A Suzuki S-Presso ugyan nem ismert sokak számára Európában, de világszerte több piacot is meghódított kompakt méretével és egyszerűségével. Ez a kisautó a városok egyre zsúfoltabb közlekedésében jelentene valódi megoldást, hiszen szerény méreteivel és fordulékonyságával igazi „városi túlélőként” tűnik ki a mezőnyből.
Az S-Presso méretben még az Ignisnél is kisebb – mindössze 357 centiméter hosszú, 152 centi széles és 155 centi magas –, aminek köszönhetően a legszűkebb utakon, parkolókban is fürgén mozog. Már a neve is a miniatűr mivoltára utal: ahogy az eszpresszót is kis adagban, úgy ezt a Suzukit is markáns, de aprócska formában kapjuk.
A modell azokat a vezetőket célozza meg, akik számára a megfizethetőség és a praktikum az elsődleges szempont. Mivel villanyautók elterjedését jelenleg gátolják a magas árak és a töltőhálózat hiányosságai, az S-Presso hagyományos, egyliteres, négyhengeres benzines motorral kínál költséghatékony és alacsony károsanyag-kibocsátású alternatívát. Az 1,0 literes motor 68 lóerőt ad le az első kerekekre, amelyhez ötfokozatú kézi vagy robotizált váltó választható. A modell mindennapi használatra, tempós városban haladásra ideális, igaz, a végsebessége nem veri a rekordokat.
Különlegessége nem csak méretében, hanem árazásában is rejlik: Indiában extrém alacsony összegért, körülbelül 1,7 millió forintnak megfelelő rúpiáért érhető el újonnan. Ugyan itthon ennél biztosan drágább lenne, az árazása még a hazai piacon is versenyképes lehetne – ha egyszer a Suzuki úgy döntene, hogy bevezeti.
Bár a magyar vásárlók egyelőre nem találkozhatnak vele a szalonokban, az S-Presso példája jól mutatja, hogy a városi autózásban a jövő az olcsó, könnyen fenntartható miniautókban is lehet, amelyek egyszerű, megbízható technikájukkal új alternatívát kínálhatnak a zsúfolt európai nagyvárosokban.





![[TESZT] Fiat 500 LaPrima 1.0 BSG – szeretnivaló gyönyörűség, visszafogott elánnal](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-500-laprima-1-0-bsg-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 1.2 145 LE 48V MHEV Sport – olasz stílus, meglepően komoly hibrid hajtással](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-1-2-145-48V-mhev-sport-teszt-2-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV4 e204 Long Range GT-Line – ez most nem SUV, ez klasszikus megközelítés](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev4-e204-long-range-gt-line-autoaddikt-teszt-17-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV5 e217 Earth – az elektromos SUV, amely a Sportage babérjaira törhet](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev5-e217-earth-teszt-autoaddikt-7-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-180x135.jpg)


































![[TESZT] Fiat 500 LaPrima 1.0 BSG – szeretnivaló gyönyörűség, visszafogott elánnal](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-500-laprima-1-0-bsg-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 1.2 145 LE 48V MHEV Sport – olasz stílus, meglepően komoly hibrid hajtással](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-1-2-145-48V-mhev-sport-teszt-2-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV4 e204 Long Range GT-Line – ez most nem SUV, ez klasszikus megközelítés](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev4-e204-long-range-gt-line-autoaddikt-teszt-17-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV5 e217 Earth – az elektromos SUV, amely a Sportage babérjaira törhet](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev5-e217-earth-teszt-autoaddikt-7-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-100x75.jpg)


