Főoldal Blog Oldal: 520

Megérkezett a Peugeot 308 GT

Megjelenése óta nagy népszerűségnek örvend a Peugeot 308 és 308 SW: a két modellből összesen 146 ezer példányt rendeltek augusztus végéig. Ez a siker alapvetően a formatervnek, az érzékelhető minőségnek, az innovatív i-Cockpitnak, valamint a takarékos és tiszta motoroknak köszönhető.

peugeot_308_gt_002

A 308 5 ajtós és SW kínálata most két új változattal bővül. Mindkettő az exkluzívabb modellkínálat kialakítására irányuló törekvést illusztrálja, amit az Év autója 2014 cím elérése is bizonyít.

Az új GT 205 változatot stop-start rendszerű 1.6 literes THP motorral és hatfokozatú manuális váltóval, míg a GT 180-at 2.0 literes BlueHDi 180 motorral és EAT6 automata váltóval szerelik fel. Bármelyiket is választja az ügyfél, örömét leli majd a határozott stílussal és nagyszerű teljesítményekkel felruházott modellekben, és nemcsak a páratlan vezetési élmény nyűgözi majd le, hanem a mértéktartó fogyasztás is.

A 308 GT lázba hozza az autózás szerelmeseit kétségtelenül.

Az új Peugeot 308 technikai és minőségi ugrást jelent, amelyet a rangos Év autója 2014 cím odaítélésével is elismertek. A 308 kínálat most további dinamikus változatokkal bővül. A 308 GT dízel- és benzines motorral egyaránt áttörést hoz a piacon a vezetési komfort terén.” – érvel Maxime Picat, a Peugeot ügyvezető igazgatója.

peugeot_308_gt_003

A Peugeot 308 egy remekül sikerült szintézis. A 308 GT-vel sikerült még tovább mennünk. A GT 205 és a GT 180 kifejezetten sportos, mindennapos használatra tökéletesen alkalmas modell. Fantasztikus autó!” – mondja Jean-Philippe Lamy, a 308 GT projektigazgatója.

Határozottan sportos stílus

A Peugeot 308 GT kertelés nélkül megmutatja egyediségét. A hódító magabiztosságával, mágnesként vonzza a tekintetünket. Az orr-rész jellegzetes eleme a három vízszintes, karomszerű lécből álló hűtőrács, amely magába foglalja a márkaembléma oroszlánját. A világításról kizárólag fénydiódák gondoskodnak. A 62 fénydiódából álló, high-tech fényszórók minden körülmények között kiváló láthatóságot biztosítanak.

A 308 GT irányjelzői különlegesek. A ledek belülről kifelé haladó, egymást követő, dinamikus felvillanása felerősíti a modell modern karakterét. Az irányjelzők a kiegészítő levegőbeömlő nyílások felett helyezkednek el.

A 308 GT áramvonalas formavilága és stílusa teljesen letisztult. A feketére lakkozott visszapillantók eggyé olvadnak a hátul sötétre színezett oldalablakokkal. A küszöb vonalával együttfutó díszlécek miatt szélesebbnek tűnik az autó. A 308 GT sportos lelkületét erősítik a Michelin Pilot Sport 3 típusú, 18’’-os gyémánthatású kerekek. A GT-hez tervezett, kettős árnyalatú felnik a vésett, bordázott küllőknek köszönhetik egyedi megjelenésüket.

Egyedi a modell hátsó megjelenése is, amelyet elsősorban a fekete lakkozott diffúzor és a sportos dupla kipufogóvég határoz meg. A GT feliratot a hűtőrácson, a csomagtérajtón és az első sárvédőkön találjuk meg.

peugeot_308_gt_005

A 308 GT színpalettáján visszaköszön a francia versenyautók világából hagyományosan ismert Bleu Magnetic, amely remekül illik az autó lendületes, dinamikus vonalaihoz, és még jobban kiemeli az elöl 7 mm-rel, hátul 10 mm-rel alacsonyabbra ültetett modell sportosságát.

“A 308 GT felvonultatja a 308 erényeit, egyedi stíluselemei mégis markánsan megkülönböztetik az alapmodelltől. Olyan igényes autórajongóknak készült, akik vonzódnak a különleges és dinamikus autókhoz.” – mutat rá Philippe Houy, a Peugeot 308 termékfelelőse.

Sportos hangulat uralkodik az utastérben is, ahol megtalálhatók mindazok a jellegzetes vonások, amelyek sportossá teszik egy autó utasterét. A tetőkárpit és a felső ablak kárpitja antracit fekete, míg a szériában TEP / alcantara kombinációjú, opcióként pedig Club Nappa bőr üléshuzatok vörös díszvarrással készülnek. Ez a szegélyvarrás a műszerfalon, az ajtóbetéteken, a váltószoknyán és a felsőkategóriás szőnyegeken is visszaköszön. A versenysportot idézik az alumínium pedálok és a rozsdamentes acélból készült ajtóküszöb.

Egy sportos autó elképzelhetetlen ideális vezetési pozíció nélkül – ez a Peugeot i-Cockpit ergonomikus kialakításával maradéktalanul megvalósul. Az ideális helyzet beállításához sokat segít a magasságban és mélységben állítható, perforált bőrrel bevont, kompakt kormány, amelyre szintén felkerült a GT embléma. A versenysportból jól ismert kockás zászló a számlappal ellátott műszeregységen köszön vissza, amelyet a vezető tekintetének tengelyében helyeztek el, így az információk leolvasásához le sem kell vennie tekintetét az útról. A gyújtás ráadásakor az autó egyedi fogadóüzenettel üdvözli a vezetőt. Ezzel összhangban a nagyméretű érintőképernyőn az új, Redline nevű piros-fekete színösszeállítás jelenik meg.

peugeot_308_gt_004

Nagyszerű dinamikai teljesítmények

A maximális vezetési élményt szolgálják a GT futóművének speciális beállításai és az Euro 6 előírásait már most teljesítő, hatékony motorok. A mérnökök a márka minden tudását latba vetették a bámulatos tömeg/teljesítmény arány eléréséhez: a benzines 308 GT esetén ez az érték mindössze 5,85 kg/LE, ami páratlan vezetési élményt és kezes viselkedést garantál.

A menetteljesítmények önmagukért beszélnek. A 308 GT benzines változatának mindössze 7,5 másodpercre van szüksége ahhoz, hogy 100 km/h-ra gyorsuljon.

“A 308 GT benzines és dízel motorjai a rugalmas és a sportos vezetési stílust egyaránt lehetővé teszik, miközben CO2-kibocsátásuk lenyűgöző: 103 g/km a 2.0 literes BlueHDi 180, illetve 130 g/km az 1.6 literes THP 205 stop-start változat esetén.” – fogalmaz Bernard Phulpin, a GMP műszaki vezetője.

A négyhengeres, benzines 1.6 literes THP 205 stop-start változat hatfokozatú, manuális váltóval készül, ami maximálisan kihasználhatóvá teszi az 1750 és 4500/perc között rendelkezésre álló 285 Nm-es nyomatékot. A magas teljesítményszint mértéktartó CO2-kibocsátással és fogyasztással párosul: ez a változat mindössze 130 gramm szén-dioxidot bocsát ki kilométerenként és 5,6 litert fogyaszt 100 kilométerenként.

A négyhengeres, 1598 köbcentis motor kiváló teljesítményszintjeit az alábbiak garantálják:

  • Twin-Scroll típusú turbófeltöltő, amely már az alacsony fordulatszám-tartományokban is kitűnő teljesítményt és reakciókészséget biztosít ;
  • közvetlen benzinbefecskendezés, amely az optimális égéshez szükséges;
  • változó szelepemelés a szívóoldalon, a szívó- és kipufogóoldali változó szelepvezérléssel egybekötve (Vti technika: Variable valve and Timing injection) ;
  • stop-start rendszer, amely hozzájárul a fogyasztás és a CO2-kibocsátás csökkentéséhez, és növeli a vezetési komfortot a városi vezetésbenA négyhengeres, 2.0 literes BlueHDi 180 kiváló teljesítményeket nyújt. Maximális, 180 lóerős nyomatékát 3750/perc fordulatszámon adja le, míg 400 Nm-es nyomatékát 2000/percnél. A mindössze 7,3 kg/LE tömeg/teljesítmény arányával ez a motor mindössze 5,5 másodperc alatt gyorsítja az autót 80-ról 120 km/h-ra az utolsó előtti fokozatban.
  • Lökettérfogata 1997 cm3, CO2-kibocsátása meglepően kicsi, mindössze 103 g, ami 4.0 literes fogyasztásnak felel meg 100 km-ként a következőknek köszönhetően:
  • harmadik generációs közös nyomócső, amelyben a nyomás a 2000 bart is elérheti ;
  • új égéstér, amelybe optimalizálva, egy hétlyukú fúvókán keresztül jut a levegő és az üzemanyag keveréke;
  • 16,7 :1-re növelt sűrítési arány, amely javítja a motor általános hatásfokát,
  • rendkívül alacsony viszkozitású, 0W15 típusú motorolaj.A részleteken végrehajtott fejlesztések eredményeként 7 kilogrammot sikerült lefaragni a motor súlyából. Vékonyabb lett a karter fala, és a kiegészítő berendezések irányított vezérlésével szintén súlycsökkenést sikerült elérni.Az EAT6 automataváltó hatásfoka szinte megegyezik a mechanikus váltóéval, ez egyrészt a belső súrlódások csökkentésének, másrészt olyan nyomaték átalakítók alkalmazásának köszönhető, amelyek a csúszások elkerülése érdekében, szükség szerint automatikusan záródnak. 
  • Az eredmény: a manuális váltókéhoz fogható CO2-kibocsátás és fogyasztás.
  • Ehhez a dízelmotorhoz az AISIN AW vállalattal közösen tervezett és kifejlesztett automatikus EAT6 automataváltó kapcsolódik, amely Quickshift technikával készül. Az új váltó gyorsabban vált, és lehetővé teszi akár több fokozat automatikus átugrását.

“A motorok és a futóművek tökéletes összehangolása érdekében a GT-ben tovább finomítottuk a beállításokat. Ennek köszönhetően az ügyfél egy rendkívül kifejező, ugyanakkor sokoldalú és kényelmes autó előnyeit élvezheti.” – teszi hozzá Nicolas Pincet, a Peugeot 308 dinamikai jellemzőinek felelőse.

A futóművek (elöl Mc Pherson, hátul deformálódó kereszttartó) a kínálatban szereplő motorokhoz és az autó sportos karakteréhez méltó, speciális beállításokat kaptak. A sportos futómű és a kitűnő karosszéria-stabilitás mellett a Peugeot-tól megszokott és elvárt nagyfokú kényelemről se kell lemondanunk.

A mérnökök úgy állították be a különböző paramétereket, hogy bármilyen minőségű úton precíz vezetést, biztos viselkedést biztosítsanak, hirtelen alul- vagy túlkormányozottság nélkül. A feszesebbre hangolt futóművel a passzív lengéscsillapítók azonnal alkalmazkodnak az adott vezetési stílushoz. A menetzajok csökkentése érdekében hidraulikus tartóbakokra helyezett lengécsillapítókat alkalmaztak. A rendkívül érzékeny, késleltetés nélküli viselkedés érdekében az első és hátsó futómű merevsége egyes változatokban 10-20 százalékkal megnő.

peugeot_308_gt_006

Az elektromos, változó kormányrásegítés lehetővé teszi a remek tapadású Michelin Pilot Sport 3 gumiabroncsok tudásának maximális kihasználását.

A megnövelt motor teljesítmény hatékony fékrendszert követel meg, amelynek legfontosabb jellemzői a kimagasló és precízen adagolható fékerő, valamint a fokozott hőterheléssel szembeni nagy ellenállás. A GT fékrendszerének lelke a Bosch 9CE központi egység, amely a négy kerék közötti megfelelő fékerőelosztásért felel. Elöl a 330 mm átmérőjű és 30 mm széles tárcsák 60 mm-es dugattyúval ellátott úszónyergekkel vannak szerelve. Hátul a 308 GT-ben 268 mm-es, a 308 GT SW-ben 290 mm-es tárcsákat találunk.

Mindkét motorhoz alapfelszerelés a kikapcsolható ESP.

A GT kínálatot az alábbi modellek alkotják:

  • A GT 205 az 1.6 literes THP 205 stop-start motorral és hatfokozatú manuális váltóval: az 5 ajtós változat CO2-kibocsátása 30 g/km, fogyasztása 5,6 l/100 km, míg az SW 134 gramm CO2-t bocsát ki kilométerenként, fogyasztása pedig 5,8 l/100 km
  • A GT 180 a 2.0 literes BlueHDi 180 motorral és EAT6 váltóval: az 5 ajtós változat CO2-kibocsátása 103 g/km, fogyasztása 4,0 l/100km, az SW 107 g CO2-t bocsát ki, fogyasztása pedig 4,1 l/100kmFokozott vezetési élmény
  • Páratlan vezetési élményt sugall a vezetőnek a Peugeot i-Cockpit, a körülölelő sportülés, a kisméretű, kompakt kormány és a magasra helyezett műszeregység. A vezetés örömét fokozza a mindkét motorizáció esetén alapfelszerelésként beépített Driver Sport Pack. Ez a sportcsomag a következőkön keresztül bűvöli el a dinamikus vezetés szerelmeseinek érzékeit :
  • felerősített, sportos motorhang;
  • piros kijelzős műszeregység ;
  • leadott teljesítmény és nyomaték, a turbónyomás, a hosszanti és keresztirányú gyorsulások megjelenítése a műszeregységen;
  • határozott és érzékeny szervokormány;
  • érzékeny gázpedál karakterisztika ;
  • gyorsváltású EAT6 automata sebességváltó ;
  • kormányról vezérelhető sebességváltás EAT6 sebességváltó esetén. A Driver Assistance Pack három funkcióból áll, amelyek az autó elejébe épített radar segítségével működnek:
  • Az új GT számos vezetést segítő berendezést kínál, amelyekkel maximálisan kiaknázható az autó sportos karaktere.
  • Ha a vezető a sportos helyett inkább a kényelmes vezetést szeretné élvezni, a középkonzolon található gomb megnyomásával kikapcsolhatja, és készenléti üzemmódba helyezheti a Driver Sport funkciót. Visszakapcsolni ugyanúgy, a gomb megnyomásával lehet.
  • aktív tempomat: a távolságtartó tempomat megtartja és automatikusan az előttünk haladó jármű sebességéhez igazítja az autó sebességét. A funkciót a vezető ki is kapcsolhatja.
  • ütközés veszélyére figyelmeztető jelzés: a vezetőt a felvillanó kijelző és hangjelzés figyelmezteti arra, hogy az ütközés elkerülése érdekében fékezzen.
  • automatikus vészfék: amikor a radar az előttünk haladó járművel való ütközés kockázatát érzékeli, a rendszer fékezéssel figyelmezteti a vezetőt, hogy elkerülhető legyen az ütközés, illetve mérsékelje annak súlyosságát.A Park Assist parkolás segítő rendszerrel a párhuzamos és a merőleges parkolás egyaránt gyerekjáték. A Peugeot Connect Apps új élménnyel gazdagítja azokat az autósokat, akik vezetés közben is kapcsolatban szeretnének lenni a külvilággal. A 3G Plug&Play kulcs segítségével valós időben tájékoztatja a vezetőt a hasznos információkról: szabad parkolóhelyek, üzemanyagárak, a Michelin útikalauz turisztikai információi, meteorológiai információk, vagy a közlekedési viszonyok a Coyote alkalmazással. (Magyarországon ez a szolgáltatás egyelőre nem érhető el.)
  •  
  • A fokozott biztonság érdekében a vezető mobiljával is összehangolható a riasztó berendezés.
  • A holttérfigyelő rendszer a visszapillantó tükörbe épített fénydióda felvillanásával figyelmezteti a vezetőt az autó holtterében megjelenő járműre.

peugeot_308_gt_001

“A 308 GT megőrzi az alapváltozat erényeit. Sőt, a maximumot hozza ki belőlük a modern motoroknak és szerkezeti elemeknek köszönhetően. Ez az ügyfélkör a legjobb minőséget követeli meg. A 308 GT-vel nemcsak ez valósul meg, hanem a teljesítmények és a kényelem közötti arany középút is.” – mutat rá Sébastien Bernard, Peugeot 308 ügyfélfelelős.

150 Suzuki Swiftet adott át a Magyar Suzuki Zrt. az ORFK-nak

150 darab Suzuki Swiftet adott át az Országos Rendőr-főkapitányságnak a Magyar Suzuki Zrt.

suzuki_swift_orfk_atadas_2015_4

Az eseményre 2015. február 16-án került sor a budaörsi Suzuki Világ kereskedésben. Az átadáson a Rendőr-főkapitányság részéről jelen volt Kovács István r. dandártábornok, valamint Takayuki Iguchi a Magyar Suzuki Zrt. kereskedelmi operatív igazgatója.

Az idei egyébként már nem az első együttműködés a Suzuki és az Országos Rendőr-főkapitányság között, a korábbiakban a szervezet Grand Vitarákat és régebbi típusú Swifteket is nagy megelégedettség mellett használt már. Idén az átadott 1,2 literes, benzines Suzuki Swift GL modellek feleltek meg legjobban az ORFK által kiírt tender feltételeinek. A modellbe szerelt 1,2 literes benzinmotor egyszerre pörgős és környezetbarát, miközben a fogyasztás és a károsanyag-kibocsátás rendkívül alacsony.

suzuki_swift_orfk_atadas_2015_1

„A hazai gyártású Swiftet választottuk az Országos Rendőr-főkapitányság ügyintézői autóinak, mert azon túl, hogy magyar termék, kimagasló ár-érték aránya rendkívül versenyképessé teszi. A nagyon alacsony meghibásodási ráta is a Swiftek mellett szól, különösen egy rendőrautó esetében, hiszen azt nem engedhetjük meg, hogy autóhiányban szenvedjen a szervezet a szervizben álló autók miatt” – mondta Kovács István r. dandártábornok.

suzuki_swift_orfk_atadas_2015_3

Takayuki Iguchi a Magyar Suzuki Zrt. kereskedelmi operatív igazgatója kiemelte, büszke arra, hogy egy olyan jelentős szervezet, mint az Országos Rendőr-főkapitányság a Suzuki Swiftet választotta. “Számunkra ez is azt bizonyítja, hogy a Swift amellett, hogy gazdaságilag ésszerű döntés, kiemelkedő biztonsági felszerelésének köszönhetően megbízható és tökéletes választás flottaautónak is.”

suzuki_swift_orfk_atadas_2015_2

A most átadott Swifteket ügyintézői autónak fogják használni az ORFK megyei kapitányságai, a készenléti rendőrség és a rendőrség egyéb szervezetei.

A Magyar Suzuki Zrt. a Merkantil Bérlet Kft.-vel konzorciumban nyerte el a 150 darab Suzuki Swiftre vonatkozó tendert. Az autók szervizelését 5 év/200000 kilométeren belül a Merkantil Bérlet Kft. biztosítja.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUS, Sony,  Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer, ASUS

[TESZT] BMW 218i Active Tourer – ahol a prémium és praktikum találkozik

Nem férhet hozzá kétség: a BMW-nél is kiegészültek a nézetek, ebből adódóan kibővült a portfólió. Tény, hogy a bajor konszernnél is felismerték a potenciált a downsizing adta lehetőségekben, annak minden előnyével és hátrányával megbarátkozva, valamint a családbarát felhasználhatóság és a praktikum fő ismérveit figyelembe véve kellett maradandót alkotnia a tervezőmérnököknek.

bmw_218i_active_tourer_autoaddikt_001

Alapvetően adott volt már korábban is egy jól bejáratott 2-es széria által kínált minden olyan lehetőség, amely elérhetővé tette az alsó-középkategória szintű elgondolások foganatosítását, valamint a szabadidőautós jelleg – igaz, kupé ls kabrió formátumban – jelen volt már, valamint a jelenlegi termékpaletta szerves része.

MPV, közepes méretben. Újragondolva a műfaj?

Tehát racionálisan megfontolt alapokkal kezdődött meg a BMW 2-es sorozat (F45) Active Tourer, azaz MPV egyterű kasznival felvértezése, tavaly, azaz 2014-ben. Sokak szerint formabontó irányvonalat pedzeget ezzel a BMW, pedig tulajdonképp ezzel semmi probléma, hiszen a kor igényeit és követelményeit szem előtt tartva történik az amúgy is stílusos modellpaletta bővítése, vagy ha jobban tetszik: kiegészítése.

bmw_218i_active_tourer_autoaddikt_004

Ne várjunk unalomig mantrázott megközelítéseket a külső kialakítás tekintetében, ugyanis a BMW 2 Active Tourer megpróbál elrugaszkodni a megszokottan konzervatív sablonoktól, kliséktől. Persze a vizuális összhatás nyilvánvalóan nem hagyományos értelemben vett sportkombira hajaz (bár vonható azért némi párhuzam), érzékelhető az alaphangon megnövelt beltér és helykihasználás végett érzékelhető méretkülönbség – például a magasságnál, mely 1555 milliméter; igaz, ez a paraméter még mindig nem tekinthető túl szélsőségesnek, ám a házon belüli, némileg eltérő kategóriáktól azonban igen.

bmw_218i_active_tourer_autoaddikt_002Az orr rész formaterve követi a tradíciót, tehát a szélesre húzott, jól elkülönített kettős hűtőmaszk-beömlők határozzák meg a tényleges arculatot, a lámpatestek felfelé ívelő vonalakkal, kissé feljebb elhelyezve a megszokottól vonzzák a tekintet. A körkörösen integrált LED alapú fényszórók nappali menetfénye is illusztris, a lámpaburák vonalvezetésével párhuzamos ködlámpafészkek az alsó frontszoknyára helyezett trapéz alakzatú bordázat által lettek körülhatárolva.

Minden részletében BMW

Így, összességében tehát borítékolható máris a BMW 218i Active Tourer markáns megjelenése, viszont ha az előbb már említett oldalvonalakat vizsgáljuk, feltűnhet, hogy a kifejezetten kocka-alakzatot messze mellőzi a kialakítás: annak érdekében, hogy megmaradjon a BMW által sugallt masszív dinamizmusra utaló lendület érzete, különböző törésvonalak lettek integrálva az oldalfelületekre. Az övvonal alatt pár centiméterrel máris felfedezhető két párhuzamos sík, továbbá a küszöb felett nem sokkal szintén, valamint a köztes terület esetleges egyhangúságát is megtöri egy átló. Mindezt úgy – bár ez nyilván erőteljesen tónusfüggő – hogy a fény-árnyék hatások remekbeszabottan érvényesüljenek, még akkor is, ha szimplább színválasztást eszközölünk a konfigurálásnál.

bmw_218i_active_tourer_autoaddikt_003Megfelelően terjedelmes üvegfelületekkel találkozunk a BMW 2 Active Tourer-nél, ez szükséges is, hiszen az autót egyöntetűen a (hosszabb) utazásokra, praktikumot előtérbe helyező felhasználásra tervezték. A szélvédő is ennek megfelelően nagy látószöget fed le, viszont az A oszlopoknál kialakított keskeny háromszög nem enged elegendő kitekintést, itt viszonylag nagy a holttér, erre fokozottan ügyelni kell vezetés közben. Ezzel viszont ki is merül a korrekt manőverezést esetlegesen gátló tények tárháza, a vékonyra húzott B és C oszlopok viszont perfekt kitekintést biztosítanak akár menet közben, akár tolatásnál is – utóbbi révén néhány apró mozdulattal kormányozható be a BMW 2 Active Tourer két autó közé farral parkolásnál.

Bár összességében a sportosság jellemezte a BMW 218i Active Tourer tesztautót, mégis visszafogták az összhatást a 16 col átmérővel felvértezett felnik. Lényegében viszont a gyakorlati felhasználás mellett voksoltunk most amúgy is a teszt elkészítésénél, melyhez viszont tökéletesen passzolt ez az alternatíva.

bmw_218i_active_tourer_autoaddikt_007

Hátulról szemlélve a BMW 2 Active Tourer-t az az érzésünk támadhat, hogy a méretek gigászibbak a valósnál. Pedig nem, hiszen a hozzávetőlegesen 1800 milliméteres szélesség meghatározó itt is, fókuszba a helyzetjelzők tokozása, valamint a törésvonalak kerülnek. Az ötödik ajtó 468 literes, felhajtható padlójú, rendkívül jól kihasználható csomagteret rejt, ez a 40:20:40 arányban harmadolt hátsó ülések hétlapjának döntésével akár 1510 literesre is növelhető.

Kényelemre és praktikumra szabva – persze érezhetően kiváló minőségben

Az enteriőrbe pattanva elsőként – mondhatni, természetesen – a prémium jelleg, a minőségi anyagválasztás dominál. A központi műszeregység elrendezése korrekt, az analóg számlapok erős ellen- és oldalfényben is jól olvashatók, a funkcionalitás szintén testreszabott, az elhelyezkedés minden visszajelző tekintetében – beleértve a külön egységként elkülönülő infotainmentet is – abszolút könnyen emészthető, a helyzetük, valamint kezelésük pillanatok alatt megszokható és elsajátítható. A multifunkciós kormánykerék fogása kellemes, kényelmes, a vajbőr bevonat tapintása kicsit talán ércesebbnek tűnt – ne feledjük, egy majdhogynem belépő szintű kategóriáról szól a fáma a BMW portfólióját figyelembe véve! S mindezek ellenére – ár-érték tekintetében is (erről majd a teszt végén olvashatnak) – valójában olyan, mintha egy kategóriával feljebb elhelyezkedő autóban foglalnánk helyet.

bmw_218i_active_tourer_autoaddikt_012

Hatsebességes manuális kéziváltó került a BMW 218i Active Tourer-be. A kar járása viszonylag jól hangolt, bár bizonytalankodás érzékelhető, kiváltképp, ha elindulásnál megszokásból akarunk egyes fokozatba kapcsolni. Ugyanis a hátramenet párhuzamos a egyessel, s miután nem áll rendelkezésre semmi, ami a két állást radikálisan elkülönítené (nincs mutató- és középső ujjal felhúzható kallantyú például), könnyedén kapcsolhatunk fals állásba. Szerencsére ez is szokás kérdése, hamar kiküszöbölhető és áthidalható, tehát nem jelent kardinális problémát használat közben.

bmw_218i_active_tourer_autoaddikt_013Kitűnő az utaskabin szigetelése, akár a motor magasabb fordulatszámtartományait, akár a szélsőségesebb útviszonyokat tekintve. Sem motorzaj, sem az egyébként közepesen keményre hangolt, ennek megfelelően élesebben vett kanyarokban is stabilan tartó, elöl MacPherson, hátul multilink felfüggesztésű futómű zaja sem szűrődik be számottevően, ugyanakkor 90 kilométer/óra felett már szélzaj érzékelhető, de 130 kilométer/órás autópályatempó esetében sem lép túl az átlagosság fogalmán. Még eggyel több pont tehát, ami jó utazóautóvá teszi a BMW 218i Active Tourer-t.

bmw_218i_active_tourer_autoaddikt_014No és mi a helyzet a kényelemmel, az utaskabin kihasználhatóságával? Hiszen ugyebár ez az egyik, ha nem a legfontosabb ismérve egy belevaló családi egyterűnek. A tartósnak és strapabírónak tűnő kárpitozással ellátott első ülések fotel kényelmet garantálnak túlzás nélkül, ez ismét túlmutat a kategórián. Nagyon jó állíthatósággal, testre szabhatósággal variálhatunk, csakúgy, mint a hátsó, szintén majd’ minden erőpróbát kiálló minőséggel felruházott traktusban. Talán épp ezért nem is meglepő, hogy a hátsó üléssor ténylegesen elbírja három felnőtt, átlagos testalkatú utas szállítását, fej, váll, és lábtér is elegendő mértékben áll rendelkezésre. Igaz, az lapok kidolgozása kettő kifejezett ülőrészt hordoz, ennek ellenére a középen helyet foglaló delikvensnek sem lehet oka panaszra, több száz megtett kilométer után sem. A tervezésnél arra is szigorúan ügyeltek, hogy a hátul ülők kényelme és komfortérzete maximálisan ki legyen szolgálva, ennek megfelelően az első ülőtámlák hátsó burkolatába integrált hálózsebek, a kardánalagút lezárásánál rekesz áll rendelkezésre.

Mindent a vezetés élményéért, de a biztonság sem másodlagos

Számos hasznos, vezetőt és biztonságot segítő funkció rendelhető (valamint tartozik az alapfelszereltséghez is – lásd a BMW hazai honlapját) a BMW 218i Active Tourer-hez.

bmw_218i_active_tourer_autoaddikt_008

A Torlódásasszisztens 60 kilométer/óráig felvállalja, hogy fix sebességen tartsa az autót araszolgatásnál, illetve korrigálja a sebességet, akár a teljes megállásig is, elkerülve a vészfékezést. A teljes színspektrummal operáló head-up display tökélyre hangoltan búvik meg a vezető látómezejében, kijelezve minden releváns információt. A Driving Assistant Plus csomag része a koccanásra figyelmeztető asszisztencia, csakúgy, mint a gázolásveszélyre figyelmeztetés, valamit a sávtartó automatika egyebek mellett. Tolatókamera nem, viszont Parkolóasszisztens-csomag volt telepítve a BMW 218i Active Tourer tesztautóban; a PDC parkolássegítő végeredményben radarok összessége, melyek közvetítenek az infotainment kijelzőjére grafikusan, ténylegesen egyszerűbbé téve a parkolás procedúráját.

Háromhengeres turbós benzinessel és elsőkerék-hajtással

Nem véletlenül említettük a bevezetőben, hogy a BMW a márkától eltérően formabontót alkotott az 2-es Active Tourer-rel. A 218i motorterében egy sorhármas, benzines, turbótöltött, 1499 köbcentiméter hengerűrtartalmú dolgozott, 136 lóerővel (4500-6000 fordulat/perc), tekintélyes, 220 Newtonméteres (1250 percenkénti fordulatszámtól) forgatónyomatékkal.

bmw_218i_active_tourer_autoaddikt_016

Önmagában már ez is szinte kuriózum, hiszen a soros hathengeres megoldások képezték tulajdonképpen az alsóbb szintet korábban, s azzal, hogy a hengerszámot felére redukálták a klasszikus képlethez képest, máris figyelemfelkeltő lett a BMW tevékenysége e téren. Ráadásul az elengedhetetlen hátsókerék-hajtást fronthajtásra cserélték, így ténylegesen felzárkózott a BMW 2-es Active Tourer modelljével a mainstreamhez.

bmw_218i_active_tourer_autoaddikt_011Mindez mit jelent gyakorlatban? Meglepő, de semmiféle visszafordulást, leminősülést. Sőt, ellenkezőleg! A hatékonyság a tapasztalttól eltérően itt tényleges, a háromhengeres egység nyomatékgörbéje masszívan épül fel alacsony, 1200 feletti fordulatszám-tartománytól, jól kiautózhatóvá téve a hajtásláncot, a hozzá kapcsolt, kiváló áttételezésű sebességfokozatokat. Persze mint minden háromhengeres, a BMW 1.5 literese is hajlamosabb a fulladásra alacsony fordulaton, mint a kiegyensúlyozottabb, páros hengerszámmal (4, vagy afelett) bíró modellek, viszont a megfelelő tartományokba érve el is feledhetjük a downsizingolt motor jelenlétét.

bmw_218i_active_tourer_autoaddikt_015Mivel a BMW 218i Active Tourer gyári száraz tömege mindössze 1325 kilogramm, ezért tán nem is meglepő, hogy a háromhengeres aggregát megfelelő dinamizmussal és lendülettel mozgatja a karosszériát. Gyári adatok szerint a 0-ról 100 kilométer/órára történő sprint 9.3 másodperc alatt valósul meg, mi 2 tizeddel kevesebbet, 9.1 másodpercet mértünk (1 személlyel), viszont 10.2 másodperc lett a végeredmény öt személlyel terhelve.

Gazdaságosság és az árképzés

A BMW 218i Active Tourer 61 literes üzemanyagtank-kapacitásának, és az optimális fogyasztásnak köszönhetően a hatótáv is jó, tesztünk során (a méréseket két fő terheléssel végeztük) városban, sok lépésben haladással, még több piros lámpánál várakozással, némi elővárosi haladással 6.9 liter/100 kilométeres átlagot rögzítettünk. Országúti viszonyok közt igazán jól érezte magát a BMW 218i Active Tourer, itt mindössze 4.1-4.4 liter/100 kilométeres átlagok születtek, így végül a vegyes fogyasztást 5.8 liter/100 kilométerben állapítottuk meg.

bmw_218i_active_tourer_autoaddikt_010

 

A BMW 2 Active Tourer jelenleg 3 féle benzines (136 LE – 218i, 192 LE – 220i, 231 LE – 225i, illetve 3 féle gázolajos motorral kapható (116 LE – 216d, 150 LE – 218d, 190 LE – 220d), valamint kétféle hajtáslánc is rendelhető (első, vagy xDrive összkerékhajtás). A belépő szintet a 218i Active Tourer jelenti, tehát az a modell, ami a tesztünkben is szerepel, 7 364 000 forint bruttó kiskereskedelmi árral. 11 010 000 forint bruttó kiskeráron szerezhető be a 225i Active Tourer, míg a legolcsóbb, 216d belépőszintű dízel 8 220 000 forintról indul. A legvaskosabb árú öngyulladós, a 220d xDrive Active Tourer esetében az induló árcédula 10 630 000 forintot tesz ki. A tesztben szereplő BMW 218i Active Tourer modell felszereltségi szintjével és opciós kiegészítőivel hozzávetőlegesen 9.5 millió forintot kóstál.

bmw_218i_active_tourer_autoaddikt_005

2014 BMW 218i Active Tourer specifikációk

Motor

Motortípus: háromhengeres turbótöltött benzinmotor

Lökettérfogat: 1499 cm³

Maximális teljesítmény: 136 LE @ 4500-6000 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 220 Nm @ 1250 ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, hatfokozatú manuális kéziváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4342 mm

Szélesség: 1800 mm

Magasság: 1555 mm

Tengelytáv: 2670 mm

Első gumik mérete: 205/60 R16

Hátsó gumik mérete: 205/60 R16

Tömeg, üresen: 1325 kg

Megengedett össztömeg: 1840 kg

Csomagtartó mérete: 468 liter, 1510 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 61 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 200 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 9.3 s (gyári), 9.1 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 6.9 l/100 km

Országúti: 4.2 l/100 km

Vegyes: 5.8 l/100 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 6.1 l/100km

Országúti: 4.3 l/100km

Vegyes: 4.9 l/100km

CO2 kibocsátás: 115 g/km

Bővebb információ a BMW magyarországi honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 1D X fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUS, Sony,  Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer, ASUS

Nissan GT Academy: PS3 a kezdet, P1 a kiteljesedés

A Chicagói Autószalonon mutatták be a Nissan LM P1 csapatának új tagját, a GP3 győztes Jann Mardenboroug-t.

michael_krumm_ps3_p1_nissan_gt_academy

Mindeközben Jokohamában bejelentették, hogy Mardenborough mellett a szintén GT Academy nyertes Lucas Ordonez és Michael Krumm, tapasztalt NISMO pilóta is lehetőséget kapnak, hogy a Nissan GT-R LM NISMO volánja mögött bizonyítsanak.

Három évvel ezelőtt a 23 éves Mardenborough még csak egy évhalasztó diák volt, aki azon tűnődött, mihez kezd majd az életével. Ideje nagy részében hőse, Lewis Hamilton F1-versenyeit kísérte figyelemmel, és PlayStation játékát nyüstölte.  Aztán jelentkezett a Nissan GT Academy pályázatára; élete pedig örökre megváltozott, amikor megkapta álommunkáját.

2015-ben Jannt futamgyőztesként már ott találjuk a F1 előszobájának számító GP3 versenysorozaton, ahol az együléses versenyautók legnagyobb tehetségeivel versenyzett.  A tavalyi Le Mans-i 24 órás versenyen nyújtott teljesítménye felkeltette a szakma érdeklődését a fiatal, cardiffi illetőségű angol férfi iránt, aki – fittyet hányva a versenyzéshez vezető hagyományos útnak – játékosból egyenesen versenyzővé avanzsált. 2015-ben Jann a Nissan csapatával versenyez majd a teljes FIA World Endurance Championship szezonban.

Mardenborough édesapjától, Steve-től örökölte a versenyzés iránti szeretetet, aki korábban profi focistaként építette karrierjét.  Nem szeret veszíteni, és ez a versenyszellem lendítette a sportautós világ ranglétrájának legfelső fokára a Nissan csapatával.

„A Le Mans-i verseny megnyerésével be akarom bizonyítani, hogy a többéves és pénztárcát nem kímélő gokartozás mellett más út is vezet a motorsport csúcsára” – nyilatkozta Mardenborough. „Megtiszteltetés számomra, hogy a Nissan csapat tagjaként versenyezhetek az LM P1 kategóriában.  Két Le Mans-i versenyen vettem már részt az LM P2 kategóriában, így testközelből kísérhettem figyelemmel az új LM P1 autók teljesítményét a pályán. Különösen izgalmas számomra, hogy idén egy ilyen modellel versenyezhetek.  A Nissan GT-R LM NISMO hamarosan egy legendává válhat, és most számomra is megadatik a lehetőség, hogy vezethessem!”

Lucas Ordonez a GT Academy legelső nyertese, a Nissan „from virtual to reality” történetének úttörője.  Ő volt az első GT Academy győztes, aki a Le Mans-i pályán versenyezhetett, és a címoldalakra került, miután a dobogón zárta a komoly megmérettetést.  Ennek fényében szinte természetes, hogy Lucas a Nissan GT-R LM NISMO volánja mögött rajthoz áll a Le Mans-i versenyen.

A spanyol pilóta a Nissan Super GT versenyző, Tsugio Matsuda mellé kerül a harmadik GT-R-ben, mely júniusban csatlakozik a Le Mans-i küzdelemhez.  Le Mans-i szereplése előtt azonban a Nissan egy új kihívással bízta meg őt.  A japán Super GT GT300 Bajnokságban töltött első szezonját követően a Nissan azzal fejezte ki Ordonez tehetségébe vetett hitét, hogy a Super GT legfelső kategóriájába helyezte őt, ahol a Nissan GT-R NISMO GT500 modellel versenyez majd.

„Amikor felhívtak, hogy a Nissan GT-R LM NISMO és a Nissan GT-R NISMO GT500 modellekkel versenyezhetek, úgy éreztem magam, mint amikor megnyertem a GT Academy versenyét” – mondta Ordonez. „A tavalyi év hihetetlen volt, hiszen versenyezhettem Japánban, ahol mindent megtudtam az ottani sajátos versenyzési kultúráról. Most pedig már a japán felső kategóriában versenyezhetek, és a Le Mans-i versenyen az egyedülálló GT-R modellt vezethetem!  Tudom, hogy közhelyesen hangzik, de ahogy az én példám is jól mutatja a GT Academy tényleg valóra váltja az ember álmait, és valódi esélyt ad, hogy valaki megtalálja álmai hivatását. Tény, hogy keményen kell dolgozni, de akkor a jutalom sem marad el.  Sosem voltam még ilyen izgatott egy új szezon előtt.”

A Nissan LM P1 csapatának részeként Michael Krumm, a NISMO rendszeres versenyzője csatlakozik Mardenborough-hoz és Ordonezhez. Az autófejlesztési képességeiről méltán ismert Krumm komoly tapasztalatokat hoz a csapatba. A kilenc pilótából álló végső csapat tökéletesen ötvözi majd a fiatalságot és tapasztalatot, amikor a Nissan belép az LM P1 kategória arénájába.

„Jann és Lucas újra és újra bizonyítják rátermettségüket profi versenyzőként; elég ha csak Le Mans-i dobogós helyezéseiket említjük” – nyilatkozta Darren Cox, a NISMO globális márkáért, marketingért és értékesítésért felelős vezetője.  „Hirtelen jött sikernek tűnhet, de több év hihetetlenül kemény munkája áll e mögött mind Jann és Lucas, mind pedig  a Nissan NISMO csapat részéről, akiknek a GT Academy összes győztesét köszönhetjük.  Ezek a srácok az élő bizonyíték, hogy ha nagyon akarsz valamit, és felkészültél arra, hogy mindent beleadj, akkor sikerülni fog.  Ugyanez a szellemiség vezérel minket az LM P1 program során.  Krumm és a hozzá hasonló pilóták pedig az ilyen programok során létfontosságú tapasztalatot hozzák magukkal.”

„Azért vagyunk itt, hogy a legmagasabb szinten versenyezzünk, és nem azért, hogy egyszerűen csak növeljük a létszámot” – folytatta. „Nem véletlen, hogy Mark Webber és más hasonló kaliberű pilóták is részt vesznek a Le Mans-i versenyen. Itt van a legnagyobb versengés az egész világon.  Kemény verseny elé nézünk, de már alig várjuk, hogy elinduljon az küzdelem.”

Kihívásokkal kezdte az évet Volkswagen

A Volkswagen Személyautók márka az év első hónapjában világszerte 507.100 autót szállított ki ügyfeleinek, amely 2,8 %-kal kevesebb, mint a tavalyi év hasonló időszakában átadott autók száma (2014. január: 521.600 darab).

christian_klinger_volkswagen

„A Volkswagen Személyautók márka kiszállításait látva kijelenthetjük, hogy küzdelmes év elé nézünk. Az egyes régiókban tapasztalt bizonytalan helyzet, amely az idei évet is meghatározza, hatással volt a Volkswagen eredményeire.” – nyilatkozta Christian Klingler, a Volkswagen Csoport és a Volkswagen Személyautók márka igazgatótanácsának az értékesítés és a marketing területeiért felelős tagja.

A kiszállítások alakulása az év első hónapjában világszerte eltérő képet mutat. A Volkswagen Személyautók márka januárban összesen 124.900 kiszállítást teljesített az európai piacokon (2014. január: 126.100 darab, -1%). A nyugat-európai országokat vizsgálva (Németország kivételével) összesen 66.100 autót adtak át új tulajdonosaiknak, míg ez a szám tavaly januárban 66.200 darab volt (-0,1%). A Volkswagen Személyautók márka 42.900 autót szállított ki Németországban, ami 3,4 százalékos növekedés a tavaly januári 41.400 darabhoz képest. Közép- és Kelet-Európában 15.900 új Volkswagen tulajdonos vehette át autóját (2014. január: 18.500 darab, -14,2%), közülük 6.200 Oroszországban talált gazdára (2014. január: 8.600 darab, -28,3%).

Az ázsiai és csendes óceáni térségben január hónapban 282.000 kiszállítást teljesített a márka (2014. január: 285.300 darab, -1,2 százalék), amelyből 265.900 autó Kínában (és Hong Kongban) talált gazdára (2014. január: 267.800 darab, -0,7 százalék). Ezzel szemben az észak-amerikai régióban a kiszállítások 41.800 darabra emelkedtek (2014. január: 39.700 darab, +5,3 százalék). Az Egyesült Államok piacán a Volkswagen 23.500 autót adott át ügyfeleinek, amely megfelel a tavalyi év hasonló időszakában regisztrált kiszállításoknak. A Volkswagen Személyautók márka 45.200 kiszállítást teljesített a dél-amerikai régióban (2014. január: 55.200 darab, -18,1 százalék), ebből 34.200 autót (2014. január: 40.300 darab, -15,2 százalék) Brazíliában vehettek át tulajdonosaik.

Kiemelten sportos stílusú prémiummodell: itt az új BMW 2 Cabrio

Az új BMW 2-es sorozat bővítése: a lehető legmagasabb fokú sportosság a prémium alsó-középkategóriában, immár kabrió változatban is.

bmw_2_cabrio_2015_001

A BMW 2-es Cabrio a világszerte legsikeresebb, több mint 130 ezer példányban értékesített e szegmensbeli, nyitott prémiummodell utódja.

A BMW 1-es Cabrio karakteres erényeinek következetes továbbfejlesztése a menetdinamika, a gazdaságosság, az agilitás, az atletikus elegancia, az intenzív érzelmeket ébresztő stílus, a kényelem, a funkcionalitás és az intelligens hálózatok terén egyaránt; felülmúlhatatlanul intenzív kabrió-élmény a BMW jellegzetesen alacsony üléspozíciója és teljesen lenyitható vászonteteje révén; kiemelkedő menetdinamikai képességek a szegmensben egyedülálló hátsókerék-hajtásnak köszönhetően; piaci bevezetés 2015. februártól, többek között a BMW 220i, 228i, 220d valamint, a BMW M235i Cabrio modellel a kínálatban.

Egyéni, a BMW 2-es Coupé fejlesztésével párhuzamosan megalkotott külső formavilág, a BMW kabriók karakteres vonásaival, valamint egyértelmű és jól látható megkülönböztető jegyekkel a BMW 1-es sorozat kompakt modelljeihez viszonyítva; elegáns, megnyújtott vonalvezetés; lapos körvonalak, hangsúlyos küszöbvonallal; erőteljesen kiformált hátsó kerékjáratok utalnak vizuálisan a hátsókerék-hajtásra; széles körű egyéni kialakítási lehetőségek az Advantage, Luxury Line, Sport Line és M Sport modellváltozatok kínálatával, mindegyikük specifikus külső és belső stílusjegyekkel és felszereltséggel.

bmw_2_cabrio_2015_004

A BMW modelljeire jellemző arányok rövid első és hátsó karosszéria-túlnyúlással, megnyújtott motorházfedéllel, hátratolt utastérrel, hosszú tengelytávval és széles nyomtávokkal; jelentősen megnövelt méretek, elődjéhez, a BMW 1-es Cabrio modellhez képest; hosszúsága 72 milliméterrel 4432, szélessége 26 milliméterrel 1774, tengelytávja 30 milliméterrel 2690, míg nyomtávja elöl 41 milliméterrel 1521, hátul 43 milliméterrel 1556 milliméterre nőtt; bővített belső térkínálat, többek között kényelmesebb be- és kiszállással a hátsó ülésekről; zárt tetővel 30 literrel 335, nyitott tetővel pedig 20 literrel 280 literre növelt csomagtartó és 35 milliméterrel szélesebb rakodónyílás az előd modellhez viszonyítva; lehajtható hátsó üléstámlák a csomagtér felől kireteszelő karral; 150 milliméterrel 450 milliméterre bővített szélességű, 246 milliméter (+28 mm) magas rakodónyílás.

Elektromos mozgatású vászontető kiegészítő szigeteléssel és továbbfejlesztett akusztikai tulajdonságokkal; nyitás és zárás gombnyomásra, 50 kilométer/órás sebességig akár menet közben is, egyaránt 20-20 másodperc alatt; három vászontető-szín: fekete (széria), ezüstös hatású antracit és ezüstös hatású barna (opció).

bmw_2_cabrio_2015_002

Utastér a lágyan ívelő vállöv és vászontető rekesz, illetve a nyugalmi helyzetben a hátsó fejtámlák mögé rejtett borulásvédő keretek révén a BMW modelljeire jellemző „hajófedélzet-karakterrel”; a vezetőre összpontosító cockpit; igényes anyagok és kidolgozási minőség modell-specifikus stílusjegyekkel: középkonzol a rádió és a légkondicionáló berendezés körül fényes fekete felületekkel, krómozott szegélyek a légbefúvó nyílásokon, valamint exkluzív kialakítású kijelző az automatikus légkondicionáló berendezés számára, fekete alapon fehér jelekkel.

BMW 2-es Cabrio (üzemanyag-fogyasztás, kombinált: 8,5–4,2 l/100 km; szén-dioxid-kibocsátás, kombinált: 199–111 g/km) piaci szegmensében kiemelkedő sportossággal és gazdaságossággal; négyhengeres benzinmotorok a BMW TwinPower Turbo technikával a BMW 228i Cabrio (180 kW/245 LE) és a BMW 220i Cabrio (135 kW/184 LE) modellekben; háromhengeres benzinmotor a BMW 218i Cabrio modellben (100 kW/136 LE); a BMW Group új motorgenerációjába tartozó, négyhengeres dízel erőforrás a TwinPower Turbo technikájával és 140 kW/190 LE teljesítménnyel a BMW 220d Cabrio számára; extrafelszerelésként nyolcfokozatú Steptronic sebességváltó.

bmw_2_cabrio_2015_003

BMW M235i Cabrio az agilitás, a pontos irányíthatósági tulajdonságok és az érzelmekben gazdag karakter új mércéje piaci szegmensében: 3,0 literes soros, hathengeres motor az M Performance TwinPower Turbo technikával és 240 kW/326 LE teljesítménnyel, M-specifikus hangolású futómű-komponensekkel, aerodinamikailag továbbfejlesztett karosszéria, egyedi cockpit-dizájn, opcióként nyolcfokozatú Steptronic Sport sebességváltó.

A gyártó történetében először válik elérhetővé kompakt Cabrio modellhez a BMW xDrive intelligens összkerékhajtás; BMW M235i xDrive Cabrio (tervezett piaci debütálása 2015. július) már alapfelszereltségként nyolcsebességes Steptronic Sport automataváltóval és még dinamikusabb menetteljesítménnyel (0 – 100 km/h: 4,9 másodperc); a modellpaletta a BMW 218d Cabrio (110 kW/150 LE) és a BMW 225d Cabrio (165 kW/224 LE) modellekkel bővül.

A BMW EfficientDynamics műszaki megoldások már alapkivitelben széles körű alkalmazása: Air Curtain elemek, az Automatikus motorleállítás és -indítás rendszere (Auto Start Stop Function) manuális és automata sebességváltóval egyaránt; a széria „élménykapcsolóval” (Driving Experience Control) aktiválható ECO PRO üzemmód, az automata sebességváltó esetében „vitorlázó” funkcióval, a Professional navigációs rendszerrel együtt előrelátó vezető-asszisztenssel (Proactive Driving Assistant).

Kiemelkedő agilitás és magas színvonalú menetkényelem: hátsókerék-hajtás, hosszirányban beépített motorok, kiegyensúlyozott tömegeloszlás az első és a hátsó tengely között, valamint igényes futómű-konstrukció; két helyen ágyazott lengőkarhoz csatlakozó rugóstagokkal kialakított első és ötkaros hátsó kerékfelfüggesztések, modell-specifikus hangolással; már szériakivitelben elektromechanikus szervokormány és nagyteljesítményű fékek; változó áttételű sport-kormányberendezés, M sport-fékrendszer és adaptív M futómű opcióként elektronikus szabályzású lengéscsillapítókkal; minden modellváltozat már alapkivitelében a Dinamikus vonóerő-szabályzással (Dynamic Traction Control; DTC) és elektronikus differenciálzárral kiegészített Dinamikus menetstabilizáló rendszerrel (Dynamic Stability Control; DSC); mechanikus M Performance differenciálzár a BMW M235i Cabrio számára az Eredeti BMW Kiegészítők választékából rendelhető.

bmw_2_cabrio_2015_005

Elődjéhez képest mintegy 20 százalékkal megnövelt torziós merevségű karosszériaszerkezet; a legkedvezőbb aerodinamikai tulajdonságok a vetélytársak körében; tömegcsökkentés intelligens könnyűszerkezetes építés segítségével; az Euro NCAP töréstesztek során ötcsillagos minősítést szerzett BMW 1-es sorozat műszaki alapjaira kifejlesztett karosszériaszerkezet, pontosan meghatározott terhelési csatornákkal és nagyméretű gyűrődő zónákkal; átfogó utasvédelmet biztosító felszereltség, többek között első és oldal-/fejlégzsákkal, valamint integrált borulásvédelmi rendszerrel; továbbfejlesztett gyalogosvédelem aktív motorháztetővel és az autó elején meghatározott deformációs zónákkal.

Igényes szériafelszereltség, benne elektromos mozgatású és hatékony hangszigetelésű vászontető, BMW Professional rádió és iDrive kezelési rendszer vékony (flatscreen) Központi kijelzővel, valamint kabrió-üzemmódot is kínáló légkondicionáló berendezés; extrafelszerelésként SunReflective technológiával készült bőrkárpitozás, amely hatékonyan mérsékli az ülésfelületek napsugárzás okozta felhevülését; opcióként a Professional navigációs rendszer legújabb generációja, Touch Controller funkcióval; az első BMW modell a navigációs adatoknak a járműbe telepített SIM-kártya segítségével zajló „over the air” frissítésének lehetőségével.

Vezetői segédrendszerek és a BMW ConnectedDrive mobilitási szolgáltatásainak jelentősen bővített kínálata: vakításmentes távfény-asszisztens (High Beam Assistant), Adaptív kanyarvilágítás (Adaptive Headlights), Parkoló-asszisztens (Parking Assistant), tolatókamera, Driving Assistant, Speed Limit Info az előzési tilalmak jelzésével, sebességszabályzó rendszer fékező funkcióval, okostelefonok és zenei lejátszók bővített csatlakoztathatósága, Real Time Traffic Information, Online-Entertainment, mobiltelefonos alkalmazásokkal internetes szolgáltatások – mint például a Facebook és a Twitter – igénybevételére kínált funkciók bővített választéka.

Valentin-napra: vakrandi egy Ford Mustanggal, rejtett kamerákkal

Egy hét alatt nem kevesebb, mint közel 5 millióan voltak kíváncsiak a Ford kandikamerás felvételére, amelyen egy csinos szőke hölgy találkozik az Amerikában divatos rapid-randi keretében néhány fiatalemberrel, akiknek a randi végére egy Ford Mustang-nak köszönhetően alaposan meglepődnek…

http://youtu.be/3Nyr1Ao7iZA

Eredeti módon ünnepli a Ford a közelgő Valentin-napot és legendás modellje, a Mustang európai érkezését: az autógyártó készített egy kadikamerás videót, amelyen a gyanútlan, rapid-randira érkező férfiak egy csinos szőke hölggyel találkoznak, nem sejtve, hogy a hölgy professzionális autóversenyző…aminek köszönhetően a tűzpiros Ford Mustanggal előadott szándékos ügyetlenkedést követően alapos meglepetés éri őket.

A vállalat ezzel a videóval kíván mindenkinek vidám, boldog Valentin-napot.

Célegyenesben a MINI Coupé és a MINI Roadster

A brit prémium autógyártó folytatja a generációváltást modellpalettáján, így a kétüléses sportolók gyártása a tervek szerint hamarosan véget ér a MINI oxfordi gyárában.

mini_roadster_coupe

Változás készül a MINI oxfordi gyárában: miközben a vadonatúj háromajtós MINI és a mindössze néhány hónapja bemutatott ötajtós MINI iránti kereslet világszerte folyamatosan nő, a prémium kisautó szegmens megalapítójának előző modellgenerációjába tartozó kétüléses változatok gyártása a végéhez közeledik. A MINI egyedülálló kétüléses sportolói, a MINI Coupé és a MINI Roadster a tervek szerint közösen fejezik be pályafutásukat. Eme lépéssel a brit prémium autógyártó tovább folytatja a generációváltást modellpalettáján és az oxfordi létesítmény gyártósorán. Az új ötajtós MINI szintén az oxfordi üzemben készül, ahogyan a vadonatúj háromajtós MINI is.

A MINI Coupé a „Zöld Pokolban” mutatkozott be először: az új atléta a nürburgringi 24-órás versenyen tartotta világpremierjét, közvetlenül azelőtt, hogy debütált a 2011-es Frankfurti Nemzetközi Autószalonon. A MINI John Cooper Works Coupé Endurance hatalmas bravúrral abszolválta a hosszú távú futam kihívásait, amellyel nem csupán a legelső, MINI emblémával elérhető kétüléses modell sportos tulajdonságait, de megbízhatóságát is alátámasztotta. A MINI Coupé azóta erőteljes motorváltozataival, sportosra hangolt futóművével, alacsony súlypontjával és nagy sebességnél automatikusan kiemelkedő légterelő szárnyával adrenalinszint-növelő, intenzív gokartos vezetési élménnyel ajándékozta meg tulajdonosait. Vezethetőségi tulajdonságaihoz tökéletesen illeszkedve a MINI Coupé összetéveszthetetlenül egyedi tetővonala, integrált tetőszárnya és lapos sziluettje egyszerre teszi atletikussá és jellegzetessé a modellt.

A MINI Coupé elsöprő népszerűségének legutóbbi bizonyítéka az auto, motor und sport német autós szakmagazin „Best Cars 2015” olvasói szavazásán elért kategóriaelsőség, az import kisautó szegmens győztese azonban most célegyenesbe érkezett: a MINI Coupé és a MINI Roadster karrierje, amelyet a színtiszta vezetési élmény és a spontán nyitott tetős élvezet határozott meg, hamarosan a végéhez érkezik.

A brit prémium autógyártó a MINI Roadster-rel is képes volt meghódítani egy igazán vonzó járműkategóriát. A márka történetének első nyitott tetős kétülésese különösen gyorsan engedte le vászontetejét, akár manuálisan, akár az opcionálisan kínált félautomata módban működtetve. Mi több, a MINI Roadster – ahogyan a MINI Coupé is – lenyűgözően magas szintű funkcionalitást kínált tulajdonosainak könnyen pakolható, tágas csomagterével.

A vadonatúj modellgeneráció egyre szerteágazóbb módon kínálja a MINI ügyfeleinek a márkára jellemző vezetési élményt. Ahogyan az új háromajtós MINI (kombinált üzemanyag-fogyasztás: 5,7 – 3,4 liter / 100 km, kombinált károsanyag-kibocsátás: 133 – 89 gramm / km), úgy már az új ötajtós MINI (kombinált üzemanyag-fogyasztás: 5,9 – 3,5 liter / 100 km, kombinált károsanyag-kibocsátás: 136 – 92 gramm / km) is négyféle benzines és háromféle dízelüzemű erőforrással rendelhető egyes piacokon, lefedve ezzel az 55 kW / 75 lóerő és 141 kW / 192 lóerő közötti teljesítménytartományt. A MINI modellcsaládjának legújabb tagja a bámulatosan atletikus MINI John Cooper Works (kombinált üzemanyag-fogyasztás: 6,7 liter / 100 km, kombinált károsanyag-kibocsátás: 155 gramm / km), amelynek négyhengeres turbómotorja a MINI szériagyártásban kínált modelltörténetének eddigi legerősebb teljesítményét adja le, 170 kW / 231 lóerő teljesítménnyel.

A MINI oxfordi gyára mindeközben továbbra is gyártani fogja a nyitott tetős vezetés élményét: a MINI Cabrio három benzines és két dízelüzemű motorváltozattal érhető el, miközben a MINI John Cooper Works Cabrio is a palettán marad.

A prémium kompakt szegmensben a MINI Countryman és a MINI Paceman is folytatja sikeres menetelését. A sokoldalú ötüléses és a Sports Activity Coupé ugyancsak széles motorpalettát kínál a brit gyártó ügyfeleinek. Sőt mi több, opcionálisan mindkét modellhez elérhető az ALL4 intelligens összkerékhajtási rendszer, amelyet kizárólagosan a MINI modellek számára fejlesztettek ki a mérnökök.

Ezer Volvo tesztautó bevetésen az új skandináv projektben

 Volvo Cars, a svéd közlekedési hatóság és a norvég közúti felügyelet közös projektje nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy lehetővé tegyék az autók számára az útfelület tapadási viszonyaira vonatkozó információk (pl. jégfoltok) megosztását.

volvo_xc60_t5_ocean_race_autoaddikt_009

Ez az információ egy felhő alapú hálózaton keresztül kerül megosztásra; a megoldás forradalmasíthatja a közlekedésbiztonságot. A tesztflotta ráadásul az eredeti, mintegy ötven gépkocsiról most bővül ezer tagúra; a projekt rohamosan közelít eredeti céljához, hogy néhány éven belül széles körben elérhető legyen a technológia.

„Minél több információt osztunk meg menet közben, annál kevesebb meglepetés vár ránk. Márpedig ha van valami, amit nem szeretünk autóvezetés közben, az a meglepetés.” – mondta Erik Israelsson, a Volvo Cars kooperatív intelligens közlekedési rendszer projektjének vezetője.

„Ezt szem előtt tartva kifejlesztettünk egy olyan, csúszós útra figyelmeztető rendszert, amely tájékoztatja a vezetőket a jégfoltokról, illetve gazdaságosabbá teszi a téli útkarbantartást. Emellett egy olyan vészhelyzetre figyelmeztető rendszert is üzembe állítunk, amely figyelmezteti a vezetőt, ha a térségben egy másik autónak aktiválódik a vészvillogója. Ezzel a két szolgáltatással olyan, nagyszerű platformot hoztunk létre, amelyre a későbbiekben további biztonsági funkciókat építhetünk fel. Ez csak a kezdet.” – tette hozzá Erik Israelsson.

A végéhez közeledik a projekt

A kutatási projekt egyre közelebb kerül a gyakorlati megvalósításhoz: miután a technológia elkészült, most megkezdődhet a tesztelési fázis. Ennek során a Volvo Cars húszszorosára növeli tesztflottája létszámát, a vizsgálati területet pedig kiterjeszti, így immár két skandináv nagyváros: Göteborg és Oslo is részt vesz a vizsgálatokban. Mindezen intézkedések pontosabb, hitelesebb képet adhatnak arról, hogy valós, téli használatban hogyan fog működni a rendszer.

Hatékonyabb téli útkarbantartás

A csúszós útra vonatkozó riasztás az útkezelő társaságokat is tájékoztatja a jégfoltokról, kiegészítve a jelenleg is üzemelő, út menti mérőállomásoktól kapott információkat. Az így biztosított adatok segítségével az útkezelők és alvállalkozóik hatékonyabban tudják megtervezni és kivitelezni az úthálózat téli karbantartását, illetve késlekedés nélkül reagálhatnak a megváltozott körülményekre. Emellett a norvég közúti felügyelet a rendszer független értékelését is elvégzi, elősegítve olyan, kiegészítő felhasználási területek feltérképezését, amelyeken keresztül a begyűjtött adatokkal a jövőben támogathatnák az utak téli karbantartását.

Ambiciózus kapcsolódási stratégia

A Volvo Cars stratégiai befektetésekkel, illetve megfelelő partnerek bevonásával törekszik a felhő alapú megoldások létrehozására. A vészvillogóra és csúszós útfelületre figyelmeztető rendszerek ennek a Volvo felhőnek az első biztonsági funkciói. A mobiltelefon-hálózaton keresztül működő, kifinomult kommunikációs megoldások fejlesztése is része annak a vállalati célkitűzésnek, amelynek értelmében a Volvo teljes mértékben online utazási élményt kíván biztosítani ügyfelei számára.

„A jövőben fokozott mértékben zajlik majd a létfontosságú információk cseréje a járművek, illetve a járművek és az infrastruktúra elemei között.” – mondta Erik Israelsson. „Ez a terület számottevő potenciállal bír, a biztonságosabb közlekedés mellett többek között kényelmesebb utazást és lendületesebb ritmusú forgalmat is eredményezhet.” – tette hozzá.

„Mindez közelebb visz minket a Volvo azon biztonsági célkitűzéséhez, hogy 2020-tól egyetlen új gyártású Volvo gépkocsiban se szenvedhessünk halálos kimenetelű vagy súlyos sérüléssel járó balesetet. Íme, egy újabb terület, ahol az ’Ön köré tervezve’ filozófia tökéletesebb vezetési élményt eredményez.” – zárta gondolatait Erik Israelsson.

Januárban is növekedtek a globális Audi-eladások

Túlzás nélkül, megalapozott statisztikákra hivatkozva az Audi történetének eddigi legeredményesebb évkezdetét produkálta: hozzávetőleg 137 700 átadott autóval az ingolstadti székhelyű gyártó 10,3 százalékkal több kiszállítást teljesített, mint az előző év januárjában.

audi_tt_2015

A kiszállítási rekordot hozó 2014-es év után a négykarikás márka világszerte minden régióban növekedést tudott elérni. A kiszállítások számának bővülése különösen jelentős volt az észak-amerikai és a dél-amerikai piacokon, ahol összesen 16 200 autót adtak át tulajdonosaiknak, ami 15,1 százalékos növekedés a tavalyi év hasonló időszakához képest. A sikeres évkezdet kulcsai a népszerű A3 modellcsalád (+58,1 százalék) és az új Audi TT* (+15 százalék) voltak.

„Annak ellenére, hogy a világgazdaságban tapasztalható bizonytalanság továbbra is meghatározó tényező, az Audinak sikerült remek eredményekkel indítania az új évet.” – nyilatkozta Luca de Meo, az Audi AG igazgatótanácsának az értékesítés területéért felelős tagja. „Kitűnő januári eredményeinkkel megteremtettük az alapot a további fejlődéshez 2015-ben.”

A januári növekedés különösen jelentős volt az amerikai kontinensen: az év első hónapjában a kiszállítások 15,1 százalékkal növekedtek, elérve a 16 200 darabot. Az Egyesült Államokban a márka újabb rekorderedményt ért el, ezzel sorozatban a 49. olyan hónapot produkálta, amely során az Audi csúcsot döntött a kiszállítások terén. Az egyesült államokbeli kiszállítások januárban 11 541 darabot tettek ki (+14,3 százalék). Az értékesítés Kanadában még ennél is nagyobb ütemben, 26,3 százalékkal növekedett. A tavalyi évben mutatkozott be az Audi A3* és az Audi Q3, mindkettőnek nagy szerepe volt a kiszállítási csúcsok elérésében.

Az Audi sikeresen kezdte az évet Európában is. A németországi vásárlók körében különösen nagy népszerűségnek örvendtek a négykarikás márka közép- és felsőkategóriás modelljei. Az Audi A4 kiszállításai 36,1 százalékkal, az Audi A6 eredményei 14,2 százalékkal, míg az Audi A7 Sportback darabszámai 35,2 százalékkal nőttek. Az összes modellt figyelembe véve Németországban a kiszállítások 13,6 százalékkal emelkedtek, ezzel elérték a 19 804 darabot. Az Egyesült Királyság piacán (+8,1 százalék) és Spanyolországban (+7,0 százalék) a kiszállítások száma jelentősen meghaladta a tavalyi év hasonló hónapjának eredményét. Az Audi Q5 közkedvelt modellnek bizonyult mindkét piacon. Az Egyesült Királyság piacán a középkategóriás SUV eredményei 81,7 százalékkal emelkedtek, ugyanez a szám Spanyolországban 67,5 százalék volt. Az Audi 20 legeredményesebb piaca közül Törökország mutatta fel a legnagyobb bővülést, itt a kiszállítások 109,8 százalékkal 1 785 darabra emelkedtek. Magyarországon is emelkedett a kiszállítások száma 2014 januárjához képest, így az elmúlt hónapban 7,7% több regisztráció történt. Ehhez a legnépszerűbb A3 modellcsalád mellett az A6, Q3 és A1 modellek megújítása is hozzájárult.

Az ázsiai és csendes óceáni térségben a tavaly januári eredményeket 14,3 százalékkal múlta felül a márka és összesen körülbelül 59 700 autót adott át ügyfeleinek. Kétszámjegyű növekedést ért el az ingolstadti márka Dél-Koreában (+31,5 százalék) és a régió legnagyobb piacán, Kínában (+15,1 százalék).

A márka bővülésének motorja világszinten az A3 modellcsalád(+58,1 százalék) és az Audi TT modell (+15 százalék) voltak. Az új TT az első piacokon tavaly ősszel mutatkozott be.

•   Az AUDI AG kiszállításai (darabszám) •   Január
•   2015 •   2014 •   Változás 2014-hez képest
•   Összesen •   137 700 •   124 851 •   +10,3 %
•   Európa •   56 300 •   53 758 •   +4,7%
–          Németország •   19 804 •   17 426 •   +13,6 %
–          Egyesült Királyság •   11 653 •   10 783 •   +8,1%
–          Franciaország •   4 098 •   4 047 •   +1,3%
–          Olaszország •   3 872 •   3 819 •   +1,4%
–          Spanyolország •   3 511 •   3 282 •   +7,0%
–          Oroszország •   1 410 •   1 623 •   -13,1%
•   Amerikai Egyesült Államok •   11 541 •   10 101 •   +14,3%
•   Mexikó •   1 073 •   1 024 •   +4,8%
•   Brazília •   1 331 •   1 109 •   +20,0%
•   Kína (és Hong Kong) •   51 248 •   44 526 •   +15,1%

 

LEGFRISSEBB

A pályára gurul a Toyota hidrogénes Le Mans-prototípusa, új korszak kezdődhet...

0
A Toyota újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a hidrogénalapú motorsport fejlesztésében: a japán gyártó nyilvános pályabemutatón viszi a legendás Le Mans-i verseny helyszínére a folyékony...

TESZTJEINK