Főoldal Blog Oldal: 371

Mads Mikkelsen a Ford Edge kampány új rövidfilmjében

A Ford a közelmúltban mutatta be új rövidfilmjét, amely az új Ford Edge modellhez készült; a film főszereplője Mads Mikkelsen, akit a Doctor Strange és a hamarosan érkező Rogue One: A Star Wars Story című alkotásokból is ismerünk.

ford-edge-le-fantome-autoaddikt

A GTB (a Ford globális reklámügynöksége) által írt és a RSA Films által készített Le Fantôme alapötlete, hogy Mikkelsen egy párt üldöz, akik éppen új életet kezdtek egy tanúvédelmi program segítségével – ám egy feltűnő Edge SUV-val járnak. A Horvátországban forgatott filmben Barbara Steele is játszik, aki a ’60-as évek gótikus horrorjaiban vált híressé. A rendező Jake Scott, akinek nevéhez olyan alkotások fűződnek, mint a Mallory szerint a világ, valamint a Rolling Stones, a Radiohead és a R.E.M. számos videoklipje.

“Ahogyan európai zászlóshajónk, az új Ford Edge, úgy a Le Fantôme című rövidfilm is a kiemelkedő alkotás. Mads Mikkelsen és James Scott tökéletes moziélményt teremtenek, amely ugyanolyan kifinomult hangulatot sugall, mint maga az autó” – vélekedett Roelant de Waard, a Ford Európa marketingért, értékesítésért és szolgáltatásokért felelős alelnöke.

A Le Fantôme, amely online már eddig is elérhető volt a https://youtu.be/4i-0mT3LH7E
linken, a héten került adásba az olasz televízióban, és a jövő héttől Európa-szerte látható lesz a tévéképenyőkön és a mozikban.

“Nagy öröm volt számomra, hogy hozzájárulhatok az új Edge bevezetéséhez, és hogy részt vehetek egy ilyen izgalmas kampányban. Ez egy gyönyörű autó, amely megérdemli, hogy ilyen gyönyörű film készüljön róla. Remélem, Önöknek is tetszeni fog” – nyilatkozta Mads Mikkelsen.

Az immár egész Európában megrendelhető Ford Edge SUV látványos, sportos külső stílusához harmonikus belső tér társul, amely kiváló minőségű anyagokkal és élvonalbeli dizájnnal kényezteti az utasokat.

Nagy elánnal növekednek a Toyota és Lexus eladásai Magyarországon

Meghaladja a 22.9 százalékos piaci bővülés ütemét: nem kevesebb, mint 37.7 százalékkal növekedett a világ legnagyobb autógyártója, a környezetbarát hybrid modelljeiről ismert Toyota értékesítési mutatója. A márka magyarországi összesített eladásai a 2016-os év első 10 hónapjában döntöttek csúcsot, míg a vállalat prémium márkája, a Lexus még ennél is drasztikusabb, 56.1 százalékos növekedést könyvelhetett el.

toyota-prius+-teszt-autoaddikt-009

A idei évben valóságos modellinvázióval támadó, 8 vadonatúj vagy frissített modellt (6 Toyota és 2 Lexus modell) és a jövőbemutató aktív biztonsági rendszerek és vezetéstámogató technológiák, valamint forradalmi meghajtási láncok egész sorát bemutató autógyártó piaci részesedését számottevően javítva rendkívül látványos növekedést ért el a magyarországi személyautó- és haszongépjármű piacon. A Toyota márka hazai rendelésállománya egyébiránt még a forgalomba helyezések 37.7 százalékos növekedését is meghaladó mértékben, közel 50%-al nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest.

A rendkívül látványos növekedés több okra vezethető vissza. Kiemelkedő szerepe volt a folyamatosan érkező új modellek sikerének, így az év elején bemutatkozó új Toyota Prius és RAV4, valamint az új Lexus RX hihetetlenül kedvező fogadtatásának épp úgy, mint a vadonatúj Hilux és Proace révén nyáron teljesen megújuló Toyota haszongépjármű portfolió népszerűségének, vagy a világ legnépszerűbb autója, a Toyota Corolla ősz elején bemutatott legújabb generációjának. A lendület ráadásul tovább tart, hisz november második felében érkezik meg a hazai márkakereskedésekbe az ügyfelek által talán leginkább várt újdonság, a vadonatúj, kategóriateremtő Toyota C-HR, emellett még az év vége előtt bemutatkozik a népszerű Lexus IS legújabb generációja is.

Legalább ilyen fontos szerepe volt ugyanakkor a látványos növekedésben annak is, hogy a magánvásárlók körében hagyományosan kiemelkedően erős Toyota és Lexus márkák a flottaértékesítés területén is sikerrel javították eredményeiket: az év első tíz hónapjában Magyarországon gazdára talált Toyoták immáron 47.8 százalékát vásárolták jogi személyek, míg a Lexus esetén ez az arány elérte a 69.2 százalékot.  Ennek érdekében az autógyártó útjára indította a Toyota Növekedési Programot, amelynek célja, hogy minél több vállalkozás számára tegye elérhetővé a Toyota márka kiemelt flotta támogatásait: az akár egyetlen cégautóhoz is elérhető kedvezmények mellett az autógyártó vonzó finanszírozási megoldásokat is kínál, a Toyota kishaszongépjárműveknél az NHP keretében, Toyota személyautók esetében pedig a Toyota Lízing formájában, akár 2,5%-os kamattal.

„Míg a legtöbb autógyártó esetében a magánvásárlások alacsony aránya jelent kihívást, a Toyota és a Lexus ezen a területen hagyományosan kiemelkedően jól teljesít, így számunkra a flottapiaci jelenlét további erősítése fontos feladat, amit vadonatúj, rendkívül kedvező fogadtatásra találó modelljeink, és az azokat megtámogató flotta és finanszírozási konstrukciók, különösen a Toyota Növekedési Program révén az idei évben látványos sikerrel vettünk” – mondta Varga Zsombor, a Toyota és Lexus márkák hazai kommunikációjáért felelős vezetője.

„Kedvező piaci tendencia számunkra, hogy gépjárműbeszerzései során egyre több vállalat helyez hangsúlyt a környezettudatosságra, e tekintetben pedig egyetlen gyártó modellportfoliója sem veheti fel velünk a versenyt: a Toyota és a Lexus márkák kínálják modelljeik tekintetében a legszélesebb körben elérhető hybrid választékot, ami megmutatkozik értékesítéseinkben is. Az idei év első tíz hónapjában Magyarországon gazdára talált Lexusok 95,2%-át rendelték környezetbarát hybrid meghajtással, míg a Toyota esetében 14,3%-os volt ez az arány, jóllehet egyes modellek, például a RAV4 esetében meghaladja az 50%-ot. Célunk egyébiránt, hogy 2020-ra teljes értékesítésünk minimum 50%-át tegyék ki a hybrid modellek” – zárta gondolatait a szakember.

toyota-varga-zsombor-autoaddikt

„A hybrid modellek flottapiacon is látványosan növekvő népszerűségének megalapozásában ugyanakkor természetesen a környezetbarát üzem mellett fontos szerepe volt a meggyőző üzembentartási költségeknek, azaz a rendkívül alacsony fogyasztásnak és karbantartási költségeknek is. Az olyan, úgynevezett ’user-chooser’ flották esetében pedig, ahol a felhasználók egy meghatározott költségkeretből néhány márka modelljeiből szabadon rendelhetnek, ezek az ügyfelek kvázi magánvásárlóként viselkednek, ami számunkra kézzelfogható előnyt jelent” – tette hozzá Varga Zsombor.

Új crossover a Mokka X mellé: érkezik az új Opel Crossland X crossover

X mint eXtra: a Mokka X az Opel szubkompakt SUV-modellje, amely Európa-szerte több mint 600 ezer vevőre talált, 2017 elején pedig a B-szegmensben hoz ki egy új crossovert (CUV) a villámos márka – ez lesz az Opel Crossland X. A legfrissebb trendeknek megfelelően sportos, ugyanakkor tágas CUV lesz az újdonság. Ezt már az új, egyéni, érdekes és izgalmas elnevezés is sejteti.

opel-crossland-x-autoaddikt

“A B-szegmensben is egyre emocionálisabb autókat kívánnak a vevők. Mozgalmas designjával és az urbánus életstílushoz illő előnyeivel ennek a várakozásnak felel meg a Crossland X – városban kezesen viselkedik, hosszú úton magabiztosan teljesít” – jelentette be az Opel marketing-főnöknője, Tina Müller az X-Faktoros típust. “Olyanoknak való, akik a városban élik ki a vidék iránti szeretetüket, saját paradicsomot és zöldséget termesztenek a tetőteraszon, és tágas helyet akarnak a gyerekeiknek, illetve amikor bevásárolni mennek a bio-piacra.”

Az SUV és CUV modellek értékesítési számai a B-szegmensben 2010 óta megötszöröződtek. Az Opel Crossland X még jobban felélénkíti e kategóriát, és további növekedést eredményez a márkának. Ezzel a típussal egy egész crossover-offenzívát indít az Opel 2017-től, kiegészítve az ADAM-től a Zafiráig terjedő portfólióját.

Három évvel ezelőtt indult a BMW i divízió nemzetközi sikertörténete

Folyamatos innovációival a BMW i divízió a BMW Group jövője felé vezető utat jelöli ki, bebiztosítva a vállalatcsoport vezető pozícióját az úttörő járműtechnológiák kifejlesztése és alkalmazása terén.

bmw-i3-i8-szallitas-autoaddikt

A BMW i divízió a BMW Group úttörő részlegeként 2013 novemberében érkezett meg a piacra. Az azóta eltelt három évben az elektromos autózás fejlesztésén dolgozó divízió sorozatgyártásba küldött és koncepcióként bemutatott modelljeivel a vállalatcsoport innováció iránti elkötetlezettségének szimbólumává vált.

A BMW Group az elmúlt három évben több mint 100 000 darab tisztán elektromos és plug-in hibrid meghajtású autót adott át ügyfeleinek világszerte. Ez idő alatt csak a BMW i3 több mint 60 000 példányban kelt el, amellyel a prémium kompakt szegmens elsőszámú elektromos modelljévé lépett elő. Az elektromos sportautók családjában a BMW i8 is abszolút etalon pozíciót foglal el, hiszen a modell 2014 júliusi debütálása óta eltelt huszonnyolc hónapban a progresszív sportautó több mint 10 000 darabja talált gazdára a világ számos pontján. A bajor gyártó a BMW iPerformance égisze alatt ráadásul mára már mintegy 30 000 darab plug-in hibrid négykerekűt is értékesített, amelyek egytől egyig a BMW i divízió forradalmi járműtechnológiai innovációinak széleskörű alkalmazhatóságát hirdetik.

„Iránymutató innovációink kifejlesztése és alkalmazása terén a BMW i divízióra a jövőben is úttörő részlegként tekintünk, amely újabbnál újabb megoldásaival korábban elképzelhetetlen utakat tár fel a BMW Group előtt” – mondta Harald Krüger, a BMW AG igazgatótanácsának elnöke. „Elektromos hajtáslánc-változatainkat az elmúlt évek során kivétel nélkül nagy sikerrel adtuk ügyfeleink szolgálatába, a következő lépés pedig a nagymértékben automatizált járművezetés megvalósítása, amely téren a BMW iNEXT modell vadonatúj mércét állít majd” – tette hozzá.

Azáltal, hogy a BMW i divízió létrehozásával egy teljes mértékben új és minden tekintetben az elektromos meghajtás sajátosságai szerint felépített járműstruktúrát alkotott meg, az elektromos meghajtás vezérlése végett pedig a BMW eDrive hajtáslánc-technológiát is életre hívta, a BMW Group a hosszú távon fenntartható személyes mobilitás innovációinak kifejlesztése és alkalmazása terén abszolút úttörővé vált. Miként a nagyvárosi környezetbe tervezett, zéró emissziójú meghajtást kínáló BMW i3, úgy a jövőbe mutató BMW i8 plug-in hibrid sportautó is prémium színvonalon kínálja a bajor gyártó ügyfeleinek a vezetés színtiszta élményét, amely a természeti erőforrások hatékony felhasználására épülő gyártási eljárások és az újrahasznosított anyagok övezte fenntarthatósággal egyesül. A vállalatcsoport eme holisztikus, környezetbarát járműipari megközelítése új célcsoportokat hódít meg: a BMW i3 vásárlóinak több mint 80 százaléka új ügyfélként lépett be a BMW családjába.

A BMW Group teljes modellpalettáján jelenleg hét olyan autó található, amely vagy több száz kilométeren át tartó, tisztán elektromos meghajtást kínál, mint a BMW i3, vagy plug-in hibrid hajtáslánccal dolgozik, amelynek részeként a belsőégésű erőforrást egy elektromos motor egészíti ki. A vállalatcsoport e széleskörű portfóliót az elkövetkező években még tovább bővíti, többek között az első plug-in hibrid MINI-vel, a 2017-ben debütáló MINI Cooper S E Countryman ALL4 modellel. Sőt mi több, 2018-ban érkezik a BMW i8 plug-in hibrid sportautó második karosszéria-változata, a nyitott tetős BMW i8 Roadster is. A brit prémiumgyártó modellpalettája 2019-ben egy tisztán elektromos meghajtású MINI modellel gazdagodik, a BMW X3 tisztán elektromos meghajtású változata pedig 2020-ban debütál. A következő évtized hajnalán bemutatkozik a BMW i új, minden korábbinál nagyobb modellje, amely úttörő járműipari megoldásokkal felvértezve, tisztán elektromos meghajtással és forradalmi járműtechnológiai innovációkkal érkezik meg a BMW i divízió élére: a BMW iNEXT.

Járműről hálozatra töltő rendszert létesít Európában a Nissan

A Nissan bejelentette, hogy az Egyesült Királyságban található Nissan Technical Centre Europe (NTCE) K+F központ lesz európai hálózatának első olyan létesítménye, melyet V2G technológiával szerelnek fel.

nissan-toltokozpont-letesites-anglia-autoaddikt

Az NTCE alkalmazottai összesen nyolc, az Enel multinacionális energiavállalattal együttműködésben kifejlesztett V2G töltőpontot vehetnek majd igénybe a fejlesztőközpont területén. A V2G töltőpontok a Nissan elektromos autóival együtt egy olyan intelligens energiagazdálkodási rendszert alkotnak, ami az autók akkumulátorainak feltöltése mellett az elektromos hálózat terhelésének kiegyensúlyozása érdekében lehetővé teszi az áram visszatáplálását is a rendszerbe.

A fejlesztés fontos lépést jelent a Nissan Intelligens Mobilitás jövőképének európai megvalósítása felé. A V2G technológia kiépítése a Nissan Intelligens Mobilitás jövőképének harmadik pillérét, az úgynevezett Intelligens Integrációt kelti életre, demonstrálva, hogy az olyan zéró emissziós járművek, mint a 100%-ban elektromos Nissan LEAF vagy e-NV200, illetve a különböző energiagazdálkodási rendszerek hogyan segíthetik elő egy tisztább és hatékonyabb energiarendszer kialakulását.

Francisco Carranza, a Nissan Europe energiaszolgáltatásokért felelő vezetője ennek kapcsán elmondta: „A Nissan mindig is élen járt az elektromos járművekhez kapcsolódó technológiák fejlesztésében, és örömet jelent, hogy tapasztalatainkkal ezúttal az energiafogyasztási szokások átformáláshoz járulhatunk hozzá. Elektromos modelljeinek integrálásával a Nissan egy olyan társadalmi modell megvalósítását segítheti elő, melyben az energia fenntartható, hatékony és megfizethető módon használható. Ezek a fejlesztések teljesen újraírhatják a mai játékszabályokat, és mindenki számára olcsóbbá tehetik az energiát.”

David Moss, az NTCE járműtervezésért és -fejlesztésért felelős alelnöke elmondta: „A V2G töltőpontok felszerelése fontos esemény számunkra. Lehetőséget nyújt, hogy az egész világnak bemutassuk a Nissan által fejlesztett energiagazdálkodási rendszerek működőképességét gyakorlati, üzleti viszonyok között. A tény, hogy saját telephelyeink egyikén valósítottuk meg a fejlesztést, egyben a technológiába vetett bizalmunkat is szemlélteti. Jelzi emellett, hogy töretlenül hisszük: elektromos modelljeink kulcsfontosságúak lehetnek egy  fenntartható és hatékony jövő megalapozásában, a fennakadásmentesen együttműködő technológiák ökoszisztémájának kialakításában.”

A mostani bejelentést megelőzően a Nissan és az Enel augusztusban már beszámoltak a V2G technológia első kereskedelmi alapú alkalmazásáról Európában. Ennek keretein belül az Enel tíz V2G töltőegységet szerelt fel a Frederiksberg Forsyning dán közműszolgáltató központjánál, amivel a cég a V2G technológia, illetve töltőpontok első üzleti felhasználója lett.

Continental: 4 milliméteres profilmélység alatt javasolt a téli gumiabroncsok cseréje

A téli vezetés veszélyeire és a megváltozott útviszonyokra szeretné felhívni a magyar autósok figyelmét az ORFK-OBB, a Continental Hungaria Kft, valamint a Magyar Autóklub. Ennek érdekében téli vezetéstechnikai napot szerveznek. A november 5-én megvalósuló rendezvény részleteit ma délelőtt, közös sajtótájékoztatón jelentették be a szervezők.

nyari-gumi-vezetestechnika-vizes-palya-autoaddikt

Az ORFK-OBB, a Continental Hungaria Kft. és Magyar Autóklub szombaton egész napos téli vezetéstechnikai tréninget szervez azon autósok számára, akiket ellenőrzés alá vontak a budapesti helyszíneken végrehajtott közúti ellenőrzéseken és velük szemben intézkedésre okot adó körülmény nem merült fel. Az egyenruhások szerdán és csütörtökön három ponton: a Váci úton, a Mogyoródi úton, a Nagykőrösi úton ellenőrizték az autósokat. Az ellenőrzések során kiemelt figyelmet fordítottak a gumiabroncsok állapotára.

Cél a baleset-megelőzés

 „Az ellenőrzések célja az volt, hogy felhívjuk a figyelmet az évszaknak megfelelő, optimális profilmélységgel rendelkező gumiabroncsok használatára” – jegyezte meg Kiss Csaba r. alezredes, ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály, Autópálya- felügyeleti és Balesetmegelőzési Osztály vezetője. Hozzátette: a gumiabroncsok hatóságilag előírt minimális profilmélysége 1,6 milliméter, de a téli abroncsok esetében 4 milliméter mondható optimálisnak. Ezért az ennél kisebb profilmélységgel rendelkező téli gumiabroncsok cseréjéről időben szükséges gondoskodni. Azok az ellenőrzésen átesett autósok, akiknél mindent rendben találtak a rendőrök, ingyenes, vezetéstechnikai tréningre jogosító vouchert kaptak ajándékba. A 20 ezer forint értékű kurzust a Magyar Autóklubnál történő előzetes regisztráció után lehet igénybe venni, szombaton. A szervezet újpesti tanpályáján megvalósuló téli vezetéstechnikai napon az autósok instruktorok segítségével megtanulhatják, hogyan nyerjék vissza uralmukat a jeges, havas úton megcsúszó autó felett. Az eseményen emellett a szervezők családi programokkal várják a regisztrált látogatókat. Az érdeklődőknek lehetőségük lesz többek között kipróbálni a Pest Megyei Balesetmegelőzési Bizottság által üzemeltettet KRESZ-parkot, a Fővárosi Balesetmegelőzési Bizottság segédmotoros szimulátorát, valamint a Katasztrófavédelem füstsátrát is, emellett egy tűzoltási gyakorlatban is részt vehetnek.

A többség időben cserél

A hagyományteremtő akció keretében november 2-án és 3-án végrehajtott közúti ellenőrzések során a rendőrök összesen 364 autóst állítottak meg. Az ellenőrzött autók több mint felén már téli gumiabroncs volt, de még továbbra is sok járműtulajdonos közlekedett nyári gumiabroncsokon. A négyévszakos abroncsok aránya elenyészően kevés, a megállított autók közül mindössze 21 járművön volt ez a típus. A mai napra virradóan már jelentősebb fagyok voltak többek között Budapesten és környékén is, emellett az országban több helyen szállingózott a hó. „Egy Németországban készült felmérés szerint a német autótulajdonosok 92 százaléka novemberben már a téli évszaknak megfelelő gumiabroncsokkal közlekedik az utakon, a többség októberben lecseréli a nyári gumiabroncsokat. Itthon is évről évre egyre többen gondolnak időben a cserére, de ahogy a felmérés is mutatja, még mindig van min javítani” – hívta fel a figyelmet Musztrai Ferenc, a Continental Hungaria Kft. marketing vezetője.

Ezért kell a téli gumiabroncs 

A nyári gumiabroncsok időben történő cseréjének kiemelt jelentősége van. Ezek ugyanis csak 7 Celsius fokig biztosítanak megfelelő tapadást. A melegebb hónapokra tervezett abroncsok keményebb keverékkel készülnek, ezért télen, a hideg aszfalton megmerevednek és elveszítik rugalmasságukat. A téli gumiabroncsokat viszont lágyabb keverékkel és eltérő mintázattal gyártják, ennek köszönhetően megfelelő teljesítményt nyújtanak csúszós, illetve vizes útfelületen is. Egy 50 kilométer/órás sebességnél, jégen történő fékezéskor a nyári gumiabronccsal szerelt személyautó fékútja akár 31 méterrel is nagyobb lehet a téli abronccsal felszerelt gépkocsi fékútjánál.

Elengedhetetlen a megfelelő felkészítés

A téli gumiabroncsok használata mellett kiemelt figyelmet kell fordítani az autó megfelelő téli felkészítésére. Nem szabad megfeledkezni a zord időjárásnak ellenálló hűtő- és ablakmosó folyadékok biztosításról, valamint szükség esetén gondoskodni kell az ablaktörlő lapátok cseréjéről. „A téli felkészítés során ellenőrizzük a lámpákat is, hiszen a fényszórók ebben az évszakban jóval nagyobb igénybevételnek vannak kitéve. Javasolt továbbá a téli hónapokban napközben is felkapcsolt fényszórókkal autózni, így javítva a láthatóságunkat” – hívta fel a figyelmet Dr. Pollák Mihály, a MAK főtitkárhelyettese. Hozzátette: a jól megválasztott sebesség és a megfelelő követési távolság betartása ebben az időszakban kiemelten fontos lehet.

Elkerülni a halálos baleseteket

A Continental célja, hogy belátható időn belül nullára csökkentse a halálos kimenetelű közlekedési balesetek számát. Éppen ezért kidolgozta a Vision Zero koncepciót, melynek alappillérei közé tartozik a veszélyes közlekedési szituációk elkerülése, valamint a gumiabroncsok teljesítményének fokozása. A prémium minőségű gumiabroncsok érdekében a Continental számtalan tesztnek veti alá a legújabb fejlesztésű téli gumiabroncsokat. A német gyártó az új, csúszós útfelületre fejlesztett abroncsokkal legalább 20 millió kilométert tesz meg száraz, vizes, jeges és havas útfelületen, ami annyit tesz, mintha legalább ötszázszor kerülnék meg egy autóval a Földet.

Új kínai stratégia és gyártókapacitás: a Volvo felvázolta a részleteket

A Volvo új kínai gyártási stratégiáját, amelynek keretében megnöveli termelési darabszámait, és Kínát globális gyártó- és exportközponttá fejleszti, amely képes lesz kielégíteni a márka új generációs modelljei iránti, folyamatosan növekvő keresletet az észak-amerikai és európai piacokon, valamint az ázsiai és Csendes-óceániai térségben.

volvo-v60-cross-country-d4-awd-teszt-autoaddikt-010

A Volvo Cars az északi-kínai Heilongjiang tartományban, Daqing városában működő üzemében készíti majd SPA padlólemezen nyugvó zászlóshajóját, az S90-es modellcsaládot. Szintén a mai napon jelentették be, hogy az új S90 prémium szedán gyártása 2017 nyarától Európából Kínába költözik.

A jelenlegi és leendő középkategóriás 60-as széria (SPA platform) típusai emellett a nyugat-kínai Szecsuán tartományban, Csengdu városában működő gyártóüzemben is készülnek majd, míg a tervezett kompakt méretű 40-es modellcsalád CMA platformon nyugvó, helyi piacra szánt tagjait az az üzem fogja előállítani, amelyet jelenleg építenek a Sanghajtól 350 kilométerre délre fekvő Luqiao körzetben.

„Három üzemünkkel – és üzemenként egy-egy típusra tervezett gyártósorral – olyan hatékony gyártási struktúrát teremtünk meg, amely biztosítja a Volvo számára a növekedéshez szükséges jövőbeli kapacitást.” – mondta Håkan Samuelsson, a Volvo Cars elnök-vezérigazgatója

A CMA padlólemezen nyugvó, kompakt Volvo 40-es modellcsalád mellett a Zhejiang Geely Holdings tulajdonában álló, ám a Volvo Cars által üzemeltetett Luqiao-i üzem gyártja majd a Geely Auto által októberben bemutatott új autómárka, a LYNK & CO CMA-alapú típusait is, kiaknázva az autóipari csoport egyre erőteljesebb ipari szinergiáit.

A Volvo kibővített kínai gyártókapacitása a márka szélesebb globális ipari jelenlétének szerves alkotóeleme.

A Volvo jelenleg két gyárat működtet Európában, egyet Svédországban, és egyet Belgiumban. Továbbra is a svédországi Göteborgban (Torslanda) működő gyárban készülnek az SPA-alapú 90-es (kivéve S90) és 60-as típuscsaládok, míg a belgiumi Ghent a jövőben kizárólag a CMA padlóra épülő új 40-es szériát gyártja.

A Volvo ezeken túlmenően az Egyesült Államokban, Dél-Karolina államban is gyárat épít; itt az SPA-padlón nyugvó új 60-as széria készül majd a helyi piacra, illetve exportra.

A Volvo új kínai gyártási stratégiájának részleteivel egy időben mutatta be az S90 új, Kínában gyártott változatát, valamint a sorozat új csúcskivitelét, a különleges felszereltségű S90 Excellence luxusmodellt, amelyek nyilvános premierjére a 2016-os Kantoni Autószalonon kerül majd sor.

Az új S90 a legfényűzőbb autó, amelyet Kínában valaha építettek. A modell mindkét kivitele a Volvo Cars daqingi gyártólétesítményében készül, azokat világszerte forgalmazzák, demonstrálva a Volvo globális gyártó stratégiája pillérének számító, kiemelkedő színvonalú minőségellenőrzést.

A Volvo Cars összes gyártólétesítménye a globális Volvo Cars gyártórendszert (Volvo Car Manufacturing System, VCMS) alkalmazza, maximálisan betartva a vállalat globális gyártási és minőségi normáit.

A Volvo úttörő szerepet játszik a Kínában gyártott gépkocsik globális forgalmazásának megalapozásában. 2015-ben első nyugati autógyártóként exportált kínai gyártású prémium gépkocsit – az S60 Inscription típust – az Egyesült Államokba.

e-POWER: új villanymotoros hajtásrendszert fejlesztett a Nissan

A Nissan bemutatta a nagyközönségnek szánt új, e-POWER nevű elektromos hajtásrendszerét. Ez az első alkalom, hogy az e-POWER technológia a szélesebb vásárlóközönség számára is elérhetővé válik, és ez egyben jelentős mérföldkőnek is számít a Nissan Intelligens Mobilitás jövőképe villamosítási stratégiájának megvalósítása felé.

nissan-e-power-autoaddikt-2

Az e-POWER egyes elemei ismerősek lehetnek a Nissan LEAF-ből, ami 250 ezer darabot meghaladó eladásaival a világ legnagyobb darabszámban értékesített tisztán elektromos hajtású autója. A LEAF-től eltérően azonban az e-POWER rendszernek része egy kisméretű benzinmotor is, ami szükség esetén feltölti az autó nagyteljesítményű akkumulátorát, ami így külső töltőegységek nélkül is ugyanazt a magas teljesítményt kínálja.

Az e-POWER technológia

Az e-POWER rendszer teljes mértékben elektromos hajtást biztosít, azaz a kereket kizárólag a villanymotor hajtja. A nagyteljesítményű akkumulátorokban tárolt energia a benzinmotorból, generátorból, inverterből, illetve villanymotorból álló kompakt e-POWER hajtásrendszerben hasznosul. A hagyományos hibrid hajtásrendszerekben alacsony akkumulátortöltöttség, illetve nagyobb utazósebességek esetén az alacsonyabb teljesítményű villanymotor egy benzinmotorral összekapcsolva hajtja az autót. Az e-POWER rendszerben viszont a benzinmotor kizárólag az akkumulátort tölti, a kerekeket nem hajtja. A tisztán elektromos járművektől eltérően azonban itt az akkumulátor mellett áttételesen a benzinmotorból is nyerhető hajtási energia.

Ez az elrendezés azonban általában nagyobb villanymotort és akkumulátort igényel, mivel a kerekek közvetlen hajtását egyedül a villanymotor biztosítja.  Ez megnehezítette az autógyártók számára, hogy kompakt modellekbe tudják beépíteni a rendszert. A Nissan azonban megoldotta a feladványt, és rájött, hogyan minimalizálhatja a teljes hajtásrendszer tömegét, hogyan tehető rugalmasabbá a motorvezérlés, illetve hogyan optimalizálható a rendszer energiagazdálkodása. Mindennek eredményeként az e-POWER kisebb akkumulátort használ, mint ami a LEAF-ben található, de így is a tisztán elektromos autókra jellemző menettulajdonságokkal bír.

Az e-POWER előnyei

Az e-POWER hatalmas nyomatékot ad le gyakorlatilag azonnal, kitűnő reakcióképességet és egyenletes gyorsulást biztosítva. A rendszer működése a tisztán elektromos modellekhez hasonlóan csendes. Emellett, mivel az e-POWER sokkal ritkábban használja a benzinmotort, gazdaságossága a vezető konvencionális hibridekéhez mérhető, különösen városi közlekedésben. Az e-POWER rendszer úgy kínálja az elektromos autók előnyeit, hogy közben nem kell aggódni az akkumulátor töltése miatt.

A rendszer kifejlesztésének háttere

A Nissan elektromos modelljeinek és önvezető technológiáinak fejlesztésével aktívan dolgozik a zéró emissziós, halálos közlekedési balesetektől mentes világ kialakításán. A vállalat e vízió megvalósításának érdekében alakította ki a „Nissan Intelligens Mobilitás” stratégiáját, ami meghatározza az autók hajtásrendszereire, vezetési módjaira, illetve a társadalomba való integrációjára vonatkozó legfontosabb vállalati döntéseket, miközben a hangsúly továbbra is az egyre jobb vezetési élményen marad. Az e-POWER új, hatékonyabb elektromos hajtásrendszere újabb lépést jelent a Nissan zéró emissziós jövőképének elérése felé.

A Nissannak 2006-ban sikerült áttörést elérnie az energiagazdálkodási technológiák fejlesztésében. A vállalat mérnökeinek sikerült a versenytársak hibrid modelljeiben használtakhoz hasonló teljesítményre képes akkumulátort kifejleszteniük, viszont a hajtásrendszer ezzel együtt megőrizte az elektromos autókra jellemző olyan előnyös tulajdonságokat, mint a csendes működés és a hatékony energiafelhasználás. A Nissan egyéb technológiai eredményeivel, így az áramot generáló benzinmotor és a villanymotor kompakt autókba is beépíthető egységével, a teljes hajtáslánc szerkezeti merevségének növelésével, illetve a zajok és rezgések csökkentésével – az úgynevezett NVH-jellemzők javításával – együtt mindez megteremti az e-POWER rendszer alkalmazásának lehtőségét a kompakt autók körében.

nissan-e-power-autoaddikt-1

A Nissan elkötelezett aziránt, hogy a világ különböző piacain felmerülő igényeknek megfelelően különböző üzemanyagokat hasznosító, elektromos alapú hajtásrendszereket fejlesszen ki. Az e-POWER ezen erőfeszítéseknek csak az egyik példája, aminek megjelenése tovább erősíti majd a Nissan elektromos hajtásrendszereinek választékát. A Nissan emellett komoly kutatás-fejlesztési tevékenységet végez az úgynevezett SOFC (szilárd oxid üzemanyagcella) hajtású járművekkel kapcsolatban, és a jövőben is innovatív új modelleket kínál majd a legkülönbözőbb kategóriákban, világszerte tovább népszerűsítve az elektromos autók használatát.

Az e-POWER rendszer az úgynevezett soros hibrid hajtásláncok közé tartozik. A NOTE e-POWER lesz az első soros hibrid hajtással felszerelt tömeggyártású, kompakt kategóriás autómodell.

Teljesen megújul a Škoda Octavia

Alapos frissítésen esett át a Škoda bestsellere. 2016 év végétől kezdődően a Škoda Octavia megújul első és hátsó résszel, a legkorszerűbb vezetői segédrendszerekkel, új infotainment és connectivity megoldásokkal, valamint megújult felszereltségi szintekkel érkezik. A kompakt modell Limousine és Combi verziója egyaránt csúcsformában debütál és megújulva hangsúlyozza kiemelt helyét kategóriájában.

skoda-octavia-2017-autoaddikt-1

„A Škoda Octavia már megjelenésétől fogva külön kategóriát jelentett a saját szegmensén belül” – nyilatkozta Bernhard Maier, a Škoda igazgatótanácsának elnöke. „Az Octavia, mint a márka szíve már a kezdetek óta kiválóan reprezentálja azt a technológiai fejlődést, amely a vállalatot azzá tette, ami mára lett, egy a nemzetközi porondon is sikeres autógyártóvá, amely több, mint száz piacon van jelen világszerte. A Škoda Octavia mostani alapos megújításával is ezt a folyamatot, vagyis a fenntartható fejlődést követjük.”

A Škoda Octavia a cseh autógyártó legnagyobb példányszámban értékesített modellje. A Škoda bestsellere a saját szegmense élmezőnyéhez tartozó modellként új mércét állít a helykínálat, a funkcionalitás, a biztonsági és kényelmi berendezések, a formatervezés és a kiváló ár-érték arány tekintetében. A híres elődök után újra bemutatkozó Škoda Octavia 20 évvel ezelőtt jelent meg, s 1996 óta világszerte több, mint 5 millió vásárló döntött az Octavia-család valamelyik modellváltozata mellett. A teljeskörűen megújult Škoda Octavia modell segítségével az elődök sikertörténetét írja tovább a márka, ezáltal erősítve a ŠKODA pozícióját a nemzetközi piacokon.

A megújult Škoda Octavia vonalvezetését az erőteljes vonalak jellemzik, különösen az autó elején. A függőlegesen kettéválasztott első fényszórók kristályszerű megjelenést sugároznak. Kívánságra akár teljes egészében LED technikájú fényszórók is rendelkezésre állnak. A márkajelzés még hangsúlyosabb szerepet kapott, de a teljes frontrész erőteljesebb, karakteresebb lett és szélesebbnek hat.

skoda-octavia-2017-autoaddikt-2

A megújult Škoda Octavia helykínálata továbbra is az egyik legnagyobb kategóriájában. A Limousine és a Combi változat belső tere egyaránt 1782 milliméteres hosszal, a hátsó ülésnél 73 milliméteres szabad lábtérrel büszkélkedhet. A csomagtér űrtartalma 590 illetve 610 liter, de ledöntött hátsó ülésekkel ez 1580, illetve 1740 literig bővíthető. A Combi verzió kívánságra elektromos mozgatású csomagtérajtóval is megvásárolható.

A modellfrissítés során új infotainment rendszerek is érkeznek a Škoda Octavia-ba. Mind a négy változat, a Swing, a Bolero, valamint az Amundsen és Columbus navigációs rendszerek is érintésérzékeny kijelzőt kaptak üveg-hatású dizájnnal, amely már a legkisebb érintésre is reagál. A Columbus esetében a központi kijelző képernyőjének képátlója 9,2 colra növekszik majd. Ez a WLAN-hotspottal ellátott felsőkategóriás rendszer kérhető SIM-kártya modullal is, amely az LTE-hálózaton keresztül nagyon gyors internetkapcsolatot biztosít.

A connectivity-megoldások terén is a legkorszerűbb rendszereket hozza a megújult Škoda Octavia. A Škoda Connect az Infotainment Online és a Care Connect rendszereket tartalmazza. A Care Connect rendelkezésre áll az összes felszereltségi szint esetében (kivéve G-TEC).

skoda-octavia-2017-autoaddikt-6

A vezetői segédrendszerek tekintetében is az élre tör a megújult Škoda Octavia, amely olyan technológiákat vonultat fel, amelyek mindeddig csak a magasabb kategóriákban voltak elérhetőek. Olyan újdonságok jelentek meg az Octaviában, mint a vontatási asszisztens, amely vontatás közben átveszi a kormányzást a kis sebességű, hátramenetben történő manőverezés idejére. Proaktív gyalogosvédelmi rendszer egészíti ki a Front Assist szolgáltatásait. A parkolást segítő Park Assist rendszer is megújult. A holttér figyelő rendszer és a kiállási asszisztens a hátsó radarszenzort használva biztonságosabbá teszi a sávváltást, illetve a parkolóhelyről való kitolatást. A tolatókamera (Rear View Camera) a műszarfalba beépített kijelzőn jeleníti meg az autó mögötti területet.

skoda-octavia-2017-autoaddikt-5

Még több új Simply Clever megoldás érkezik azok mellé, amelyek eddig is megtalálhatók voltak a Škoda Octavia-ban. Ilyen újdonság például a személyre szabható indítókulcs, amely segítségével több vezető is elmentheti a saját autóra vonatkozó beállításait, a fűthető kormánykerék, az első ülések háttámláján elhelyezett, lehajtható asztalkák, olyan pohártartók, amelyekkel könnyű kinyitni a bennük lévő PET-palackot, és végül a Combi változat csomagterében található kivehető elemlámpa.

skoda-octavia-2017-autoaddikt-4

A kínálatban szereplő öt TSI és négy TDI erőforrást kiemelkedő teljesítmény és kedvező üzemanyag-fogyasztás jellemzi. Az erőforrások összlökettérfogata az 1,0 és 2,0 liter közötti, míg teljesítményük a 64 kW (84 LE) és 135kW (184 LE) közötti tartományba esnek. A megújult Škoda Octavia szinte mindegyik motorjához választható a kéziváltó helyett hat vagy hét fokozatú kettős tengelykapcsolós, automata sebességváltó (DSG). Az 1,8 literes TSI és a 2,0 literes TDI motorokhoz összkerékhajtás is rendelhető. A futómű legkülönlegesebb eleme a választható DCC (Dynamic Chassis Control) adaptív lengéscsillapítás-szabályzás, amellyel a kormányzás és a lengéscsillapítás karakterisztikáját Comfort, Normal és Sport üzemmódok szerint lehet állítani. A könnyűfém keréktárcsák palettája 16 coltól egészen a 18 colig tart, és számos új tervezésű modellel gazdagodott.

A megújult Škoda Octavia Limousine és Combi változata az első piacokon, így Magyarországon is 2016 év végén lesz megrendelhető, a kiszállítások 2017 első negyedévében kezdődnek.

skoda-octavia-2017-autoaddikt-3

Versenykész Ford Mustang GT4 versenyautó mutatkozott be a 2016-os SEMA Show keretein belül

A Ford Performance bemutatta vadonatúj, versenykész autóját, amely kész arra, hogy taroljon a világ versenypályáin. Megmutatjuk, milyen lett a Ford Mustang GT4.

ford-mustang-gt4-performance-autoaddikt-2

A Las Vegas-ban megrendezett 2016-os SEMA Show alkalmával leleplezett Mustang GT4 a Ford Performance és a Multimatic Motorsports közös tervezői munkájával készült, hogy világszerte sikeresen állhasson rajthoz az olyan bajnokságokon, mint az IMSA Continental Tire SportsCar Challenge, a Pirelli World Challenge GTS/GT4, vagy a GT4 európai versenysorozat. Az autó alapjául a Ford Shelby GT350R-C szolgált, ami éppen a múlt hónapban szerzett bajnoki címet az IMSA Continental Tire SportsCar Challenge sorozatban.

“A Mustang eladásai egyre nőnek a világ különböző piacain, s ezzel párhuzamosan a motorsportban is egyre hangsúlyosabb szerepet kap” – magyarázta David Pericak, a Ford Performance globális igazgatója. “A Mustang GT4 jó eséllyel szállhat küzdelembe a világ versenypályáin, ezért arra számítunk, hogy ugyanolyan népszerű lesz a versenyzők körében, mint sorozatgyártású testvére a márkakereskedésekben.”

A Mustang GT4 gépházában az új generációs 5,2 literes V8-as szívómotor dübörög, amit kifejezetten a GT4-eshez hangoltak. A versenymotor tervezését, fejlesztését és építését a Ford Performance közösen végezte a Roush Yates Engines vállalattal.

A könnyű és kompakt, hatfokozatú szekvenciális Holinger sebességváltó már sok versenyen bizonyította, hogy pneumatikus működtetése révén gyorsan, pontosan és egyenletesen kapcsolja a sebességfokozatokat. A GT4 hajtásláncában emellett szárazkarteres kenési rendszer, valamint a ZF által kifejlesztett kéttárcsás kuplung és lendkerék működik.

ford-mustang-gt4-performance-autoaddikt-3

A Mustang GT4 futóműve:

  • Dinamikus Orsószelepes Felfüggesztés (DSSV) lengéscsillapítók a Multimatictól a kiszámítható, pontos és állandó menettulajdonságokért és a tökéletes irányíthatóságért
  • A hátsó futómű alsó lengőkarját (kifejezetten spirálrugóval egybeépített lengéscsillapítóhoz tervezett egység) és az első/hátsó stabilizátorokat a Multimatic szállítja
  • Kis tömegű, 18” x 11” méretű, kovácsolt alumínium keréktárcsák a Forgeline-tól
  • Féktárcsák és hatdugattyús féknyergek a Brembotól

A Mustang GT4 aerodinamikáját azok a formatervezők tökéletesítették, akik a Ford GT programban tanulták meg, hogyan alkalmazhatják leghatékonyabban az első légterelőt, a hátsó spoilert, a motorháztető légbeömlő nyílásait, a kerékjárati légterelőket és a hátsó diffúzort.

ford-mustang-gt4-performance-autoaddikt-1

Az autó kabinját FIA-szabványú bukókeret erősíti, és a vezető előtt egy versenyautókhoz fejlesztett MoTeC műszeregység látható.

LEGFRISSEBB

Visszatért a Ferrari Testarossa

0
A Ferrari történetében új fejezet kezdődött: legendás névvel, de minden eddiginél korszerűbb technológiával tért vissza a Testarossa. Az 1980-as és 1990-es évek egyik ikonikus...

Zarándoklatfejlesztésben vesz részt a Toyota

TESZTJEINK