Az olyan szerencsejáték oldalak, amilyen a Rabona bet, ma milliókat vonzanak. Mára már itthon is teljesen természetes dologgá vált, hogy ha az embernek van egy kis szabadideje, akkor telefonján megnyitja a Rabona bet oldalát és lejátszik egy-egy rulettpörgetést, vagy lead egy sportfogadást az általa követett bajnokság valamely mérkőzésére.
Mai szemmel nézve talán kissé nehezen hihető, de a Rabona bet, és úgy általában az iparág komoly utat tett meg, mire eljutott odáig, hogy az online tér egyenrangú szereplőjévé, a mainstream részévé válhatott. Sőt, még ennél is tovább, ugyanis az olyan oldalak, mint a Rabona bet, jelenleg az online gazdasági szegmens legdinamikusabb növekedést és számokat produkáló részének tekinthetők.
A kilencvenes években, amikor az első Rabona bet jellegű oldalak megjelentek, még tartózkodás jellemezte őket, ami részben következett a tényből, hogy az akkori technológiai megoldások még korántsem voltak olyanok, mint ma. Elég csak a fizetési tranzakciók titkosítására gondolni.
A másik dolog pedig, hogy hiányzott a szabályozottság is. Mindez ma már a múlté, ez az iparág éppen annyira elfogadott és legális, mint az online vásárlások, vagy az internetes bankolás. Ugyanakkor, érdemes az elsőkre, az úttörőkre visszagondolni.
Az első online kaszinó 1993-ban például még nem tudott befizetéseket fogadni, ezért ott pénzmentes játék folyt. Az első amerikai kaszinó engedély pedig… de erről kicsit később.
Már nem a férfiak világa
Nyilván nem meglepő a többség számára, hogy a kaszinók hosszú időn át a férfiak világának számítottak. A 16. században és az azt követő időszakban, amikor még az arisztokrácia kedvelt időtöltése volt, elképzelhetetlen lett volna, hogy hölgyek üljenek le egy rulettasztalhoz.
A huszadik század azonban felülírta ezt a dolgot, noha, meg kell hagyni, hogy azért még mindig a férfiak dominálják az ágazatot. A felmérések ugyan azt mutatják, hogy az online kaszinók látogatói körében növekszik a nők aránya, de jelenleg az aktív játékosoknak még mindig csak nagyjából 36%-a kerül ki közülük.
Pedig, az első vegasi kaszinó engedélyt is egy hölgy vehette át. Következzen akkor Mayme Stocker története.
A feleség a jogi kiskapu
A feljegyzések szerint Mayme Stocker a vasútépítés hveében, a 20. század elején érkezdett meg családjával az amerikai Nyugatra. Oscar, Mayme és három fiuk egészen konkrétan 1911-ben telepedtek le Las Vegasban és már a kezdetektől a szerencsejátékokban látták az egzisztenciális jövőt.
Igen ám, csakhogy a vasúttársaságok tiltották, hogy dolgozóik ilyen jellegű létesítményeket üzemeltessenek, márpedig a család férfitagjai gyakran dolgoztak ezeknek a vállalkozásoknak. Úgyhogy a mentő ötlet az volt, hogy Mayme lett a tulajdonosa a Fremont Street 15. alatt 1920-ban megnyílt Northern Club nevű létes ítménynek.
Hamarosan az állam kormányzója Fred Balzar aláírta azt a törvényt, amely engedélyezi a szerencsejátékok legalizálását. Stocker asszony az elsők között volt, aki ilyen engedélyért folyamodott, amit meg is kapott. Noha ma már nem az akkori család tulajdonában áll, de a Le Bayou a mai napig üzemel és látogatható a szerencsejáték fővárosban.
Mivel Magyarországon is kimondottan kedveljük a Toyota modellpalettát, kiváltképp a Corolla-t, ezért úgy döntöttünk, hogy floridai tartózkodásunk során is ezt az alternatívát választjuk. Kíváncsiak voltunk arra, miben tér el gyakorlatban az európai Corolla-tól egy USA-ban kapható darab. Teszteltük a 2024-es modellévű Toyota Corolla-t, LE felszereltséggel.
Nagyjából ahogy megérkeztünk Floridába, konkrétan Orlando-ba, máris beszereztünk egy Toyota Corolla-t. Alapvetően azért Toyota modellre esett a választásunk, mert mint írtuk a bevezetőben: szeretjük odahaza is, ráadásul kimegy a világból, megbízható, méltán népszerű ugyebár.
Amúgy az USA-ban valóban minden harmadik autó Toyota, mindenféle túlzás nélkül – New York-ban például a kultikus yellow cab-ek is jellemzően RAV4-ek, mellőzve minden Crown Victoria-t, ami azért nagy szívfájdalom. Legalább Miami Beach-en találkoztunk jó pár, inkább leselejtezettnek tűnő darabbal, úgyhogy valamennyire helyrebillent az egyensúly.
Nem is olyan alap ez a felszereltség
Alapszintű felszereltséggel érkezett a Toyota Corolla LE, ami azért nem annyira Basic, mint gondolnánk. Eleve automataváltó, ami szinte kötelező egy amerikai autóban, jéghideg többzónás klíma – ami pedig kötelező Floridában. Május első napjai ellenére a nappali átlaghőmérséklet 30 fok volt (Fahrenheitben azért jóval magasabb az érték, szokni is kellett).
Első nagyobb útunk a nagyjából 100 mérföldre lévő Daytona Beach-re vezetett, reggeli indulással, késő délelőtti érkezéssel. Nem kapkodtunk, ráálltunk az 50-60 MPH sebességre, függetlenül attól, hogy highway, vagy motorway volt alattunk. Speed limit betartása javallott, rengeteg a speedtrap, jellemzően a kereszteződésekben, a lámákba integrálva.
Fogyasztás: tartsuk alacsonyan!
Kíváncsiak voltunk a fogyasztásra. A gyárilag előirányzott érték 35 MPG, azaz 1 gallon benzinből 35 mérföldet képes megtenni a Corolla. Ezt úgy-ahogy hoztuk is, bár inkább 30 körüli volt a fogyasztás. Vegyes használattal ez kimondottan jó értéknek számít, s a vegyes alatt itt most alapvetően a motorway-highway párost értsük. Klasszikus városi környezetben tett vezetés ezáltal nem volt, maximum akkor, amikor Daytona Beach üdülőövezetébe tértünk át.
Másnap a Kennedy Space Center-be autóztunk Cape Canaveral-ra. A helyszín ismerős volt, hiszen pár nappal ezelőtt ide tértünk vissza az MSC Crusies MSC Seashore hajójával (Port Canaveral).
Ez az út úgy 50 mérföld körül volt, kétszer, oda és vissza, szintén highway-ekkel megspékelve. Jellemzően egyébként az EasyPass-t nem használtuk, mivel a fizetős szakaszok mellett rengeteg lehetőség van arra, hogy ingyenes utakat használjunk, úgy, hogy semmivel sem ér később célba az ember, feltéve, ha nincs dugó. A fizetős szakaszok egyébként fest lane-ek, és ténylegesen gyorsabban lehet haladni akkor is, ha tumultus van a párhuzamos sávokban, Ilyenkor azonban mindig számítani kell a toll fee charge-okra.
Masszív hajtáslánc apró motorral
Amerikában tesztelt Toyota Corolla SE autónkba egy 169 lóerős, sornégyes, 2 literes, változó szelepvezérlésű benzinmotor került, amely 6600 RPM-en adja le a maximum teljesítményét. A hajtásláncba iktatott fokozatmentes CVT váltó Kissé lomha reakcióidővel bírt, így az autó viselkedése sem volt épp nagyon dinamikus a 151 Newtonméter forgatónyomaték ellenére sem. Ráadásul a cél inkább a hatékony és kedvező fogyasztás elérése volt, mert igencsak élveztük, hogy a 3.29 dollár/gallon floridai benzinár mellett masszívan alacsony étvágyat produkáltatunk az autóval.
Formavilág és kialakítás tekintetben nagyon sok a hasonlóság az európai Toyota Corolla modellekkel. Az USA verzióba értelemszerűen beépítik a szabvány helyzetjelzőt az első lámpák oldalindexeibe, valamint a csomagtérajtót ellátják belülről vésznyitóval. Vannak még egyéb biztonságtechnikai USA-szabványok, mint például a riasztóberendezés kialakítása, vagy a lökhárítók, de ezek látszatra nem mérvadóak.
Egyértelmű, hogy hosszabb távok monoton, folyamatos megtételéhez optimális választás lehet Amerikában egy Toyota Corolla is, annak ellenére, hogy létezik ezeknél nyilván sokkal kényelmesebb, élhetőbb autó is ebben a környezetben. Tulajdonképp a Corolla az USA-ban egy alsó kategóriás, belépő szintű, leginkább városi-elővárosi rohangálós harmadik autó, ami ár-érték aránya miatt rendkívül népszerű például az Uber-sofőrök, vagy az autókölcsönzők körében.
A Concorso d’Eleganza Villa d’Este 2024 résztvevői kiváltságosként tekinthetnek vissza egy olyan hétvégére, amely színültig volt lebilincselő korhű autókkal. A Comói-tó partján álló Grand Hotel Villa d’Este luxusszálloda álomszerű parkja idén is tökéletes reflektorfényt biztosított a mobilitás varázsának és ezernyi arculatának. A világ kétségkívül legexkluzívabb, történelmi járműkülönlegességeket felvonultató ünnepsége május 24-26. között ejtette rabul a vezetés szerelmeseit, a fesztivál abszolút győztesét pedig a szakmai zsűri nyolc kategória legszebb négykerekűi közül választotta ki.
A hétvége az 1930-as években készült Alfa Romeo 8C 2300 modell diadalával zárult. A különleges autót a Figoni a spider karosszériaváltozat egyedi megoldásai mentén tervezte meg. A belgiumi HM Collection büszke tulajdonosa vasárnap vehette át a háromnapos esemény „BMW Group Trophy – Best of Show” kitüntetését. A díjat Helmut Käs, a BMW Group Classic igazgatója és a Concorso d’Eleganza Villa d’Este elnöke, valamint Wilhelm Schmid, az A. Lange & Söhne óramanufaktúra vezérigazgatója adta át a színpadon. A fényes trófea mellett a győztes az A. Lange & Söhne egyedi, fehéraranyból készült 1815 Chronograph modelljét is megkapta. Az exkluzív órát a manufaktúra kifejezetten a „BMW Group Trophy – Best of Show” kitüntetés győztesének készítette el.
A Concorso d’Eleganza Villa d’Este 2024 „Coppa d’Oro Villa d’Este” közönségdíját egy 1995-ös McLaren F1 nyerte el. Az egyesült királyságbeli Tony Vassilopoulos versenyautó-karosszériába bújtatott szuper sportautója az eseményre kilátogató rajongók legtöbb szavazatát zsebelte be.
A BMW Group a Julie Mehretu által megálmodott huszadik BMW Art Car modell látványos bemutatkozásával indította a Concorso d’Eleganza Villa d’Este 2024 hétvégéjét, majd két magával ragadó világpremiert is megünnepelt: reflektorfénybe gurult a történelmi BMW Z8 roadster és az ikonikus BMW 503 modellek ihlette BMW Concept Skytop tanulmányautó, valamint a BMW R20 Concept, amelyet a BMW Motorrad a levegő-olajhűtéses Big Boxer motor újabb változataként készített el. Az eseményen a Rolls-Royce nem csupán egy önálló történelmi kategóriával ünnepelte fennállása 120. évfordulóját, de a világ elsőszámú szuperluxus SUV modellje, a Rolls-Royce Cullinan továbbfejlesztett nemzedékét (Series II) is bemutatta.
A BMW Group Classic a hétvége mindkét nyílt napjára látványos programokkal készült. A szombati Amici & Automobili – Wheels & Weisswürscht esemény részeként számos BMW klub és északközép-európai márkaklub vonultatta fel a Villa Erba szálloda területén a legkülönlegesebb modelleket az 1930-as évektől napjainkig, összesen több mint 150 magával ragadó példánnyal.
A Concorso d’Eleganza Villa d’Este 2024 nyílt napjain körülbelül 12 000 autórajongó tette tiszteletét. A Virra Erba szálloda területén a Julie Mehretu ihlette huszadik BMW Art Car guruló műalkotás mellett a Le Mans-i 24-órás verseny ikonikus BMW Art Car modelljei is megtekinthetők voltak. A sportosan elegáns BMW Z8 valóságos közönségmágnesként ünnepelte 25. születésnapját a Comói-tó partján. A BMW Group Innovation Isle a müncheni központú vállalatcsoport aktuális portfóliójának új hajtáslánc-technológiáit és technológiai innovációit mutatta be. A nemrégiben elhunyt legendás olasz formatervező, Marcello Gandini munkássága előtt különleges tiszteletadással emlékeztek meg a szervezők. A fiatal látogatók és a videojátékok szerelmesei a Carrera Track és a Sim Racing szimulátorokban tehették próbára képességeiket Bruno Spengler motorsport-pilóta ellen. A nyílt napokon a látogatók a Concorso d’Eleganza Villa d’Este 2024 nyolc kategóriájában versenyző történelmi járműkülönlegességek látványos felvonulásával is megünnepelhették autózás iránti közös szenvedélyüket. A lélegzetelállító négykerekűek időtlen hidat képeztek a múlt és a jövő között.
Vasárnap késő délután Helmut Käs, a BMW Group Classic igazgatója és a Concorso d’Eleganza Villa d’Este elnöke, Carlotta Fontana, a Villa d’Este igazgatótanácsának tagja és Massimiliano di Silvestre, a BMW Olaszország elnöke a szombati belépőjegyekből és a BMW Group Classic hozzájárulásából összegyűlt, Cernobbio város óvodájának szánt 50 000 eurónyi adományt ünnepélyes keretek között adta át Matteo Montinak, Cernobbio polgármesterének.
„A Concorso d´Eleganza Villa d´Este 2024 lehetővé teszi számunkra, hogy bemutassuk a mobilitás minden aspektusát és összekapcsoljuk az ikonikus autók múltját a jelennel, illetve a jövővel. E hétvégét nem csupán egy exkluzív szépségversenyként látjuk, hanem mindenekelőtt olyan eseményként, amelynek nyílt napjai a történelmi autókülönlegességek minden rajongójának szólnak” – fogalmazott Helmut Käs, a BMW Group Classic igazgatója és a Concorso d’Eleganza Villa d’Este elnöke.
„A Villa d’Este büszkén tiszteleg az időtlen elegancia, a tökéletesség és az autók iránti szenvedély előtt, amely 1929 óta fémjelzi a Concorso d’Eleganza szépségversenyt. Az esemény sikere a felvonuló egyediségekben, valamint az autórajongók több generációja által osztozott érzelmekben és szenvedélyben rejlik. Hálásak vagyunk a BMW Groupnak a hosszú távú partnerségért és a Villa d’Este oldalán gyümölcsöző nagyszerű együttműködésért” – mondta Davide Bertilaccio, a Villa d’Este Hotels vezérigazgatója.
A Concorso d’Eleganza Villa d’Este 2024 szervezői már most izgatottan várják a 2025 májusában esedékes következő felvonást. Az érdeklődők és a rajongók az első hivatalos bejelentésekig a szépségverseny hivatalos Facebook- és Instagram-oldalán, valamint az alábbi weboldalon tekinthetik át az idei esemény összefoglalóját: www.concorsodeleganzavilladeste.com
A „BMW Group Trophy – Best of Show” kitüntetést, a nyolc kategória díjait és a különleges trófeákat elhódító autókülönlegességek listája
„BMW Group Trophy – Best of Show” kitüntetés
(A Concorso d’Eleganza Villa d’Este 2024 abszolút győztese)
Modell: Alfa Romeo 8C 2300
Karosszéria: Spider
Készítette: Figoni
Gyártási év: 1932
Tulajdonos: HM Collection (Belgium)
„Concorso d’Eleganza Design Award” díj
(A Concorso d’Eleganza Villa d’Este 2024 legszebb tanulmányautóját kitüntető közönségdíj)
Gyártási év: 2023 Tulajdonos: Stellantis Europe S.p.A.
„Trofeo dei Presidenti” trófea
(A Concorso d’Eleganza Villa d’Este elnökének, a Pebble Beach Concours d’Elegance elnökének és az Amelia Island Concours d’Elegance elnökének közös díja)
Modell: Ferrari 335 S
Karosszéria: Spider
Készítette: Scaglietti
Gyártási év: 1957
Tulajdonos: Brian Ross (Egyesült Államok)
„TROFEO Coppa d’Oro Villa d’Este” trófea
(A Concorso d’Eleganza Villa d’Este 2024 közönségdíja)
Modell: McLaren F1 Karosszéria: Coupé
Készítette: McLaren
Gyártási év: 1995
Tulajdonos: Tony Vassilopoulos (Egyesült Királyság)
„TROFEO BMW Group Classic” trófea
(A Concorso d’Eleganza Villa d’Este 2024 nemzetközi zsűrije által, a legérzékenyebb restaurálásnak odaítélt díj)
Modell: Bentley 3 Litre
Karosszéria: Open Tourer
Készítette: Van den Plas
Gyártási év: 1927
Tulajdonos: Michael Dacre (Egyesült Királyság)
„TROFEO Rolls-Royce” trófea
(A Concorso d’Eleganza Villa d’Este 2024 nemzetközi zsűrije által, a legelegánsabb Rolls-Royce modellnek odaítélt díj)
Modell: Rolls-Royce Silver Ghost
Karosszéria: Torpedo Grand Luxe
Készítette: Van den Plas
Gyártási év: 1914
Tulajdonos: Terence George Bramall (Egyesült Királyság)
„TROFEO Vranken-Pommery” trófea
(A Concorso d’Eleganza Villa d’Este 2024 nemzetközi zsűrije által, a legjobb ikonikus autónak odaítélt díj)
Modell: Bugatti Type 35C
Karosszéria: Grand Prix
Készítette: Bugatti
Gyártási év: 1928
Tulajdonos: Auriga Collection (Németország)
„TROFEO ASI” trófea
(A Concorso d’Eleganza Villa d’Este 2024 nemzetközi zsűrije által, a legjobban megőrzött háború utáni autónak odaítélt díj)
Modell: Fiat Dino Aerodinamica
Karosszéria: Berlinetta
Készítette: Pininfarina
Gyártási év: 1967
Tulajdonos: Lee Hower (Egyesült Államok)
„TROFEO Auto & Design” trófea
(A Concorso d’Eleganza Villa d’Este 2024 nemzetközi zsűrije által, a legizgalmasabb dizájnért odaítélt díj)
Modell: Aston Martin DB4 GT Zagato
Karosszéria: Coupé
Készítette: Touring Superleggera
Gyártási év: 1960
Tulajdonos: Andreas Halvorsen (Egyesült Államok)
„TROFEO il Canto del Motore” trófea
(A Concorso d’Eleganza Villa d’Este 2024 nemzetközi zsűrije által, a legszebb motorhangért odaítélt díj)
Modell: Lamborghini Countach LP400
Karosszéria: Coupé
Készítette: Bertone
Gyártási év: 1976
Tulajdonos: Christine Schams (Egyesült Királyság)
„TROFEO Automobile Club Como” trófea
(A legmesszebbről érkezett autónak odaítélt díj)
Modell: Ruf CTR „Yellowbird“
Karosszéria: Coupé Készítette: Porsche
Gyártási év: 1987
Tulajdonos: Alois Ruf (Németország)
„TROFEO Poltrona Frau” trófea
(A Concorso d’Eleganza Villa d’Este 2024 nemzetközi zsűrije által, a legszebb állapotban megőrzött utastérért odaítélt díj)
A Hankook & Company vállalatcsoport (korábban Hankook Tire Group) felgyorsítja globális high-tech vállalattá átalakulását azzal, hogy növeli részesedését a világ második legnagyobb autó hő- és energiaszabályozási technológiákkal foglalkozó cégében, a Hanon Systemsben. Az akvizíció, amelyet a Hankook Tire & Technology (Hankook Tire) elsődleges ágazatán keresztül hajtanak végre, az év végéig befejeződik. Ettől a lépéstől azt várják, hogy a cégcsoport a 30 legnagyobb koreai vállalat közé kerüljön.
Május 3-án a Hankook Tire, a Hankook & Company vállalatcsoport zászlóshajója, vezetőségi ülésen döntött arról, hogy megveszi a Hahn & Company magántőke-befektetési vállalat 25 százalékos részesedését a Hanon Systemsben, valamint a tőkeemeléssel kibocsátandó új részvények 12,2 százalékát az összesen 1,733 billió KRW (1,172 milliárd EUR) értékben. Erre vonatkozóan aláírták a „Hanon Systems befektetési szándéknyilatkozatot”.
A folyamat lezárulta után a Hankook & Company vállalatcsoportnak 50,53 százalékos részesedése lesz a Hanon Systemsben, valamint legnagyobb részvényesként birtokolja az irányítási jogokat is. A csoport már korábban megszerzett 19,49 százaléknyi részesedést a Hanon Systemsben 2014-ben, 1,08 billió KRW (730,2 millió EUR) értékben. Ezzel az újabb beruházással a csoport összesen 2,8 billió KRW (1,893 milliárd EUR) összeget fektet be a Hanon Systems vállalatba.
A Hankook & Company vállalatcsoport térnyerése a Hanon Systemsben annak a növekedési stratégiának a csúcspontja, amelyet Hyunbum Cho igazgató dolgozott ki közel egy évtizede, készülve az elektromos járművek közelgő korszakára. A cég először 2014-ben vásárolt részesedést a Hanon Systems (korábban Halla Visteon Climate Control) vállalatban Cho vezérigazgató úr vezetése alatt, aki úttörő szerepet szánt a Hankooknak az elektromobilitásra történő átállásában. Cho egy következő generációs üzleti modellt tervezett, amely ötvözi a világ vezető gumiabroncs-technológiát a gépjárművek hőkezelő rendszerével (TMS).
Az elmúlt évtizedben Cho vezérigazgató felismerte a Hanon Systems egyedi technológiáját és növekedési potenciálját. A vállalat olyan módszerekkel történő felvásárlása ellenében döntött, mint például a tőkebefektetések ideiglenes nagyarányú növelése a tőke biztosítása és a vezetés átvétele érdekében – ez a megközelítés a meglévő konglomerátumok és magántőkealapok által gyakran alkalmazott módszer.
Ehelyett a Hankook & Company Group minimalizálta a felvásárlás kockázatát azáltal, hogy bizonyos időszakon keresztül ellenőrizte a Hanon Systems technológiájának, vezetési stratégiájának és vállalati kultúrájának alapjait. Mindezt a csoport növekedés-orientált DNS-ével kombinálva a Hankook & Company Group differnciált stratégiát dolgozott ki, hogy a Hanon Systems-t az elektromos járművek korszakának kulcsfontosságú vállalatává tegye.
A Hanon Systems felvásárlásával a Hankook & Company vállalatcsoport felgyorsíthatja jövőbeli növekedését mind a minőség, mind a mennyiség terén. Az elektromos járművekhez kapcsolódó alapvető alkatrészek megszerzésével – a gumiabroncsok, akkumulátorok és hőszabályozó rendszerek mellett – a csoport vezető high-tech céggé válik a mobilitás jövője szempontjából.
A Hankook iON az iparág első, kifejezetten elektromos járművekhez tervezett gumiabroncscsaládja, amely 2022-es bevezetése óta a világ vezető EV gumiabroncsmárkájává vált. Piacvezető TMS-technológiájának köszönhetően a Hanon Systems szintén jelentősen bővíti az együttműködését a fő elektromos járműmárkákkal. Azzal, hogy a Hankook Tire TMS-alapú megoldásokkal dolgozik gumiabroncs-termékei mellett – amelyek a csoport növekedésének motorját jelentik – a vállalat várhatóan tovább erősíti üzleti portfólióját.
A Hankook & Company Group az év végéig tervezi az akvizíció véglegesítését, az összes szükséges eljárás lezárásától függően. A folyamat lezárultával a Hankook & Company vállalatcsoport várhatóan 26 billió KRW (17,579 milliárd EUR) összvagyonnal rendelkezik majd, ezzel pedig Dél-Korea 30 legnagyobb cégének egyikévé válik.
“A Hanon Systems irányítási jogosultságainak megszerzésével a Hankook & Company Group az elektromos járművek korszakában kulcsfontosságú technológiák, köztük a TMS-technológia és a gumiabroncsok szállítójává válik” – jelentette ki Cho elnök. “A Hankook & Company Group 2030-ig 30 billió KRW (20,283 milliárd euró) értékű forgalmat céloz meg az autóiparon kívüli, következő generációs technológián alapuló további üzletágak bővítésével.”
A Hanon Systems számít a világ második legnagyobb vállalatának, amely az elektromos járművekhez készült TMS-sel foglalkozik a tervezési folyamatoktól egészen a C-alkatrészek szállításáig. Vezető szerepet tölt be a TMS-technológiák piacán, így az előrejelzések szerint jelentős növekedésre számíthat. Ennek alapja az átfogó technológiai versenyképesség olyan területeken, mint az elektromos kompresszorok, a beépített hűtőrendszerek és a hűtőmodulok, valamint az elektromos járművek hatékony akkumulátor-teljesítményét szabályozó TMS. Az elektromos járművek hatótávolságát jelentősen befolyásolja a belső és külső hőmérséklet.
2023-ban a Hanon Systems 9,5593 milliárd KRW (6,463 milliárd EUR) forgalmat bonyolított le. A vállalat 21 országban 53 gyártelepet és három K+F központot üzemeltet. A vállalat mélyen elkötelezett a folyamatos kutatás-fejlesztés mellett, és jelentős előrelépést ért el az elektromos kompresszor- és hőszivattyú-technológiák terén, amelyek létfontosságúak az elektromos járművek számára. A cég birtokolja a legjobb technológiai szaktudást az iparágban, és folyamatosan bővíti partneri kapcsolatait a világ vezető autógyártóival, mint a Hyundai Motor Group, a Ford, a Volkswagen, a BMW és a Mercedes-Benz.
(Átváltási ráta: 1479,06 KRW / EUR A Korea Exchange Bank 2024. május 3-i adatai szerint)
Az emberek szórakozási szokásait kutató tanulmányok többek között arra mutattak rá, hogy azok a személyek, akik kedvelik az autókat, az autóversenyzést, szívesen töltik szabadidejüket olyan online kaszinókban, amilyen a Wazamba. Elsőre talán azt gondolnád, a kettő között nincs különösebb kapcsolat, de ha tovább olvasol, lehet, hogy megváltozik a véleményed a Wazamba online és az autózás viszonyáról.
Ahhoz, hogy a két terület közötti kapcsolatot megérthesd, érdemes először elidőzni az olyan online platformok sajátosságainál, amilyen a Wazamba. Az online kaszinók nagyjából három évtizede léteznek, ez az idő alatt pedig folyamatos fejlődésen estek át, a rajongói körük pedig folyamatosan növekedett.
Az első online kaszinókhoz képest, ahol a játékosok csak a megszokott kaszinó játékok virtuális változatát találták és valódi pénzes befizetésekre még nem volt lehetőség, mára a helyzet merőben megváltozott.
Virtuális száguldás
A mai Wazamba jellegű platformok játékok hatalmas választékát kínálják, a legkülönbözőbb kategóriákban. Ráadásul, ezek között bőségesen akadnak olyanok is, amelyek szigorúan nézve nem is tekinthetők kaszinó játékoknak. Ilyen a lottó, a kaparós sorsjegyek, a különböző pilóta játékok, vagy épp a népszerű Monopoly társasjáték online változata.
A Wazamba típusú oldalakon a játékok a legkülönbözőbb témakörökbe rendezve találhatók meg és itt jelenik meg az első kapcsolat az autózás és a kaszinózás között. Rengeteg olyan új online casino játék létezik ugyanis, amelyek autós témával rendelkeznek.
Ezek elsősorban a különböző nyerőgépek, amelyek gyors, pörgős játékmenetükkel hasonló izgalmakat kínálnak, mint a négykerekűvel való száguldás. Éppen ezért számít nyerő kombinációnak a slotok és az autózás kombinálása.
A másik összefüggés pedig a sportfogadás kapcsán adódik. Az online kaszinók sportfogadási részlegeiben a világ legnagyobb autóversenyeire tudsz fogadni, köztük a Forma-1-re is. A folytatásban következzen pár dolog, amelyek talán magyarázatot adnak arra, hogy az autóversenyzés kedvelői miért szeretik az online kaszinókat.
Adrenalin és izgalom
Amikor egy autós futamot nézel, akár a tévében, akár élőben, a kedvenced minden mozzanatát követed. A kanyarokat, az előzéseket, izgulsz, hogy a legfőbb riválisok ne tudják őket leelőzni és végül győztesen kerüljenek ki a futamból. Ha pedig fogadást is kötöttél kedvenc versenyződre, ez az izgalom még hatványozottabban érvényesül.
Ehhez hasonló élményt jelent egy nyerőgépen játszani. Ott is a pörgés, a gyorsaság, az izgalom a jellemző. Elindítod a pörgetést, majd lélegzetvisszafojtva várod, hogy sikerül-e egy nyerő kombinációt kipörgetni, netán megütni a jackpotot.
Ismeretszerzés
Ha van egy kedvenced, akinek a karrierjét követed futamról futamra, akkor nyilván szeretnél róla minél több információt megtudni. Erre remek források lehetnek a különböző sport témájú portálok, de legalább ilyen hasznosak lehetnek az online kaszinók sportfogadási részlegei.
Ezeken az oldalakon ugyanis folyamatosan találhatsz olyan friss híreket, interjúkat, elemzéseket, amelyek segíthetnek a tippelésben, ugyanakkor esetleg olyan információkhoz juthatsz a kedvencedről, amit esetleg egy hagyományos honlapon nem olvashatsz el. Ilyen módon bővebb ismereteid is lehetnek.
Élő közvetítés
Ezen felül mindenképp fontos kiemelni, hogy ezeken az online sportfogadási oldalakon élő közvetítések is elérhetők. Tehát, ha fiókot nyitsz egy ilyen platformon, akkor nem kell a tévén keresgélned a közvetítés után, a futamokat a fogadási oldalon is élőben nézheted.
A 2023. április 1-től 2024. március 31-ig tartó 2024-es japán pénzügyi évben a Toyota még legutóbbi kimagasló profitvárakozásait is megdöntve történelmi rekordot jelentő 5350 milliárd jen adózás előtti eredményt ért el, ami a mai árfolyamon mintegy 34,3 milliárd dollárnak vagy 12.360 milliárd forintnak felel meg. Ez az előző pénzügyi évhez képet mintegy 96,4%-os növekedést jelent, azaz a világ legnagyobb autógyártója egyetlen év alatt gyakorlatilag megduplázta a profitját. Ennek azért van különös jelentősége, mert az autóipar története legnagyobb átalakulásán megy keresztül, a Toyota versenytársai pedig immáron nem csupán a többi autógyártó, hanem a mesterséges intelligencia, a robotika és az autonóm mobilitás fejlesztésére a Toyotához hasonlóan hatalmas összegeket fordító fintech szektor vezető szereplői közül kerülnek ki, ez a nyereségtömeg pedig már ebben a körben is érzékelhető.
Soha egyetlen autógyártó sem könyvelhetett el akkora éves adózás előtti eredményt, mint a Toyota a legutóbbi japán pénzügyi évben. A 34,3 milliárdos rekordnyereség ráadásul nem a Daihatsu és Hino márkákat is magában foglaló teljes Toyota Csoport, csupán a Toyota és Lexus márkákat jegyző Toyota Motor Company eredménye. Az elképesztő sikerben kétségkívül meghatározó szerepe van annak, hogy az elmúlt időszakban a vállalat nyeresége közel ötször gyorsabban bővült, mint a bevételei: az előbbi 96,4%-al, míg az utóbbiak 21,4%-al nőttek egyetlen év alatt. Ennek alapja pedig nem más, mint a Toyota multitechnológiás stratégiájának globális sikere, amelynek keretében a világ elsőszámú autógyártójának ügyfelei részben vagy teljesen elektromos meghajtások (öntöltő hibrid elektromos, plug-in hibrid elektromos, akkumulátoros elektromos, hidrogén üzemanyagcellás elektromos) széles tárházából választhatnak személyes felhasználási igényeiknek megfelelően.
Az iparági zöldülés motorjaként a Toyota meg tovább növeli értékesítéseiben az elektrifikált autók arányát
A március 31-el véget érő 2024-es japán pénzügyi évben világszerte gazdára talált mintegy 10,3 Toyota és Lexus modellből 3,85 milliót, azaz a teljes világszintű értékesítés mintegy 37,4%-át tették ki a részben vagy teljesen elektromos autók. Az előző évhez képest mintegy 35,3%-al több elektrifikált autóból 3,6 milliót (32,1%-os növekedés) tettek ki az öntöltő hibrid elektromos, míg 141 ezret (60,3%-os növekedés) a plug-in hibrid elektromos, 117 ezret az akkumulátoros elektromos (210,1%-os növekedés) és 4 ezret (11,3%-os növekedés) a hidrogén üzemanyagcellás elektromos autók.
Az autógyártó a 2024. április 1-el induló 2025-ös japán pénzügyi évben ennél is ambiciózusabb célokat fogalmazott meg, és egyetlen év alatt közel 1 millió darabbal, 4,83 millióra tervezi növelni az elektrifikált autók globális értékesítéseit, amelyek így a tervek szerint a világszintű Toyota és Lexus eladások 46,4%-át képviselik majd.
Az idei évben tervezett elképesztő összegű beruházások várhatóan csökkentik majd az éves profitot
A 2024 április 1-el kezdődő 2025-ös japán pénzügyi évben a Toyota komoly lépéseket tesz a világ elsőszámú autógyártójából a világ vezető mobilitási szolgáltatójává történő átalakulás útján, miközben még tovább nyitja a multitechnológiás stratégiában rejlő lehetőségeket. Ennek fedezetéül a vállalat brutális, több, mint 2000 milliárd jenes (12,8 milliárd dollár, avagy 4.620 milliárd forint) beruházásokat eszközöl. Ennek keretében a tavalyi 500 milliárd jenről (3,2 milliárd dollár) 1700 milliárd jenre (10,9 milliárd dollár) növeli a kutatási és fejlesztési tevékenyégre fordított összeget. A kiemelt fejlesztési területek között helyet kapnak a részben vagy teljesen elektromos meghajtásokhoz szükséges akkumulátortechnológiák, az alternatív meghajtások (hidrogén belsőégésű technológia, e-üzemanyagok), a mesterséges intelligencia, a robotika, az autonóm autózás és a szoftverfejlesztések. A beruházások magukban foglalnak emellett egy 380 milliárd jenes (2,4 milliárd dollár) az emberi erőforrásokba történő befektetést is.
Mindezek eredményeképp a vállalat várakozásai szerint 2025-ös japán pénzügyi évet 4300 milliárd jenes (27,5 milliárd dolláros, avagy 9.900 ezer milliárd forintos) adózás előtti eredménnyel zárhatja majd.
„Az elmúlt évek sorozatos, mind a világgazdaságot (Covid, orosz-ukrán háború), mind specifikusan az autóipart (félvezetőválság, chipválság, egekbe szökő alapanyagárak) érintő válságai ellenére a Toyota következetesen folytatott multitechnológiás zöld stratégiájának köszönhetően évről évre növelni tudta globális értékesítéseit és nyereségét, megerősítve pozícióját a világ legnagyobb, leginnovatívabb, legprofitábilisabb és legzöldebb autógyártójaként. A 2023-as naptári évben elért csoportszintű rekordértékesítések, és az ezt részben átfedő 2024-es japán üzleti évben elért rekordprofit pedig lehetővé teszi azt a vállalat számára, hogy a következő pénzügyi évben eszközölt történelmi, 12,8 milliárd dollár összértékű, a kutatás/fejlesztés és az emberi erőforrások területeit érintő befektetések révén felgyorsíthassa átalakulását a világ elsőszámú autógyártójából a világ vezető mobilitási szolgáltatójává.” – mutat rá Varga Zsombor, a Toyota és Lexus márkák magyarországi kommunikációs vezetője, aki azt is elárulja, hogy a tavalyi évben Magyarországon is piacvezető autógyártó idén is elképesztő modellinvázióval készül, nem kevesebb, mint 20 új vagy modellfrissített Toyota és Lexus modellt bemutatva, amelynek mindegyike elérhető valamilyen részben vagy teljesen elektromos meghajtással.
A BMW M GmbH a legendás BMW M3 és BMW M4 portfóliójának újabb különkiadásával kínálja fel ügyfeleinek a pályára edzett versenyautók zabolátlan teljesítménye és a közutakra tökéletesített sportautók vérpezsdítő vezetési élménye közötti páratlan átmenetet.
Az új BMW M4 CS (átlagos üzemanyag-fogyasztás (WLTP): 10,2 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás (WLTP): 232 gramm / km; CO2-osztály: G) magasabb fokozatba kapcsolja a prémium középkategória nagyteljesítményű sportautóinak hamisítatlan tulajdonságait és letaglózóan intenzív vezethetőségét. Az erőforrás maximális teljesítménye 405 kW / 550 lóerő, amelyhez típus-specifikus futómű-hangolás és alacsonyabb saját tömeg társul – a szénszál-erősítésű műanyagból (CFRP) készült megannyi alkatrésznek köszönhetően. A BMW M4 Coupé négyüléses koncepciója kompromisszumoktól mentes hétköznapi használhatóság, egyedülálló felszereltség és exkluzív stílusjegyek mentén garantálja a vezetés élményének új szintjét. Az új BMW M4 CS a BMW M4 többi modellváltozatának otthonában, a BMW Group dingolfingi gyárában lát napvilágot júliustól. Az előrendeléseket május végétől regisztrálja a gyártó.
Az új BMW M4 CS az utánozhatatlan BMW M élmény legátfogóbb megélésére invitálja a bajor prémiummárka ügyfeleit. A modell a nemrégiben bejelentett teljesítmény-, formanyelv- és felszereltség-frissítésen átesett, M xDrive intelligens összkerékhajtással szerelt, új BMW M4 Competition Coupé (átlagos üzemanyag-fogyasztás (WLTP): 10,0 – 10,1 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás (WLTP): 226 – 229 gramm / km; CO2-osztály: G) és a mindössze 1 000 példányban legyártott, limitált kiadású BMW M4 CSL különkiadás (átlagos üzemanyag-fogyasztás (WLTP): 9,9 – 10,1 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás (WLTP): 224 – 227 gramm / km; CO2-osztály: G) között debütál a palettán. Az új BMW M4 CS teljesítményben gazdag menettulajdonságai a versenypályákon tökéletesített motorsport-gének eredményei, amelyek a hétköznapok útjain elvarázsolják a vezetés szerelmeseit, a zárt aszfaltcsíkokon pedig sikert sikerre halmoznak.
Az új BMW M4 CS soros hathengeres benzinmotorjának típus-specifikus teljesítmény-karakterisztikája, a nyolcfokozatú M Steptronic automataváltó és az M xDrive intelligens összkerékhajtás minden vezetési szituációban az abszolút menetdinamika és a kikezdhetetlen megbízhatóság párosával ruházza fel az új különkiadást. A modell azonnali teljesítmény-leadása és optimalizált tapadása 3,4 másodperc alatt abszolvált nulla-százas gyorsulást tesz lehetővé. A Zöld Pokolként is emlegetett Nürburgring Nordschleife aszfaltcsíkján végzett tesztek során – amely a menetdinamikai adottságok, a versenyautós agilitás és a mérnökien precíz irányíthatóság BMW M modellek által fémjelzett egységének abszolút etalonjaként szolgál – az új BMW M4 CS hivatalosan is hitelesített 7 perc 21,989 másodperc alatt teljesítette a 20,832 kilométeres távot.
Motorsportra tervezett soros hathengeres benzinmotor
Az új BMW M4 CS vérbeli versenyző énje minden együtt töltött pillanatban azonnal felismerhető és érezhető. A különkiadás meghajtásáról a BMW M3 és a BMW M4 párosa számára tervezett, M TwinPower Turbo technológiával dolgozó, kivételesen magas fordulatszám-tartományig kalibrált soros hathengeres benzinmotor tovább edzett változata gondoskodik. A bajor prémiumgyártó mérnökei a 3.0 liter hengerűrtartalmú erőforrást a kezdetektől a motorsport élvonalának kimagasló teljesítményelvárásai szerint tervezték meg. Szó szerint, hiszen annak a BMW M4 GT3 versenyautónak is ez a motor adja a műszaki alapját, amely rögtön bemutatkozása évében, 2022-ben megnyerte a Német Túraautó Bajnokságot (DTM), majd 2023-ban a Spa-Francorchamps-i és a dubai 24-órás megmérettetéseken is abszolút győzelmeket ünnepelt.
Az új BMW M4 CS motorházteteje alatt dolgozó erőforrás így számos olyan műszaki megoldást felsorakoztat, amelyeket közvetlenül a motorsport élvonalában fejlesztettek ki és tökéletesítettek a BMW M GmbH mérnökei. A különkiadás a megnövelt égési nyomás miatt zárt tetős kialakítású, extrém tartós motorblokkot kapott, a súrlódási veszteségeket pedig speciális vasbevonattal ellátott, súlyoptimalizált hengerfuratok csökkentik. A könnyűszerkezetes kialakítású, kovácsolt főtengely kivételesen nagy torziós ellenállással segíti a motor könnyed felpörgését és a teljesítmény felépülését. A hengerfej központi részét háromdimenziós nyomtatással állítják elő, amely a lehető legoptimálisabb hőkezelés érdekében a hűtőcsatornák olyan precíz elrendezését teszi lehetővé, amely a hagyományos fémöntési eljárással lehetetlen lenne. A hajtáslánc kenési- és hűtőrendszerét a legextrémebb versenypályás használat szempontjai szerint tervezték meg a mérnökök, a tartósan magas fordulatszám-tartományban pörgő motor megnövekedett terhelését és a rendkívüli oldalirányú gyorsulásokat is figyelembe véve.
A soros hathengeres benzinmotorban rejlő kivételes potenciálnak egy sor versenytechnológia ágyaz meg. Az új BMW M4 CS maximális teljesítménye 405 kW / 550 lóerő, amely 15 kW-tal / 20 lóerővel múlja felül az M xDrive intelligens összkerékhajtással szerelt, új BMW M4 Competition Coupé maximális teljesítményét. A mérnökök ezt az erőforrás M TwinPower Turbo technológiájának célzott módosításaival érték el, anélkül, hogy a motor működési stabilitása vagy tartóssága bármit is csorbulna. A szakemberek első lépésként 2,1 barra növelték a két darab egycsatornás (MonoScroll) turbófeltöltő maximális töltési nyomását, majd a motorvezérlő elektronikában eszközöltek néhány típus-specifikus fejlesztést.
A módosítások a BMW M modellek által fémjelzett teljesítmény-karakterisztika magával ragadóan különleges formáját váltják valóra, azonnal felépülő és a fordulatszám-tartomány legfelső határáig folyamatosan fennálló, letaglózó erőtöbblet mentén. Az új BMW M4 CS erőforrásának csúcs forgatónyomatéka 650 Nm, amely a főtengely percenkénti 2 750 és 5 950 fordulata között mindvégig a vezető rendelkezésére áll. A különkiadás percenkénti 6 250 és 7 200 főtengely-fordulat között adja le maximális teljesítményét. A kiváló rendszerreakcióhoz a típus-specifikus motorrögzítési megoldás is hozzájárul: a megnövelt rugóúttal dolgozó, speciálisan kifejlesztett motortartó bakok extrém mereven rögzítik a modell vázszerkezetéhez az erőforrást, amely a gázpedál lepadlózására így még gyorsabban és még pontosabban reagál.
Az azonnal felépülő teljesítmény és a soros hathengeres benzinmotor magas fordulatszám-tartományig kalibrált kialakítása lélegzetelállító gyorsulási értékeket garantál. Az új BMW M4 CS mindössze 3,4 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 km/órás tempóra, a 200 km/órás sebességet pedig nulláról 11,1 szekundum alatt éri el. A 80 km/órás tempóról indított és 120 km/órás sebességig tartó gyorsulást a modell 4. sebességi fokozatban 2,6 másodperc, 5. sebességi fokozatban pedig 3,3 másodperc alatt abszolválja. Az új BMW M4 CS alapfelszereltségként kapja meg az M Driver’s Package teljesítménynövelő csomagot, amely 302 km/óránál elektronikusan limitált végsebességet kínál.
Az erőforrás teljesítmény-karakterisztikájának egyedisége leginkább a felső fordulatszám-tartományban megérkező, zabolátlan erőtöbbletben érhető tetten. Mindehhez a duplacsöves sport kipufogórendszer szolgáltat méltó hangaláfestést, elektromosan vezérelt szelepekkel, titánból készült, súlycsökkentett kipufogódobbal és kétoldalt matt Black árnyalatú dupla végződéssel – hamisítatlan BMW M stílusjegyként. A fedélzeti operációs rendszer M Setup menüpontjában aktiválható SPORT és SPORT+ üzemmódok a zárt versenypályák páratlanul mély orgánumát keltik életre, a benzinmotor vérpezsdítő hangzása pedig kiváltképp a felső fordulatszám-tartományban és sebességváltásoknál taglózza le a vezetés szerelmeseit.
Nyolcfokozatú M Steptronic automataváltó, M xDrive intelligens összkerékhajtás és aktív M differenciálmű a vérpezsdítő menetteljesítmény érdekében
Az új BMW M4 CS erőforrásának forgatónyomatéka a Drivelogic-kal dolgozó, nyolcfokozatú M Steptronic automataváltón keresztül érkezik meg az M xDrive intelligens összkerékhajtásba. A váltó a középkonzolon található, M-specifikus előválasztó karral vagy a kormány mögötti, szénszálból készült váltófülekkel vezérelhető. A vezető az előválasztó karba épített Drivelogic gombbal szabhatja személyre a váltó karakterisztikáját, a kényelmestől, a sportoson át, egészen a versenypályára optimalizált működésig.
Az új BMW M4 CS tapadását és agilitását nagymértékben fokozza az M xDrive intelligens összkerékhajtás, amely az osztóműben az első és a hátsó tengely közötti, tökéletesen szabályozható, rendkívül kifinomult teljesítmény-elosztás érdekében elektronikusan vezérelt, többtárcsás tengelykapcsolóval dolgozik. Utóbbi kenési rendszerét a mérnökök úgy tervezték meg, hogy az intelligens összkerékhajtás még a zárt versenypályák legextrémebb vezetési szituációiban is megbízhatóan működjön.
A különkiadás BMW M modelleket fémjelző, kanyarokat követő kigyorsítási hajlamát a hátsókerék-meghajtás preferenciái szerint dolgozó összkerékhajtás és a hátsó tengelybe épített aktív M differenciálmű erősíti tovább, amelynek záró funkciója ugyancsak tökéletesen, 0-100 százalék közötti arányban szabályozható. A fedélzeti operációs rendszer M Setup menüpontja arra is lehetőséget biztosít, hogy a vezető a meghajtás alapbeállításként aktiválódó 4WD üzemmódját 4WD Sport üzemmódba kapcsolja, amely még nagyobb arányban továbbítja a hátsó kerekekre a motorból érkező forgatónyomatékot. A bajor prémiummárka ügyfelei teljesen ki is kapcsolhatják a dinamikus menetstabilizáló rendszert (DSC – Dynamic Stability Control) és színtiszta hátsókerék-meghajtást (2WD) is aktiválhatnak. A nyers hátsókerék-meghajtás és a vezetést támogató rendszerek teljes kikapcsolása szabadjára engedett motorerőt és borzongató vezetési élményt ad a legtapasztaltabb pilóták kezébe.
A futómű-technológia és a menetstabilizáló rendszerek típus-specifikus hangolása
A mérnökök az új BMW M4 CS futómű-technológiáját részletekbe menően az erőforrás teljesítmény-karakterisztikájához, illetve az átfogó járműkoncepció sajátosságai és súlyelosztási adottságai szerint hangolták be. A tengelyenként hangolt kinematika, valamint az egyes kerekek dőlésszögének, a lengéscsillapítók keménységének, a kiegészítő spirálrugók mozgástartományának és a stabilizátorok feszességének egyedi beállításai a tűpontos kormányozhatóság optimalizálását, a kanyarodások közben felépülő oldalirányú erőhatások kezelését, a rugózás és a lengéscsillapítás karakterisztikájának tökéletesítését, illetve az optimális kerékpozíciók fenntartását szolgálják.
Az új BMW M4 CS adaptív M futóművének elektronikusan vezérelt lengéscsillapítói ugyancsak típus-specifikus hangoláson estek át, ahogyan a változó áttételű, elektromechanikus M Servotronic kormánymű és az integrált fékrendszer is. A dinamikus menetstabilizáló rendszer (DSC – Dynamic Stability Control) és az M Dinamikus Mód (MDM – M Dynamic Mode) típus-specifikus beállításait szintén a nagysebességű versenypályás vezetés követelményeihez igazították. Utóbbi lehetővé teszi, hogy a bajor prémiummárka ügyfelei a saját preferenciáikhoz igazítsák a kipörgésgátló rendszer beavatkozási határértékét, ezáltal pedig a különkiadás menetdinamikai adottságait. Az extrém sportos beállítás esetén engedélyezett kerék-kipörgések még jobb erőátvitelt eredményeznek, amely a modell magabiztos irányíthatóságát is segíti.
Exkluzív könnyűfém keréktárcsák és versenypályára optimalizált gumiabroncsok alapfelszereltségként
A különkiadás alapfelszereltségként kapja meg a Red vagy Black árnyalatúra fényezett féknyergekkel dolgozó BMW M fékrendszert. A modellhez az opcionális extrafelszereltség részeként BMW M karbon-kerámia fékrendszer is megrendelhető, Red vagy matt Gold színben pompázó féknyergekkel. Az új BMW M4 CS széleskörű alapfelszereltségének a kovácsolt BMW M könnyűfém keréktárcsák is részei, exkluzív V-küllődizájnnal, matt Gold Bronze vagy matt Black árnyalatban.
Az elöl 19”, hátul 20” méretű felniken már alapfelszereltségként versenypályára optimalizált Michelin Pilot Sport Cup 2 gumiabroncsok (az opcionális extrafelszereltség részeként Michelin Pilot Sport Cup 2 R gumiabroncsok) feszülnek – elöl 275/35 ZR19, hátul 285/30 ZR20 méretben –, amelyek maximalizálják a vezetés zárt versenypályákon átélhető élményét. E gumiabroncsokat a mérnökök úgy tervezték meg, hogy még extrém versenypályás használat során is kimagasló irány- és kanyarstabilitást, mérnökien precíz kormányzást és optimális tapadást garantáljanak. A bajor prémiummárka azon ügyfelei, akik a modellt főként hétköznapi utakon fogják használni, a különkiadást felár nélkül nagyteljesítményű gumiabroncsokkal is kérhetik, ugyanezekben a méretekben.
Intelligens könnyűszerkezetes járműépítés széles körben alkalmazott szénszál-erősítésű műanyaggal
Az új BMW M4 CS exkluzivitásában és kimagasló menetdinamikai adottságaiban az intelligens könnyűszerkezetes járműépítés alapelveinek átfogó alkalmazása és a szénszál-erősítésű műanyagból (CFRP) készült alkatrészek használata is fontos szerepet játszik. Ékes példa erre a szénszálból készült tető, amely könnyű kialakításának köszönhetően még közelebb viszi az úttesthez az autó súlypontját, ezzel pedig az agilitást és a kanyardinamikát egyaránt fokozza. Az új BMW M4 CS esetében a motorháztető, az első koptató, az első légbeömlők, a hátsó diffúzor, a hátsó légterelő szárny és a külső visszapillantó-házak is e könnyűszerkezetes, csúcstechnológiás anyagból készültek.
Az intelligens könnyűszerkezetes járműépítés alapelvei az utastér kialakításakor is fontos szerepet játszottak. A középkonzol, a kormány mögötti váltófülek és az utastéri dekorbetétek egytől egyig szénszál-erősítésű műanyagból (CFRP) készültek. A különkiadás alapfelszereltségének ráadásul az M Carbon kagylóülések is részei, amelyek súlyát kiváltképp hatékony megoldásokkal csökkentették a mérnökök: az ülőfelület és a háttámla szerkezeti elemei szénszál-erősítésű műanyagból (CFRP) készültek, az oldaltámaszok és a fejtámlák alatt pedig látványos kivágásokat alkalmaztak. Az új BMW M4 CS kipufogórendszere ráadásul a titánból készült kipufogódobnak köszönhetően több mint 4 kilogrammal lett könnyebb. Az intelligens könnyűszerkezetes járműépítés alapelveinek köszönhetően az új BMW M4 CS mintegy 20 kilogrammal nyom kevesebbet a mérlegen, mint az M xDrive intelligens összkerékhajtással szerelt BMW M4 Competition Coupé.
A torziós merevséget opcionális extrafelszereltségként megrendelhető BMW M toronymerevítő keret maximalizálja
Az új BMW M4 CS opcionális extrafelszereltségeket egyesítő palettáján az intelligens könnyűszerkezetes járműépítés alapelvei szerint megtervezett BMW M toronymerevítő keret is megtalálható, amely nagymértékben fokozza a modell vázszerkezetének torziós merevségét, a dinamikus kanyarodások közben pedig jobb kezelhetőséget biztosít. Az alumíniumöntvényből készült elemek olyan súlyoptimalizált geometria szerint kötik össze a tornyokat és az első vázkeretet, amelyek – számos sportautóban végzett tesztelést követően – a legváltozatosabb vezetési szituációkban segítik kezelni a felépülő erőhatásokat.
Exkluzív stílusjegyek, amelyek letaglózó vezetési élményt ígérnek
Exkluzív stílusjegyeivel az új BMW M4 CS már első ránézésre egyértelművé teszi kvalitásait. A BMW Individual részleg új, Riviera Blue metál és Frozen Isle of Man Green metál karosszériafényezési árnyalatai kizárólag a BMW M GmbH legújabb különkiadásához érhetők el. Mindkét új árnyalattal látványos kontrasztot alkotnak a tetőn, a motorháztetőre integrált versenycsíkokon, az első koptatón, az első légbeömlőkön, a BMW M külső visszapillantó-házakon, a hátsó légterelő szárnyon és a hátsó lökhárítón láthatóan hagyott, szénszálból készült felületek, valamint a Black színű küszöbtoldatok és az első kerékjárati ívek BMW M légkivezető nyílásai. Az új BMW M4 CS az M Brooklyn Grey metál és a Sapphire Black metál karosszériafényezési árnyalatokban is megrendelhető.
A nóvum frontrészét egy olyan súlycsökkentett, keret nélküli BMW hűtőrács uralja, amelyet a versenyautókra emlékeztető minimalista kialakítás mentén terveztek meg a mérnökök. A különkiadás egyediségét piros kontúrvonal, a felső vízszintes betétben pedig „M4 CS” típusjelzés nyomatékosítja, amelyeket a tervezők kifejezetten ehhez a modellhez alkottak meg. A különkiadás frontrészén és csomagtartóján elhelyezett típusjelzések fekete felületet kaptak, piros kontúrvonallal.
Az új BMW M4 CS frontrészét a látványos fényszórópár is meghatározza, amelynek nappali menetfényei – a sikeres GT versenyautók előtti főhajtás részeként – fehér helyett sárga színben világítanak – az üdvözlő animációk, illetve felkapcsolt tompított és távolsági fények esetében egyaránt. Az új BMW M4 CS hátsó lámpái innovatív technológiát képviselnek, lélegzetelállító éjszakai fénydizájnt és kiváltképp élénk fényerőt garantálva. A BMW Laserlight lézerfény-technológia rendkívül vékony lézerfény-szálakkal dolgozik, amelyek olyan hatást keltenek, mintha lebegnének a lámpák belsejében és elrendezésükkel látványos háromdimenziós hatást eredményeznek. E technológiát első ízben a mindössze 1 000 példányban legyártott, nagyteljesítményű BMW M4 CSL viselte, a limitált széria után pedig most az új BMW M4 CS is megörökli.
Versenyautós hangulat az utastérben: M Carbon kagylóülések exkluzív varrásmintákkal
Az új BMW M4 CS minimalista utastere maximálisan a vezetés lélegzetelállító élményét helyezi a középpontba, miközben a versenyautós hangulatot a hétköznapok kényelmi funkcióival is sikeresen egyesíti – a prémium minőségű anyagoknak és az exkluzív varrásmintáknak köszönhetően. Az alapfelszereltségként kínált, Alcantara-borítású BMW M sportkormány karimájának alsó felét a mérnökök lapos kialakítás mentén tervezték meg, amely dinamikus vezetés közben elősegíti a tökéletes kormánymozdulatokat, a hosszabbra nyúló utazások során pedig kényelmesebb utazást biztosít. Vörös 12-órás jelzése és szénszál-erősítésű műanyagból (CFRP) készült kormány mögötti váltófülei hamisítatlan versenyautós hangulatot árasztanak. Akárcsak az alapfelszereltségként kínált, típus-specifikus kialakítású M Carbon kagylóülések, amelyek esetében a versenyautós hangulat és a hosszú távú komfort kettősét a teljesen elektromos működtetés, az ülésfűtés és a világító típusjelzéssel ellátott, integrált fejtámlák egysége garantálja.
Az új BMW M4 CS M Carbon kagylóüléseit exkluzív mintájú, Black/Red árnyalatú Merino bőrkárpit borítja, magával ragadó kontraszt-varrással. A modell hátsó üléssorát ugyanez a kéttónusú kialakítás díszíti. Az ajtókárpitok elöl és hátul is Black árnyalatú bőrözést viselnek, a különkiadás exkluzivitásáról pedig a középkonzolon található vörös „CS” típusjelzés, a BMW M GmbH trikolor árnyalatát viselő, kontraszt-varrással ellátott BMW M biztonsági övek, az antracit-árnyalatú tetőkárpit, a szénszálból készült utastéri dekorbetétek és az „M4 CS” feliratú küszöblécek tanúskodnak.
BMW Ívelt Kijelző M-specifikus tartalmakkal, új BMW iDrive kijelző- és járművezérlő technológia
A BMW 8.5 operációs rendszer műszaki alapjain dolgozó, új BMW iDrive kijelző- és járművezérlő technológia számos járműfunkció és digitális szolgáltatás intuitív vezérlését teszi lehetővé. A BMW Ívelt Kijelző M-specifikus tartalmakat kínál és a vezető felé fordul, hogy segítse az autó előtti útra történő koncentrálást. A technológia egy 12,3” képernyő-átmérőjű digitális műszeregység és egy 14,9” képernyő-átmérőjű központi kijelző kettőséből áll, egy közös, ívelt üvegfelület mögött. A váltásra figyelmeztető jelzések (M Shift Lights) az automataváltó manuális állásba kapcsolása esetén a digitális műszeregység felső részén villannak fel, míg a menetstabilizáló rendszer, az M xDrive intelligens összkerékhajtás és a tapadásvezérlő üzemmódok a kijelző alsó felén kaptak helyet. Az autó aktuális beállításáról speciális ikonok adnak tájékoztatást, miközben a kijelző főképernyőjére a gumiabroncs-nyomás és a külső hőmérséklet ikonjai is kihelyezhetők.
A továbbfejlesztett BMW iDrive kijelző- és járművezérlő technológiának a BMW Intelligent Personal Assistant is része, amelyet kifejezetten az érintésekkel és hangutasításokkal történő járművezérlés szempontjai szerint fejlesztettek ki a mérnökök. Az M-specifikus grafikák megjelenítése mellett a technológia az automata légkondicionáló berendezés újfajta vezérlését is lehetővé teszi: a központi kijelző alsó éle mentén elrendezett különleges menüopciónak köszönhetően az utastér hőmérséklete, a szellőztetés intenzitása és iránya, valamint az ülésfűtés is érintésekkel, igény szerint pedig akár hangutasításokkal is vezérelhető.
„Setup” gomb az autó személyre szabásához, alapfelszereltségként M Drive Professional csomag M Drift Analyser és M Laptimer funkciókkal
Az új BMW M4 CS M-specifikus járművezérlő rendszerének a középkonzolon elhelyezett „Setup” gomb is része, amely közvetlen hozzáférést kínál a motor, a futómű, a kormánymű, a fékrendszer és az M xDrive intelligens összkerékhajtás beállításaihoz. A technológia két, egymástól teljesen eltérő konfiguráció elmentését is lehetővé teszi, magába foglalva a dinamikus menetstabilizáló rendszer (DSC – Dynamic Stability Control), az automata Start/Stop funkció és a nyolcfokozatú M Steptronic automataváltó beállításait is. A két konfiguráció a kormánykeréken található memóriagombokkal, egyetlen gombnyomással aktiválható.
Az új BMW M4 CS széleskörű alapfelszereltségének az M Drive Professional csomag is része, amelynek köszönhetően a bajor prémiummárka ügyfelei nem csupán az M Drift Analyser és az M Laptimer funkciókat, de az M Traction Control tapadásvezérlést is a fedélzeten tudhatják. Amíg előbbiek a zárt versenypályákon megfutott körök kiértékeléséért és részletekbe menő rögzítéséért felelősek, addig utóbbival a vezető tíz fokozatban, saját preferenciái szerint állíthatja be a modell kipörgésgátló rendszerének beavatkozási határértékét.
A középkonzolon található „M Mode” gombbal – amely ugyancsak az M Drive Professional csomag része – a bajor prémiummárka ügyfelei az intelligens vezetést támogató rendszerek működési módjait, valamint a digitális műszeregység és a BMW Head-Up kijelző megjelenített információit szabhatják személyre. A ROAD és a SPORT beállítási lehetőségek mellett a technológia a versenypályára edzett TRACK üzemmód aktiválását is lehetővé teszi.
Csúcskategóriás opciók a még intenzívebb vezetési élmény és a még kényelmesebb hétköznapi használhatóság érdekében
Az alapfelszereltségként kínált BMW Live Cockpit Professional műszerfal-elrendezésnek az M-specifikus tartalmakkal kiegészített BMW Head-Up kijelző, a felhőalapú BMW Maps navigációs rendszer, az okostelefon-integrálhatóság, a vezeték nélküli okostelefon-töltés és a WiFi-hotspot is része. A BMW Drive Recorder az opcionális extrafelszereltség része.
Az új BMW M4 CS emellett a kényelmi funkciók és a vezetést támogató rendszerek végtelenül széles palettáját kínálja fel a bajor prémiummárka ügyfeleinek, mindvégig a vezetés hamisítatlan élményére helyezve a hangsúlyt. A különkiadás alapfelszereltségét olyan tételek színesítik, mint a Comfort Access funkció, a kétzónás automata légkondicionáló, a Harman Kardon surround audiorendszer, a parkolássegítő rendszer (PDC – Park Distance Control), a parkolóasszisztens (Parking Assistant), a frontirányú ütközésre figyelmeztető rendszer (Front Collision Warning), a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer (Lane Departure Warning) és az előzési tilalmakra is figyelmeztető sebességhatár-kijelzés (Speed Limit Info). Az automata csomagtérajtó-működtetés és a Driving Assistant csomag az opcionális extrafelszereltség része.
A maximális teljesítményre, menetteljesítményre, átlagos üzemanyag-fogyasztásra és kombinált károsanyag-kibocsátásra vonatkozó adatok előzetes értékek.
A sajtóközleményben szereplő felszereltségi tételek, csomagok és szintek, műszaki adatok, illetve átlagos üzemanyag-fogyasztásra és kombinált károsanyag-kibocsátásra vonatkozó értékek a németországi piacon elérhető ajánlatokat tükrözik. A sajtóközleményben szereplő adatok és értékek az egyes piacokon eltérhetnek. Az egyes méretadatok és mérési eredmények a Németországban alapfelszereltséggel elérhető modellek értékei, amelyek a keréktárcsák / gumiabroncsok méretétől és típusától, valamint az opcionális extrafelszereltség részeként megrendelhető tételek felszerelésétől is függnek.
Az átlagos üzemanyag-fogyasztási, kombinált károsanyag-kibocsátási, kombinált energiafogyasztási és elektromos hatótávolságra vonatkozó értékeket a legmodernebb autók menetteljesítményét vizsgáló EU-ciklus (NEDC – New European Driving Cycle) tesztkörének mérései szerint, valamint a valós körülmények közötti legdinamikusabb járműhasználat eredményeit vizsgáló, globális szabvány szerint működő tesztciklus (WLTP – Worldwide Harmonized Light Vehicle Test Procedure) mérései szerint számolták ki. Az adatok a Németországban alapfelszereltséggel elérhető modellek értékei, amelyek a keréktárcsák / gumiabroncsok méretétől és típusától, valamint az opcionális extrafelszereltség részeként megrendelhető tételek felszerelésétől is függnek. A hivatalos NEDC és WLTP mérési eljárásokról bővebb információt találnak a www.bmw.de/wltpweboldalon.
További információk az új személygépkocsik hivatalos üzemanyag-fogyasztási, fajlagos károsanyag-kibocsátási, illetve elektromosáram-fogyasztási adatairól a „Leitfaden über Kraftstoffverbrauch, die CO2-Emissionen und den Stromverbrauch neuer Personenkraftwagen” (Tájékoztató az új személygépkocsik üzemanyag-fogyasztásáról, károsanyag-kibocsátásáról és elektromosáram-fogyasztásáról) (Guideline for fuel consumption, CO2 emissions and electric power consumption of new passenger cars) kiadványban találhatók, amely minden értékesítési helyen, valamint a Deutsche Automobil Treuhand GmbH (DAT) társaságtól (D-73760 Ostfildern-Scharnhausen, Hellmuth Hirth Str. 1.) vagy a https://www.dat.de/co2 weboldalon szerezhető be.
Megérkezett a tavaly év végén beharangozott, megújult Lexus UX hibrid: a minden részletében feljavított hajtáslánc mellett további esztétikai és tartalmi fejlesztéseket is hoz a 2024-es modellév.
Öt év után búcsúzik az UX 250h a Lexus kínálatából, átadva helyét a nála minden szempontból fejlettebb hajtásláncot alkalmazó, és ahhoz gazdagabb felszereltséget társító UX 300h modellnek.
Az új modell a Lexus névadási szokásai szerint magasabb teljesítményt takar, amit teljes egészében a hibrid hajtáslánc elektromos komponensének fejlesztésével értek el a mérnökök. A változatlanul megőrzött 2,0 literes, soros négyhengeres M20A-FXS szívó benzinmotorhoz, amely termikus hatásfokát tekintve a mai napig a világ egyik legkiválóbb belső égésű erőforrásának számít, a Lexus ötödik generációs hibrid komponenseit társították.
Míg a 250h modell nikkel metál-hidrid (NiMH) akkumulátortechnológiát alkalmazott, a 300h modernebb, nagyobb feszültségű, jobb hatásfokú lítium-ion akkumulátort kap. Az új akkutechnológia egyben a menetkész tömeget is csökkenti. Az eddig különálló egységként beépített invertert pedig a villanymotorral integrálták. A két módosítás együtt a maximális motorteljesítmény 8 százalékos növekedését hozta: a korábbi 135 kW (184 LE) helyett az UX 300h csúcsteljesítménye eléri a 146 kW-ot (199 LE.)
Az E-Four összkerékhajtással szerelt modellváltozatokban hátul vadonatúj, állandó mágneses villanymotor váltja a korábbi indukciós motort. Ez több mint ötször nagyobb teljesítményt (5,3 helyett 30 kW) és csaknem kétszeresére emelt forgatónyomatékot (55 helyett 84 Nm) eredményez. Ez egyrészt közvetlenebb gázreakciókat eredményez, másrészt a hátsó tengelyre jutó, nagyobb nyomaték révén javítja a menetstabilitást, harmadrészt a generátorként is szolgáló villanymotor lassításkor hatékonyabban képes visszanyerni a felszabaduló mozgási energiát.
A megnövelt elektromos teljesítmény jóvoltából szélesebb tartományban tehermentesíthető a benzinmotor: megfelelő körülmények esetén az UX 300h hajtásláncvezérlése akár 115 km/óra sebességnél is leállíthatja a belső égésű erőforrást, kizárólag elektromos hajtásra támaszkodva. Ez tovább csökkenti az üzemanyag-fogyasztást: menethelyzettől és modellváltozattól függően 0,3-0,5 l/100km (5-9%) megtakarítást ígérnek a WLTP-norma szerinti, szabványos értékek (FWD: 5,0 – 5,2 l/100km; AWD: 5,3-5,7 l/100km.)
Ezzel párhuzamosan a menetdinamika is javult: az elsőkerék-hajtású modellváltozat a korábbi 8,5 helyett 8,1 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/órára; az öszkerékhajtású modell esetében még látványosabb (8,7 helyett 7,9 mp) a fejlődés. A megnövelt menetdinamikához igazították a futómű hangolását. A fékerő pontosabb elosztásával, kerekenkénti szabályozásával mérsékelték az oldaldőlési, térdeplési és ágaskodási hajlamot; az átdolgozott fékrendszer minden helyzetben lineáris, egyenletes fékhatást, és ebből adódóan magabiztos vezethetőséget kínál.
A hűtőradiátor, valamint a hátsó tűzfal extra merevítése ugyancsak hozzájárul a kiszámítható, egyenletes irányíthatósághoz. Ebben az összkerékhajtási rendszer fent már említett, kifinomult vezérlése is szerepet játszik, a menetstabilizáló rendszer a nyomaték tengelyek közötti elosztásával orvosolja a pillanatnyi alul- és túlkormányzottságot. Még dinamikusabban vezethető az UX 300h F SPORT modell, amelynek adaptív felfüggesztése kifinomult, testre szabható beállításokat tesz lehetővé.
A tervezők nem csak a menetdinamikával, de a komforttal is foglalkoztak. Az A-oszlopok alatt, valamint a padlólemeznél alkalmazott extra hangszigetelés, valamint a műszerfal és a hátsó kerékdob speciális rezgéscsillapító bevonata együtt 1,7 dB-lel csökkentették a belső zajszintet.
Az UX 300h elsődleges kezelőfelülete a 8 vagy 12,3 colos érintőképernyő; mindkettő gyorsabb processzort kapott, és közvetlenebbül reagál az érintésre. A nagy felbontású grafika a külső fényviszonyoktól függetlenül jó leolvashatóságot biztosít. A hangvezérlő rendszer a korábbinál pontosabban érti a természetes ritmusú beszédet, képes különbséget tenni a vezetőtől és az első utastól kapott parancsok között, valamint kiszűri a háttérzajt, így használatához nem szükséges leállítani a zenelejátszást.
Alapfelszerelés a felhő alapú (online) navigációs funkció, amely valós idejű forgalmi és útinformációkat is biztosít; a nagyobb érintőképernyőhöz tartozó, integrált navigációs rendszer mobil adatkapcsolat nélkül is működik. Az okostelefon-integrációhoz immár nem szükséges vezetékes kapcsolat; illetve számos fedélzeti rendszer a Lexus Link okostelefonos alkalmazásból vezérelhető, bizonyos paraméterek ellenőrizhetők.
Fontos újdonság a 2024-es modellévben a digitális kulcs: az opciós rendszer a felhasználó okostelefonját észlelve és azonosítva oldja a központi zárat, és engedélyezi a hajtáslánc indítását. A digitális kulcs akár öt felhasználóval megosztható, anélkül, hogy a tulajdonos a helyszínen lenne, ami különösen hasznos, ha többen használják az autót.
A karosszériaszínek választéka egy új árnyalattal: a minden kivitelhez rendelhető, homogénebb belső szerkezetének köszönhetően mélyebb ragyogású Sonic Copper rézszínnel bővült. Az utastérben a megszokott, nemes anyagok és a japán kézműves hagyományok által ihletett textúrák fogadnak. Kibővült a belső színkombinációk választéka, megújultak az ajtópanelen elhelyezett kapcsolók, átrajzolták a műszeregység árnyékolóját, a padlókonzol és a váltókar új, fémes hatású kidolgozást kapott. Szintén a váltókart érintő változás, hogy mostantól bőr helyett műbőr borítja, így az ügyfelek igény szerint rendelhetnek teljesen bőrmentes kivitelű UX-et. A kormánykerékbe a vezető éberségét felügyelő optikai érzékelőt (kamerát) integráltak.
Végül, de nem utolsósorban bővült a Lexus Safety System+ biztonsági csomag tudása, a már ismert funkciókon túl számos új rendszer jelent meg. Kis sebességű haladásnál a proaktív menetasszisztens kamera segítségével azonosítja a hirtelen felbukkanó akadályokat, és fékezéssel kerüli el az ütközést. Újdonság, hogy amennyiben a nagy sebességgel haladó UX-hoz hátulról olyan sebességkülönbséggel közeledik egy jármű, ami ütközési kockázatot jelent, automatikusan működésbe lépnek a Lexus vészvillogói. A biztonságos kiszállást támogató rendszer pedig hátulról közeledő kerékpáros vagy gépjármű esetén fényjelzéssel figyelmezteti az utasokat, hogy veszélyes kiszállni. A kilincs meghúzásakor hangjelzés nyomatékosítja a riasztást. A fent említett vezetőfigyelő kamera nem csak figyelmezteti a sofőrt, ha figyelemvesztést érzékel, de amennyiben a vezető nem reagál, automatikusan leállítja az UX-et.
Habár a 2024-es modellfrissítésnél az UX 300h áll a figyelem középpontjában, a mérnökök az akkumulátoros elektromos UX 300e modellt sem hagyták változatlanul. Az akkumulátor 10-ről 80 százalékra történő töltéséhez szükséges idő (egyenáramú gyorstöltés esetén) a korábbi 80 percről 60 percre (-25%) csökkent. Ez kiegészíti azt a 2023-as modellévi fejlesztést, amelynek eredményeként az elektromos hatótávolság 40 százalékkal megnőtt, köszönhetően a nagyobb, 72,8 kWh-ás akkumulátornak, valamint a módosított aerodinamikai részleteknek. Szintén 2023-ból hozták át a módosított kormány- és futómű-beállításokat, valamint az új infotainment rendszereket.
Egy új felszereltségi szinttel, valamint általában gazdagabb felszereltséggel kerül forgalomba a Toyota Crown szedán 2025-ös kivitele.
Kibővítette az eredetileg 2022 nyarán bevezetett Crown Crossover zászlóshajó tudását a Toyota. Az Avalon szedánt az észak-amerikai piacon öt generáció után váltó, innovatív formátumú, emelt karosszériás fastback szedán átfogó modellfrissítése még távolról sem indokolt, ugyanakkor a felhasználói visszajelzések, illetve az általános technológiai fejlődés nyomán néhány apró és egy markánsabb módosítást hajtott végre a Toyota.
A legfontosabb a vadonatúj Nightshade felszereltségi szint bevezetése. A más modellcsaládoknál már sikerrel alkalmazott kivitel elnevezése („éjjeli árny”) sötét tónusú kivitelt sejtet: az emblémák sötétített kivitelűek, az ajtók külső védőpaneljei és kilincsei, külső tükörházai, valamint cápauszony-antennája feketék, a 21 colos keréktárcsák matt fekete színűek. Érdekesség, hogy a nightshade szónak amúgy a marketing világán kívül semmi köze a sötétséghez: a nadragulyát (Atropa belladonna) nevezik így az angol nyelvben.
További apró részletek is megújultak. Míg eddig csak az utasok kaptak nagyteljesítményű USB-C töltőaljzatokat (egy elöl, kettő hátul), a vezető oldalán hagyományos USB-A port szolgált töltésre, mostantól ez utóbbi helyén is modern, gyorstöltő csatlakozót találunk. A belépő szinten eddig szövetkárpitozású ülések várták az utasokat, elöl fűthető kivitelben, de a 2025-ös modellévre ez eltűnik, és itt is megjelenik az elöl fűthető és szellőztethető, hátul fűthető kivitelű, bőrkárpitozású ülés, ami a magasabb felszereltségű modelleken eddig is a szériakivitelhez tartozott.
Korábban egyáltalán nem volt rendelhető, és most is kizárólag a legmagasabb Platinum felszereltségi szinten elérhető a head-up kijelző, valamint az aktív hátsókerék-kormányzás. Ugyanitt megjelent a motorosan állítható kormánykerék és az érintés nélkül nyitható csomagtérajtó.
Ami a többi műszaki részletet illeti, ott nincs változás. A Toyota Crown Crossover minden változata full hibrid és összkerékhajtású, ám mindkét technológiából kettő különböző változatot kínál a modell. A Platinum szint kivételével a Crown minden változata a széles körben alkalmazott, 2,5 literes szívómotorra épülő, negyedik generációs Toyota hibrid rendszert (176 kW, 239 LE rendszerteljesítmény) kapja meg. Ez alapértelmezésben kizárólag az első kerekeket hajtja, ám ha a menetkörülmények vagy az útviszonyok szükségessé teszik, a pillanatnyi hajtóerő akár 80 százalékát a hátsó tengelyre szerelt villanymotorból veszi.
A csúcsmodellt ezzel szemben a 2,4 literes turbómotorral szerelt Hybrid Max (268 kW, 365 LE) konfigurációval szerelik. Itt szintén villanymotor hajtja a hátsó kerekeket, ám ez a kivitel minden esetben összkerékhajtással közlekedik, a nyomaték tengelyek közötti megosztását 70:30 százaléktól egészen 20:80 százalékig variálja a vezérlés.
„A MINI Aceman egy erős egyéniség, saját fiatalos jegyekkel a MINI új modellcsaládján belül. Önálló stílusjegyei vannak, mialatt kompakt és agilis is. Sajátos arculatával tökéletes mindennapi társ azok számára, akik a nagyvárosokban is fontosnak tartják egyéniségük kifejezését” –véli Oliver Heilmer, a MINI vezető formatervezője.
Amikor 2017-ben csatlakozott a MINI márkához, hogyan kezdett hozzá a modellek jövője felé vezető út kikövezéséhez?
Oliver Heilmer: „Tekintve, hogy a MINI egy rendkívül tradicionális márka, az elsődleges kérdés az volt, hogy miként lehet egy ilyen brandet továbbfejleszteni. Hogy megtaláljuk a választ erre a kérdésre, vissza kellett utaznunk egészen a klasszikus Mini megszületéséig, hogy megértsük Sir Alec Issigonis szellemiségét és ebből levezessük, hogy a MINI márka napjainkban merre tart. A következő lépés az volt, amikor rendkívül sokszínű csapatunkkal feltártuk az eredeti Mini esszenciáját és ezzel párhuzamosan kialakítottuk a saját kreatív gondolkodásmódunkat. Ez volt átfogó márkaépítési elképzelésünk alapja, amely mind a mai napig vezérelvként szolgál az új termékek megtervezésekor.“
Mi jelentette a legnagyobb kihívást a teljesen új formanyelv megálmodásában?
Oliver Heilmer: „A legnagyobb kihívást a márka történelmével való mély elköteleződés jelentette, és jelenti mind a mai napig. Az első MINI abszolút formabontó volt – de az is a történet része. Mondhatnánk egyszerűen azt, hogy a MINI más volt és mindazt, ami azelőtt történt, a történelemkönyvek őrzik. De ezzel hűtlenek lennénk a márkához. Ehelyett inkább önálló egyéniségekről beszélünk – és a MINI Cooper máris egy igazi ikonként ragyog a szemünkben, amely egyre közelebb kerül az eredeti modell kvintesszenciájához: a lehető legkevesebb sallangot alkalmazó magabiztossághoz. Erről szól a Charismatic Simplicity.“
Mit képvisel a MINI új, Charismatic Simplicity formanyelve és hogyan jelenik meg mindez az új MINI Aceman modellen?
Oliver Heilmer: „A Charismatic Simplicity az összetéveszthetetlen egyéniségekről szól és arról, hogy a MINI modellcsaládjának mindegyik tagja önálló helyet foglal el a palettán. Oldalnézetből például a MINI Aceman teljesen egyedi formákat és egyedülálló kerékjárati íveket kapott. Kompakt, agilis és a haladás iránti elköteleződést hangsúlyozza. Ettől lesz karizmatikus, miközben a felesleges stílusjegyektől tudatosan távol tartottuk magunkat. A legfőbb kihívást az jelentette, hogy a lehető legkevesebb dizájnelemmel alkossunk meg egy markáns karaktert.“
Hogyan írná le a MINI Aceman karakterét?
Oliver Heilmer: „A MINI Aceman egyszerre praktikus és kifejező, egyedi társ a mindennapokban. Frissen és gondtalanul lép ki a nagyvilágba, ahol elfoglalja a helyét a MINI modellcsaládjának középpontjában. Önálló karaktere kiváltképp „élénk” tud lenni, és olyan ügyfeleket szólít meg, akik – koruktól függetlenül – értékelik az egyéniséget és a különlegességet.“
A MINI Aceman igazi úttörő egyéniség. Mi teszi jellegzetessé a nagyvárosi forgatagban?
Oliver Heilmer: „A MINI Aceman tökéletesen illik a metropoliszok forgatagába, hiszen modern, tisztán elektromos meghajtású crossover modellként értelmezi újra a klasszikus Mini értékeit. Emelt üléspozíciója anélkül kelti a biztonság és a bőséges helykínálat érzését, hogy a MINI modelljei által fémjelzett kompaktság és manőverezhetőség bármit is csorbulna.“
Honnan merít ihletet az új MINI modellek megrajzolásához?
Oliver Heilmer: „Az ihlet sosem véletlenül érkezik, hanem a csapatunkon belüli rendszeres, módszeres eszmecserék szüleménye. Ehhez minden csapattagunk inspiráló, lenyűgöző és szerteágazó tapasztalatokkal járul hozzá. Az egyik csapattagunk például gördeszkákat épít, egy másik pedig két éven át egy vitorlás hajón élt. Mondhatom, hogy a közvetett és a közvetlen inspiráció nagyjából egyforma arányban van jelen. A közvetett magába foglalja mindazt, ami a szellemiséget táplálja, és ez az általunk használt anyagokban, a felületeken és a digitális megoldásokban is visszaköszön. A közvetlen inspiráció például az építészetből vagy a divatból érkezik. A csapaton belüli kreatív ötletütköztetés azonban kulcsfontosságú.“
Az új, fenntartható módon előállított anyagok hogyan befolyásolják a MINI tervezési folyamatait?
Oliver Heilmer: „Márkaarculatunk jövőképének alapja a kreatív gondolkodásmód, amely négy fő értékből áll: szívdobbanás, kíváncsiság, felelősségvállalás és vakmerőség. Ezen értékek tovább erősítik olyan alapelveinket, mint például az örökségeink maradéktalan megőrzése, az újdonságokat övező kíváncsiság, a fenntarthatóság és a bátorság, hogy merjünk kitűnni a tömegből. A fenntarthatóság és az erőforrások felelős felhasználása számunkra nem kompromisszum, hanem a kreatív folyamatainkban rejlő új lehetőségek felfedezése. Az olyan anyagok helyett, mint például a bőr, alternatív technológiákat alkalmazunk, amelyek több alkotói szabadságot és nagyobb személyre szabhatóságot engednek. Ilyenek például a különböző minták és a kéttónusú árnyalatok is. A háromdimenziós kötés a sneaker-iparágból átemelt meghatározó formai elem egyik kiváló példája. De helyettesítünk is elemeket: a krómot például az új Vibrant Silver árnyalatunkkal.“
A MINI Aceman dizájn-innovációi közül melyek azok, amelyekre kifejezetten büszke?
Oliver Heilmer: „Kettő ilyen van, és mindkettő a méretről szól. A nagyon rövid első és hátsó túlnyúlásoknak köszönhetően a MINI Aceman rendkívül kompakt, ugyanakkor extrém biztonságos is. Ez a kétségkívül kimagasló tervezőmérnöki szaktudás eredménye. A modellt azonban nem csak a látható dolgok teszik különlegessé: ki kell emelnem az utastér tágasságát és bőséges térérzetét, amely maximális könnyedséget eredményez.“
Vannak a modellnek olyan rejtett stílusjegyei, amelyek csak közvetlen közelről láthatók?
Oliver Heilmer: „Az apró meglepetések elrejtése mögött a felfedezésben rejlő emberi kíváncsiság gondolata áll. Nem is kell mindent egyértelműen előtérbe helyezni. A digitális innováció rengeteg játékosságnak enged teret: a navigációs rendszer nyíl ikonja például apró MINI-ként is megjelenhet, a központi kijelzőre pedig egy nagyméretű, forgó lemez is kitehető. Így született meg Spike is, aki kedves bulldogként mindig hű társa volt a márkának. A digitális társ ötlete adta magát: Spike felköltözött a fedélzetre és most úgymond a kijelzőn él.“
Milyen irányba kívánja fejleszteni a jövőben a MINI formanyelvét?
Oliver Heilmer: „Csapatként hisszük, hogy a kreatív gondolkodásmód a jövőben is ugyanolyan fontos marad számunkra, mint jövőbeni termékeink vezérelvei. A felelősségvállalás értékét ugyanakkor még inkább előtérbe fogjuk helyezni. Kíváncsiság és felelősségvállalás: ezek azok az értékek, amelyeket bele kell táplálnunk a jövő nemzedékébe.“
Ha tervezhetne egy terméket az autóiparon kívül, mi lenne az?
Oliver Heilmer: „Sok minden eszembe jut, de ha egyet kellene választanom, akkor az egy vitorlás hajó lenne. Életemben talán csak ötször vitorláztam, de továbbra is vonz a nyílt víz és az ott uralkodó természeti erőkkel való küzdelem. A diplomamunkámhoz egy diáktársammal közösen terveztünk egy trimaránt: arra a kérdésre kerestük a választ, hogy tervezhető-e olyan „autós” termék a mobilitás területén, amely nem feltétlenül korlátozódik az útra. Úgy hiszem, itt még rengeteg kiaknázatlan lehetőség lakozik.“
Miközben a Forma–1 mezőnye már a Kanadai Nagydíjra hangolódik, a versenyzők az elmúlt napokban egészen eltérő programokkal töltötték az idejüket. Volt, aki hollywoodi vörös...