Főoldal Blog Oldal: 469

Tovább növekedtek a BMW Group-értékesítések 2015 júniusában

Júniusban (2015) összesen 208 813 járművet értékesített a BMW Group, ami 8 százalékos növekedést jelent az egy évvel ezelőtti számokhoz képest.

bmw_530d_xdrive_touring_teszt_autoaddikt_013

A BMW Group eddigi legsikeresebb félévét zárta, 1 099 748 modellt adott át ügyfeleinek világszerte, ami 7,8 %-kal több mint a tavalyi év első hat hónapjában értékesített darabszám.

„Elégedettek vagyunk a 2015-ös év első felében elért növekedéssel” – nyilatkozta Ian Robertson, a BMW AG igazgatótanácsának BMW-értékesítésért és marketingért felelős tagja. „Néhány piacon tapasztalt nehézségek ellenére, globálisan kiegyenlített értékesítés-növekedést értünk el Európa, Ázsia és Amerika összes régiójában. Biztosra veszem, hogy azok az izgalmas új modellek, amelyeket az év hátralévő részében vezetünk be a piacra, még tovább fokozzák majd ezt a pozitív tendenciát” – tette hozzá Ian Robertson.

A BMW idén júniusban, világszerte összesen 172 437 négykerekűt adott át ügyfeleinek, ami 5 %-kal haladja meg a tavaly júniusi eredményt. A márka 932 041járművet adott el az év első felében, ez 5,1 %-kal több mint a 2014 első felében eladott mennyiség. A nemrégiben frissített BMW 1-es sorozatból 17 271 darabot értékesítettek, ami 2,8 %-os növekedést jelent. A BMW 2-es sorozat eladási számai folyamatosan emelkednek, 14 514 példány kelt el az előző hónapban. A BMW 4-es sorozat iránti kereslet, amely 2014-től érhető el, 16 693 eladott járműben mutatkozott meg júniusban, ami 42,1 %-kal több mint az előző év júniusában. A BMW X modellcsalád népszerűsége évről évre nő, továbbra is a márka legnagyobb számban értékesített modellcsaládja. Összesen 4910 darab BMW X4 talált gazdára, miközben a BMW X5 harmadik generációjából csak júniusban 17 520 modellt adtak át a BMW ügyfeleinek, ami 33,8 %-os javulás az egy évvel ezelőtti számokhoz képest. Júniusban a BMW X6 49,9 %-os értékesítés-emelkedést produkált, összesen 5 009 eladott modellel. ABMW i járművek eladásai a tavalyi évhez képest több mint 65 %-os javulást értek el, 2015 júniusában 2071 vadonatúj BMW i autót adott át ügyfeleinek a bajor gyártó. Az év első felében 12 562 BMW i autót értékesítettek.

A MINI ugyancsak fennállása eddigi legeredményesebb félévét érte el, a 165 938 átadott négykerekű 25,8%-os javulást jelent az előző évi eredményhez képest. 25,4%-os növekedéssel a MINI 2015. június hónapjában összesen 36 025 modellt értékesített világszerte.

„Az erős kétszámjegyű növekedéssel a MINI repülő rajttal kezdte a 2015-ös évet“ – mondta Peter Scwarzenbauer, a BMW AG igazgatótanácsának MINI, Rolls-Royce és BMW Motorrad-ért felelős tagja. „Folytatni fogjuk ezt a lendületet az év második felében is, melyben nagy szerepe lesz az idén júniusban bemutatott új MINI Clubman típusnak, amelytől új ügyfeleket várunk az októberi, piaci megjelenés után“– tette hozzá Schwarzenbauer.

33%-os növekedés mellett, 62 599 darab háromajtós MINI kelt el az év első felében. Ezzel egyidejűleg 44 943 darab ötajtós MINI modellt adtak át az ügyfeleknek. MINI Cabrio eladási darabszámai 3,3%-kal emelkedtek az előző év első feléhez képest, 9 148 darab kelt el.

A BMW Group globálisan kiegyenlített értékesítési stratégiájának megfelelően a vállalatcsoport júniusban és az év első felében is növelni tudta eladásait, mindegyik régióban.

Ázsiában 4,5%-kal nőtt a vállalatcsoport értékesítési volumene 2015 első félévében, összesen 336 344 értékesített BMW és MINI négykerekűvel. Kínában január 1-je óta 230 601 eladott jármű 2,5%-os növekedést produkált. Dél-Korea továbbra is az eladások mozgatórugója, az év első felében 26 158 új modellt adtak át, amely 19,1%-os növekedésnek felel meg. Japán szintén rekordértékű kétszámjegyű növekedést ért el, 10,7%-os mellett 33 876 autót értékesítettek.

2015 továbbra is sikeres évnek bizonyul az amerikai kontinensen, összesen 241 798 darab BMW és MINI modell értékesítésével (+9,5%). 2015 első felében a BMW Group összesen 198 883 járművet értékesített a tengerentúlon, ami 9,6%-os javulást jelent az egy évvel ezelőtti értékekhez képest. Kanadában 16,6%-os növekedésért ért el a BMW Group és 20 395 vadonatúj BMW és MINI modell talált gazdára 2015-ben, hasonló mértékű növekedést ért el Mexikó is, 19%-ot, 8093 értékesített modell mellett.

A BMW Group Európában összesen 488 098 BMW és MINI modellt adott át ügyfeleinek az év első felében, ami 9,4%-os emelkedést mutat. A BMW és MINI modellek értékesítése Nagy-Britanniában, amely a vállalat negyedik legnagyobb piaca, 15,2%-kal magasabb értéken, 110 659 darabon zárt eddig, miközben Franciaország is egyre jobb tendenciát mutat: 38 650 járművet adott át ügyfeleinek a vállalatcsoport az év első felében, ami 22,6%-kal haladja meg a tavalyi értéket. Olaszországban 35 974 modellt adták át, amely 8,5%-os növekedésnek felel meg.

Rolls-Royce Motor Cars az eddigi második legjobb félévét zárta idén az 1 769 eladott járművel (-10,1%). A goodwoodi márka eladásait nagymértékben befolyásolta a kínai luxus réteg csökkenése, amely negatív hatással volt az eladási eredményekre.

A BMW Motorrad júniusban még tovább növelte eladásait. Világszerte 15 490 darab kétkerekűt adott át ügyfeleinek a gyártó, ami 31%-os emelkedés a tavaly júniusi eredményhez képest. Az év első felében 10,5%-kal, 78 418 darabra nőtt a kétkerekű járművek értékesítése. A BMW Motorrad havi és az évközi eladási számadatai is rekordot döntöttek. A világ többi részén a várokozásnak és az értékesítési stratégiának megfelelően alakultak az eladások.

A BMW Group értékesítési eredményei 2015. júniusában és a félévben

2015. június 2014. júniusához képest 2015. júniusáig 2014. júniusáig
BMW Group autók 208 813 +8,0% 1 099 748 +7,8%
BMW 172 437 +5,0% 932 041 +5,1%
MINI 36 025 +25,4% 165 938 +25,8%
Rolls-Royce 351 -10% 1 769 -10,1%
BMW Motorrad 15 490 +31,0% 78 418 +10,5%

A Ford kínálja a világ egyik legvonzóbb munkahelyét

A Ford ismét szerepel a Universum által összeállított, a világ legvonzóbb munkahelyeit felsoroló toplistán.

ford_startup

A 240.000 közgazdász és mérnök/informatikus egyetemi hallgató körében elvégzett felmérés a megkérdezettek kommunikációs elvárásait, valamint az ideális munkahelyről, illetve márkáról alkotott elképzeléseiket vizsgálta.

A mérnök és informatikus hallgatók körében a Ford a 15. helyen végzett, így két hellyel hátrébb került, mint 2014-ben. Ugyanakkor a közgazdász hallgatók körében elért 38. helyezésével a Ford öt helyet lépett előre 2014-es eredményéhez képest.

“Megtiszteltetés számunkra, hogy ismét a világ legvonzóbb munkahelyei közé tartozunk” – fogalmaz Laura Kurtz, a Ford USA-beli munkaerő-toborzásáért felelős vezetője. “Remek érzés látni, hogy a hallgatók elismerik azt a munkát, amit a legjobb és legtehetségesebb fiatalok megszerzése érdekében végünk. Várjuk a következő egyetemi évet, amikor elmondhatjuk a hallgatóknak, hogy miért érdemes a Fordot választaniuk.”

A Fordnak az Egyesült Államokban toborzó csapata 2014-ben fogott össze a Universummal, hogy tovább javítsák a vállalatról, mint vonzó munkahelyről kialakított képet, meghatározzák a toborzási célpontnak számító oktatási intézményeket, és hatékonyan kommunikálják a hallgatók felé, hogy „Miért a Ford?”.

A globális eredmények mérése mellett a Ford abból a célból is együttműködik a Universummal, hogy megtudja, mennyire számít népszerűnek az célcsoportba tartozó gazdasági, informatikai és mérnöki képzést nyújtó amerikai oktatási intézményekben.

A célba vett oktatási intézmények mérnökhallgatói körében a Ford javított népszerűségén. Ez jó hír, különös tekintettel arra, hogy idén a top 10-ben két fontos új szereplő: a Tesla és a Space X is megjelent.

A célcsoportba tartozó intézmények közgazdászhallgatói körében romlott ugyan a Ford helyezése, de ugyanez az összes többi autógyártóra is igaz, s a Ford továbbra is magabiztosan a GM és a BMW előtt áll – derül ki a gyártó felméréséből. A közgazdászhallgatók körében a marketing-intenzív fogyasztói termékeket gyártó/forgalmazó vállalatok (pl. a Nike, az Apple és az Amazon) voltak a legnépszerűbbek.

Az informatikushallgatók körében – különösen a lányok között – a Ford javított helyezésén a célcsoportba tartozó intézményekben.

Miközben arra törekszünk, hogy javítsuk talent branding tevékenységünket az egyetemeken, továbbra is szorosan együttműködünk a Universummal a felmérés eredményeinek elemzésében és az egyetemi toborzásban részt vevő munkatársaink által alkalmazandó, célzott üzenetek kidolgozásában” – mondta el Kurtz.

Globális szinten is vonzó

Az egyes régiókban mért eredmények:

  • A Universum szerint 2015-ben a Ford a 28. helyen áll a 100 legvonzóbb ausztrál munkahely rangsorában – a műszaki/természettudományi főiskolai hallgatók körében
  • A Universum szerint 2015-ben a Ford a 31. helyen áll a 100 legvonzóbb brazil munkahely rangsorában – a műszaki főiskolai hallgatók körében
  • A Universum szerint 2015-ben a Ford a 33. helyen áll a 100 legvonzóbb brazil munkahely rangsorában – az üzleti/kereskedelmi főiskolai hallgatók körében
  • A Universum szerint 2015-ben a Ford a 42. helyen áll a 100 legvonzóbb kínai munkahely rangsorában – a műszaki/informatikai főiskolai hallgatók körében
  • A Universum szerint 2015-ben a Ford a 11. helyen áll a 100 legvonzóbb mexikói munkahely rangsorában – a műszaki/informatikai főiskolai hallgatók körében
  • A Universum szerint 2015-ben a Ford a 30. helyen áll a 100 legvonzóbb brazil munkahely rangsorában – a üzleti/kereskedelmi főiskolai hallgatók körében
  • A Universum szerint 2015-ben a Ford a 28. helyen áll a 100 legvonzóbb brit munkahely rangsorában – a műszaki/informatikai főiskolai hallgatók körében
  • A Universum szerint 2015-ben a Ford a 18. helyen áll a 100 legvonzóbb amerikai munkahely rangsorában – a műszaki főiskolai hallgatók körében

Elektromos teherautót állított munkába Münchenben a BMW és SCHERM Group

A 40 tonnás elektromos teherautó – a holland Terberg gyártó modellje – sikeresen teljesítette első próbaköreit.
munchen_bmw_elektromos_autozas_autoaddikt
Július 7-én az autó megkezdte állandó működését és naponta nyolc alkalommal fog a SCHERM Group logisztikai központja és a BMW Group müncheni gyára között ingázni. A teherautó különböző járműalkatrészeket fog szállítani, mint például lengéscsillapítók, rugók és kormányművek.

A BMW Group és a SCHERM Group teherautójának töltése kizárólag megújuló energiaforrásokból származó elektromosságból valósul meg. Ennek és az alternatív hajtáslánc kombinációjának köszönhetően a 40 tonnás teherautó menet közben kíméli a környezetét szén-dioxid mentes, csendes és szinte semmilyen finomszemcsés szennyezést sem termel. Összehasonlítva egy dízelmotoros teherautóval, az elektromos teherautó évente 11,8 tonnával kevesebb szén-dioxidot bocsát ki. Ez a mennyiség elegendő lenne egy BMW 320d Efficient Dynamics számára háromszor körbeutazni a Földet.

A teherautó akkumulátora 3-4 óra alatt tölthető fel. Teljesen feltöltött állapotban, a jármű akár 100 kilométeres hatótávolságra is képes. Így elméletileg minden további újratöltés nélkül teljesíteni tudja a teljes gyártási napot.

„Bajorország vezető ipari és kutatási térség. Lényeges, hogy a bajor gazdaság élen jár az elektromos mobilitásban is. A BMW nagymértékben közreműködik ebben, továbbá megmutatja, hogy az innovatív vállalatok által megalkotott, fenntartható termékekkel is lehet a világpiacon sikert elérni” – mondta Ilse Aigner, Bajorország gazdasági minisztere.

„Az elektromos teherautónkkal egy újabb, komoly előrelépést tettünk a fenntartható városi mobilitás felé. Hozzájárulunk a városi környezetszennyezés csökkentéséhez és emellett büszkék vagyunk arra, hogy mi vagyunk az első autógyártó Európában, aki ilyen méretű elektromos teherautót használ közúti anyagszállításra“ – mondta Hermann Bohrer, a BMW Group müncheni gyárának igazgatója. Így az elektromos teherautó egy újabb értékes hozzájárulás a hosszú távú fenntartható termelés irányába.

„A projekt megvalósítása során értékes információra tettünk szert a lehetséges jövőbeli, városi logisztikában használt elektromos teherautók fejlesztése terén. A BMW Group kiegészülve a SCHERM Group-pal, ismét bátran indul egy új irányba, mely során úttörő munkába kezd“ – hangsúlyozta az elektromos teherautóban rejlő lehetőségeket Jürgen Maidl, a BMW Group logisztikai igazgatója.

„Fuvarozási megoldásokat nyújtó vállalatként, különösen fontos számunkra, hogy fenntartható szállítási lehetőséget tudjunk biztosítani. Az elektromos teherautó az első lépés a szén-dioxid csökkentett szállítási logisztika felé. Továbbá, az innovatív teherautó töltése 100 %-ban zöld energiából származó kapacitásból valósul meg” – emelte ki Kurt J.F. Scherm, a SCHERM Group ügyvezető igazgatója.

Városi mobilitás- a BMW Group számára ennek a részét képezi a városi logisztika és a fuvarozás is- egy olyan téma, ami remek jövőbeli lehetőségekkel rendelkezik. A BMW i márka 2013 vége óta van jelen a piacon. Emellett a vállalat elindította a rendkívül sikeres DriveNow car-sharing rendszerét és kiépítette azt számos világvárosban, így lépésről-lépésre jelennek meg a BMW i3 járművek ezekben a DriveNow flottákban.

2.82 liter 100 kilométerre: új Guiness rekordot állított fel a Honda Civic Tourer

Új üzemanyag-fogyasztási rekordot állított fel a Honda, ugyanis a 13498 kilométeres, 24 európai uniós tagállamot érintő, folyamatos túrát 2.82 l/100 km-es átlaggal zárta a Honda Civic Tourer 1.6 i-DTEC.

honda_civic_tourer_guiness_world_record_2015_autoaddikt

Az autót a Honda európai kutatási és fejlesztési központjának két munkatársa, Fergal McGrath és Julian Warren vezette, akik azt szerették volna bebizonyítani, hogy valós körülmények között még alacsonyabb a Civic Tourer fogyasztása, mint az a hivatalos adatokból kiolvasható.

Utazásuk során közel annyi kilométert gyűrtek le, mintha Angliából egyenesen Ausztráliába hajtottak volna, mégis csak kilenc alkalommal kellett megállniuk tankolni. Ez azt jelenti, hogy átlagosan 1500 kilométerenként ürült ki az üzemanyagtartály, az utazás teljes költsége pedig mindössze 645 euró* volt.

A csapat 2015. június 1-jén, a belgiumi Aalstból startolt, és az óramutató járásával azonos irányban járták be kontinensünket. Utazásuk 25 napot vett igénybe, így június 25-én érkeztek vissza a kiindulási pontra, 25 százalékkal alacsonyabb fogyasztást regisztrálva, mint a hivatalos, 3,8 l/100 km-es adat.

Fergal McGrath elmondta: “Nehéz túra volt, de felettébb élveztük, és mivel sikerült megdönteni a rekordot, igazán megérte nekivágni a kalandnak. Persze ez nem csak rajtunk múlott, hanem a minket segítő csapaton is, szeretném hát megköszönni mindenkinek, aki támogatott minket az utazás során. Ennyi vezetés után Julian és én is örömmel ülünk kicsit vissza az íróasztal mögé, jó újra itthon lenni!”

A Guinness World Records címért zajló próbatétel hivatalos neve „Lowest Fuel Consumption – all 24 contiguous EU countries”, azaz „legalacsonyabb fogyasztás 24 európai országon át”. A mérés l/100 km-ben zajlik, ezt számolják majd át mérföld/gallonra.

A Guinness World Records előírásai szerint ugyanannak a két pilótának kellett végigcsinálnia a túrát, ami azt jelenti, hogy a Honda európai kutatási és fejlesztési osztályán – immáron 18 éve – dolgozó Fergal és Julian átlagosan kb. 600 kilométert és nagyjából 7,5 órát vezetett naponta.

A szabályok szigorúak és nem lehet kibújni alóluk: az autónak mind a 24 megjelölt országba be kell lépnie, a vezetőknek pedig bizonyítania kell, hogy ez meg is történt. Ennek megfelelően videókat, illetve fényképeket készítenek, fogyasztási és úti naplót vezetnek, rögzítik a GPS-koordinátákat, és független tanúktól kell aláírt nyilatkozatot szerezniük, hogy valóban a helyszínen jártak.

A szabályoknak megfelelően a rekordkísérletben résztvevő autónak minden szempontból azonosnak kellett lennie a forgalmazott Civic Tourerrel, a gyártó semmilyen módosítást nem végezhetett rajta. Ez garantálta a valós körülményeket a rekorddöntés során. Erről az utazás előtt és után egyaránt független tanúk győződtek meg. A tankolásokat hagyományos benzinkutakon ejtették meg, s minden alkalommal teletöltötték a tartályt, hogy ne zavarja „súlyelőny” a méréseket. Emellett a guminyomást és a kerékdőlést is a gyárilag javasolt értékre állították, hogy az autó tulajdonságai ne térjenek el a hétköznapokon használt változatokétól.

A csapattagok nem profi pilóták, ami azt mutatja, hogy átlagos vezetői tudással is elérhető a rendkívül alacsony fogyasztás. A takarékosság egyik záloga a megfontolt, logikus útvonaltervezés, a felesleges poggyászok kirakása, no meg a kifinomult vezetési stílus, ami mellőzi az erőteljes gyorsításokat és lassításokat, ellenben mindig képes az aktuális útviszonyokhoz igazodni. Fontos, hogy a vezetők soha nem lépték át a sebességhatárokat, és soha nem mentek olyan lassan, hogy feltartsák a forgalmat, sőt mindig igyekeztek felvenni az adott szakasz ritmusát.

Szabó Gábor, a Honda Hungary PR-vezetője elmondta: „Ez óriási eredmény, nagyon büszkék vagyunk, hogy bekerültünk GUINNESS WORLD RECORD címet birtoklók körébe. Mindössze 25 nap alatt megtenni az Egyesült Királyság-Ausztrália útvonalat egyáltalán nem könnyű feladat, még egy olyan remek autóban sem, mint a Civic Tourer. Az üzemanyag-fogyasztásra vonatkozó értékek igazán figyelemre méltóak. Annak dacára, hogy a Civic Tourer kategóriájának legtágasabb csomagterére lehet büszke, takarékosabb, mint bármely riválisa.”

Szó szerint felvillanyozta a Nissan az UEFA Champions League döntőjét

A Nissan UEFA Champions League berlini döntőjén folytatott tevékenységének középpontjában a zéró-emissziós mobilitás állt.

nissan_uefa_league_2015_autoaddikt

A Nissan és az UEFA Champions League négyéves partnersége első évének végéhez közelít. Ebből az alkalomból a Nissan emlékezetes módon tett tanúbizonyságot a CO2-kibocsátás nélküli jövő iránti tartós elkötelezettségéről: a gyártó száznál is több 100%-ban elektromos autót állított üzembe a Champions League döntő helyszínéül szolgáló Berlin környékén, az autók töltéséről pedig 129 újonnan telepített töltőpont gondoskodott.

A maga 184 000 eladott elektromos autójával e téren minden más gyártót megelőző Nissan az UEFA Champions League döntőjén is demonstrálta, mennyire elkötelezett a jövő autózását meghatározó technológiák fejlesztése iránt, és hogy az elektromos járművek milyen nagy hatással is lehetnek nagyvárosainkra. A Nissan gyártja a világ legkeresettebb, 100%-ban elektromos autóját, a Nissan LEAF-et; elektromos járművei pedig a rendezvény során 1466 utast szállítottak és 3932 kWh energiafelhasználás mellett összesen 23 130 km távolságot tettek meg.

Bastien Schupp, a Nissan Europe marketingért felelős alelnöke elmondta: „A Nissannál az innováció élménye áll a középpontban, így igyekszünk minden téren folyamatosan feszegetni határainkat. Életünk rohamtempóban változik, a városok egyre zsúfoltabbak lesznek, ami egyre növekvő terheket ró a városi infrastruktúrára és az energiaellátásra. Ezért döntöttünk úgy, hogy az UEFA-val a Champions League-döntő szervezése során együttműködve hozzájárulunk e világra szóló sportesemény városra rótt környezeti terhelésének csökkentéséhez.”

A Nissan egyúttal az elektromos járművek terén megszerzett vezető szerepét is demonstrálta a városközpontban, a Brandenburgi kapunál megrendezett „Champions Festival” mintegy 300 000 látogatója előtt, ahonnan a külön erre az alkalomra készített „PART e-VAN” nevű buliautója is indul. A döntő eseményein gyűjtött energia is segítette az egyedi kialakítású, elektromos hajtású e-NV200 kisbusz töltését, amely a mérkőzés előtt a „Champions Festival” helyszínéről a Berlini Olympiastadionba szállította az UEFA Champions League kupáját. A berlini bemutatkozást követően az e-NV200 furgonból kialakított bulimobil megkezdi egész nyáron át tartó európai turnéját.

Ez csupán egyetlen példa arra, hogyan keres a Nissan folyamatosan újabb és újabb utakat a jövő technológiáinak piaci bevezetésére. Az e-mobilitási forradalom szakértőjeként a Nissan kezdetektől fogva őrzi élvonalbeli pozícióját: jelenleg is a legnagyobb elektromos autós ügyfélkörrel rendelkezik, akik világszerte összesen már 1 milliárd kilométernél is többet tettek meg elektromos hajtással.

A megállapodás szerint a Nissan a 2014-2015-ös szezontól a 2017-2018-as szezonig az UEFA Szuperkupa és az UEFA Champions League hivatalos globális autóipari partnere. A Nissan számos exkluzív terméke és szolgáltatása révén hivatalos vesz részt Európa legnevesebb klubszintű labdarúgó eseményén.

A jövő hajtáslánc-technológiái BMW modellekben

A BMW eDrive technológia egyre több BMW modellbe építésével, a TwinPower Turbo technológiával dolgozó belsőégésű erőforrások folyamatos fejlesztésével és az üzemanyagcellás elektromos jármű (FCEV – Fuel Cell Electric Vehicle) koncepciójával a BMW Group hosszú távon is felkészül a jövő kihívásaira.

bmw_hidrogen_jovo_hajtaslanc_technologiak_autoaddikt

Ezen fejlesztéseket rugalmas járműszerkezeti megoldások és egyre változatosabb hajtáslánc-praktikák egészítik ki: hatékony benzines és dízelüzemű erőforrások, plug-in hibrid rendszerek és nagyfeszültségű akkumulátorral dolgozó elektromos meghajtások, a jövőben pedig hidrogén üzemanyagcellára épülő hajtáslánc-technológia nyújt hatékony megoldást az egyes szegmensek és követelményrendszerek igényeire.

A BMW Group tesztlétesítménye Miramas-ban: ideális környezet az innovatív hajtáslánc-megoldások és futómű-technológiák átfogó tesztelésére.

A BMW Group dél-franciaországi, Miramas-ban működő tesztlétesítménye immáron közel 30 éve a BMW autók és motorkerékpárok fejlesztésének központi helyszíne. Stabil éghajlati körülményeivel és széleskörű használati lehetőségeivel a mintegy 473 hektáron elterülő létesítmény kiváló környezetet biztosít az egyes hajtáslánc-megoldások és futómű-technológiák átfogó tesztelésére. Az Autodrome de Miramas nevű létesítményt 1986-ban vásárolta meg a BMW Franciaország, majd az elmúlt közel 30 évben folyamatosan bővítette és fejlesztette a területet. Miközben a különféle tesztpályák együttes hossza meghaladja az 50 kilométert, a Miramas-i létesítmény ultramodern irodáknak és fejlesztő objektumoknak is otthont ad az új modellek, illetve technológiai alkatrészek kifejlesztése és finomhangolása érdekében.

A tesztlétesítmény központi eleme a hajdani versenypálya 5 kilométer hosszú aszfaltcsíkja, amit a nagysebességű tesztekhez autópálya-gyűrű, ezen felül számos járműkezelési szakasz és dombos terep, éles kanyarok, egyenetlen felületek és off-road pályák egészítenek ki. A létesítmény egyik legkülönlegesebb pontja a Nürburgring egyik szakaszának reprodukciója: a Miramas-i versenypálya Petit Ovale negyedének felújításakor a Nürburgring Caracciola-Kurve (Karussell néven ismert) kanyarját is lemásolták. A tesztpályák extrém megterhelésnek teszik ki a járműtechnológiákat, ezáltal a futómű-alkatrészek és az elektronikai vezérlő rendszerek optimalizálásának és finomhangolásának tökéletes helyszíne.

A BMW 2-es Active Tourer plug-in hibrid prototípus: a BMW eDrive technológiát újabb BMW-modellek öröklik meg

Az elektromos mobilitás megjelenése új fejezetet nyitott a BMW modelltörténetében. A BMW i modellekhez kifejlesztett BMW eDrive technológiát a plug-in hibrid hajtáslánc részeként újabb járműkoncepciók öröklik meg, a technológia felhasználhatóságának rugalmasságát állítva a középpontba. A rendszert most először hangolták össze az elsőkerék-meghajtás és a keresztben beépített belsőégésű motor kettősével.

A Miramas-ban bemutatott BMW 2-es Active Tourer plug-in hibrid prototípus az első kerekeket hajtó, háromhengeres BMW TwinPower Turbo benzinmotor, az előre beépített nagyfeszültségű generátor és a hátsó kerekeket hajtó elektromos motor hármas egységének első képviselője. Az innovatív hajtáslánc-megoldás egy, a BMW i8 plug-in hibrid sportautóéhoz hasonló, útviszonyokhoz igazodó összkerékhajtást hoz létre, fordított elrendezésben.

Eme plug-in hibrid hajtáslánc kiemelkedő hatékonysága, az összkerékhajtásban rejlő elektromos autózás lehetősége és az elektromos motor azonnal rendelkezésre álló, maximális erőtartaléka eleddig ismeretlen tényező volt ebben a szegmensben. A BMW 2-es Active Tourer plug-in hibrid prototípus 38 kilométert képes megtenni tisztán elektromos meghajtással, 6,5 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 km/órás sebességre, az EU-ciklus plug-in hibrid járműveket vizsgáló tesztkörén pedig 100 kilométerre vetítve körülbelül 2 literes üzemanyag-fogyasztást és kilométerenkénti 50 gramm alatti károsanyag-kibocsátást produkál majd.

Közvetlen vízbefecskendező rendszer: hűtő hatás, amely többlet erőt és nagyobb hatékonyságot biztosít

Miután az innovatív vízbefecskendező rendszer néhány hónappal ezelőtt bemutatkozott a MotoGPTM biztonsági autójaként dolgozó, módosított BMW M4 sportmodellben (BMW M4 MotoGP Safety Car), a turbófeltöltéses benzinmotorok közvetlen vízbefecskendező rendszere is világpremierjét ünnepli a BMW Group új motorcsaládjának képviselőjében. Az innovatív technológiát – amely a belsőégésű folyamat hőjének csökkentésével fokozza a rendszer hatékonyságát – a 2015-ös BMW Group Innovációs Napokon egy 1-es BMW-ben, a háromhengeres benzinmotorral mutatja be a vállalatcsoport.

A közvetlen vízbefecskendező rendszer által kiváltott hűtő hatás lényegesen megnövelt teljesítményt és hatékonyságot biztosít. Mi több, működésével az üzemanyag-fogyasztás is jelentős mértékben csökken. A teljesítmény-többlet azonnal érezhető – kiváltképp, ha a sofőr sportos stílusban vezet –, ez esetben a hétköznapok átlagos üzemanyag-fogyasztása is eszerint alakul. A közvetlen vízbefecskendező rendszer számos motoralkatrész hőterhelését csökkenti és minimalizálja az emissziót.

Hidrogén üzemanyagcella: a BMW eDrive technológia és a zéró emissziójú mobilitás hosszú távú opciójának úttörő kombinációja

A BMW Group immáron több mint 15 éve világelsőnek számít a hidrogén üzemanyagcellára épülő hajtásláncok kutatása és fejlesztése terén. A Toyota Motor Corporation-nel 2013-ban megkötött együttműködés újabb lendületet adott a projektnek, amelynek célja, hogy 2020-ra készek legyenek az üzemanyagcellás elektromos jármű (FCEV – Fuel Cell Electric Vehicle) úttörő alkatrészei és megoldásai. Az üzemanyagcella, amely a hidrogént elektromos energiává és vízpárává alakítja, teljesen emisszió-mentes közlekedést tesz lehetővé, a BMW-től elvárt menetdinamika mellett – ráadásul kiemelkedően hosszú hatótávolsággal és rövid tankolási idővel. Mint ilyen, az innovatív rendszer a BMW eDrive technológia következő fejezetének ideális képviselője.
A 2015-ös BMW Group Innovációs Napokon a gyártó első ízben mutatja be vezetés közben a hidrogén üzemanyagcellára épülő hajtáslánc-technológiában rejlő lehetőségeket.

A hidrogén üzemanyagcellára épülő hajtáslánc hosszú távon a BMW EfficientDynamics stratégia szerves részét képezi majd, lehetővé téve, hogy a BMW Group innovatív hajtáslánc-technológiáit minden korábbinál rugalmasabb módon illessze a különféle járműkoncepciókhoz, ügyféligényekhez és jogi korlátozásokhoz, a világ minden táján. Mi több, a hidrogén üzemanyagcellára épülő hajtáslánc az egyedi járműfelépítéseknek is teret enged. A jövő üzemanyagcellás elektromos járművei ezáltal jelentősen kibővített szabadságot engednek az innovatív járműtervezés és a helyfüggő megoldások fejlesztése területén, az eDrive technológiát alkalmazó BMW i modellek LifeDrive járműstruktúrájához hasonlóan.

Volvo XC90: a 2015-ös Év Autója az Auto Express szerint

A Volvo XC90 nyerte el a 2015. Év Autója, valamint a 2015. Év Legjobb Nagyméretű Szabadidőjárműve díjakat az Auto Express idei szavazásán.

volvo_xc90_menetproba_2015_autoaddikt_019

A Volvo Cars díjnyertes XC90 modelljéből máris csaknem teljesen elfogyott a gyártás első évére tervezett 50 000 darab, hisz a mai napig több mint 44 000 darab autóra érkezett megrendelés.

„Ez a díj jól tükrözi azt a határtalan szenvedélyt, amellyel a Volvo Cars új autóit tervezi és építi. Pontosan megértjük ügyfeleik azon igényét, hogy gyönyörű autót vásároljanak, olyan autót, amely a legmodernebb technológiai tartalomnak köszönhetően könnyebbé, egyszerűbbé teszi az életüket, mégpedig felhasználóbarát módon. Szintén tudjuk, hogy olyan hajtásláncokra vágynak, amelyek takarékosak és nagy teljesítményűek; és olyan futóműre, amely kiegyensúlyozott, magával ragadó vezetési élményt biztosít” – mondta Dr. Peter Mertens, a Volvo Car Group kutatásért és fejlesztésért felelős alelnöke a díj átvételekor.

„Sokáig vártunk az XC90 érkezésére, ám az autó megérte a várakozást: szenzációs szabadidőjármű!” – mondta Steve Fowler, az Auto Express főszerkesztője. “A modell nem csupán a Volvo berkein belül állít új mércét, de az autóipar egészét tekintve is vezető pozíciót foglal el a technológia, a takarékosság, a dizájn és a biztonság terén. És ez még nem minden: az autó kívül és belül határozottan stílusosabb, mint amire egy autó esetében számítanánk. Ha az XC90 jelöli ki a Volvo jövőjét, az a jövő igazán ígéretes!”

A vadonatúj XC90 az első olyan modell, amely a Volvo Cars méretezhető termék architektúra (Scalable Product Architecture, SPA) padlólemezére épül, és az elismerten kiváló Drive-E hajtáslánc-technológiát hasznosítja.

A skandináv formai elemekben kívül és belül bővelkedő dizájn kiemeli a tömegből az XC90-et. Az XC90 határozott és meggyőző külső megjelenése a jellegzetes „Thor kalapácsa” LED fényszóró és a megnövelt méretű hűtőmaszk révén erőteljes, mégis kifinomult.

A beltér fénypontja a Sensus fedélzeti vezérlő rendszer. Ezzel az ösztönösen kezelhető rendszerrel vezérelhető a jármű minden fő funkciója, az infotainment és telefon funkcióktól a navigációs és kapcsolódási rendszerekig. A beltér a skandináv formatervezés mintapéldánya: olyan meghitt, pihentető környezetet kínál, amely a létező legfinomabb természetes anyagokat, a fát vagy a bőrt a hétszemélyes szabadidőjárművek maximális praktikumával elegyíti.

[TESZT] Peugeot 508 SW 2.0 BlueHDi 180 EAT6 Allure – kellett egy kis fazonigazítás

Nagyjából modellciklusa felénél érkezett a facelift a Peugeot 508 esetében – pontosan úgy, ahogyan az annak rendje és módja szerint lenni szokott. Igaz, a kifutás ideje így a többi márkáéhoz képest kicsit eltolódott, legalább 1-1.5 évvel, de alapvetően megbocsátható, hiszen a franciák minden olyan hasznos, kevésbé hasznos újítást bevetettek, amelyre szüksége lehetett a vásárlóközönségnek.

peugeot_508_sw_2_0_bluehdi_teszt_techaddikt_001

2010-es bemutatkozása óta ugyanakkor nem sokban változott a Peugeot 508, amiben mégis, az teljesen szembetűnőnek mondható. Kezdjük rögtön a frontrész hűtőmaszk moduljánál, itt máris észrevehető, hogy a Peugeot oroszlános emblémája a rostély közepére került (eddig ugyebár a motorháztető alsó ívére volt kanyarítva). A maszk elegáns krómcsíkjaival kelleti magát és kelti fel a figyelmet, affajta helyénvaló módon, prémium szegmens felé kacsintgató modellhez méltóan.

Mi jelenti leginkább az újítást?

Immár teljes LED kiszerelésben pompáznak a menet- illetve nappali fények, a lámpatestek felépítése is teljesen megváltozott, három elkülöníthető szekciót különböztethetünk meg, mely párhuzamosan egészül ki a lökhárítók alsó két sarkába helyezett fényívekkel: ezek a nappali menetfényért, valamint az irányjelzésért felelnek. Rendkívül illusztris, amikor indexelésre kerül a sor, a fényjáték még feltűnőbb színekben tünteti fel a Peugeot 508 megjelenését.

peugeot_508_sw_2_0_bluehdi_teszt_techaddikt_004

Amolyan németes jelleggel, főként a belsőt tekintve – mondhatnánk, de visszafogottan tesszük, hagyjuk meg a Peugeot 508 sajátos gall akcentusát, annak ellenére, hogy a PSA konszern Citroen C5 modellje például sokkal inkább visszaadja a nagybetűs francia hangulatot. Lásd felfüggesztés, kormányzás, feeling, miegymás. Ettől persze nem lesz félértékű a Peugeot 508, hozza az elvárásokat, csak egy kicsit másképp.

Sportos kombi: formaiság, kecsesség

Főként, ha a Peugeot 508 SW-ről szól a fáma, mint ahogyan az a cikk címéből is egyértelműen kiderül. Vannak, akik külön elhívatottságot éreznek a kombi karosszériaforma iránt, s az sem hátrány, ha sportosba sejlik az egész formaterv. Nos, az SW addiktok dörzsölhetik tenyerüket, ugyanis a Peugeot 508 SW igazán kecses, dinamikus és lendületes sugallatokat küld (leendő) tulajdonosa irányába, ez nyilvánvalóan első nekifutásra oldalnézetben látszik.

peugeot_508_sw_2_0_bluehdi_teszt_techaddikt_002Az autó még akár laposnak is jellemezhető, ugyanis az 1476 milliméteres magasság úgy váll, vagy váll alatt érezhető egy átlagos testfelépítésű kuncsaft esetében. Nem mellesleg a beszállás könnyű, nincs kompromisszum, ráadásul a beltér is nagy – erről lejjebb írunk. A stílusdizájn valamennyire követi a tradíciókat, ha kombi, legyen kombi, legömbölyített végződésekkel, viszonylag szélesre húzott üvegfelületekkel, emelt övvonallal, valamint hangsúlyosan lezárt farrésszel operál a Peugeot 508 SW. Természetesen sok ezüstös árnyalatú berakással, nem győzve eleget ismételni: prémiumszegmens becélozva.

peugeot_508_sw_2_0_bluehdi_teszt_techaddikt_003Túlzottan újdonsült megközelítésekre feleslegesen számítunk, ha a Peugeot 508 SW farát vizslatjuk, itt a ráncfelvarrás nem hozott messzemenőkig újat, legalábbis ami a formatervet, s a vonalvezetést illeti. A helyzetjelzők szintúgy, mint a front résznél – LED alapokon működnek, a lámpák rajzolata még inkább egyedivé varázsolja a külcsínt, a fókusz azonban mégis a termetes ötödik ajtón van. Rendjén is van ez így, hiszen a Peugeot 508 SW családoknak szánt alternatíva, tágas terekkel, jó funkcionalitással, praktikummal megfejelve.

Praktikum és prémium

Attól, hogy ráaggatjuk egy autóra a prémiumkombi jelzőt, még teljes értékűen lehet része az igénybevételt nem nélkülöző família-középpontú túráknak. Mi is kell ehhez legfőképp? Tágas, pakolható és variálható csomagtér, oldalrekeszekkel, akasztókkal, hálóval, sík határolófelületekkel. Ez a Peugeot 508 SW-ben megvan, nem kevesebb, mint 612 liter tekintetében alaphangon. Ami persze variálható is még pluszban a hátsó, 40:60 arányban dönthető ülések előrehajtásával a hagyományos recept szerint, úgyhogy nagyon valószínű, hogy a csomagok, táskák, bőröndök és strandfelszerelés nyáridőben remekül helyet kaphat a párhuzamosan utazó négy, vagy öt személlyel egyetemben.

peugeot_508_sw_2_0_bluehdi_teszt_techaddikt_018

Remek enteriőrt kapott az új, ráncfelvarrott Peugeot 508 SW. Erről már a korábban levezényelt menetpróba kapcsán is írtunk, most sem jellemezhetjük másként a kialakítást. Kellemes tapintású anyaghasználat, kitűnő minőséggel véghezvitt illesztések, minimálisan zörgő részelemekkel. Utóbbi is csak akkor jellemző, ha szélsőségesebb, úthibákkal tarkított aszfaltfelületen kormányozzuk a kombit, ám az elöl Pseudo-MacPherson, hátul multilink felfüggesztés tökélyre hangoltan simít és ellensúlyoz.

peugeot_508_sw_2_0_bluehdi_teszt_techaddikt_010A Peugeot csúcsmodelljében nem követi az alsó-közép, valamint középkategóriájára egyre inkább jellemző apró kormánykerék-kialakítást, a Peugeot 508 SW-ben átlagos átmérővel rendelkező kormányt találunk, masszív, jó fogással párosítva. Az alsó ív itt is kiegyenesített, megkönnyítendő a ki- és beszállást; a kényelmet nagyban fokozza a mélységében és magasságában is kellően jól állítható kormányoszlop.

Új infotainment, érintéssel

Átlátható középkonzolt kapott a Peugeot 508 SW, itt szintén kapunk újítást, mely alapvetően a PSA központi érintésérzékeny panelját jelenti. A működés a sokadik firmware frissítés ellenére sem éppen szaggatás-mentes, viszont a klímaberendezés funkciógombjai ezúttal nem kerültek integrálásra, így könnyedebben állíthatók a fokozatok.

peugeot_508_sw_2_0_bluehdi_teszt_techaddikt_007

Kényelem és komfort: ez a két szó jellemzi leginkább a Peugeot 508 SW üléseit, mind elöl, mind pedig hátul.

peugeot_508_sw_2_0_bluehdi_teszt_techaddikt_008

Optimális hosszúságú-szélességű ülő- és hátlapokkal, hosszan állítható combtámasszal, testre szabhatóan deréktámasszal (elöl), akár három átlagos testalkatú felnőtt személynek is nagy tereket kínáló hátsó traktussal; 2817 milliméteres tengelytávjának köszönhetően hatalmas láb- és térdhelyekkel.

peugeot_508_sw_2_0_bluehdi_teszt_techaddikt_009

Hajtáslánc és fogyasztás

Többre és kevesebbre számítottunk a hajtáslánc révén. Többre, ami a nyomatékosságot, lendületet, teljesítményt illeti, kevesebbre, ha az üzemanyag-felhasználást pedzegetjük. A tesztre kapott Peugeot 508 SW 2 literes Euro6-os BlueHDi gázolajos aggregátot kapott, 180 lóerővel (@3750 RPM), kerek 400 Newtonméter forgatónyomaték-csúccsal (@2000 RPM).

peugeot_508_sw_2_0_bluehdi_teszt_techaddikt_013A motor és a kerekek közé iktatott hatfokozatú bolygóműves automataváltó viselkedése megosztó volt, alapjában véve kicsit lustának, visszafogottnak tűnt, az indulások reakciója késlekedéssel érkezett, míg haladás közben, előzéses visszaváltásoknál is számolni kellett hozzávetőlegesen 1-2 másodperces késleltetéssel. Megszokható, nem elementáris probléma, de úgy éreztük, a teljesítményráta engedné, hogy fürgébben mozduljon az egyébként 1620 kilogramm gyári száraz tömegű kocsiszekrény.

peugeot_508_sw_2_0_bluehdi_teszt_techaddikt_016

Közismerten takarékosak a PSA BlueHDi hajtásláncai – legutóbb a frissített Peugeot 208 modellben találkoztunk egy 1.6 literes variánssal. A Peugeot 508 SW esetében sincs tulajdonképp okunk panaszra, viszont kimagaslónak egyáltalán nem volt mondható a fogyasztás – 6.1 liter/100 kilométeres átlaggal zártunk többszöri nullázás után, valamint tankolásnál is hasonló értéket számoltunk ki. Országúti, 90 kilométer/órás tempónál 3.9 liter/100 kilométer jött ki (1 tizeddel jobb, mint a gyárilag megállapított), ami remek eredmény, főként, ha figyelembe vesszük, hogy mindezt négy felnőtt utassal sikerült elérnünk. A városi körülmények közt tapasztalt 6.6-6.8 literes átlag viszont túlmutat 1-1.2 literrel a gyárilag előirányzott értéken, s így jött ki a fentebb már említett 6.1 literes üzemanyag-fogyasztás 100 kilométerre vegyes használattal.

peugeot_508_sw_2_0_bluehdi_teszt_techaddikt_005

Jelentős kedvezményekre számítsunk

Az új Peugeot 508 SW belépő szintjét az 1.6 VTi motorral szerelt, 120 lóerős, 5 sebességes manuális váltóval felszerelt modell jelenti, Access csomaggal – 6 180 000 forintos kedvezményes listaárral. A legizmosabb árcédulát a GT pakkos, 2.2 literes HDi dízellel és 6 gangos automataváltóval szerelt verzió kapta, kedvezményesen 10 535 000 forintért vihető haza és állítható a garázsba. A tesztben szereplő Allure felszereltségű Peugeot 508 SW 2 literes BlueHDi-vel és 6 sebességes automatával ellátva 8 millió forintot kóstál az aktuális akciót igénybe véve, 1 millió forintos kedvezménnyel.

peugeot_508_sw_2_0_bluehdi_teszt_techaddikt_020

2015 Peugeot 508 SW 2.0 BlueHDi specifikációk

Motor

Motortípus: négyhengeres turbótöltött dízelmotor

Lökettérfogat: 1997 cm³

Maximális teljesítmény: 180 LE @ 3750 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 400 Nm @ 2000 ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, hatfokozatú automata kéziváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4830 mm

Szélesség: 1853 mm

Magasság: 1476 mm

Tengelytáv: 2817 mm

Első gumik mérete: 215/55 R17

Hátsó gumik mérete: 215/55 R17

Tömeg, üresen: 1620 kg

Megengedett össztömeg: 2240 kg

Csomagtartó mérete: 612 liter, bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 72 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 226 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 8.6 s (gyári), 8.6 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 6.7 l/100 km

Országúti: 3.9 l/100 km

Vegyes: 6.1 l/100 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 5.6 l/100km

Országúti: 4.0 l/100km

Vegyes: 4.6 l/100km

CO2 kibocsátás: 120 g/km

Bővebb információ a Peugeot hazai honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUS, Sony,  Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer, ASUS

Elkezdődött az ESSENCE Fesztivál, a Ford jelenléte erőteljes

A Ford immáron hetedik éve exkluzív autóipari szponzorként támogatja az ESSENCE Fesztivált, ami ezen a hétvégén nyitotta meg kapuit New Orleansban.

ford_gt_belso_autoaddikt

A fesztiválon rendezett tesztvezetés egyik résztvevője egy általa választott Ford kulcsaival térhet haza; a látogatók kipróbálhatják a márka legstílusosabb és legújabb modelljeit. Azok, akik a 2015-ös ESSENCE Fesztiválon jelentkeznek tesztvezetésre, 750 dolláros készpénz-visszatérítésre jogosultak bármely újonnan megrendelt, 2014-es vagy 2015-ös Ford jármű árából.

Ezen a hétvégén kezdődik a 2015-ös ESSENCE Fesztivál, s az immár 21. éve megrendezett esemény szponzoraként közreműködő Fordnak köszönhetően a rendezvény egyik látogatója most egy tetszése szerint kiválasztott Ford kulcsaival térhet haza. Az ESSENCE Fesztivál egy kulturális rendezvény, ahol a közönség jól ismert művészekkel és ígéretes tehetségekkel találkozhat.

„A Ford Motor Company teljes mértékben azonosul az ESSENCE elkötelezettségével az afroamerikai közösség irányában, hiszen ez a népszerű rendezvénysorozat nem csupán a szórakoztatásról, hanem az egyenlőségről is szól,” fogalmaz Shawn Thompson, a Ford multikulturális marketingért felelős managere. „Mint minden évben, idén is nagyon készültünk már erre a fesztiválra, ahol újszerű módon szerezhetünk örömöt vásárlóinknak. Az ESSENCE Fesztivál remek alkalom számunkra, hogy megismertessük a közönséggel Go Further márkafilozófiánkat, és bemutassuk a Ford legfrissebb termékkínálatát.”

Az Ernest N. Morial Convention Centerben a fesztivál látogatói kipróbálhatják a vállalat legújabb termékeit, és 750 dolláros készpénz-visszatérítést kapnak egy új autó vásárlása esetén. A tesztvezetésen az érdeklődők a 2015-ös Edge, az ötajtós Focus, a Fusion, a Mustang, a Taurus, a Flex, az Escape, az F-150 és az Explorer volánja mögé ülhetnek be.

A Ford kiállításának főszereplője a vadonatúj Ford GT lesz. A szupersportkocsi az új Ford Performance Group zászlóshajója, s az autó könnyű és áramvonalas felépítményével, valamint EcoBoost® motortechnológiájával új mércét állít az innovatív megoldások alkalmazásában.

Warriors in Pink – a mellrák elleni küzdelem jegyében a Ford rózsaszínbe öltözik

A Ford immár 21 éve támogatja a mellrák elleni harcot. A vállalat továbbra is fáradhatatlanul küzd a betegség veszélyeinek tudatosítása érdekében, s most a fesztivál közönsége is megtudhatja, miért fontos a mellrák korai felismerése. A Ford eddig több mint 115 millió dollárral támogatta ezt a nemes célt. A Ford Warriors in Pink ruhái és kiegészítői a www.fordcares.com honlapon vásárolhatók meg.

A Ford számos további ötlettel gazdagítja New Orleansban az idei ESSENCE Fesztivált. A Superdome lesz a helyszíne a Ford Superlounge-nak, ahol számos izgalmas tehetség lép fel, többek közt Lianne La Havas, Elle Varner, Andra Day, Esperanza Spalding, és még sokan mások. A Ford és a SiriusXM rádió együttműködésének köszönhetően az Ernest N. Morial Convention Center Ford színpadán élő interjúban szólal meg Charlie Wilson, Avant, Raheem Devaughn, Tasha Page-Lockhart és sok más ismert művész.

A neves szónok, író és televíziós személyiség, Iyanla Vanzant szintén szerepel majd a Ford színpadán, ahol legújabb könyvét dedikálja.

 

 

Dinamikus féklámpát mutatott be a BMW Motorrad

A motorosok számára kimagaslóan fontos, hogy a közlekedés mögöttük haladó résztvevői észleljék fékezésüket. A BMW Motorrad ezért a 360 fokos biztonság koncepciójának újabb fejezeteként kifejlesztette a Dinamikus féklámpát, ami az eddigieknél hatékonyabban figyelmezteti a mögöttes forgalmat az előttük haladó motoros fékezéséről.

bmw_motorrad_dinamikus_feklampa_autoaddikt

Ez az egyelőre Európában jóváhagyott féklámpa két lépcsőben figyelmezteti a mögöttes forgalmat, amikor a motoros keményen fékez vagy vészfékezést hajt végre. Az első lépcső 50 km/h feletti sebességről történő fékezéskor lép életbe. Ilyenkor a féklámpa 5 Hz frekvenciával villog. Amint a motorkerékpár sebessége 14 km/h alá csökken, második lépcsőként a vészvillogó is bekapcsol, és egészen addig nem kapcsol ki, amíg a motorkerékpár el nem éri a 20 km/h sebességet.

A Dinamikus féklámpa funkcióval kiegészített ABS Pro a 2016-os modellévtől hat modell alap- vagy extrafelszerelésének része.

A 2016-os modellévtől az R 1200 GS, az R 1200 GS Adventure és az S 1000 XR modellekhez a Pro menetprogramokkal együtt rendelhető ABS Pro része a Dinamikus féklámpa. A K 1600 GT, GTL és GTL Exclusive modellek esetében ez a funkció a 2016-os modellévtől az alapfelszereltség része.

Az ABS Pro kifejezetten közutakon történő használatra született, ahol mindig váratlan veszélyek leselkednek ránk. Az ABS Pro az eddigi blokkolásgátlókhoz képest egy lépéssel tovább merészkedve kanyarokban is növeli a fékezés biztonságát. Az ABS Pro megakadályozza kanyaríveken a kerekek blokkolását, még akkor is, ha gyorsan következik be a fékezés; ez csökkenti a hirtelen kormányerő-változást a váratlan fékezési manővereknél, és megakadályozza a motorkerékpár hátuljának akaratlan kitörését. A motoros számára az ABS Pro előnye a kifinomult reakciókban, a fékezés és stabilitás magas fokában és a kanyarokban elérhető legnagyobb mértékű lassulásban nyilvánul meg.

LEGFRISSEBB

Újragondolja az elektromos autók töltését a Mercedes-Benz

0
A Mercedes-Benz új lendületet ad az elektromos kishaszongépjárművek piacának Közép-Európában: a vállalat az E.ON-nal kötött megállapodás keretében minden eddiginél személyre szabottabb és egyszerűbb e-mobilitás...

Visszatért a Ferrari Testarossa

TESZTJEINK