Főoldal Blog Oldal: 371

Bemutatkozott az újragondolt Suzuki SX4 S-CROSS

Az új Suzuki SX4 S-CROSS egy tagadhatatlan született felfedező, melyből csak úgy árad a dinamizmus és az erő – állítja a japán márka reklámanyaga. S valóban: az új formavilág bővelkedik az olyan izgalmas részletekben, mint a dinamikus formájú LED-es fényszórók, éles vonalakkal határolt LED hátsó lámpatestek, új tervezésű 17 colos könnyűfém keréktárcsák.

suzuki-sx4-s-cross-facelift-2016-autoaddikt-1

A dupla, elcsúsztatható üvegfelület óriási teret tár fel, és lélegzetelállító kilátást nyújt. Az utaskabinban minden megtalálható, amire szükség lehet: felső konzolt térképolvasó lámpákkal és napszemüvegtartóval, csúsztatható első kartámaszt és USB-csatlakozót a konzoldobozon, vagy éppen pohártartókat hátul – és még sok egyebet.

A csomagtér pedig akár öt utas számára is elegendő, ráadásul a 60:40 arányban osztott hátsó üléstámlák lehajtásával tovább bővíthető. A több állásban rögzíthető raktérpadló segítségével még rugalmasabban kihasználhatod a poggyászteret.

Az új Suzuki SX4 S-CROSS a leghosszabb utakon is megbízható társ – bármilyen körülmények közt. Az új méretcsökkentés elve alapján tervezett, közvetlen üzemanyag-befecskendezéses, 1 literes BOOSTERJET motor kis lökettérfogata ellenére is magasabb teljesítményt és forgatónyomatékot ad le, mint egy nála nagyobb blokk, üzemanyag-fogyasztása viszont jóval alacsonyabb.

Új 1.4 literes BOOSTERJET turbómotor azonnali gyorsulást, lendületes autózást és bőséges forgatónyomatékot biztosít. Az 1,6 literes dízelmotor turbó-technológiája és mindig rendelkezésre álló teljesítménye sima, lendületes gyorsítást és minimális károsanyag-kibocsátást garantál. A stabil úttartásért az Automata Motorindító és Leállító Rendszer, illetve továbbfejlesztett ALLGRIP összkerékhajtás felel, melyekkel az Új SX4 S-CROSS a Suzuki legendás terepjáró-vérvonalának új generációját testesíti meg.

Az új Suzuki SX4 S-CROSS a másodperc tört része alatt segít, és megvédi a benn ülő utasokat: biztonsági rendszerei előre jelzik a vészhelyzetet és segítenek elkerülni az ütközést, védelmi rendszerei pedig minimumra csökkentik a sérülésveszélyt. Ha a kerekek elveszítik tapadásukat, az ESP a motorvezérlés módosításával, valamint a megfelelő fék automatikus működtetésével segíti a vezetőt, hogy megőrizze a jármű feletti uralmát.

A hegymeneti elindulássegítő a meredek emelkedőkön megakadályozza, hogy az SX4 S-CROSS hátraguruljon, amíg a sofőr átteszi a lábát a fékről a gázpedálra. Az abroncsnyomást figyelő rendszer (TPMS) a szelepekbe épített érzékelők segítségével minden kerék nyomását ellenőrzi, és alacsony értékek esetén a multi-információs kijelzőn megjelenő jelzéssel figyelmeztet.

suzuki-sx4-s-cross-facelift-2016-autoaddikt-2

A Suzuki által szabadalmaztatott Total Effective Control Technology (TECT) karosszéria egy baleset során a fellépő ütközési energiát úgy nyeli el, hogy nemcsak az autó utasait, hanem adott esetben a gyalogosok testi épségét is a lehető legnagyobb mértékben megóvja. Egy baleset során az SX4 S-CROSS extra védelmet biztosít: a vezető és az utasok testi épségét első- és oldallégzsákok, bal- és jobboldalt nyíló függönylégzsákok, valamint egy vezető oldali térdlégzsák óvják. Adaptív tempomat radar segítségével méri fel az elöl haladó autó távolságát, és automatikusan lassít vagy gyorsít, fenntartva az előre beállított követési távolságot.

A Vezetés Élménye roadshow mindenkinek mosolyt csal az arcára – fókuszban a Nissan Leaf

Az Európai Mobilitási Hét sikereit folytatva a Nissan magyarországi központja elindítja Vezetés Élménye roadshow-t.

europai-mobilitasi-het-nissan-leaf-autoaddikt

Az Európai Mobilitási Hét keretein belül az autómentes hétvégén sokaknak volt lehetősége átélni azt a felejthetetlen élményt, ami a tisztán elektromos LEAF vezetése közben tapasztalható. Ezen gondolat mentén a Nissan célja, hogy ezek az impulzosok mindenki számára elérhetőek legyenek.

A roadshow keretein belül magyarországi irodaközpontokat látogat meg a Nissan csapata, hogy maradandó élményt szerezzen az érdeklődőknek. Az első állomás a Graphisoft Park volt, ahol szeptember 29-30. között a világelső Nissan LEAF vezetése közben tapasztalhatták meg mire gondol a Nissan, mikor azt mondja, felejthetetlen vezetési élmény.

A következő állomás helyszíne az Infopark lesz október 6-7. között, ahol a tesztvezetésen kívül egy új töltőállomás is felavatásra kerül. A harmadik állomás pedig a II. Környezettudatosság Napja, amelyet az FKF Zrt. szervez október 8-ra, a következő helyszínre: Fővárosi Hulladékhasznosító Mű, 1151 Budapest, Károlyi Sándor út 119. A roadshow itt nem áll meg, a lista többi tagja hamarosan publikus lesz.

A Nissan LEAF legújabb változata akár 250 km-es (NEDC mérés alapján) hatótávot biztosít, és a harmadik generációs akkumulátorra 8 év vagy 160 000 km kapacitásgaranciát vállal a Nissan, amely szeptember 24-e óta már Visia felszereltségben is elérhető.

Az Andrássy úti autómentes hétvége alatt óriási népszerűségnek örvendett a Nissan LEAF tesztvezetés. 4 autóval érkeztünk, de nyugodtan állíthatom, ha dupla annyi autóval érkezünk is maximális kihasználtsággal üzemeltek volna. A hétvége hatására pedig gondoltunk egy nagyot és azt mondtuk, igenis legyen lehetősége kipróbálni az elektromos autózás vezetési élményét minél több érdeklődőnek” – mondta Horváth Gergő, a Nissan magyarországi PR és marketing menedzsere. A különleges vezetési élménynek egyébként három fő összetevője van:

  • a hang- és rezgésmentes motor
  • a dinamizmus – az azonnali 100%-os nyomatéknak köszönhetően
  • az alacsony és az autó közepére eső súlypont – az akkumulátor padlólemezbe való építéséből adódóan

Több, mint 233 ezer Nissan LEAF tulajdonos járja a világ útjait. Visszajelzéseik alapján 92%-uk a vezetési élményt tartja a Nissan LEAF egyik legfontosabb előnyének. Tovább menve, 96%-uk örömmel ajánlja autóvásárlás előtt álló ismerőseinek. Ezen adatok kimagaslóak az autóipari összevetésben.”

A Magyar Kormány elektromos autók támogatását célzó bejelentése után a roadshow egy újabb lépés a Nissan részéről, hogy az elektromos autózást még népszerűbbé tegye és az érdeklődők számára lehetőséget biztosítson az elektromos autózás örömeinek átélésére.

A MINI Clubman gyárilag Dunlop Sport Maxx RT2 gumiabroncsot kap

A Dunlop bejelentette a MINI Clubman modellre kerülő új abroncsát. A hatajtós jármű legújabb modelljére a Dunlop új ultra nagy teljesítményű (UHP) nyári 225/45R17 94W XL méretű Sport Maxx RT2 gumiabroncsai kerülnek. Ez az abroncs megjelölést kap, amely azt jelzi, hogy a MINI eredeti felszerelésként fogadta el a járműveihez.

mini-cooper-sd-clubman-teszt-autoaddikt-012

A Dunlop – önmagához híven – a Forever Forward (mindig előre) márkaszellemben fejlesztette ki a gumiabroncsot, az élvezetes vezetési élmény megteremtését célozva. A Dunlop hosszú versenymúltja, többek között a számos nyílt endurance versenyen elért győzelem, nagyszerű inspirációs forrást nyújtott az új Sport Maxx RT2 fejlesztéséhez. A gumiabroncs profi színvonalú tapadást és kormányzási pontosságot biztosít, így jó választás a sportos vezetők számára.

Az új MINI Clubmannel párosítva a Dunlop Sport Maxx RT2 megőrzi a tapadást és a jó teljesítményt mind vizes, mind pedig száraz körülmények között, továbbá számtalan helyzetben fokozza a vezetési élményt, annak minőségében kötött kompromisszumok nélkül. Ezek az eredmények az evolúciós futókeveréknek (Evolutionary Tread) köszönhetők, amely fokozott tapadást és kormányzási pontosságot nyújt[1].

Nick Harley, a Goodyear Dunlop EMEA lakossági gumiabroncs üzletág eredeti felszerelés részlegének ügyvezető igazgatója így nyilatkozott: „Nagyon izgatottak vagyunk, hogy a MINI minket választott ehhez a trendi és rendhagyó autójához. A Dunlop Sport Maxx RT2 abroncsunk tökéletesen illik egy olyan autóhoz, amely a mindennapi praktikumot vezetési élménnyel ötvözi”.

Új DNS-elemzési technológiát fejleszt a Toyota

A Toyota bejelentette egy új Genotyping by Random Amplicon Sequencing elnevezésű, DNS elemzési technológia kifejlesztését.

toyota-rav4-hybrid-teszt-autoaddikt-010

Az analitikához felhasznált anyagokat a japán Nemzeti Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kutatóintézet (KARC) Kyushu Okinawa kutatóközpontja biztosította. Ezzel a technológiával drámai mértékben fokozható a növénytermesztésben hasznos genetikai információ azonosításának és kiválogatásának hatékonysága. Az újonnan kifejlesztett technológiának köszönhetően jelentős idő és költségmegtakarítás érhető el a mezőgazdasági növénynemesítés folyamatában.

A Toyota már eddig is számos kezdeményezésben vesz részt a fenntartható társadalom megvalósítása érdekében. Amellett, hogy a globális felmelegedés elkerülése és az energiabiztonság javítása érdekében javítja járműveinek üzemanyag-hatékonyságát, a Toyota különféle biotechnológiai vállalkozásokat is támogat. Jó példa erre, hogy a vállalat a mezőgazdasági termelésben is felhasználta a gyártásirányítási rendszerek és folyamattervezés terén szerzett tapasztalatait, hogy segítsen kifejleszteni egy felhőalapú mezőgazdasági IT eszközt (Housaku Keikaku). Ugyanakkor az autógyártó egy olyan technológia kifejlesztésén is dolgozik, amely segít az alternatív bioüzemanyagként használható cukornád terméshozamának növelésében.

A terméshozamok növelését célzó, hagyományos mezőgazdasági növénynemesítés során az egyes növényfajtákat a múltban felhalmozott adatok alapján válogatják ki és keresztezik, hosszú távon értékelve az új génállományt és kiválasztva a kívánatos tulajdonságot hordozó géneket. Bár a közelmúltban kifejlesztett marker-technológia – amivel a genetikai információ alapján jelzik előre a növény jellemzőit – segített javítani a folyamat hatékonyságán, a DNS-elemzés ezen módszeréhez szükséges hosszú idő és magas költségek hátráltatják elterjedését.

Emiatt a Toyota összekapcsolta védett minta preparációs technológiáját a következő generációs szekventálóval, létrehozva ezzel a GRAS-t, vagyis egy új technológiát, ami jelentősen leegyszerűsíti a hasznos genetikai információ azonosításának és kiválogatásának folyamatát. A GRAS alkalmazásával a hagyományos technikákhoz képest tizedannyi idő alatt és harmadannyi költséggel lehet elvégezni a DNS elemzését. Ez egy ígéretes technológia, amivel növelni lehet a cukornádtermelést és az adott területen megtermő bioüzemanyag-növények terméshozamát.

A bioüzemanyag-növények terméshozamának növelése mellett az autógyártó úgy gondolja, hogy ezt az új technológiát alkalmazni lehet az élelmiszernövények hozamainak, illetve fertőzéssel szembeni ellenálló képességük javítására is. A Toyota továbbra is aktívan megosztja és közzéteszi az ezzel a technológiával kapcsolatos információkat, hogy ezzel is segítse annak elterjesztését a mezőgazdasági szektorban. A technológiai technikai értékelése már folyamatban van a Kazusa DNS Kutatóintézet közreműködésével, mivel ez az intézet széleskörű tapasztalattal rendelkezik a DNS-elemzés terén.

A Toyota a Japán Tenyésztési Társaság (JSB) Tottoriban megrendezett 130. kongresszusán ismertette részletesen a technológiát, beleértve a NARO által biztosított anyagokkal kapcsolatos analitikai eredményeket.

Huszadik évét tapossa a Volvo C70

A C70 egy vadonatúj piaci szegmenst testesített meg a Volvo életének egyik meghatározó korszakában. A projektet egy kis létszámú, ám szenvedélytől fűtött csapat valósította meg, merő lelkesedésből és az autók iránti szeretetből. A világ húsz évvel ezelőtt pillanthatta meg először a Volvo szerelemgyermekét.

volvo-c70-1996-2016-20-eves-autoaddikt

Amikor az 1996-os Párizsi Autószalonon, szeptember 30-án lehullott a lepel a Volvo C70-ről, nem csupán a kecses karosszéria számított újdonságnak. Ez volt a Volvo első valódi kupéja az 1800-as típus óta; és az első olyan modell, amelyet a TWR autóipari specialistával közösen fejlesztett ki a Volvo. Ráadásul a C70-est részben frissen kidolgozott módszerekkel tervezték gyártani a svédországi Uddevalla városában újonnan felépített gyártóüzemben.

A kilencvenes évek elején a Volvo úgy döntött, kupé és kabrió modellekkel bővíti személyautó-kínálatát. A két modellt a 850-es műszaki alapjainak felhasználásával, egymással párhuzamosan kívánták fejleszteni.

1994 elején összeállt egy kicsiny csapat, amelynek élére Håkan Abrahamssont nevezték ki projekt menedzsernek. A Volvo viszonylag kevés tapasztalattal rendelkezett az ilyen karakteres rétegjárművek fejlesztése terén; még ennél is kevesebb idő volt a projekt befejezésére. Ezért úgy döntöttek, együttműködnek azzal a brit TWR (Tom Walkinshaw Racing) vállalattal, amely a Volvo BTCC versenycsapatával már egyébként is szoros munkakapcsolatot ápolt.

„Kétség sem férhet hozzá, hogy ez volt életem legszórakoztatóbb autófejlesztési projektje.” – emlékszik vissza Håkan Abrahamsson. A Volvo az átlagosnál fiatalabb projekt menedzsert keresett a munkára, olyasvalakit, aki lehetőleg az autó bemutatását követően fogja csak betölteni a negyvenet.

A csapatnak mindössze néhány hónap állt rendelkezésére 1994-ben, hogy meghatározzák a projektet. Azonnal munkához láttak, és mindenekelőtt alaposan kielemezték a piacot. A csapat tagjainak le kellett mondaniuk szabadságukat, és helyette dél-Franciaországba utaztak, ahol kipróbálták a legfontosabb versenytársak kupé és kabrió modelljeit.

Mivel eredetileg szabadságon lettek volna, magukkal vihették családtagjaikat, ami meglepő eredményekkel járt. Számos olyan észrevétel is született ugyanis, amelyek felett talán átsiklott volna a csapat, ha csupán a tervezők elemzik az autókat. Ez rendkívül előnyösnek bizonyult a soron következő tervezési fázisban; a csapat gyakran nyúlt vissza a családokkal közösen szerzett tapasztalatokhoz.

A tervezési és fejlesztési munka jelentős része a TWR főhadiszállásán, az angliai Oxford közelében zajlott. A Volvo felelt a műszaki alapokért és a leendő autó tulajdonságainak pontos meghatározásáért. A TWR végezte a tervezés és a gyártás összehangolását. A teljes fejlesztő stáb egy hatalmas fészerben dolgozott, ahol történetesen Tom Walkinshaw, a TWR karizmatikus tulajdonosa autógyűjteményét is tartotta.

A csapat szokatlanul nagy szabadságot kapott az autó formavilágának a kialakításában. A Volvo neve akkoriban a legtöbbek számára egyet jelentett a szögletes, dobozforma autókkal, és a formatervezési részleg akkori vezetője, Peter Horbury szerette volna megváltoztatni ezt a közvélekedést. Számos korábbi ötletet „túlságosan Volvósnak” ítéltek, ám amikor a TWR dizájnere, Ian Callum megmutatta az erősen ívelt tetővonalú, plasztikus oldalfalú kupé vázlatait, a kérdés egy csapásra eldőlt.  Elképzelései csaknem változtatások nélkül valósultak meg a sorozatgyártásban.

Az új autó tengelytávja és hosszúsága megegyezett a Volvo 850-esével, összhatásában mégis sokkal elegánsabb, vonzóbb, szexibb volt annál. A kezdetektől fogva tudni lehetett, hogy az autó kabrióként is piacra kerül majd. A fejlesztő csapat ezért gondoskodott arról, hogy a formavilág harmóniája tetővel és anélkül is érvényesüljön,

A C70 igen rövid idő alatt valósult meg: a legelső vázlatoktól mindössze 30 hónap telt el az első példányok legyártásáig. A TWR-rel való együttműködés meghatározó jelentőséggel bírt a sikerben, a projekt költségei kezelhető szinten maradtak.

A Volvo akkori vezető dizájnere, Peter Horbury nem titkolt lelkesedéssel fogadta a C70-ben megnyilvánuló új formanyelvet: „Eldobtuk a dobozt, ám megtartottuk a játékot, ami benne volt” – mondta az első sajtóbemutatón, ahol sáfránysárga C70-esben gördült a színpadra.

Az orr egyértelműen jelezte a Volvo vérvonalát, a karosszéria többi része azonban sokkal íveltebb, teltebb volt, mint bármi, amit a cég korábban négy kerékre állított – legalábbis az utóbbi években. A C70 olyan új formai irányvonalat teremtett, amely számos későbbi modell dizájnját meghatározta.

Egy olyan autó esetében, mint a C70, elsődleges, hogy a vásárlót ne korlátozzuk választási szabadságában. Ezért az autó nem kevesebb, mint 17 különböző színárnyalatban volt megrendelhető. Volt a választékban alapszín, metálfényezés és gyöngyház kivitel egyaránt. A beltérben a különböző anyagok és tónusok kombinációja negyven különböző variációt tett lehetővé; a lehetőségek csaknem végtelenek voltak.

Létfontosságú volt, hogy az autó legalább olyan gyors legyen, mint amilyennek látszott. Ezért a C70 kizárólag öthengeres turbómotorokkal került forgalomba. A legerősebb a 240 lóerős, 2,3 literes erőforrás volt, ugyanaz, amely a Volvo 850R sportmodellt is hajtotta. Valamivel békésebb volt a 193 lóerős 2,5 literes motor, amelyet a 2,3-assal párhuzamosan dobtak piacra. Azokra a piacokra, ahol a lökettérfogat határozza meg a gépjárműadó mértékét, egy kétliteres modellt is kifejlesztettek, amit 180, illetve 225 lóerős teljesítménnyel árultak.

Habár a C70 érzelmektől fűtött autó volt, és esetében a forma határozta meg a funkciót, négy utas és csomagjaik így is kényelmesen elfértek az autóban. Mivel pedig Volvóról volt szó, a modell biztonsága is kiemelkedő volt: nem hiányzott belőle a SIPS oldalsó ütközésvédelmi rendszer, az ostorcsapás nyaksérülés ellen óvó WHIPS rendszer, sem az övelőfeszítő vagy az oldallégzsák.

A TWR és a Volvo Uddevallában vegyes vállalatot alapított Autonova néven. A Volvo már korábban is gyártott Uddevallában, ám a termelés néhány évvel korábban megszűnt itt. A gyárat újjáépítették, és előkészítették a rétegmodell gyártására. A gyártásnál elszakadtak a futószalag elvtől: ugyanaz a csapat munkás követett végig egy autót a termelés számos fázisán, majd egy másik csapat átvette tőlük a járművet. Az új üzem termelési kapacitása 20 000 autó volt évente.

A kupé bemutatásakor bejelentették, hogy a Volvo C70 kabrió kivitelben is elérhető lesz. A C70 Cabriolet-ről egy évvel később hullott le a lepel; ez volt a modern kori Volvo legelső kabrió modellje. A Volvo hosszú éveken át kétkedve szemlélte a kabriókat azok tökéletlen ütközésbiztonsága miatt, ám a C70 Cabriolet fedélzetén olyan új funkciókat vezetett be, mint a ROPS borulásvédelmi rendszer, amelynek hátsó ülések mögötti védőkerete borulás esetén automatikusan felugrott. A szélvédőkeretet a padlólemezhez rögzítették, és nagy szakítószilárdságú acélból készítették el.

A formavilág kiállta az idők próbáját, és az első generációs modell kilenc éve alatt nem változott számottevően. A Volvo C70 Coupé 2002-ig maradt gyártásban, míg a kabrió további három éven át készült, és 2005 áprilisában vonult nyugdíjba. Eddigre összesen 76 809 darab C70 készült, 27 014 kupé és 49 795 kabrió.

A második generációs C70 Cabriolet 2005 szeptemberében, a Párizsi Autószalonon mutatkozott be háromrészes, lenyitható keménytetővel. Az autót a Pininfarina gyártotta.

Tíz dolog, amit minden rajongónak tudnia illik a Volvo C70-ről
– A C70 korának egyik legkiválóbb audiorendszerével rendelkezett. A hangszórókat a prémium dán hifimárka, a Dynaudio szállította, a Dolby Surround rendszert 4×100 wattos erősítő szolgálta ki.
– A 17 választható karosszériaszínt José Diaz de la Vega formatervező felügyelete alatt határozták meg. Ő felelt a belső tér kialakításáért, míg Anders Gunnarsson a külső formaterv felelőse volt.
– Svédországban saját klub fogja össze a C70 tulajdonosokat, ez a Svenska Volvo C70-klubben. A huszadik évforduló tiszteletére felvonulást szerveznek, a konvoj az uddevallai üzemtől egészen a göteborgi Volvo múzeumig utazik majd.
– A párizsi premiert az interneten is nyomon lehetett követni – a Volvo volt az első autógyár, amely ezt a lehetőséget kínálta Európában.
– 1998-ban a C70-est a legkiválóbb Volvo modellnek választották meg a J.D. Power ügyfélelégedettségi felmérésén; a modell az abszolút ötödik helyen végzett a rangsorban.
– A finn Valmet elkészítette a C70 Cabriolet fémtetős kivitelének terveit. Az autó végül nem került gyártásba, a C70 utódja azonban már ilyen jellegű tetővel lépett színre 2005-ben.
– Tom Walkinshaw, a TWR feje rutinos autóversenyzőnek számított: a túraautó-világbajnokságban három bajnoki címet szerzett, és kétszer nyert a Daytona-i, illetve Le Mans-i 24 órás versenyeken.
– A Volvo 1999-ben megvásárolta a TWR-t az Autonovától, és házon belül folytatta a gyártást. Később az olasz Pininfarina vállalattal alapított közös céget a Volvo.
– Az Angyal (1996) című mozifilmben a főszereplő Simon Templar (Val Kilmer) egy Garnet-piros Volvo C70-essel járt. A filmet a C70 leleplezése előtt forgatták, így az autó létezését és részleteit a legnagyobb titokban kellett tartani.
– A C70 előzetes prospektusa meglehetősen szegényes volt. Nem tartalmazott mást, mint néhány elegáns fényképet, egy-két műszaki adatot, valamint egy emlékezetes idézetet Peter Horbury-től: „OIyan autót igyekeztem alkotni, amelyre az emberek vágynak, nem pedig olyat, amire szükségük van.”

Párizsi Autószalon 2016: bemutatták az új Hyundai i30 szériát

Az új generációjához ért Hyundai i30 a Hyundai Motor lényegét, a márka európai jelenlétét meghatározó modell. A 2017 elején bevezetésre kerülő új generációs i30 a Hyundai Motor válasza napjaink gyorsan változó értékrendjeire, az ügyfelek technológiai megoldásokban gazdag, egyedi stílusú, rugalmas termékek iránti, fokozott érdeklődésére.

hyundai-i30-parizsi-autoszalon-2016-autoaddikt

Az új generációs i30 kiemelkedő értéket képvisel az egyedülálló és családos ügyfelek, idősek és fiatalok számára egyaránt. Intelligens, örömteli alternatíva azok számára, akik vonzó formatervet, takarékos és dinamikus közlekedési eszközt, valamint teljes körű biztonsági szolgáltatási csomagot keresnek. Az autó minőségét és megbízhatóságát az iparágban teljességgel egyedülálló, ötéves, kilométer-korlátozás nélküli garancia szavatolja.

„Meghallgattuk ügyfeleinket, megvizsgáltuk igényeiket. Úgy alakítottuk ki autónkat, hogy az mindenki számára vonzerővel bírjon. Az új generációs i30 a Hyundai európai DNS-ét hordozó autó: megfizethető, formájában vonzó, technológiáját tekintve innovatív, vezetése pedig élményszámba megy” – mondta Jochen Sengpiehl, a Hyundai Motor Europe marketingért felelős alelnöke. “A legújabb infotainment és kapcsolódási funkciókkal mindazt kínáljuk, amit a digitális bennszülöttek, napjaink és a közeljövő ügyfelei elvárnak autójuktól.”

Az új generációs i30 olyan kapcsolódási funkciókkal demokratizálja a technológiát, mint az Apple CarPlay, az Android Auto, vagy a vezeték nélküli töltőrendszer, amelyek mindegyike még kényelmesebbé, biztonságosabbá és praktikusabbá teszi az okostelefonok használatát vezetés közben. A legmodernebb aktív biztonsági rendszerek, mint az önműködő vészfékrendszer, az intelligens sebességtartó automata, a sávelhagyást gátló rendszer, az éberségfigyelő rendszer, vagy a holttér-felügyelet kényelmesebbé teszi az utazást, így az új generációs i30 fedélzetén még élvezetesebben telik az idő.

Mivel az európai vásárlók mindenekelőtt formatervük miatt választják a Hyundai gépkocsikat, az új generációs i30 esetében tovább fejlesztettük a márka formanyelvét, precíz, feszes vonalakkal, kifinomult, dús felületekkel, plasztikus kialakítású karosszériával teremtve időtlen, magabiztos megjelenést.

„Formatervezőink a szenvedélytől és lelkesedéstől hajtva teszik büszkévé és elégedetté a  Hyundai-tulajdonosokat. Ez a szemlélet egyértelműen megnyilvánul az új generációs i30-ban: az autó egy büszke kiáltvány” – mondta Peter Schreyer, a Hyundai Motor Group elnöke és vezető formatervezője. „Az új generációs i30 vezeti be a Hyundai frissen kialakított, új hűtőmaszkját; úgy nevezzük, kaszkád rács. Ez lesz a Hyundai új arculatának fő eleme.”

A Hyundai Motor Europe Németországban működő műszaki központjának mérnökei szigorú tesztprogram során tökéletesítették az új generációs i30 menetdinamikai képességeit, ennek során Európa útjain, valamint a legendás nürburgringi Nordschleifén is megfordultak. A kiemelkedően merev és könnyű karosszéria 53 százalékban tartalmaz fejlett nagy szilárdságú acélt, magabiztos alapot teremtve a kiváló rugózási komforthoz és vezethetőséghez. Ehhez társul a 10 százalékkal közvetlenebb kormányzás és az új fejlesztésű futómű, ami együttesen azt jelenti, hogy a vezető anélkül élvezheti a kiemelkedő menetdinamikai adottságokat, hogy kompromisszumot kellene kötnie a kiemelkedő komfort terén.

A hajtáslánc-választék méretcsökkentett turbómotorokból áll, amelyek takarékosabbak, egyben jobb gázreakciókkal örvendeztetnek. Az ügyfelek háromféle benzinmotor, valamint egy 1,6 literes turbódízel erőforrás háromféle teljesítményszintű kivitele közül választhatnak, akár 89 g/km CO2-kibocsátással (célérték). Az új generációs i30 az első olyan Hyundai modell, amely megkapta az új négyhengeres turbómotort, a 140 lóerős 1.4 T-GDI erőforrást.

Az új generációs i30 több egyetlen modellnél. Egy teljes modellcsaládként lép színre, amelynek egyedi tagjait a minden karosszériatípusnál harmonikus, időtlen, kiegyensúlyozott formaterv köti össze. A család minden tagja tökéletesen megfelel a vásárlók igényeinek – akár eleganciára, akár izgalmakra vágynak. Az új generációs i30 modellcsaládban jelenik meg először a Hyundai Motor N márkája alá tartozó, 2017-től gyártott nagyteljesítményű modellváltozat.

A Hyundai Motor Europe műszaki központjában, a németországi Rüsselsheimben tervezett, a Nürburgringen tesztelt, és a csehországi Nošovicében gyártott, harmadik generációs i30 arra az infrastruktúrára épül, amelyet a Hyundai Motor az elmúlt 25 év során Európában kifejlesztett. Célja, hogy folytassa annak a két előző generációs modellnek a sikereit, amelyek 2008 óta több mint 800 000 példányban találtak gazdára.

“Az új generációs i30 a Hyundai legfontosabb modellje az európai piacon. amely azon ambíciónkat támogatja, hogy az első számú ázsiai autómárka legyünk” – mondta Thomas Schmid, a Hyundai Motor Europe ügyvezető igazgatója. “Az új generációs i30 bevezetésével sikertörténetünket szeretnénk folytatni, és további, organikus növekedést elérni a következő években.”

Az új generációs i30 a Hyundai Motor Manufacturing Czech üzemében, a csehországi Nošovicében készül, amely 2008-ban nyitotta meg kapuit, és még abban az évben megkezdte az első generációs i30 gyártását. Az üzem éves gyártási kapacitása 300 000 darab gépkocsi, a gyár a legszigorúbb minőségi normáknak megfelelve teljesíti az európai ügyfelek elvárásait, lehetővé téve, hogy a Hyundai Motor az autóiparban egyedülálló, ötéves, kilométer-korlátozás nélküli garanciát kínáljon.

Az új generációs i30 a Hyundai formanyelvét időtlen, plasztikus dizájnnal gondolja tovább, amely a precíz, feszes vonalakat kifinomult felületekkel társítja. A kiemelkedő funkcionalitás – a tágasság, a kiváló kilátás és a kényelem – érzéki, magabiztos megjelenéssel párosul. A Hyundai Motor új stíluselemet vezetett be: a kaszkád hűtőmaszkot, amely a jövőben minden Hyundai modellen megjelenik majd központi stíluselemként.

Az új generációs i30 függőleges orr-része magabiztos és kifejező, központi eleme pedig az a kaszkád hűtőrács, amelynek lefelé szűkülő kialakítását az olvadt acél folyása ihlette, A hűtőrács krómozott pontokból építi fel kifinomult megjelenését, amely kihangsúlyozza az alapkivitelen selyemfényű krómkeretet. A háromlencsés projektoros LED (tompított és távolsági) fényszórókkal és az irányjelzőként is szolgáló, függőleges LED nappali világítással kombinálva az új generációs i30 kifejezetten erőteljes optikai hatást kelt. Ez még intenzívebbé tehető a légfüggönyökbe integrált projektoros ködfényszórókkal.

Harmonikus arányaival, rövid első és hátsó túlnyúlásaival, hosszú motorházfedelével és elkeskenyedő tetővonalával az autó sportos kiállású, stabil megjelenésű. Az új generációs i30 kifinomult, kecses karaktervonala természetes lendülettel húzódik a fényszórótól a csaknem vízszintes övvonalon egészen a LED hátsó lámpáig és a hátfalig, ezzel időtlen megjelenést kölcsönözve a modellnek. A fekete hátsó légterelő még áramvonalasabbá teszi az autót, egyben még dinamikusabb, még kompaktabb megjelenést kölcsönöz neki. A mindössze 0,30-as közegellenállási együtthatót számos megoldás mérsékli: ilyen a hűtőmaszk mögötti aktív csappantyú, vagy az első lökhárító két oldalán kialakított két légfüggöny, amelyek csökkentik a kerékházon belül légörvények kialakulását.

Az autó erőteljes, széles hátsó kialakítása, háromdimenziós megjelenése, valamint a magasra helyezett fényvisszaverőket és ködlámpákat is magában foglaló jellegzetes fény-rajzolata egyedülállóvá teszi az autó megjelenését.

Az új generációs Hyundai i30 17 colos, kéttónusú, 10 küllős könnyűfém keréktárcsákkal 16 colos, kéttónusú, 10 küllős könnyűfém keréktárcsákkal, vagy 15 colos acél keréktárcsákkal választható.

Az ügyfelek összesen tizenkét különböző fényezés közül választhatnak. Három gyöngyházszín (Stargazing Blue, Micron Gray, Phantom Black) mellett hét metálfény (Demitasse Brown, Intense Copper, Moon Rock, Fiery Red, Platinum Sliver, Ara Blue és White Sandplus), valamint két alapszín (Engine Red és Polar White) áll rendelkezésre.

Az új generációs Hyundai i30 utasait letisztult, könnyen kiismerhető beltér fogadja, amelynek vízszintes elrendezése elegáns benyomást és remek térérzetet kelt. A kifinomult, nyugodt hatású környezetet krómkeretek és a kiváló minőségű beltéri anyagok teszik teljessé. A műszerfalon található, lebegő kialakítású 8 colos érintőképernyő (opció) otthont ad a navigációs, média és kapcsolódási funkcióknak; ergonomikus kialakításával lehetővé teszi a vezető számára, hogy mindig a forgalomra összpontosítson. Az új háromküllős, multifunkciós kormánykerék ergonomikusan elhelyezett kezelőszerveivel könnyen és ösztönösen vezérelhető minden funkció, ráadásul karimája fűthető. A klíma- és hőfokszabályozó kezelőszervek praktikusan a középkonzolon kaptak helyet, a tárcsák kezelése nem vonja el a vezető figyelmét.

Az új generációs i30 az utasoknak és csomagjaiknak egyaránt bőséges helyet kínál, a sportos megjelenés nem követel kompromisszumot a tágasság terén. Az i30 minden utasának a kategória legjobb helykínálatát biztosítja, ezáltal különösen kényelmes utazási élményt kínál. A térérzetet tovább javítja az opciós panoráma napfénytető, amely billentve és eltolva is nyitható. Az első könyöklő hosszirányban eltolva biztosít kényelmes megtámasztást, felnyitva tárolórekeszt találunk alatta. Az új generációs i30 utasainak semmit sem kell otthon hagyniuk: az autó bőséges, 395 literes (VDA 211) csomagtere az üléseket ledöntve akár 1301 literesre bővíthető. A praktikumot két magasságban behelyezhető csomagtérpadló, valamint a hátsó ülés közepén kialakított síalagút fokozza.

Az utastérben háromféle színvilág választható: az Oceanids Black kétféle szövetkárpit opcióval vagy fekete bőrülésekkel; a Slate Grey / Oceanids Black kéttónusú kivitel szövet vagy steppelt bőrkárpittal; vagy az elegáns Indigo Blue / Oceanids Black kombináció bőrülésekkel.

Az első ülések három fokozatban fűthetők vagy hűthetők, a motoros állítású vezetőülés két programozható memóriát kínál.

Az új generációs i30 motorkínálata kis lökettérfogatú, benzin- és dízelüzemű turbómotorokból áll, amelyek dinamikus és takarékos vezetési élményt biztosítanak. Az ügyfelek három benzinmotor és egy dízel közül választhatnak. A Hyundainál elsőként alkalmazott, új fejlesztésű 1.4 T-GDI négyhengeres turbómotor (140 LE) mellett ott a háromhengeres, 120 lóerős 1.0 T-GDI turbómotor, vagy a 100 lóerős, 1,4 literes négyhengeres benzinmotor. Az 1,6 literes, négyhengeres dízelmotor három teljesítményszinten: 95, 110 vagy 136 lóerős kivitelben választható,  CO2-kibocsátása akár 89g/km (célérték). A motorokhoz hatfokozatú kéziváltó (6MT) vagy a Hyundai takarékos, közvetlen hétfokozatú duplakuplungos sebességváltója (7DCT) csatlakozik.

Az 1353 cm3-es négyhengeres benzines turbómotor számottevően könnyebb, mint elődje, a Gamma 1.4-es motor. Az erőforrás tömege 14 kilogrammal csökkent, miközben takarékosabb és erősebb is lett: legnagyobb teljesítménye 140 LE, maximális forgatónyomatéka 242 Nm.

Az új motor nagynyomású, egyáramú turbófeltöltőjét a leömlőbe integrálták, ami még jobb üzemi hatásfokot eredményez. Az új helyre beépített, áttervezett turbófeltöltő jobb gázreakciót és kis fordulatszámon kedvezőbb nyomatékkifejtést eredményez. Az új kialakítású befecskendezés az üzemanyagot közvetlenül az égéstérbe juttatja, ami jobb hatásfokú égést, nagyobb teljesítményt és kedvezőbb üzemanyag-fogyasztást eredményez.

Az új 1,4 literes T-GDI benzines turbómotor hatfokozatú kézi (6MT) vagy hétfokozatú duplakuplugos (7DCT) sebességváltóval egyaránt társítható. Utóbbi teljesen automatikus, illetve kézi üzemmódban egyaránt működtethető.

A Namyang-i Műszaki Központ által, a németországi Európai Műszaki Központ közreműködésével kifejlesztett 1.0 T-GDI erőforrás a maga 120 lóerejével és 170 Nm forgatónyomatékával a dinamizmus és a takarékosság tökéletes kombinációját kínálja.

Az elektronikus vezérlésű lefúvatószeleppel szerelt turbófeltöltő a szivattyúzási veszteségek csökkentése révén kedvezőbb üzemanyag-fogyasztást kínál, továbbá javítja a gázreakciókat és a kis fordulaton jelentkező forgatónyomatékot. A motor hatlyukú GDI injektort alkalmaz, a befecskendezési nyomás az átlagosnál magasabb 200 bar, ami tiszta égést és kedvezőbb üzemanyag-fogyasztást és károsanyag-kibocsátást eredményez.

Annak érdekében, hogy a motor a lehető legkisebb lehessen, a leömlőt a hengerfejbe integrálták, így azt hatásosan hűti a hengerfej vízhűtési rendszere. Mindennek eredményeként a katalizátor gyorsabban éri el optimális hőmérsékletét, továbbá a gyakorlatban is csökken az üzemanyag-fogyasztás és a károsanyag-kibocsátást.

Az 1.0 T-GDI benzinmotor hatfokozatú kézi sebességváltóval társítható.

A dízelmotort kereső ügyfelek egy 1,6 literes, négyhengeres turbódízel erőforrással választhatják az új generációs Hyundai i30-at. A motor három teljesítménnyel elérhető: az alapverzió 95 LE, a közepes 110, a nagyteljesítményű variáns pedig 133 lóerős, maximális forgatónyomatéka 275 Nm. A közepes és nagyteljesítményű változat egyaránt kérhető a hatfokozatú kézi vagy a hétfokozatú duplakuplungos sebességváltóval.

A Hyundai Motor 2015-ben mutatta be fennállásának első hétfokozatú duplakuplungos sebességváltóját, amely az automata és kézi váltók előnyeit egyesíti. A 7DCT sebességváltó akár 20 százalékkal kedvezőbb üzemanyag-fogyasztást és károsanyag-kibocsátást kínál a hagyományos hatfokozatú automata sebességváltónál; míg a gyorsítási képesség akár 10 százalékkal javul.

A 7DCT egység két száraz tengelykapcsolóból és egy-egy hozzájuk kapcsolódó működtetőből áll. A motor hajtónyomatéka egymástól független úton jut el a páros és páratlan számú sebességfokozatokba, így a váltó bármikor készen áll a következő fokozatba kapcsolni, anélkül hogy akár egy pillanatra is megszakadna a nyomatékfolyam. Az optimalizált gázreakciók érdekében villanymotoros működtetőt alkalmaztak; míg a külső lengéscsillapítók menet közben kedvezőbb zaj- és rezgésszintet biztosítanak.

Az Európában fejlesztett és tesztelt, új generációs i30 gyorsított tartóssági vizsgálatát és dinamikus tesztjeit a világ legkíméletlenebb versenypályáján, a legendás nürburgringi Nordschleifén végezték el, továbbá a modell hosszan tartó közúti teszteken vett részt Európa-szerte, Svédország leghidegebb telétől az Alpokban végzett vontatási próbákpon át a dél-spanyolországi hőségtesztig. Ezek a vizsgálatok szavatolták, hogy a modell az európai ügyfelek legmagasabb elvárásainak is megfeleljenek.

A fejlesztőmérnökök meghatározták az új generációs i30 elvárt jellemzőit; kormányzása legyen precíz, természetes és közvetlen; vezethetősége dinamikus, kezes és kiszámítható; rugózási dinamikus, ugyanakkor kényelmes, minimális oldaldőléssel. Elődjéhez képes az új modell kormányzása 10  százalékkal közvetlenebb; a jármű 15 ezredmásodperccel hamarabb reagál a kormányparancsokra.

Az új generációs i30 futóművét alapjaiban dolgozták át; az dinamikus, komfortos vezetési élményt biztosít, fokozott rugózási komforttal. Ehhez a minden modellnél alapkivitelben kínált, többlengőkaros hátsó felfüggesztés is hozzájárul; a maga kettős alsó lengőkarjával és sportos hangolású lengéscsillapítójával.

A fékteljesítményt elöl 288 mm-re növelt fékátmérő optimalizálja; így a vezető kifejezetten felforrósodott kerék esetén képes nagyobb fékerőt kifejteni.

A Hyundai Motor az egyetlen olyan autógyártó a világon, amely világszerte saját gyártású acélból készíti autóit. Ez az  új generációs i30 esetében is kézzel fogható előnyt jelent: a modell karosszériája ellenálló, mégis könnyű, ami javítja menetdinamikai tulajdonságait, és fokozza az utasvédelmi teljesítményt.

A fejlett nagy szilárdságú acél felhasználásának aránya (53%) csaknem megduplázódott, ezzel párhuzamosan a nyers vázszerkezet tömege 28 kilogrammal csökkent, szilárdsága pedig 22 százalékkal nőtt az elődmodellhez képest. A gyártás során a korábbinál több, 112 méternyi szerkezeti ragasztóanyagot használnak fel, amely egyszerre növeli a merevséget és csökkenti a tömeget.

A legtöbb ügyfél által megkövetelt, intelligens csatlakozási szolgáltatások optimális, naprakész választássá teszik az új generációs i30-at. Az ügyfelek választhatják az alapkivitelű Premium audiorendszert, 5 colos kapacitív LCD érintőképernyővel, integrált tolatókamerával, Bluetooth csatlakozással és My Music funkcionalitással, vagy megrendelhetik az opcionális új generációs navigációs rendszert, amelyhez 8 colos kapacitív érintőképernyő tartozik. Az új generációs i30 a 8 colos navigációs rendszerhez kapcsolódóan Apple CarPlay és Android Auto okostelefonos csatlakoztatási lehetőséget kínál. Mindkét rendszer lehetővé teszi, hogy a felhasználó hordozható készülékét csatlakoztatva a monitoron keresztül igénybe vegye és vezérelje a telefon zenei lejátszási, híváskezelési vagy navigációs funkcióit. A harmonikus csatlakoztatás révén a vezető és utasai menet közben is kapcsolatban maradhatnak a külvilággal, anélkül hogy az elterelné figyelmüket az útról. Az utasok telefonjainak folyamatos töltéséről az új generációs i30 vezeték nélküli induktív töltőfelülete (Qi szabvány szerint), valamint a zárt padlókonzolon belül elhelyezett USB aljzat gondoskodik.

Az új navigációs berendezéshez a Hyundai hét éves, ingyenes előfizetést kínál a TomTom LIVE szolgáltatásokra. A TomTom LIVE valós időben kínál adatfrissítéseket, legyen szó az időjárásról, a forgalmi helyzetről vagy a traffipaxokról; emellett online POI-keresést is biztosít. A 3D térképeket alkalmazó navigációs rendszer a csatlakoztatott pendrive-on tárolt fényképfelvételek megjelenítésére is alkalmas.

Az új generációs i30 olyan, modern aktív biztonsági szolgáltatásokkal felvértezve teljesíti a legszigorúbb európai biztonsági előírásokat, mint az elülső ütközésre figyelmeztető funkcióval felszerelt önműködő vészfékrendszer, az intelligens sebességtartó automata, a holttér-felügyelet, a mögöttes keresztirányú forgalom-felügyelet, a sávelhagyást gátló rendszer, a sebességkorlátozás információs rendszer, vagy az adaptív távolsági világítás.  A Hyundai kínálatában újdonságként jelenik meg a vezető éberség-felügyeleti riasztó rendszer. Ennek bevezetésével az új generációs i30 a Hyundai Motor által kínált összes aktív biztonsági funkcióval, ezáltal a márka legfejlettebb biztonsági csomagjával rendelkezik.

Az i30 elülső ütközésre figyelmeztető rendszerrel (FCWS) kiegészített önműködő vészfékrendszert (AEB) is kapott: ez a fejlett, aktív biztonsági rendszer figyelmezteti a vezetőt a vészhelyzetekre, és szükség esetén önállóan működteti a fékrendszert. Az első és hátsó radarokat, valamint optikai érzékelőket (kamera) alkalmazó AEB három lépcsőben működik. Az első szinten fény- és hangjelzéssel emlékezteti a vezetőt, majd a veszélyhelyzet státuszától függő mértékben szabályozza a fékteljesítményt, végül az ütközést megelőző pillanatokban teljes fékerővel lassít. Amennyiben a rendszer autót vagy gyalogost észlel az IONIQ előtt, 10 km/óránál nem kisebb sebesség esetén aktiválódik, és minimálisra csökkenti a sérülés kockázatát, ha az ütközés már nem elkerülhető.

A Hyundai Motor járművein most először alkalmazott vezető éberség-felügyeleti riasztórendszer olyan biztonsági vezetőtámogató funkció, amely a sofőr viselkedési, autóvezetési mintáit megfigyelve képes felismerni, ha figyelmetlen vagy fáradt a vezető, és ezzel megelőzni a potenciális balesetet. A rendszer a jármű számos paraméterét elemzi, a kormányszögtől és a kormányzási nyomatéktól kezdve a jármű sávon belül elfoglalt helyén át a menetidőig. Ezen felül a vezető saját maga szabályozhatja a rendszer érzékenységét. Amennyiben a rendszer figyelemhiányra utaló viselkedési jeleket észlel, hangjelzéssel,. valamint a műszerfalon megjelenő üzenettel figyelmezteti a vezetőt.

Az elülső radarral dolgozó intelligens tempomat képes tartani a beállított sebességet, illetve követési távolságot, ahhoz, hogy a vezetőnek a gáz- vagy a fékpedálra kellene lépnie. A rendszer automatikusan inaktívvá válik, amint a jármű sebessége 10 km/órára vagy az alá csökken.

Ugyancsak radar technológián alapul a sávváltást támogató funkcióval felvérteztett holttér-felügyeleti rendszer (BSD), amely a jármű hátsó sarkainál figyeli a forgalmat, és a külső visszapillantó tükrökben megjelenített, vizuális jelzéssel tájékoztat, ha gépkocsit észlel a Tucson holtterében. Amennyiben a vezető ilyenkor működtetni kezdi az irányjelzőt, hangjelzés figyelmezteti a veszélyre. Ugyanez vonatkozik az olyan sávváltási helyzetekre, amelyek során másik gépkocsit észlel a berendezés.

A BSD rendszer érzékelőit alkalmazó keresztirányú forgalom-felügyeleti rendszer (RCTA) mérsékli az ütközés veszélyét a keresztben haladó forgalom résztvevőivel, amennyiben a vezető rossz látási viszonyok között kényszerül szűk helyről kitolatni. A jármű mögötti területet radar segítségével 180 fokban pásztázó RCTA berendezés hang- és fényjelzéssel figyelmezteti a vezetőt a keresztirányban közeledő járművekre.

Az LKAS rendszer képes érzékelni a jármű helyzetét, és riaszt, ha 60 km/óra feletti sebességnél nem biztonságos manővert észlelnek. Az LDWS hangjelzéssel figyelmezteti a vezetőt, még mielőtt az autó áthaladna a fehér, szürke vagy kék vonalon, illetve az útfelületből kiemelkedő sávhatároló jelzéseken, míg az LKAS hang- és fényjelzést követően a kormányzásba aktívan beleavatkozva visszaigazítja az autót a biztonságos irányba.

A SLIF az elülső kamerát, valamint a navigációs rendszertől kapott információkat együttesen felhasználva azonosítja a forgalmi jelzőtáblákat, és valós időben jeleníti meg az éppen aktuális sebességkorlátozásokat. Az információ a navigációs berendezés kijelzőjén és a TFT műszergységben egyaránt megjelenik.

Automatikus üzemmódban a HBA éjjel észleli a szemből érkező, illetve előttünk, velünk azonos irányban haladó gépkocsikat, és szükség esetén tompított világításra vált át, ezzel megelőzve mások elvakítását. Amikor a rendszer nem észlel járművet, automatikusan visszakapcsolja a távolsági világítást, ezzel optimalizálva a látási viszonyokat.

Az új generációs 30 szerkezete 53 százalékban tartalmaz nagy szilárdságú acélt. Ez 22 százalékkal nagyobb torziós merevséget eredményez, a karosszériának javult az energiaelnyelő képessége, ütközéskor pedig minimális mértékű alakváltozást szenved, védelmezve utasait.

A továbbfejlesztett meleg sajtolásos eljárásnak köszönhetően az új generációs i30 külső oldalsó merevítését egyetlen darabból formálhatták meg. Korábban ezt az elemet öt különálló darabból állították össze. A vadonatúj technológia 4,1 kilogrammos tömegcsökkentést, fokozott merevséget, és jobb energiaelnyelő képességet eredményez.

Az új generációs i30 utasterében összesen hét darab légzsák található, köztük egy vezető oldali térdlégzsák. Az alapkivitelben kínált hat légzsákon (2 elülső, 2 oldalsó, valamint 2, az első és hátsó üléssoron utazókat egyaránt óvó függönylégzsák) túl elérhető a vezető oldali térdlégzsák is, amely frontális ütközés esetén kínál fokozott biztonságot.

Párizsi Autószalon 2016: bemutatkozik a Nissan Micra ötödik generációja

A Nissan Micra Párizsi Autószalonon bemutatott ötödik generációjával a Nissan az alapoktól kezdve gondolta újra, milyen autó a Micra – a végeredmény pedig legalább olyan szembetűnő, mint amilyen forradalmi.

nissan-micra-5-generacio-parizsi-autoszalon-2016-autoaddikt-3

A kifejezetten Európát, mint a csapotthátú-kategória globálisan legnagyobb piacát megcélzó ötödik generációs Micra feltűnő jelenség az autó teljes hosszán végigfutó jellegzetes, erőteljes kontúrvonallal. Elődjénél alacsonyabb, szélesebb és hosszabb is lett, így belső helykínálata is nagyobb lett. A kisebb hengerűrtartalmú, turbós motorokat alkalmazó hajtáslánc és az agilis mozgásra tervezett karosszéria mellett az új modell innovatív biztonsági megoldások teljes választékát kínálja.

Az első Micra több mint 30 évvel ezelőtti megjelenése forradalmi változásokat hozott a szegmensben, és egyben a Nissan történetében is új fejezetet nyitott. A Micra ötödik generációja legalább ennyire forradalmi, és ismét újraértelmezi, mit kaphatnak, illetve mit várhatnak el az autóvásárlók egy csapotthátú modelltől” – mondta el Carlos Ghosn, a Nissan Motor Co. vezérigazgatója. „Az új Micra szorosan az olyan jellegzetes modelljeink nyomdokában jár, mint a Qashqai és a Juke, megerősítve a Nissan autóipari formatervezésben elért vezető pozícióját. Mindemellett azon szándékunkat is demonstrálja, hogy a világszinten a kategória legnagyobb piacának számító európai térségben a B-szegmens legjobbjaival szálljunk versenybe.

Stílus

A 2015-ös Genfi Autószalonon bemutatott Sway tanulmányautón látottaknak megfelelően az ötödik generációs Micra a Nissan legújabb formanyelvét testesíti meg, jellegzetes dizájnmegoldásokkal és érzelmeket megmozgató karosszériaformákkal.

nissan-micra-5-generacio-parizsi-autoszalon-2016-autoaddikt-1

A formatervezési megoldások között megtalálható a jellegzetes, V-alakú hűtőrács és az ebből kiinduló, az autó teljes hosszában végigfutó kontúrvonal, a bumeráng formájú fényszórók, valamint a tágasságérzetet növelő – egyébként szintén a Nissan védjegyének számító –, lebegő hatást keltő tető. Az autó érdekes dizájnmegoldásai között említhetők a C-oszlopba rejtett hátsó ajtókilincsek, vagy a légterelőként is szolgáló, meghosszabbított tető, ami az autó aerodinamikai tulajdonságait és megjelenését egyaránt javítja.

Az autó markáns megjelenését tízféle kifinomult és életteli külső szín dobja fel – köztük olyanok mint az Energy narancsvörös. Az egyéb külső és belső egyedi kiegészítőkkel összesen 125 különböző variáció alakítható ki, így az új Micrát mindenki könnyen a saját stílusára formálhatja.

nissan-micra-5-generacio-parizsi-autoszalon-2016-autoaddikt-4

Megnövelt szélességének és tengelytávjának köszönhetően a modell kategóriájában az egyik legtágasabb belteret kínálja. Az új modell tervezése során a vezetési kényelem kiemelt figyelmet kapott, ennek megfelelően az alacsonyabb üléspozíció nemcsak biztosabb vezetési érzetet ad, hanem a magasabb sofőrök számára szükséges extra helyet is biztosítja. Az alakjával kiterjesztett szárnyakat idéző műszerfallal az utastér világos, elegáns és tágas benyomást kelt.

Fedélzeti technológia

A Micra ötödik generációja a Nissan első olyan modellje a B-szegmensben, amely fejlett biztonsági megoldások ilyen széles választékát nyújtja bármely felszereltségi szinten, életre keltve a Nissan Intelligens Vezetés koncepcióját. Emellett a szegmensben elsőként tesz elérhetővé olyan, eddig jellemzően csak nagyobb kategóriás modellekben megtalálható technológiákat, mint az intelligens 360 Fokos Parkolókamera vagy a Sávelhagyást megakadályozó rendszer. Mindezt kiegészíti még az a gyalogosfelismerésre is képes Intelligens Vészfékezési Rendszer, ami a Nissan európai modelljein itt jelenik meg először, valamint a közúti jelzések felismerése és a holttér-figyelés. Ezek a fejlett biztonsági megoldások egyben az önvezető autók technológiájának előhírnökei is, és így szerves részét képezik a Nissan Intelligens Mobilitás koncepciójának.

nissan-micra-5-generacio-parizsi-autoszalon-2016-autoaddikt-2

Az ötödik generációs Micra egyedi jellegzetessége emellett a Nissannal szoros együttműködésben kifejlesztett, hat hangszórót alkalmazó Bose Personal hangrendszer. A maga nemében egyedi, vezetőre optimalizált hangrendszer két Bose UltraNearfield hangszóróval és a vezetőülés fejtámlájába épített Bose Personal Space Virtual Audio Technology hangsugárzókkal megdöbbentően életszerű hangzást nyújt. Az autó többi utasa számára is élmény lesz a zenehallgatás az ajtókba épített, a mély tartományban is kiválóan szóló Bose Super65 hangszórókkal, illetve a tisztább hangzás érdekében a két A-oszlopba épített magassugárzókkal.

Az ötödik generációs Micra 7 colos, színes központi kijelzőjével az autó hang- és navigációs rendszere, illetve a csatlakoztatott mobiltelefon mellett teljes körűen vezérelhetők a későbbiekben elérhetővé váló Apple CarPlay rendszerében letölthető alkalmazások és használható a Siri hangvezérlés is.

Karosszéria és hajtáslánc

Az ötödik generációs Micrát a nagyobb fokú menetkényelem érdekében Aktív Menet-szabályozással szerelték fel, az alulkormányozottság csökkentéséből és a kezes irányíthatóságból adódó izgalmas, de stabil vezetési élményt pedig Aktív Nyomvonalszabályozás segíti elő. Opcióként a modell egy teljesen új fejlesztésű, speciális elektromos kormányszervóval is rendelhető, ami a rövidebb kormányáttételnek köszönhetően gyorsabb irányváltásokat enged közvetlenebb kormányzási érzettel.

Kiemelt figyelmet fordítottak az utastérbe jutó gördülési és szélzaj csökkentésére is. Az ezen a területen történt fejlesztések között a kiváló hangszigetelés mellett az autó optimalizált aerodinamikai tulajdonságai emelhetők ki, amihez a kocsi padlólemezén elhelyezett speciális légterelő burkolatok is hozzájárulnak. A kivételesen alacsony légellenállást a kombinált tető- és oldalspoilerek is biztosítják. Ennek eredményeként új Micra légellenállási együtthatója (Cd) mindössze 0.29 – ez kiemelkedő a csapotthátú autók körében.

A motorok hatékonyságának javítása szintén előkelő helyen állt az ötödik generációs Micra fejlesztése során. Az új modell bevezetésekor háromféle motorral érkezik: kétféle benzines, egy 73 LE teljesítményű 1,0 literes szívó és egy 90 LE teljesítményű 0,9 literes háromhengeres turbós motor mellett, egy szintén 90 lóerős 1,5 literes dízelmotorral is rendelhető.  Ez a két motortípus a kitűnő aerodinamikai tulajdonságokkal együtt újabb lépést jelent a Nissan Intelligens Meghajtás koncepciójának megvalósítása felé.

nissan-micra-5-generacio-parizsi-autoszalon-2016-autoaddikt-5

Az ötödik generációs Micra merész formatervének, újszerű, intuitív technológiai megoldásainak és magabiztos, könnyed vezethetőségének egyedi kombinációjával forradalmi változásokat hozhat a B-szegmenssel kapcsolatos vásárlói igényekben. Lélegzetelállító formáival és izgalmas színeivel mindig kitűnik a tömegből, miközben tágas belterével és modern megoldásaival azoknak is vonzó lesz, akik többet várnak a B-szegmens csapotthátúitól, és azoknak is, akik kifejezetten valami kisebbet keresnek.

Az új Nissan Micra a Renault–Nissan vállalatszövetség együttműködésében, a Renault flins-i üzemében, Franciaországban készül. Az új modell megjelenése az európai márkakereskedésekben 2017 márciusától várható.

Még stílusosabb megjelenés, fejlett technológiákkal: itt az új Hyundai i10

A Hyundai a 2016-os Párizsi Autószalonon mutatja be az új i10 modellt, amelynek vonzerejét új, fejlett aktív biztonsági szolgáltatások és felsőbb kategóriákra jellemző kapcsolódási funkciók, valamint modern formai frissítések – beleértve a jellegzetes új kaszkád első hűtőmaszkot – teszik még intenzívebbé.

hyundai-i10-parizsi-autoszalon-2016

“Az új i10 a legmodernebb kapcsolódási technológiákkal és a felsőbb szegmensekből származó aktív biztonsági szolgáltatásokkal reagál napjaink ügyféligényeire, igazodva a Hyundai Motor azon szándékához, hogy demokratizálja a technológiai fejlesztéseket” – mondta Thomas A. Schmid, a Hyundai Motor Europe ügyvezető igazgatója. “Az i10 mindig is kivételesen jó ajánlatnak számított, nem véletlenül vált kategóriájának egyik legkeresettebb tagjává, az európai vásárlók kedvencévé. Várakozásaink szerint ezt a sikertörténetet az új i10 is folytatni fogja.”

Kifinomult formai megoldások, még komfortosabb rugózás

Az új i10 formavilága számos ponton megújult, összességében érzelmekben gazdagabb, magával ragadóbb lett. Az új “kaszkád” hűtőrács a hatszögletű pajzs evolúciója, amely egy konkáv elem alkalmazásával lefelé szűkülő formát öltött. A kaszkád hűtőmaszk a jövőben minden Hyundai modellen megjelenik majd központi stíluselemként.

Az új i10 orrkialakítását új rajzolatú lökhárító és szintén új, kerek LED-es nappali fények határozzák meg; utóbbiak az új kaszkád hűtőrács szélén elhelyezkedve biztosítanak magával ragadó megjelenést. Hátul átalakult a lökhárító, fekete betétek, kerek ködlámpák és módosított, sötétebb házba foglalt hátsó lámpatestek keltenek még sportosabb hatást Az oldalfalak védőborítása is módosult, alakjában és méretében egyaránt.

Az új i10 utasterében fontos újdonság a divatos árnyalatú piros szövetborítás. Emellett minden felszereltségi szinten választható a kék, narancs, bézs vagy fekete belső színharmónia.

Az új i10 friss rajzolatú, 14 colos acél vagy könnyűfém keréktárcsákat kapott. Az új i10 kategóriájában egyedülálló ár-érték arányt kínál, ami többek között a rugózási komfortot és a pontos vezethetőséget tökéletesítő megoldásoknak (például a megnövelt méretű első baknak, a módosított kormányáttételnek vagy a magnézium szerkezetű kormánykeréknek) is betudható.

Akárcsak elődje, az új i10 is kétféle, bevált benzinmotorral kerül piacra: az 1,0 és 1,2 literes erőforrások ötfokozatú kézi vagy opciós négyfokozatú automata sebességváltón keresztül hajtják az első kerekeket. Ezeken túlmenően az 1,0 literes benzinmotor különféle fogyasztás-csökkentő funkciókkal és technológiákkal felszerelt kivitelben is választható lesz. Az új i10 1,0 literes kivitele emellett gyári kiépítésű LPG üzemmel is kapható.

Kapcsolódás, kényelem, praktikum és aktív biztonság

Az új i10 minden eddiginél szélesebb ügyfélkör számára teszi elérhetővé a fejlett autóipari technológiákat. Az új i10 tervezői meghallgatták az ügyfelek kérését, és egyszerű kapcsolódási megoldásokat dolgoztak ki: a legújabb funkciókat egyesítő rendszer a navigációs berendezés új, 7 colos érintőképernyőjén keresztül érhető el. Az Apple CarPlay és Android Auto funkciók az iOS vagy Android rendszerű okostelefonok zökkenőmentes integrációját, biztonságos használatát, és a műszerfali kijelzőre tükrözött, praktikus kezelhetőségét teszik lehetővé. Hogy a rendszer és az adatbázisok folyamatosan naprakész legyenek, az új i10 navigációs berendezése hét évre érvényes, ingyenes LIVE Services előfizetést tartalmaz, ami valós idejű forgalmi tájékoztatást, időjárás jelentést és a turisztikai jelentőségű helyszínek listáját tartalmazza, valamint (ahol ezt a törvény megengedi) traffipax adatbázist is kínál. Az ügyfeleknek még csak választaniuk sem kell: az új i10 kategóriájában egyetlen más autó sem kínálja egyetlen infotainment központba integrálva az Android Auto, Apple CarPlay és LIVE Services funkcionalitást..

Ami a biztonságot illeti, az új i10 két új, fejlett funkcióval segít aktívan megelőzni a baleseteket. Az elülső ütközésre figyelmeztető FCWS (Front Collision Warning System) és a sávelhagyásra figyelmeztető LDWS rendszerek működését egyaránt az új, multifunkcionális kamera teszi lehetővé. Az előre tekintő optikai érzékelőkön (kamerán) alapuló FCWS hang- és fényjelzéssel figyelmezteti a vezetőt, ha fennáll az ütközés veszélye más járművekkel. Az LDWS rendszer hangjelzéssel riaszt, ha az autó átsodródik a sáv határait jelző felfestésen, és ezzel elejét veszi a veszélyes manővereknek.

Ami a kényelmi és praktikus funkciókat illeti, az új i10 elődjének bevált szolgáltatási csomagját kínálja, az automatikus klímaberendezéstől a fűthető kormánykerékig és első ülésekig, ami minden időjárási körülmények között, minden élethelyzetben remek társsá teszi a modellt. A tágas utastérben akár öten is elférnek, a csomagtartó a maga 252 literjével a kategória legjobbja.

Európában, Európának készült – az i10 sikertörténete

2008-as bemutatkozása óta az i10 töretlenül népszerű, igazi sikertörténet: a Hyundai Motor legkisebb modelljéből 2016 júliusáig mintegy 670 000 példány kelt el. Ez a kategória egyik legkeresettebb újkori típusává teszi.

Az eredeti i10 a maga kiemelkedő ár-érték arányával hét év alatt (2008-2014) több mint 450 ezer példányban talált gazdára. Az i10 a második generációs modell megjelenésével, 2013 végén vált igazán európai autóvá: az újoncot a Hyundai Motor Europe rüsselsheimi (Németország) műszaki központjában (HMETC) tervezték és fejlesztették, illetve a törökországi ĺzmit városában működő Hyundai Assan Otomotive Sanayi (HAOS) üzemben gyártották.

A második generációs i10 fiatalos, modern formatervével és dinamikus vezethetőségével folytatta elődje sikertörténetét, mindössze három év alatt több mint 220 ezer példányt adtak el belőle.

A Hyundai európai ügyfelei mindenekelőtt a formatervre alapozzák vásárlási döntésüket A második generációs i10 bevezetése, 2013 vége óta sokak fantáziáját mozgatták meg a modell sportos arányai. A sikertörténetet a Hyundai európai műszaki központjában, a németországi Rüsselsheimben írták, ahol az A-szegmensbeli modellt tervezték és fejlesztették.

Ugyanez igaz az új Hyundai i10-re, amely evolúciós formai részleteivel – különösen az autó orrán és farán tetten érhető – még érzelemdúsabb, még vonzóbb megjelenésű.

Érzelmekben gazdag külső formaterv, kaszkád hűtőrács

Ez sehol nem nyilvánul meg olyan erőteljesen és egyértelműen, mint az új kaszkád hűtőrácsnál. A maszk a hatszögletű pajzs evolúciója, amely egy konkáv elem alkalmazásával lefelé szűkülő formát öltött. A kaszkád hűtőmaszk a jövőben minden Hyundai modellen megjelenik majd központi stíluselemként.

Az új i10 orrkialakítását új rajzolatú lökhárító és szintén új, kerek LED-es nappali fények határozzák meg; utóbbiak az új kaszkád hűtőrács szélén elhelyezkedve biztosítanak magával ragadó megjelenést.

Hátul átalakult a lökhárító, fekete betétek, kerek ködlámpák és módosított, sötétebb házba foglalt hátsó lámpatestek keltenek még sportosabb hatást Az oldalfalak védőborítása is módosult, alakjában és méretében egyaránt.

Az új i10 friss rajzolatú, 14 colos acél és könnyűfém keréktárcsákat kínál, sőt: a menetdinamika iránt fogékony ügyfelek akár 15 colos könnyűfém keréktárcsát is választhatnak.

Az i10 kecses formatervének köszönhetően a kategória egyik legkedvezőbb közegellenállási együtthatójával (Cw 0,31) rendelkezik.

Az új i10 összesen kilencféle alap, metál és gyöngyház árnyalatban rendelhető meg. Az alapszínek a Morning Blue és a Polar White, míg a metálfény-listán az Aqua Sparkling, Cashmere Brown, Sleek Sliver és Star Dust árnyalatok szerepelnek. Ha gyöngyházszínre vágyunk, a Mandarin Orange, a Passion Red és a Phantom Black áll rendelkezésre.

Belső kialakítás, még gazdagabb színválaszték

Az új i10 belső terében visszaköszön a második generációs modell tágas, divatos belső környezete, ami elsősorban a színes műszerfalnak, valamint a váltókart és az első ajtók alsó felét keretező színes betéteknek köszönhető. A divatos újdonság a piros szövetkárpit: ezzel összesen ötféle belső színárnyalat (fekete, kék, narancs, bézs, és most piros) áll rendelkezésre.

Az új i10 középkonzoljának központi eleme az új, nagyfelbontású, 7 colos érintőképernyős navigációs rendszer, integrált Apple CarPlay, Android Auto és LIVE szolgáltatásokkal.

Akárcsak elődje, az új i10 is kétféle benzinmotorral kerül piacra: az 1,0 és 1,2 literes erőforrások ötfokozatú kézi vagy opciós négyfokozatú automata sebességváltón keresztül hajtják az első kerekeket. Az új i10 1,0 literes kivitele emellett gyári kiépítésű LPG üzemmel is kapható, míg az ugyanezen a motoron alapuló BlueDrive™ modell esetében számos megoldás segíti a fogyasztás és a CO2-kibocsátás csökkentését.

BlueDrive technológiával felvértezett változat

Az új i10 BlueDrive kivitele csekélyebb: 93 g/km CO2-kibocsátással büszkélkedhet.. A kedvező eredmény a továbbfejlesztett változó szelepvezérlésnek (CVVT), valamint a hűtött kipufogógáz-visszavezetésnek (EGR) köszönhető. A kivitel ötödik fokozatának áttételét is optimalizálták (kézi sebességváltó.)

Akárcsak az elődmodell, a BlueDrive technológiával szerelt új négyüléses i10 is megkapta a Hyundai ISG start-stop rendszerét (opcióként rendelhető az ötfokozatú kéziváltóval szerelt 1,0 literes modelleken), a minimális gördülési ellenállási abroncsokkal szerelt, 13 colos keréktárcsákat, valamint az automata klímaberendezést (egyes piacokon.) Mindezen fejlesztések eredményeként a modell átlagos üzemanyag-fogyasztása 4,0 l/100 km.

Hajtásláncok

Az új i10 hajtásláncai a második generációs modell 2013-as bevezetése óta már számtalanszor bizonyították rátermettségüket.

Az 1,0 literes, háromhengeres Kappa erőforrás legnagyobb teljesítménye 66 LE percenkénti 5500-as fordulatszámon; legnagyobb forgatónyomatéka 95 Nm 3500/percnél. A lökettérfogat 998 cm3. Az új i10 ezzel a motorral, és kézi kapcsolású sebességváltóval 14,7 másodperc alatt éri el a 100 km/óra sebességet; a modell végsebessége 156 km/óra.

Az autógázzal (LPG) hajtott változat maximális teljesítménye 67 LE 6200/perc fordulatszámon, a legnagyobb forgatónyomaték 90 Nm 3500/percnél.

A négyhengeres 1,25 literes Kappa benzinmotor (1248 cm3) 87 lóerőt ad le percenkénti 6000-es fordulaton. A maximális 120 Nm forgatónyomaték 4000/perctől elérhető. Kézi sebességváltóval társítva az 1,25 literes motor 12,1 mp alatt gyorsítja 100 km/óra sebességre az új i10-et; a végsebesség 176 km/óra.

Az alapkivitelű, ötfokozatú kézi sebességváltó mindkét benzinmotor esetében opciós négyfokozatú automata váltóra cserélhető. A műszerparkban elhelyezett váltási esedékesség kijelző segít a vezetőnek a lehető legtakarékosabban közlekedni.

Még megbízhatóbb a rugózás és a vezethetőség

A második generációs i10-hez képest az első futómű szilentblokkjai 55,5-ről 64 mm-esre nőttek, ami komfortosabbá, egyszersmind jobban vezethetőbbé teszi az autót, még egyenetlen útfelületen is. A módosított áttételű (53,5 helyett50,8 mm/fordulat) kormánymű és az új, magnézium kormánykerék jobb kormányérzetet eredményez.

Az új i10 elöl és hátul egyaránt tárcsafékeket alkalmaz. az első, hűtött tárcsák átmérője 252 mm (Az 1.0 BlueDrive modellen 241 mm), a hátsó tömör tárcsa 234 mm átmérőjű. A lehető legnagyobb fékteljesítmény és a maximális stabilitás érdekében a modell alapfelszerelésként kínálja a blokkolásgátló fékberendezést (ABS), az elektronikus fékerőelosztót (EBD) és a menetstabilizáló elektronikát (ESC).

Az új i10 erős, szilárd vázszerkezete megegyezik a második generációs modellével.

Az új i10 minden eddiginél szélesebb ügyfélkör számára teszi elérhetővé az előremutató technológiákat. Ez különösen igaz a kapcsolódási és fejlett biztonsági funkciókra, ahol az i10 egy kategóriával feljebb szokásos megoldásokat és szolgáltatásokat vezet be saját méretosztályában. Ilyen a Hyundai Motor legújabb navigációs és infotainment rendszere, amely hasonló funkcionalitást kínál az új generációs Hyundai i30 és a vadonatúj IONIQ fedélzetén egyaránt.. Az új i10 kategóriájában egyetlen más autó sem kínálja egyetlen infotainment központba integrálva az Android Auto, Apple CarPlay és LIVE Services funkcionalitást, amelyek így egyaránt elérhetők a rendszer 7 colos érintőképernyőjéről.

Az Apple CarPlay és az Android Auto funkciók segítenek a vezetőnek a forgalomra összpontosítani.

Az Apple CarPlay és Android Auto funkciók az iOS vagy Android rendszerű okostelefonok zökkenőmentes integrációját, biztonságos használatát, és a műszerfali kijelzőre tükrözött, praktikus kezelhetőségét teszik lehetővé.

Az Android Auto esetében a Google összes funkcionalitása, így a Google Maps is elérhető az új i10 fejegységén keresztül. A szolgáltatás az okostelefonon elérhető összes hasznos információt képes egyszerű ikonok alá rendezve megjeleníteni a navigációs kijelzőn: időjárás, nem fogadott hívások, beérkezett üzenetek, időpontok. A felhasználó akár külső alkalmazáson (pl. Spotify vagy Deezer) keresztül is lejátszhatja kedvenc zeneszámait.

Ehhez hasonló az iOS készülékek okos, biztonságos használatát lehetővé tevő CarPlay funkció. A felhasználónak nincs más dolga, mint csatlakoztatnia iPhone-ját, és máris navigálhat, telefonálhat, üzeneteket küldhet és fogadhat, vagy zenét hallgathat – mindezt úgy, hogy  közben végig a forgalomra koncentrál.

LIVE szolgáltatások, hét éven át ingyenesen

Az új i10 navigációs berendezése hét évre érvényes, ingyenes LIVE Services előfizetést tartalmaz, ami valós idejű forgalmi tájékoztatást, helyi időjárási jelentést és a turisztikai jelentőségű helyszínek (POI) listáját tartalmazza, valamint (ahol ezt a törvény megengedi) trafipax adatbázist is kínál.

Az infotainment rendszer pontos, valós idejű forgalmi információkkal szolgál: az aktuális forgalmi viszonyok függvényében kiszámítja az optimális útvonalat, valamint a lehető legpontosabban meghatározza az érkezés várható idejét. A rendszer az úthálózat 99 százalékát lefedi.

A LIVE szolgáltatásokon belül elérhető időjárás információ ötnapos előrejelzést kínál a legnagyobb európai városokra, valamint egyéb helyszínekre és úti célokra.

Az online POI-keresés funkciónak köszönhetően az új i10 vezetője könnyedén megtalálhatja, amit keres. A keresési eredmények valós idejű helyzetfüggő információkon alapulnak; több mint 11 millió helyszínre kérhetünk tájékoztatást 14 nyelven.

A felsőbb kategóriákból származó, fejlett aktív biztonsági funkcionalitás

A Hyundai Motor kiemelt jelentőségűként kezeli a biztonság kérdését, és az új i10 a legmodernebb technológiákat alkalmazva kategóriája egyik legbiztonságosabb képviselőjeként lép piacra.

Az A-szegmensbe tartozó kisautó két új, fejlett funkcióval segít aktívan megelőzni a baleseteket. Az elülső ütközésre figyelmeztető FCWS (Front Collision Warning System) és a sávelhagyásra figyelmeztető LDWS rendszerek működését egyaránt az új, multifunkcionális kamera teszi lehetővé.

Az előre tekintő optikai érzékelőkön (kamerán) alapuló FCWS hang- és fényjelzéssel figyelmezteti a vezetőt, ha fennáll az ütközés veszélye más járművekkel. A sávelhagyásra figyelmeztető rendszer riaszt, ha 60 km/óra feletti sebességnél nem biztonságos manővert észlel. Az LDWS rendszer hangjelzést ad, mielőtt az autó átsodródna a sáv határait jelző felfestésen.

A második generációs i10-hez már az alapfelszerelés részeként elektronikus menetstabilizáló rendszer (ESC) és jármű stabilitás szabályozás az új i10 fedélzetén is megtalálható, az abroncsnyomás felügyeleti rendszerrel egyetemben.

Szintén szériafelszerelés a minden ülésre figyelő, biztonsági öv bekötésére figyelmeztető rendszer, valamint az automatikusan aktiválódó központi zár.

A teljes körű passzív biztonsági felszereltség megegyezik az elődmodellével: összesen hat légzsák (kettő frontális, kettő elülső oldallégzsák, és kettő, az utasteret teljes egészében lefedő függönylégzsák) tartozik az alapfelszereléshez.

Kiemelkedő kényelem és praktikum, kategóriaelső csomagtartó

Az új i10 elődjének már-már legendás szolgáltatási csomagját kínálja, az automatikus klímaberendezéstől a fűthető kormánykerékig és első ülésekig, ami akár öt utas ideális úti társává teszi. A csomagtartó kapacitása igazán nagyvonalú.

A 2385 mm tengelytávnak köszönhetően az autó a kategória egyik legtágasabb belső helyét kínálja. Az első utasok 1070 mm lábtérnek, 1306 mm válltérnek és kategóriaelső 1008 mm fejtérnek örvendhetnek.

A tágas, 252 literes csomagtartó szélesre nyíló hátsó ajtón keresztül közelíthető meg. A hátsó ülés 60:40 arányban dönthető: így akár 1046 literes rakodóteret nyerünk, amelyhez a kategória egyik legszélesebb (920 mm) ajtónyílásán keresztül férhetünk hozzá.

Az A-szegmensben még ma is szokatlan jelenség, hogy a második generációs i10 mind a négy ajtajában tágas palacktartót találunk (elöl 1,0, hátul 0,6 literes méretűt), míg a sebességváltó mögött elhelyezett pohártartók még tovább fokozzák az új i10 funkcionalitását.

Párizsi Autószalon 2016: bemutatkozik a legújabb generációs, 2017-es modellévű Honda Civic

A Honda Civic immár tizedik nemzedékének premierje jelentős előrelépés a japán gyártó számára az alsó-középkategóriában, az új modell piaci bevezetését ugyanis a márka történetének legátfogóbb fejlesztési folyamata előzte meg.

honda-civic-2017-hatchback-parizs-autoaddikt-1

 

A különös gondosság korántsem véletlen, elvégre a Civic a Honda európai kínálatának legfontosabb típusa, több százezer példány kelt el az elmúlt évtizedekben, és a márka történetében is jelentős szerepet játszott. Sok európai vásárló számára a Civic egyet jelent a Honda márkával, ezért a fejlesztőcsapat legfőbb célkitűzése az volt, hogy éppoly’ dinamikus formában folytassa pályafutását, mint amilyen maga a vállalat. Ehhez a karosszériaszerkezetet, az aerodinamikát és a futómű-konstrukciót illetően is új gondolkodásmódra volt szükség.

A negyvenéves modellmúlt tapasztalataira építve ismét olyan Civic született, ami megfelel az ősmodell kapcsán megfogalmazott irányelvnek: „Egy autó az embereknek, egy autó a világnak.” Egyszerre egyedi, sportos, sokoldalú és praktikus, ugyanakkor egyedülállóan dinamikus, s különleges vezetési élményt nyújt.

Egyedi megjelenés

A céltudatos sziluett sziklaszilárd állásfoglalás a sportos karakter mellett, csak úgy, mint a jelentős méretváltozás, tudniillik az új Civic szélesebb, hosszabb és alacsonyabb elődjeinél. Mindemellett rövid túlnyúlásai és „feszes” vonalai aerodinamikai hatékonyságáról árulkodnak, akárcsak az agresszív orr-rész, a hangsúlyos kerékjárati ív, valamint a markáns első és hátsó légbeömlő.

Vadonatúj padlólemez

A vadonatúj Civicet azért dolgozták át egészen az alapoktól, hogy még fürgébbé, agilisabbá váljon. A kis tömegű, nagy merevségű kocsitest új, innovatív tervezési és gyártási folyamatok révén jött létre, legfőbb ismérve az alacsony súlypont, és hogy olyan szofisztikált futómű alkalmazását tette lehetővé, ami jelentősen fokozza a vezetési élményt és a menetkomfortot.

Még kifinomultabb belsőtér következő generációs fedélzeti információs rendszerrel

A teljesen megújult kabin letisztult, rendezett benyomást kelt, vonzerejét kimagasló összeszerelési és anyagminőség, valamint sok-sok új kiegészítő növeli. Emellett a vezetőülés alacsonyabbra került, így a sofőr – átvitt és prózai értelemben egyaránt – közelebb érezheti magát az autóhoz, s még inkább élvezheti az vezetést. Hogy a kocsiban eltöltött idő a lehető legjobb hangulatban teljen, a Honda a legújabb szórakoztatóelektronikai és információs rendszert építette a Civicbe. A Honda Connect2 tucatnyi szolgáltatással jár az utazók kedvében, többek között Apple CarPlay és Android Auto kapcsolat kiépítésére is alkalmas.

Vadonatúj VTEC TURBO benzines erőforrások

A vadonatúj Civicben két – szintén vadonatúj – VTEC TURBO erőforrás debütál, melyet úgy terveztek a Honda mérnökei, hogy magával ragadó, dinamikus vezetési élményt nyújtson.

Alapfelszereltségként kínált Honda SENSING rendszer

A Honda SENSING egy ultramodern, menetbiztonsági és vezetést segítő eszközöket magában foglaló csomag, ami minden modellváltozathoz alapáron jár. Ezzel az új Civic a kategória egyik legbiztonságosabb modelljévé vált.

Sportos, friss és egyedi megjelenés

A letisztult, elnyújtott sziluett és a friss, egyedi formaterv erőteljes, sportos karaktert kölcsönöz az új Civicnek, nem mellesleg igazodik a Honda új arculatához. A markáns vonalak a kompaktszegmens legáramvonalasabb kocsitestét ölelik körbe, melynek alacsony légellenállásához a teljes alsó burkolat is hozzájárul.

Az atletikus alkat egyebek mellett az alacsony és széles kialakításnak, illetve az ebből fakadó szélesebb nyomtávnak köszönhető. Az ötajtós kivitel 30 milliméterrel szélesebb és 130 millivel hosszabb, mint az előző modell, s 20 mm-rel alacsonyabb is, így még egyenletesebbé vált a tetővonal. Ezek a nagyvonalú méretek még egyedibbé és sportosabbá teszik az összhatást, egyszersmind a menetdinamikára és az utastér helykínálatára is jótékony hatással vannak.

A nagyobb, szélesebb kerekek, illetve abroncsok révén az új Civic magabiztos, kiváló útfekvésű autó benyomását kelti, míg a nagy tengelytáv, a rövid első és hátsó túlnyúlás, valamint az elnyújtott kabin dinamikusabbá varázsolja a formatervet.

A sportos, szofisztikált dizájnt és a céltudatos kisugárzást többek között az olyan részletmegoldásokkal sikerült elérni, mint a markáns légbeömlő. Az eredmény nem más, mint a Honda „családias arcának” agresszív, kortárs interpretációja, melynek egyik fő alkotóeleme a jellegzetes fényszórópár.

A vékony, modern első lámpatestekben – modellváltozattól függően – nagy erejű fénydiódák (LED-ek) vagy vetítőlencsés halogénizzók gondoskodnak a kiváló látási viszonyokról. Maga a fénydiódás nappali menetfény minden modellnél szériafelszereltség, ami igen jó hír a vásárlóknak, a lámpatest külső élén végigszaladó LED-sor ugyanis még karakteresebbé és modernebbé teszi a Civic orr-részét.

A kocsitest letisztult, elnyújtott kontúrjához markáns övvonal társul, ami az első sárvédőtől egészen a jellegzetes C-oszlopig szalad hátra, miközben kettészeli az első és hátsó ajtó kilincsének mélyedését.

Ráadásként a hátsó lökhárító határozott élei és süllyesztett levegőzőnyílásai már-már drámai hatást keltenek,

így válik egyszerre letisztulttá, lendületessé és egyedivé az új Civic formaterve.

Teljesen új, minden porcikájában frissen tervezett platform a magával ragadó, dinamikus vezetési élmény érdekében

Figyelembe véve, hogy a Civic vásárlóköre a lehető legmagasabb minőségi színvonalhoz szokott hozzá, nem mellesleg kiemelkedő teljesítményt vár a Hondától, a Civic piacra lépését a márka legátfogóbb modellfejlesztési programja előzte meg.

honda-civic-2017-hatchback-parizs-autoaddikt-3

Az volt a cél, hogy megőrizzék a Civic hagyományos értékeit, mindazonáltal olyan autó szülessen, ami egyedi és sportos, ezáltal kifejezi a Honda hitvallását. Már a tervezés kezdeti szakaszában azt tűzte zászlajára a fejlesztőcsapat, hogy a világ legjobb prémium kompaktmodelljét alkotja meg, és a kategória valaha volt legjobb modelljével rukkol elő. Ennek érdekében minden egyes fázist követően alapos tesztelésnek vetették alá az autót, vizsgálva a menetkomfortot, a kezelhetőséget, a kormányzást, az NVH-értékeket, az utasér minőségérzetét és úgy általában a kifinomultságot.

A mélyre ható változtatások dacára a Civic továbbra is „egy autó az embereknek, egy autó a világnak”, azaz megfizethető, takarékos és kedvező költséggel, a legmagasabb minőségben gyártható. Mindehhez a karosszériaszerkezetet, az aerodinamikát és a futómű-konstrukciót illetően is új gondolkodásmódra volt szükség a tervezési folyamat során.

Új, fejlett, önhordó padlólemez

Ahhoz, hogy minden eddiginél könnyebb és merev kocsitest jöhessen létre, az anyagválasztást, a mérnöki feladatokat és a gyártást is újra kellett gondolni, de feltétlenül megérte, hiszen az újonc karosszériaszerkezete 16 kilóval könnyebb, mint az elődmodellé, merevsége pedig 52 százalékkal javult.

Az új platform különlegessége, hogy a tűzfal és a hátfal szinte a teljes utasteret körülöleli, míg előre speciális keresztmerevítők kerültek, melyek a motortérben futó hosszanti nyúlványokat, valamint az A- és B-oszlopokat kötik össze.

Ezt fejeli meg a karosszériaelemek összeszerelésénél alkalmazott innovatív, különösen hatékony kötési eljárás. Elsőként a belső vázat állítják össze, ezt követi a külső egység, majd a kötések elkészítése, szemben a klasszikus felállással, mikor elsőként a külső váz születik meg, s azután kerül terítékre a belső szerkezet, valamint a kötések kialakítása. Az új metódus jelentősen növeli a karosszériamerevséget, miként a kritikus részeken a – korábbi 40-45 milliméter helyett – 20 milliméterenként alkalmazott ponthegesztések is. Fontos adalék, hogy a modern eljárásokból fakadóan a kocsitest élettartama is hosszabb lett.

honda-civic-2017-hatchback-parizs-autoaddikt-4

A formatervezés, a gépészet és a gyártás kapcsán bevezetett újítások hatására a teljes kocsitest csavarodási merevsége 65 százalékkal lett jobb, míg torziós merevsége 41 százalékkal nőtt. Ez még finomabban hangolt futómű beépítését tette lehetővé, így klasszisokkal jobb lett a már eddig is kiváló a menetkomfort, s még könnyebb kezelni az autót.

Minden idők leggyorsabb és legdinamikusabb Civicje

Az ultramodern padlólemez optimális alapként szolgált a jelentősen továbbfejlesztett felfüggesztés számára. Ez különösképpen fontos volt a mérnököknek, hiszen menetkomfort és kezelhetőség terén egyaránt a kategória legjobbjává kívánták tenni a Civicet.

Így is lett, tekintve, hogy a futómű vadonatúj konstrukció, a súlypont alacsonyabbra került, maga a kocsitest pedig jóval merevebbé vált. A páratlan menetkomfort érdekében tett erőfeszítések példaértékűek, a tervezők a technikát és a technológiát is az alapoktól gondolták újra.

Ezt mutatja, hogy az üzemanyagtartályt áthelyezték, és a padló is közelebb került a talajhoz,  ami az új padlólemezzel és futóművel kiegészítve azt eredményezte, hogy a vadonatúj Civic súlypontja 10 millivel alacsonyabban van, mint a kilencedik generációé. Ezzel együtt a csípőmagasság 35 mm-rel kisebb lett, a vezető tehát közelebb ül a talajhoz, és sportosabb vezetési élményben lehet része.

Az első kerekeknél alkalmazott, alsó-lengőkaros MacPherson rendszerű felfüggesztés nagy oldalirányú merevséggel járul hozzá a pontos irányíthatósághoz, hosszirányban viszont kevésbé merev, hogy a menetkomfort is elsőrangú legyen.

Hátul vadonatúj, multi-link lengőkarrendszer állt szolgálatba, amelyet szintén teljesen új, nagy merevségű segédkeret közbeiktatásával rögzítettek a karosszériaszerkezethez. Ez a csillapítást és a kezelhetőséget is a legmagasabb színvonalra emeli, így rossz minőségű útburkolaton is gyorsan, kényelmesen autózhat a Civic pilótája.

A futómű bekötési pontjainak elhelyezésénél szintén nagy gondossággal jártak el a Honda mérnökei, ezzel is elősegítve a hatékonyabb csillapítást és a remek útfekvést. Hogy a felfüggesztések kellőképpen el legyenek szeparálva a kocsitesttől, s a vibrációk se juthassanak át a karosszériára, előre és hátra egyaránt hidraulikafolyadékkal töltött bakokat építettek. Emellett az új első és hátsó segédkereteket úgy formázták, hogy a kanyarodás során fellépő erők közvetlenül juthassanak át a felfüggesztésről.

A vadonatúj, 1,0 és 1,5 literes VTEC TURBO Otto-motorokat kategóriaelső teljesítmény és egyedülálló üzemanyag-hatékonyság jellemzi

A vadonatúj ötajtós Civic az első európai modell, ami megkapja 1,0 literes, háromhengeres és az 1,5 literes, négyhengeres VTEC TURBO erőforrást. Mindkét motor benzines és turbófeltöltő teszi agilisabbá, ugyanakkor éppoly’ hatékony és karakteres, ahogy azt a nagy teljesítményű, kimagaslóan fejlett és sportos Honda-erőforrásoktól megszokhattuk. A rendkívül motorerő persze csak egy a kedvező tulajdonságok közül, legalább ennyire fontos, hogy mindkét hajtómű rendkívül takarékos és károsanyag-kibocsátásuk is páratlanul alacsony. Az erőátvitelről hatfokozatú kéziváltó vagy CVT (Continuously Variable Transmission – folyamatosan változó áttételű automatikus váltó) gondoskodhat, előbbi teljesen új konstrukció.

honda-civic-2017-hatchback-parizs-autoaddikt-5

A háromhengeres 1.0 VTEC TURBO jelentősen megkönnyíti a hétköznapi autózást, ugyanis az alsó és középső fordulatszám-tartományban is tekintélyes nyomatékkal gyorsítja az autót. A hatfokozatú manuális váltóval felszerelt kivitel 200 Nm-es csúcsnyomatéka már 2250-es percenkénti főtengelyfordulattól kiaknázható, míg a CVT-változat esetében 1700 és 4500 között 180 Nm áll a pilóta rendelkezésére. A csúcsteljesítmény 129 LE (95 kW), ezt 5500 percenkénti főtengelyfordulatnál adja le az erőforrás.

A négyhengeres 1.5 VTEC TURBO erőforrás nagyobb teljesítményre és forgatónyomatékra lehet büszke, mint a modellnél korábban alkalmazott 1.8 i-VTEC hajtómű. Csúcsteljesítménye 182 LE (134 kW), amit a hatfokozatú manuális váltóval felszerelt kivitel 5500-as percenkénti főtengelyfordulatnál ad le, míg a CVT-verzió hatezernél. Előbbinél 240 Nm (1900-5000 f./perc), utóbbinál 220 Nm (1700-5500 f./perc) a csúcsnyomaték.

Kategóriaelső helykínálat és még magasabb használati érték

A vadonatúj Civic megőrizheti elődjei reputációját, hiszen az átgondolt építésmód eredményeként kategóriaelső utas- és csomagtérrel büszkélkedhet. A kiváló anyagminőség, az egyszerű, szofisztikált kialakítás és az új, digitális műszeregység egyedülálló hangulatot kölcsönöz az utastérnek, melyre a prémium jelző éppúgy’ ráillik, mint a friss vagy a modern.

Tágasabb belsőtér

A hosszabb, szélesebb platformnak és a 30 milliméterrel megtoldott tengelytávnak köszönhetően az utastér helykínálata jelentősen nőtt, sőt a karosszéria átláthatósága is javult, így a minőségérzetet is fokozták a Honda szakemberei.

A vezető és az első utas 35 milliméterrel alacsonyabban ül, mint a kifutó Civicben, így a modell szinte körülöleli őket, s biztonságosabb érzetet kelt.

Ráadásként jelentősen kitágult a pilóta látómezeje: az útra (lefelé) nyíló látószög egy fokkal nőtt, és a korábbinál 9 milliméterrel vékonyabb A-oszlopok most már kategóriaelső, 84,3 fokos horizontális látószöget biztosítanak.

A módosításoknak hála még légiesebbnek és tágasabbnak hat a kabin, minden perc jól esik a Civic utasterében.

10 milliméterrel nőtt az első sor válltere, míg a két első ülés közötti távolságot 30 millivel gyarapították. A hátsó válltérnél 20, a lábtérnél 95 milliméter növekedéssel számolhatnak a típus vásárlói, s 45 milliméter nagyobb hely várja a térdeket. Hogy a második sorban utazók is kényelemben róhassák a kilométereket, az ülőlapok állíthatók, a beszállás pedig mind a négy ajtónál könnyebb lett, mint valaha.

A könnyed, légies hangulat tovább fokozható a nyitható-billenthető panorámatetővel (csak a magasabb felszereltségi szinteken elérhető).

Kategóriaelső méretű csomagtér és variálhatóság

A 478 literes csomagtartó befogadóképessége továbbra is kategóriaelső, s pakolhatóság, illetve variálhatóság terén is a maximumot nyújtja. Hogy minden beférjen, a hátsó üléssor 60/40 arányban osztható, a padló teljesen sík és 1120 milliméter széles az ötödik ajtó nyílása. A kiemelkedő használati értéket szolgálja az alacsony rakodóperem is, hiszen így nehéz tárgyak is egyszerűen berakhatók, és remek ötlet a rejtett, padlószint alatti tárolórekesz is (kivéve a Sport modellenél), mely tovább növeli a csomagtér méretét.

Prémium színvonalú utastér

A vadonatúj utastér megalkotásakor olyan modern, letisztult, egyszerű és egyben esztétikus kabin lebegett a tervezők szeme előtt, ami tökéletesen illik az extravagáns karosszériához, s a kategória legkényelmesebb környezetével várja az utasokat. A vízszintes vonalak hatékonyan fokozzák a térérzetet,

és a kiváló minőségű anyagok is megteszik hatásukat – a hangulat a felsőkategóriás prémiummodelleket idézi. Ebben az egy darabból álló, puha tapintású, öltésekkel megspékelt műszerfalnak és a prémium üléskárpitoknak egyaránt fontos szerepe van.

Technikai központ a középkonzol

A pianofeketében tündöklő középkonzol afféle technikai központként szolgál.

Alsó részén, a váltókar előtt egy kétszintes tárolórekesz kapott helyet, ide helyezhetők a különféle mobileszközök. Ez a megoldás azonnali rálátást és hozzáférést garantál, s a legmodernebb technikai megoldást is elérhetővé teszi, hiszen a tárolórekesz – a magasabb felszereltségi szinteken – vezeték nélküli töltésre is alkalmas tálcával is kiegészíthető. A rendezett környezet érdekében apró furatot alakítottak ki a középkonzolon, így az első és a másodlagos rekesz között átvezethetőek a különféle kábelek. Mindez sötétben is gond nélkül megoldható, a pakolóhelyet ugyanis fénydiódák világítják meg.

A tárolórekesz felett ezüstszínű panelt találni, ezen sorakoznak rendezett, logikus formában a szellőzőrendszer kezelőszervei. Bár háttérvilágításuk is szemet gyönyörködtető, a prémiumérzetet a tetőbe integrált, fénydiódás hangulatvilágítás garantálja.

A középkonzol tetején foglal helyet a Honda Connect 2 rendszerhez kapcsolódó, hétcolos, színes érintőképernyő (a részletekért, kérjük, olvassa el a következő fejezetet). Ez amellett, hogy lehetőséget ad a szórakoztatóelektronikai és információs rendszer, valamint a légkondicionáló kezelésére, a legfelsőbb felszereltségi szinteken a tolatókamera képét is megjeleníti.

A tizedik generációs Civic vezetője vadonatúj, könnyen leolvasható, ösztönösen használható műszeregységgel nézhet farkasszemet. Ennek közepén áll a hétcolos, színes TFT-LCD kijelző, ami Driver Information Interface (DII), azaz Vezetői Információs Felület névre hallgat, s többek között a fordulatszámot és az aktuális sebességet jeleníti meg a lehető legkönnyebben értelmezhető formában. A DII képességeit kihasználva a vezető számos „oldal” közül választhat. Megtekintheti például a szórakoztatóelektronikai és információs rendszer különféle adatait, a navigációs rendszer térképét, illetve a kapcsoló utasításokat, elolvashatja az SMS-ek és emailek szövegét, sőt hangutasítások révén válaszolhat is, valamint listázhatja az okostelefonban elmentett kontaktokat, és az utazással, autóval kapcsolatos adatokat is előhívhatja.

Az elsődleges képernyő két oldalán további egy-egy TFT-LCD kijelzőt találni, melyek a hűtőfolyadék hőmérsékletét és az üzemanyagszintet jelenítik meg. A megjelenítőeszközök nagy kontraszttal, könnyű olvashatósággal és kortárs stílussal járulnak hozzá a gondtalan, élvezetes autózáshoz. Amint a vezető beül az autóba. a műszerek háttérvilágítása bekapcsol és fokozatosan növeli fényerejét, így köszöntve a jármű urát.

A DII adatainak böngészésére, illetve kiválasztására a kormánykerék bal oldalára helyezett kapcsolókonzol szolgál. Ennek segítségével kapcsolhat a vezető a DII üzemmódjai között, mi több, akár szöveges keresést is indíthat, így könnyedén megtalálhatja kedvenc zeneszámait, felhívni kívánt ismerőseit stb-stb. Szintén a volán bal oldalára helyezett gombokkal vezérelhető a Bluetooth®3 HandsFreeLink® rendszerű telefonkihangosító. A multifunkciós kormány és a DII kijelző legfőbb erénye, hogy a vezetőnek nem kell elfordítania fejét az elektronikai rendszerek kezeléséhez, s csak minimális időre kell levennie szemét az útról.

A Honda Connect 2 új generációja még könnyebben kezelhető és tudása is nagyobb

Hogy az autóban eltöltött idő a lehető legjobb hangulatban teljen, a Honda a legújabb szórakoztatóelektronikai és információs rendszert építette a Civicbe. Az intuitívan kezelhető Honda Connect 2 tucatnyi szolgáltatással jár az utazók kedvében, többek között Apple CarPlay és Android Auto kapcsolat kiépítésére is alkalmas.

Az Apple CarPlay integrálásával lehetővé vált, hogy az iPhone funkciói az autó beépített képernyőin keresztül is kihasználhatók legyenek, így még kényelmesebb és élvezetesebb lett a Civic használata. Segítségével a vezető iránymutatást kérhet, hívásokat indíthat, üzenetek küldhet, illetve fogadhat, és természetesen zenét is hallgathat, mindezt úgy, hogy Sirinek ad hangutasításokat A CarPlay nemcsak a telefonáláshoz, üzenetküldéshez, navigációhoz  és zenehallgatáshoz kapcsolódó alkalmazásokat képes kezelni, hanem egyéb – harmadik féltől származó – programokat is, ehhez azonban iOS 8.4-re vagy annál újabb firmware-re van szükség, és alapelvárás, hogy iPhone 5, 6 vagy 7 kapcsolódjék a fedélzeti rendszerhez.

Az Android Auto szoftvert úgy tervezték, hogy egyszerű, intuitív utasítások révén legyenek kezelhetők a különféle Android operációs rendszerrel működő okostelefonok. A különleges app érintőképernyővel és hangutasításokkal is irányítható, minimális időre vonja el tehát a figyelmet a vezetésről. Az Android Auto működéséhez Android 5.0 vagy újabb firmware szükséges, s a Google Maps és Google Now mellett az üzenetküldés, a zenehallgatás funkcióit is képes elérni, sőt egyéb programok kezelését is lehetővé teszi.

A Honda Connect 2-höz extraként megvásárolható, műholdas Garmin navigációs rendszer is rendelhető, méghozzá előre letöltött térképekkel, fotóalapú kereszteződésmegjelenítéssel, sávokra vonatkozó útmutatással, valós idejű forgalmi információval, háromdimenziós épület- és domborzatrajzokkal, valamint Eco Routing szolgáltatással. A térképek öt éven át ingyenesen frissíthetők, ami egyedülálló ajánlat a Honda részéről.

Felszereltségtől függően különféle opciós hangszórórendszerek is vásárolhatók a Civichez, az extralistán négyhangszórós, 160 wattos, nyolchangszórós, 180 wattos és 11 hangszórós, 465 wattos összeállítás is szerepel.

A vadonatúj Civicet úgy tervezték, hogy menetbiztonsági szempontból is a legjobb legyen az iparágban. Fejlesztői úgy alkották meg a kategóriaelső merevségű és szilárdságú karosszériát, valamint a menetbiztonsági eszközöket, hogy a modell ötcsillagos minősítést szerezhessen az Euro NCAP legújabb, szigorított töréstesztjén.

Összhangban a Honda „Biztonságot mindenkinek!” jelmondatával, a Civic minden egyes változata megkapja az aktív és passzív menetbiztonsági eszközöket.

A Honda SENSING egy ultramodern, menetbiztonsági és vezetést segítő eszközöket magában foglaló csomag, ami minden modellváltozathoz alapáron jár. Ezt a rendszert a kategória legjobbjai között tartják számon, hiszen átfogó védelmet nyújt az autó utasainak. A működéséhez szükséges adatokat speciális kamerák, radarok és ultramodern szenzorok szolgáltatják, segítségükkel a vezető még időben észreveheti és elkerülheti a balesetveszélyes helyzeteket.

A Honda SENSING az alábbi menetbiztonsági eszközöket tartalmazza:

  • Ütközésmérsékelő Fékrendszer (Collision Mitigation Braking System, CMBS): segít megállítani az autót, ha a rendszer úgy érzékeli, hogy elkerülhetetlen a frontális baleset.
  • Sávelhagyásra Figyelmeztető Rendszer (Lane Departure Warning, LDW): figyelmezteti a vezetőt, ha irányjelzés nélkül lépi át a sávelválasztó útburkolati jelet.
  • Útpályaelhagyásra Figyelmeztető Rendszer (Road Departure Mitigation, RDM): a szélvédőre helyezett kamera folyamatosan pásztázza az utat, és azonnal figyelmezteti a vezetőt, ha elhagyja az utat. Ilyen esetekben az Elektronikus szervokormány (Electric Power Steering, EPS) automatikusan úgy irányítja a járművet, hogy sávjában maradjon, sőt ha a helyzet úgy kívánja, automatikusan fékezni kezd.
  • Sávtartó-asszisztens Rendszer (Lane Keeping Assist System, LKAS): érzékeli az útburkolati jeleket, és szükség esetén apró kormánymozdulatokat tesz, hogy a sávban tartsa az autót.
  • Adaptív Sebességrögzítő (Adaptive Cruise Control, ACC): segítségével a vezető maga szabhatja meg a sebességet, illetve a követési távolságot az elöl haladó autóhoz viszonyítva.
  • A Közúti Jelzőtábla Felismerő Rendszer (Traffic Sign Recognition, TSR): automatikusan beazonosítja a közúti jelzőtáblákat, és megjeleníti őket a központi, digitális műszeregységen.
  • Intelligens Sebességasszisztens (Intelligent Speed Assistance, ISA): az Adaptív Sebességrögzítő és a Közúti Jelzőtábla Felismerő Rendszer képességeit kihasználva mindig arra a sebességre állítja be az autót, amit a legutóbbi tábla jelzett.
  • Intelligens Adaptív Sebességrögzítő (Intelligent Adaptive Cruise Control, i-ACC): A radarok és kamerák adatait elemző elektronika képes előre megjósolni, hogy a szomszédos sávban autózó bevág-e a Civic vezetője elé.
  • honda-civic-2017-hatchback-parizs-autoaddikt-2

Ezek az eszközök, illetve kiegészítők szintén szerepelnek a vadonatúj Civic felszereltségi listáján:

  • Holttérfigyelő Rendszer (Blind Spot Information): radarokkal pásztázza a jármű környezetét és azonnal szól, ha egy másik közlekedő „bújik meg” a nem látható részeken.
  • Kitolatást Segítő Rendszer (Cross Traffic Monitor): az autó hátuljába integrált radarszenzorok adatait elemzi, és figyelmezteti a pilótát, ha tolatás közben valamelyik irányból másik közlekedő érkezik.
  • Több módban működő külső tükör: teljes láthatóságot és biztonságot garantál tolatás közben. Alapesetben 130 fok a látószög, széles látószögnél függőlegesen és vízszintesen egyaránt 180 fok.

A Menetstabilizáló Rendszer (Vehicle Stability Assist, VSA®) és a Guminyomás-ellenőrző Rendszer (Tyre Pressure Monitoring System, TPMS) alapfelszereltség. Előbbi gyorsításnál, fékezésnél és kanyarodásnál is biztos útfekvést szavatol.

A Honda Angliában működő üzemegysége (Honda of the UK Manufacturing, HUM) a vadonatúj Civic gyártásának globális központja

A Civic tizedik nemzedékének bevezetését a Honda történetének legátfogóbb fejlesztési folyamata előzte meg. Tervezői olyan autót kívántak létrehozni, ami minden szempontból magasan felülmúlja az Európai átlagot és elvárásokat, ugyanakkor a nemzetközi piacok igényeinek is messzemenőkig megfelel.

A Civic a Honda európai kínálatának legfontosabb típusa, rengeteget adtak el belőle az elmúlt évtizedekben, és a márka történetében is jelentős szerepet játszott. Ezért aztán sok európai vásárló számára a Civic egyet jelent a Hondával. Folytatva a hagyományt, az új Civicre is fontos szerep hárul az európai piacon, illetve abban, hogy a márka elérje az eladott darabszámra vonatkozó célkitűzéseit.

A Honda Angliában működő üzemegysége (Honda of the UK Manufacturing, HUM) a vadonatúj Civic gyártásának globális központjaként működik tovább. A vállalat 200 millió fontos beruházás keretein belül készítette fel az üzemegység az új modell gyártására, illetve nemzetközi exportjára (beleértve az Egyesült Államokat is). A beruházás egy hosszú távú terv része, amivel még hatékonyabbá kívánják tenni a Honda globális működését.

A HUM 1989-ben gyártotta le az első motort, és 1992-ben az első autót. Jelenleg két járműösszeszerelő- és egy motorgyártórészleget foglal magában a komplexum, továbbá tesztpálya, valamint statikus és dinamikus tesztcella is a mérnökök rendelkezésére áll, azon túlmenően, hogy adminisztrációs és értékesítéssel kapcsolatos feladatokat is ellátnak a cég munkatársai.

Műszaki adatok

Erőforrás

1.5  VTEC TURBO

Négyhengeres, benzines

1.0 VTEC TURBO

Háromhengeres, benzines

  6MT CVT-váltó 6MT CVT-váltó
Típus Hengerenként négyszelepes Hengerenként négyszelepes
Csúcsteljesítmény 182 LE

(134 kW)/ 5500 f./perc

182 LE

(134 kW)/ 6000 f./perc

129 LE (95 kW)/5500 f./perc
Legnagyobb forgatónyomaték 240 Nm/1900-5000 f./perc 220 Nm/1700-5500 f./perc 200 Nm/2250 f./perc 180 Nm/1700-4500 f./perc

 

 

Erőátvitel

1.5 VTEC TURBO (benzines) 1.0 VTEC TURBO

(benzines)

Kéziváltó Hatfokozatú Hatfokozatú
CVT-váltó Változó áttételű (7 szimulált fokozattal) Változó áttételű (7 szimulált fokozattal)

 

 

Felfüggesztés és csillapítás

Elöl MacPherson

Adaptív Lengéscsillapító Rendszer (bizonyos modellváltozatoknál)

Hátul Multi-link

Adaptív Lengéscsillapító Rendszer (bizonyos modellváltozatoknál)

Méretek (mm)

Karosszéria (mm)  
Hosszúság 4495
Szélesség 1800
Magasság 1420
Tengelytáv 270

 

Befogadóképesség (liter)

  Ötajtós, csapotthátú
Csomagtér 478 (ülések alaphelyzetben)

 

Párizsban leplezik le az új Honda Civic Type R Prototype-ot

A 2016-os Párizsi Autószalonon ünnepli világpremierjét az új Civic Type R prototípusa, ami lehetőséget biztosít a látogatók számára, hogy képet kapjanak a jövőre várható szériagyártású változat formavilágáról.

honda-civic-type-r-prototipus-2016-parizs-autoaddikt-5

Alapjait az új ötajtós Civic adja, így a Type R Prototype is alacsony és széles, annyi különbséggel, hogy még izmosabb, erőteljesebb benyomást kelt, s aerodinamikai szempontból is hatékonyabb. A karosszéria további különlegessége, hogy felülete polírozott alumíniumra hasonlít, így mágnesként vonzza a tekinteteket,

különösképp, hogy előre agresszív, karbonszálas koptatóval és piros díszcsíkkal kiegészített lökhárító került, amit hatalmas, gyémántráccsal fedett légbeömlők tesznek feltűnőbbé.

A Type R modellek jellegzetes, piros H-logója az autó orrán, az új levegőzőnyílás alatt kapott helyet. Ez nem az egyetlen új légbeömlő, a motorháztető közepére szintén került egy, hogy még hatékonyabb legyen a hűtés. A füstüvegek mögé bújtatott, LED-es fényszórók, valamint első és oldalsó irányjelzők még brutálisabbá teszik az összhatást,

csak úgy, mint a küszöbszoknya, a 20 colos, piros részletekkel megspékelt, pianofekete könnyűfémfelni-garnitúra és a négy 245 milliméter széles, nagy teljesítményű abroncs. Utóbbiak tették szükségessé a nagyobb kerékjáratokat is, amelyekkel még vadabbá vált a modell kisugárzása.

honda-civic-type-r-prototipus-2016-parizs-autoaddikt-2

Hátulról szemlélve a széles lökhárító, a karbonszálas diffúzor és a három kipufogó hívja fel a figyelmet a Civic Type R Prototype-ra.

honda-civic-type-r-prototipus-2016-parizs-autoaddikt-4

A kipufogóvégek nemcsak díszek, hanem valóban részt vesznek a motor gázcseréjében, és esztétikai szerepük is fontos, hiszen a középső cső átmérője kisebb, mint a két szélsőé, nem mellesleg metálpiros színben pompázik. Persze a hátsó traktus leginkább feltűnő eleme a légterelőszárny – ezzel válik teljessé a koncepció.

honda-civic-type-r-prototipus-2016-parizs-autoaddikt-1

Az új Civic Type R-t egyazon program keretein belül fejlesztették a Honda mérnökei, mint az új Civic család többi tagját, a sorozatgyártású változat várhatóan a jövő év második felében jelenik meg a márkakereskedésekben. Gyártása a Honda Angliában üzemegységében (Honda of the UK Manufacturing, HUM), Swindonban zajlik majd.

honda-civic-type-r-prototipus-2016-parizs-autoaddikt-3

innen exportálják a nemzetközi piacokra, beleértve az Egyesült Államokat is. Érdekesség, hogy ez lesz az első Honda-emblémás Type R, amit hivatalosan forgalmaznak Észak-Amerikában.

LEGFRISSEBB

New York utcáin már környezettudatos taxiké a főszerep

0
A New York-i taxik története és jelenlegi állapota sokszínű, változatos képet mutat a város közlekedési kultúrájáról. Napjainkban a taxik főként két színben jelennek meg:...

TESZTJEINK