Főoldal Blog Oldal: 486

Illuzionista segítségével lepleződött le az új Ford Galaxy

Ford és a híres illuzionista, Darcy Oake együttműködésével a vadonatúj Ford Galaxy először egy varázslat médiumaként jelent meg a közönség előtt. Ebben az exkluzív videóban Darcy először egy mozgó teherautón mutatja meg az utasokat, mielőtt belevarázsolná őket egy új Ford Galaxy kabinjába.

ford_galaxy_2015_3

Mindez egy nagy sebességgel haladó tréleren játszódik – ez volt az új modell legelső színre lépése. Praktikus innovációival, kategóriaelső kifinomultságával és fejlett vezetősegítő technológiáival a vadonatúj Ford Galaxy hét személy számára kínál luxusszínvonalú utazási élményt: ehhez járul hozzá a kifinomult utastér, a keskeny fényszórók, az emelt övvonal és a nagy üvegfelületek, köztük a panoráma üvegtető. Ráadásul a szegmensben elsőként kínált, egyetlen gombnyomással dönthető és felállítható hátsó üléseknek köszönhetően minden eddiginél egyszerűbb a utastér/csomagtér optimalizálása.

A nem mindennapi, videón is megörökített leleplezés mintegy 14 napos előkészületeként a próbákat is beleszámítva a teherautó mintegy 60 kilométernyi távolságot tett meg a 2,1 kilométeres leszállópályán, míg a helyszni munka három napon át folyt. A bűvészen kívül 11 önként jelentkező résztvevő (6 a teherautón, 5 néző) jelenlétében történt bűvészmutatványt 5 kamera rögzítette. A felvétel helyszínéül szolgáló, használaton kívüli repülőtér már korábban is szerepelt filmeken, például a Nagy riport című mozifilmben, emellett pedig egyike azon katonai létesítményeknek, ahol a ’80-as években UFO-kat észleltek. Az egyik felvételt közvetlenül megelőző napfogyatkozás problémákkal fenyegetett, de a felhős ég miatt végül nem volt gond. És hogy mit is tud a különleges módon leleplezett modell? Az alábbiakban minden részlet kiderül.

ford_galaxy_2015_2

A márka legfrissebb globális formanyelvével fémjelzett, kifinomult hűtőráccsal és keskeny fényszórókkal megformált vadonatúj Galaxy hét teljes méretű ülést kínál, így a családok a szegmensben elsőként kínált, egyetlen gombnyomással dönthető és felállítható hátsó üléseknek köszönhetően könnyen válthatnak a hétüléses utastér és a tágas csomagtér között. Az elöl ülők komfortját a masszázs-funkcióval kiegészített Ford Multikontúr Ülések fokozzák, a hátsó utasok kényelméről pedig a simább és csendesebb futást biztosító integral link rendszerű hátsó futómű gondoskodik. A vadonatúj Galaxy a városi forgalomban és az országutakon is fejlett technológiákkal segíti a vezetőt:

  • Intelligens Sebességhatároló: aktiválása után leolvassa a közlekedési táblákat, segítve a vezetőt a sebességkorlátozások betartásában, és a gyorshajtási bírságok elkerülésében
  • Gyalogosészlelővel kiegészített Ütközésre Figyelmeztető Rendszer: mérsékli a más járművekkel vagy gyalogosokkal történő, bizonyos típusú frontális ütközések hatásait, vagy segít egyes ütközések elkerülésében
  • Vakításmentes Távfény: az adaptív LED-fényszórókhoz kifejlesztett technológia érzékeli az autó előtti útszakaszon lévő járműveket, és csökkenti a fényerőt, hogy a reflektor ne vakítsa el a szembejövőket, ugyanakkor maximális fényerőt biztosít az úttest többi részén
  • A Ford Adaptív Kormányzás segítségével a Galaxy új szintre emeli a modellre eddig is jellemző személyautós menetdinamikát: az új technológia a sebesség függvényében változtatja a kormánymű áttételét, optimalizálva a jármű manőverező képességét és a kormányzás pontosságát. A Ford legújabb erőforrásai – köztük az erőteljes, új 210 lóerős bi-turbó TDCi dízelmotor – ugyancsak érezhetően javítják az autó menetteljesítményét.

“Európa-szerte családok nőttek fel a Galaxy modellel. A vásárlók sokra becsülték, hogy ez az autó hét személyt is első osztályú kényelemben és biztonságban számít, s hogy páratlan variálhatóságával újra meg újra kellemes meglepetést okoz.” – meséli Roelant de Waard, a Ford Európa marketingért, értékesítésért és szolgáltatásokért felelős alelnöke. „Továbbfejlesztett menetdinamikájával, alacsonyabb üzemanyag-fogyasztásával, még kifinomultabb működésével és hasznos innovációival a vadonatúj Galaxy még magasabb szintre emeli elődje képességeit.”

ford_galaxy_2015_1

Rugalmas megoldások a család igényeihez

A vadonatúj Galaxy utas- és csomagterének maximális kapacitása minden eddiginél könnyebben kihasználható. A csomagtérben található vezérlőpanel segítségével a második és harmadik üléssor öt ülése egyetlen gombnyomásra a padló síkjába dönthető. A szegmensben elsőként a panel segítségével a harmadik sor ülései automatikusan kihajthatók. A sík kialakítású raktérpadló révén az autóba könnyebb bepakolni a nagyméretű tárgyakat, s a második és harmadik üléssor egyenként csúsztatható és dönthető üléseinek köszönhetően az utastér/csomagtér konfigurációk mindig könnyen az adott feladathoz igazíthatók – legyen az egy reggeli út az iskolába a gyerekekkel, vagy egy reptéri fuvar. A poggyásztér padlója alatt az új Csomagrendező Rendszer 20 literes rejtett rakodórekeszt kínál, és segítségével a magasabb tárgyak szállítása is megoldható. Az ajtóban kialakított tárolóhelyeken 1,5 literes palackok is elférnek, az ülés alatti tárolórekeszek pedig tökéletes helyet kínálnak a laptopok, könyvek, snackek és bármi más számára. A műszerfal tetején kialakított rekesz további tárolási lehetőséget jelent, a középkonzoli médiatárolóban pedig jól elférnek mobiltelefonok vagy a zenelejátszó eszközök. A szülők jó hasznát veszik az alapáras gyermekfigyelő tükörnek, ami széles látószögű képet ad az utasülésekről. Az ülések vékony kialakítása és átgondoltan megtervezett formája a lehető legtágasabb belső teret biztosítja. A második és harmadik üléssor utasainak akár 10 mm-rel is nagyobb fejtér jut, mint a kifutó Galaxy modellben, s harmadik üléssor több teret kínál, mint a piaci vetélytársak modelljei: a fejtér itt akár 40 mm-rel is nagyobb lehet, mint a konkurensek esetében. A könyök- és válltér optimalizálásával sikerült otthonosabb érzetet teremteni a harmadik üléssori utasok számára, akiknek saját kartámasz-tárolórekesz és pohártartó is jut. A harmadik üléssorba történő bejutás egyetlen mozdulattal megoldható: a második sor ülései előrebillennek és előrecsúsznak, s a mélyített padlókialakítás megkönnyíti a ki- és beszállást. A dupla ajtószigetelésnek köszönhetően a belső panel tiszta marad, és az utasokat nem fenyegeti a veszély, hogy ki- és beszállás közben a karosszériához érve bepiszkolják a ruhájukat. Az Aktív Mozgatásos masszázsfunkciójú Ford Multikontúr ülések a hosszú utazások során mérséklik az izmok kifáradását. Az orvosszakértők közreműködésével kifejlesztett, 8 irányban állítható ülések fűthetők és hűthetők, 11 felfúvódó párnából álló rendszerük pedig gyengéden masszírozza az utasok combját, fenekét és derekát. Az ülőlapok párnái az ajtók nyitásakor leeresztenek, megkönnyítve a ki- és beszállást, a vezetőülés pedig memória funkciót is kínál. Az első ülések fejtámlái nemcsak fel és le, hanem előre-hátra is állíthatók, s a Galaxy kínálatában először jelenik meg a négyirányú motoros kormányállítás és a fűthető kormánykerék. A kabin tökéletes hőmérséklete most gyorsabban beállítható a továbbfejlesztett fűtőventilátor és klímaberendezés segítségével, ami a vadonatúj Ford Mondeóban mutatkozott be az európai piacon. A rendszer nagyobb légszállító kapacitást és alacsonyabb hőmérsékleti értékeket kínál, amellett pedig halkabban is működik. A hátul ülők a saját klímarendszer és kezelőszervek révén maguknak állíthatják be a kívánt hőmérsékletet. Nyáron az utastér túlmelegedését hatásosan mérsékli a sötétített üvegezés, ami kiszűri a kabinba jutó hőt és ibolyántúli (UV) sugárzást.

“A Galaxy mindig is olyan autó volt, amit hét ember köré terveztek, új modellünk pedig még magasabb szinten valósítja meg ezt az elképzelést, kiemelkedő kényelmet és kifinomultságot nyújtva minden egyes utasa számára.” – mutat rá Andrew Kernahan, a Ford Galaxy program főmérnöke.

Simább és csendesebb futás

A Ford integral link rendszerű hátsó futóműve kiemelkedő komfortot biztosít, miközben a felfüggesztés oldalirányú merevsége révén tovább javult az autó irányíthatósága. A már a vadonatúj Mondeo és S-MAX modellekben is bevezetett futómű-konfigurációban az útegyenetlenségekbe ütköző hátsó kerekek nagyobb úton mozdulnak el hátrafelé, a szerkezet tehát hatékonyabban nyeli el a rázkódást, így az autó simábban és csendesebben halad. A Galaxy modellhez automatikus hátsó szintszabályozás is rendelhető, ami az autó terhelésétől függetlenül megfelelő hosszúságú rugóutat biztosít, fokozva ezzel a komfortot és az irányíthatóságot. Az alsó padlóburkoló elemekben és az első-hátsó kerékjárati burkolatok alatt elhelyezett hangelnyelő anyagoknak, valamint a karosszériaszerkezetben széles körűen felhasznált zártszelvényes elemeknek köszönhetően sikerült csökkenteni a kabin zajszintjét. Az akusztikus szélvédő és oldalablakok tovább csökkentik a szélzajt és a kívülről beszűrődő hanghatásokat.

ford_galaxy_2015_4

Intelligens technológia: könnyebben, egyszerűbben

A vezető munkáját olyan rendszerek segítik, amelyek figyelnek a sebességkorlátozásokra, a gyalogosokra és más járművekre – így az autós jobban koncentrálhat a vezetésre. A Galaxy emellett más berendezéseket is kínál, például a fénycsóvát az autó környezetének megfelelően szétterítő Ford Adaptív Fényszórórendszert, vagy a többi autós elvakítását megakadályozó Vakításmentes Távfény funkciót. A vadonatúj Galaxy technológiái a parkolást is megkönnyítik:

  • A Merőleges Parkolás funkció megtalálja a megfelelő méretű parkolóhelyet, és a vezető kormányzása nélkül is bemanőverezi oda az autót – hasonlóan ahhoz, ahogyan az Aktív Parkolóasszisztens segít a járdaszegéllyel párhuzamos parkolásban
  • A Kiállást Segítő Rendszer megkönnyíti a párhuzamos parkolóhely elhagyását: a berendezés kikormányozza az autót az útra, miközben a vezető kezeli a gáz- és a fékpedált
  • Az Oldalsó Parkolóasszisztens hangjelzéssel figyelmeztet az autó körül található akadályokra, és a képernyőn azok távolságát is megmutatja
  • A Keresztirányú Forgalomfigyelő jelzi, ha oldalirányból egy másik jármű közelít, miközben az autó kitolat a parkolóhelyről
  • Az Osztott Első Kamera segítségével az autós jól átlátja az elhagyni kívánt parkolóhely környékét vagy a szűk kereszteződést, hiszen a Galaxy orr-részébe beépített 180 fokos látószögű kamera képe a középkonzol 8 colos, nagy felbontású érintőképernyőjén jelenik meg

A vadonatúj Galaxy vezetősegítő berendezéseinek sorában megtalálható még a Holttérfigyelő, a Közlekedési Tábla Felismerés, a Sávelhagyásra Figyelmeztető Rendszer, a Sávtartó Asszisztens és a Vezetőfigyelmeztető Rendszer is. A Hangvezérléssel kiegészített Ford SYNC 2 csatlakozási rendszerben egyszerű hangutasításokkal kezelhető a mobiltelefon, a fedélzeti szórakoztató rendszer, a klímaberendezés és a navigáció. A családi utazások és nyaralások alkalmával hasznosnak bizonyul majd, hogy a berendezés azt is megérti, ha a vezető kimondja, hogy “éhes vagyok”, és máris felkínálja a környékbeli éttermek címeit, de a POI-pontok is egyszerűen, a nevük kimondásával kereshetők meg. A SYNC 2 rendszer része a Vészhelyzeti Segélyhívó is, amely egy baleset után közvetlen kapcsolatot teremt az utasok és a mentőszolgálat operátora közt, méghozzá a baleset helyszínének megfelelő nyelven. A Galaxy kínálatában most először jelenik meg az a technológia, ami praktikus megoldást kínál a csomagtér nyitására, miközben a szülők kezét lefoglalja a sok bevásárlószatyor, esetleg a babakocsi vagy a karjukon ülő gyermek: a Kézhasználat Nélkül Nyitható Csomagtérajtó úgy is nyitható vagy zárható, ha az autós egyszerűen meglendíti lábát a hátsó lökhárító alatt. A fagyos reggeleken hasznos lesz majd az alapáron kínált fűthető külső visszapillantó tükör, s a Hegymeneti Elindulássegítővel kiegészített elektromos rögzítőfék is a vezető komfortérzetét javítja.

Dinamikus teljesítmény

A Ford fejlett CD-szegmensű padlólemezét kifinomult technológiákkal ötvözve sikerült tovább javítani a Galaxy modellre egyébként is jellemző személyautós menettulajdonságokat. Az integral link rendszerű hátsó futóműben 2 kilogrammnyi tömegcsökkenést jelentett az alumínium alsó lengőkarok alkalmazása. A zárt csapágyazású alumínium első gömbcsukló révén a szerkezet merevebbé vált, és az autó gyorsabban reagál a kormánymozdulatokra. A Ford mérnökei kifejezetten a Galaxy tulajdonságaihoz igazították a lengéscsillapítók és a rugók beállításait, s a Folyamatos Lengéscsillapító Vezérlés ‘comfort’, ‘normal’ és ‘sport’ beállításaival mindig az aktuális körülményekhez hangolható a futómű karakterisztikája. Az Elektromos Szervokormány – most először – ezekhez a beállításokhoz igazítja a kormány elfordításához szükséges erőt. A vadonatúj Galaxy az első modellek egyike, amelyekben megjelenik a Ford Adaptív Kormányzás; e technológia megkönnyíti a hétüléses autó manőverezését a városi környezetben, nagy sebességnél pedig precízebbé teszi a kormányzást. Az EPAS bevezetésével a Kormányzási Nyomaték Kompenzáció és az Aktív Kormányrezgés Csillapítás rendszerek is megjelenhetnek az autó kínálatában, kiküszöbölve a váratlan kormányvisszajelzéseket, az ellenirányú erőket és a zavaró rezgéseket. Az erőteljes és üzemanyag-takarékos új motorokkal az autó a városi forgalomban és az országúton egyaránt élvezetesebben vezethető. A vadonatúj Galaxy modellhez megrendelhető a Ford új, 210 lóerős, 2,0 literes TDCi Bi-turbo dízelmotorja, amelynek remek gázreakcióihoz 450 Nm forgatónyomaték társul, ami már 2.000 1/perc fordulatszámtól rendelkezésre áll.

“Az új, nagy teljesítményű TDCi dízelmotor a méretcsökkentés jegyében született; ez a trend először EcoBoost benzinmotor-technológiánkban jelent meg. A kisebb erőforrások üzemanyag-fogyasztása és károsanyag-kibocsátása alacsonyabb, ám a fejlett technológiának köszönhetően a teljesítményük nem csökkent.” – avat be Andrew Brumley, a Ford Motorprogramok főmérnöke. “A szekvenciális bi-turbó technológia bármikor biztosítja a vásárlóink által elvárt teljesítményt, és távoli emlékké halványítja a turbólyuk fogalmát.”

A Ford változó geometriájú (szimpla) turbótöltővel felszerelt, és tovább tökéletesített 2,0 literes TDCi dízelmotorja 120, 150 és 180 lóerős változatban is szerepel a kínálatban. A mérnökök áttervezték az egység motorblokkját, új hengerfejet és üzemanyag-befecskendező rendszert terveztek, s az emisszió további csökkentése érdekében a motort felszerelték a Ford új NOX-csapdás katalizátorával is. A benzinmotorok kínálatában megtalálható a Ford új, üzemanyag-takarékos, 160 lóerős 1,5 literes EcoBoost blokkja és a 240 lóerős, 2,0 literes EcoBoost erőforrás is. A Galaxy teljes motorpalettája megfelel az Euro VI károsanyag-kibocsátási előírásoknak. Az erőforrások CO₂-kibocsátását és üzemanyag-fogyasztását tovább csökkentik a következő megoldások:

  • Intelligens Visszatápláló Töltés, ami a generátor szelektív működtetésével olyankor tölti az akkumulátort, amikor a jármű egy lejtőn halad vagy fékez, visszatáplálva ezzel az egyébként veszendőbe menő energiát, és a motor terhelésének csökkentésével mérsékli az üzemanyag-fogyasztást
  • Auto-Start-Stop, ami alapjáraton automatikusan leállítja a motort, és csak akkor indítja újra, amikor az autós el akar indulni
  • Aktív Hűtőrács, ami javítja az autó légellenállását, miközben optimalizálja a motort hűtő levegő beáramlását

Magasabb szintű aktív és passzív biztonság

A vadonatúj Galaxy arra készült, hogy segítsen a vezetőnek megóvni legértékesebb szállítmányát: az utasokat. Éppen ezért az autó felszereltségében immár a második üléssor oldallégzsákja is megjelenik, kiegészítve a vezető és az első utas légzsák-rendszerét. Az utasok biztonságáról vezetőoldali térdlégzsák, valamint az első, a második és a harmadik üléssorban utazókat is védő függönylégzsákok gondoskodnak. A második üléssor utasainak testi épségét előfeszítővel és erőhatárolóval kiegészített biztonsági övek óvják. Mindhárom üléssorban jelzés figyelmeztet a be nem kötött biztonsági övekre. A MyKey technológia segítségével az autó tulajdonosai beprogramozhatják az indítókulcsot, letiltva a bejövő telefonhívásokat, korlátozva a végsebességet, megakadályozva a vezetősegítő és biztonsági rendszerek kikapcsolását, csökkentve az audiorendszer hangerejét, sőt azt is beállíthatják, hogy a hifi mindaddig ne szólaljon meg, amíg a vezető és utasai be nem kötik a biztonsági öveiket. A jármű stabil futását Curve Control és Oldaldőlés Mérséklő rendszerek javítják, amelyek a motor forgatónyomatéka és a fékerő szabályozásával segítenek a vezetőnek, hogy mindig megőrizhesse uralmát a jármű fölött. A rejtett ablaktörlők mérséklik a fejsérülések hatását, fokozva ezzel a gyalogosbiztonságot.

Kifinomult dizájn

A vadonatúj Galaxy korszerű, kifinomult formatervet kapott. A magasra húzott, trapéz alakú hűtőrács alatt az orr-rész teljes szélességében végigfutó, látványos légbeömlő látható. A keskeny fényszórók vonalai szinte észrevétlenül válnak eggyé az emelkedő övvonallal, ami erőteljes és elegáns karakterrel ruházza fel az autót. A modern, erőteljes ‘techno’ stílust tovább erősíti, hogy a hátsó lámpatestekkel összeolvadó hátsó szélvédő nagyobb méretű üvegfelület benyomását kelti. A vékony ajtóoszlopok jobb kilátást biztosítanak, és fokozzák a kabin nyitott hatását, még erőteljesebben kihangsúlyozva a Galaxy hétüléses jellegét. A vadonatúj Galaxy kiforrott és kifinomult utasterében a formás középkonzol a felső műszeregységtől kiindulva törés nélkül simul bele a műszerfalba, ami szinte egybeolvad az első ajtókkal. A nagyméretű üvegfelületek még szellősebbé varázsolják a kabint, s a tágasság érzetét az utastér teljes hosszában végigfutó, elcsúsztatható panoráma üvegtető is látványosan erősíti. A hagyományos műszeregység helyett opcióként egy 10 colos digitális kijelző is rendelhető, amelyen egy analóg sebességmérő és fordulatszámmérő animált ábrája jelenik meg. A felhasználók személyre szabhatják a digitális képernyő beállításait, 3D grafikáit és interaktív elemeit, s a képernyő fényereje automatikusan igazodik a környezet fényeihez.

“A középkonzol és a műszeregység magasabbra helyezésével személyautós hangulatot teremtettünk, ami hűen tükrözi a Galaxy menettulajdonságait és a kifinomultságát,” mondta el Claudio Messale, a Ford Európa vezető dizájnere. “Ezekhez az erényekhez a nagyméretű személyszállítók remek kilátása és az általuk sugallt magabiztosság társul – így minden előnyt sikerült eggyé kovácsolnunk, méghozzá kompromisszumok nélkül.”

Balesetmentes közlekedés: Škoda Fabia Combi-t nyerhet a család

A Škoda immár harmadik éve partnere a „Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági vetélkedőnek, melyet az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság (OBB) hirdetett meg a biztonságos, balesetmentes közlekedés érdekében. A vetélkedő fődíja egy Škoda Fabia Combi.

speedlight_2015_skoda_fabia_combi

„A rendezvény célja, hogy felhívja a gyalogosok, kerékpárosok, gépjárművezetők és természetesen az utasok figyelmét a biztonságos, balesetmentes közlekedésre.“ – mondta a tegnapi sajtótájékoztatón Kiss Csaba rendőr alezdredes, az ORFK-OBB főtitkára. Mindezeken túl a verseny arra is jó, hogy hangsúlyozza a szülői példamutató magatartás fontosságát, valamint rávilágítson a család és a közösség nevelő erejére.

„A Škoda biztonságos autókat készít és nagyon fontos számára, hogy az autóval utazók épségben közlekedjenek az utakon“ – emelte ki Dalnoki Balázs Škoda márkaigazgató.

A területi versenyeket a fővárosi, illetve megyei balesetmegelőzési bizottságok és a Škoda márkakereskedések bonyolítják le április 25. és június 13. között. Az a család nyeri a területi selejtezőt, és jut a döntőbe, aki a kijelölt feladatokat a legrövidebb időn belül és a legkevesebb hibával teljesíti. Továbbá még egy család juthat az országos döntőbe juthat, az amelyik részt vesz és nyer egy online játékban.

A területi versenyekről megyénként és a fővárosból egy-egy család jut az országos döntőbe. Velük együtt az online játék győztese 2015. június 21.-én, Mogyoródon, a Hungaroringen méri össze tudását. A családok tesztlap kitöltése után autós és kerékpáros ügyességi feladatokban, műszaki ismeretekben és elsősegélynyújtás terén mérik össze felkészültségüket.

Az országos verseny fődíja egy Škoda Fabia Combi személygépkocsi.

A versenyre nevezhet minden olyan család, ahol az egyik szülő rendelkezik érvényes B kategóriás vezetői engedéllyel, továbbá 6-17 év közötti gyereket (gyerekeket) nevelnek. A vetélkedő két fordulóból áll: selejtezőből és döntőből. A területi versenyre kétféle módon lehet jelentkezni, a verseny honlapján (http://www.kozlekedikacsalad.hu) elektronikus úton, vagy a verseny napján személyesen a helyszínen.

Területi selejtezők helyszíne és időpontja:

 2015, április 25.

Budapesti Rendőrnap, Budapest, Városliget Olof Palme sétány

Szeged, Rókusi Tesco parkolója (Rókusi krt. 42-64.)

Tatabánya, Porsche Tatabánya (Győri u. 39-41.)

Minden harmadik utas elfelejti bekapcsolni a hátsó biztonsági övet a Ford felmérése szerint

Egy új, a Ford által támogatott felmérés szerint Európában az emberek több mint egyharmada a jogszabályi előírások ellenére sem csatolja be a hátsó ülésen a biztonsági övet: a felmérés során több mint 7100 felnőttet kérdeztek meg Európa-szerte, és az derült ki, hogy közel egynegyedük nem ragaszkodik ahhoz, hogy a hátsó ülésen utazók bekössék magukat.

ford_legzsak_biztonsagi_ov_autoaddikt

A biztonsági övek mindenféle baleset során a legfontosabb védelmi eszköznek számítanak – mind az első, mind pedig hátsó ülésen utazók számára. A legtöbb európai országban jogszabály írja elő a hátsó üléssori biztonsági övek használatát. A 40 év fölötti korosztály a legkevésbé hajlamos a hátsó biztonsági övek használatára; Romániában, Spanyolországban és Olaszországban mellőzik leginkább a hátsó öveket.

A Ford elkötelezetten dolgozik az utasbiztonság oktatásán és népszerűsítésén: 2013 óta a vállalat Driving Skills for Life programjának keretében több mint 6100 fiatal európai autós vett részt gyakorlati autóvezető képzéseken. A Ford vadonatúj Mondeo modelljében működik a szegmens első Légzsákkal Ellátott Hátsó-szélső Biztonsági Öve: a vásárlók visszajelzései szerint a légzsák és a biztonsági öv előnyeit egyesítő eszköz használata legalább olyan kényelmes – vagy még kényelmesebb –, mint a hagyományos biztonsági öveké. Az egyre szigorúbb jogszabályi előírásoknak és a biztonság iránti fokozott figyelemnek köszönhetően autósok túlnyomó része számára természetes rutinná vált, hogy az első ülésen utazva becsatolják a biztonsági övet. Ugyanakkor egy, a Ford által támogatott felmérés szerint a hátsó ülésen utazó emberek számára ez már korántsem ilyen magától értetődő. A felmérés során több mint 7100 felnőttet kérdeztek meg Európa-szerte, és az derült ki, hogy több mint egyharmaduk az Európában évek óta érvényben lévő jogszabályok ellenére sem használja a hátsó üléssori biztonsági öveket. Sőt mi több, az autóvezetők közel egynegyede nem ragaszkodik ahhoz, hogy a hátsó ülésen utazók bekössék magukat. Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács becslése szerint az Európai Unió útjain egyedül a 2012-es évben 8600 halálesetet akadályozhatott volna meg a biztonsági övek használata. A testület 2013-as jelentése szerint az európai autópályákon 1900 ember halt meg – akiknek mintegy 60 százaléka nem kötötte be magát.*

A felmérésből kiderült, hogy a 40 év fölötti korosztály a legkevésbé hajlamos a hátsó biztonsági övek használatára (46 százalék). A 24 év alattiak esetében – akik már úgy nőttek fel, hogy szüleik elvárták tőlük a hátsó biztonsági övek és a gyerekülések használatát – már csak a megkérdezettek 21 százaléka válaszolta azt, hogy nem csatolják be a hátsó biztonsági övet. Ugyancsak a 40 év fölöttiekre a leginkább jellemző, hogy nem ragaszkodik ahhoz, hogy a hátsó ülésen utazók bekössék magukat.

“Az autóvezetés tanulása nem ér véget a jogosítvány megszerzésével.” – mutat rá Jim Graham, a Ford Driving Skills for Life managere (a 12 évvel ezelőtt az USA-ban útjára indított program eddig világszerte több mint félmillió fiatal autós számára nyújtott továbbképzést). “Az öv használata élet és halál kérdése lehet, függetlenül attól, hogy az utas elöl vagy hátul ül, illetve hogy milyen idős.”

A belga, francia, német, olasz, román, spanyol és brit autóvezetők körében végzett felmérés szerint Romániában a leggyakoribb, hogy a hátul ülők nem kötik be magukat (84 százalék), de Olaszországban (56 százalék) és Spanyolországban (39 százalék) sem túl jó a helyzet. A román autóvezetők várják el legkevésbé utasaiktól a hátsó biztonsági övek használatát (csupán 39 százalékuk kéri ezt), míg az olasz autósoknak 53, a belga vezetőknek pedig 85 százaléka kéri meg utasait, hogy kössék be magukat. A rendőri testületek Európa-szerte ellenőrzik az övek használatát. Az Európai Közlekedési Rendőrségi Hálózat (TIPSOL) a hónap elején egy egyhetes ellenőrző kampányba kezdett; tavaly szeptemberben egy hasonló akció során összesen 95.000 büntetést kaptak az övhasználatot mellőző autósok és utasaik.

A TIPSOL elnöke, Aidan Reid szerint: “A hátsó biztonsági öv be nem kötése nemcsak az utast, hanem az előtte ülő személyt is halálos veszélybe sodorhatja. Igyekszünk erősen tudatosítani az autósokban, hogy minden utazás során követeljék meg utasaiktól az öv használatát, hiszen az autóvezetők nemcsak a maguk, hanem minden, a járműben ülő ember biztonságáért felelősek.”

A nemzetközi közlekedésbiztonsági szervezet, az IRTAD** összehasonlította az övhasználattal kapcsolatos nemzetközi adatokat. Ennek eredményeként az látható, hogy a németek (97 százalék) használják a legnagyobb számban a hátsó ülések biztonsági öveit, a legkisebb számban pedig a görögök (23 százalék), az olaszok (10 százalék) és a szerbek 3 százalék) kötik be magukat, ha a hátsó ülésen utaznak. A Ford az USA-ban vezette be a sorozatgyártású autókban a világon elsőként alkalmazott Légzsákkal Ellátott Hátsó-szélső Biztonsági Övet, ami egyesíti a légzsák és a biztonsági öv előnyeit. A Ford kutatása szerint a megkérdezettek több mint 90 százaléka ugyanolyan kényelmesnek – vagy akár még kényelmesebbnek – találta a párnázott és puhább Légzsákkal Ellátott Hátsó-szélső Biztonsági Övet, mint a hagyományos öveket. Az immár a vadonatúj Mondeo modellhez is elérhető Légzsákkal Ellátott Hátsó-szélső Biztonsági Öv a hátsó sor szélső ülésein utazók biztonságát növeli. Egy ütközés során a felfúvódó öv akár ötször nagyobb testfelületen osztja el az erőhatásokat, mint egy hagyományos biztonsági öv. A Fordokban be nem kötött övekre figyelmeztető rendszer hang- és vizuális jelzést ad, ha az utasok elmulasztják a biztonsági öv becsatolását. A vállalat a Ford DSFL programjában is nagy hangsúlyt fektet a biztonsági öv használatának fontosságára; e képzéseken eddig több mint 6100 18-24 év közti európai autós tanulta meg a biztonságosabb autózás módját, s a program nemrégiben Oroszországban is elindult.

“A biztonsági öv használatának fontosságát lehetetlen túlhangsúlyozni.” – hívja fel a figyelmet Graham. “A Légzsákkal Ellátott Hátsó-szélső Biztonsági Övhöz hasonló életmentő technológiák is csak akkor hatékonyak, ha az utasok bekötik a biztonsági övet.”

Három Red Dot Design díjat zsebelt be a Volkswagen

A Passat, a Passat Variant és a Golf Sportsvan is az idei esztendő Red Dot Design Award díjazottai között van. Így a nagyon magasra értékelt nemzetközi díjból a Volkswagen hármat is elhozott.

volkswagen_passat_2015

A Passat és a Passat Variant nyolcadik generációja saját kategóriájukban a legtöbb újdonságot felmutató gépkocsik közé tartoznak. Ezek a modellek állítják fel a követelmény-szintet akkor is, amikor a minőségről, a kényelemről a vezetési élvezetről és végül, de nem utolsó sorban, a formatervezésről van szó. A gépkocsi orr-részének dinamikus arányai, az egészen a karosszéria oldaláig is elnyúló légbeszívó nyílások széles és erőteljes megjelenést kölcsönöznek az új Passatnak, miközben a hosszú, lesüllyesztett motorháztető, a rövid túlnyúlások és a hosszú tengelytáv stílusos eleganciával ruházzák fel a gépkocsit.

A Golf Sportsvan a vonzó és dinamikus gépkocsik egy újabb példája. A modell meghatározó formajegyei magukban foglalják a nagyon hosszú oldalablakot, amihez két további ablak járul (az A és D oszlopok vonalában), illetve a nagyon élesen megrajzolt, úgynevezett tornádóvonalat.

A Golf kínálatban az MPV-t (többcélú járművet) jelentő gépkocsi rendkívüli mértékben variálható belső teret kínál a hosszirányban állítható hátsó ülésekkel. Kompakt méretei ellenére a Golf Sportsvan elegendő teret biztosít öt személynek és a csomagoknak egyaránt – még a hosszabb utazásokhoz is.

A Red Dot Design Award idén ünnepli 60. születésnapját. A termék-formatervezési kategóriában ezt a díjat úgy tartják számon, mint a kiemelkedő formatervezésért járó minőségi garanciát. A díjat odaítélő zsűrit neves formatervezők, formatervezési oktatók és formatervezésre szakosodott újságírók alkotják 25 országból. Mindegyikőjük az adott terület szakértője, és döntésük meghozatalakor teljesen pártatlanok. 

 

A BMW i8 lett a világ legzöldebb autója

A BMW i immáron sorozatban második alkalommal győzedelmeskedett az autóipar legkiválóbb képviselőit elismerő World Car Awards választás legzöldebb járműnek járó World Green Car kategóriájában.

bmw_i8_autoaddikt

Azáltal, hogy a New York-i Nemzetközi Autószalonon elnyerte a rangos kitüntetést, a BMW i8 megismételte a tisztán elektromos meghajtású BMW i3 tavalyi sikerét. A World Car Awards 2015 választás nemzetközi zsűrije a progresszív sportautó plug-in hibrid hajtásláncának és innovatív könnyűszerkezetes felépítésének egyedülálló kombinációját, valamint a BMW i8 formabontó kialakítását ismerte el a díjjal. A BMW i8 mindazonáltal a legjobb luxusautónak járó World Luxury Car 2015 kategória döntősei közé is bekerült, amellyel nyomatékosítja páratlan pozícióját.

„Nagy örömömre szolgál, hogy átvehetem ezt a díjat a teljes müncheni csapat nevében” – mondta Dr. Ian Robertson, a BMW AG igazgatótanácsának BMW-értékesítésért- és marketingért felelős tagja a New York-i díjátadó ünnepségen. „Egyedülálló könnyűszerkezetes felépítésével és páratlan technológiai innovációjával a BMW i8 az autóipar jövőjének hírnöke, az pedig, hogy sorozatban második évben nyertük el a világ legzöldebb autójának járó díjat, jól mutatja, hogy a BMW i modelljei valóban világelsők” – fogalmazott.

A BMW i8 a BMW Group első sorozatgyártott plug-in hibrid járműve, amely egy modellben egyesíti az abszolút sportautók kimagasló teljesítményét és egy kisautó üzemanyag-fogyasztási- és károsanyag-kibocsátási értékeit. A BMW i8 tisztán elektromos meghajtással 37 kilométert tud megtenni, miközben a nyers sportautók gyorsulását kínálja, egy kisautó átlagos üzemanyag-fogyasztásával karöltve. Hajtásláncában a BMW TwinPower Turbo technológiával szerelt 1.5 literes, háromhengeres benzinmotort egy elektromos motor egészíti ki, együttesen 266 kW / 362 lóerő rendszerteljesítményt produkálva, amelynek köszönhetően a BMW i8 mindössze 4,4 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 km/órás sebességre (kombinált üzemanyag-fogyasztás: 2,1 liter / 100 km, kombinált károsanyag-kibocsátás: 49 gramm / km). A plug-in hibrid hajtáslánc akkumulátorai bármelyik hagyományos konnektorról, speciális töltőállomásnál vagy menet közben is feltölthetők. Az innovatív anyagok széleskörű alkalmazása és a BMW i8 energiagazdaságos gyártási folyamatai egyaránt a koncepció átfogó, jövőorientált karakterét hangsúlyozzák. A modellhez opcionálisan elérhető lézer fényszórók és a BMW ConnectedDrive kifejezetten az elektromos mobilitás támogatására kifejlesztett exkluzív szolgáltatásai ugyancsak a BMW i8 által képviselt progresszív irányzat újabb bizonyítékai.

Az autóipar legkiemelkedőbb modelljeit elismerő World Car Awards választás díjait 2005 óta minden évben a New York-i Nemzetközi Autószalon kezdetén adják át, a kitüntetések az autóiparban elnyerhető legjelentősebb nemzetközi elismerések egyikei. A szakmai zsűriben több mint 20 ország 75 autós szakújságírója foglal helyet. A díjátadó ünnepség előtti nyáron rendre bejelentik az egyes kategóriákban jelölt modelleket, amelyeket később egy szakértői bizottság kategóriánként – az év legstílusosabb modelljét díjazó World Car Design of the Year és a legzöldebb autónak járó World Green Car elismerés esetében – öt vagy – az év autójának választott World Car of the Year, a legjobb luxusautót elismerő World Luxury Car és a legkiemelkedőbb nagyteljesítményű autónak ítélt World Performance Car díj esetében – tíz autóra szűkít. A szakmai zsűri ezen modellek közül választja ki a kategóriánkénti három-három döntőst a Genfi Autószalonra, míg végül a végső győzteseket a New York-i Nemzetközi Autószalonon jelentik be.

A BMW i8 a BMW Group harmadik modellje, amely elnyerte a World Car Awards választás World Green Car elismerését: 2008-ban a BMW EfficientDynamics stratégiát képviselő BMW 118d modellt, 2014-ben pedig a tisztán elektromos meghajtású BMW i3-at tüntették ki a díjjal.

Bertone és a Volvo kapcsolata

A Volvo Cars öt olyan autóját állítja ki az április 15-én, a németországi Essenben megnyíló, nagyszabású veteránautó és youngtimer kiállításon, amelyek egytől egyig a híres olasz formatervező, Bertone nevéhez köthetők.

volvo_bertone

A kiállításon megjelennek az exkluzív 262C és 780 kupék különleges példányai, továbbá egy igen ritka kabrió modell, amelyből mindössze öt darabot épített a kaliforniai Solaire.

A Volvo Cars fennállásának 88 éve során több alkalommal is Olaszországból merített ihletet, illetve kért segítséget egy-egy modellje megalkotásához. A márka az 1970-es évek derekán hosszú és gyümölcsöző együttműködésre lépett az olasz karosszéria-építő és formatervező stúdióval, a Bertonéval.

A Bertone gyártósora ideális volt exkluzív modellek kis darabszámú előállítására; a Volvónak pedig pontosan erre volt szüksége, amikor két különleges, a 200-as szériára épülő modellt kívánt létrehozni. A 264 TE limuzin 1975-ben jelent meg, míg a 262C kupét két évvel később, 1977-ben leplezték le. Az autókat Svédországban tervezték, ám a gyártás előkészítése és a gyártás már Torinóban, a Bertonénál történt.

Két évvel később, 1979-ben a Bertone megépítette a Volvo 343 futurisztikus kupéváltozatát. A digitális műszerfallal és bukólámpával szerelt tanulmányautó a Tundra nevet kapta. A Volvo vezetősége azonban udvariasan elutasította Bertone radikális javaslatát.

A Bertone és a Volvo közötti együttműködés 30 évvel ezelőtt érte el a csúcspontját, és a Volvo 780-ban teljesedett ki, amelyet 1985 márciusában, a Genfi Autószalonon mutattak be. A stílusos kupét Bertone tervezte és építette; öt év alatt összesen 8518 darab készült az autóból.

Az idén április 15 és 19. között megrendezésre kerülő, esseni Techno Classica kiállítás messze a legnagyobb ilyen jellegű rendezvény Európában, amely húsz csarnokban mintegy 200 000 látogatót fogad évről évre. A kiállítás jól tükrözi a veterán és youngtimer autók iránti hatalmas, egyre növekvő érdeklődést.

„Egy olyan patinás, izgalmas múlttal rendelkező autógyártó számára, mint a Volvo Cars, magától értetődő megjelenni a Techno Classica kiállításon. Minden eddiginél fontosabb, hogy visszanyúljunk múltunkba, és ezzel egy időben a jövőbe tekintsünk.” – mondta Per-Åke Fröberg, a Volvo Cars Heritage vezetője.

A Volvo Cars idén tizenkettedik alkalommal vesz részt a Techno Classica kiállításon, ahol öt darab, egytől egyig Bertonéhoz köthető autót állít ki a márka.

– Volvo 262C 1981-ből. Az autót kifejezetten Pehr G. Gyllenhammar, a Volvo 1971-1993 közötti elnök-vezérigazgatója megrendelésére építették. A Volvo karizmatikus vezetője rajongott a piros autókért, és bár ez a szín nem tartozott a márka szokásos árnyalatai közé, mondanunk sem kell, hogy teljesült a kívánsága. Még a fényűző bőr belső is piros színű. Az autó ma a Volvo múzeum tulajdona.

– Volvo 780 1985-ből. Szintén Pehr G. Gyllenhammar személyes autója, ugyancsak piros színben. Az autót Gyllenhammar 50. születésnapjára kapta ajándékba; alig egy hónappal azután, hogy a modell bemutatkozott a Genfi Autószalonon. Az autó ma a Volvo múzeum tulajdona.

– Volvo 262C 1981-ből. A világ ‘legújabb’ 262C modellje, mindössze 99 kilométer futásteljesítménnyel.. A vadonatúj autót a New York állam Newburgh városában működő márkakereskedésnek szállították le, ám az autó végül soha nem hagyta el a bemutatótermet. Az autó ma egy veterán Volvókra szakosodott holland cég, a Schmidt Gemert tulajdona.

– Volvo 262C „Solaire” 1981-ből. A Volvo Cars észak-amerikai leányvállalata eredetileg úgy tervezte, hogy a független kaliforniai műhely, a Solaire összesen ötven darabot épít majd a 262C kabrió modellből. Végül azonban mindössze öt darab után leállították a gyártást, részben a modell törésbiztonságával kapcsolatos aggályok miatt. A teljes körűen helyreállított autó ma egy belga Volvo-gyűjtő, Guy Vermant tulajdona.

– Volvo 780 1989-ből. Tökéletesen eredeti állapotú példány 2,8 literes, V6-os motorral, az akkoriban elérhető legteljesebb felszereltséggel. Az autóval Tuve Johansson, a Volvo Cars korábbi elnök-vezérigazgatója járt. A 780-as ugyancsak Guy Vermant gyűjteményébe tartozik.

A Volvo márkát a Volvo Cars Heritage képviseli a Techno Classica kiállításon. A vállalat küldetése, hogy megóvja és közszemlére tegye a Volvo gazdag múltját és hagyatékát. A Volvo Cars Heritage standja a 3. számú kiállítási csarnokban található.

Mercedes-Benz törekvések a környezetvédelem jegyében

Az elektromos autózás infrastruktúráját tekintve egyedülálló fóti Élhető Jövő Park különleges eseménynek adott otthont április 1-jén.

mercedes_e_mobilitas_2015

Az esemény középpontjában a Mercedes-Benz, az ELMŰ és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat környezetvédelmi törekvései, valamint az emissziómentes közlekedés érdekében tett erőfeszítései állnak.

Dr. Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke, Dr. Marie-Theres Thiell, az ELMŰ igazgatóságának elnöke és Ingo Fröhlich, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója egy izgalmas rendezvényen engedtek betekintést a hazai e-mobilitás és hibrid meghajtás jelenlegi helyzetébe és innovatív megoldásaiba. A jelenlévő szakemberek, fiatal mérnökhallgatók és a sajtó képviselői az e-mobilitásról tartott prezentációk után tesztvezetésen is részt vehettek a járművekkel.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat kiemelten fontosnak tartja az új nemzedék jövőjét, ezáltal katalizátora minden olyan törekvésnek, mely a környezet épségének megőrzését, a zöldinnovációs technológiák népszerűsítését tűzi ki célul. A 2013-ban átadott, 300 millió forintból a Gyermekmentő fóti Lovasterápiás Központjának területén kialakított Élhető Jövő Park létrehozásának is éppen ez volt a célja: a decentralizált energiatermelés működtetése, tanulmányozása és a megújulóenergia-forrásokkal kapcsolatos oktató-kísérleti munka számára optimális környezet kialakítása.

A megújulóenergia-park részeként megvalósult Látogatóközpont kiváló lehetőséget biztosít oktatási, kutatási és demonstrációs célokra, a megújulóenergia-termeléssel kapcsolatos ismeretek bemutatására.

“A jövő mérnökei egy helyen, koncentráltan tanulmányozhatják a megújuló bázisú energiatermelés elemeit, a termelők integrációját és hálózati hatásait, így a megszerzett ismeretek további fejlesztések irányába mozdíthatják a kutatókat” – mondta el Dr. Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke.

“Felelős autógyártóként egyszerre kell biztonságos és egyedülálló vezetési élményt nyújtanunk vásárlóinknak, valamint olyan jövőbe mutató megoldásokat javasolni, melyek csökkentik a károsanyag-kibocsátást, hosszú távon pedig teljesen mértékben emisszió-mentes mobilitást tesznek lehetővé.” – hangsúlyozta Ingo Fröhlich, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.

mercedes_e_mobilitas_2015_ingo_frohlich

A plug-in hibrid autózás jövőnk egyik kulcsa, ezért a Mercedes-Benz nemrégiben megfogalmazta új stratégiáját ezen a téren, melynek alapján összesen tíz új plug-in hibrid modell érkezik 2017-ig. Ugyanakkor a károsanyag-kibocsátást mellőző, kompakt Mercedes-Benz B-osztály Electric Drive még ennél is távolabbi jövőbe mutat. Ez egy olyan családi autó, mely kényelem, menettulajdonságok, és nem utolsó sorban formaterv szempontjából is teljes mértékben megfelel a belső égésű motorral hajtott változatának. Ám mindezt károsanyag-kibocsátás nélkül teszi, így jelentős mérföldköve a Mercedes-Benz hosszú távú stratégiájának.

“Társaságcsoportunk hosszú ideje elkötelezett a környezetbarát technológiák és a tiszta energia iránt, ezért is kívánunk az elektromos autózás úttörői lenni Magyarországon. Az Elmű-Émász csoport anyavállalata, az RWE európai tapasztalataira építve 2010-ben indítottuk útjára Magyarországon is Elektromos Mobilitás Programunkat. Kezdeményezésünk célja a hazai közúti közlekedés átalakulásának elősegítése, valamint az energiatudatos, a környezetért és a jövőért felelős gondolkodásmód elterjesztése. Erőfeszítéseink valódi értéke akkor mutatkozik meg, ha azokról széles körű tájékoztatást nyújtunk, és valamennyi érdeklődő számára megismerhetővé tesszük programunkat, ezért örömmel veszünk részt egy ilyen izgalmas és hiánypótló rendezvényen” – mondta el Dr. Marie-Theres Thiell asszony, az ELMŰ igazgatóságának elnöke.

A Mercedes-Benz már több éve támogatja a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat munkáját. 2012-ben jótékonysági aukcióra bocsátotta az első Magyarországon gyártott Mercedes-Benz B-osztályt. Az akció segítségével a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat 20 millió forint adományban részesült. 2013-ban pedig többek között a Segíts egy mosollyal kampány keretében az első hazai CLA-modell felületének értékesítésével segítette a szervezet tevékenységét. Ebből a kampányából több mint 6,5 millió forint támogatás gyűlt össze. 2015 januárjában a kecskeméti Mercedes-gyár szalagjáról legördült az első CLA Shooting Brake, melyet a Mercedes-Benz számos különleges tárgy mellett egy nagyszabású gálaest keretében árverez el május 28-án. Ennek bevételét a cég szintén a Gyermekmentő Szolgálatnak ajánlja majd fel.

World Car Design of the Year elismerést kapott a Citroën C4 Cactus

2015-ben a Citroën C4 Cactus nyerte el a World Car Design of the Year díjat, melyet április 2-án adtak át a márkának a new yorki nemzetközi autószalon keretében.

citroen_c4_cactus_2015_world_car_design_of_the_year

A World Car of the Year zsűrije azt az autómodellt tünteti ki e díjjal, amely formavilágával újat hoz az év kínálatába, bátran feszegeti a megszokott határokat, merész és innovatív megoldásokat kínál. A C4 Cactus egyedisége, optimista személyisége, esztétikus, de funkciógazdag dizájnja egyértelműen meggyőzte a zsűritagokat, így a Citroën kreativitása és merészsége ismét nemzetközi díjat ért.

Alexandre Malval, a Citroën vezető stylistja New Yorkban vette át a C4 Cactus legújabb díját, a 2015-ös World Car Design of the Year elismerést. A World Car of the Year zsűrije azt az autómodellt tünteti ki e díjjal, amely formavilágával újat hoz az év kínálatába, bátran feszegeti a megszokott határokat, merész és innovatív megoldásokat kínál. A C4 Cactus egyedi és merész személyiségével, optimista, lezser stílusával vonzó alternatívát kínál a hagyományos ötajtósokkal szemben.

A modell tervezése során az volt a dizájnerek fő célja, hogy harmóniát teremtsenek a praktikus és az esztétikus szempontok között. Így születtek meg a jellegzetesen letisztult felületek, amelyeket konkrét funkciót ellátó dekoratív elemek tesznek izgalmassá – mint például az Airbump betétek vagy a tökéletesen egyedi világító berendezések.

A Citroën C4 Cactus igazán illusztris listára róhatta most fel a nevét: olyan nagyszerű modellek kapták meg az elmúlt években ezt az elismerést, mint a BMW i3, a Jaguar F-Type, a Range Rover Evoque vagy az Aston Martin Rapide. A Citroën egyébiránt nem először lett díjazottja a 11 éve létező versengésnek: a márka négyszer volt már döntős, 2006-ban pedig nyert is, szintén a dizájn kategóriában, az akkori C4-gyel.

Mindez jól jelzi, hogy a Citroën stílusvilága nemzetközi szinten is igen elismert. A márka különleges, egy szempillantás alatt megjegyezhető, nem utolsósorban pedig az autózás történetét meghatározó megoldásai mindenki fantáziáját megmozgatják, az olyan országokban is, ahol a Citroën hivatalosan nincs is jelen.

Linda Jackson, a Citroën vezérigazgatója így fogalmazott: „Ez a nagyon értékes díj a Citroën kreativitását és merészségét ismeri el. A C4 Cactus azért tűnik ki annyira a többi autó közül, mert Citroën, és a Citroën mindig egyedi és különleges. Ez adja márkánk identitását, ezt várják el tőlünk az ügyfelek, ettől sikeres a Citroën immár 95 éve. Mindig tudunk meglepetést okozni!”

A World Car Design of the Year tovább gyarapítja a C4 Cactus nemzetközi díjainak már eddig is 30 feletti számát. A szakmán kívül a nagyközönség is lelkesen reagált a formabontó modellre, hiszen már több mint 60 ezer példányban talált gazdára Európában.

Itt az új, 2015-ös Toyota RAV4 Hybrid

Húsz évvel ezelőtt a Toyota nagy döntést hozott, amikor az automobilizmus történetében megalkotta az első generációs RAV4-est és ezzel úttörő szereplőjévé vált a C-SUV szegmensnek.

toyota_rav4_hybrid_2

Az új Toyota RAV4 Hybrid All Wheel Drive (AWD) modell fogja képviselni a Toyota filozófiáját mely szerint Jó érzés vezetni a hybrid technológiával.

A 2.5 literes benzinmotoros full hybrid hajtás kiegészül a hátsótengelyen lévő elektromos motorral. Ez a műszaki megoldás a hybrid hajtást hozza el a RAV4 modellpalettájára.

Az elektromos négykerékhajtás (AWD) a csúszós útfelületen való haladáskor fokozza a biztonságot és a jármű stabilitását és lehetővé teszi az 1650 kg-os vontatási képességet. A könnyed és biztonságos vontatást biztosítja a vontatmány kilengését csökkentő Trailer Sway Control rendszer.

A RAV4 Hybrid bemutatásával egy időben bemutatkozik az új formavilág, a továbbfejlesztett belső, új technológiák és biztonsági berendezések.

Hangsúlyosabb megjelenést kölcsönöz a RAV4 Hybrid új első része, ennek szerves része lett a teljes LED technológiás fényszóró.

Az autó oldalán végigfutó küszöb elem áramvonalas hatást ad a karosszériának.

A hátsó lámpákat teljesen átterveztük, új szofisztikált megjelenést kapott. A hátsó lökhárítók új formája kihangsúlyozza az autó jó úttartását.

Az utastér érezhető minőségét javítottuk, ehhez hozzájárul még az új kombinált műszeregység, a teljesen színes TFT kijelző és a széles körben alkalmazott lágy tapintású anyag.

A modellben alkalmazott technikát tovább fokoztuk a 360° Panoramic View Monitor – körkörös kamera rendszerrel. Ez a kényelmi berendezés lehetővé teszi a könnyű manőverezést és a 360 fokos panoráma képet, a hagyományos csak első- és hátsó kamerákat alkalmazó rendszerek oldalsó holttereivel szemben.

A RAV4 hybrid biztonsági berendezései is bővültek köszönhetően a Toyota Safety Sense rendszernek.

Az új Aurisból is ismert Toyota Safety Sense rendszer tartalmazza a Pre-Collision System (PCS- optikai és lézeres elven működő ütközést megelőző rendszer), Lane Departure Alert (LDA – sávtartásra figyelmeztetést), Auto High Beam (AHB- automatikus távfény kapcsolás) and Road Sign Assist (RSA- jelzőtábla felismerő rendszer). A RAV4 Hybrid AWD Toyota Safety Sense rendszere ezeken felül kiegészül egy milliméter hullámhosszon működő radaros Adaptive Cruise Control (ACC- adaptív tempomat) és Pre-Collision System (PCS – radaros ütközést megelőző rendszer) rendszerekkel.

toyota_rav4_hybrid_1

A radaros elvű PCS rendszer az ütközés kockázatát illetve annak hatásának csökkentésére tervezett rendszer, aminek működési tartományát kiterjesztettük 10 km/órától egészen a jármű végsebességéig, a lassítás pedig 40 km/órával történő sebességcsökkentést tesz lehetővé.

Ez a továbbfejlesztett rendszer gyalogosfelismerő funkcióval is bővült, a baleset elkerülése 10-80 km/óra működési sebességtartományban történik, és 30 km/ órával történő sebességcsökkentést tesz lehetővé.

Az új RAV4-es modell 2015 decemberében mutatkozik be Európában, míg az új RAV4 Hybrid AWD modell 2016 év elején.

Az új hybrid hajtás egyesíti a teljesítményt, kifinomultságot, a könnyű vezethetőséget és a kis emissziót. Ennek a technológiának bevezetésével új értelmet kap a Toyota Jó érzés vezetni a hybrid technológiával filozófiája, és a RAV4-t ismételten a szegmens csúcsára emeli.

Három új Mazda modell is kapott Red Dot 2015 dizájn díjat

Nem kevesebb, mint három díj három vadonatúj Mazda modellnek. A japán márka júniusban a Mazda MX-5 negyedik generációjáért, az új Mazda2-ért és a Mazda CX-3-ért veheti át az a Red Dot 2015-ös dizájn díját.

mazda_cx_3_red_dot_design_2015

Az ikonikus roadster új generációja a Red Dot Legjobbak legjobbika elismerést zsebelte be a versenyszavazatok legnagyobb különbségével. A CX-3, a Mazda első B-szegmens szabadidő-autója kiváló minőségű formatervéért kapta a díjat, a Mazda2 pedig Megtisztelő Említést kapott. A Red Dot zsűrije széleskörű kritériumrendszer – a dizájntól az innováción keresztül a funkcionalitásig, ergonómiáig és az ökológiai kompatibilitásig – alapján értékelte a pályaműveket.

mazda_mx_5_red_dot_design_2015

A gyár három új modellje korábbi testvéreinek nyomdokába lép. Mindegyik a kiemelkedő KODO – A mozgás lelke formanyelvvel nyert díjakat, köztük öt modell a Red Dot-ot is a korábbi években. A KODO vonalai a vadállatok kitörő energiáját képezik le a Mazdákon. A formanyelv koncepciója az autógyártó sportautós hagyományaiban gyökerezik, talán nincs is jobb példa rá, mint az MX-5. Negyedik generációjával a világ legnagyobb példányszámban eladott kétüléses sportautója a KODO legmerészebb megtestesítője.

mazda2_red_dot_design_2015

A Red Dot elismerése a KODO rugalmasságának és művészi szabadságának szól” – mondta Kevin Rice, a Mazda európai főtervezője. „A KODO a gepárd energiáját tükrözi, mielőtt prédájára ugrik. Az MX-5 esetében az autó karosszériáján játszottunk a „sűrítéssel” és a „kitöréssel”. A CX-3-nál másik megközelítést alkalmaztunk: összedolgoztuk az autó két fontos részének volumenét és ezek egymáshoz viszonyuló arányait, ezáltal energiát létrehozva. Az új Mazda2 megint más; egyszerűen demonstrálja, hogy nálunk mindegyik autónknak saját karaktere van.

LEGFRISSEBB

1000 kilowattos villámtöltőt vizionál Európába a BYD

0
A kínai BYD szenzációs innovációval állt elő a müncheni autókiállításon, bemutatva az európai piacra szánt, lenyűgöző teljesítményű, 1000 kilowattos villámtöltőjét. Ez a technológia jelenleg...

Visszatért a Ferrari Testarossa

TESZTJEINK