas dízelmotor került.

A Peugeot 3008 formaterve zseniális. Ahogy említettük feljebb, a koncepció nyomokban sem emlékeztet az első 3008-ra, maximum annyiban, hogy a SUV-s karakterisztika azért megmaradt; bár inkább hajaz egy megtermettebb kombira a jelenlegi, friss 3008, mintsem crossoverre. Persze ez beállítottság kérdése, no meg amúgy is manapság már szinte minden szegmensbe be lehet kategorizálni bármit.

Minden kétséget kizáróan a Peugeot 3008 fő ismérve, hogy nem túl sok helyen alkalmaztak a tervezőmérnökök szimmetriát a vonalvezetésnél. Nyilván megvannak a párhuzamok, a dupla kialakítások mindkét oldalon, elöl és hátul is, de maguk a szóló leadek egyediek, tört ívelésűek, tulajdonképp csak a stílusirány az, ami egyezik.

Tökéletesen eltalált dizájn- és stíluselemek

Rögvest példaként nézzük a fényszórók tokozását: morcosra húzott felső vonalak, alul pedig a kaszniból, jobban mondva a front lökhártító idomból nyúlik be jelentős szelet az összképbe. Rendkívül egyedi, és látványos, e kialakítás mellett szinte eltörőpül és ezzel együtt háttérbe is szorul a hangsúlyos hűtőmaszk kiképzése, megannyi krómmal és kitüremkedő motorháztér-fedéllel.

Annak érdekében, hogy domináljon a terepes hatás, jelentős arányban foglalja a helyet az alsó traktusban a lökhárító fémes hatású, matt műanyag berakása: itt számítunk arra, hogy a farnál hasonlóan ismétlődik a motívum, de nem, helyette masszív krómberakást kapunk. Mint ahogyan a front szellemiségét követni kell, oldalt is kapunk hasonszőrű díszítőelemeket, de a tetővonal rajzolata is jól alkalmazkodik a tálaláshoz. Sok prémiumhatást keltő részlettel, ugyanakkor jól variálva az egyediséggel.

Hátul sincs mindez másképp a Peugeot 3008 dizájnját vizslatva. Ha különlegesnek éreztük a fényszórók buráinak kialakítását, erős a gyanú, hogy hátul sem csalódunk majd. Ugyanis a zárófények mindössze három fő elemre tagolt együttese mindkét oldalon hordozzák az egyszerű, minimalista vonalak komplexitását, úgy, hogy a tradicionális oroszlánkarom-feeling azért megadja a módját újra meg újra, megspékelve a LED csíkok mintázatával.

Több bekezdésen át lehetne ódákat zengeni a Peugeot 3008 külsejéről, de akkor mi lesz az enteriőr taglalásával? Ha hiszik, ha nem, az utaskabin is remekbeszabottan sikerült, annak ellenére, hogy egy jól eltalált formatervhez nem mindig sikerül passzentos, jól harmonizáló belső kialakítást rittyentenie a tervezőmérnököknek. Hála az égnek, az új Peugeot 3008 esetében minden együtt van e téren is: a formaiság, a hangulat kitűnően simul össze, a már többször hangsúlyozott egyediség itt is folyamatosan virít, hangot ad magáról.

Jók az anyagok az utastérben

Megszokhattuk a jelenlegi Peugeot palettánál (208, 308, 2008 és a 3008 is egyben), hogy a kormánykerék átmérője PC-hez, vagy játékkonzolhoz csatlakoztatható FFB kormányperifériára hajaz, legalábbis a méretezést tekintve. Érthetően: kimondottan aprócska kormánykerekek kerülnek a Peugeot alsó-középkategóriás modelljeibe, optimális állíthatósággal, alapból alul kiegyenesített ívvel – a Peugeot 3008-nál a felső ívelés is inkább egyenes, mintsem félkörív.

Jó ez, hiszen a kormányoszlop fölé gondolt infotainment 1 LCD panele (ami az alapvető kijelzőket, mint a fordulatszámmérő, digitális komplex sebességmérő, üzemanyagszint, és a többit tartalmazza) még kivehetőbben, még komfortosabban és könnyedebben látható, jól feldolgozható információ-közvetítéssel menet közben.

A már megszokott középkonzoli táblagépre emlékeztető infotainment 2 kissé döntött a sofőr irányába, itt már kapacitív érintésérzékeny kijelző került beépítése, számos innen elérhető funkciót felsorakoztatva. Mindezek mellett megmaradt azért egy sornyi klasszikus kezelőgomb, megint csak egyedi megoldásokkal (kedvencünk volt az elakadásjelző használata például).

Mindent az ergonómia jegyében – vagy mégsem? Bár a Peugeot 3008 belső elrendezése, az ülések ülő- és hátlapjainak kialakítása már-már a tökéletességet súrolja, nagyok az első- és hátsó fejterek és alapjában véve minden kellemesen lett kialakítva, a középkonzol első utasülés felé eső része jelentősen elvesz az ottani lábtérből. Nem kell féloldalasan ülni utazás közben, de itt a vezetővel ellentétben azért kell kompromisszumot kötnünk a komfort tekintetében.

Jó minőségű anyaghasználat jellemzi a Peugeot 3008 Allure felszereltségét, a bőrök selymesek, strapabírónak tűnnek, az ülések kárpitozása is rendben volt tapintásra, de megvalósításra és küllemre is. Külön ki kell emelnünk az ajtók burkolatába integrált filcszerű anyagot, amely leginkább az újrahasznosított vonalat idézte, nem mellesleg még jól is mutatott.

Hátul a lábterek visszafogottabbak, főként, ha az első foteleket úgy állítjuk pozícióba, hogy terpeszkedni tudjunk. Ehhez nyilván az kell, hogy az elöl helyet foglalók termetesebbek legyenek, 190 centi feletti testmagassággal – az átlag ugyanakkor nem ez. Összevetve: átlagos férőhelyet kapunk a Peugeot 3008-tól, négy, vagy akár öt felnőttel számolva.

Rendesen brillíroz az 1.6-os BlueHDI

120 lóerős, közös nyomócsöves dízelmotor dolgozik a tesztmodell Peugeot 3008-ban, 120 lóerővel (3500-as percenkénti fordulatszámon), kerek 300 Newtonméter forgatónyomatékot biztosítva, mely 1750-től már el is érhető. A gázolajos erőforrás nem kimondottan dinamikus, legalábbis alsóbb fordulatszám-tartományokban, de nagyjából közelítve a gyári adathoz, úgy 2000 környékén kap erőre, és majd’ 4000-ig elemében is marad.

A hajtásba integrált 6 sebességes kéziváltó fokozatai jól eltaláltak, megfelelő váltásokkal a gyorsítófokozatok hamar elfogynak annak rendje s módja szerint, már 60 körül lehet nyugodt szívvel kapcsolni a hatodikat. Cserébe pluszban aszkéta fogyasztási rátát kapunk, országúton simán hozható a 3.5 literes átlag, és városi környezetben sem sikerült 5.5 liternél többet kicsalogatnunk.

2016 Peugeot 3008 1.6 BlueHDI 120 specifikációk

Motor

Motortípus: négyhengeres turbótöltött dízelmotor

Lökettérfogat: 1560 cm³

Maximális teljesítmény: 120 LE @ 3500 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 300 Nm @ 1750 ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, hatfokozatú manuális kéziváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4447 mm

Szélesség: 1841 mm

Magasság: 1624 mm

Tengelytáv: 2675 mm

Első gumik mérete: 225/55 R18

Hátsó gumik mérete: 225/55 R18

Tömeg, üresen: 1300 kg

Megengedett össztömeg: 1970 kg

Csomagtartó mérete: 170 liter, bővíthető 663 literig

Üzemanyagtartály mérete: 53 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 189 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 10.9 s (gyári), 10.5 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 5.5 l/100 km

Országúti: 3.5 l/100 km

Vegyes: 4.4 l/100 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 4.7 l/100km

Országúti: 3.5 l/100km

Vegyes: 4.0 l/100km

CO2 kibocsátás: 104 g/km

Bővebb információ a Peugeot hazai honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUS, Sony,  Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer, ASUS

Megéri autóba is fektetni pénzünket a Ford szerint

A hozzáértő befektetők manapság más értékeket keresnek, és ha gyorsabb megtérülésre vágynak, egyre inkább az úgynevezett passzió-befektetéseket választják – vagyis minőségi borokat, öreg órákat, és más hasonló tárgyakat vásárolnak.

Így hát, ha befektetni való pénzünk van, elég a saját környezetünkben körülnézni – bár ebben az esetben nem a mindennapos tárgyak nyerők, sokkal inkább az olyasmik, mint például a dizájner táskák, amelyek manapság jövedelmezőbbnek bizonyulnak, mintha a tőzsdén fialtatnánk a pénzünket. Vegyük például a Hermes Birkin márkát: a kultikus kézitáska értéke az 1981-es bemutatása óta minden évben átlagosan 14,2 százalékkal nőtt, vagyis az aranynál is biztosabb befektetésnek bizonyult.

A borok rajongói is kellemes híreket kapnak mostanában, hiszen a minőségi borok értéke egyedül a 2016-os évben 24 százalékkal nőtt (bár tegyük hozzá, hogy ez az adat kifejezetten az észak-olasz vintage borokra vonatkozik).*** Az érmegyűjtők is csak kacagnak a banki ajánlatokon: 2015 szeptemberében egy 1839-es Viktória Királynő érmekollekció 596.608 eurós áron, vagyis a korábbi rekordösszeg kétszereséért kelt el.

Ha pedig valaki úgy gondolja, hogy az autókban nincs pénz, az gyorsan gondolja át újra a dolgot, mert egyedül az elmúlt tíz évben 457 százalékos áremelkedés történt az oldtimerek piacán.*** Ezek a járművek még az ingatlannál is jobb befektetésnek számítanak, pedig az európai ingatlanárak átlagosan 20 százalékkal nőttek az elmúlt évtizedben, 2000 óta pedig 152 százalék volt az áremelkedés. És nem csupán a szupersportkocsikon díszeleg mellbevágó árcédula. A legjobb hozamokat eredményező autók toplistáján a Fordok azok, amelyeket a gyűjtők a legalacsonyabb befektetéssel tudtak megszerezni.

“A legendás Ford GT40 szupersportkocsik teszik ki az eddig legmagasabb áron elárverezett Fordok oroszlánrészét, az új Ford GT pedig minden idők legdrágább Fordjának számít, amihez az is hozzájárul, hogy a típusból mindössze 250 darab készül évente” – mondta el Jim Farley, a Ford Európáért, a Közel-Keletért és Afrikáért felelős elnök-vezérigazgatója. “De sok más izomautónk is lenyűgöző értéknövekedést mutat.”

2016 márciusában egy alig 4000 kilométert futott Ford Escort Cosworth 80.001 euróért kelt el egy árverésen – miközben 1992-ben ugyanezt az autót 26.102 eurónak megfelelő összegért vette meg az első tulajdonosa. Egy Cosworth manapság több mint kétszer annyit ér, mint annak idején új korában, de egy 1981-ben 6.505 eurónak megfelelő áron vásárolt Fiesta XR2 is háromszor annyiért kelt el 2014-ben, és még ma is 10.701 euró az ilyen modellek átlagos ára.Sok történet kering olyan Ford sportkocsikról, amelyek szédítő összegekért cserélnek gazdát privát adásvételek során, és az áruk sosem kerül nyilvánosságra…

“Mielőtt valaki úgy döntene, hogy invesztál valamibe, érdemes alaposan átgondolnia, mi a neki való befektetés” – vélekedett Andrew Shirley, a Knight Frank Luxury Investment Index szerkesztője. “Igaz ugyan, hogy az elmúlt tíz évben több értékindex – így a klasszikus autók csoportja is – látványos növekedést mutatott, ám a leendő befektetőknek körültekintőnek kell lenniük. Nem minden autó értéke növekszik ugyanilyen mértékben. Ráadásul az ilyen jellegű befektetés komoly kiadásokkal is jár – gondoljunk csak a tárolásra, a karbantartásra és a biztosításra. Én azt tanácsolom, hogy mindig olyasmit vásároljanak, amit szeretnek, és aminek birtoklásában örömüket lelik – az értéknövekedést pedig egyszerűen tekintsék bónusznak.”

A klasszikus autók komoly értéknövekedésének egyik gyakorlati oka, hogy a privát eladásból származó értéknövekedés adómentesnek számít Európában. Persze az is erősen megpörgeti a piacot, hogy rengeteg gyűjtő egyszerűen a gyermekkori álmát valósítja meg azzal, hogy megvesz egy autót, amire réges-rég vágyott már.

“18 éves korom óta imádom a Ford Caprikat, és volt is akkoriban egy Daytona-sárga GLX-em fekete műbőr tetővel” – mesélte John Pepper, egy 56 éves essexi gyűjtő, akinek jelenleg 18 Caprija van a felújítás különböző stációiban. “Úgy érzem, az a küldetésem, hogy minél több ilyen autót kutassak fel és állítsak újra forgalomba. Persze tudom, hogy időközben egyre értékesebbek lettek, de számomra nem ez a legfontosabb; én egyszerűen csak imádok velük bíbelődni, róluk beszélgetni… valahogy a véremben van a dolog.”

Az eddig legdrágábban elárverezett Fordok:

1968 Ford GT40 – eladva: 2012. augusztus, ár (EU-HUF): 9.986.120 (3 milliárd)

1964 Ford GT40 Prototype, eladva: 2014. április, ár (EU-HUF): 6.927.985 (2,14 milliárd)

1965 Ford GT40 Roadster – eladva: 2014. augusztus, ár (EU-HUF): 6.350.653 (1,96 milliárd)

1966 Ford GT40 Mk1 – eladva: 2016. augusztus, ár (EU-HUF): 4.435.625 (1,37 milliárd)

1967 Ford Shelby GT500 Super Snake Mustang – eladva: 2013. május, ár (EU-HUF): 1.191.387 (368 millió)

Fejlesztés alatt a BMW M8

A vadonatúj BMW 8-as sorozat fejlesztési munkálataival párhuzamosan a BMW M divízió új csúcsmodellje is születőben van.

A feltámasztott BMW 8-as sorozat a tervek szerint 2018-ban ünnepli világpremierjét, a sorozatgyártású BMW 8-as Coupé fejlesztési munkálataival párhuzamosan pedig a BMW M divízió is gőzerővel dolgozik új csúcsmodelljén. A BMW M8 álcázó fóliába bújtatott, korai fejlesztési szakaszban lévő prototípusa első ízben a 2017. május 27-28-i hétvégén, a Nürburgringen megrendezett 24-órás megbízhatósági verseny betétprogramjaként gurul ki a nagyközönség elé. A vadonatúj sportautó megnövelt teljesítményéről és letaglózó menetdinamikájáról a BMW M divízió klasszikus stílusjegyei árulkodnak, a vezetés intenzív élményét a hatalmas légbeömlőkkel ellátott első lökhárító, a megerősített fékrendszer és a négy kipufogóvéggel felszerelt sport kipufogórendszer hirdeti.

„A sorozatgyártásban kínált BMW 8-as sorozat és a BMW M8 sportmodell fejlesztési munkálatai párhuzamosan zajlanak. A BMW M8 a BMW 8-as Coupé műszaki alapjaira épül, miközben a luxus sportkupé versenypályás adottságait, kirobbanó teljesítményét, precíz irányíthatóságát és agilitását egyaránt új szintre emeli. Az új csúcsmodell a vezetés elképesztő élményét váltja valóra, a BMW M divízió azon legendás stílusában, amely ügyfeleink legmagasabb igényeit is maradéktalanul kielégíti” – nyilatkozta Frank van Meel, a BMW M divízió elnöke.

A BMW Motorsport Le Mans-i visszatérésének köszönhetően eközben a BMW M8 versenypályára optimalizált változatának fejlesztése is folyamatban van. „Maximális lendülettel zajlanak a BMW M8 GTE versenyautó munkálatai. Egy új versenyautó kifejlesztése mindig izgalmas feladat, a BMW M8 GTE esetében pedig még intenzívebb a várakozás. Képeket egyelőre nem mutathatunk, de ígérhetem, hogy a BMW M8 GTE egy felettébb látványos versenyautó lesz. Még az év első felében tervezünk egy kezdeti versenypályás tesztet, a kész versenyautó pedig a tervek szerint 2018 januárjában, a Daytona-i 24-órás megmérettetésen ünnepelheti világpremierjét” – fogalmazott Jens Marquardt, a BMW Motorsport igazgatója.

Évek óta a Ford a legkedveltebb haszonjárműmárka Magyarországon

A DEKRA 2017-es tanúsítványa alapján a Ford haszongépjárművei a legkisebbtől a legnagyobb ismét kategóriáig első helyen végeztek az 1 kilométerre vetített üzemeltetési költségek terén.

A  rendkívül sikeres első negyedév után hazánkban a Ford továbbra is magasan vezet a haszongépjármű szegmensben, mely a haszonjármű modellek legendás megbízhatóságán túl, a DEKRA által ismét elismert alacsony üzemeltetési költségeknek is köszönhető. Idei év első három hónapjában a a kishaszongépjármű értékesítésben összpiaci szinten egy közel 10 százalékos visszaesés tapasztalható; a Ford kishaszonjárművei iránti töretlen érdeklődés biztosította, hogy a Ford piac visszaesését jelentősen kiküszöbölve megőrizze piacvezető pozícióját.

A 2012-ben meghirdetett Big Bang névre keresztelt haszongépjármű stratégia keretében a Ford idén ismét jelentős mérföldkőhöz érkezett. A reformációs folyamat során teljesen megújult, és kibővült a Ford haszongépjármű palettája. A teljes megújult haszonjármű palettáta Ford Magyarország múlt héten mutatta be a sajtó képviselőinek – az eseményről készült összefoglalónk IDE kattintva érhető el.

„A Big Bang stratégia részeként elkülönítettük (Tourneo) és teherszállító (Transit) modellcsaládot, bevezettük a legkisebb, személyautó alapokra épülő Courier modellcsaládot, és teljesen megújítottuk a Connect modelleket” – nyilatkozta Papp Zoltán, a Ford Magyarország haszongépjármű igazgatója.

A program keretében a Ford szétválasztotta a 1 tonnás és 2 tonnás Transit családot, így alakult ki a Custom (V362) modellcsalád és a maradt meg a klasszikus Transit elnevezést a legendás 2 tonnás (V363) modellcsaládnak, melynek első darabja 1965. augusztus 9-én gördült le a Ford gyár szalagjáról.

„A Ford valaha volt legsikeresebb haszonjármű modelljéből több millió darab fut jelenleg is a világ útjain, a Transit Európa legnépszerűbb haszonjárműve, mely sikerét a megbízhatóságon kívül annak is köszönheti, hogy a 469 féle különböző alváz, felépítmény, motor, váltó, felszereltség kombinációból minden ügyfelünk megtalálja az igényeinek legjobban megfelelő változatot” – mondat el Papp – „Természetesen ebben a haszonjármű kategóriában kiemelt jelentősége van a használat során jelentkező költségeknek is, és büszkén jelenthetjük ki, hogy a DEKRA 2017-es tanúsítványa alapján a Ford haszongépjárművei a legkisebbtől a legnagyobb ismét kategóriáig első helyen végeztek az 1 kilométerre vetített üzemeltetési költségek terén. Ehhez járul még hozzá, hogy 2017-re valamennyi motorunk EURO6-os normatíva szerinti kibocsátással rendelkezik.”

Ezen újítások, és fejlesztése eredményeként a 2012-ben még a haszongépjármű piac 7. helyén lévő Ford (8,5 % piacrésszel) 2015-re az első helyre lépett. 2016-ban pedig már 13,2 százalékos piacrészesedéssel őrizte meg vezető szerepét.
Magyarországon 2006 óta (2011 kivételével) a Ford folyamatosan piacvezető, 2017-ben pedig rekord piaci részesedést ért el, 27,3 százalékkal.
Új, a személyautók kényelmét és biztonságát idéző technológiák – , automataváltó és hátsó légrugózás

A Ford tágas és sokoldalúan alakítható Tourneo Custom személyszállítója most először kapható Sport kivitelben is, dinamikus külső megjelenésével és sportos stílusú utasterével különleges megjelenést kínálva a privát vásárlók és az üzleti megrendelők számára.
A Sport változat alapját a Tourneo Custom Titanium modell képezi; a 170 lóerős Ford EcoBlue dízelmotorral hajtott autó 8 üléses változatban, rövid és hosszú tengelytávolsággal is megrendelhető. A külső és belső kiegészítő elemek megegyeznek a Transit Custom kínálatával.

A legújabb Tourneo Custom vásárlói most az extrák és a technológiák jelentősen megújult kínálatából válogathatnak, amelyben olyan tételek szerepelnek, mint a simán és gyorsan kapcsoló hatfokozatú SelectShift automata sebességváltó.
a szegmensben egyedüliként kínált hátsó légrugózás, amely széles terhelési tartományban is azonos hasmagasságot, kényelmes gördülést és kiszámítható járműdinamikát biztosít; vagy éppen az attraktív, új formavilágú 17 colos könnyűfém keréktárcsák.

A Ford tavaly bemutatott Transit Custom és Tourneo Custom modelljeiben a legmodernebb, eddig a személyautókra jellemző vezetéssegítő technológiákkal találkozhatunk

Mindegyik modellben megjelennek az új, kifinomult vezetősegítő rendszerek:
Az Ütközésre Figyelmeztető rendszer – a szegmensben elsőként Gyalogosészlelő technológiával párosítva – csökkenti a frontális ütközés és a gyalogosgázolás veszélyét, illetve mérsékli az ebből eredő sérülések súlyosságát

A továbbfejlesztett Elektronikus Stabilitásvezérlés új funkciói tovább javítják az autó stabilitását extrém forgalmi körülmények közt; ilyen például az Oldalszél Stabilizálás, amely a jármű egyik oldalán aktiválja a fékeket, hogy csökkentse egy váratlan oldalirányú széllökés hatását, s így a kijelölt nyomvonalon tartsa az autót

A Ford díjnyertes EcoBoost benzinmotorjainak élvonalbeli teljesítményére és technológiáira alapozva született meg a Ford EcoBlue dízelmotor-család; ezek a 100-240 lóerős erőforrások hajtják majd a vállalat jövőbeli személyautóit és haszongépjárműveit.

Az új Transit és Transit Custom haszongépjárművekben bemutatkozó négyhengeres, 2,0 literes Ford EcoBlue egység az üzemanyag-takarékosság, a teljesítmény és a kifinomult működés páratlan kombinációját kínálja.

Az új erőforrás érezhetően javítja az autók vezethetőségét, hiszen a most kifutó, azonos teljesítményű 2.2 TDCi blokkhoz képest 20 százalékkal nagyobb forgatónyomatékot ad le 1.250 1/perc fordulatszámon, így a haszongépjárművek vezetői sokkal könnyebben kezelhetik majd a mindennapos közlekedési helyzeteket, például az araszoló forgalomban való lassú haladást vagy a lassan mozgó járművek előzését. Az új motor emellett egy személyautó kifinomult működését kínálja a haszongépjármű-szegmensben, hiszen alapjárati zajkibocsátása 50 százalékkal alacsonyabb.

A vadonatúj motor felépítése kisebb belső súrlódást és tisztább égést biztosít. A kipufogógázok kifinomult utánkezelésének köszönhetően az ultra-alacsony károsanyag-kibocsátás megfelel a 2016 szeptemberében életbe lépő, szigorúbb Euro VI szabvány előírásainak, amely az Euro V szabványban megengedett szinthez képest 55 százalékkal alacsonyabb NOx-kibocsátást irányoz elő.

A motor gázcseréjét olyan innovatív megoldások tökéletesítik, mint a Fordnál első ízben alkalmazott tükrözött beömlőnyílással kiegészített integrált szívórendszer, a magas hőmérsékleti tartományokra tervezett rakétahajtóművek anyagából készített, kis tehetetlenségű turbótöltő, valamint a vadonatúj, nagy nyomású üzemanyag-befecskendezési rendszer, amely gyorsabb, csendesebb és precízebb üzemanyag-ellátást biztosít.

A Ford angol és német tervezőcsapatai által kifejlesztett vadonatúj, 2,0 literes Ford EcoBlue motor először 105, 130 és 170 lóerős kivitelekben készül a haszongépjárművek számára. A 200 lóerőnél nagyobb teljesítmény leadására is képes blokk – további új EcoBlue erőforrásokkal együtt – később a Ford személyautónak kínálatában is megjelenik, s a választékban egy 1,5 literes egység is szerepel majd.

A mérnökök teljesen tiszta lappal kezdtek hozzá a vadonatúj 2,0 literes Ford EcoBlue motor tervezéséhez, innovatív megoldásokkal csökkentve a szerkezet súrlódását, amelyekkel 13 százalékos fogyasztáscsökkenést sikerült elérniük:
A 10 mm-rel eltolt hajtókarok minimumra csökkentik a dugattyú oldalirányú terhelését, mérsékelve ezzel a kisméretű, vasból készült blokk hengerfalán keletkező súrlódó erőhatásokat
Kisebb átmérőjű főtengelycsapágyak
Olajfürdős kialakítás a vezérműtengely és az olajpumpa szíjhajtásához
Optimalizált szelepvezérlés és vadonatúj, egyetlen darabból készített vezérműtengely-modul

A Ford első ízben alkalmazott tükrözött beömlőnyílással kiegészített integrált szívórendszert, amely precízen vezérli a hengerekbe irányuló levegőáramlást: az egyes és kettes számú hengerekbe az óramutató járásával megegyező irányban, a hármas és négyes számú hengerekben pedig ezzel ellentétes irányban forgatva meg a légáramot.
Ez a szimmetrikus elrendezés egységes üzemanyag-levegő keveredést biztosít mind a négy égéstérben, így a mérnökök jobban kontrollálhatták az üzemanyag égését. Az égési folyamat finomhangolása során a számítógépes szakértők egyedül a szelepemelés és szelepvezérlés beállításánál több mint 1400 olyan tényezőt vizsgáltak meg, amelyek befolyásolhatják a működés hatékonyságát.

Az új üzemanyag-fúvókák akár hat befecskendezést is képesek elvégezni egyetlen égési ciklus során; az egyes befecskendezések ideje kevesebb mint 250 mikroszekundum (0,00025 másodperc), és ezalatt 0,8 mg gázolajat juttatnak az égéstérbe, ami körülbelül egy cukorkristály tömegének felel meg. Ez a csekély mennyiség nyolc, egyenként 120 mikron átmérőjű (vagyis körülbelül az emberi hajszál vastagságával megegyező), kúp alakú lyukon át jut az égéskamrába.

A jellemzően a prémium személyautókban alkalmazott, az elektromosság hatására alakváltozással reagáló kristályokkal működő piezoelektromos technológia kiválóan alkalmas az üzemanyag mennyiségének szabályozására, ezért a Ford ezt a technológiát használta fel az üzemanyag-befecskendező egységben. Az új befecskendezők kevesebb zajjal működnek; az üzemanyag-szivattyú energiavesztesége minimális; az Auto-Start-Stop rendszer gyorsabban és kevésbé észrevehetően működik; a maximális üzemanyag-takarékosság érdekében a rendszer valós időben változtatja a kalibrációt.

A mérnökök kifejezetten úgy tervezték meg a vadonatúj, kompakt turbótöltőt, hogy alacsonyabb motorfordulatszám mellett is több levegőt szállítson, mint a most kifutó 2.2 TDCi blokk hasonló rendszere, így a motor a teljes fordulatszám-tartományban erőlködés nélkül, fürgén reagál a gázparancsra, és már 1.250 1/perc fordulatszámon is 340 Nm forgatónyomatékot ad le.

A legmodernebb aerodinamikai elvek alapján tervezett turbinakerék átmérője közel 10 százalékkal csökkent. A kerék olyan könnyűfémből készült, amit extrém hőmérsékleteken, például rakétahajtóművekben használnak. A repülőgépiparban használatos alumíniumból készült kompresszorkerék átmérője ugyancsak 15 százalékkal csökkent. Ezek a méretcsökkenések mérséklik a tehetetlenséget, így gyorsabban épül fel a teljesítmény; a kerék fordulatszáma elérheti a 240.000 1/perc értéket is, ami javítja az alacsony fordulatszám mellett leadott forgatónyomatékot.

A kompresszorkerekeket öntés helyett egyetlen tömbből marják ki, így a gyártási tűrés 2-3 mikron közti értékre javult (ami körülbelül egy baktérium méretének felel meg), ezzel együtt pedig tartósabb, kevesebb zajjal és rezgéssel működő szerkezetet eredményez. Az új turbótöltő működtető egységében a korábbi csigakerekes megoldást fogaskerekes szerkezet váltotta fel, ami a felére, azaz 110 ezredmásodpercre (egy emberi szempillantás felére) csökkentette a reakcióidőt.

A Ford első, szabványosított szelektív katalitikus redukciós rendszere is segít abban, hogy az új motor magabiztosan teljesítse a jövőbeli európai károsanyag-kibocsátási előírásokat. A maximális hatékonyság és az üzemi hőmérséklet alatt is kiváló teljesítmény érdekében a rendszer a motorblokk hátsó részén kapott helyet. A kipufogógáz-visszavezető cső egybeépült a hengerfejjel, így a motor kialakítása még kompaktabb, a gázhűtés pedig optimálisabb lett.

A 2,0 literes Ford EcoBlue motor a Ford első dízel haszongépjármű-erőforrása, amely személyautós szintű zaj-, vibráció- és nyersesség (NVH) értékeket kínál, jelentős mértékben javítva a vezető komfortérzetét.

Az új motor alapjáraton feleakkora zajkibocsátással működik, mint a 2.2 TDCi blokk. Különleges tervezésének köszönhetően a zajcsökkentésre optimalizált hengerfej és motorblokk, valamint a merevebb létraváz és olajteknő érzéketlen a motor belsejében zajló folyamatokra, a nem sík felületekkel illeszkedő részegységek szoros tömítései pedig elnyelik a motorzajt.

“Egy motor alapfelépítménye úgy működik, mint erősítő; akárcsak egy harang, ami felerősíti a belső mozgás zajait. Ezért aztán egy olyan harangot próbáltunk kifejleszteni, ami nem szól túl jól” – mondta Dominic Evans, a Ford Európa NVH-specialistája. “A motor minden jelentős zajforrását úgy terveztük meg, hogy csendesebben és simábban működjön – és sikerült megalkotnunk a Ford eddigi legkifinomultabb haszongépjármű-dízelmotorját.”

A hengerfej habosított anyagú hangszigetelő burkolata és a hangelnyelő anyagból készült első burkolat tovább mérsékli a kabinba beszivárgó motorzajt, így a vezető munkakörnyezete még csendesebbé válik. Az NVH-értékek javítását célzó további megoldások:

A fogaskerekek fogazásának mikron (0,001 mm) szintű elemzésével tökéletesebbé vált a fogak csatlakozása; ezáltal simább a működés, és kevesebb a magas frekvenciájú hang
Az optimalizált olajpumpa szabálytalan terelőlapátjai megtörik a szerkezet zajának frekvenciáját, így az kevésbé érzékelhető az emberi fül számára
A modern üzemanyag-befecskendezőkben integrált piezo-köteg, zajlágyító szoftver és optimalizált előbefecskendezés működik

Az új 2,0 literes Ford EcoBlue motor is megfelel a Ford szigorú, haszongépjárművekre vonatkozó tartóssági elvárásainak, amelyek a világ minden piacán azonosak, legyen szó akár Európáról, az USA-ról vagy Kínáról. A motor teljesítményét 5,5 millió kilométernek megfelelő tesztüzemben vizsgálták; ebben 400.000 kilométernyi közúti teszt is szerepelt, amit valódi haszongépjármű-felhasználók teljesítettek, emellett pedig átfogó laboratóriumi elemzés és kíméletlen próbák a Ford tesztpályáin, valamint CAE-értékelés a fejlesztés minden egyes fázisában.

A mérnökök a kenési rendszer minden elemét (beleértve az olaj specifikációját, az olajteknő és szűrő méretezését, a hengerfurat deformációjának mérettűrését és a dugattyúgyűrű kialakítását) úgy alakították ki, hogy az az olaj élettartamának növelését szolgálja, amellett pedig karbantartást nem igénylő elemeket terveztek (vezérműszíj, vezérműtengely-modul, vízpumpa).

Titkos teszten vett részt a Volvo S60 Polestar, most kiderülnek a részletek

A tavalyi évadban az FIA WTCC futama után a Volvo Cyan Racing ott maradt a németországi Nürburgringen, hogy a Nordschleifén titkos tesztet hajtson végre.

A feladat az volt, hogy az utcai Volvo S60 Polestar modell teljesítményét a legvégső határig vigyék el.

A teszt eredményeként új rekord született, az ennek során szerzett tapasztalatok pedig meghatározó jelentőséggel bírtak nem csupán az utcai modellek fejlesztése, de a versenycsapat szempontjából is – olyannyira, hogy egy teljes éven át titokban kellett tartaniuk azokat.

Csak most, alig néhány nappal a 2017-es WTCC bajnokság németországi futamát megelőzően árulhatja el a gyártó, hogy mi is történt valójában.

Volkswagen Golf GTI, elektromos hajtással

A már jól bevált szokás szerint wolfsburgi ipari tanulók építették a VW Golf-ra alapuló tanulmányautót a most zajló Wörthersee Találkozóra.

A wolfsburgiak a Sitech tanulóival kiegészülve 13-an dolgoztak az első alkalommal elektromos hajtással is rendelkező VW Golf GTI változaton. A VW Golf GTI First Decade tanulmány nevének második része, azaz az “első évtized” név arra utal, hogy a tanulók tizedik alkalommal jelennek meg önálló tanulmányautóval a nagy hagyományokkal rendelkező Wörthersee Treffen eseményein. Az új tanulmányautó kilenc hónapos munka után született meg hat szakmai területen tevékenykedő tanulók ötletéből. Az autó külső megjelenésében szereplő kék tónusok a Wörth-i tó vizének és az égbolt kékjének változatait jelenítik meg.

A tanulmányautóba az első kerekeket hajtó 300 LE benzinmotort és a hátsó kerekeket működtető 48 voltos elektromos motort építettek be. A két hajtás változat külön-külön és együttesen is képes mozgatni az autót, azaz vezethető a hagyományos első kerék hajtással, az elektromotorral hátsókerék hajtással, és a két változattal együttesen négykerék hajtással is. Ilyenformán jól alkalmazható városon kívüli és a városi közlekedésben is, ahol az elektromos hajtás nulla kibocsátással a parkolásnál és lassabb haladásnál is jól érvényesül.

A fékerő visszanyerés két elemben tölti fel a visszanyert energiát, ami meghosszabbíthatja az autó hatósugarát, ugyanakkor városon kívül rosszabb útviszonyok között már a négykerék hajtás érvényesülhet. A hajtás változatokat a Mirror Link-en keresztül elérhető alkalmazáson keresztül egy beépített táblagépen lehet kiválasztani. Az autó tervezésénél főleg digitális technológiát alkalmaztak a 18 és 23 év közötti tanulók, a formatervet grafikai programon keresztül táblagépen, a különleges alkatrészeket CAD vezérlésű számítógépeken 3D nyomtatással hozták létre.

BMW Concept 8 Series: világpremier 2018-ban

A 2018-as világpremiert ígérő BMW 8-as Coupé koncepciója a kompromisszumoktól mentes menetdinamika és az abszolút luxus egységét kelti életre – egy modern BMW kupé képében.

A BMW Group 2017. május 26-án, a legendás Concorso d’Eleganza Villa d’Este idei felvonásának első gálaestjén tartja legújabb lenyűgöző koncepciója, a modern BMW kupék stílusjegyeivel felvértezett BMW Concept 8 Series tanulmányautó világpremierjét. A nóvum a bajor prémiumgyártó legelőkelőbb modellsorozatának előfutáraként mutatkozik be, hiszen a vállalatcsoport történetének eddigi legátfogóbb újítási hulláma a tervek szerint 2018-ban a vadonatúj BMW 8-as Coupé érkezését is elhozza. A 2016 márciusában bejelentett „Strategy NUMBER ONE > NEXT” vállalati stratégia egyik célja, hogy az értékesítési mutatók és a bevételek párhuzamos növekedésével jelentős mértékben élénkítse a BMW Group luxusszegmensben betöltött szerepét, a BMW 8-as sorozat felélesztése pedig kulcsfontosságú tényező.

„A BMW történetében a 8-as szám mindig is a sportos teljesítmény és az exkluzivitás szimbóluma volt. A vadonatúj BMW 8-as Coupé ismét bemutatja majd, hogy milyen az, amikor a vérpezsdítő menetdinamika és a fejedelmi luxus kéz a kézben jár. Legelőkelőbb modellsorozatunk felélesztésével újabb fejezetet nyitunk a luxusautóinkat egyesítő palettán és a csúcskupék kategóriájában is abszolút mércét állítunk, hogy az új modellel még tovább erősítsük a luxusszegmensben betöltött vezető pozíciónkat” – mondta Harald Krüger, a BMW AG igazgatótanácsának elnöke.

A BMW Concept 8 Series tanulmányautó sokkal több, mint egy kétajtós luxuskoncepció.

„Egy csúcstechnológiával felszerelt, nagyteljesítményű, ízig-vérig élményautó. Egy hamisítatlan luxus sportkupé, amely a világon egyedülálló módon kelti életre a kompromisszumoktól mentes teljesítmény és az előkelő elegancia harmóniáját. A BMW Concept 8 Series tanulmányautóban a vezetés iránt érzett színtiszta szenvedélyt látom” – fogalmazott Adrian van Hooydonk, a BMW Group vezető formatervezője.

A múlt és a jövő találkozása

A BMW Concept 8 Series tanulmányautó hovatartozása már első ránézésre egyértelmű, miközben innovatív karosszériáját vadonatúj ötletek és úttörő megoldások hatják át. „A koncepció formanyelve merész vonalvezetés mentén értelmezi újra a BMW legendás stílusjegyeit, amelyek főként a felületek közötti átmenetekben érhetők tetten.

A letisztult eleganciát éles törések és lágy ívek kontrasztja szegélyezi, kiemelve a modell erőteljes adottságait. A végeredmény egy rendkívül magabiztos kiállású, lélegzetelállítóan gyönyörű forma, amelynek minden porcikája egyedülálló. Egy modernkori klasszikus a javából” – tette hozzá Adrian van Hooydonk.

Szigorú tekintet és sportautós kiállás

A koncepció frontrészét a nagyméretű hűtőrács, a vékonyra húzott fényszórópár és a hatalmas légbeömlők kiválóan elrendezett egysége határozza meg. A BMW Concept 8 Series tanulmányautón új értelmezésben jelennek meg a bajor prémiumgyártó legendás stílusjegyei, amelyek a vállalat klasszikus dizájnnyelvezetének is új utat mutatnak. A szélesen elnyújtott, vese alakú hűtőrács két oldalpárja például minden korábbinál alacsonyabbra került, a BMW kupéklasszikusainak emlékét idézve pedig egyetlen, nagyméretű keretben kapott helyet. A lefelé szélesedő hűtőrács-keret a BMW Concept 8 Series tanulmányautó magabiztos kisugárzását és dinamikus karakterét nyomatékosítja.
A koncepció szigorú tekintetéről a rendkívül vékonyra húzott fényszórópár gondoskodik, hatszög alakú LED-helyzetjelzőkkel és BMW lézerfény-technológiával (BMW Laserlight). Az első lökhárító hatalmas légbeömlői eközben a tanulmányautó szélességét és a vezetés színtiszta élményét hangsúlyozzák: a szénszálból készült betétek a nagyteljesítményű erőforrás sportos teljesítményére utalnak.

Letisztult felületek sportos keretben

A BMW Concept 8 Series tanulmányautó sziluettje egyszerre sugall erőt és eleganciát. A hosszú motorháztető és a kecsesen lejtő tetővonal harmóniáját dinamikus ívek keltik életre, a csomagtérajtó halványan emelkedő lezárása pedig a sebesség élményére utal. A jármű-sziluett letisztult felületeinek, merész vonalvezetésének és vadonatúj megoldásainak egysége a legmodernebb technológia benyomását kelti, miközben a dinamikus ívek a luxus sportkupé vérpezsdítő vezetési élményét hirdetik.
Az első kerékívek mögött elhelyezett Air Breathers légkivezető nyílásokból érkező légáramlatot két exkluzív oldalvonal optimalizálja, a hátsókerék-meghajtású kupé teljesítményét pedig a hátsó tengely fölötti masszív karosszéria-domborulat nyomatékosítja. Az övvonal kialakítása a BMW vadonatúj felületelrendezési irányzatát és karosszéria-rajzolási szaktudását helyezi a középpontba: a BMW Concept 8 Series tanulmányautó egyszerre sportos és elegáns kiállását a professzionális vonalvezetés és a tökéletesen kihangsúlyozott részletek kettőse fokozza még tovább.

A koncepció világpremierjére a BMW dizájn-részlege egy vadonatúj karosszéria-fényezési opciót is kikevert, amely kizárólag a BMW Concept 8 Series tanulmányautó sajátja. A Barcelona Grey Liquid fantázianévre keresztelt, szürkéskék árnyalat optimális mélységét a magasfényű, irizáló pigmentek adják. A nóvum alatt ugyancsak exkluzív, 21” méretű könnyűfém keréktárcsák gurulnak, amelyek levegővezető küllőkkel erősítik a sportkupé lendületes kisugárzását.

Adrenalin, tradíció, elegancia

A BMW Concept 8 Series tanulmányautó hátfala a legendás BMW 8-as sorozat lapos, rendkívül széles, erőtől duzzadó karakterét idézi. A klasszikus jármű-sziluett merész vonalai és lágy ívei itt fejedelmien sportos elrendezésben egyesülnek, miközben a hátsó kerékívek szélesen terpesztő vállrésze a vezetés abszolút élményét hirdeti. A sportkupé egyik fénypontja a hátrafelé szűkülő utascella és a széles vállrész összefonódása.
A vékonyan elnyújtott hátsó lámpák messze benyúlnak az övvonalba, így harmonikus átmenetet képeznek a koncepció oldala és hátfala között. A hagyományosan „L” alakú kialakítás a tanulmányautó szélességét és erőteljes kiállását hangsúlyozza, a forradalmi LED-technológia pedig a csúcstechnológiás megoldásokat idézi. A szénszálból készült hátsó diffúzor a BMW Concept 8 Series tanulmányautó sportos énjét helyezi a középpontba, nagyméretű, trapéz alakú dupla kipufogóvégekkel kiegészítve.

Prémium minőségű, sportautó hangulat

A BMW Concept 8 Series tanulmányautó utastere kizárólag a lényegre koncentrál: a vezetés élményére. A volán mögött helyet foglaló sofőrt a sportautók jellegzetes, vezetőre összpontosító hangulata fogadja, ahol minden a vérpezsdítő lendületről szól. Az összes kijelző funkció, járművezérlési opció és utastéri felület, így a központi műszeregység, a műszerfal, a középkonzol és a két ajtókárpit is a letisztult egyszerűség elvét követi.

Az utastér egyik legelegánsabb része a műszerfal és az ajtókárpitok találkozása, amely prémium kialakítása ellenére a sportautók zárt kabinjának benyomását kelti. Ezt hivatott nyomatékosítani a műszerfal és a középkonzol közötti egyedülálló átmenet is, amely az utastér középpontját adja. Az exkluzív, sportautós hangulatot a kivételesen magasra húzott középkonzol és a felettébb alacsony műszerfal vizuális játéka emeli új szintre.

A BMW Concept 8 Series tanulmányautó utastere eközben a látványos ellentéteknek is ékes példát állít: az ajtók mögött az átélt élmények és a mérnöki precizitás, a sportautós lendület és a fejedelmi elegancia, valamint a szénszál és a bőrözés páratlan kontrasztja várja a bajor prémiumgyártó ügyfeleit. A luxus kisugárzás mögött minden megérintett elem, alkatrész és funkció sportos karaktert hordoz, a legfinomabb bőrrel bevont sportülések váza például ultrakönnyű szénszálból készült, a sportkormány kézzel csiszolt alumínium küllői mögött pedig vörösre eloxált váltófülek idézik a versenypályák hangulatát. A sportautók és a luxuslimuzinok hamisítatlan kettősét az alumínium elemek és a sötét bőrözés kontrasztja hirdeti.

A formatervezők Dark Brown sötétbarna és Fjord White jégfehér Merino bőrkárpitozást alkalmaztak az utastérben, a csúcstechnológiás megoldásokat pedig a szénszálból készült alkatrészek és az alumínium elemek hangsúlyozzák. Sőt mi több, a váltókart és a BMW iDrive operációs rendszer vezérlőtárcsáját Swarovski kristályból faragták ki, amely minden korábbinál magasabb szintre emeli a BMW luxus sportkupéinak elegánsan modern utastéri hangulatát.

Érkezik a vadonatúj BMW 8-as sorozat

A BMW Concept 8 Series tanulmányautó a bajor prémiumgyártó 2018-as világpremiert ígérő luxus sportkupéjának előfutára. A vadonatúj BMW 8-as Coupé új fejezetet nyit a luxus színvonalú sportautók sikertörténetében és a valaha készült legelőkelőbb modellsorozattal bővíti a vállalat luxusautókat egyesítő palettáját. A BMW 8-as sorozat a kompromisszumoktól mentes menetdinamika és az abszolút luxus egységét kelti majd életre, amellyel új mércét állít a luxuskupék kategóriájának élére.

Egyre több taxivállalat voksol a Nissan Leaf mellett

2013-ban egy japán taxivállalat egy lapra tett fel mindent, és a teljes hagyományos taxikból álló flottáját kibocsátásmentes Nissan Leaf-ekre cserélte, ezzel a kényelmes taxikra vadászó emberek millióinak tette kellemesebbé utazását, miközben a környezetünket érő terhelést csökkentette. Ez volt az elektromos taxik globális forradalmának első lépése.

Ezt követően spanyol, holland, magyar, angol, jordániai, mexikói és lengyel taxivállalatok is követték a példájukat, és kibocsátásmentes Nissan elektromos taxikat állítottak forgalomba.

Ma a Nissan taxik – Leaf-ek, e-NV200-ak – öt kontinens 26 országában és 113 városában teljesítenek szolgálatot. Közöttük Budapesten is lehetőség van a GreenTaxi szolgáltatásait igénybe venni, melynek a flottájában csak 100%-ban elektromos Nissan LEAF-ek találhatóak. Áprilisban a Nissan és a GreenTaxi együttműködésének köszönhetően, azon felhasználok, akik a GreenLite applikáción keresztül rendeltek taxit összesen 5000 km ingyenes utazásban részesültek.

A taxivállalatok alacsonyabb kibocsátást, jelentős megtakarítást és olcsóbb fenntartást nyertek, míg az ügyfelek számára a csendes és kényelmes utazás jelenti a pozitív változást. A számokkal alátámasztott üzleti eredmények és megtakarítások egyértelművé teszik, hogy a kibocsátásmentes Nissan taxik használata az okosabb döntés, amely az ügyfelek és a taxiflották számára is elhozza a Nissan intelligens mobilitását.

A Nissan az elketromos járművekre építő intelligens mobilítással az autók vezetésének, meghajtásának és társadalmi integrációjának teljes átalakítása felé tart.

Kiderült, ki a legjobb szerelő a Suzuki berkein belül

Belföldi márkaszervizek szerelőinek rendezett versenyt a Magyar Suzuki Zrt. A több éves múltra visszatekintő megmérettetés dobogós helyezettjei, a szakmai és erkölcsi elismerés mellett értékes jutalomban is részesülnek.

A háromfordulós kihívás idei győztese Czene Tibor, a Ring Autóház Kft. szervizének munkatársa lett, aki Salzburgban az európai szerelői versenyen képviselheti a magyarországi Suzuki márkaszervizeket. A kezdeményezéssel a vállalat célja az is, hogy felhívja az autótulajdonosok figyelmét a biztonságos üzembetartásra, a megbízható és szakszerű szervizelés fontosságára.

A Magyar Suzuki idén ismét országos szerelőversenyt hirdetett, amelynek célja, hogy a Suzuki Márkaszervizek szakemberei bizonyíthassák felkészültségüket a Suzuki gépjárművek szakszerű és naprakész szerelési, szervizelési és a legkorszerűbb diagnosztikai folyamatok kapcsán. A hónapok óta zajló, többfordulós versenysorozat tegnap ért véget Esztergomban, a vállalat oktatóközpontjában.

A verseny első körös selejtezőjén a résztvevők elméleti tudását mérték fel, online kitölthető tesztek formájában. Az előválogatásra 82 Suzuki márkaszervizből 91 munkatárs jelentkezett, majd végül területenként 6 fő, összesen 24 szervizes kolléga jutott tovább. A selejtezőkben és az elődöntőben a résztvevők már időre teljesítették a feladatokat. A válogatást követő fordulók az összetett elméleti tudásfelmérők mellett, gyakorlati feladatokról és a Suzuki gépjárművek teljes körű típusismeretéről szóltak. A márkaszervizes munkatársak olyan feladatok megoldásán keresztül bizonyíthatták tudásukat és rátermettségüket, mint például adott motor vezérléselemeinek helyes pozíciója és beállítása.

A nyolcas döntő résztvevői az ország több pontjáról érkeztek. Az utolsó körben Sári Attila (2042 ITC Autó Hungary Kft.), Bucskó Attila (1191 Varró Autó Kft.), János Gábor (7002 HIRT Autószalon Kft.), Fárbás Gábor (8602 Borongics Kft.), Czene Tibor (5006 Ring Autóház Kft.), Puskás Zoltán (5601 Ankers Kft.), Simon György (2854 Száraz Kft.) és Vida Tamás (8003 Kőnig Kft.) folytathatták készségeik megmérettetését. A döntő résztvevői valódi hibaelhárítási folyamatokon keresztül mutatták be a szakszerű javítási technikákat, a diagnosztikai műszerek gyors és pontos használatát, valamint a naprakész szaktudásukat.

A verseny győztese, így az Év szerelője cím büszke tulajdonosa Czene Tibor, a Ring Autóház Kft. szerelője lett, aki a kitüntető cím és az értékes nyeremények mellett, idén a Suzuki európai szerelői versenyén is képviselheti a magyar márkaszervizeket. A második helyet János Gábor, a HIRT Autószalon Kft. dolgozója, a harmadikat Puskás Zoltán, az Ankers Kft. munkatársa szerezte meg.

„A Magyar Suzuki kiváló eredményeihez a modellek, valamint a tudatos és egységes márkaépítés mellett nagyban hozzájárul az értékesítési hálózat bővülése és a szakszervizek minőségi munkája. Jelenleg 82 márkaszervizünk működik az országban, hálózatuk lefedi az ország teljes területét. Az Év szerelője kitüntető cím egyértelműen hozzájárul a döntőbe jutott márkaszervizek értéknövelt szolgáltatásaihoz, így a szerelő munkatársak sikere egyúttal növeli az általuk képviselt márkakereskedők presztízsét is” – mondta Ruska Viktória, a Magyar Suzuki Zrt. kommunikációs vezetője.

LEGFRISSEBB

Újragondolja az elektromos autók töltését a Mercedes-Benz

0
A Mercedes-Benz új lendületet ad az elektromos kishaszongépjárművek piacának Közép-Európában: a vállalat az E.ON-nal kötött megállapodás keretében minden eddiginél személyre szabottabb és egyszerűbb e-mobilitás...

Visszatért a Ferrari Testarossa

TESZTJEINK