Főoldal Blog Oldal: 363

Legendás Ford Le Mans győzelmek, LEGO kockákból

Egy ajándék, mellyel gyermekeink is ráléphetnek az autóversenyzéshez vezető útra. Az 1966-ban és 2016-ban látványos győzelmet arató Ford GT40 és az új Ford GT versenygépek most LEGO kockákból kelnek életre.

Az új LEGO Speed Champions készletben mindkét autó megtalálható, na meg a pilóták figurái, egy kockás zászló és persze a nyertesnek járó trófea, így könnyen felidézhető a történelmi motorsport-diadal.

“A csapatomból sokan a Ford 1966-os győzelmének legendáján nőttek fel, így könnyű elképzelni az izgalmukat, amikor először láthattak neki mindezt LEGO kockákból megalkotni” – mesélte Dave Pericak, a Ford Performance globális igazgatója, majd hozzátette: “Ez a készlet igazán hatásosan adja vissza Le Mans-i történetünket, és bízom benne, hogy erősen inspirálja majd a holnap autóversenyzőit, mérnökeit és formatervezőit is.”

A Ford idén látványos győzelmet aratott Le Mans-ban, megismételve a történelmi diadalt, amikor autói 50 évvel ezelőtt mindhárom dobogós helyezést megszerezték ugyanezen a futamon. A LEGO Group szorosan együttműködött a Ford formatervező- és licenc-csapatával, hogy a lehető legrészletesebben megmintázhassa az 1966-os győztes versenyautót és az új Ford GT versenygépet.

 “Igazi jutalomjáték volt ez, bár komoly felelősséggel is járt. A Ford GT40 minden idők egyik legismertebb versenyautója, a Ford GT pedig egyszerűen hihetetlen“ – mondta el Craig Callum, a LEGO Speed Champions vezető formatervezője. “A készletet gyermekek számára terveztük, de nem feledkezhettünk meg a felnőtt rajongókról sem, akikről tudtuk, hogy szigorúan elbírálják majd e modellek hitelességét.”

Callum – aki szabadidejében egy Ford A-modell hot-roddal versenyez, és valódi autók dizájnereként kezdte szakmáját – tíz prototípus készítését is levezényelte, mielőtt megszületett a két modell végső változata, amelyek már létező LEGO kockákból készíthetők el.

Az új 2016-os Ford GT és az 1966-os Ford GT40 2017. március 1-től rendelhető meg a LEGO.com/shop honlapon 34,99 eurós ajánlott fogyasztói áron. Ugyanitt egy Ford Mustang készlet is kapható, valamint egy Ford F-150 Raptor utánfutóval és egy Ford A-modell hot-rod.

MGE: 2017-es új gépjármű forgalomba helyezések, február

Megérkeztek a legfrissebb MGE (Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete) adatok az idei, 2017-es újautó forgalomba helyezések kapcsán. Valamint számos adatot olvashatunk közleményükben, amelyek a nem túl távoli jövőt vetítik előre.

Kezdjük egy gyors előrejelzéssel az új személyautók és kishaszonjárművek forgalomba helyezési és kivonási statisztikáival:

2017. február Tárgyhó forgalomba helyezés piac Tárgyhó forgalomba helyezés piac változás Tárgyhó kivonás utáni piac Tárgyhó kivonás utáni piac változás Kumulált új autó forgalomba helyezés Kumulált új autó forgalomba helyezés változás Kumulált kivonás utáni piac Kumulált kivonás utáni piac változás
db % db % db % db %
Személygépjármű 8000 207 6883 23,2 14418 18,2 12516 21,1
Kishaszon jármű 1297 –       14,3 1185 –       9,5 2503 -11,4 2282 -7,5

 

2016. október Tárgyhó Tárgyhó változás Kumulált Kumulált változás
db % db %
Motorkerékpár 67 -51,4 105 -46,7
Nagyhaszon jármű 414 -3,7 703 -7,4
Autóbusz 39 -40,9 111 -9

 

(A százalékértékek a tárgyévet megelőző év azonos időszakával való összehasonlítást mutatják – forrás: DataHouse Kft.

Személyautók

A februári forgalomba helyezési eredmények annak ellenére, hogy a kemény tél nem kedvez a gépjármű értékesítésnek, jelentősen meghaladja a 2016-os értéket, ahogy az első kéthavi kumulált eredmény is. Ez azt vetíti előre, hogy a 2017. évben is folytatódik az új személygépjárművek forgalomba helyezésének növekedése és ha valamilyen jelentősebb gazdasági körülmény nem indokolja 2017-ben az új személyautó forgalomba helyezések meghaladják a százezer darabot.

A magán vásárlók visszatérése folytatódik, mégis inkább a használt autó kínálatból elégítik ki igényeiket, bár valószínűsíthető az is, hogy a céges vásárlások egy része (különösen az egy-három autós céges vásárlások) magán vásárlásnak tekinthető.   Remélhető, hogy az elektromos autókra adott kormányzati támogatás a kezdeti nehézségeket követően beindul.  Ennek közvetlen hatása inkább 2017 tavaszától fog jelentkezni.

Kishaszonjárművek

A kishaszon jármű piac enyhe visszaeséséből sem tudunk két hónap után messzemenő következéseket levonni. Annyi látszik, hogy ennek a szegmensnek a növekedési potenciálja jelenleg kisebb. Sokat javítana a helyzeten, ha a vegyeshasználatú kishaszonjármű ismét visszakerülhetne a palettára. E mellett ez a kategória nagymértékben támogatná a kis-, és középvállalatokat, ami a kormányzat deklarált célja is.

Nagyhaszonjárművek

A nagyhaszon járműveknél a visszaesés minimális.  Nyilvánvaló, hogy a kedvezőtlen időjárás késlelteti az átadásokat, másrészt egyes nagy flotta tulajdonosok némileg növelték a flottacserék idő intervallumát, ami kisebb csúszást okoz a forgalmazásban.

Autóbuszok

Az autóbusz piac igen kis mérete miatt tud jelentős havi eltéréseket mutatni, itt az a fontos, hogy éves szinten növekedést lássunk, mivel a buszpark nagyon öreg és így lecserélésre szorul. Fontosnak tartjuk, hogy az emberek szállítását szolgáló buszpark jelentősen megfiatalodjon és korszerűbb legyen.

Motorkerékpárok

A piac továbbra is igen gyenge, ennek a járműfajtának az értékesítését fokozottabban befolyásolja az időjárás szezonalitása. Továbbra is azt gondoljuk, hogy létfontosságú lenne a robogó azonosítás megoldása, a regisztrációs adó kiigazítása a használati jellegű kétkerekűek esetében, valamint a 125 ccm robogók „B” kategóriás jogosítvánnyal való vezethetőségével kapcsolatos procedúra könnyítése. Fontos tudni, hogy a kétkerekűek nagyobb darabszámú használata jelentősen csökkentheti a dugókat, vagyis könnyítheti az autósok és minden más közlekedő életét, miközben csökkentheti a környezetszennyezést.

Javítók és szervizek

MGE az importőrök támogatásával tovább folytatja a márkaszervizeket bemutató kommunikációs kampányt, amely a jogi környezet változásával együtt (cégautó javítási ÁFA fele visszaigényelhető) már érzékelhető elmozdulást jelentett a legális szervizek irányába, ahol megfigyelhető az ügyfélszám emelkedése. Ez a folyamat mára már látható módon megjelent a legális szervizek látogatottságában és forgalmuk emelkedésében.

Az „értünkhozzá” kampányt egy interaktív blog beindításával folytattuk, ahol az ügyfeleknek is lehetőségük nyílik véleményüket, tapasztalataikat közzétenni. Ettől azt várjuk, hogy a márkaszervizek valós szolgáltatásainak hiteles kommunikációja egy újabb lépéssel egészül ki, illetve azt, hogy a márkaszervizek és ügyfelek kapcsolatának építésére egy további lehetőség nyílik.

87. Nemzetközi Genfi Autószalon: az új Range Rover Velar

A luxusterepjáró fogalma azon a napon született meg, amikor a Land Rover piacra bocsátotta az eredeti Range Rover modellt. Csaknem fél évszázaddal később töretlenül él tovább ugyanaz az innovatív szellemiség, életre keltve a Range Rover modellcsalád negyedik tagját, amely 2017. március 1-én lépett a világ nyilvánossága elé.

Elegáns egyszerűség, lenyűgöző megjelenést eredményező formai irányvonal, és úttörő fogyasztói technológia – ezek az új Range Rover Velar meghatározó jellemzői.

„A Velarra úgy tekintünk, mint az avantgárd Range Roverre” – mondja Gerry McGovern, a Land Rover formatervezésért felelős igazgatója. „A ragyogás, a modernség és az elegancia új távlatait nyitja meg a márka előtt. A Range Rover Velar megjelenésével minden megváltozik.”

A Velar minden terepen, minden helyzetben kifinomult megoldást kínál, és mivel egyedülálló, fenntartható anyagokból és fejlett mérnöki tartalommal készült, tökéletes letéteményese a Land Rover Above and Beyond (messzebbre, magasabbra) filozófiájának.

A Velar név eredete a hatvanas évekig, a legelső Range Rover prototípusokig – a luxusterepjáró műfajának úttörőihez – vezethető vissza.

Amikor a fejlesztő mérnököknek el kellett rejteniük a 26 darab előszériás Range Rover valódi kilétét, a Velar nevet választották, ami pedig a latin velare szóból ered, és annyit tesz: eltakarni.

87. Nemzetközi Genfi Autószalon: Peugeot Instinct Concept

A Peugeot feltette a kérdést: ki ne álmodott volna már olyan autóról, amelyben az utazás teljes nyugalma együtt jár a környezet megóvásával? Egy autóról, amely megért bennünket és annyira ismer, hogy a legkisebb vágyainkat is előre kitalálja? Egy autóról, mely mintha önmagunk térbeli folytatása lenne, s amelyben minden töretlen, könnyed, áramló és természetes?

A Peugeot egy ilyen autóban gondolkodik, a hozzá kapcsolódó jelszó pedig: a szabadság. A vezetési mód és a vezetési élmény megválasztásának szabadsága. A mozgás szabadsága. Mindez a Peugeot Instinct Concept tanulmányautóban ölt testet.

“Egy Peugeot mindig valami mást nyújt, többlet élményt ad. Ezt erősítik meg ügyfeleink, ezt bizonyítja az új PEUGEOT 3008 sikere, és ugyanezt nyújtja majd az új autonóm autónk is a jövőben. Ezt az érzelmi többletet hívják szabadságnak!” – mondta Jean-Philippe Imparato, a Peugeot ügyvezető igazgatója.

“A Samsung ARTIK Cloud könnyű ás átlátható interakciót teremt a hálózatba kapcsolt eszközök és szolgáltatások között, bármilyen technológiát is alkalmaz a felhasználó. A Peugeot Instinct Concept és a SAMSUNG ARTIKTM Cloud valóra váltja az autonóm autóról alkotott elképzelésünket” –  fogalmaz Dr. Luc Julia, a Samsung Electronics innovációs alelnöke.

“Egy autonóm jármű megtervezése rettentően izgalmas kihívás. Számba kell venni a kötöttségeket, az aktív vezetés és az autonóm működés szempontját egyetlen célt tartva a szemünk előtt: mindenkor az öröm forrása legyen, érzelmeket váltson ki. A Peugeot Instinct Concept az első autonóm tanulmány, amely nem hagyja az út szélén a vezetés örömét” – mondja Gilles Vidal, a Peugeot formatervezési igazgatója

Röviden a Peugeot Instinct Concept tanulmányról

A Peugeot Instinct Concept tervezésének mottója a szabadság. A vezetési mód megválasztásának szabadsága, a mozgás szabadsága, az okoseszközök nyújtotta szabadság. Ez az elképzelés a vásárlók vágyaira és igényeire reagál.

A Peugeot elképzelései szerint megalkotott autonóm járműben megtapasztalható vezetési élményen keresztül a márka neve az öröm fogalmával fonódik egybe.

Az autonóm vezetés jelenti majd az új fordulópontot az autózás történetében. Az összes járműgyártó alkalmazni fogja ezt a technológiát; a márkák közötti különbség a megvalósítás mikéntjében rejlik majd.

A világon elsőként mutatnak be olyan járművet, amelyben működőképesek a « I.o.T « platform okosmegoldásai. A Samsung ARTIK Cloud platformról van szó, amely összekapcsolja a járművet a felhasználó saját adatfelhőjével.

A Peugeot Instinct Concept szimbiózisban fejlődik a mobilitás újfajta élményét jelentő, egymással hálózatba kötött eszközökkel. A jármű integrálja azokat az adatokat, amelyeket a felhasználó meg szeretne osztani vele: az okostelefonjáról, az okosórájából és az otthonautomatizálási készülékekből gyűjtött információkat.

Nincs többé fennakadás a hétköznapok egymást követő cselekvéseiben. A tanulmányautó az alkalmazások új palettáját kínálja, a felhasználó az otthonától a szabadidős tevékenységein át a munkájáig minden mozzanatot zökkenőmentesen, tökéletesen összehangolt folyamatban végezhet el.

A Peugeot Instinct Concept négy mozgási, kétféle vezetési (Drive Boost és Drive Relax) módot, valamint két autonóm (Autonóm Sharp és Autonóm Soft) üzemmódot kínál.

A Peugeot Responsive i-Cockpit újraértelmezi az utastér fogalmát annak érdekében, hogy megfeleljen az autonóm vezetésből adódó új felhasználásoknak. A kezelőfelületek a kiválasztott helyváltoztatási módnak és a felhasználó profiljának megfelelően automatikusan végrehajtják a szükséges konfigurációkat a felhasználás előtt, közben és utána.

A vezető minden körülmények között megőrzi uralmát a jármű felett. Autonóm vezetési módban a középkonzolra helyezett i-Device segítségével hajthat végre műveleteket, illetve vezérelheti a kapcsolókat.

Internet of Things

A Peugeot Instinct Concept egy kortalan formába öltöztetett kombi kupé. Rendkívül letisztult külsejét erőteljesen áramvonalas vonásokkal rajzolták meg.

Peugeot Instinct Concept: az I.o.T legjava

A Peugeot Instinct Concept az autózás közben elérhető internet alapú szolgáltatások tárházát kínálja.

Az online szolgáltatások és az okoseszközök önmagunk meghosszabítását jelentik. A Peugeot  egyre egyszerűbb és észrevétlenebb módon építi be ezeket az autóba, hogy nyugodt, intenzív és egyedülálló élményt nyújtson a vásárlóinak. Ezáltal ügyfeleink teljesen szabad döntéseken keresztül saját mobilitásuk aktív szereplőivé válnak.

Aude Brille, aki a Peugeot stratégiáért felel

A Peugeot Instinct Concept elképzelése szerint az Ember a természetből nyer ihletet, és ahogy egyre többet tanul a természettől, úgy lesz egyre önállóbb. A tanulmány a deep learning tanulási módszerre támaszkodva alakítja ki a felhasználó profilját. Mindehhez a Samsung ARTIK Cloud I.o.T (Internet of Things) platformja hálózatba kapcsolja a felhasználó hétköznapi okoseszközeit, és összegyűjti az adatokat az okosórákból, az okostelefonokból, a közösségi hálózatokból. Az otthonautomatizálási készülékek – okostévé, streaming audio – és a számítógép szintúgy bekapcsolódnak a hálózatba. Az autó önmagában is egy elképesztően gazdag információforrás. Mindenütt jelen van a hétköznapjainkban: szokásos útvonalak, kedvenc helyek, vezetési szokások…
A PEUGEOT és a data science területen tevékenykedő Sentiance az adatok feldolgozását és rendezését követően határozza meg az egyes felhasználók profilját. Ez egy dinamikus, folyamatosan gazdagodó kiértékelés, amely lehetővé teszi, hogy a Peugeot Instinct Concept teljes mértékben felkészüljön és alkalmazkodjon a tulajdonosa igényeihez és vágyaihoz.

Hétfő, 7.45
Ön a 8.30-kor kezdődő találkozójára a szokásosnál negyedórával korábban indul. Ugyanis az autó navigációs rendszere már « egyeztetett » az ön jegyzeteivel az aznapi feladatokról, majd az aktuális közlekedési és időjárási viszonyok alapján azt javasolja, hogy induljon el tizenöt perccel hamarabb, hogy biztosan pontosan érkezzen. Amikor beszáll az autóba, a FOCAL rendszer kiváló hangzásminőségében élvezheti ugyanazt a zenét, amelyet az előbb még a nappaliban hallgatott. Amikor pedig beindítja a motort, kattan a zár az otthona ajtaján.

Kedd, 21 óra
Jól kifáradt az edzés után – tudja ezt az okosórája is, ahonnan a Peugeot Instinct Concept tájékozódik, majd az autója automatikusan Autonóm Soft módba vált, így teljes nyugalomban gurulhat hazafelé. Már az otthona közelében jár, amikor az udvari világítás felkapcsol és bevilágítja önnek a parkolóhelyet.

Csütörtök, 8 óra
Úgy tűnik, nem fárasztotta le eléggé a tegnapi sportolás: az autója ezért azt javasolja, hogy az irodától tíz percre parkoljon le, és gyalog menjen be a munkahelyére.

Péntek, 14 óra
Ön egy találkozóra igyekszik, az út egy autópályán, majd egy kanyargós országúton át vezet. Az út első felét Autonóm Sharp módban teszi meg az autó, majd magától Drive Boost módba kapcsol, amikor elérik az alsóbb rendű utat, mivel tudja, hogy ön szereti a dinamikus vezetést.

A felhasználó eddig soha nem tapasztalt könnyedséggel boldogul az autóval. Az egész vezetési környezet azon igyekszik, hogy megkönnyítse számára az autózást. Ezt számos automatika segíti: vezetési mód, a kezelőfelületek és ülések beállításai, hangulatvilágítás, hifiberendezés stb. Ám mindenkor az Ember marad a felelős döntéshozó, aki épp úgy választhatja a manuális sebességváltást, mint azt, hogy az Autonomus mód bekapcsolásával teljesen rábízza magát a járműre.

A négyféle vezetési mód különösen kifinomult vezetést tesz lehetővé. A Drive Boost a dinamikus vezetésre fókuszál. A Drive Relax az ADAS (Advanced Driving Assistance Systems – fejlett, vezetést segítő rendszerek) bevonásával támogatja a vezetőt, például az automatikus fényszóró-bekapcsolás, vagy az aktív sebességtartó automatika segítségével.

Autonóm vezetési módban az Autonóm Soft a kényelmet helyezi előtérbe. Ez hosszabb utazások esetén ideális, amikor megnézhetünk egy filmet, olvashatunk, vagy pihenni szeretnénk. Az optimális menetidőre az Autonóm Sharp a legjobb garancia, amit a precíz és dinamikus úttartás biztosít.

Peugeot Responsive i-Cockpit: forradalom mindenkinek

Eddig a tanulmányok talán túlságosan elitista képet rajzoltak az autonóm autókról, mintha a csúcskategóriának, és kizárólag az autó vezetőjének örömére szánták volna őket. A Peugeot elképzelése szakít ezzel a megközelítéssel. Az autonóm vezetésnek minél több emberhez el kell jutnia. Ezt a szándékot tükrözi a Responsive i-Cockpit adaptív és innovatív belső felépítés is.

Az autonóm autó új utakat nyit a kreativitás előtt, melyeket az új felhasználások hívtak életre.

“A Peugeot Instinct Concept tanulmánnyal és az új Responsive i-Cockpit utastérrel azokra a tényezőkre építünk, amelyek annyira népszerűvé tették a márka legutóbbi modelljeit. A vezetés élményének újfajta formáit teremtjük meg. A kezelőfelületeken, a felépítésen, a stíluson keresztül. Hol van az leírva, hogy egy autonóm autónak kinézetében és használatában unalmasnak kell lennie?” – teszi fel a kérdést Matthias Hossann, a Peugeot tanulmányautók felelőse.

A vezető környezete egy sima felületű kinematikai rendszerrel büszkélkedhet, amely a Drive és az Autonóm módok közötti váltáskor lép működésbe. Ekkor a kompakt kormánykerék és a billenőkapcsolók pultja eltűnik a műszerfalban, a gázpedál pedig visszahúzódik a lábtérben.

A vezető bármelyik üzemmódban ura a járműnek. Drive módban ez nyilvánvaló, az igazi meglepetés, hogy a Peugeot autonóm autója ezt Autonóm módban is tudja. Az autó a középkonzolon elhelyezett 9.7 colos kijelző mellett található i-Device segítségével vezérelhető. Csak egy mozdulat, és már meg is előztük az előttünk haladó járművet, ugyanilyen egyszerűen válthatunk Softból Sharp módba.

Drive módban a holografikus műszerfali kijelzőn jelennek meg a vezetéshez kapcsolódó információk: a jármű sebessége, a PHEV hajtáslánc két energia átalakítója közötti megoszlás, az akkumulátor töltöttsége stb. Az autó holtterében megjelenő járműre a digitális visszapillantó figyelmeztet.

Autonóm módban ezek a berendezések újabb, relevánsabb információkkal is ellátnak, hiszen mostantól, hogy a vezető nyugodtan hátra dőlhet, csupán az idő fogalma számít. A bennülők tisztában vannak azzal, hogy mekkora utat tettek már meg és mennyi van még hátra a menetidőből.

A különböző kapcsolási és vezetési módokhoz más-más hangulat tartozik. Nemcsak a megjelenített információk tartalma különbözik, hanem megváltozik az ülések helyzete, a világítás és a hangjelzés is.

A Responsive i-Cockpit minden utasnak kitüntetett helyet biztosít még ebben a kompakt autóban is. Az egyéni komfortzóna megteremtéséhez az üléseket a repülőgépekéhez hasonlóan alakították ki. A testtel érintkező részeket – az üléslapot, a háttámlát és a fejtámaszt – egymástól külön alakították ki. Az alumínium szerkezetű üléslap továbbra is fix marad. A háttámla azonban mobil, a keresztirányú Y tengely körül forgatható. Az üléspozíciót attól függően állíthatjuk be, hogy éppen mit szeretnénk: ha pihenni, kinyújtózhatunk, ha vezetni, felülhetünk, ha pedig filmnézéssel vagy munkával kívánjuk múlatni az időt, válasszuk a köztes pozíciót.

Az autóban utazók egy chatbot-on keresztül kommunikálhatnak az autóval. A hangvezérelt személyi asszisztens a szolgáltatások széles választékához enged hozzáférést. Gyorsan és egyszerűen foglalhatunk például mozijegyet, vagy vásárolhatunk online.

Az anyagok is arra invitálnak, hogy magunkra szánjuk a felszabadult időt. A padló selymes érintése arra ösztönöz, hogy cipőnket levéve adjuk át magunkat a pihenésnek. A test vonalát követi és megtartja a 3D hurkolt ülésborítás. Ugyanez az anyag köszön vissza a középkonzol oldallapjain, az ajtópaneleken, az üléslapokon és a támlákon. A tarkó és a fej kényelmét szolgálja a bőrrel és rugalmas 3D hurkolt anyaggal bevont fejtámasz.

Kombi kupé: kortalan szépségű design

A Peugeot Instinct Concept tanulmány az autonóm autók egy új, a vásárlók széles rétegének szánt ökoszisztémát vezet be. Az aerodinamikai újításokból letisztult, időtlen stílus született, amely érzelmi húrokat pendít meg.

A mozgó jármű a levegő ellenállásával találkozik, ami jelentős energiát emészt fel. Az aerodinamikai mérnökök folyamatosan azon dolgoznak, hogy a légellenállás minél kisebb legyen, ami a fogyasztás csökkenését és az utazók kényelmét növeli. Ez utóbbi szempont egyre fontosabb lesz a jövőben. Az autonóm jármű utasai új tevékenységeknek adhatják át magukat utazás közben, új örömöket fedezhetnek fel.

A Peugeot Instinct Concept a legdivatosabb karosszériaformákból meríti az arányait. Az ívelt vonalak a lehető legszorosabban követik a szerkezeti elemeket és az utasteret. A PHEV hajtáslánc 300 lóerős teljesítményét vetíti előre a hosszan elnyúló motorháztető. A hangsúlyosan domborodó kerékjáratok az összkerékhajtású tanulmány kitűnő úttartását és nagy teljesítményét sejtetik.

Az orr-rész rendkívül kifejező. A LED-es fényszórók közepébe helyezett kamera lencséje, amely az emberi szem pupilláját idézi, folyamatosan pásztázza a jármű környezetét és információkkal látja el a vezetéstámogató rendszereket.

A kétoldalt fénycsíkkal szegélyezett hűtőmaszk az autó mozgása közben különleges és egyedülálló szerepeket lát el. A közepén elhelyezett oroszlán fehér színű megvilágításával látványosan jelzi a közlekedőknek, hogy az autó autonóm módban közlekedik. 90 km/óra menetsebességtől fontos aerodinamikai funkciói vannak: egyrészt növeli a leszorítóerőt, másrészt a sebesség elérését követően kinyílik rajta egy speciális légbeömlő, amely a menetszél irányított elvezetését biztosítja, ami aztán a karosszéria légellenállását csökkenti számottevő mértékben. A légbeömlőn beáramló levegő a kerékjáratoknál távozik. A virtuális kerékburkolat kioltja az aerodinamikai interferenciát azáltal, hogy a futómű együtt dolgozik az ötküllős könnyűfém keréktárcsákkal, melyek még könnyebbek a felületükön futó szűk barázdáknak köszönhetően. Ugyanez az aerodinamikai megoldás hátul is visszaköszön. A levegő a karosszéria övvonalában, a hátsó ajtóban kialakított nyíláson át áramlik be, onnan a fénycsíkkal összekötött, 3D lámpák alatt található diffúzor felé veszi az irányt.

A domború napfénytető alacsonyan borul az utasok fölé. Vonalvezetését remekül kihangsúlyozza a karosszéria színével megegyező, három rétegű, mélykék lakk.

A Peugeot már a közeljövőben megvalósítja az autózás kettős élményét: a dinamikus vezetés örömét az időnyereség fogalmával kapcsolja össze. A magunkra szánt időével, a szabadság, az öröm idejével. Ezt testesíti meg a Peugeot Instinct Concept.

Lexus LC 500, igazi playboyoknak

Az idén huszonötödik évfordulóját ünneplő lengyel Playboy Magazin megválasztotta a 2017-es év legjobb, legmodernebb és legmagasabb szintű luxust kínáló autóit. A Playboy 25. Jubileumi Autója címet a Lexus legújabb, lenyűgöző sportkupéja, a Lexus LC kapta meg rendhagyó dizájnjáért, élvonalbeli technológiájáért és lenyűgöző vezetési élményéért.

A lengyel Playboy magazin immár 25. alkalommal rendezte meg ezt a nagy presztízsű versenyt. A Toyota prémium márkája, a Lexus már többször is kiválóan szerepelt ezen a megmérettetésen. 2012-ben a Lexus GS 450h lett a Playboy Év Autója, 2015-ben a Lexus RC F sportkupé bizonyult a Luxus és teljesítmény kategória legjobbjának, 2016-ban pedig a Lexus GS F sportszedán szerezte meg az első helyezést a Luxus és sport kategóriában.

A zsűri most újra kihangsúlyozta, hogy bár a Lexusról a legtöbb embernek a hibrid hajtás és a luxuslimuzinok jutnak eszébe, a márka káprázatos sportkocsikat is épít, és a Lexus abban a tekintetben is egyedülálló, hogy a művészet, a film és az üzlet világának számos ismert szereplője előszeretettel választja ezt a márkát. A Playboy 25. Jubileumi Autója címet a legújabb kupé, a Lexus LC kapta meg rendhagyó dizájnjáért, élvonalbeli technológiájáért és lenyűgöző vezetési élményéért.

A Lexus mindössze 27 éve létezik, ám ennyi idő alatt is gyökeresen átformálta a világ luxusautó-piacát. A kiváló mérnöki munka eredményeként erős, remek motorok és sebességváltók generációi láttak napvilágot, és a márka úttörő hibrid technológiája új dimenziókat nyitott az üzemanyag-takarékosság és kifinomult működés terén.

A tradicionális kézműves kidolgozásra épülő luxus és a modern formatervezés még egyedibbé varázsolta a márkát, a világszínvonalú luxusautó-gyártók élvonalába emelve a Lexust. Az új NX crossover, a legújabb generációs RX luxus-SUV, valamint az RC F és GS F nagy teljesítményű modellek érzékletesen mutatják be, milyen hatalmasat lépett előre a Lexus a kortárs dizájn és a vezetési élmény tekintetében, miközben megőrizte azt a hibátlan minőséget és a részletekre fordított figyelmet, amiről autói mindig is híresek voltak. Az LC luxus-kupé most még magasabbra tette a lécet. A díjátadó gálát június 19-én rendezik meg a varsói Zamoyski-palotában.

Magyarországon a Lada Vesta, az alapmodell 3 millió forint alatt

Megjöttek az első Lada Vesta modellek Magyarországra, ezzel pedig a Lada márka felsőbb osztályba lépett. Az új generációs Ladák már a Renault-Nissan csoport égisze alatt készültek, formatervezőjük a világhírű brit Steve Mattin, akinek nevéhez Volvo és Mercedes modellek is kötődnek.

Az új Lada Vesta egyértelműen az európai piacot célozza. Egy dolog viszont biztosan orosz maradt benne: a sokat dicsért, elnyűhetetlen Lada motor. Az új Lada Vesta országszerte húsz márkakereskedésben elérhető, az alapmodell ára 2.999.000 Ft.

Alig egy éve indult meg a Lada értékesítése Magyarországon és már itt a következő Lada generáció, az új, abszolút európai piacra szánt modell, a Lada Vesta. A Vesta biztosan nem ismeretlen a magyar WTCC közönség számára, hiszen ez a típus futott nagy sikerrel a legutóbbi szezonban. Autós berkek és ínyenc rajongók pedig már egy éve várják az új LADA Vesta érkezését, amikor az orosz piacon elkezdődött a forgalmazása.

A Vesta a Lada márka történetében egyértelműen új dimenziókat nyit. A korábbi palettához képest a Vestával a Lada nem egy, inkább két szinttel lépett feljebb. A könnyen felismerhető, merész külső annak az X design elemnek köszönhető, mely az új generációs Ladák sajátja. A jellegzetes forma hangsúlyosan megjelenik az autó orr részén és az oldalsó karosszérián. A Vesta már a C szegmens képviselője, ahonnan a céges autók zöme is kikerül. Az új Lada Vesta stílusos megjelenése, magas felszereltsége és vonzó ára minden bizonnyal számos hazai flottakezelő és flottahasználó cég figyelmét felkelti majd.

Igen, az új Lada Vesta dögös, nagyon jól felszerelt és a korábbi modellekhez képest tele van extrákkal. Négy felszereltségi szintet kínál, az alap Standard, a nagyon magasan felszerelt Comfort és a navigációval és tolatóradarral ellátott Lux, amely igény szerint robotizált váltóval is rendelhető.

Minden változat 1.6-os, 105 lóerős benzines Lada motorral elérhető. Külön említésre méltó a Vesta alapára is, amely a C kategóriában egyedülállóan hárommillió forint alatt maradt. Emellett az új Lada Vesta a magasabb felszereltségeknél is a szegmens egyik legjobb ár-érték arányú autója. A Vestákhoz a többi modellhez hasonlóan három év kilométer korlátozás nélküli garancia és országos LADA Asszisztencia is jár, előbbi igény esetén öt évre is bővíthető.

„Nagyon mozgalmas volt az elmúlt évünk. Visszahoztuk a Ladát a hazai piacra, kiépítettük az országos márkakereskedői hálózatunkat és több autót adtunk el, mint amire legmerészebb álmunkban számítottunk. Most pedig végre megérkezett a már minden szempontból új generációs Lada Vesta, ami egy nagyon jól felszerelt, modern és stílusos autó, kitűnő áron. A Lada komoly meglepetéseket fog okozni idén is” – tette hozzá Markó Zoltán, a Lada Hungary projektigazgatója.

Tokióban átadták az első hidrogén üzemanyagcellás Toyota buszt

A Toyota leszállította az első üzemanyagcellás buszt (FC busz) a Tokiói Önkormányzat közlekedési hivatalának.

Az FC busz (modellnév: Toyota FC Bus) a Toei útvonalon áll üzembe március hónaptól, majd még ugyanabban a hónapban egy második, azonos jármű követi.

A Toyota a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és az olimpiai mozgalom (és nem mellesleg a Magyar Olimpiai Bizottság) kiemelt támogatójaként a 2020-as Tokiói Olimpiai és Paralimpiai Játékokat megelőzően több mint 100 hidrogén üzemanyagcellás (FC) buszt kíván üzembe állítani, elsősorban a tokiói régióban. A várakozások szerint a hidrogén üzemanyagcellás buszok elterjedése a városi közlekedésben bővítheti a nagyközönség FC technológiával kapcsolatos ismereteit, javíthatja az FC buszok elfogadottságát tömegközlekedési eszközként.

A Toyota hidrogén üzemanyagcellás rendszerét (TFCS)1, amelyet eredetileg a Mirai üzemanyagcellás gépkocsi (FCV) számára fejlesztettek ki, azzal a céllal alkalmazták, hogy a belső égésű motoroknál kedvezőbb energetikai hatásfokot biztosítson, valamint hogy kivételesen jó környezetvédelmi teljesítményt nyújtson: a rendszer ugyanis működése közben egyáltalán nem bocsát ki CO2-t, sem más károsanyagot (SOC). Emellett az FC busz az alacsony padlós normának is megfelel, ami az idősek, illetve a gyermekek számára megkönnyíti a fel- és leszállást. A busz ezen felül nagykapacitású külső energiaforrásként is szolgál. A 9 kW maximális kimenő teljesítményre és összesen 235 kWh kapacitásra képes FC busz ilyenformán elektromos áramforrásként szolgálhat természeti katasztrófák esetén, evakuációs központokban (pl. iskolai tornatermekben), illetve az általa megtermelt elektromos energia háztartási gépek működtetésére is alkalmas.

A Toyota FC busz fejlesztése és bemutató tesztjei a Gazdasági, Kereskedelmi és Ipari Minisztérium Új generációs energia és közösségi rendszerek bemutató projektjének, illetve a Környezetvédelmi Minisztérium Csekély szénkibocsátású technológia kutatási és fejlesztési projektjének az égisze alatt zajlott. Ezt követően a járművet bevonták a Föld-, Infrastruktúra- és Közlekedésügyi, valamint Idegenforgalmi Minisztérium Csekély szénkibocsátású helyi közlekedést támogató programja alá. A Toyota csoport a jövő rendkívül ígéretes energiaforrásának tekinti a hidrogént. A Mirai FCV piacra bocsátása mellett a Toyota üzemanyagcellás buszok és villás targoncák fejlesztésében, valamint háztartási célú, telepített üzemanyagcellák fejlesztésében is részt vett. A jövőben a csoport célja, hogy egységesített formában gyorsítsa fel a fejlesztéseket, hogy hozzájárulhasson a hidrogén alapú társadalom megvalósításához.

A Toyota FC busz főbb műszaki adatai (a Toei útvonalra felkészítve)

Jármű Hosszúság / szélesség / magasság 10 555 / 2490 / 3340 mm
Szállítható személyek száma  (ülőhely, állóhely és vezető) 77 (26+50+1)
Üzemanyag-cella köteg Név Toyota FC Stack
Típus Tömör polimer elektrolit
Maximális teljesítmény 114 kW × 2 egység (155 LE × 2 egység)
Villanymotor Típus Szinkron váltóáram
Maximális teljesítmény 113 kW × 2 egység  (154 LE × 2 egység)
Maximális forgatónyomaték 335 Nm × 2
Nagynyomású hidrogén tartály Tartályok száma 10
Névleges üzemi nyomás 70 MPa (kb. 700 bar)
Tank tárolási sűrűség 5,7 tömegszázalék
Tartály belső térfogata 600 liter
Hajtó akkumulátor Típus Nikkel-metál hidrid
Nagykapacitású külső energiaforrás Maximális teljesítmény 7.2 kW
Kapacitás 235 kWh

 

A Volvo Polestar Cyan Racing kibővített WTCC programjával szeretne világbajnoki címre szert tenni

Miután 2016-os bemutatkozó évada minden várakozást felülmúlóan sikeres volt az FIA WTCC túraautó világbajnokságban, a Polestar Cyan Racing 2017-re kibővítette WTCC programját, és három új Volvo S60 Polestar TC1 versenyautóval, valamint új pilótákkal tör a világbajnoki cím felé.

„Teljes mértékben megbízunk a Polestar Cyan Racing csapat és pilótáik: Thed, Néstor és Nicky felkészültségében és képességeiben. Ugyanakkor semmiképpen nem gondoljuk, hogy könnyű út vezetne célunk eléréséhez, hiszen egy évvel korábbra hoztuk a megvalósítás határidejét, miközben versenytársaink cseppet sem gyengültek. Egy dolgot azonban le kell szögeznünk: az idei szezonban a világbajnoki cím megszerzésére törekszünk” – mondta Alexander Murdzevski Schedvin, a Polestar motorsport igazgatója.

Továbbra is a Polestar Cyan Racing színeiben versenyez Thed Björk négyszeres STCC-bajnok, aki nem csupán a fejlesztési programnak volt nélkülözhetetlen tagja, de legelső WTCC győzelmét is neki köszönhette a csapat tavaly Sanghajban. Björk oldalán két új pilóta csatlakozik a csapathoz.

Néstor Girolami kétszeres argentin Super TC 2000 bajnok az előző évadban egy versenyen indult a csapattal, és az itt mutatott teljesítménye nyomán nem csak állandó pilótaként, de a fejlesztési program értékes tagjaként is számít rá a Polestar Cyan Racing.

A tapasztalt holland pilóta, Nicky Catsburg 2015 óta versenyez sikeresen a WTCC-ben, a Polestar Cyan Racing csapattal azonban idén találkozik először.

„Fantasztikus érzés volt már az első szezonban megszerezni első versenygyőzelmünket; a siker nyomán még magabiztosabban közelítem meg az idei évadot, amelyben új, még magasabb célokat tűztünk ki magunk elé. A szezonon kívüli tesztprogram eredményes volt. Soha nem vezettem még ilyen sokat egy évad bevezetéseként, úgy érzem, készen állok arra, hogy versenybe szálljak a világbajnoki címért. Alig várom, hogy Néstor és Nicky csatlakozzon a csapathoz; mindketten nagyon gyorsak, és igazi profik” – mondta Thed Björk.

„Rendkívül hálás vagyok, hogy ilyen nagyszerű lehetőséget kaptam a Polestar Cyan Racing csapattól” – folytatta Néstor Girolami. „Tavalyi első közös versenyünk igazán ígéretes volt, azonnal a csapat részének éreztem magam. Bízom benne, hogy idén a csapattal, Theddel és Nicky-vel együtt még magasabb szintre léphetünk, ami az eredményeket illeti.”

„2016-ban egy vetélytárs csapat tagjaként követtem nyomon a Polestar Cyan Racing teljesítményét, és rendkívüli örömömre szolgál, hogy csatlakozhatok hozzájuk. Tavalyi eredményeik lenyűgözőek voltak, és bízom abban, hogy Thed és Néstor oldalán idén én is kiemelkedő teljesítménnyel járulhatok hozzá a 2017-re kitűzött, igen kemény céljaink megvalósításához” – zárta a gondolatsort Nicky Catsburg.

A Polestar Cyan Racing csapat a 2016-ös évad novemberi lezárása óta dél-európai körpályákon folytatja a 400 lóerős Volvo S60 Polestar TC1 versenyautó szezonon kívüli tesztprogramját.

A felkészülést megkönnyíti és felgyorsítja az új, 18 millió eurós beruházási értéket képviselő CYAN Motorsport Center a svédországi Göteborgban. A létesítmény minden idők legnagyobb szabású skandináv motorsport-projektje; az építkezés várhatóan márciusra véget ér. A műhely alapterülete több mint 6000 m2, és megtalálható benne minden, ami a sikeres WTCC részvételhez szükséges lehet, az F1-szabvány szimulátortól a fékpadig, a futómű- és motorgyártó állomásoktól a tervező irodáig, és így tovább.

„Hosszú évek kemény munkájának gyümölcse ez a központ, büszkék vagyunk arra, hogy Skandináviában eddig ismeretlen léptékű motorsport háttéripart hozunk létre. A létesítmény nélkülözhetetlen, ám önmagában korántsem elegendő alapfeltétele a 2017-es WTCC bajnoki címre való törekvésünknek. Tesztprogramunk a tervek szerint zajlott, hatalmas lépéseket tettünk az S60 Polestar TC1 versenyautó fejlesztése terén” – mondta Christian Dahl, a Cyan Racing vezérigazgatója.

A 2017-es WTCC évad április 8-9. hétvégéjén veszi kezdetét Marokkóban, hogy aztán négy földrészen és tíz versenyhétvégén át eljusson a december 1-2. hétvégéjén zajló, katari zárófutamig. A Polestar Cyan Racing számára a soron következő lépés a WTCC hivatalos szezon előtti tesztje március 14-15-én, a legendás monzai körpályán, Olaszországban.

Kövesse a Polestar Cyan Racing csapatot a WTCC bajnoki cím felé vezető úton: wtcc.polestar.com

2017 WTCC naptár
Március 14-15. – Szezon előtti teszt – Monza, Olaszország
Április 9. – Marrákes, Marokkó
Április 30. – Monza, Olaszország
Május 14. – Hungaroring, Magyarország
Május 27. – Nürburgring Nordschleife, Németország
Június 25. – Vila Real, Portugália
Augusztus 6. – Termas De Rio Hondo, Argentína
Október 15. – Sanghaj, Kína
Október 29. – Motegi, Japán
November 19. – Makaó, Kína
December 1. – Losail, Kata

Tények – Thed Björk
Lakóhely: Karlskoga, Svédország
Született: 1980. december 14.
Versenyzői pályafutás:
2015 – STCC – bajnok
2014 – STCC – bajnok
2013 – STCC – bajnok
2012 – TTA – 3. helyezés
2011 – Svéd Camaro kupa – bajnok
2009 – STCC – 2. helyezés
2008 – STCC – 3. helyezés
2006 – STCC – bajnok
2005 – STCC – 2. helyezés
2003 – GTR Svédország – bajnok
2001 – FIA Sportscar SR2 – bajnok
1999 – F3 Svédország és Skandinávia – bajnok

Tények – Néstor Girolami
Lakóhely: Buenos Aires, Argentína
Született: 1989. május 22.
Versenyzői pályafutás:
2015 – Super TC2000 – bajnok
2014 – Super TC2000 – bajnok
2012 – Super TC2000 – 3. helyezés
2006 – Formula Renault 1.6 Argentina – 2. helyezés

Tények – Nicky Catsburg
Lakóhely: Amersfoort, Hollandia
Született: 1988. február 15.
Versenyzői pályafutás:
2012 – Holland GT bajnokság – 3. helyezés
2010 – Mégane Trophy Eurocup – bajnok
2006 – Formula Ford Benelux – bajnok
2005 – SEAT Cupra kupa – 2. helyezés
2004 – Holland téli hosszú távú bajnokság – 3. helyezés

Műszaki adatok – Volvo S60 Polestar TC1

Motor: 4 hengeres, 1595 cm3, Drive–E Volvo
Hajtásképlet: elsőkerékhajtás
Teljesítmény: 400 LE
Legnagyobb fordulatszám: 8500/perc
Sebességváltó: 6 fokozatú szekvenciális
Felfüggesztés: MacPherson elöl és hátul, Öhlins állítható lengéscsillapítók
Fékek elöl: 4 dugattyús féknyergek, 390 mm belső hűtésű tárcsák
Fékek hátul: 2 dugattyús féknyergek, 280 mm belső hűtésű tárcsák
Keréktárcsa: 18″, öt kerékcsavarral rögzítve
Karosszéria: acél és szénszálas kompozit
Tömeg: 1100 kg

Varga Zsombor, Toyota: “A sikeres PR kommunikációs tevékenység alapja a stratégiai gondolkodás”

A Toyota a magyarországi személyautó- és haszongépjármű piacon a tavalyi évben eladásait 41.2 százalékkal növelte. Mindez alapvetően Varga Zsombornak, a márka hazai PR menedzserének köszönhető, valamint annak, hogy szinte nincs olyan nap, napszak, hogy ne lenne valamiféle aktivitás a márka körül.  Tehát elmondható: kiemelkedő intenzitású PR kommunikációval lett megtámogatva a látványosan bővülő értékesítés.

Mindez azt jelenti, hogy napi 12 híradás, azaz 2 óránként 1 hír jelent meg a márkáról 2016-ban a hazai sajtóban. Mindeközben a japán gyártó prémium márkája, a hazánkban tavaly 67,5%-al bővülő Lexus esetében átlagosan napi 4 híradással találkozhattak a hazai médiafogyasztók.

A tavalyi évben mintegy 4318 híradás jelent meg a Toyotáról a hazai sajtóban, miközben a világ vezető autógyártójának prémium márkájáról, a Lexusról 1279 alkalommal adott hírt a magyarországi média a 2016-os évben. A nem fizetett megjelenéseket magában foglaló kimagasló PR kommunikációs aktivitás így sikerrel támogatta a két márka marketing kommunikációs tevékenységét, érdemben hozzájárulva a tavaly hazánkban értékesítéseit 41,2%-al növelő Toyota és 67,5%-al bővülő Lexus márkák értékesítési sikereihez.

„A sikeres PR kommunikációs tevékenység alapja a stratégiai gondolkodás, a tudatosság, és a marketing kommunikációs és értékesítési területekkel kialakított szinergia, azaz egymás üzeneteinek hatékony támogatása, mind tartalmi szinten, mind időzítés tekintetében” – mutat rá Varga Zsombor, Toyota és Lexus márkák magyarországi PR kommunikációjáért felelős vezetője.

„Erre alapozva elérhető az úgynevezett Owned, Earned, Paid és Shared médiakommunikációs csatornák maximális hatékonyságú kihasználása. Mindennek ugyanakkor természetesen előfeltétele a tevékenység mérése, nyomon követése is: nem csupán a megjelenések száma fontos számunkra, de azok reklám egyenértéke (azaz mennyibe került volna az adott PR megjelenés, ha fizetnünk kellett volna érte), átlagos elérése, a megszólított célcsoport affinitása, vagy éppen az, hogy az adott időszakban hányan találkozhattak az üzeneteinkkel. Ezek ismeretében azonosíthatóak a leghatékonyabb kommunikációs eszközök és formák, illetve mérhető egy-egy esemény/kampány megtérülése is, így folyamatosan tökéletesítetjük, illetve a változó piaci körülményekhez médiafogyasztási szokásokhoz igazíthatjuk kommunikációnkat” – fejti ki a szakember.

„Az nyilvánvalóan nem újdonság, hogy az elmúlt években felértékelődött a közösségi média szerepe, és annak a többi média csatornánál hangsúlyosabb hitelessége a médiafogyasztók szemében. Ennek ellenére ez egy olyan terület, ahol talán a leggyorsabban évülnek el a felhalmozott tapasztalatok, és a legintenzívebb reaktivitást igényli. Minden korábbinál hangsúlyosabbá vált a kétirányú, valódi kommunikáció szemben a korábban bevált gyakorlatnak számító információközléssel, és mindenki igyekszik minél inkább bevonó, érzelmileg is megérintő, megosztásra sarkalló tartalmakkal megszólítani célközönségét. Éppen ezért a mai kommunikáció alappillérévé vált az úgynevezett storytelling, azaz történetmesélés, amikor egy vállalat nem csupán tényeket közöl, de értékeket vállal fel és közvetít, azaz nem csupán megfogalmazza, de a gyakorlatba is ülteti az önmaga számára megfogalmazott küldetését” – teszi hozzá Varga Zsombor.

Amint a szakember kifejti, a világ leginnovatívabb, és legzöldebbnek tartott, a társadalmi felelősségvállalás számos területén élen járó Toyota, és prémium márkája, a Lexus esetén szerencsére minden adott ahhoz, hogy megfelelő ’muníció’, azaz elegendő mennyiségben rendelkezésre álló tartalom álljon rendelkezésre a történetmeséléshez. Miközben a Toyota 6, a Lexus pedig 2 vadonatúj modellt mutatott be csak hazánkban, és számos előremutató műszaki fejlesztésről, forradalmi technológiai áttörésről, vagy épp látványos értékesítései sikerekről számolhatott be, rengeteg egyéb területen történő szerepvállalásról is érkezett hír, a sport, divat, vagy épp a motorsport világától a jótékonyságig a világból és hazánkból egyaránt. Éppen ezért rendkívül fontosnak bizonyult ezeknek a híreknek, történeteknek a tudatos, következetes strukturálása, a kommunikáció hatékonyságának, és a megfogalmazott üzenetek sikeres átadásának érdekében. Hasonlóan hangsúlyos szerepe volt azoknak a hiteles véleményvezéreknek, márkanagyköveteknek a megtalálása, akik a vállalat által képviselt értékekkel azonosulni tudnak, és sikerrel járulhatnak hozzá a márka üzeneteinek megosztásához (mint például Király Viktor a Toyota C-HR esetében).

Varga Zsombor elmondása szerint a két márka idén sem marad üzenetek híján, elég ha csak az idén érkező új modellek sorára, vagy épp a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (és helyi szinten a MOB-bal) kötött 8 éves együttműködésre, netalán a Toyota által kifejlesztett, az autóipart forradalmasító és idén húszéves hibrid technológiára gondolunk), így minden remény meg van arra, hogy a Toyota és a Lexus az idei évben még tovább tudja majd növelni PR kommunikációs tevékenységének intenzitását.

„Nagyon fontos kiemelni mindenellett ugyanakkor hazai média szereplőivel ápolt partneri viszonyt, hisz jóllehet igyekszünk releváns üzeneteket megfogalmazni, az ő támogatásuk nélkül azok nem juthatnának el a médiafogyasztókhoz. Éppen ezért, ahogyan eddig is, a jövőben is igyekszünk minden támogatást megadni ahhoz, hogy objektív tájékoztatást nyújthassanak olvasóik, nézőik, hallgatóik számára a Toyota és Lexus márkák modelljei és tevékenysége kapcsán” – zárja gondolatait Varga Zsombor.

87. Genfi Nemzetközi Autószalon: 200 lóerő, 3 henger, 1.5 liter – itt a Ford Fiesta ST új generációja

A Ford Performace team bemutatta az új generációs Ford Fiesta ST modellt, amit egy vadonatúj háromhengeres 1.5 literes EcoBoost motor hajt. Hivatalos érkezés-ismerkedés az idei, 87. Nemzetközi Genfi Autószalonon.

A nagyközönség először a jövő hónapban, a Genfi Autószalonon láthatja az új generációs Fiesta ST-t, amelynek 200 lóerős teljesítménye és 290 Nm forgatónyomatéka 6.7 másodperc alatt gyorsítja fel az autót álló helyzetből 100 km/órás sebességre.

A Fiesta ST harmadik generációs változata lesz az első Ford Performance modell háromhengeres motorral, és az első Fiesta ST választható üzemmódokkal; a Normal, Sport és Versenypálya beállítások áthangolják a motor, a kormánymű és a stabilitásvezérlés működését, hogy az autó a közúton és a versenypályán egyaránt kimagasló vezetési élményt biztosítson.

A kiválasztott üzemmódtól függően működik majd a Fiesta ST Elektronikus Hangzásjavítás (ESE) technológiája és az aktív kipufogószelep is, még magasabb szintre emelve a vezetés élvezetét. E technológiák kiemelik az új 1,5 literes EcoBoost erőforrás egyébként is sportos hangszínét; emellett a motorban hengerlekapcsolásos technológia is működik (amit az iparágban a Ford alkalmazott elsőként egy háromhengeres blokkban), várhatóan 114 g/km értékre mérsékelve az autó CO₂-kibocsátását.

A 2018 elejétől három- és ötajtós változatban megrendelhető új generációs Fiesta ST kínálatában minden eddiginél többféle belső kialakítás és az autó személyre szabását segítő opció szerepel; a merész és egyedi külső stíluselemek között például versenyautós ihletésű, hálómintázatú hűtőrácsot és exkluzív, 18 colos könnyűfém keréktárcsákat is találunk.

“Az új generációs Fiesta ST hű maradt ahhoz a filozófiánkhoz, hogy a Ford Performance futóművei és hajtásláncai minden tekintetben a legmodernebb technológiákkal működjenek” – nyilatkozta Joe Bakaj, a Ford Európa termékfejlesztési alelnöke. “A választható üzemmódok és a vadonatúj EcoBoost motor párosa remek harmóniát teremt a teljesítmény és az üzemanyag-fogyasztás között, és hihetetlen sokoldalúsággal ruházza fel az új Fiesta ST-t.”

Vadonatúj 1,5 literes EcoBoost motor

A Ford EcoBoost benzinmotor-kínálatának – amelyben a többszörös díjnyertes 1,0 literes EcoBoost blokk is szerepel – legújabb tagja az 1,5 literes EcoBoost erőforrás. Az új motorban nagy nyomású közvetlen befecskendezés, Kettős Független Változó Szelepvezérlés és turbótöltés optimalizálja a teljesítményt és az üzemanyag-fogyasztást.
A blokk háromhengeres kialakítása már alacsony fordulatszám-tartományban is nagy forgatónyomatékot biztosít. A teljesítményt tovább fokozza az új turbófeltöltő, amelynek optimalizált formájú turbinája gyorsabban építi fel a töltőnyomást, minimumra csökkentve ezzel a turbólyukat, hogy az autó még közvetlenebbül reagáljon a gázparancsra.
A szívócső-befecskendezés és a közvetlen üzemanyag-befecskendezés új kombinációja alacsonyabb CO₂-kibocsátás* mellett is nagyobb teljesítményt és gyorsabb gázreakciókat kínál, és – különösen az alacsonyabb terhelési tartományokban – tovább csökkenti az üzemanyag-fogyasztást.

A Ford az 1,0 literes EcoBoost blokkban vezette be elsőként a hengerlekapcsolásos technológiát, ami most a Fiesta ST tulajdonosai számára is alacsonyabb az üzemeltetési költségeket kínál, lekapcsolva az egyik henger üzemanyag-ellátását és szelepvezérlését, amikor nem szükséges a teljes motorteljesítmény használata; például amikor az autó egyenletes sebességgel, csekély motorterheléssel halad. A technológia 14 ezredmásodperc – vagyis a szempillantásnál hússzor rövidebb idő – alatt képes kikapcsolni vagy beindítani az égést a hengerben.

A tisztán alumíniumból készített blokk integrált kipufogócsonkja is a teljesítmény növelését szolgálja, mivel a motor így hamarabb éri el optimális üzemi hőmérsékletét. Ez a megoldás a kipufogógázok útját is lerövidíti a hengerek és turbótöltő között, így hamarabb áll rendelkezésre a forgatónyomaték. Az erőforrás korom-emisszióját részecskeszűrő technológia csökkenti.

Új üzemmódok

A választható üzemmódok még rugalmasabbá teszik az új generációs Fiesta ST-t, mivel a beállítások segítségével a vezető a pillanatnyi helyzethez igazíthatja a vezetési élményt:

Normal üzemmódban a motorvezérlés, a kipörgésgátló, az elektronikus stabilitásvezérlés (ESC), az ESE, a kipufogóhang és az elektromos szervokormány (EPAS) beállításai természetes reakciókat és irányítási érzetet biztosítanak.

Sport üzemmódban a motorvezérlés és a gázparancs közvetlenebb lesz, az EPAS beállításai pedig közvetlenebb kormányvisszajelzéssel és finomabb irányíthatósággal segítik a lendületes közúti autózást. Az aktív hangvezérlő szelep kinyílik és az ESE intenzív beállításra vált, sportosabb kipufogó- és motorhanggal töltve meg az utasteret
Versenypálya üzemmódban minden járműdinamikai jellemző a lehető leggyorsabb köridő elérését szolgálja; a kipörgésgátló kikapcsol, és az ESC kisebb mértékben avatkozik be
Az agilis és közvetlenül reagáló Ford Performance futóművet fejlett Nyomatékvektor Szabályozás egészíti ki, kanyarodás közben az ívbelső első kerék fékezésével javítva az autó úttartását és csökkentve az alulkormányzottságot. A háromféle üzemmódba kapcsolható ESC használatával a vezető megválaszthatja, hogy teljes, korlátozott, illetve nulla beavatkozást engedélyez a rendszernek.

Remekül személyre szabható

Az új generációs Fiesta ST személyre szabását minden eddiginél több opció és technológia szolgálja. A vásárlók a díszítő elemek széles kínálatából választva alakíthatják egyéni ízlésükhöz a váltókart, a kormánykereket, az ajtóbehúzókat és a műszerfalat, emellett pedig több különleges stílus-csomag is szerepel az autó kínálatában.

A Fiesta ST ergonomikus utasterében lapított alsó karimájú kormánykerék és kiváló megtámasztást nyújtó Recaro ülések találhatók. A külső fényezések listáján az új Liquid Blue árnyalat is megjelenik, és a Fiesta ST-hez exkluzív 18 colos könnyűfém keréktárcsák is rendelhetők.

“ST modellünket arra terveztük, hogy a Ford Performance vezetési élményét kínálja – függetlenül a vásárlók életstílusától” – mondta el Matthias Tonn, a Fiesta ST program főmérnöke. “Már a forgalmazás első napjától kezdve három- és ötajtós karosszériával, valamint különleges stílus-opciókkal kínáljuk majd az autót, hogy az új generációs Fiesta ST minden eddiginél szélesebb vásárlóközönséget szólíthasson meg.”

A Fiesta ST tulajdonosai a Ford SYNC 3 kommunikációs és szórakoztató rendszerén keresztül egyszerű, szokványos hangutasításokkal kezelhetik az audiót, a navigációt és csatlakoztatott okostelefonokat. Az Apple CarPlay és az Android Auto™ rendszerekkel kompatibilis SYNC 3 kezelőfelülete egy ‘lebegő’ kialakítású, tablet-stílusú, akár 8 colos színes érintőképernyő, ami a kétujjas csippentés és végigsimításos mozdulatokkal is kezelhető.

Az új generációs Fiesta ST kínálatában a high-end minőségű B&O PLAY hangrendszer is szerepel, amit a Ford tavaly mutatott be először az új generációs Fiestában.

A Ford Performance

A Ford Performance egy globális szervezet, amely egyfajta innovációs laboratóriumként és tesztelési területként szolgál a különleges, nagy teljesítményű járművek, alkatrészek és tartozékok, valamint az egyedi vásárlói élmény megalkotásához.

Itt születnek meg azok az innovációk, amelyek később a Ford teljes termékkínálatában megjelennek, tovább javítva az autók technológiáit, aerodinamikáját, tömegét, elektronikáját, teljesítményét és üzemanyag-fogyasztását.

“Az új generációs Fiesta ST vásárlói is élvezhetik azokat az innovatív megoldásokat, amelyeket a Ford Performance a Ford GT szupersportkocsihoz és a Focus RC izomautóhoz fejlesztett ki; például a nagy teljesítményű EcoBoost motort vagy a választható üzemmódokat” – mondta Dave Pericak, a Ford Performance globális igazgatója, majd hozzátette: “A Ford Performance csapat összehangolt munkája révén minden vásárlónk számára elérhetővé válnak a teljesítményt növelő megoldások.”

LEGFRISSEBB

A Honda új szintre emeli a biztonságot, akár 8 év jótállás...

0
Jelentős lépést tett az ügyfélbizalom és a hosszú távú értékteremtés felé a Honda Motor Europe: a gyártó bejelentette új, kiterjesztett jótállási programját, amely akár...

TESZTJEINK